Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-25 / 48. szám

1989. február 25. o Zsolnai József, egy kísértet atyja „Én nem ülök be egy olyan iskolába, ahol nincs semmi érdekes” — mondja a tö­rökbálinti kísérleti islkolát bemutató video­filmben egy hétéves forma legénytke. Mint kiderül, őt történetesen a számítástechnika foglalkoztatja, de akkor sem kellene más is­kola után néznie, ha teszem azt a virágkö­tészet, a saklk, a tánc vagy a dzsúdó érde­kelné. És ezzel még távolról sem teljes a Törökbálinton elsajátítható ismeretek listá­ja. Az imponálóan sókszínű tananyag nem öncél: egy értékközvetítő és képességfej­lesztő program megvalósításának eszköze. „Szülőatyja” Zsolnai József, aki nemrég Nyíregyházán, Kisvárdán és Mátészalkán tartott előadást a kísérlet iránt érdeklődő pedagógusökna'k. — Ezt a programot Japántól Moszkván át Svédországig ismerik, méltányolják, itt­hon én mégis olvasástanítási módszeremről vagyok elkönyvelve. Mindenki erről kér­dez, fjedig ez csak egy része a programnak. A véleményem egyébként is az, hogy leg­később a negyedik osztályig minden „nor­mális” gyereknek meg kell tanulnia olvas­ni, bármilyen módszerrel tanítsák is. Ha ez nem sikerül — az pedagógiai műhiba. Az olvasástanítási módszernél sokkal je­lentősebb része a törökbálinti kísérletnek a nyelvi, irodalmi, kommunikációs program. — Van Törökbálinton, az iskolánkban egy térkép. Ezen Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár a „legpöttyösebb”, tehát ebben a három megyében vállalkozott a legtöbb iskola a nyelvi, irodalmi, kommu­nikációs kísérletre. A Dunántúlon csak Tolnában van számottevő próbálkozás. Olyan „előkelő” megye, mint Győr-Sopron vagy Vas — elzárkózott a program kipró­bálásától. De ráerőltetni senkire sem szabad, mert akkor tönkremegy. Intő példa lehet a Kodály-módszer méltatlan sorsa ... Tehát nem siettetik terjedését. Csak ott érdemes, ott szabad bevezetni, ahol meg­vannak hozzá a feltételek. Ugyanis nem csu­pán egy programról, hanem egyfajta peda­gógiáról van szó. Ezt a pedagógiát a humá­nus bánásmód, a gyerek egyéniségének tisz­telete, a magyarságtudat, az értékek kialakítása, megalapozása jellemzi, vala­mint az, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a kommunikációnak, vagyis az információk cseréjének, közlésének. Ezt a programot ma még csaik továbbképzéseken sajátíthatják el a bevezetésére vállalkozó pedagógusok (most készül olyan anyag, amely ezt ön­képzés formájában is lehetővé fogja tenni.) Az országban jelenleg 182 osztály tart már a kísérlet negyedik évében, és közülük csak kettő nem szándékozik folytatni ötödikben. A nyelvi, irodalmi, kommunikáoiós kí­sérlet (valamint, érdekes módon: az ének- zenei általános iskola) szinte „megveti az ágyát” az immár teljes, értékközvetítő és képességfejlesztő programnak, amelynek lényegét a következőkben foglalta össze Zsolnai tanár úr: — A program megkeresi és megmutatja, ki miré képes, ki miben tehetséges. Mi ugyanis a kultúra teljességét vesszük célba, a tudományoktól kezdve a művészeteken át a viselkedés-, sőt, szexuálikultúráig. Ez utóbbi részprogramunk egyébként „eladó”, de senkinek sem kell Magyarországon... Pedig mi hatodiktól a szerelem esztétiká­ját, etikáját, biológiáját tanítjuk, nem pedig a technikáját. Visszatérve a teljes program­ra: ennek van egy