Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
6 1989. április 2 Kossuth még tudta*. A nyelv mindennapi kenyerünk... Wacha Imre az anyanyelvről Nemrég zajlottak a magyar nyelv hetének eseményei. Ez alkalomból kérdeztük Wacha Imrétől, az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársától, hogyan tudná röviden körvonalazni azt a gondolatkört, amelyikről az egyik nyíregyházi iskolában beszélt: a nyelvhasználat és erkölcsi magatartás összefüggését. — A nyelv tükör. Tükrözi a társadalmat, az embert. Mindent magában foglal, általa tudunk mindent. A nyelv- használat tükrözi a társadalomban élő ember etikáját. Azt, hogy milyen a magatartásom: erkölcsi állapotom, eszméim szabják meg. Időben a klasszikus retorika fogalmához kell visszalépnünk — virbonus, a jó ember! — A nyelvet csak jóra lenne szabad használni. A nyelvvel lehet élni és visz- szaélni. Lehet segítségével beszélni és mellé beszélni. S hogy mikor szoktunk mellébeszélni? Akkor, ha nem gondoltuk végig a mondandónkat, avagy esetleg túlzottan is végiggondoltuk, s így máris manipulálunk. A fiatalokat szokás szidni nyelvhasználatuk miatt. Én fölteszem a kérdést: kitől tanulták el? Deme Lászlót idézem: a mai modortalanság a következő generáció normája. S máris itt a gond: mennyiben vagyunk ludasak mi? — A fiatalok nyelvi megnyilatkozása kultúra, műveltség, tudás dolga is... — Feltétlenül. A nyelvhasználat tájékozottság és tudatosság kérdése. Szerintem többnyire az iskolát kárhoztatják a nyelvi igénytelenség terjedése miatt, ellenben az otthon a fontosabb. Az, hogy mit lát-hall a gyerek a maga szűkebb-tágabb környezetében. Végső soron a nyelv az ember, a társadalom normáját is tükrözi. — Mit tehet a nyelvvédő mozgalom? — Nem a nyelvet kell védeni. Az sok mindent kibírt. Az átvett elemekkel gyakran gazdagodott. A nyelvápolás a nyelvhelyességi, s így a gondolkodásbeli hibák kiszűrésere hivatott. Déry Tibor említette, hogy amennyiben a nyelvvel van baj, úgy gondolataink esnek hasra, s akkor az etikánk esik hasra ... — Sokfajta, szerteágazó területeket érintettünk. Meddig tart a nyelvész kompetenciája? — A nyelvész nem tudja megváltoztatni a nyelvet: az vagy befogadja, vagy kiveti az újításokat. Például Kazinczy esetében: a nyelv asszimilálta a zongora és a higany szavakat, de az élenyt már nem fogadta el. Napjainkban a spray helyébe hiába ajánljuk a permetet. Érdekes :a holdkomp szavunk: amikor az amerikaiak leszálltak a Holdra, a közvetítés tolmácsa. Bánkuti Gábor az adás hevében alkotta hirtelen ezt a szót, amely azóta is élő. A nyelvész voltaképpen a legjobb tudósa alapján vizsgálja a nyelvet: megpróbálja megállapítani annak törvényszerűségeit, tanácsokat ad. Viszont nincs eszköz a kezében. A nyelvész feladata >az, hogy hosszú időn át figyelje a nyelvet. Bárczi Géza jól mondja A magyar nyelv életrajzában: a nyelv az, amivel a tudást megszerezhetjük és átadhatjuk. Állandóan tökéletesíteni kell. A gyermek esetében ezért (is) oly fontos az első négy év, az elindítás. Az iskola majd erre építhet. Ehhez azonban a szülőt is föl kell készíteni a feladatra. — Évente tavasszal a TIT anyanyelvi szakosztálya megrendezi a Magyar Nyelv Hetét. Hogyan vélekedik Ön erről az akcióról? 4 — Kezdetben csak néhány helységben volt efféle előadássorozat. Ma már országossá vált. Jó is, meg rossz is egyben, hogy most már szinte kizárólag az iskolákban él ez a fajta próbálkozás.. Jó, hiszen a gyerekek kaphatnak új gondolatokat, új élményeket. Rossz, hiszen az idősebb generáció így elmarad. Régebben elsősorban felnőtteknek beszéltünk. A mozgalom kiszélesedett: az ünnepi pillanatokból mindennapos gyakorlat kezd kialakulni, hiszen a nyelvvel évente nem egy-két napig kell foglalkozni. Rájöttünk: a nyelv mindennapi kenyerünk. — Tapasztalja-e a nyelv elszürkülését, a nyelvhasználat szintjén jelentkező türelmetlenséget? — Legutóbb erdélyi szerkőket lapozgatva töprengtem azon, hogyan kezd eltűnni az árnyaltság. A képszerű, erős nyelvet már csak az irodalomból ismerjük. Kossuth még tudta, hogyan kell használni a képet, amikor például azt mondta: úgy járt vele, mint a gazda a tehenével, akit vérig fejt.. A jó szóképpel rengeteget kifejezhetünk — ám ez a képlátás ma már eltűnőben van. A nyelvhasználat problematikája egyébként elvezet például a vitaetikához is. Ugyanis érdemes lenne tudatosítani, hogy nem legyőzni kell a másikat, hanem meggyőzni... S ez nagy különbség. K. Zs. II Kelet a Magyarország __________________________HÉTVÉGI melléklete i í" Együtt szeretetbcn, békességben. j ■ Két szó az örökség Mindig megdobban a szívünk, ha esküvőre kapunk meghívót, hiszen részesei lehetünk annak a pillanatnak, amikor két fiatal összeköti sorsát, vállalva, hogy jóban- rosszban, örömben és bánatban életük végéig hű társak lesznek. A lagzin jól kimulatjuk magunkat, aztán nemsokára halljuk, hogy csalódás, keserű kiábrándulás lett a nagy szerelem vége. Épp ezért különlegesen szép esemény a gyémántlakodalom. A Gégényben élő id. Lukács Pál és felesége, Simon Margit a napokban ünnepelhették ezt meg, hatvan évvel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűséget. Bár a sűrű fellegek eltakarják a napkorongot, már érezhetően itt a tavasz. A gégényi határban is pattannak már a rügyek, enyhe szél borzolja az apró leveleket. Hepehupás földút a Petőfi utca, a község legszélén. A délelőtti csendet csak a közelben elszáguldó tehervonat zakatolása töri meg. A sárgára festett, tornácos ház udvarán kifeszített kötélen ruhák száradnak. A 81 éves Margit néni éppen mos, Pali bácsi pedig, aki 84. életévét tapossa, hátul az udvarban kukoricát morzsol. — Éppen nagytakarítás van nálunk — fogad bennünket a háziasszony — Most a hét végén rendeztük meg a lakodalmat, nagyon szép kis ünnep volt. Köszöntött bennünket a hat gyermekünk, a tizenkét unokánk, a tizenegy dédunokánk. A férjekkel, menyekkel, gyermekekkel majd ötvenen voltunk, elképzelheti, milyen felfordulás volt itt. Előjön az udvarból a gazda is. Meglepődöm friss mozgásán, erőtől duzzadó karján. Észreveszi csodálkozó tekintetem, s már magyarázza: — Nem adom meg magam olyan könnyen a betegségnek. Nehéz testi munkán nevelkedtem, i megedződtem. Már 1920-tól kommenciós kenyeret ettem. Nem féltem én soha a munkától, s ma sem hagyom, az utca másik oldalán lakó Gyula vigye fel helyettem a zsákot a padlásra. A házasságukról faggatom őket. fl — Mindketfch helybeliek vagyunk, már fiatalon ismer- * tűk egymást. n‘. A féleségem gyermekkorúdén árva maradt, a nagyanyja nevelte, én meg szolgalegény voltam. 1929. március 21-én esküdtünk össze. Emlékszem, ki- virradásig tartott a lakodalom. Hat hónapig bérelt lakásban éltünk, majd felépíSokan üdvözölték ismerősként a nyíregyházi művészeti hetek egyik koncertjén fellépő T. Hunyadi Viktória zongoraművészt, a Tamperéi kamarazenekar tagját — aki épp tíz éve él a finn városban, ahová Nyíregyházáról került el, itt volt a tanárképző főiskola adjunktusa. Az alábbi beszélgetés a hangverseny előtt készült. Ügy látszik, mégis igaz a mondás, hogy „nem lehetsz próféta a' saját hazádban ... ”? — Az én esetemben igen, így történt. El kellett mennem ahhoz, hogy jobban felfedezzenek, és az is igaz: eleinte rettenetesen rossz volt megszokni, de most már látom, nagy hiba lett volna, ha nem kockáztatok. — Hogyan is történt ez az elszerződés? — Volt egy koncertkör- utunk Bíró Katalinnal Finnországban, ami után a finnek jelentkeztek, szívesen fogadnának bennünket hosz- szabb időre is. Megkeresett az Interkoncert és egyéves szerződést ajánlott. Biztos, hogy volt valamiféle kalandvágy is bennem, amikor igent mondtam, de akkor még tettem ezt a házat, s azóta itt vagyunk. A harmincas évek nehezek voltak, de az én családom soha nem szenvedett kárt semmiben. Napszámosként dolgoztam, a feleségem pedig itthon maradt, hiszen jöttek a gyerekek: két lány és négy fiú. Pali bácsi mindjobban belemelegszik a mesélésbe. Nem akarom félbeszakítani, hiszen élete egyben a magyar történelem is. — 1935-ben elvittek katonának: átképzés, gyakorlatozás, majd következett a Felvidék visszacsatolása. Akkor már négy gyermekem volt, a frontra azért nem vittek ki, de a félszabadulásig állandóan viseltem a bakaruhát, valamilyen munkára mindig behívtak. 45 tavaszán beválasztottak a-földosztó > bizottságba. Én nyolc éátléfcihold Tőidet; ■ kaptam. ; Rengeteget ^dolgoztam bennejdroégyháEmadábaw is1 vállaltam'lmunkat.: Egyénileg gazdálkodtam • 1860-ig. majd! beléptem a termelőszövetkezetbe. >.;Ha látta volna milyen szép lovakat, új szerszámokat, ekéket vittém be! Nyugdíjba 10 év múlva mentem. A háztájiban most is dolgozik, ő csinál mindent: metszi a fákat, kapál, permetez. Mint mondják az ismerősei, az utóbbi években mindig az ő háztáji földje a legszebb és a legtisztább. — Ellátjuk mi még magunkat. Szerencsére nem szorultunk sohasem a gyermekek segítségére. Inkább még most is mi adunk. Soha nem kértem kölcsönt, soha nem vártam el, hogy nekem fizessenek. Ha esetleg mégis fizettek nekem, addig nem mentem tovább, míg a következő körrel nem egyenlítettem — mondja önérzetesen. — Nemigen jártam orvoshoz sem — folytatja Pali bácsi. — Az idei télen felmentem a doktornőhöz, hogy influenza ellen adjon valamit. Kérdi tőlem: Mit szedett Pali bácsi? Hogy mit? Hát vegyesei! Többen is megkérdik tőlem, mi a hosszú élet titka. Bár az orvosok szerint káros a dohányzás és az italozás, én mégis régóta szeretem — persze mértékkel — az erős pálinkát, magyar dohányt füstölök el a pipámmal, s ím, megvagyok erőben, egészségben. Hatvan éve élnek együtt. Ma már annak is örülünk, ha élve megérünk ennyi esztendőt, nemhogy mással hát évtizedet közösen eltölteni. — Sosem jutóit eszünkbe, hogy elhagyjuk egymást — így Margit néni. — Nem voltunk haragban egy órát sem. Nem mondom, egyszer-két- szer összeszólalkoztunk, de aztán kibékültünk. A család volt mindig a legfontosabb. Egyformán szerettük valamennyi gyermekünket, s megpróbáltuk emberré nevelni őket. Ügy érzem, sikerült. Nem hagyunk majd nagy vagyont rájuk, de azt megtanulták tőlünk, az életben a legfontosabb: szeretet és békesség. M. Magyar László Vendégek Tamperéből Beszélgetés I. Hunyadi Viktória zongoraművésszel nem gondoltam, hogy ilyen hosszú időről lesz szó ... Az első három év nagyon nehéz volt. Itthon a heti óraszámom 12 volt, ott több mint 40, és a növendékek életkora öttől huszonöt évig terjedt. Finn nyelvtudás semmi, szótáraztunk, könyvtárba jártunk, a tanítással egyidő- ben tanultunk. Három év múltán a Konzervatóriumban meghirdettek egy pályázatot: komoly, többfordulós próbajátékból állt — amin sikeresen szerepeltem. Egyszerű zongonakísérőként kezdtem, és most lektor vagyok, ami fizetésben, erkölcsi elismerésben is nagyon kedvező, és arra vagyok nagyon büszke, hogy ezt magyar állampolgár kapta meg a finnek előtt... — Miből áll egy finn zenei lektor munkája? — Zongora szakos főiskolásokat tanítok heti 15 órában, és vannak pluszfeladatok, zongorakíséret, vagy önálló szereplés. Például Va- lerij Klimov mesterkurzusán voltam közreműködő, a Csajkovszkij-énekversenyen is kísértem egy szólistát, és járjuk az országot a Tamperéi kamarazenekarral, öt éve játszunk együtt, mindhárman vezető muzsikusok. Petri Salonen a hegedűs a tamperei színház koncertmestere, Pekka Ahonen klarinétos és Sampo Linkko csellista szólamvezetők. — Több hangversenyük is volt hazánkban, testvérvárosi kapcsolatok révén. Hol léptek még fel? — Miskolc hívta meg a zenekart a testvérvárosi kapcsolatok keretében, azután Debrecenben is játszottunk — a szüleim ott élnek —, és boldogok voltunk, hogy Nyíregyházára is meghívtak bennünket. — Játszanak-e magyar zenét és hogyan fogadja ezt a finn közönség? — Nagyon respektálják Bartók és Kodály muzsikáját, és azokat is, akik ezzel foglalkoznak. Játszottunk mi is Bartókot, a Kontrasztokat. Egyébként nincs nagy különbség a magyar és a finn zenei élet között, a kamarakoncerteken ott is ugyanolyan kevesen vannak, mint itt, de az a tapasztalatom, jó szervezőmunkával nagyobb létszámú közönséget is lehet mozgósítani. Ja, még valamit a finn zenei életről: azért az ottani muzsikusokat anyagilag sokkal jobban megbecsülik, elismerik... — Mi volt a legkellemetlenebb élménye Finnországban? — A téli sötétséget és a nagy hideget nem tudom megszokni. Tavaly télen volt mínusz 37 fok is. — És mi volt a legszebb? — Az, ahogyan befogadtak, szeretnek. Nagyon jó munkánk van, a férjem, Tanító Béla hegedűt tanít, és egy zenekart vezényel. Szépen alakult az életünk, a nagyobbik gyerekünk, a fiú az egyetemen angol—német szakra jár, a kislány még általános iskolás. Az első munkahelyem révén jutottunk hozzá egy bérlakáshoz, jól berendezkedtünk. Közben letettem a nyelvvizsgát, és azt mondják, tökéletesen, akcentus nélkül beszélem a finnt — de otthonunkban, családi körben tökéletesen megőriztük a magyar nyelvet és magyarságunkat. Megkérdezte itt egy rádióriporter: mikor települünk vissza? Nem tudjuk. Kettős állampolgárságom van, és egyelőre ott minden körülmény adott, hogy jól érezzük magunkat ... Baraksó Erzsébet H. R. felvétele a koncerten készült.
