Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
1989. április 2. 5 • ________________A P f a Magyarország ______________________________________________________________________ /a.lmok Jjsélyek Mj __hétvégi melléklete A kocka el van vetve. A továbbtanulni szándékozó nyolcadikosok jelentkezési lapja már ott van valamelyik középiskolában vagy szakmunkásképzőben. Ha felveszik a gyerekei, ott is marad. Ellenkező esetben viszont akár valóságos vándorútra indulhat ez a jelentkezési lap, amíg végre célba jut. Ha egyáltalán célba jut. Öten latolgattuk az esélyeket, igyekeztünk számba venni a gondokat: Ling Gabriella, a Rakamazi Általános Iskola igazgatója, Lukácskó Zsolt, a megyei pedagógiai intézet osztályvezetője, Gilányi János, a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközép- iskola igazgatója, Rudda Mihály, a Vásárosnaményi Városi Tanács művelődési osztályának vezetője, valamint a házigazda, a Kelet-Magyarország képviseletében Gönczi Mária. GM: Véleményem szerint az alapvető kérdések a következők: Tudja-e a család, milyen pálya lenne a legalkalmasabb a gyereknek ? Elegendő segítséget, lehetőséget nyújt-e az iskolarendszer az elképzelések megvalósításához? Továbbá szüksége van-e a társadalomnak erre a végzettségre, magyarán el tud-e majd helyezkedni a pályakezdő tanult szakmájában? Az ideális eset ugye az lenne, ha mindhárom kérdésre igennel válaszolhatnánk. LZs: Ilyen sose lesz... GM: Sose lesz, érzésem szerint azonban az utóbbi időben nemhogy közelednénk ehhez az optimális állapothoz, inkább távolodunk tőle. LZs: Kétségtelen. A megyében az utóbbi három év alatt a duplájára nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akiket elutasítanak a középiskolák. Tavaly ez majdnem 1900 gyereket jelentett, és mivel az idén ezerrel többen végeznek az általánosban, feltételezhető, hogy az említett szám tovább fog emelkedni. GM: Tehát a bővítések ellenére sincs annyi hely, mint amennyire szükség lenne. Ez volna az egyetlen magyarázat ? LG: Szerintem nem. Nálunk, Kakamazon az előző tanévben csak ketten nem jelentkeztek továbbtanulni. Az idén is hasonló a helyzet. Azaz növekszik a továbbta- lulni szándékozók aránya is, ;gy-két kivételtől eltekintve ijabban a leggyengébbek is jelentkeznek valahová. GM: Ha Rakamazon is úgy gondolkodnak a szülők, a gyerekek, mint másutt a megyében — és miért gondolkodnának alapvetően másként —, akkor a szakképzést részesítik előnyben. Vagy tévednék? LG: Nem. Végül azonoan gimnáziumba többet, szakközépiskolába és szakmunkásképzőbe viszont kevesebbet vettek fel, mint ahá- nyan eredetileg oda szerettek volna menni. GM: Vagyis a gyerekek egy része eleve kényszerpá- 'yán indult el. LG: Nem tehetett mást. Sokan nem számítottak például arra, hogy a Széchenyi számítástechnikai osztályába ilyen sokan fognak jelentkezni. Tőlünk is 11-en szerettek volna bejutni, és egyiküket sem vették fel. Okultunk is belőle, az idén már csak ketten jelentkeztek oda. Mind a •zülő, mind a gyereket elin- lító iskola igyekszik szántóira realitásokkal. Annál na- •obb a felelősség, mert ti- mnégy éves fejjel senki Merre vagy - a pályái? IJng Gabriella Lukácskó Zsolt Gilányi János Gönczi Mária Rudda Mihálysem elég érett még egy ilyen döntéshez. GJ: De ma is gyakori, hogy a szülő rosszul méri fel a gyereke képiességeit, esélyeit. Lássuk már be, hogy nem mindenki alkalmas a továbbtanulásra! Nálunk százával, ezrével végeznek fiatalok, és közben a béka feneke alatt van az iparunk, mert az kevés. hogy valaki nagy üggyel - bajjal megszerzett egy bizonyítván'!. Ennek a társadalomnak olyan emberekre van, lenne szüksége, akik általánosan műveltek, ugyanakkor a szakmájukat is jól ismerik. Szakmában gondalkadni LZs: A megyében ma szinte elviselhetetlen teher egyrészt az, amiről már szó volt, hogy egyre nő a továbbtanulni szándékozók aránya, másrészt hogy mindenki itt, a megyében szeretne középiskolába járni, szakmát tanulni. GM: Jóllehet önmagában mindkét törekvés érthető. LZs: De illuzórikus, mint már az előbb megállapítottuk. Eddig évente 800 gyerek nem akart továbbtanulni, mosit már csak 500. A sikeres pályaválasztáshoz önismeretre, a szakmák, a lehetőségek ismeretére van szükség. LG: Mi ötödikben kezdjük a pályairányítást, és nyolcadik osztályban, amikor elérkezik a döntés ideje, már nemcsak a pályákról gondolkodunk, hanem az azoknak megfelelő iskolákról is. Mert általában iskolát, iskolatípust is választ a gyerek. LZs: Pont ez a baj, hogy ő mindenáron be akar jutni a nyíregyházi kereskedelmibe, a 110-esbe és így tovább. A gyerék kereskedő, pénzügyi szakember akarjon lenni, tehát ne iskolában, hanem elsősorban szakmában gondolkozzon. És ha kell, nézzen körül, hogy Debrecenben, Szolnokon vagy máshol milyen lehetőségek vannak. Tavaly a gyerekek majdnem 80 százalékát el tudtuk helyezni. Csak nem ott, ahová eredetileg szeretett volna menni. Megyehatárai innen és túl RM: Én úgy gondolom, a művelődés irányítóinak az a legfonjtosabb feladatuk, hogy minél több helyet teremtsenek, minél nagyobb választási lehetőséget kínáljanak az általánosból kikerülőknek. Lukácskó kollégával azért nem értek teljesen egyet, mert mi úgy éreztük és most is úgy érezzük, hogy a gyerekeknek nem tudunk elég lehetőségét nyújtani. Ezért maradnak otthon vagy kényszerülnek a megyén kívülre. Vásárosnaményban mi ezen úgy próbáltunk segíteni, megyei támogatással, hogy két lábrá állítottuk a középfokú oktatást. GM: Mit értsünk ezen? RM: A városban eddig jóformán csak gimnáziumba mehettek a gyerekek, a szakmunkásképzőbe évente mindössze 120 jelentkezőt tudtak felvenni. 1988 szeptemberétől viszont 300-at, mert az időtől fogva Felső-Szabolcs és Be- reg számára a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásokat is mi képezhetjük. Ami annyit jelent, hogy a területünkön évente végző 700 nyolcadikosból 390-et fel tudunk venni. Ebből 90 hely van a gimnáziumban, többre nincs is igény. Mi úgy gondoljuk, hogy minél közelebb kell hozni a szakképzést egyrészt a gyerekekhez, másrészt az őket majdan foglalkoztató üzemekhez. GM: ön tehát nem osztja azt a véleményt, hogy a szülök, a gyerekek bátrabban számoljanak, éljenek a megyén kívüli lehetőségekkel? RM: Nekünk az volna jó, ha minél több gyerek itt szerezné meg a megye számára is szükséges szakképzettséget, és itt is állna munkába. Persze ez nagyon szép, de az első helyre történő jelentkezéseknél nekünk is nagy bajaink vannak. Mert míg például két osztályba vegyesbolti eladónak 94, egy osztályba élelmiszer-eladónak 101, cukrásznak, szakácsnak 30 helyre 94 gyerek jelentkezett, addig szerkezet-, géplakatosnak, hegesztőnek, esztergályosnak, üvegfúvónak a fel- vehetőknek csak tíz százaléka ... GM: Magam is elgondolkodtatónak érzem, hogy egy- egy divatosnak , Rákiáltott szakma éveken át képes tartani népszerűségét, időnként minden józan megfontolás ellenére , .. GJ: A könnyű vagy annak vélt