Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
1989. március 18. 11 Borzsova főtere, az iskola udvarával és parkjával. A nyolcosztályos tanintézetet 1981-ben építette a Vári Kolhoz. A Barátságkert szélén üresen árválkodik a dísztribün, mögötte az almafákan a tavaly rászáradt leveleket zörgeti a csípős márciusi széL Mögöttünk Surány, előttünk Asztély, vagy ahogyan ukránul hívják, Luzsánka. Közben pedig erős szögesdrótkerítés, ápolt nyomsáv. Az épülettel szemben emberek sokasága. Kárpátaljai magyarok. Ki biciklivel, ki gyalog ... Autó, oldalikocsis motorkerékpár, éppen csak a lovas kocsi hiányzik. A násik Béren - az „onaáti A kishiatárforgalom a kezdet óta nagyon élénk, hosszú a sor, pedig mindkét oldal „szervei” igyekeznek a be- és kiléptetéssel. Talán kevésbé kellene alaposnak lenni? Egyelőre nincs hiány a mindenre kiterjedő óvatosságban. Az emberek támasztják könyökűikkel a sorompót és türelmesen várnak. A kiskatona megforgatja halványkék „propuszkomat”, mélyen az arcomba néz. Én az odaátról ide készülő emberek tekintetét keresem. Hiába... Valamennyien mesz- sze-messze kutatják a távolt. A fenyősoron túl még ma megtalálják a magyar Bereget. Én a h*ásüaat keresem. Azt, ahonnan sokáig csak a -délben átszűrődő harangszó tudatta: a Tisza túlpartján is magyarok laknak. ★ A beregszászi járásban a mi iskolai térképeink csak helységek nagyon kicsi részének tünteti fel a nevét. Várit találom a járási székhelytől néhány kilométerre a Borzsova partján, kevéssel visszálbb Badalót. A Vörös Zászló című járási lapnál dolgozó kollégák sorolják, mennyivel több falu sorakozik gyöngyfűzérként a Tisza és Borzsova partján. Keresd fel Borzsovát, ajánlják. Nagyon szép kis falu. Menj el Homoki Zoltánhoz, az iskola igazgatójához, ő nagyon lelkes hagyományápoló, sokat köszönhet neki a falukutatás. A Tiszaújlakna vivő országút gödreit óvatosan kerülgetve Beregszásztól néhány percnyire feltűnik az útbaigazító tábla. Borzsova ide látszik, hamarosan a falu macskaköves főutcáján morognak alattam az autógumik. Nézem az utcát, keresem a .középmagas, zömök termetű, nagyobbára barna, könnyen lángra lobbanó, de kevésbé haragtartó természetű embereket”, mert ilyennek írja az egykor itt lakókat Sipos Zsigmondi Borzsova monográfiája című korabeli műve. Az utcák azonban néptelenek. A házak, akárcsak Beregben, mit is írok, hiszen ez is Bereg... A szőlőlugasok, a virágágyások, a kiskertben sárgán virító somfák.. A főtéren azonban cirill betűvel van írva a .kékét a világnak”, igaz, ott van mellette maHomoki Zoltánná gyárul is. Mint később megtudom, valamivel több mint 1400 lakosa van Borzsovárnak, ahhoz képest — itthoni fogalmaink szerint — gyönyörű, hatalmas iskolával rendelkezik. — Az uram Beregszászba ment — mondja Homokiné, de már veszi is a kabátját, hogy kalauzom legyen egy kis sétára a faluban. — Hová menjünk? A tsz konzervüzemébe? A kenyérgyárba? Az üvegházi telepre? — Inkább sétálunk egyet — indítványozom — bízzuk magunkat a szerencsére. Egészen új és egészen régi házak között visz az utunk. A Homokiékénak egy hosszú mondatban tudom meg a történetét. „Semmink se volt, amikor az urammal összekerültünk, a poriba rajzolgattuk a ház tervét, de hamarosan állt is.” Ehhez a borzsovaiak- nak is megvan a maguk második gazdasága. Mint kalauzom mondja, ő ma is négykor kelt. Egy szép régi ház virágoskertjében öreg nénire találunk. „Isten hozta magukat”, köszönt iki megtámaszkodva a gereblye nyelén. Fornosi Erzsiké néni megigazítja kendőjét és mesél: — Nekem nincs nyugdíjam kedveském, de eltart a kert — mutat a ház túlsó oldalára. — Mígalábom jobban bírt, a barackot Lembergbe is elvittem. Máma már csak a zöldséggel bírok meg, azt csak ide viszem Beregszászba. Elég jó pénzt adnak érte. Közel a virágiház, arra vesszük utunkat. Ibolya asszony mint egy gyakorlott idegen- vezető, a falusiak dolgait sorolja. — Színmagyar itt az egész lakosság. Talán egy tucatnyi idegen, ha jött, házasság révén. Így van ez itt a Tisaa-parton végig, akárho- vá megy. A vári kolhoz itteni üvegháza két érdekességet tartogat számunkra. Zója, aki Farkas Lajosnéként mutatkozik be, nagyon kicsi idegien akcentussail, „zsitomirszki oblasztot” mond szülőhelyeként. A gyermekeit viszont nem tudja rendesen megtanítani oroszul, ö az, aki eLmagyarosodiik. Széles mosollyal, boldogan ismeri be: nem vágyok el innen, mert a szívem hozott Borzsovára. Benke Sándor a másik, az üvegház vezetője, aki Beake Sándor Fornosi Erzsébet futólag állást foglal Gorbacsov mellett, Li- giaesov ellenében mezőgazdasági ügyekben. Nagyon várja, hogy a bérleti rendszer eljöjjön, ő lesz az egyik első maszek. Kijövünk a párás üvegházból, ahol egy szál szegfű sem maradt. Mind elvitték március tizenötödikét ünnepelni. Mondják is: a magyar tévé csak Ungvárt mutatta, pedig Beregszászban még annál is nagyobb volt az ünneplés. És szerte mindenütt az egész Kárpátalján. — őrizzük a magyarságunkat, mindennél nagyobb kincsünket — egy kicsit megille- tődötten mondja Homoldné e szavakat. Kint állunk a Borzsova partján, ahol nagyon szép flahőzas kemping található. A folyó csillogóan tiszta hahóikat vetve fut a lábunk alatt. Szűrös Mátyás még moszkvai nagykövet korában egyszer eljött a vidékünkre és nagyon elérzékenyülve látta, mekkora gonddal ápoljuk hagyományainkat. Ha visszamegyünk az iskoláiba, megmutatom a Pető- fi-szobrot, amit tőle kaptunk ajándékba. Isimét a falu közepén visz az utunk, benézünk az óvodába, ahol igazi beregi töltött káposztát eszegetnek a gyerekek. Az óvodavezető édesanyja, Jolánka néni a maga nyolcvanegy évével alaposan megnézi az erre tévedt idegent. — Odaátról jött? Jártam én is ott, mikor is ... Harmincnyolcban. Hej, de régen volt. Akkor még a muzsikára figyelt a fülem. Meghallottam, ha az állomáson húzta a cigány. Táncoltam a csárdást, de a bostont, meg a vansteppet, ma meg már csak így ... Az iskola múzeumában fejeződik be a kis falunézés. Időzni nem lehet, mert négykor bezárják a határt, a sor miatt pedik illik egy órával előbb érkezni. A mangurfók, a zsaj- tárok, a guzsalyok akkurátus rendben sorakoznak a falon és mellette. Gyönyörű szilkék mindenütt, eszembe jut itthoni szilke- gyűjtő ismerősöm ... Aztán a Petőfii-szobor, pontosabban egy félméteres kisplasztika. Gyerékek sorakoznak mellé fehér köténykében, piros nyakkendőben. Fürkészik az idegent, tétova „zdrasztvujtye” hallatszik. Jó napot! — vág oda a tekintetével tanáruk. Aztán dalra fakadnak: „Édesanyám, édesanyám csak az a kérésem, Magyar ruhát, magyar ruhát csináltasson nékem.” Ésik Sándor y KatatA Ihgfiwszái HÉTVÉGI MELLÉKLETE Barangolás _______
