Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-15 / 88. szám

1989. április 15.

9

• r

s iránt

^ihez

gy tűnik, mintha képein önvilágának mélytengeri nlásait teljességgel csak a trollnélküliség, a véletlen- űség, a felhevült vágy és a yul ejtő álom határozná Mintha számunkra, nézők nára nem akarna feltárni t, mint szabad asszociációs ességének határtalanságát, kos alkotókedvének önké- 5 spontaneitásait. Alkotásai lsem csupán abszurd ví- . Miként Mezei Ottó mű- '.ettörténész írta róla: Pri- ;zki Zsófia gazdagon merít asszikus mitológiai és bib- s témákból, s ezeket — tégy aktualizálva — olyan nek, motívumok felhasznával dolgozza fel, amelyek értelmezésnek az eredeti lmezésnél tágabb keretet, a /észi szándékot színező éni felhangokat kínálnak, en tematikájú képei — a :es, az Életfa, vagy a szemtelen fává változott asz- ly Daphné és a Hádesz bi- alma — előtt állva festőének expresszivitását éppmegcsodálhatjuk, mint al- íjuk mély emberi szoron- ait, őszinte szolidaritását lének kiszolgáltatottsága itt.

londhatni forradalmian he- érzelmek és gondolatok el- ;étpárja tobzódik köznapi atikájú alkotásain is. Az ória nem csak okszerű ösz- üggések puszta állapotraj- abszurdban elmesélve, ha- 1 az ebben a szaggatott koi;- élő ember sorsának epiku- is leírható kilátástalansá- Illúzionistája oly mérték- valóságtalan már, hogy ép- ezáltal gondolkodtat el: on mit tartogat még e vi- a semmi ágán ülő kis em- i szívnek, amely egy másik

képe, a Távolság expresszio- nisztikus mondanivalójáig utalva — nincs-e valóban közelebb immár a kozmosz csillagaihoz, mint egy másik Tóth Árpád-i szívdobogáshoz?

Pribojszki néhány festményéből zene szól. Nemcsak azért, mert hangszerek vannak jelen, hullámzanak a vásznakon hanem mindenekelőtt azért, mert véletlenszerűen örvénylik, táncol és siklik alkotásain a harmónia és a diszharmónia, amelyek szüntelen változásában élünk magunk is, és miként maga a festő, lelkünk legmélyén meghitt nyugalomra, békére, gyermekkorunk apró csodáira, idillikus világára vágyunk. Igazi Cir- kusz-ban szeretnénk együtt rettegni, örülni a valódi akrobatákkal és bohócokkal, önfeledt szerelmesek szeretnénk lenni a város felett repülve, és groteszk álmainkban talán még a Himnuszt is megidézzük: miért ne nőhetne reggelre minden pusztításra készített fegyvercsőből virág?!

Kissé zavartan állok itt, hiszen közelítenem kellene Önöket egy világhoz, amely éppúgy az Önöké is, mint alkotójuké. Hisz Önök azzal, hogy

A KARMESTER

eljöttek erre a mai tárlatnyitóra, legmélyebb érdeklődésüket, befogadásra kész személyiségüket kínálták fel nekünk, én pedig ahelyett, hogy hagynám önöket meghitt kettesben Pribojszki Zsófia alkotásaival, hosszan beszélek. Abbahagyom hát! Még csak any- nyit: sokféle, sokarcú a világ, mint maga az ember. Sokoldalú, mondanám: pluralista,

az a világ, amelyet mi magyarok mostanában élünk, és felszabaduló személyiségünkkel magunk is táplálunk. Szabadon színesedik a maga és a mi örömünkre, emberi gyarapodásunkra az az alkotó világ is, amelynek nemcsak a műélvező gyönyörködtetése, hanem önmaga teljességére való fi- gyelmezése is küldetése. Ebben a teremtő, újrateremtő alkotói világban helye van a művészet sokféleségének, abban a demokratikus gazdaságban, amellyel mi emberek rendelkezünk.

Csikós József

* Elhangzott a Nyíregyházán rendezett tárlat megnyitóján.

fálkozik szíve hölgyével

2 öt perc, öt egész perc, zitek?” (Nos, most 18 óra arc van, és ön tíz egész et kap tőlem.

Honnan hallotta kegyed i... kijelentést?

Nyugodt lehet, nem a égétől. Kezdhetjük? FABULONHÖLGY leli fabulont az asztalra, alos János úgy érezte, valahogy még fesztele- i lett.

Akkor talán tessék hefoglalni.

FABULONHÖLGY lédé nem olyan finoman, ry várni lehetett volna, bb levágta magát, mint a, vagyis Asztalos Jut- iki ezért oly sokszor kiút Bözsitől, vagyis Asz- > Jánosáétól. Amikor a IULONHÖLGY meglátta, I Asztalos János meg sem dúl, felkapta a fabulont, legeden forgatni kezdte. \ör rakta l^ és vette fel, idszorra megkérdezte:

Na mi lesz?

sztalos János tudta, hogy t már cselekedni, de lábbis javasolni kell va- it.

Nem tetszene magát keltűi avval a fabulonnal?

FABULONHÖLGY le- e a fabulon kupakját, de : kenegetett, hanem újabb lést szegezett Asztalos osnak:

— önt fogom kenegetni, hiszen ön azt is mondogatta a brigádban, hogy „Engem is kenegethetnél egyszer, kisanyukám!”

— Azt hiszem, le is telt a tíz perc — próbálkozott Asztalos János.

— Kettő és fél.

— Ennyi van még?

— Ennyi telt el — javította ki a FABULONHÖLGY, akin természetesen nem lehetett óra, de Asztalos Jánosnak valahogy nem aka- ródzott most ebbe belekötni.

Végül is nem maradt más lehetősége, mert a FABULONHÖLGY még egyszer megkérdezte, hogy „Mi lesz?”

— Kegyednek halvány fogalma sem lehet, hogy hány perc telt el, mert kegyednek, ugyebár nincsen karórája.

A FABULONHÖLGY egy kis aranyórát vett elő. Hogy honnan, azt nehéz lett volna megmondani.

— Négy és fél.— közölte a FABULONHÖLGY, és megint várható volt egy „Mi lesz?”

Rosszabb következett:

Na, mi lesz, apukám? — kérdezte a FABULONHÖLGY, egy cseppet sem gunyorosan, hanem pontosan úgy, mint Bözsi.

Szerencsére Bözsiről eszébe jutott Bözsi.

Mindjárt itt lesznek — közölte.

— Akkor mire vár? — kérdezte a FABULONHÖLGY, és gyors mozdulattá], lerakta, vagy inkább levágta a fabulont.

A terítő egy kissé gyűrött volt, Asztalos János akkurátusán megigazította, hogy el ne dőljön a fabulon.

— Ugye, azt is szokta mondogatni, hogy „Ha pedig egyszer én kenegethetném!”

— Tényleg? — kérdezte meglepetten Asztalos János.

Eszébe jutott egy mentőötlet.

— És mit szoktam még mondani?

A FABULONHÖLGY fölállt, és kifelé indult,, úgy, ahogy volt. Asztalos János megindult szorosan a nyomában. Gondolta, lesz, ami lesz. A FABULONHÖLGY nem nézett hátra, kinyitotta a bejárati ajtót. Megállj, gondolta Asztalos János, megállj, addig nem mész el, amíg meg nem kérdezem borzasztóan gúnyosan, hogy „Mást nem szoktam mondani kisanyukám?”

— Más semmit! — zárta le hirtelen a FABULONHÖLGY, és lesietett a lépcsőn, úgy, ahogy volt.

A fabulon ott maradt, de szerencsére nem lett belőle kalamajka, mert Bözsi megelégedett azzal a huncut magyarázattal, hogy távollétük alatt ott járt a FABULONHÖLGY.- Mire j° egy

repertórium?

H Kelet

a Magyarország

HÉTVÉGI MELLÉKLETE

Folyóirat és szellemi műhely

Vajon egy folyóirat életében milyen szerepe van a születéstől eltelt időnek? Ismerünk megjelenési évszámait tekintve is nagymúltú, jelentős folyóiratokat, de léteztek — ma is léteznek — sok éve megjelenő folyóiratok, amelyek ettől még nem jelentősek. Vannak tiszavirág életű folyóiratok is, köztük mégis akad jelentős, míg mások szinte születésük pillanatában kihullanak az idő rostáján. Ügy tűnik, nem a legperdöntőbb egy folyóirat életében sem a megélt kor. Inkább a vállalt küldetés, az elvégzett munka mélysége és hatása adhat támpontot az általa közvetített értékekről. Hova sorolható a megye, gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirata, a Szabolcs-Szatmári Szemle?

Válaszért csak önmagunkhoz fordulhatunk, az olvasó szűrheti le saját szellemi prizmáján, milyen gyarapodást, látóhatár bővülést, hasznos időtöltést jelent, vagy jelentett számára a Szemle olvasása? Bizonyos, hogy a válasz sokféle lelhet, mint ahogyan a folyóirat által kínált tematika is igen tarka. Ez köztudottan abból is ered, hogy a Szemle profilja — beliső karaktere — hármás tagolódást mutat. Hangsúlyeltolódások természetesen érzékelhetők a folyóirat egyes számaiban, de igazában megmaradt vegyes profilúnak. Nem vált tisztán gazdasági, vagy társadalmi, netán kulturális folyóirattá, hanem a hármas célt kívánta szolgálni. A Szemléről alkotott véleményünk ezért érdeklődési körünk szerint változhat, de a pillanatnyi olvasmányélmények — friss impressziók mellett — fogódzót is kaphat az olvasó, ha kézbe veszi a Szemle most megjelent — harminc évet feldolgozó — repertóriumát. Három évtized — 1956— 1986 — megjelent írásai sorakoznak fel a vaskos, több mint 300 oldalas kiadványban, s az eligazodást külön útmutató is segíti.

Mire jó egy repertórium? A kiadvány szerkesztői — mint írják — azzal a reménynyel nyújtják át a könyvet a Szemle olvasótáborának, hogy az eddigi évfolyamok tartalmi feltárása és összegezése nemcsak a múlt értékeinek további tanulmányozásához nyújt segítséget, hanem ösztönzést ad az elődök tiszteletre méltó tudományos törekvéseinek folytatásához is.

A kiadvány a Szemle 21. évfolyamának és három évkönyv jellegű számának termését sorolja fel. „Bőséges termés ez — olvashatjuk — amely így egybegyűjtve különösen híven dokumentálja azt a szerepet, amelyet a folyóirat a megye helytörténetének Szolgálatában, a szülőföld hagyományainak megismertetésében és megszerettetésében, valamint a szocialista építőmunka értékeinek felmutatásában betöltött.”

Honnan is indult a megye most már 33. évébe lépett folyóirata? Jogelődjének lehet tekinteni a két világháború között megjelent Szabolcsi Szemlét, amely 1934-től tíz éven át jelent meg évenként tíz-tíz számmal Szohor Pál szerkesztésében. Kiadója a Szabolcs Vármegyei Bessenyei Kör, később pedig a Bessenyei Társaság volt. Több mint tíz éves kényszerű szünet következett, majd 1957 elején került az olvasókhoz — az előző évben készült — Szábolcs-Szatmári Szemle, melynek előszavában dr. Merényi Oszkár ezeket írta: „Már régóta sürgető

szükség volt egy ilyen Szemlénék a megindítására. Megyénk a múltban az ország legelhanyagoltabb megyéje volt. Sehol sem kellett az 1-945 utáni Magyarországon a kulturális forradalomnak nagyobb akadályókkal megküzdenie, mint itt. Ez az elimaraMátyás Ferenc:

Fohász

Ki vezényel, énistenem, hogy mindig az ördögé d trón, s balga hitünk tiszta fohásza hozzád az égig nem hatol?

Szakadékok fölött a sóhaj rozoga híd, tudom, alá temeti a naiv hiteket, megoldást az ész hol talál?

Bizony, a jóság megcsalatott, elkésve száll hozzád imánk, ó, reménységünk zöld a^yala, te hozz vinf^2l végre miránk.

Hadd léphessünk jövő századunk küszöbére fegyvertelen, s ne zúdítson le tüzes nyilat csak Er ősz útján a szerelem.

dottság ránehezedett megyénkre. Ennek mi-1 előbbi felszámolása alapvető probléma. Ezért várnak nagy feladatok Szemlénkre

is..

E beköszöntő szavakból az olvasók többsége kiérzi az őszinte törekvés — ás elszá- nás — mellett az ábránd, az utópia jeleit is, amelyek tiszteletre méltó igyékezetet fejeznek ki, de érthető lelkesedéssel kissé túl is becsülik egy folyóirat szerepkörét. Tehet, sokat tehet egy markáns folyóirat, de évtizedek adósságát képtelen egymaga és gyors ütemben kiegyenlíteni. „Folyóiratunk célja, hogy megyénk életének minden területén a fejlődés, a kifejlődő új és jobb mellé álljon. Éppen ezért szépirodalmunk; költészetünk és szépprózánk minden értékes megnyilvánulását élénk figyelemmel kell kísérnünk, el nem hanyagolva azokat a költőket, írókat sem, akik megyénktől elszakadták ugyan, de írásaikban továbbra is összefüggésben maradtak velünk. De ezenkívül feladatunknak tartjuk, hogy a megye életének minden időszerű kérdésével foglalkozzunk; egészség- ügyi, kulturális, pedagógiai, politikai, mező- gazdasági vonatkozásban ...” írják a folyóirat szerkesztői.

A Szemle azóta nagy utat tett meg, meg- küzdött a provincializmus fel-felbukkanó jelenségeivel, az egyes tudományágak, szakterületek művelőinek olykor túláradó közléskényszerével. Igyékezett, de természetesen nem tudott elszakadni a napi politikai aktualitásoktól, hisz a politika megyéi alakítói elvárták, hagy a folyóirat direkt módon is járuljon hozzá a különböző párthatározatok megvalósításához. A Szemlét így érthetően a megyei — politikai, tanácsi — vezetés mindenkori stílusa, igénye is lör- rnálta, egyben behatárolta működési körét is. A Szemle olvasói joggal vártak volna egy esetben hitelesebb valóságfeltárást, az országos és megyei gondök markás közvetítését, de erre nem sok lehetőség adódott. Tegyük hozzá, nem a szerkesztők bátortalansága, vagy elkötelezettsége miatt.

Három évtizedet ölel fel a közreadott repertórium, amely jellegénél fogva természetesen nem vállalkozik a folyóirat minősítésére, méginkább nem jövőjénék megrajzolására. Készítői tisztában vannak vele, hogy nem a könyvtárosok feladata a folyóirat viszonyitásos alapon történő rangsorolása, színvonalának megítélése, vagy a szerkesztésben kifejezésire jutó tendenciák minősítése. De — azt sem hallgatják el — a könyvtárosok tapasztalatai is hasznosak lehetnek. „E szempontból azt mondhatjuk, hogy jelenlegi lehetőségeink között semmi mással nem pótolható az a szerep, amelyet a Szabolcs-Szatmári Szemle betölt a megyében a könyvtárak, más közművelődési és oktatási intézmények helyismereti munkájában és szolgáltatás jellegű tevékenységében, a tudományos ismeretterjesztésben.”

Mindez rendben van és igaz is, de néhány kérdés a repertórium olvasgatása közben és után is az ember fejében zsong, mégpedig a bevezetőben olvasható terjesztési, olvasói kép iálapján. Ugyanis: „A folyóirat 1300 példányban jelenik meg, s a terjesztett 904)-ból alig 30 kerül vissza eladatlanul. A 653 előfizetésesből 42 egyéni; szabadárus példányból pedig 144-et a fővárosban és más megyében árusítanak. Tisztelet- és oserepéldány 80. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete — a legaktívabb tagok munkájának elismeréseként — számonként 250 térítésmentes példányt kap a folyóiratból.”

Az idő sürgető kényszere alól — akár*-'^ valamennyi lap, folyóirat — » Szemle sem térhet ki. Valószínű tíéziaznia, vagy újrafogalmaznia kén milyen olvasói rétegeknek, marói, milyen alapállásból kíván szólni, s hogyan szeretne utat találni az egyéni olvasóhoz, akiknek kegyeiért — látjuk — hány lap és folyóirat verseng napjainkban.

(A repertóriumot összeállította Orosz Szilárd, lektorálta Merkovszíky Pál, kiadta a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár).

Páll Géza