pénzkereseti lehetőség, a gyors meggazdagodás reménye miatt. Ez az oka. RM: Szerintem nemcsak ez. A nem divatos szakmákban ugyanis kicsi a perspektíva. Nálunk például a forgácslapgyár vagy a Medicor nem biztos, hogy foglalkoztatni tudja az esztergályos, marós vagy géplakatos pályakezdőket. LZs: Azért ez sem mindig így van! Ácsokat, burkolókat, kőműveseket például nagyon sok helyen keresnek. RM: ... és ezek is hiányszakmák, igaz. GJ: Na de hát beivódolt ebbe a társadalomba, hogy fiam, én gürcöltem eleget, te már ne gürcölj. Hát ez van negyven éve, nem? Persze hogy mindenki könnyebb kenyeret szeretne adni a gyereke kezébe. Erőfeszítések LZs: Nem szerencsés az oktatási intézmények területi megoszlása. A lehetőségek körülbelül fele Nyíregyházára koncentrálódik, és ez rossz arány. Az oktatás szerkezete sem jól alakult, a szükségesnél kevesebb szakközépiskolai hely van a megyében. Továbbá én úgy érzem, az indokoltnál nagyobb mértékben csökkent az érdeklődés a gimnáziumok iránt — volt olyan év, hogy a helyek 40 százalékát csak átirányítással tudtuk betölteni. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a megyében igen jelentős munkaerő-tartalékok vannak, ami finoman szólva nem javítja a továbbtanulás, az elhelyezkedés kilátásait. GM: És vajon a megye megtett-e mindent, hogy az ön által is említett területi aránytalanságokat kiigazítsa, de legalábbis javítsa? Hogy bővítse a lehetőségeket? LZs: Szerintem igen. Bővítette a helyek számát Na- ményban, Nyírbátorban, Fehérgyarmaton, Tiszavasvá- riban, Baktalórántházán. Több szakmunkásképzőben középiskolai osztály indult, a gimnáziumokban speciális képzési formákkal próbálkoznak. GJ: Azért nem olyan egyszerű megváltoztatni ezt a területi megoszlást. Az oktatás tárgyi feltételeit még csak-csak meg lehet teremteni vidéken is, de a személyi feltételeket nagyon nehéz. Még Nyíregyházán se köny- nyű. Mi is nagy nehezen tudunk szerezni egy angol szakost. RM: Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. A kisvárosok is segíthetnek magukon. Nálunk például úgy, hogy kilenc bérlakást szolgálati lakássá nyilvánított a tanács, így szereztünk három némettanárt. Letelepedési segélyt is adunk. GM: Tapasztalataim szerint van, ahol ez sem segít. Sok pályakezdő akár mindenáron is ragaszkodik a nagyvároshoz. RM': Nekünk sikerült. Még az isten is segít bennünket, mert a romló gazdasági körülmények közepette már a fiatalok sem akarnak toronyórát lánccal, ők is szívesebben mennek oda, ahol közel a szülői segítség .. . Persze mérlegelni kell, és mondjuk inkább a nyelvi tagozatos osztályba belevágni a fejszét, nem a kétnyelvűbe. GJ: Nekem is az a véleményem, hogy a megyei vezetés tisztességgel igyekezett felkészülni a középfokú oktatás lehetőségeinek bővítésére, megtették, amit lehetett. És ha a 90-es évek közepére levonul a demográfiai hullám, akkor végre megszűnhetnek a 30-as, 40-es osztálylétszámok ... RM: ... meg lehet bontani a csoportokat... GJ: ... és lehet majd emelni az oktatás színvonalát. LZs: Jelenleg 8700 hely van a megye középfokú oktatási intézményeiben. Ezzel eljutottunk a lehetőségeink határáig. Most már a meglévő középiskolákat kell fejleszteni, körülményeiket javítani. Valamint szükség lenne a megyében olyan koordináló intézményre, amely egyrészt segíti a megalapozott pályaválasztást, másrészt ösz- szehangolja a munkahelyek és az iskolák igényeit, illetve lehetőségeit. GM: Feltéve, hogy a munkahelyek képesek megfogalmazni igényeiket. LZs: Hát ez az... De ebben is vannak kivételek. A nyírbátori Csepel Fúrógépgyár például pontosan tudja, milyen végzettségű szakemberekre van, lesz szüksége. GJ: Meg is lehet érteni a vállalatokat, ha nem tudják előre megmondani, milyen szakmunkásokra lesz szükségük a következő években — nagyon nehéz helyzetben vannak. De hát az iskolák is csak arra vállalkozhatnak, hogy a megfogalmazott társadalmi igényeket kielégítsék. ŰZ alkalmazkodás és korlátái RM: Az oktatás tartalmának is változnia kellene. Konvertálható ismeretekre, szakmacsoportos képzésre lenne szükség. Most előfordul, hogy a pályakezdő ki van szolgáltatva egyetlen üzemnek — mert tanult szakmáját csak ott lehet hasznosítani. A gimnáziumokban is már az első évben fakultációt kell indítani. GM: De milyet? Üjra csak ott vagyunk, hogy ma senki sem ,tudja pontosan megmondani, mivel lehet boldogulni két-három-tíz év múlva. RM: Egy „sima” gimnáziumi osztálynál bármilyen fakultáció jobb. LZs: Azért csak gondot jelent ez, hiszen olyan ismereteket kell adni a diáknak, amivel az is tud valamit kezdeni, aki érettségi után nem tanul tovább. GJ: És amennyiben az élet úgy kívánja, váltania kell az iskolának. GM: Ám ez sem megy olyan gyorsan. Hiszen ha az iskola berendezkedik egyfajta képzésre, aztán egyik évről a másikra megszünteti, akkor mi legyen az eszkö- zökkelj a tanárokkal? GJ: Ezért kell külső óraadóval megoldani, ha a fakultációhoz szakemberre van szüksége az iskolának. RM: Másrészt a váltás olyan legyen, hogy hasonló eszközökkel meg lehessen oldani. Például levéltárosképzés után oktassanak ügyirat- kezelést ... GJ: Az iskola sosem lesz abban a helyzetben, hogy naprakész szakembereket adjon. De az joggal elvárható tőle, hogy olyan fiatalokat bocsásson ki, akik gyorsan, akár hetek, hónapok alajt képesek elsajátítani a munkáltató speciális követelményeinek, igényeinek megfelelő ismereteket. GM: Ezért olyan népszerűek, mert erre alkalmasak a szakközépiskolák? GJ: Szerintem igen. Biztonságosabbnak érzik a szülők, mert akkor is lehet vele kezdeni valamit, ha a gyerek nem tanul tovább, miközben az utóbbira is felkészít. Azzal persze számolni kell, hogy mindenekelőtt a szakirányú továbbtanulásra készít fel ez az iskolatípus. Tehát aki mondjuk orvosira vagy bölcsészkarra akar menni, annak célszerűbb a gimnáziumot választani. LZs: És bár az értelmiség presztízsének csökkenése miatt az Utóbbi években hanyatlott algimnáziumok népszerűsége, azért a jó gimnáziumok most is keresettek. LG: Nálunk most már egyértelműen azok választják a gimnáziumot, akik tovább akarnak tanulni. Mintha megszűnőben lenne a gimnázium „parkolópálya”-jelle- ge, mert nem tagadhatjuk, sok gyereknek ezt jelentette az ott töltött négy év. Tavaly voltak olyan gyerekeink, akik első helyen szakmunkásképzői, másodikon gimnáziumot jelöltek meg. Az idén viszont a gimnázium—szakközépiskola, illetve szakközépiskola—gimnázium párosítás vezet. Mi a lehetőségekhez, a gyerekek képességeihez mérten megnyugtatónak találjuk a jelenlegi jelentkezési arányokat. Ebben, a nagyon alapos előkészítés mellett komoly - szerepe van annak is, hogy a szülők általában elfogadják a pedagógus véleményét. Azokkal vannak gondjaink, akik nem tanulnak tovább — mi legyen velük? GJ: Igen, ez valóban nagy dilemma. Hiszen egyrészt nem mindenki alkalmas a továbbtanulásra, a szakképzetlenek elhelyezkedési lehetőségei viszont egyre szűkülnek.
