Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-23 / 46. szám
1989. február 23. Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Elet Helybenjárás helyett Közéleti központok Túl sokáig tartott a helybenjárás a pártéletben, s nem csoda, ha sok párttag — alapszervezet — ma is fentről várja, hogy valaki megmondja, mit kell tennie helyben. Valójában az élet azonban nincs tekintettel a megszokásra, a kényelemre: gyors átrendeződést, pezsgő politizálást kíván az MSZMP tagjaitól. Mivel a megélénkült és igen sokszínű politizálási küzdelem színterei leginkább a lakóterületeken találhatók, ha a párt nem akar még nagyobb mértékű ütemkülönbséggel részt venni e küzdelemben, át kell helyezni a politizálás súlypontját a lakóterületekre. Ez azonban zavart okoz a párttagság egy részében. Nem mindenki tudja új szerepkörét, mit várnak el tőle a munkahelyén, mit tehet személyesen a lakóterületén, egyáltalán milyen rendezvényeken illik, sőt kell részt vennie a párttagságából eredően. Mi az új kérdés... A gond az, hogy a lakóterületeken nem alakult ki igazi közéleti tevékenység. — Nincs lakóterületi közélet — gondolkodik el a kérdésen Szemerszki Miklós, a városi párt- bizottság első titkára. Ez még akkor is így igaz — utal az előzményekre —, ha jó érzéssel gondolhatunk vissza; a korábbi években Nyíregyházán hoztuk létre elsőként az országban az úgynevezett közös funkciójú párt- és művelődési házakat. Közismért, hogy itt kapott helyet a lakó- területi pártalapszervezet, a népfront, a Vöröskereszt, s természetesen a kerületi művelődési otthon is, könyvtárral, újság-, folyóirat-olvasóval. Amikor a hetvenes évek elején kitalálták a párt- és művelődési házak intézményét, maguk a lakóterületen lévő pártalapszervezetek is ideális lehetőségeket találtak itt a kötött, vagy éppen kötetlen politizálásra, találkozásokra, és nem érezték magukat elszigetelve a környezetüktől. Ezekre a jó hagyományokra ma is alapozhatunk, mégha sok tekintetben megváltoztak is a körülöttünk zajló események, más közegben élünk. Az új kérdés ez: milyen tényleges politikai munkára képesek manapság a lakóterületi pártalapszervezetek? Tovább tart, vagy mérséklődött az elöregedés? A városban két lakóterületi pártbizottság, 23 alapszervezet, 1439 párttag található. A két pártbizottság elhelyezése, munkafeltételeik többé-kevésbé megoldottak, két-két alapszervezetnek van egy közös párthelyisége, míg öt alapszervezet közintézményben tartja rendezvényeit. Nagyobb gondok vannak — mint ez országosan is — a lakóterületi alapszervezetek párttagságának életkori összetételével. Az alapszervezetek tagságának zöme idős, nyugdíjas ember, akiktől a következőkben sem várhatunk nagyobb politikai aktivitást, már ami a pártmegbízatásokat illeti. Igazában ugyanis a lakóterületi j alapszervezetek tagjainak döntő többsége ( nagyon is tevékeny, vitakész, tájékozott — idejük , is van erre — a helyi és országos ügyekben. Bátran és kendőzetlenül mondják 1 el az őket — és környezetüket — foglalkoz- ", tató észrevételeket, kritikai megjegyzéseiket. . Nem egyszer már-már a szélsőségekig — úgymondván az ellenzékiséget — megköze- * í lítő hangnemben és tartalommal. Nem gon- . dőljük, hogy ez baj. Az új kérdés: milyen politikai munkára képesek a lakóterületi pártszervezetek? tonkívüliek rendszeres konzultációját, információcseréjét, vitáit, s magukat a politikai küzdelmeket is lefolytatnák, hisz közelednek a jövő évben esedékes tanácsi és országgyűlési képviselőválasztások... Ügy kell tehát értelmezni ezt, hogy a párttag nemcsak a saját munkahelyi pártszervezetében végezzen politikai munkát, hanem kötelessége lesz eljárni és szereplést vállalni a lakóhelyén lévő párt- és más közéleti fórumokon is? Pontosan arról van szó — hangzik tovább a válasz —, hogy a munkahelyi pártszervezetek, pártszervek vállaljanak nagyobb felelősséget a lakókörzeti politikai munka fejlesztéséért. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha igényt ébresztünk arra, hogy megismerjék a közvetlen lakóhelyük gondjait, sajátos körülményeit, az ott élő embereket. S amikor arraT sor kerül, tudjanak és merjenek véleményt mondani, javasolni — vagy netán leszavazni — olyan jelölteket, akik a különböző közéleti funkciókra a legalkalmasabbak, vagy éppen erre méltatlanok. — Az a célunk, hogy a már említett 15 közéleti központot úgy alakítanánk ki, hogy azok alkalmasak legyenek klubfoglalkozások, vitafórumok, ifjúsági rendezvények megtartására. S lehetővé kell tenni, hogy a különböző társadalmi szervek, tömegszervezetek, mozgalmak, egyesületek is igénybe vehessék e helyiségeket, hisz a többpártrendszer keretei között majdan kibontakozó politizálás mindezeket igényli is. Behozható-e az ütemkülönbség viszonylag rövid idő alatt, hisz az ajtón kopogtatnak a különböző politikai események, amelyre úgy tűnik, a párt nem eléggé készült fel a lakóterületen? Élesbe menő politikai küzdelmek Utasításra várnak Eladó (?) a bérlakás Közhelynek számít, hogy egyre nehezebb előteremteni a saját otthonhoz szükséges százezreket, milliókat. Egy másik tétel igazságához sem fér kétség, mégpedig az, hogy az állami lakások közt számos található, amelyik állapota a kritikus határhoz érkezett, felújítása során mint feneketlen kútba dobálná a pénzt a tanács. Ezért évek óta szorgalmazzák, hogy a bérlakások némelyikét eladnák. Nyíregyházán is elkezdődött ez a folyamat, mint arról Baracsi Ferenc, az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat ingatlanközvetítési és lakásgazdálkodási osztályvezetője összegezte a vállalati tapasztalatokat. Az a gyakorlat, hogy a Nyíregyházi Városi Tanács végrehajtó bizottsága évente kijelöli azokat az állami bérleményeket, amelyeket szándékoznak eladni és a gyakorlati lebonyolítással saját vállalatukat, az IKSZV-t bízzák meg. Bár 1984 előtt is volt rá példa, hogy értékesítették az állami ingatlant, tömegesen ettől az esztendőtől találtak új tulajdonosra a zömében leromlott állapotú házak. Mindjárt az indulás évében 38 házban 99 bérleményt jelöltek ki eladásra. A bérlemények nagy többsége lakás volt, de szerepeltek a listán garázsok, műhelyek is. Ezek az ingatlanok Nyíregyháza külterületein, Sóstón, Sóstóhegyen, illetve tanyákon voltak. Eleinte nem számítottak olyan nagy arányú érdeklődésre, de hamarosan rájöttek az emberek, hogy így sokkal olcsóbban lehet tulajdonjogot szerezni. Az 1984-ben megvételre felajánlott lakások közül mindössze hármat nem tudtak eladni. Maximális nyitottságot — Tény azonban, hogy sok esetben az itt munkálkodó párttagokat legalább olyan mértékben foglalkoztatják az életkorukkal járó egészségügyi, szociális és egyéb gondok, mint az ország, a megye, a város legfontosabb közügyei. Ezért is örvendetes, hogy az alapszervezetek egy részében bizonyos fiata- lodást is tapasztalunk. Ez pedig nem mással, mint azzal magyarázható, hogy mind több kisvállalkozó, magániparos, háztartásbeli tartozik ezekhez az alapszerveztekhez. Közöttük igen sok a jól felkészült, kritikus szemmel vizsgálódó, jártas párttag, akikkel erősödtek a lakóterületi pártalapszervezetek. Ez persze még nem hiszem, hogy elégséges lenne ahhoz, hogy a politikai munka súlypontja — a mostani igények szerint — áttevődjön a lakóterületre. Milyen megoldásokon törik a fejüket a pártbizottság vezetői? Mivel tudomásul kell venni a valóságot, hogy belátható időn belül a lakóterületi alapszervezetek ütőképessége, hátóereje nem változtatható meg lényegesen, két vonatkozásban szeretnénk mielőbb erősíteni e szervezeteket. Ügynevezett közéleti — politikai — központokat kívánnak létrehozni a városban, számításaink szerint 20—25-öt — mégpedig a lakóterületen lévő különböző vállalatok, intézmények és a lakóterületi pártalapszervezet legtevékenyebb tagjaiból. A helyszín — mivel a nyitottságot szeretnénk maximálisan elérni — nem a párt és művelődési ház lesz, hanem valamelyik úgynevezett semleges közintézmény — iskola, vagy bármi más —, ahol párttagok és párElhangzik: nincs sok idő a meditálásra. Mint említette, az 1990. évi tanácstagi és országgyűlési képviselő-választás várhatóan a pártok közötti éles küzdelemben fog végbemenni. Erre a küzdelemre a .pártszerveknek, -alapszervezeteknek gondosan és megfontoltan kell felkészülniük, amelynek eredményétől városunk, országunk és az egész politikai -• rendszer további fejlődése függ majd. Ugyancsak ez fogja meghatározni az MSZMP helyét a politikai intézményrendszeren belül. — Ezért a választásokat az egyik legjelentősebb politikai feladatnak kell tekinteni, amely egyben a. párttagság személyes ügye is. A választási küzdelmek színtere várhatóan a lakóterület lesz. Az erre való felkészülés elsősorban a lakóterületi pártszerveknek, -alapszervezeteknek jelent kiemelt feladatot. Ennek érdekében fel kell mérnünk, hogy az adott lakóterületen hány párttag él, közülük kikre és milyen mértékben lehet számítani. Tisztázni kell azt is, hogy a politikai és tömegszervezetek, -mozgalmak közül melyikkel, miben és milyen mértékben lehet együttműködni, kik azok a párton kívüli személyek, akiknek a munkájára számítani lehet. Melyik hát a fontosabb, a lakóterületi, vagy a munkahelyi pártmunka? Nem fog- ja-e megosztani az erőket a kettősség? A nyíregyházi végrehajtó bizottság egyformán fontosnak értékeli a munkahelyi és a lakóhelyi pártszervezetek megerősítését. Közismerten megnő napjainkban a munkahelyek presztízse. Szó sincs az erők megosztásáról, szükség van továbbra is életképes, politizáló, a munkahelyi élet kérdéseiben érdekelt, partnerként dolgozó pártalapszerve- zetekre. De minőségileg javítanunk kell a lakóterületi politikai munka bázisát, tevékenységének kisugárzását. Ezért a következőkben a párttagság nem zárkózhat az otthon falai közé, ha élesbe menő politikai küzdelmek zajlanak a falon kívül, karnyújtásnyira tőle, abban felelősen részt kell venni. Ez magasabb követelményeket állít Nyíregyházán is a kommunisták elé. Páll Géza A kezdeti siker után a következő évben, 1985-ben újabb 38 ingatlan 65 bérleményét akarta a tanács áruba bocsátani. Most már nemcsak a peremkerületekben néztek szét, hanem a Körösi Csorna Sándor utcában, Oroson, Sóstóhegyen jelöltek ki eladásra lakást. A siker ezúttal sem maradt el, mindössze hét ingatlannak nem akadt gazdája. A Körösi Csorna Sándor utca 22—24. számú társasházat tavaly és az idén végre sikerült eladni. Még a hét sikertelen kísérlet mögött sem a vevőkön múlt az üzlet meghiúsulása, hanem az iratokban találtak szabálytalanságot. Hiába kínálta például megvételre a tanács a Sóstóhegy, Hármas tanya 4., illetve az Igrice út 1. alatti ingatlant, hogyha önkényesen elfogadták azokat, és míg a jogtalan lakókat nem tudják a házból kitenni, senki nem jelentkezik komoly vevőnek. A tanács évről évre nagy üteriíben folytatta az állami lakáseladást. 1986-ban 22 ingatlan 31 bérleményét kínálták fel az új gazdáknak. Alsóbadurban, a Simái úton, Szélsőbokorban találhatók ezek a házak. Az állagukról csak annyit, vannak köztük még cselédlakások is. A következő esztendőben, 1987-ben már a városközponthoz közel eső utcákban is lehetett tulajdonjogot szerezni. A tíz állami lakásból még egyetlen egyet sem adtak el, vi- új tulajdonost. Így a Dózsa György utcán, a Vöröshadsereg útján több régi épület található. Igaz, ebben az évben felére csökkent az állami lakások iránti kereslet, nyilván anyagi okok miatt. De erről később. Az említett Dózsa György utcán páldául a 42. számú házban hét udvari lakás található, minimális komforttal, viszont a város központjáról lévén szó, drága a felkínált vételár. Tavaly tovább folytatta a tanács és az ingatlankezelő a városközpont régi házainak eladását. Ekkor 39 ház 119 bérleménye szerepelt az eladási listán. Most már olyan, viszonylag jó állapotban -lévő házak is felkerültek az értékesítésre, mint a Bocskai utca 61—63—67. számú házai. A háromszor 18 lakásból még egyetlen egyet sem adtak el, viszont csak a múlt év augusztusában és októberében lépett ezzel a javaslattal a tanács a lakók elé. S még az is tény, hogy a tavaly felajánlott lakások vételárát a tanács száz százalékkal felemelte. , A tanács és a vevő közt a legteljesebb a nézetazonosság abban, hogy a tanács szabadulna a gazdaságosan fenn nem tartható ingatlantól, az állampolgár pedig szeretné b megvenni az állami lakását. A vételár ki- s számításánál minden esetben a forgalmi ér- - téket veszik alapul.«- Ehhez mérten, 15, 30, ’ vagy 60 százalékáért juthat a lakáshoz a >, bérlő. Tizenöt százalékát fizeti a forgalmi értéknek, ha 15 éven belül nem újították fel a lakást. Amennyiben 5—15 éve történt 1 a lakás modernizálása, a forgalmi értéknek már a 30 százalékát kell letennie az asztalra a jelentkezőnek. Ha az utóbbi öt évben újí- '■> tották fel az ingatlant, akkor a vételár a 5 forgalmi értéknek a 60 százalékára rúg. De még ézt a kedvezményes összeget sem egyszerre kell kifizetni a vevőnek. Általá- ’ ban az a gyakorlat, hogy az így kialakított vételár tíz százalékát előre, egy összegben fizeti az új tulajdonos, a fennmaradó össze- ; get egyenlő részletekben törleszti akár 25 évig. Annyi az előírás, hogy a havi törlesztés nem lehet kevesebb, mint a lakbér fele. Nézzünk egy konkrét páldát erre. A Kiss Ernő utcán például eladnak egy 34 négyzetméteres, szoba-konyhás lakást, amelynek a forgalmi értéke* 180 ezer forint, a vételárát 54 ezer forintban szabták meg. Első alkalommal 5400 forintot kell fizetni, utána 25 évig havi 230 forint a hitel törlesztése. Van ettől még jutányosabb vétel is, például Sóstóhegyen egy százesztendős vályogházat 90 ezer forintra értékelték, és a tulajdonos 2700 forintért jutott hozzá a másfél szobás lakáshoz. Ez úgy képzelhető el, hogy ha valaki egy összegben kifizeti a teljes vételárat, akkor a fizetendő összegnek csak a 60 százalékát kell leperkálnia az ingatlan tulajdonjogáért. Nagy nyomás nehezedik a tanácsra és az ingatlankezelőre az állami lakások eladása miatt. Aki nem juthat így ingatlanhoz; azért őrről, mert állítólag elherdálják az állam vagyonát. E mögött az az irigység húzódik meg, hogy a nagy többséget irritálja, ha egyesek olcsón juthatnak tanácsi lakáshoz. De azt a legritkább esetben szokták megnézni, hogy az eladásra felkínált házak általában siralmas állapotban vannak, sok köztük a vályogház, a komfort elemi fokát is nélkülözik. Érthető, hogy ha „bagóért” jut hozzá valaki egy ilyen állami ingatlanhoz, hatalmas pénzeket kell beleölnie, amíg elfogadható színvonalú lakást hoz ki belőle. Ez persze, nem tűnik fel az állami lakások értékesítésén siránkozóknak. Rendkívül fontos kérdés az, hogy az állampolgárok nyugodtan aludjanak, nem adják el fejük felől a házat. Külön jogszabály rendelkezik arról, hogy ha valaki szociális bérlakásra jogosult — tehát az egy főre jutó jövedelem alacsony a családban —, és felajánlanak neki megvételre egy lakást, és az illető azt képtelen saját erőből megvenni, akkor azt a lakást nem lehet eladni. Lakottan akkor adható el a lakás, ha a benne lakó nem jogosult szociális bérlakásra. A helyi tanácsok számos döntést hoznak a bérlakások eladásáról. Minden tanácsnak szuverén joga, hogy a lakásrendeletet további helyi megkötésekkel szigorítsa. Nyíregyházán például nem adhatók el a háromszintesnél magasabb házak, a városközpont frekventált területein épült tetszetős lakások. De az is igaz, hogy ha a lakók kétharmad része úgy nyilatkozik, hogy megvenné a lakását, a tanács csak rendkívül indokolt esetben tagadhatja meg azt. Nyíregyházán 7500 tanácsi bérlakást kezel az IKSZV. Ebből az évek során körülbelül 2—300 lakást értékesítettek. Hogy ez sok vagy kevés, lehet rajta vitatkozni, összehasonlításul egy adat: Szegeden 23 ezer bérlakás található, érthető, hogy sokkal nagyobb hányadát akarják eladni az állami lakásva- gyonnak. Miskolcon és Debrecenben is lényegesen nagyobb arányt képvisel az állami lakásértékesítés. Mint hírlik, a közeljövőben ezer bérlakás eladását tervezik Nyíregyházán. Lapunkban nemrégiben Koncz Imre tanácselnök-helyettes mondta el, hogy a minisztertanácsi rendelethez várják a végrehajtási utasítást, s akkor mérik fel pontosan, melyik bérlakás vár új gazdára. Tóth Kornélia A közeljövőben ezer bérlakás eladását tervezik Nyíregyházán. A képen: a Bocskai utca 71. 3