standard, tehát általunk alapvető fontosságiinak tekintett része, ami­ben benne van például a népi kultúra vagy a tánc — éhhez ragaszkodunk. A többit a helyi igényéknék, körülményeknek megfe­lelően lehet variálni. Egyszer a feleségem­mel magánszorgalomból bejártuk ezt a me­gyét, és miközben gyönyörködtünk a tájban, arra gondoltam: istenigazából itt kellene ki­próbálni a programot... Bárhol belevág­nak, kiugrasztja a tehetséget, bármiféle adottság legyen is az. Jó lenne tudni, mi minden rejlik például a cigánygyerekekben ? Hiszen a hátrányos helyzetű gyerek is csak bizonyos területeken van hátrányban. A mai iskolarendszer azonban mindenek­előtt az intellektuális képességeket méltá­nyolja. Pedig aki nem jó fizikáiból, arról még kiderülhet, hogy nagyszerű a mozgás- kultúrája, kiválóan tud szőni, fonni, és így tovább. Zsolnai József és munkatársai együtt dol­goznak Hámori József neurobiológussal, aki az agyféltekék kutatásával foglalkozik. Az ő javaslatait hasznosították egy olyan prog­ram kidolgozásával, amely mindkét féltekét foglalkoztatja, mozgósítja a másképp ki­használatlan tartalékokat. — Mindezt kisiskoláskorban kell elkezde­ni, mert a középiskolában már késő, az óvo­dában pedig még játszani kell a gyereknek. Hat és tízéves koruk között hallatlanul fo­gékonyak a gyerekek, az ember életében ta­Ez a program elviselhetőbbé teszi az isko­lát... Ián ez a legértékesebb szakasz. ÉV: idő alatt a gyerek sokkal többre képes, mint hogy megtanuljon írni, olvasni, számolni. Törökbálinton a rádió híreinek meghall­gatásával kezdődik a tanítás, minden osz­tályban. A felső tagozatban már foglalkoz­nak a gyerekek filozófiájával, mert — mond­ja a tanár úr — a filozofálást is, mint ké­pességet, ebben a korban lehet igazán kiala­kítani. Nem sokallják a tanulóiknak előírt három idegen nyelvet sem — pedig közü­lük az egyik a japán ... — A japán kultúra „jobbféltekés”, tehát nagy szerepe van a művészeteknek, a hagyo­mányoknak. A japánok könnyen elsajátít­ják az európai kultúrát. Érdekelt bennün­ket, vajon fordítva is így van-e. Nos, kide­rült, hogy gyermekkorban még semmiféle „(kínai fal” nincs a két kultúra között. A mi gyerekeink másít már negyediktől tanulják a japánt, a német, majd az orosz tanulásá­nak megkezdését követően. Az ide látogató japánok eleinte idegen­kedtek a törökbálintiak ötletétől. Rokon- szenvüket végül egy — az ügy jelentőségéhez mérve legalábbis — apró dolog nyerte meg: az, hogy látták, milyen gondot fordít az iskola a tisztaságra, a környezetre. Mi tagadás, szóvá is tették, miért olyan piszkos Magyar- ország, ha a gyerekek (mármint Törökbá- Minton) még az iskolát is maguk takarít­ják ... — Kifejezetten ragaszkodom hozzá, hogy ahol ezt a programot be akarják vezetni, abban az iskolában tüntessék el a giccsel a falakról, ott rend, tisztaság legyen. A gyere­kek neon lökhetik fel egymást vagy a peda­gógust a folyosón, és azt is megköveteljük, hogy köszönjenek... Én pontosan tudom, hogy ez rendkívül kemény napi aprómun­kát jelent. A pedagógusnak önmagát is le kell győznie. De az a véleményem, hogy a pedagógus először kulturált ember legyen, és csak aztán matematikatanár ... Elsősorban rajtuk, a tanítókon, tanáro­kon múlik, hol lehet bevezetni a képesség- fejlesztő és értékközvetítő programot. Ennek megvalósítása ugyanis más szellemiséget, nagy felkészültséget és olyan minőségű munkát feltételez, amit a jelenlegi, szégyen­letesen alacsony fizetések mellett egyszerű­en nem lehet megkövetelni a pedagógusok­tól. De ahol a tantestület legalább hetven százaléka mégis vállalja — ott már érdemes -belevágni. Még akkor is, ha a programot csak az alsó tagozatban tudják végigvinni — a gyerek nyer vele. És ha tíz osztályt sikerül­ne így felnevelni — említi a lehetőséget Zsolnai József —, akkor 16 éves korukban ezek a gyerekek már le tudnának érettsé­gizni ... Az értékközvetítő és képességfejlesztő program tömeges elterjedésére persze nem lehet számítani. Annál kevésbé, -mert a főis­kolák falait eddig nem sikerült bevenni — az országban egyedül a jászberényi tanító­képző vállalkozott rá, hogy Zsolnai Jószef segítségével a hallgatók ezzel a programmal is behatóan megismerkedhessenek. De nem is cél, hogy „tömegméretekben” teret hódít­son a kísérlet. Néhány ilyen „minőségi” is­kolát — remélhetően — úgyis kikövetelnek majd a szülők (Pestről is sokan kihordják á gyerekeiket Törökbálintra). Nemcsak a vá­rosok, a nagy iskolák jöhetnek szóba, -hi­szen, mint említettük, a program több vál­tozatot kínál — és nem kiválogatott gyere­keknek készült... Még csak a kis létszám sem feltétel — Törökbálinton is 36-os osz­tályok vannak. G. M. Túri Dani a Teleki térről A művészeti alkotások megítélésének egyetlen tisz­tességes mércéje van: meny­nyi a bennük rejlő esztéti- ttkaá érték. De, aki -kicsit is jártas abban a világban, ahol a megméretés történik, jól tudja, hogy a díjak odaíté­lésénél mindig vannak egyéb szempontok is. S ha az ösz- szehasonlítandó müvek kö­zött az értékbeli különbsé­gek elhanyagolhatók, akkor a sorrend ezeknek az esetle­gesen jelentkező, a kívülálló számára homályos szempon­toknak lesz a következménye. Tartok tőle, hogy az idei filmszemlén a játékfilm-ka­tegória első díjának odaítélé­sékor is ez a helyzet állott elő, mert művészi tartalmai alapján nehéz lenne különb­séget tenni az Eldorádó, az Álombrigád és Az új földesúr között, vagy akár még Az én XX. századomat is idesorol­hatnám ebbe a -körbe. A döntés ismert: a társa­dalmi zsűri a legjobb játék­filmnek Bereményi Géza El- dorádóját ítélte. (A szakmai zsűri ezt a kategóriát megke­rülte: rendezői díjban jeles Andrást részesítette az Álom­brigádért, Bereményinek pe­dig a forgatókönyvírói tel­jesítményét jutalmazta.) A cím fanyar íróját akikor méltányolhatnánk, ha nem lenne többszörösen is foglalt. Legfeljebb az a megnyugta­tó, hogy Carlos Saura még­sem indíthat plágiumpert érte, mert már ő is kölcsön­vette Howard Hawks-tól. A történet önéletrajzi ih­letésű, erről Bereményi a Magyar Filmintézet kiadásá­ban megjelent forgatókönyve előszavában a következőt mondja: „Semmit nem talál­tam ki, nem a fantáziám mű­ve. A történet igaz, a szerep­lők élnek vagy éltek egykor, a családom tagjai voltak. Én vagyok a Gyerek, ez ne le­gyen titok.., ” Hogy ezt mi­ért hangsúlyozza, azon érde­mes elgondolkodni. A műal­kotás hitelét ugyanis egye­dül és kizárólag maga a mű képes megteremteni. A leg­gazdagabb élettények is el­szürkülhetnek tehetségtelen író tollán, s a szürke esemé­nyek is felragyoghatnak, ha avatott művész tolmácsolja azokat. Félreértés ne essék, az El­dorádó t rendkívül szuggesz- itív alkotásnak tartom. Hogy ebben az 1945-től 1956-ig zaj­ló történetben mi váltja ki a nagyobb hatást, maga a for­dulatokban gazdag esemény­sor-e, amely dramaturgiai végiggondoltságról tanúsko­dik (ilyet is ritkán lehet elmondani magyar filmről!), avagy a főhős Monorit, a maga különös értékrendje szerint élő piaci árust meg­formáló Eperjes Károly-e, akinek ezt a figurát a színé­szi alkatára szabták, nehéz lenne különválasztani. A kort nemcsak a bevágott doku- mentumfilm-részletek hite­lesítik, hanem az is, ahogy az alkotótársak a tárgyi világ rekonstruálásában a rende­ző segítségére siettek, hozzá­járulva ezzel is a korhangu­lat megteremtéséhez. Azok a gondolatok, ame­lyeket a film sugall, igazán maiak. Monori azáltal válik élővé, hogy alakjában iszo­nyatos végletek ötvöződnek: életfilozófiája — az arany az egyetlen valódi értékmérő, s ha ez elveszti jelentőségét, akkor vérnek kell folynia — taszító, ám az a hihetetlen céltudatosság, amellyel mind­ezt következetesen megéli, s ahogy alkalmazkodik a vál­tozó viszonyokhoz, példasze­rűen követésre méltó. Mi hát a bajom ezzel a filmmel? Főként az, hogy Monori életvitelének taszító elemei­től nem tudok szabadulni, minden bizonnyal azért, mert most ezek a Monorik egyre gyarapodó számban élnek körülöttem. Ez persze dicsé­rettel felérő elmarasztalás, a teljes képhez viszont hozzá­tartozik, a főhős oly mérték­ben megnövelt figura, hogy hozzá képest mindenki más eljelentéktelenedík, háttérbe szorul, eltörpül, ezáltal fel­billennek azok az arányok, amelyek a 'hi telesség fenntar­tásához szükségesek. Ráadá­sul Monori sorsának nincs íve, a film végére gyakorlati­lag eljelentéktelenül, elveszíti érdekességét, ez döntően az­zal függ össze, hogy alakjá­ban nincs jellemfejlődés. Zavar az is, hogy az ope­ratőr, Kardos Sándor he­lyenként függetleníti magát ettől a néha naturalisztikus- ba forduló történettől, s olyan expresszív képi világot teremt, amely ellentmond a gondolatiságnak és stílustö­rést eredményez. A prózaíró Bereményi aligha követné el azt a vétsé­get, hogy átemel írásba majdnem szószerint más re­gényéből egy jellegzetesen önálló képet, de mert idegen terepen mozog, így az Eldo- rádóban bűnbe esik. Az a kórház előtt a levegőbe emel­kedő léggömb, amely a gye­rekét elvesztő anya kezéből száll föl, jelképezvén az eltá­volodó reményt, ugyanígy felröppent már Pataki Mari kezéből Fábri Zoltán klasz- szikus Körhintájában, ráadá­sul az ott egy jelképekkel gazdagon átszőtt képi világ­ba illeszkedett be, itt pedig a megoldás ugyancsak árvál­kodik. Valljuk be, Eldorádó meg­lehetősen messze van a Tele­ki tértől. Még filmen is. Hamar Péter Jelenet a Túsztörténet című filmből. Gazdag Gyula film­je Végh Antal Könyörtelenül című regénye alapján ké­szült. Orwell: Í984 Egymás után hullanak az ölünkbe a számunkra eddig til­tott gyümölcsök. Valóságos ,,te- rüljasztalikám” kínálja magát azokból a könyvekből, amelyek nálunk évtizedeken át nemkívá­natos irodalomnak minősítettek. Ha jól emlékszem. Paszternák Zsivago doktora nyitotta a sort, a téli könyvvásáron pedig már Sinkó Ervin Egy regény regénye, vagy Arthur Koestler Sötétség délben című híres müve is ott volt az üzletekben. De hát, mint ismeretes, a til­tott gyümölcs is veszít édességé­ből, ha túl soká érlelik. A poli­tikai pikantéria diszkrét báját is kikezdi az idő. Ezért voltak, akik némi csalódással tették le a régóta hiányolt könyveket. Pe­dig ezek a művek életünknek, múltunknak olyan mély rétegét tárják fel, olyan összefüggéseit világítják meg, amelyek sok­kal fontosabbak a politikai inti­mitásoknál. Persze a legjobb, legértéke­sebb könyvnek is egyengeti kell az útját, hogy eljusson az üzenetére fogékony olvasóhoz. Koestler, Sinikó műve kifejezet­ten jól járt; az ünnepi forgatag­ban szinte nem is lehetett ókét szem elől téveszteni. Az angol George brwell 198« című, az Eu­rópa Kiadó gondozásában, Szíj­gyártó László fordításában most megjelent könyve miatt azonban égy kicsit aggódom. A Sükösd Mihály szerint egyfelől ünne­pelt, másfelől kiátkozott regény szinte észrevétlenül tűnt fel az üzletekben, a téli könyvvásáron túl, az ünnepi könyvhéten in­nen. (Igaz. már hónapokkal ez­előtt rebesgették, hogy meg fog jelenni.) Olyan műről van szó, amely méltó a megkülönböztetett fi­gyelemre. Sokan, sokszor hivat­koztak rá, de nálunk csal: a be­avatottak és azok ismerhették, akik külföldön megvásárolták (Jugoszláviában magyarul is megjelent.) A „mezei olvasó” — a nagy többség ilyen — mindez- ideig éretlennek találtatott Or- wellre. Az 1903-ban született szerző 1945-ben aratta első világsikerét az Animal Farm című könyvé­vel (állítólag ez is még az id'én a magyar olvasó kezébe kerül­het). Három év múlva elké­szült, majd 1949-ben megjeleni az 1984 — az író a következő év­ben meghalt. Ez a könyv is vi­lághírre tett szert. A XX. szá­zad külföldi íróit bemutató lexi­kon (Gondolat, 1968) Orweltröl szóló cikkelye még „a hideghá­borús évek egyik hírhedt irodal­mi megnyilatkozását”, „a pro­letárdiktatúrának és továbbfej­lődési lehetőségeinek torz raj­zát” látja az 1984-ben. Az utóbbi megállapítást így igazíthatjuk ki: Orwell valóban ad absurdum viszi a zsarnokság elhatalmaso­dását, műve mégsem pusztán a sztálini önkény „meghosszabbí­tása”, hanem mindenféle dikta­túráé. Nagyon találó at a minősítés, amely szerint az 1984: negatív utópia. Kibontja, végkifejletében mutatja meg az egyik oldalon a kiszolgáltatottság, az elsze­mélytelenedés, a másikon a ha­talom teljessé válását — a totá­lis diktatúrát. Korának nyomasz­tó légkörében Orwell ilyennek képzelte 1984-et — ha a legrosz- szabb valósul meg a lehetséges jövőképek közül. A regény főhőse, Winston Smith olyan állam polgára, ahol a Nagy Testvér — bár ma­ga láthatatlan és megfoghatatlan — mindent és iniiuUtnk.it szem­mel tart. Ahol fortélyos félelem igazgatja az embereket gondol­kodásunkban, leghétköznapibb cselekedeteikben egyaránt. Ez az állam a hazugságra, a félelem­re épül. Smith hiába lázad — a szabadság, a szerelem nem ada­tik meg neki és kedvesének. Sőt, azt is elveszíti, ami sajátja volt: képességét, bátorságát az önálló gondolkodásra. A börtön­ben nemcsak testét törik meg — az agymosás is eredményesnek bizonyul. Ezért maradhat élet­ben — betagozódik az őt körül­vevő közegbe. Orwell lidércnyomásos álma a maga totalitásában halistennek sehol sem valósult meg — de tudjuk, volt, van, ahol nagyon közel jutottak hozzá. Talán ezért is tűnik a könyv a mai ol­vasó számára „áthallásosnak”. Az 1984-et azért kell(ene) mi­nél elóbb több embernek ismer­nie, hogy a benne felvázolt ri­asztó végkifejletnek még a lehe­tősége se érintsen meg bennün­ket. Gönczi Mária KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents