Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-23 / 46. szám
1989. február 23. Kelet-Magyarorszác 3 Erőteljesebb érdekképyiseletet Eleki János TOT-főtitkár nyilatkozata a tsz-konferencia előtt A hét végén, pénteken és szombaton rendkívüli konferencián találkoznak a TOT, a tsz területi szövetségek és a téeszek meghívott vezetői, elnökei. A tanácskozásnak e2 a formája szokatlan a termelőszövetkezeti gyakorlatban, ahol az ötévenkénti kongresszusok jelentik mindig a mérföldkövet. Az, hogy ezúttal két kongresszus közötti időpontban hívták ösz- sze az érintetteknek teljes körét, jelzi: komoly gondok mutatkoznak a magyarországi termelőszövetkezeti mozgalomban, gazdálkodásban és az érdekképviselet sem áll feladata magaslatán. Eleki János, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkára a konferenciával kapcsolatban a következőket nyilatkozta : — Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a tsz- ek V. kongresszusán hozott határozatok és az állásfoglalás még főbb vonalakban sem teljesültek, a szövetkezeti mozgalom más irányú hatások következtében letért arról a pályáról, amelyet a kongresszus írásos dokumentumai ■— akkor közmegegyezéssel — jelöltek ki. A feszültségek olyan természetűek, hogy a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel nem tudtunk úrrá lenni rajtuk, és ez alapvetően érinti a téesz- mozgalmat. Súlyos gondként nehezül ránk, hogy a mező- gazdasági alaptevékenység — a növénytermesztés, állattenyésztés — jövedelmezőségi rátája mindössze 5—6 százalék,. szemben a rövid lejáratú , hitelek 20 százalékos kamat- terhével. Ez, az aránytalanság — egységes termelőszövetkezeti vélemény szerint — a továbbiakban a magyar mezőgazdasági termelés károsodása nélkül nem tartható fönn. Alapvető árak Az új agrárpolitika kialakításánál nyomatékosan fölhívtuk a figyelmet arra, s az előkészítő munkák során kifejezésre is juttattuk a véleményt: a termelőszövetkezeti közvélemény az agrárpolitika valamennyi kérdésében döntően érdekelt, és nem tud, de nem is akar belenyugodni abba, hogy álláspontjait figyelmen kívül hagyják. Agrárpolitikai kérdés is az árkérdés; az, hogy az agrár- rendszer legyen olyan, hogy biztosítsa a működőképes termelés feltételeit. Enélkül csak a levegőbe beszélünk akkor, amikor az agrártermelésnek az ország fizető- képességét befolyásoló és a közhangulatot jelentősen érintő hatásairól szólunk. Olyan egységes gazdasági árrendszerre van szükség az országban, amely mindenkire érvényes, ám figyelembe veszi a mezőgazdasági termelés jellemzőit ugyanúgy, mint a fejlett tőkés országokban. Ugyanis ha ez nem így van, áruink érték alatti eladására kényszerülünk, ami a gazdasági lehetetlenüléshez vezethet a termelőszövetkezeti gazdálkodásban. Egyenlő esélyeket Olyan együttműködés formáit kellene kialakítani a téeszeket érintő vertikális körben, ahol most nem egyenlők az esélyek és nem mérnek egyenlő mércével. Ezt a szövetkezeti érdekképviselet évek óta nehezményezi, ám az alapvető kérdések megoldásában sem tudtunk eddig előre jutni. Joggal nehezményezi ezt a termelőszövetkezeti parasztság, kiindulva abból, hogy a jövedelmei amúgy is alacsonyabbak a népgazdaság más ágazataiban realizálódénál, s ilyen körülmények között semmiképpen nem szenvedhet újabb hátrányt a vertikális kapcsolatok gyakran jogot is sértő megkülönböztetései miatt. A konferencián várhatóan fölvetődik, hogy a földnek legyen értéke és reális ára. A jelenlegi helyzet igen ellentmondásos és hátrányos is, mert a földek értékesítésének lehetőségei korlátozottak, s nincs mód arra, hogy ez az alapvető termelőeszköz — mint érték — beépüljön az árba és a költségekbe. Az elmúlt évek gazdálkodása kiélezte a szövetkezeti elmélet és gyakorlat néhány, lényegében megválaszolatlan kérdését. Mindinkább érezhető, hogy a munkával megszerzett jövedelemben nem fejeződik ki az, hogy a tagság egyúttal tulajdonos is. És mint ilyen, igényt tartana a tulajdonból származó jövedelemre is, ugyanúgy, mint ahogyan az a nemzetközi gyakorlatban van. Ne transzmisszió legyen Eleki János végül elmondotta: a valós tagi tulajdonra alapozott mezőgazdasági termelés nagyfokú önállóságot és döntési szabadságot biztosítana a termelőszövetkezeteknek, s tagjaiknak. Meg kell szüntetni a „felülről’' való mindenféle beavatkozás lehetőségét, s el kell érni, hogy csakis törvényes eszközökkel lehessen vezérelni a szövetkezetek életét, tevékenységét. Az érdekvédelemnek több téren vannak adósságai, ez kétségtelen — mondotta a főtitkár — ám tudomásul kell venni, hogy a TOT mindeddig egydimenziós hatalomba épülve tevékenykedett és a környezeti kötöttségek rányomták a bélyeget munkájára. Az érdekképviselet megújuló tevékenysége várhatóan koalíciós jellegű lesz, az érdekcsoportok szélesebb körének képviseletére vállalkozunk. És megszüntetjük azt a transzmissziót, amely bajaink egyik forrása volt, o kormányzati szervek úgynevezett elvárásait már nem közvetítjük lefelé, csakis gazdasági érdekképviselettel foglalkozunk, tehát érdekképviseleti munkánk alapvetően termelőcentrikus lesz. Nagyon változatosak a kibontakozás útjai, a legjobb pozíciók elérését segítheti a konferencia. Nagykállóból Kitűnő minőségű fonalat és szövetet gyártanak a Magyar Posztógyár nagykállói üzemében. A képen: Szabó GySrgyné szövéshez lánchengert készít. Munkájának érdekessége, hogy 1822 fonalszálat kell ráffizni a nyflstke- retre. (Elek Emil felvétele) Szabolcsi vélemények a KB ülésén Agrárpolitikánk kulcskérdés A hét első két napján ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága. A testület — mint arról már beszámoltunk — megvitatta az új alkotmány-koncepciót, a párt agrárpolitikájára ledolgozott elképzeléseket, továbbá a városi és megyei párt- értekezletek, pártbizottsági ülések főbb tapasztalatait. A nagy fontosságú tanácskozáson ezúttal is hallatta szavát megyénk: az új alkotmány koncepciója fölötti vitában felszólalt Kői Tibor, írásban juttatta el véleményét Tóthné Kiss Mária. A városi és megyei pártértekezletek tapasztalatairól szóló beszámolóhoz meghívottként Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbizottság első titkára is hozzászólt. Híven korábbi hagyományainkhoz, a KB választott tagját, Kői Tibort és Tóthné Kiss Máriát haza térésük után újra kértük, mondják el lapunk olvasóinak is véleményüket, benyomásukat. Milyen legyen az önkormányzat? Kői Tibor tizennegyedikként kapott szót az új alkotmány koncepciójáról zajló vitában. — ön hivatását tekintve nincs közvetlen kapcsolatban a szorosan vett jogi kérdésekkel, mégis szót kért. Miért? — Jogos a kérdés,' hiszen, mint a tudósításokból kiderült, főként szakemberek nyilvánítottak véleményt. Magam is elmondtam, hogy nehéz vitába szállni mindazzal, ami a koncepcióban található, hiszen az igen alapos szakmai munka által jött létre. Ezért, miközben készültem a KB-ülésre, én is kikértem szakemberek véleményét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az úgynevezett laikusok ne mondhatnának véleményt. Szerintem a tervezett véglegesítésig az egész elképzelés heves viták kereszttüzében lesz. — Felszólalásában behatóbban foglalkozott a tanácsokról szóló fejezettel, s többek szerint szokatlan véleményt hangoztatott. — Azért ezzel foglalkoztam bővebben, mert a tanácsok szinte minden, állampolgárral kapcsolatban vannak, s ahogy én tapasztalom, lassan négy évtizede a tanácsok változatlan formában működnek. Manapság éppen ezért került előtérbe az ön- kormányzat erősítése, csakhogy szerintem még nem tisztáztuk teljesen, mit kell ez alatt érteni. A mostani koncepció lényege is az ön- kormányzati típusú rendszer, ami azonban nem állna szemben az állammal, hiszen ezek a szervek állami feladatokat is ellátnak. Utaltam rá, valószínűleg heves vitát fog kiváltani, hogy a megye a jövőben önkormányzati szervként, tehát tanácstestületet megtartó, illetve hivatali típusú szervként működjék-e. Mert, ha ez az utóbbi irányzat győz, akkor az alkotmánykoncepció választásokra vonatkozó része is módosulna, mert megyei tanácsot sem közvetlenül sem közvetve nem kellene választani. — Nekem ez utóbbi szimpatikus, hiszen így szabad utat kapna az önkormányzat, nem terhelnék felülről jövő felesleges utasítások, s elképzelhetőnek tartom, hogy az ilyen hivatal vezetői állását is meg lehessen pályázni jó programmal, amit számon is lehet majd kérni. — Milyen fontos kérdés ragadta meg figyelmét a KB ülésén? — A második napon a párt agrárpolitikájának megvitatása volt rendkívül fontos, hiszen életünk egyik kiemelkedő kérdéséről volt szó, ami itt Szabolcs-Szatmárban, az én szűkebb pátriámban alighanem a legfontosabb. Az előterjesztés és Iványi Pál kiegészítése együtt igen alapos értékelés és hű kép az agrárgazdaságról, s a vita számomra azért volt ígéretes, mert kiderült: a mezőgazdaság kérdése nemcsak jogi, hanem főként politikai kérdés lett napjainkra. Az agrárpolitika az egész magyar vidék stabilitásának egyik kulcskérdése. Akárcsak az alkotmánykoncepció, ez is a nyilvánosság elé kerül megvitatásra, több lépcsőben s különösen fontos: sokak mellett főleg a hozzáértő szakemberek véleményét kérik ki, hogy minél életképesebb agrárpolitikája legyen a pártnak. Maradjunk a realitásnál Tóthné Kiss Mária írásban nyújtotta be hozzászólását a Központi Bizottság ülésén az alkotmánykoncepció vitája során. — Előttem már jeles szakemberek fejtették ki véleményüket, több dolgot ismételni nem szerettem volna, ezért is adtam be írásban hozzászólásomat. Én nem vagyok jogász, de rendelkezem ismeretekkel környezetemben, ahol élek és segítséget kértem jogászoktól. M egy előttünk egy férfi. Egyenes derékkal, hajadonfőtt, komótosan. Stohanek háta közepébe szúrja görbe tekintetét és kijelenti: — Hogy én ezt az ürgét mennyire utálom! — Miért. Ismeri, ki ez? — Egyszerre csak egyet kérdezzen. A miértre az a válaszom, hogy csak. Most éppen olyanom van. Máskülönben sohasem láttam, következésképpen azt sem tudom, hogy kicsoda. Azért még utálhatom? Van abban logika, amit a szomszéd mond. Ma valahogyan én is úgy vagyok vcúi, hogy szeretném keblemre ölelni a világot, — aztán megfojtani. Ez az érzés már az autóbuszon erőt vett rajtam, amikor egy hölgy belémkönyökölt. Mondtam is: — Asszonyság, tartsa magánál a könyökét, mert behorpadok. Hangulatváltás — Asszonyság a retyeru- tyája, maga pimasz! Nézzenek oda! Még jó, hogy azt nem mondja rám, hogy nagyseggű. Lettem volna közönséges? Úriember módjára lenyeltem a mérgem. Nem tettem mást, csak leszállás közben a bütykére léptem. Füleimnek zene, ahogy fel- üvöltött. Szó mi szó, jól mondja Stohanek hangulati elemként az az egymás iránti őszinte utálat bennünk van. Ez különbözteti meg az embert az állattól, meg az, hogy a nyíri City-grillben hamburgert eszik. És milyen rondán. — Ne csámcsogjon már — kérem Stohaneket. — Belügy. Különben is megszokhatta már, ha én ideges vagyok, mindenféle baj elővesz. Csámcsogok, vakarózom, forog a szemem és mozog a fülem. — Ezt most ne tegye. De nem tudom, mitől ideges! Itt a februári tavasz, az évszázad téli melegét mérik, jó úton haladunk a többpártrendszerhez, van egy vadonatúj agrárpolitikánk, az alternatívok kézrátéttel a nép nevében lefoglalják a televíziót. Mit akar még? Bírom, ahogy Stohanek szeme kérkedik a csodálkozástól. Ügy tud bambulni, mint Tasziló a nászágyán, aki örömében és zavarában az ágy lábát simogatja és csodálkozik, hogy szálka ment a tenyerébe. Persze, a szomszéd nem ennyire zavart, csak le van maradva a napi politikától: — Te jó ég! — kiált fel, — hát már a televízió is eladósodott? — Ki mondta? — Maga. Hát nem maga mondta az előbb, hogy lefoglalják a televíziót. Vajon mit fognak akkor közvetíteni: adós adást? Micsoda világ! H a most levenném a kobakomról a fedőt, kicsapna a gőz. Érzem, hogy felforrt a fejemben a víz. Tartom magam. Nem szólok semmit. Beszél helyettem a Stohanek. Miután lenyeli a hamburger utolsó morzsáit, ábrándozva közli: „Hogy én azt az embert mennyire utáltam! Tele hassal persze más a helyzet.” Ez lökött, gondolom. Mindjárt rohan és megcsókol valakit. Csak bele ne pusztuljon majd az illető. Seres Ernő Az a véleményem, hogy egyértelmű és félreérthetetlen követelménynek kell lennie: Magyarországon kizárólag olyan társadalmi szervezet működhet, amelynek célja, tevékenysége és programja összhangban áll az alkotmánnyal. Sürgetem, hogy az emberi értékek biztosítása legyen az elsődleges. A személyiségi jogoknál például nem vplna szerencsés, hogy az élethez való jogot ne tudnánk a halálbüntetés kérdésével összeegyeztetni. A. halálbüntetés eltörlése ugyanis ugyanolyan társadalmi visszhangot, ellenkezést váltana ki, mint a fegyverhasználat emlékezetes ügye. Az emberek igazságérzetére is figyelni kell, s nem biztos, hogy a más országokból hozott példákat már nálunk is lehet alkalmazni. Egyébként azt javasoltam, hogy ezt a kérdést a büntetőjog körébe utalják, s ne terheljük vele az alkotmányvitát. Ezzel összefüggésben fejtettem ki véleményemet arról, hogy az állam- polgári kötelezettségeknek is nagyobb súlyt kellene adni, összhangba hozni a jogokkal. A köztársaság elnöki intézményéről az a véleményem, hogy mielőbb tisztázni kell ennek funkcióját, például azt, hogy csupán protokoll jellegű-e vagy ennél több. A bírói szervezetről: szerintem is kell egy erős szervezet, de óvakodnunk kell tőle, hogy bírói állammá váljunk. Választások előtt vagyunk, mielőbb tisztázni kell a tanácsok jövőjét is. Az egy vagy két kamarás Országgyűlésről folyó vitában én ahhoz tartom magam, inkább azt csináljuk jól, ami van, ahelyett, hogy egy ismeretlennel próbálkoznánk. Erre is igaz, hogy maradjunk a realitásnál. Az -már személyes véleményem, hogy a szimbólumok tekintetében bármennyire is a koronás címer a javaslat, hozzám és a korosztályomhoz a Kossuth- címer van közelebb. De mindjárt megjegyzem: az én viszonyomat az alkotmányhoz nem a címerkérdés dönti el. Nekünk most nem kellett dönteni az alkotmánykoncepció vitájában, hiszen ez szélesebb kör elé kerül. Magamban sem zártam le még több kérdést, s nem lehetetlen, hogy menet közben az én véleményem is változni fog. Még egy dolgot hadd mondjak el: az utóbbi napokban Nyírbátorban, Tiszadobon, Tiszavasváriban találkoztam különböző alkalmakkor párttagokkal, a közélet iránt érdeklődő emberekkel, akik égető kérdésekre várnak feleletet, s kérték, hogy ezeket juttassam el a párt főtitkárához. Megragadtam az alkalmat és személyesen nyújtottam át Grósz Károlynak, aki láthatóan örült a hozzáfordulók kérdéseinek, mert változatlanul várják az emberek véleményét. A. S. Szövet
