Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-27 / 98. szám

1989. április 27. Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet NYÍREGYHÁZI ÉLET Nincs „sereg”, de... Hunka nélkül Van-e Nyíregyházán munkanélküliség? Ér- ződik-e a megyeszékhelyen az a törekvés, hogy inkább legyen munkanélküliség, mint kapun belüli munkátlanság? Mi történik azokkal, akiknek kezükbe adják a munka­könyvét? ... Ilyen és ehhez hasonló kérdé­sekre keresett választ a krónikás a megyei Munkaerőszolgálati és Szervező Irodában, a téma legjobb ismerőinél. Tények: 1989. január 1. és 31. között össze­sen több mint 1700 személy nyomta le az iroda kilincsét, akik közül 1012 nyíregyházi lakos volt, s azt kérte, segítsék álláshoz jut­ni. (Természetesen ez a szám az ügyfeleket tekintve ennek többszöröse, hiszen gyakorta előfordul, hogy egy ugyanazon embernek többször kell kopogtatnia a munkaerőszolga- lati irodánál, népszerű nyelvén a munkaköz­vetítőben.) Ez idő alatt 52 nyíregyházi lak­helyű ember — az iroda szakszerű megne­vezése szerint: munkavállaló — jött haza más megyéből, mert ott feleslegessé vált. A jelentkezettek közül még munkaviszonyban állt 1682 (ők azok, akik érdeklődtek jobb le­hetőség iránt, mert úgy sejtik, hogy munka- viszonyuk megszűnik és ezt nem akarják bevárni.) Ám a többség már nem dolgozott, mert vagy felmondtak neki, vagy átszerve­zés címén megszűnt a munkahelye, illetve a szerkezetátalakítás szele megcsapta. Érdemes a tekintetben is szemügyre venni a róluk készült statisztikát, hogy ki, milyen végzettségű. Ezek szerint: az irodánál állás iránt érdeklődő nyíregyháziak közül 87 sze­mélynek nem volt meg a nyolc osztálya; csak nyolc osztállyal rendelkezett 458 fő, szak­munkásbizonyítványa 233 elhelyezkedni óhajtónak volt, s egy híján százan gimná­ziumi érettségivel rendelkeztek. Több, mint hat hónapja volt munka nélkül 230 ember, 3—6 hónap közötti ideje nem dolgozott 119 fő, míg 1—3 hónapja állás nélküli volt 139. A jelentkezettek közül 143 cigány munka­vállaló-jelölt volt. Nem lehet tehát munkanélküliek „sere­géről” beszélni Nyíregyházán, hiszen a me­gyeszékhelyi illetve a vonzáskörzetében ta­pasztalható helyzet még mindig jobb a me­gyei átlagnál, lévén, hogy Szabolcs-Szatmár- nak ezen a részén több az ipari üzem, a köz­lekedési hálózat lehetővé teszi a napi bejá­rást. m Ennek ellenére már „mozgolódik” az ipar, egyre több üzem jelzi, hol várható leépítés. Érthető, hogy ezek a vállalatok nem verik nagydobra ilyen szándékukat, mert ha ezt tennék, akkor az érintett vállalattól első­ként a legjobb szakemberek „menekülnek a süllyedő hajóról”. Hiszen aki érez magában annyi kurázsit, hogy másutt, bonyolultabb követelményeknek is képes megfelelni, az nem várja be, amíg leszakad a csillár, mi­előbb biztos és tartós munkahelyet keres ma­gának. Ezért aztán — kényszerből — a le­építést tervező vállalatnál a gyengébb szak­emberekkel kénytelenek dolgozni. Tehát az elbocsájtási diszkréció éppen ezért indokolt. A munkaközvetítőnél azonban tapintato­san kezelik az ilyen ügyeket és szoros kap­csolatot tartanak a megyeszékhely nagyobb üzemeivel, ami kétoldalú. Egyfelől az_ üze­mek jelzik szándékukat a munkaerőmoz­gással kapcsolatban, a másik oldalról az iro­da a lehetőségeket tárja fel. Ennek során ta­pasztalni, hogy lényegesen megnőtt a. válla­latoknál a munkaerővel szemben az igé­nyesség. Lecsökkent a segédmunkás és a be­tanított munkás iránti igény. Nem kell a „kilépett” dolgozó, vagy az, akinek egy év­ben már háromszor megszűnt a munkavi­szonya. Fokozott viszont a kereslet a kon­vertálható munkaerő iránt, ami másként azt jelenti, hogy többszakmás, illetve univerzá- lisabb munkaerő kell a vállalatoknak; olyan emberek iránt érdeklődnek, akiket gyorsan át lehet képezni egy-egy rokonszakmára. (Ez egyúttal jelzés is lehet a szakmunkásképző intézeteknek!) A vállalatok nem csak elboesájtanak, ha­nem kérnek is munkaerőt Nyíregyházán — derül ki az eddig elmondottakból. Kérdés viszont, hogy mit tudnak kínálni a közvetí­tőben azoknak, akik el szeretnének helyez­kedni. Egy tény: a jelentkezők közel felének nyomban tudnak munkahelyet ajánlani. Fi­gyelemre méltó viszont, hogy tíz segédmun­kásból csak kettőnek nyílik lehetőség elhe­lyezkedésre, (Ez az 1988-as átlag). A másik véglet: tíz szakmunkásra 11 ajánlat jut, te­hát ez is igazolja, hogy a szakképzett mun­kaerőnek nincs mitől félnie. Vannak azonban strukturális gondok. Autószerelőből, autófényezőből nagy a túlkí­nálat, telített a piac, az ilyeneknek, sajnos, Munkára várnak. Nem kell a vándormadár, de keresik a „konvertálható” munkaerőt. csak a legritkább esetben tudnak állást fel­kínálni. Ugyanakkor a jelenleginél lényege­sen több lakatosnak, esztergályosnak, kő­művesnek, ácsnak, vasbetonszerelőnek — ál­talában az építőiparban ismert szakmunká­soknak — tudnának helyet kínálni. Tehát van aki percek alatt talpra áll, ám az sem ritka, hogy 12-szer kopog és mindhiába. (Kö­zöttük jócskán vannak, akik már tavaly is úgynevezett elhelyezkedési támogatásban ré­szesültek; ez a munkanélküli segély elődje volt.) Aki önhibáján kívül nem jut megfelelő munkához, nem tud elhelyezkedni, az 1989. január 1-jétől munkanélküli segélyben része­sül. Erről is ez a Benczúr téri iroda gondos­kodik. Az év első három hónapjában 222 nyíregy­házi lakhelyű munkanélküli kért segélyt, közülük a feltételek hiányában 25 főt uta­sítottak el, s tizenegynek még folyamatban van ügye intézésé. (Megyei adat ez időben: 896 igény, ebből 129 elutasítva.) A jogosul­taknak, akik elnyerték a. munkanélküli se­gélyt, januárban Nyíregyházán 52 527, feb­ruárban már 277 347, márciusban pedig 319 729 forintot fizettek ki. Ez azt'jelenti, hogy januárban 3743, februárban 3363, míg márciusban 3630 forint volt a nyíregyházi munkanélküliek „átlagkeresete”. Nézzük a megyei kifizetéseket, hogy vi­szonyítani tudjuk a nyíregyházit. Szabolcs- Szatmárban januárban 101 139 forint, feb­ruárban 1 043 781 és márciusban 1 535 987 fo­rint munkanélküli segélyt postáztak minden hónap elseje és tizediké között. A megyei át­lag 3—400 forinttal kevesebb a nyíregyházi­tól. Érdekes a kép, ha a segélyezettek összeté­telét vesszük szemügyre. Nyomban az elejé­re kívánkozik egy tévhit oszlatása, amely szerint ezek túlnyomó többségét a cigányla­kosok kapják. Az említett időszakban a se­gélyezettek 24 százaléka volt cigány. Ugyan­akkor 11 százalékuk nem végezte el az ál­talános iskola 8 osztályát, 42 százalékuk csak általános iskolát végzett, viszont 31 százalékot tett ki a szakmunkások aránya. Gimnáziumi érettségivel a segélyezettek 7 százaléka rendelkezett, de a létszám 3 szá­zalékát felsőfokú, egyetemi végzettségű ad­ta. (Ennek főként az az oka, hogy Nyíregy­házán és környékén szinte lehetetlen az ag­rármérnököket elhelyezni, minden hely te­lített.) Kor szerinti megoszlásra segélyezet­tek túlnyomó többsége (64 százaléka) 20—40 év közötti, 26 százaléka 40 és 49 év közötti, míg ötvenen felüli a 10 százalék. Már említettük: Nyíregyházán jobb a fog­lalkoztatási helyzet, mint a megyei átlag, de itt sem problémamentes és főként elgondol­koztató, hogy a helyzet vészesen rosszabbo-' dik. Már előrevetíti árnyékát, hogy ha majd igazában meglódul a szerkezetváltás, akkor a jelenleginél lényegesen több munkanél­küli jelentkezik majd a nyíregyházi munka­erőpiacon. Mit lehet tenni a munkanélküliség ellen? Az iroda sok mindennel próbálkozik; leg­utóbb operátorokat képeztek a SZÜV-nek. érettségizettekből. Rendkívül sikeres volt az autóbusz-vezetőkké történt átképzés. (Csak azért kaptak havi 5500 forintot, mert tanul­tak.) A munkanélküli segélyt ajánlatos „ki­váltani” átképzési támogatássá, mert ez már olyan szakmához juttat, amire szükség van • és a támogatás is magasabb, mint a segély. Sajnos a vállalatok részéről erre még nincs határozott elképzelés, olyan például, mint a VOR-é, ahol varrónőket képeznek. Reményt nyújt viszont, hogy mind több vállalattal sikerül közösen tanfolyamöt szervezni az ilyen bajba jutott emberek átképzésére és várhatóan több olyan akcióra kerül sor, mint legutóbb a Vám- és Pénzügyőrségé volt: a helyszínen választottak munkaerőt a ráter­mettekből, igen előnyös ajánlattal. Angyal Sándor Nyíregyháza, Kecskemét, Fehérvár Nagyra nőtt remények Nyíregyházának, mint városnak új jogál­lása van. A hivatalos elnevezés: megyei vá­ros. Az idén ezt, a sokak szerint inkább cí­met és rangot jelentő elismerést három százezer lakos fölötti megyeszékhely nyerte el az országban. Nyíregyháza mellett ezen­túl Kecskemét és Székesfehérvár is megyei város. (Hogy nem csak nyomatékos szóról van le­hetőségünk beszélni, elég annyit idézni, hogy a magyar városrendszerben léteztek valami­kor szabad királyi városi joggal rendelkező települések, majd a két világháború között is ismert volt a törvényhatósági jogú város elnevezés — ami gyakorlatilag a megyétől való teljes függetlenséget, megyei jogállást jelentett külön főispánnal, közigazgatással. Ugyanakkor a rendezett tanácsú városok — mint amilyen Nyíregyháza is volt — a me­gye irányítása alá tartoztak.) Amikor néhány évtizede létrehozták a me­gyei városok rendszerét, a rendező, elv egy­részt a múltból gyökerező megszokás volt — például Debrecen, Szeged esetében —, de egy regionális településfejlesztési koncepciói is tartalmazott, amely az országot hat na­gyobb régióra osztotta. Így lett viszonylag kis lélekszáma mellett Győr is megyei város. Sőt a ma érvényes megfogalmazás szerint is egy megyei városnak olyan kisugárzó hatá­sának kell lennie, amely túlmutat a megye­határon. Mindez egy kis történelmi visszatekintés, azonban annak a három városnak, amely most nyerte el a megyei városi rangot, leg­jobb jellemzője a hirtelen történt nagyra nö­vekedés. A Településfejlesztés című folyó­irat egyik múlt évi számában a városrende­zés, a kisugárzó hatás alapján, helyi szak­emberek tollából született tanulmányok alapján mutatják be. melyek azok az ismér­vek, amelyek alapján lehetővé tették az át­sorolást. Most ennek alapján invitáljuk az olvasót egy kis összehasonlításra. Nyíregyháza eddig szerencsésen elkerülte a konfekciótermékek beáramlását a köz­pontba — fogalmaz az egyik tanulmány. Vagyis az egyedi városkép megvalósítását helyben is nagyra értékelik. Azonban a má­sik két városnál hasonlókat lehet elmondani, bár más-más kiindulással és eredménnyel. Ugyanis nemcsak a mi szőke városunk, ha­nem Kecskemét és Székesfehérvár esetében is a hirtelen növekedéssel kellett számolni. Ez Kecskemét esetében az utóbbi 20—25 év- . ben szintén a népesség megduplázódását je­lentette, míg Székesfehérvárnak harminc év kellett ahhoz, hogy kétszer annyian éljenek a városban, mint korábban. A hirtelen növekedés pedig mindenütt nagyarányú lakásépítést követelt meg. A városkép formálásáról, a részletes rendezési tervekről Nyíregyháza esetében a jelenlegi és a korábbi tanácselnök, a statisztikai hi­vatal megyei igazgatója elemzése szól. Ahogy nálunk kiderül, hogy három nagyobb, házgyári beépítésű lakótelepet lehetett építe­ni a korábbi városmag peremén, ugyanígy adnak számot arról Kecskeméten, hogy az északi szabad területeket felhasználva épí­tették meg az új lakótelepeket. Székesfehér­váron sem más a helyzet, egészen addig a megjegyzésig hogy az új lakótelepek a szanálással majdnem a városközpontig ér­nek. Ahogy Nyíregyházának az örökváltság utáni gyors fejlődés, majd a megyeszékhely- lyé válás utáni iparosodás, központi szerep adta a városközpont jelentős épületeit, ugyanúgy Kecskemét fejlődését is az ipari fellendülés hozta a múlt század végén, illet­ve az ötvenes évek elejétől. Kevesen tud­ják, hogy csak 1950 óta, Bács-Kiskun me­gye kialakítása után megyeszékhely Kecske­mét, korábban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vár­megye szélén helyezkedett el. Az ország városai közül a legelsők között volt Kecskemét, ahol egy máig sem teljes kiskörút kialakításával a belvárosból telje­sen kitiltották a gépkocsiforgalmat. Bár ko­rábban az átmenő utak keresztezése volt itt, azonban kiderült, hogy a sugaras, két kör- utas rendszerrel csökkenteni lehet a zsúfolt­ságot. A városban persze azt várják, hogy a nagy átmenő forgalmat az M 5-ös autópálya megépítésével lehet végképp elkerülni. S itt máris utalhatunk a hasonlóságra, mert Nyíregyházán is a két körút tervszerű meg­valósításával lehet elterelni a forgalmat' a belvárosból. Az anyagi eszközök ugyan be­határolják az útépítést, azonban a belváros tehermentesítése, a sétálóövezet bővítése mégis a többség érdekét szolgálja. Kecskemét elemzői felhozzák, hogy az új lakóközpontokban igazán osak a lakások, a hozzájuk tartozó kiszolgáló létesítmények épültek meg, de hiányzik a mozi, a szóra­kozóhely. Ugyanezt lehetne elmondani ná­lunk is, hozzátéve, hogy szintén hasonló a helyzet Székesfehérvárott. Van viszont né­hány olyan mutató, amelynél a változtatás sürgető. Nyíregyháza 271 kilométer hosszú belterületi úthálózatának több mint a fele nincs kikövezve. Kecskeméten az új családi házas övezetben hozzák fel ugyanezt, mint ami gátolja a nagyobb arányú komfortérzést. Valamennyi új megyei városunkban kiáltó ellentét van az új városrészek és a régi te­rületek közötti közművesítés között. Talán Kecskemét példája a legriasztóbb, ugyanis ott a városközpontban a szennyvízcsatorna­hálózat kiépítése majdhogynem mostanáig késlekedett, a városi tanács épületét csak tavaly kötötték be a rendszerbe. Nyíregy­házán sem lehetünk viszont elégedettek az 57 százalékos mutatóval. Szükséges volt napjainkra olyan rugalmas rendezési tervet készíteni, amely figyelembe veszi a belső részeken a lakosság teherbíró képességét, le­hetővé teszi a sajáterős beépítést a régi, vályogból készült házak helyett. A tanácsi támogatás, amelyet a társulásos formában megvalósuló gáz- és szennyvízvezeték-épí­téshez, az útépítéshez nyújtanak, minden­képpen példa értékű más városokkal való összehasonlításban is. Kár, hogy a merev szabályozás ezt nem veszi eléggé figyelembe, mert ezekben az esetekben is elkérik az építkezéseknél az általános forgalmi adót, ami jelentősen megdrágítja a kivitelezést. A lakosság gyors ütemű növekedése Nyír­egyházán időről időre felvetette, hogy vala­miféle korlátozást lenne szükséges elrendel­ni, mert a városfejlesztés nem képes lépést tartani ezzel az ütemmel. (Az országos me­gyeszékhelyi átlagtól elmarad például a ke­reskedelem, de a szellemi infrastruktúra — iskolák, művelődési létesítmények — hely­zete is rosszabb, mint más megyei városok­ban.) Ám éppen Kecskemét és Székesfehér­vár elemzői mutatnak rá, hogy az utóbbi években az iparfejlesztés stagnálásával együtt ezeknek a városoknak az eltartó ké­pessége is csökkent, visszaesett a városba áramlás. Nyíregyháza városrendezésének első, máig is ható koncepciója az 1904-es úgynevezett Szesztay-féle elképzelés, amely központi te­rekből kiinduló sugaras utakat, ezeket ösz- szekötő közöket tételezett fel. Hasonló meg­oldásokkal találkozhatunk a másik két új megyei városban, vagyis úgy tűnik, mindez ismérve a korszerű településszerkezet kiala­kításának. Ha ehhez egyedi épületek létre­hozása társul — ami a Hild-érem elnyeré­sének egyik segítője volt — akkor kialakul­hat a régi és új részek összekapcsolásával egy másra nem emlékeztető városkép. Bár nálunk egy időben mini-felhőkarcolókkal, 15 emeletes vagy még magasabb házak építé­sével kívánták a tervezők lehatárolni a bel­ső magot, azonban végül is csak a Kossuth utcai magas ház készült el. , Az új megyei városok a következő évek­ben nem várhatnak több anyagi támogatást a státus elnyerésével. Azonban megadatott a viszonylag nagyobb önállóság, a megyei irányítástól való nagyobb függetlenség. Mind a három esetében a megye életére való meg­határozó jelleggel is veszik ezt tudomásul. A városlakók pedig akkor érzik a megyei vá­rosi rang hatását, ha azt látják, nagyobb a beleszólásuk a településfejlesztésbe. Lányi Botond íj Kialakulhat a régi és új részek összekapcsolásával egy másra Bem emlékeztető városkép.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents