Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-20 / 43. szám
Jácint és hóvirág Hétfőn összeül a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A testület tájékoztatót hallgat meg az új alkotmány koncepciójáról, megvitatja a párt agrárpolitikáját, és javaslatot dolgoz ki annak megújítására, valamint megtárgyalja a városi és a megyei pártértekezletek, illetve pártbizottsági ülések főbb tapasztalatairól készített jelentést. A Központi Bizottság — egyebek között — személyi kérdésekben is állást foglal. 1989. február 20., hétfő XLVI. évfolyam, 43. szám ARA: 4,30 FORINT Hazánk célja Fölvetődött annak a lehetősége, hogy Magyarország idővel társult viszonyt alakítson ki a Közös Piaccal — mondta Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, azt követően, hogy az általa vezetett magyar parlamenti küldöttség szombaton hazaérkezett Strasbourgból. A delegáció az Európai Parlament meghívásának tett eleget. A pluralista összetételt mutatja, hogy három MSZMP-tag mellett öt pár- tonkívüli kapott helyet a delegációban. A vendéglátókkal folytatott eszmecseréken a többféle megközelítés meg is nyilvánult bizonyos kérdésekben, így például a magyarországi többpártrendszer megteremtésének ütemezését illetően. Mint Szűrös Mátyás elmondta : Magyarország — miközben meg kívánja őrizni a KGST-hez fűződő kapcsolatokban rejlő értékeket — igyekszik minél jobban beépülni a Közös Piacba. Videotéka-hálózat Támogatás fiataloknak pályázat útján Az ifjúsági közösségek támogatására képzett pénzügyi alapot még 1987-ben a KISZ Központi Bizottsága és az ÁISH. Akkor minden megye 1,3 millió forintot kapott egységesen, s ebből a pénzből csak pályázat útján kaphattak az érdeklődök. Szabolcs-Szatmár megyében tavaly alakult meg az ifjúsági közösségi letéti számla, s az odaítéléséért felelős kuratórium három témakörben írt ki pályázatot: gyermekés ifjúsági közösségek alakítása, illetve működtetése, közösségi videózás kiépítése, szabadidős intézmények támogatása. Mint Petrikovics Zsuzsanna, a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának főelőadója — aki egyben a kuratórium társelnöke is —. elmondta, rövid idő alatt népszerű lett a letéti számla, hiszen 112 pályázat érkezett be a megye minden részéből. Sajnos, ebből csak 44 közösségnek, klubnak tudtak anyagi támogatást adni. Huszonhárom ifjúsági közösség kapott működéséhez pénzt (5 —20 ezer forintig), többek között a tiszateleki csillagászszakkör, a Kossuth Gimnázium tánccsoportja, a kísérleti képregénystúdió. A video témakörben 13 iskola, diákkör, KISZ-bizottság és művelődési központ pályázott sikerrel. Több helyen nemcsak a lakóterületen, hanem a vonzáskörzetben is kialakították a videotékahálózatot (Kisvárda, Vásá- rosnamény), néhány iskola pedig a község életének eseményeit is megörökítette (Fényeslitke). A szabad idő hasznos eltöltését segítő intézmények közül pedig nyolc kapott támogatást (például az Ifitanya, az úttörőház, a Nyírlugosi Állami Gazdaság KISZ-szervezete). Ebben az évben már a megyéknek is kellett pályázniuk, s a benyújtott munka alapján a szabolcsi kuratórium a központi alapból 890 ezer forintot mondhat a magáénak. Az új letéti számláról 50 ezer forint segíti a Hajtás című ifjúsági lapot, amelyet a megyei KISZ-bizottság ad ki. Az idén ismét három témakörben pályázhatnak a közösségek. Az újonnan alakuló ifjúsági kluboknak, egyesületeknek vállalniuk kell a művelődési hátrányok csökkentését, a szabad idő tartalmas eltöltését, a helyi hagyományok kutatását és ápolását. A már működő klubok, vöröskeresztes szakkörök az egészséges életmód népszerűsítését vállalhatják fel, végül a pályázat segítségével a videotéka-hálózatot tovább lehet fejleszteni. A pályázati kiírás nemsokára megjelenik, s a feltételek elfogadását március 31-ig kell majd visszaküldeni a kuratóriumnak. Több a rászoruló Segélyre újabb 1V5 milliárd Felértékelődött a szociálpolitika, hiszen az életszínvonal-romlás, a bérek, társadalmi juttatások reálértékének csökkenése miatt az államtól, a tanácstól várhatnak segítséget a rászorulók. A költségvetés ezért pótlólag 1,5 milliárd forintot juttat a tanácsoknak, amiből 1,3 mil- liárdot közvetlenül kapnak meg, a többit pályázat útján nyerhetik el. A megyék 3—34 millió forintot fizetnek ki idén rendszeres szociális segélyre. A legtöbbet, tehát a 34 milliót Szabolcs-Szatmárban fizetik ki, míg a legkevesebbet Veszprém megyében. Január 1. óta a segély felső határa a 70 éven aluliaknál 3140. míg az idősebbeknél 3500 forint. A kormány szándéka szerint, májustól további 100 forinttal emelkednek ezek az összegek. A rendkívüli segélyeknél egyébként a Szociális és Egészségügyi Minisztérium ajánlása szerint előnyben kell részesíteni a kettő vagy többgyermekes családokat, az egyedülálló szülők gyerekeit, valamint az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált szülők gyerekeit. A gyógyszerek drágulása különösen az idősebbeket hozta nehéz helyzetbe, ezért ők külön támogatásra szorulnak. A kormány 100 millió forinttal emelte a segélykeretet, hogy a tanácsok többet adhassanak. (A Vasárnapi Hírekből) A tavasa közeledtét sejteti a jácint, az illatos frézia és a hóvirág a nyíregyházi piaccsarnokban. (Suri A. felv.) Kiss Miklós focisulija (8. oldal) Máriapócsra jön a pápa? Repülőjárat nyártól Motelprogram Sóstón meg külföld • Referenciafalu • Ismerje az almakarnevált Mint arról röviden hírt adtunk, az Országos Idegen- forgalmi Tanács az elmúlt héten az Átrium Hyatt Szállodában — többek között — Szabolcs-Szatmár megye idegenforgalmának fejlesztési lehetőségeiről is tárgyalt. Ott volt az eseményen Beck Tamás kereskedelmi miniszter is. Elismeréssel nyugtázta az ÓIT a megye eddigi erőfeszítéseit azért, hogy a kedvező Ötvenezre« adomány A nyíregyházi Bornemissza Anna vöröskeresztes aktivistaként minden idejét, szeretetét, emberségét arra fordította, hogy segítsen. Most úgy döntött, hogy megtakarított pénzéből 50 ezer forintot juttat az Erdélyből menekülőknek, áttelepülőknek, hogy segítsen rajtuk. (3. oldal) _____________I_________I____!___- Vf.liHÍfl.Éy.r--------------------------adottságot sikerüljön az idegenforgalomnak kihasználnia, ezzel segíteni a megye gazdasági, foglalkoztatási gondjain is. A megyei tanács tavaly elfogadott hosszú távú idegenforgalmi fejlesztési koncepciója jó alap mindehhez. Az ülésen elhangzott: Szabolcs-Szatmárban bevallott cél, hogy jó üzletet, megélhetési ágazatot sikerüljön formálni az idegenforgalomból. „Fel szeretnénk nyitni a Zárszámadások Idején Tucatnyi termelőszövetkezet, köztük a csengeri Lenin tartotta zárszámadását az elmúlt hét végén. A csengeri küldöttgyűlésen részt vett és felszólalt Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke. Szólt a gazdasági, politikai élet változásairól, hangsúlyozva, hogy a mező- gazdaság eredménye csillapítóan hat a kialakult helyzetben. A megye agrárágazata 1988-ban 1 milliárd 200 millió forint körüli eredménnyel zárt. Rekord ez és nem véletlenül. » Évtizedes kemény munka gyümölcse érett be. Most új agrárpolitikára van szükség, főként azért, hogy a mezőgazdaság mint progresszív erő megmaradjon. A csengeri zárszámadásról lapunk 3. oldalán számolunk be. Címképünk igazolja, hogy amíg a küldöttek tanácskoztak, mások dolgoztak. kincsesládát, amin eddig ültünk, ám ehhez feltételek és vállalkozó szellemű emberek kellenek.” A megyei tanács elnöke fogalmazott így, hozzátéve: önerőből ez nem valósítható meg, a megye az eddiginél kézzelfoghatóbb országos támogatást is vár, hiszen az itteni lehetőségek kihasználása nem csupán szabolcsi érdek. Számos kezdeményezés történt a legutóbbi időben is. Folyik az előkészület például a nyíregyházi repülőtér használatba vételére, s ez év közepén — elsőként a vidéki városok sorában — repülőjárat közlekedik Budapest és Nyíregyháza között. Aztán: a Tisza határközeli szakaszán 500 millió forintos vízügyi beruházásban épül Szabolcs- veresmartnál egy 400 hektáros vízfelületű, 2,5 méter átlagos mélységű víztározó. Elárasztása már az idén megkezdődik, s elkészül a létesítmény és környéke idegenforgalmi hasznosításának terve. Változatlan erőfeszítések történnek Nyíregyháza- Sóstón egy gyógyszálló építésének szervezésére, külföldi tőke bevonásával. Fokozatosan sor kerül vadászhá(Folytatás a 4. oldalon) II rejtélyes kádfürdő \ jnlertesiittck tudni vclik. hogy Nyíregyházán a sóstói kádfürdő felnit tas alatt átló épületében pikáns szolga Halasra is számíthat a férfinép hamarosan Mass/.a/sszalon- rol, szaunáról és inas c s.t- bito varázsról szól a fa- ,ma. Hogy mi iga/ mindebből. erről olvashatjuk a hiteles tájékoztatást lapunk 2. oldalait Ma összeül az MSZMP Központi Bizottsága Társult ramy a Közös Ital Milliárisi felüli ereiaény a ta-ettw