Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-18 / 66. szám

Szintén a Váci Mihály művelődési központban tekint­hető meg a Magyar Hírlap fotóriporte­reinek kiállítása. Egy napilap nem igazán alkalmas a művészi ambíciók kiteljesítésére; a na­pi „iskolagyakorla­tok” jórészt rutin­ból is megoldhatók, a nyomdatechnika fogyatékosságai sem kedveznek az igé­nyességre törekvés­nek. Annál kelle­mesebb a meglepe­tés, amikor a hat fotóriporter munká­it nézegetjük — te­hetségről, elhiva­tottságról, igényes­ségről tanúskodnak ezek a felvételek: például Szalay Zol­tán művészportréi, Bánkuti András punk-sorozata, Szigeti Tamás teni­szezői, Sárközy Györgynek a szép­ségversenyen készült felvételei, Grnák László fotói az lélet peremén sodródó emberekről: Ké­pünkön: egy felvé­tel Habik Csaba Gyengébb nem? cí­mű sorozatából. érrel ezelőtt igeire friss plakátok és kiáltványok borították a at és mindenki tudta, mi történt: lázas elszánt­ragyogtak az új forradalom első parancsai. Kat- a távíró: Budapest öt nyelven üzent a világ­Kritika y K»let A Ifegyarorsdj HÉTVÉGI MELLÉKLETE Mindenkihez! Jelentjük a világ munkásainak, •Magyarországon a Szociáldemokrata Párt és a munista Párt Szocialista Párttá egyesültek és az munkásság, katonaság és parasztság nevében eremtették a proletárdiktatúrát, amely egyetlen ) vér kiontása nélkül átvette az államhatal­i kezdődött a dicsőséges 133 nap, amely nemcsak gyár történelemnek volt nagy jelentőségű esemé- ... hírére a környező országokban is felgyorsul- i napok, s sorra alakultak meg a szovjetköztár- lok” jdu Tibor• A Magyarországi Tanácsköztársaság.) Rejtélyes, sokszólamú, fel- kavairó, filozofikus, lassú, ki- tartojtt, eszméltet», kegyetlen, mélvl, tragikus, irónikus, lehe­tetlen, szolkatlan, titokzatos, újszerű előadás. Dráma, amely attól d ráírna, hogy] nem drámai. Színház, amely attól színház, hogy zá­rójelbe teszi az eddigi színhá­zat: annak haláláról szól. „ ... Aki ezt a temetést el­játssza, az többé nem tudhat színpadra lépni” — mondja Bajcsay Mária Nádasnak a győri Takarításról írott pró­ba nap lójában. „Én éppen ab­ban reménykedem — teszi hozzá az író —, hogy ennek a darabnak az eljátszása után kezdődhet az a színház, amire vágyom, s amit érdemes lenne csinálni ...” Nádas Péter trilógiájának harmadik műve [Takarítás (1979), Találkozás (1980)], Te­metés (1981) amatőrszínházi kis népgyűlések tá­lak körülöttük és ők Inek az orosz szovjet- rsaságról és cáfolják lugságökat, amiket ed­terjesztettek Oroszor- ól. Jönnek-e még onnan í? — kérdik. Jönnek ám! Egész sreg jön! Nem is mesz- annak már! géljenzák a kucsmáso­falakra ragasztják az lakótokat. A régi pla- c, mint sápadt anakro- usok tünedeznek el. •os zászlók jelennek a házakon, hevenyé- új zászlók olyan épü- en is, amelyekről sose olták volna, hogy piros ókkal díszítik magu- Egyik házon — az :fa utcában — piros lyából .készült hirtelen iszló, még a fodor is maradt. A mágnáska- m is piros zászló leng. nagyon törődik vele ;ca népe. Kállay Tamás int áll az utcán és egy tt Napóleon pózában a piros zászlót a 'ka­in. Övele se törődnek, henyélő urak kaszinói- •gyéhként gyorsan sor lt. Az Országos-kaszi- elyiségében még az éj- elent meg egy kommu- i csoport. Az urak za- ilanul kártyáznak. Kö- k velük, hogy a kár- ísnál fontosabb dolgok annak, tehát a helyi­ségből sétáljanak ki. Ma már vörös zászló van az épületen s a kommunista pái't IV-uk kerületi szerve­zete dolgozik a helyiségek­ben. Elfoglalták a Demok­rata-kort is, a VI-ik és VIII-ik kerületi 'kaszinót, mindegyiket az ifjúmunká­sok szövetsége részére. Estig szakadatlanul hul­lámzik az utca. Itt-ott fel­tűnik egy-egy friss katonai csapat s vonul egy-egy stafli.... Éljenzik, kendőt lobogtatnak utánuk. Egy percre elkomorult az utca népié, de fellendül a lelkek - ből a proletárigiazság győ­zelmi mámora, a hit és a feltétlen bizalom egy jobb jövőért. Valahonnan a tá­voli utcákról a Marseillaise üteme csap az utca népé­nek vérébe, s áthömpölyög az utcán a proletárok dala, s most megint históriai ke­gyetlenséggel aktuális szö­veggel : ■»«■Ellenünk a zsarnokság serege Véres zászlót emele...«« Esteledik Buda felett — amely táján a világnak cseh zsoldosok fojtogatták egy szabad nép életét —, komoran esik a sűrű eső, míg Pesten még süt a nap: visszanéz derűs fénnyel, mert örömét leli egy bol­dog, szabad, új világra szü­letett népié a földi terek­nek.” (A proletárdiktatúra első napja. Világ, 1919. március 23.) próbálkozások után most ős­bemutatóként került színre Nyíregyházán. Ezzel a gesz­tussal a magyar kultúra végre birtokba vette Nádaís munká­it: kimondható tehát, hogy a Temetés műsorra tűzésével korszakhatárhoz érkezett mind a szerző, mind a nyíregyházi társulat, mind a magyar szín­házművészet. Mert miről is szól a Temetés? Látszólag alig valamiről. A teljesen üres színpadon a Szí­nész és a Színésznő azt játssza el, hogy nincs darab, amit el­játszhatna. Nincs darab, mert nincs történet, nincs érvényes hyelv, amelyen a történet ki­fejezhető lenne, nincs semmi, csak ők maguk, akik számára nem írtak szöveget, nem te­remtettek fogódzókat és sza­bályokat, s most ők a szabály, a szabadság megtestesülése. De minden bizonytalan, „min­den üres”, „ahol nincs semmi”. Egyedül a színpad két sarká­ban elhelyezett koporsó a bi­zonyosság, a felszólítás, a nem feledhető imperatívusz, amely elől nincs menekvés, hisz nem lehet elbújni, ugyanis végte­len üres tér van csak, „a má­sik” van csak. A dráma igazából arra a pa­radox szituációra épül, amely szerint egy megírt mű azt akarja elhitetni, hogy nincs megírt mű. Ez színészi para­doxon is: az, hogy a színész estéről estére más ember bő­rébe bújik, de a figura hite­lességét csak a saját testéből- lelkéből-emlékeiből bonthatja ki. így a Temetésbeli Színész és Színésznő alakján mindun­talan átsejlik a kulisszákon kí­vüli lét; a teremtett közegben az egyszeri ember és a modell át-átrajzolja egymást, miköz­ben az egyedi személyiség is teremtett, ám ezáltal a szín­ház ősi státusza lesz a kérdés; a látottaknak erős filozófiai távlatot ad a hosszú csendek, a lassított mozgások megkore- ografált rendszere. Nádas Péter dráraaművésze- te irányzatokba besorolhatat­lan: kívül és fölül áll azokon. Mindenesetre színháza vala­hol Csehovtól, Beckettől és Pilinszkytől tanult sokat. A hetvenes évek közepétől pub­likált esszéiben körvonalazó­dik színpadi esztétikája. A Berlini látványosságok, a Hamlet szabad, majd az Egy próbanapló utolsó lapjai szá­mos, a Temetésre is érvényes gondolatot tartalmaz. A trilógia egyes darabjai szertartásdrámák, amelyek az opera (a Temetés esetében a balett) felé közelednek. „En­gem a színházban az élő tes­tek között kialakuló viszony- rendszer érdékel. A kép... Az élő emberi test érzékiségéből kialakuló képi érzet érdekel. Ami persze valamiféle törté­netet is kirajzol, s a történet­ből gondolat is préselődihet... Egyszerűen olyan szöveget sze­rettem volna írni, melyben el­mosódik a határ a kinn és a benn között. Mint ahogyan nincsen is ilyen határ. Kifor­dítani azt, ami mindig ben­nünk marad.” (Egy próbanap­ló ...) Nádas Péter drámatechniká­jának vizsgálata elvezet Pi- liniszkyhez, aki Robert Wilson színházával történt megismer­kedése után, 1971-től kezd be­hatóbban foglalkozni ezzel a műfajjal. Wilsonnak a panto- mim és az akrobatika határán lebegő, a lassúságot, a csön­det, a mozdulatlanságot prefe­ráló kísérlete fölzaklatta a költőt és egész sereg esszéjé­ben fogalmazta meg gondola­tait. Az unalmon túli művé­szetről, a mimikri-színházról, a jelenlétvesztésről vallott né­zetei érezhetően hatottak Ná­dasra. „A modern ember egyik legkeservesebb problé­mája, hogy elvesztette... je­lenlétét ... A mimikriszínház tévedés volt... Az új színház­nak ahhoz, hogy valóban meg­újulhasson, el kell felednie, nem azt, hogy játék, hanem azt, hogy fikció...” — írta Pilinszky. A Gaál Erzsébet rendezte Temetés a föntebb említett mimikriszínház haláláról iro­nikusan szól. A rendező az előadást eloldja a nádasi ke­serű, tragikus ítélettől, s a mű végének hangsúlyozott meg­változtatásával a groteszk felé hajlítja. Gaál Erzsébet rende­zői bemutatkozása érett alko­tás, amely nemcsak az újsze­rűség, a kísérletezés iránti ér­zékről, hanem a határozott művészi világképről is tanús­kodik. Horgas Péter jelmezeiben és díszletei között Földi László és Varjú Olga bravúros játékot produkál. A fékete-fehér tér­ben fehér jelmezben és fehér piarókában, mezítláb játszó színészek valamennyi rezdülé­se a legfőbb pillanatot szolgál­ja: az érvényes jelenlevését. A mintha nélküli emberi meg­mutatkozás kegyelmi pillana­táért. A Temetés ugyanis azzal a színházzal számol le, amelybe belépve a néző illúzióik elfo­gadására kényszerül: a színpa­don Hamletet látja, Don Car- lost vagy Gallileit. Azaz, úgy viselkedik, mintha Hamlet, Don Carlos vagy GaUiUei kiüz- dene, szenvedne, cselekedne előtte. A mintha-színház 'egy mintha-társadalornban, egy mintha-korban elvesztette lét- jogosultságát. Vállalni kell a megnyilatkozást, az őszinte kíméletlen feltárulkozást. A mintha-világtól való meg­szabadulást. A „nagyon nagy”, „levegős” színpadon Földi László és Var­jú Olga, az üres térbe vetett Színész és Színésznő szembe­sül a semmivel, azzal, hogy ha nincs dráma, akkor kizárólag önmagukból hozható létre az előadás. Ezért (is) próbálják végig — ragyogó fokozás — a színészmesterség alapgyakor­latait a térérzékeléstől a hang­képzésen és helyzetgyakorlato­kon át a karakterformálásig. S míg az emlék cserepeiből a nő megkísérel történetet ösz- szerakmá, kiderül, hogy igye­kezete meddő: a töredékek nem állnak össze, a lényegi kommunikáció lehetetlen, egyedül a szerelem lehetne menedék, ám a férfi túl racio­nális ahhoz. Varjú Olga sokoldalúan fo­galmazza meg az érzelmileg rendkívül gazdag nőt. Teljes személyiségét kölcsönzi a figu­rának; Nádasnál nem is lehet másképp. A mű csúcspontján, az extatikus szerelmi vallo­más mámorában épnpioly hite­les, mint a legparányibb lépé­sek kidolgozásakor. Földi László inkább értelmileg van jelen: fanyarabbra fogott Szí­nész, mint a párja. A teljes szabadság felismerője. Ám ez­zel a szabadsággal ő sem tud mit kezdeni. A Temetés a kommunikáció­képtelen kor kendőzetlen le­leplezése. A koporsókból elő- ráncigált, a szereplőket meg­jelenítő bábukkal lejtett halál­tánc (némileg Fellini Casano­vájára asszociáltatva) teljesen egyértelmű utalás. A középre állított hullaarcú bábuk és a fehér ládákba bemászó hősök jelentése konkrét: a mintha- színház halott. Az eddig-volt színház jellemzőit karikírozva, a szimbolikus sírból felmon­dott, szűnni nem akaró mon­datokkal ér véget az előadás. A néző piedig nem tudja, tap­soljon vagy sem. Szemben ül a kihalt fekete-fehér színpad­dal. Vár. Mintha még történ­hetne bármi. A Nádas Péter-hemutató út­törő vállalkozás Nyíregyházán. Kísérlet egy műfaj lehetősé­geinek kitágítására, egy elő­adás teherbíró képességének megtapasztalására. Mozgás­színházi elemeket is felhaszná­ló, filozofikumot ‘is hordozó, töprengésre késztető. (Külön érdemes szólni a Gyenge Ka­talin által tervezett műsorfü­zetről, amely nagyban segíthe­ti az élmény befogadását, a feldolgozást.) Rangos premier a Temetés, amely azonban a nézőtől szín­házi kultúrát, elvonatkoztatás­ra való hajlamot és cselekvő, a megértésért megküzdő ma­gatartást követel. Karádi Zsolt István halálának 950. államalapító-ország- azok az alkotások, mutatnak be a Kép- — festők, sokszoro- — a művészeti hetek oz tartozik, de ugyan- e a szobrászhallgatók Sándor Ülő leányka stván című munkája. l-án megkezdődtek Nyír­sz első napon három ki- yeszékhely hagyományos ien. A két budapesti mű- óriporter tárlata a hónap Temetés 1989. március 18. ® Nádas Péter: MINTHA LENNE MINTHA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents