Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

1989. március 11. Kelet-Magyarország 3 Ne a véletlen műve legyen „Élni kell a lehetőséggel...” Az ipari-építőipari ágazaton több mint száz, a mező- gazdaságin pedig mintegy harminc szabolcsi hallgató kezdte meg tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főis­kola nyíregyházi kihelyezett tagozatán. Rajtuk kívül első­sorban Hajdú-Biharbói, valamint Szolnok megyéből volt jelentkező erre a képzési formára, amelynek az MSZMP megyei oktatási igazgatósága ad otthont két éven keresz­tül. Huszárszki Tiborné. a DIRU- VALL leányvállalatának igaz­gatója két kisgyermek mellett vállalta a tanulást. O ráadásul azon kevesek közé tartozik, akik nem számíthatnak mun­kahelyük támogatására: — A munkahelyemen nem tartották szükségesnek, hogy ilyen képzettséget szerezzek. Ami azt jelenti, hogy teljes egészében nekem kell áll- nom a költségeket, a több ezer forintos tandíjat. A bentlakásos, egyhetes szaka­szokra pedig a szabadságo­mat fogom felhasználni. — Nyilván alaposan megfon­tolta. érdemes-e ilyen áldozato­kat vállalni. .. — Én műszaki főiskolát végeztem, és most még el is vagyok ezzel a végzettséggel. De a jövőmre is gondolok, és azt hiszem, egyre inkább ta­pasztalni fogjuk, hogy aki nem konyít a gazdasági dol­gokhoz, az képtelen lesz előbbre jutni. Vezető állás­ban pénzügyi, számviteli, gazdasági ismeretek nélkül nem lehet majd boldogulni. Nagyon jó, hogy itt indult ez a tagozat, mert a család miatt másképp én sem tud­tam volna vállalni. Remé­lem, a gyakorlatban is hasz­nát vesszük majd mindan­nak, amit itt fogunk tanulni. Az ÉPSZER viszont több dol­gozóját is elküldte erre a kur­zusra : négyen jöttek a válla­lattól. ketten a leányvállalat­tól. Köztük van Borókné Cj Agnes is: — Most fejeztem be Deb­recenben az építőipari főis­kolát, a nyáron államvizs­gáztam. Tehát még friss a tudásom, és ez az egyik oka, hogy én is jelentkeztem erre a tagozatra. A másik: közel van, élni kell a lehetőséggel. Az ÉPSZER-nél jelenleg mű­szaki előkészítő vagyok, nem engedtek ki a termelésbe, azt mondta a főnököm, egy kis­gyermekes anyának az nem való .. . Remélem, hogy ez a második diploma azért szá­momra is több lehetőséget je­lent majd. Bár most a mun­kaköröm is jobb, mert szá­mítógépeket kaptunk, érde­kesebb lett a munka. Optimális esetben tehát egy­beesik az egyéni ambíció és a vállalat érdeke. Lehoczky Pé­ter. a Mezőgép nyírbátori gyár­egységének igazgatója szerint a Pénzügyi és Számviteli Főis­kola e tagozatán megszerezhe­tő ismeretekre máris olyan nagy szükség van, mint egy falat kenyérre. — Az én munkakörömhöz egyenesen elengedhetetlen. A jövőben még inkább az lesz, mert a gyáregység önel­számoló formában fog mű­ködni, ami a vezetőkkel szemben is nagyobb követel­ményeket támaszt. Ezeket az ismereteket pedig nem lehet „összeolvasni”, önszorgalom­ból, könyvből megtanulni — szükség van a szervezett, irányított képzésre. Már rég szükség lett volna rá! Egyéb­ként gyártástechnológus­üzemmérnök vagyok, és most már mindenképp mentem volna valahová — a leg­jobbkor jött ez a kihelyezett tagozat. A gazdasági vezetők tovább­képzésének szükségességét hangsúlyozza Iván István is, a nyíregyházi Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat központi szerelő- £s javítóműhelyének vezetője. — Amikor hallottunk er­ről a lehetőségről, a felesé­gemmel együtt szerettünk volna jelentkezni, de vele más tervei vannak a munka­helyének, így végül csak én iratkoztam be... A mi vál­lalatunk is különböző új for­mákon gondolkodik, nyere­ségérdekeltséget, önelszámo­lást szeretnénk bevezetni. Emberek sorsa, nagy pénzek felől pedig csak megfelelő Ismeretek birtokában lehet felelősséggel dönteni. Az ál­talam vezetett egység 1988- tól önelszámoló, én igazán tudom, milyen fontos, hogy minden döntés előtt alapo­san mérlegeljünk, hogy ne a véletlenre legyen bízva az eredmény. — A munkáltatója is íg.v gon­dolja? — Igen, ketten jöttünk a vállalattól, amely magára vállalta a tandíjat, és tanul­mányi szabadságot is kapunk. Ezen a tagozaton mindenki­nek van már valamilyen gazdasági jellegű, egyetemi vagy főiskolai végzettsége, én például a mezőgazdasági fő­iskolán szereztem diplomát. De a gépész-üzemmérnöki oklevéllel pénzügyi, számvi­teli ismereteket nem kap­tunk, ezért vagyunk most itt. Gönczi Mária M inden merev proto­kolláris külsőséget mellőzött az a vita­délután, amelyet a Taurus nyíregyházi gyárában ren­deztek, amikor Lukács Já­nos, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára felkereste ezt a több, mint 2600 embert fog­lalkoztató nagyüzemet. Vi­takör volt ez tartalmában és formájában is: az üze­mekből érkező munkás párt­tagok körülülték az aszta­lokat, és aki szólt, kritizált, vagy kérdezett — itteni szo­kás szerint — nem állt fel, otthonosan, lazán „visel­kedhetett”. Ehhez a „díszlethez” il­lettek a kérdések, a bátor felvetések, amelyek nem tiszteletkörök voltak a ma­gas párttisztséget betöltő­nek, hanem húsba-vérbe vágó gondok. A sort Ha- nyicska Miklós nyitotta, amikor arra várt választ: ha több párt lesz, akkor az üzemi négyszögből, öt, hat, vagy még több szög lesz? Merthogy eddig a párt és a KISZ jelentett egy-egy szegletet? „Ahol betölti sze­repét, ott maradjon meg, ahol nem, ott szüntessék meg a négyszögeket. Ha lesz több bejegyzett párt, akkor természetesen velük, az ő képviselőjükkel is szót kell érteni. ..” Másik kér­dés a párttagság létszámát firtatta, valójában mennyi is most az MSZMP-tag, hi­szen utóbb nagyon sokan kiléptek, legfrissebben azok, akik nem értenek egyet öt­venhat értékelésével. „Más­fél év alatt kb. százezren Yitqdélután a Taurusban Másokkal a porondon hagyták el a pártot, jelen­leg 780 ezer a létszám. Nem minden esetben jelent gyen­gülést ez, van amikor ép­pen erősítette a kommunis­ták közösségét némelyek kiválása. Nekünk mégis ar­ra kell törekednünk, hogy senkitől se haraggal vál­junk el...” A vendég eh­hez még hozzátette: refor­mot nem lehet ifjúság nél­kül véghez vinni, ezért el kell jutnunk hozzájuk, meg kell nyernünk őket a párt­nak. Ezt erősítette Banka György is, amikor arról szólt, hogy a valóságérzet hiánya a mai derékhadat ugyancsak megviselte, s most újból nekik kell pél­dát adni, hitelt teremteni a húszévesek előtt... „Ha tartósan rosszul men­nek a dolgok, az okot min­denek előtt az irányításban kell keresni és nem a vég­rehajtásban”. így válaszolt többek között Nagy István felvetésére a KB-titkár, aki a felelősség kérdését sem kerülte meg. Éppen a csa­lódás is okozza, hogy töb­ben elfordultak a párttól, s most a többpártrendszer realitássá vált. „Az alter­natív szerveződések eddig csak tagadtak, most már programot is kell adniuk, ami már nehezebb, s ez a körükben már szakadást is okozott. Tény viszont, hogy minden politikai párt része­sedni akar a jövőben a ha­talomból ...” E gondolatot továbbfolytatva hangoztat­ta a Politikai Bizottság tag­ja: a pártnak a jövőben nem kinyilvánítani, hanem kivívnia kell a vezető sze­redet egy közelgő választá­son. Szóba hozták a véle­ménycserén, hogy elszakad a gazdasági és a politikai reform egymástól (Megy- gyesi Mihály), s ez nem jó; fennáll a veszély, hogy el­veszítjük azoknak az em­bereknek a bizalmát, akik majd választók lesznek (Kormos János). A sajtót kritizálta Tanyik András: korábban gúzsba volt kötve az újságírók keze, most meg azt tapasztalni, hogy a rá­dió, a tévé, sokszor nem a párt hangadója, hanem a másként gondolkodóké; a főtitkár megnyilatkozását úgy „rakják össze”, hogy annak torzítás a vége. „Pe­dig a jó sajtóra különösen a választásnál lesz nagy szük­ség.” Lukács János: „Meg kell szoknunk a nyilvános­ság új jelenségeit, a lényeg az, hogy a tényeket az igaz­ságnak megfelelően és ne torzan állítsák az orgánu­mok.” Belső pártügyek is terí­tékre kerültek: még mindig magas a tagsági díj; hogy a pártszervezet nem gaz­dálkodhat önállóan, néha úgy kunyerál egy kis pénzt a szakszervezettől, meg a KISZ-től; hogy némely pártvezetők túlságosan egyénieskednek, a kollek­tíva véleménye háttérbe szorul. Hátrálunk, úgy me­gyünk előre? — tette fel a kérdést egy munkás, arra célozva, hogy elerőtlenedett a párt. A válasz: „Ha refor­mot akarunk, akkor ez bi­zonyos pozíciókat is érint... Ügy nem lehet reformot csinálni, hogy minden ma­radjon a régiben. Most mások is ott lesznek a po­litikai porondon, s remél­jük, így eredményesebben működik a társadalom." Villámkérdések és rövid válaszok szóltak arról, lesz-e különleges gazdasági vagy szabad kereskedelmi övezet megyénkből; hogy a változások miként érintik a párt káderpolitikáját, s hogy fenyeget-e a belső pi­ac összeomlásának veszé­lye, mért nagy az inflációs nyomás és a pénztelenség, miközben csak a bankok virágzanak. Ezekre sem maradt el a korrekt válasz, s majd zár­szóként a folytatás igénye fogalmazódott meg: „Az utóbbi években kicsit eltá­volodtunk egymástól, meg kell találnunk az ilyen nyílt, közvetlen eszmecse­rék újabb és újabb lehető­ségeit, amíg ebből rendszer lesz.” Angyal Sándor Geszteréd példája Geszteréd olyan község a me­gye dél-nyírségi részén, ahol nem található egyetlen önálló üzem sem. Geszteréd olyan falu. ahol a silány homok önmagában kicsi kenyeret adna. Ezért rákénysze­rülnek az emberek, hogy ingáz­zanak. A szomszédos Balkány, Nagykálló. a téglási Hajdúsági iparművek, de még inkább Deb­recen az, ahová naponta indul­nak a buszok. Geszteréd legfőbb támasza mégis saját maga. Az emberek munkaszeretetét mi sem példáz­za jobban, mint a mondás: „Do­hányföldje mindenkinek van, csak az egyik pap foglalkozik helyette méhekkel.” Geszteréd faluszeretetét pél­dázza, hogy az elsők között volt, ahol minden utcába eljutott a vezetékes ivóvíz. S az első a megyében — bizony megelőzve valamennyi várost — ahol min­den utcát kiköveztek. Geszteréd példa, ahol korszerű közintézmények vannak, ahol a falu vezetői és lakosai egyet akarnak — a község gyarapodá­sát. Pedig hivatkozhatnának a bevezetőben említett hátrányos helyzetre is. Geszteréd példája utánozható. A # ■ ## A SZOYIVO L épcsőházunk szóvivője, Stohanek kije­lentette, hogy helyzet van. Mondta volt azt is, hogy nem akar nagyképű lenni, de ő megérti, sőt átlátja helyzetünket. Arra a durva és közönséges megjegyzésre, hogy miként látja át a kezével, vagy a szemével, fennséges (népfennséges) magatartással vá­laszolt. Lekicsinylőén végigmért, majd meg­jegyezte: — Szomszéd, ne éljen vissza a türelmem­mel. Sok szempontból már én is a tűrésha­táron vagyok. Még egy megjegyzés és lekö­szönök. Különben kész kabaré, hogy mit meg nem enged magának nálunk a kabaré. Saját fülemmel hallottam, amikor a rádiókabaré közölte, hogy az Országgyűlés következő el­nökét saját halottjának tekinti. Ilyesmivel kérem, ne vicceljünk! Egyetértek. Sőt szolidáris vagyok minden olyan gondolattal, amely a lázárokat (bib­liái értelemben vett lázárokat) segíti, védi és gyámolítja. Ámbár nagyon halkan megjegy­zem, aki nem bírja a szurkapiszkát, ne ad­jon rá lehetőséget. Máskülönben veszem ész­re, hogy Stohanek beteg. Az arca mészfehér, a keze remeg, a tekintete réveteg. — Miért nem megy orvoshoz? — kérde­zem. — Már voltam. — És? — Mondtam a doktornak Pap Lacis hang­súllyal: doktor úr! Reuma, ízületi gyulladás. De nem kell az az izé, amit a bokszoló reklá­moz és nem tudja tisztán kimondani. Én már a föld alá vágyom. — Na és? — A doktor vigasztalt. Mondta, ne essen kétségbe, Stohanek úr! Korai lenne még a halál... Ki akar meghalni ? — kérdeztem ... Hát nem azt mondta, hogy a föld alá vá­gyik? ... Persze, hogy azt mondtam, hogy a föld alá vágyom. De nem a Morgóba. Tokaj­ba, a Tavernába! Nagy a különbség, nem igaz? — Jó úton haladunk a nemzetköziség fe­lé — jelenti ki. — A kezdeti időben minden szovjet típusú volt, aztán egy időben jugo­szláv típusú munkástanács is volt — az ko­raszülöttnek bizonyult —, de a svéd típusú adórendszer az tartja magát és lesz ameri­kai típusú alkotmányunk is. Jönnek a japá­nok, hogy megtanítsanak bennünket a japán típusú gazdaság szervezésére. Néhány év és nem lesz itt már semmi sem magyar — Csak a forint. A munkabér. — Ugyan már, szomszéd! A forint sem magyar eredetű. Valamikor régen az olasz honban találták ki. Ott még jó volt, nálunk elrontották. — Ezt látta, vagy hallotta? — Olvastam. M it tesz az olvasottság. Felnézek Stoha- nekre. Már csak azért is, mert a lép­csőházban két fokkal fölöttem áll. Nem is áll, feszít. Ilyen az önteltség. Tele szájjal, üres zsebbel, szórja a szót és hallja a ház. A mi házunk. Seres Ernő Csak a minőségi munkára van kereslet Cipőt raktárra? Nincsenek könnyű hely­zetben ma a cipőgyártók. Míg néhányan tönkremennek, mások előtt épp most tárul ki a bíztató jövő. Ilyen a Nyíregyházi Cipőipari Szö­vetkezet, ahol kétszázötven munkás mellett száz bedol­gozót is foglalkoztatnak. Hagyományuk és fő ter­mékük a mokaszin jellegű lábbeli. A szövetkezet pon­tosságával, megbízhatósá­gával kivívta két NSZK-beli, és egy osztrák cég bizalmát is. A nagy hírű Marc-cégnek 26 ezer pár férfimokaszint készítenek, s úgy tűnik, nincs akadálya a további üz­letkötéseknek. Partnerük a nyugatnémet Diana cég is, amelynek tavaly bérmunká­ban cipőfelsőrészt csináltak. A bizalom jele A bizalom jeleként érté­kelik, hogy partnerük most négyszázezer kész női mo- kaszincipöt rendelt meg tő­lük, s további megrendelések várhatók. Az osztrák partner­rel évek óta jó a kapcsola­tuk, évente negyvenezer pár cipőfelsőrész gyártására kap­nak megbízást. A szovjet fél 270 ezer pár férficsizmát és mokaszint rendelt a Nyíregyházi Cipő­ipari Szövetkezettől. Ezen a piacon évek óta jelen van­nak, de a magyar nagykeres­kedelmi vállalatok is jelent­keztek igényeikkel. A Corsó- nak húszezer pár női moka­szint szállítanak az első fél évben. A Topánnak férfiláb­belit gyártanak, emellett kap­csolatban vannak a Fővárost Cipőbolt Vállalattal és a Skálával is. Létszámcsökken­tést nem terveznek a szövet­kezetben. A dolgozók hol­napja biztos, hangulatuk bi­zakodó. A gondos munkával, igényesen készített cipő el­kel a szocialista és tőkés piacon. A belső piac bezárult Elég nehéz helyzetbe ke­rült viszont a fiú- és férfi­Néhány, a Szabolcs Cipőgyár termékeiből. lábbeliket gyártó Szabolcs Cipőgyár. A nagy múltú cég­nek is szembe kellett nézni a körülmények kihívásával. A megújulás előfeltétele an­nak, hogy nyereségesek le­gyenek. Az országban renge­teg cipő van raktáron, az üz­letek polcain is sok lábbeli kínálja magát. De az embe­reknek kevés a pénze. A belső piac — úgy tűnik — bezárult a gyártók előtt. A gyárak mintegy tíz százalék­kal kevesebb cipőt készíte­nek, mint tavaly. A kereslet megcsappanása a Szabolcs Cipőgyárat is sújtja. Szinte teljesen átala­kultak. Alapító tagjává let­tek a nyírbogdányi Cipőfel­sőrész- és Cipőkellék-készító Részvény Társaságnak. Zá­honyban új vállalat alapítá­sát tervezik, szintén cipőfel­sőrész gyártására. Erre ugyanis van kereslet, sőt biztosítja a jövőt is, mert több éves szerződések köthe­tők rá. Vagyis jövedelmező munka. A gyárban jelenleg napi 1600 pár készcipőt és ugyanennyi cipőfelsőrészt készítenek. A szovjet piacot sajnos elvesztették, pedig ter­mékeik jók, keresettek vol­tak. De ez az üzlet vesztesé­ges lett. Á tehetősebbeknek A Szabolcs Cipőgyár kapa­citásának felét tehát a cipő­felsőrész-gyártásra fordítot­ta. Terveik szerint a másik felét igényes, drágább férfi­cipők készítésére köti le. A tehetősebb belföldi vevőket akarják vele kielégíteni. Amerikai piacra is gyárta­nak lábbelit. Itt rendkívül magasak a minőségi követel­mények, meg kellett tanulni új módon dolgozni. Belföldön a cipőgyárakat sújtó piaci telítettség ellenére is — kell a Szabolcs Cipő. Ám a tava­lyihoz viszonyítva csökkent a termelésük. A dolgozók többsége bizonytalan, vára­kozó hangulatban dolgozik. A vajúdás mindig nehéz, de a Szabolcs Cipőgyár eseté­ben korántsem reménytelen. (t m. i.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents