Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-16 / 40. szám
8 Kelet-Magyarország 1989. február 16. Pénz! K özéletünk minden percét a pénz uralja. Fölösleges hangsúlyozni, hogy ez a téma igen érzékenyen érinti a sportélet különböző területeit. Különösen azért, mert a testedzés ezer arca egyszersmind ezernyi forrásból táplálkozik, s az állami' támogatás csak kevesek számára adatott meg. A szegényebb klubok, szakosztályok - jobb híján — önmaguk fenntartására kényszerülnek. Pedig nem lenne mindegy, milyen sors vár az egyesületekre, a megannyi diáksport- körre, hiszen a támogatás csatornái esztendőről esztendőre szűkülnek. Felvetődik a kérdés: a jelen gazdasági helyzetben mi lesz a sporttal? Mert a szegénység egyben aláássa a sportmozgalom létét, Vonatkozik ez elsősorban ' a kisegyesületek kasszáira, az iskolai és a tömegsportra. Nemcsak az edzők, a játékvezetők részére kifizetett tiszteletdijra gondolok, nyomaszt a magas utazási költség, a labda, a I drága felszerelés, a mindezt ; megcsapoló adórendszer. Valóságos Tiborc-panasza manapság egy-egy sportérte- í kéziét, mert az említett pénzhiány kérdésessé teszi a sportélet kisebb sejtjeinek működését, megszünteti azokat. A napokban mesélte az egyik testnevelő: bármenynyire furcsa is, olykor azért kell szurkolnia a diákolimpia különböző versenyén, nehogy továbbjusson csapata, mert a folytatásra nincs elegendő pénz; A korábbi évek politikája, államrendünk törvénybe iktatta az ifjúság egészséges ! testi nevelését, ez — sajnos í j — egyre jobban csorbát szen- , ved. Bosszantóan kevés azok száma, akik esetleges | mementót kiáltanának a negatív folyamat megállításáért. Mert mit ér a Szöulban szerzett sok-sok érem, ha az ; effajta takarékosság ered- : ményeként a jövő generáció mozgásigényének elemi kielégítése látja kárát, követ- , kezésképp több lesz a beteg, | a testhibás gyermek, miat- i tűk újabb kórházakat kell ! építeni. ■ • Ö rdögi kör ez, egyelőre alig van remény a helyzet változtatására. Addig? Gene- i rációk nőnek, satnyulnak, elfelejtenek sportolni. Pedig a mozgás jelenti az erőt, az életet. Ügy látszik ez is mellékes dolog! Kovács György A negyedik forduló mérkőzésein, szerdán hideg időben, havas pályán játszottak a csapatok. Nyíregyházán a KSE biztosan győzött a kupában első gólját szerző tartalékos Volán ellen: Simon három remek találatával járult a kisvárdai sikerhez. Nagykállóban fölényes győzelmet aratott az NYVSSC, az első játékrészben Jól tartotta magát a káliói legénység. Mátészalkán angol—magyar eredmény született. a vendégek csak a hajrában tudtak felülkerekedni. Rakama- zon küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat, a három hazai fejesgólnak nem volt ellenszere. A honvédcsapat balszerencséje, hogy tizenegyest hibázott. • A-CSOPORT Nagy káliói SE—NYVSSC ' 1:5 (0:2), Nagykálló, 200 néző. v.: Kerezsi. Nagy káliói SE: Cziotka — Tréfán, Nagy. Gelsi. Gazdag, Gurzó, Kaszab. Imre, Papp, Vágó, Kovács (Tóth). Edző: Ger- liczki János. NYVSSC: Tóth P. (Biró) — Szobonya (Szegedi), Cselószki, Boda, Cséke (Szarka), Selyem (Kovács), Vonyigás, Tóth E., Csehi, Nagy L., Váczi. Edző: Buús György. Gól: Papp, ill. Nagy L. (3), Gelsi (öngól), Váczi. Rakamaz—H. Asztalos J. SE 3:0 (2:0), Rakamaz, 100 néző, v.: Gombkötő. Rakamaz: Pók — Pásztor, Losonczki, Goneth, Neuzer. Szankovics. Maries. Su- bert I. (Bolló), Darai. Hidegh. Béres. Edző: Szász Simon. H. Asztalos SE: Vitkai (Holp) — Kertész. Karóczkai. Tihor. Holb, Riskó. Szalontai, Ujfalussi. Mester (Villás). Szpodnyi. Oláh. Edző: Siska László. Gól: Hidegh (2), Szankovics. AZ ALLAS: 1. NYVSSC 2. Rakamaz 3. Asztalos SE 4. Nagykálló 4 3 — 1 12: 3 6 4 2 1 1 10: 8 5 4 1 1 2 2: 7 3 4 1—3 5:11 2 B-CSOPORT Nyh. Volán—Kisvárda 1:4 (0:1), Nyíregyháza, stadion edzőpálya, 100 néző. v.: Fodor S. Nyh. Volán: Cziotka — Csorba. Batári, Mikita, Poór, Erdei. Magyar (Virág), Mihályfalvi, Mészáros (Ras- ka), Sramkó, Stájer. Edző: Farkas Tibor. Kisvárdai SE: Makkai (Fenyvesi) — Bárdi, Nyerges, Molnár, Lipták, Lelt, Badar, Ru- bóezki, Czető (Lőrincz). Oláh (Brankovics). Simon. Edző: Komáromi György. Gól: Erdei. ill. Simon (3). Lipták. Mátészalka—Tiszavasvári 3:6 (1:1), Mátészalka, 300 néző, v.: Varga F. MMTK: Kiss I. (Sántha) — Bartha, Virovecz, Vas- csák, Márián, Tardi, Kiss J. (Fehér). Kokas (Gyüre). Tóth Z., Kósa. Barcsai. Edző: Papp László. T. Lombik: Varga — Veres I. (Sinka). Széki, Balázsi (Szurkos), Lakatos, Veres M. (Kató), Kalapos, Hegyes (Fecs- ku). Bohács, Kiss M„ Erdei. Edző: Gáspár László. Gól: Tardi. Tóth Z.. Barcsai, ill. Bohács (2), Kiss M. (2). Erdei (2). AZ ALLAS: 1. Tiszavasvári 2. Kisvárda 3. Mátészalka 4. Nyh. Volán 4 4------15: 8 8 4 3 — 1 12: 5 8 4 1—3 6:12 2 4---------4 1: 8 — A góllövőlista élcsoportja. 7 gólos: Nagy L. (NYVSSC). 5 gólos: Béres (Rakamaz), Kiss M. (T. Lombik), Simon (Kisvárda), 3 gólos: Erdei (T. Lombik), Bohács (T. Lombik). A KM Kupa 5. fordulóját február 18-án, szombaton játsszák. Program: NYVSSC—H. Asztalos SE (stadion) 10,30, Nyh. Volán— Mátészalka (stadion) 12,30, Nagykálló—Rakamaz 10,30. Kisvárda— Tiszavasvári 10.30. (K. Gy.) Kamionok a Hungaroringen Az 1987-es premier után idén, május 20-án és 21-én immár harmadszor rendeznek nemzetközi kamionversenyt a Hungaroringen. A Hungarocamion Truck Trophy ebben az évben az ETRA Kupa egyik állomása lesz — jelentették be a Gundel étteremben megtartott szerdai sajtótájékoztatón. Torma Imre, a Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Vállalat vezérgazgatója elmondta, a cég nemcsak jó reklámhordozónak tekinti a versenyt, hanem bízik abban, hogy hozzájárulhat a sportág fejlesztéséhez is. Az elmúlt évekhez hasonlóan, ezúttal is indulnak magyar pilóták, méghozzá Krasznai János — Merce- des-szel, Dinnyés László — Rábával és Tamási László — Re- nult-val. Szó esett arról is, hogy mindkét nap kora délelőttől késő délutánig kínálnak programokat az érdeklődőknek: a nézők közelről is megismerkedhetnek a kamionokkal, bemutatót tartanak a világbajnokságra készülő kettesfogat-hajtók, összemérik erejüket a gyermekmotorosok, lesz légiparádé, s a karburátor atyja, Csonka János tiszteletére emlékversenyt rendeznek, amelyen csak Polski Fiat 126- osokkal lehet szerepelni. (Utóbbi győztese jutalmul egy Polski Fiat 126-ost kap.) Andrew Franki, a kamionversenyeket rendező klubok európai szervezete, az ETRA alel- nöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy tavaly megállapodtak a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) vezetőivel, s ennek eredményeként a FISA is megalakította kamionverseny albizottságát. Egyelőre nem kontinensbajnokságot, hanem ETRA Kupát írnak ki három kategóriában. Maximálták a sebességet és a motorok percenkénti fordulatszámát. Kikötötték, csak szériakocsikkal lehet versenyezni. A VILÁG SPORTJA MILANO. A nemzetközi férfi tenisztorna első fordulója nagy meglepetést hozott: a 2. helyen kiemelt olimpiai bajnok csehszlovák Miloslav Mecir 6:4, 7:6 arányú vereséget szenvedett az olasz Omar Camporesétöl. FAIRFAX. A 30« 00« dolláros női teniszviadal első fordulójában a világranglistát vezető nyugatnémet Steffl Gráfnak mindössze 39 percre volt szüksége, hogy 6:1, 6:l-re győzzön az amerikai Stacey Martin ellen. ATLANTA. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Coca- Cola megállapodott, hogy 1992- ben az albertville-i téli és a barcelonai nyári olimpián a Coca-Cola lesz a játékosok hivatalos itala. A szerződést Donald R. Keough, a Coca-Cola és Juan Antonio Samarach, a NOB elnöke írta alá. Keough elmondta, hogy a Coca-Cola már 1928-ban az amszterdami nyári ötkarikás játékokra is küldött az üdítőitalból, így az olimpiai mozgalom legrégibb támogatói közé tartozik. LOS ANGELES. A nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, az amerikai Mike Tyson kedden a Dominikai Köztársaságban elvált feleségétől, Robin Givens színésznőtől. Tyson (22) és Givens (24) tavaly február 7-én Chicagóban kötöttek házasságot. A hivatásosok között még veretlen Tyson február 25-én a Las Vegas-i Hilton Hotelban a brit Frank Bruno ellen készül világ- bajnoki elme megvédésére. Két győzelen Gyöngyösön jp Ökölvívás ^ Gyöngyösön Vét turnusban — január 28—29. és február 11—12. — rendezték az ökölvívó diákolimpia mérkőzéseit, ahonnan a győztesek az országos négyes döntőbe kerültek, a második helyezettek pedig a vigaszágon folytathatják. Szabolcs-Szatmár megyét a Nyíregyházi Kick- Box Karate és a Kisvárdai SE fiataljai képviselték, szereztek dicsőséget iskolájuknak. A nyíregyháziak közül Gyarmati János (20. sz. iskola) kispiapírsúlyban, Bora Mihály (17. sz.) nagyváltó- súlyban lett első, került az országos döntőbe. Érdekesség, hogy Bora minden mérkőzését döntő fölénnyel nyerte. Második lett Székelyhídi István (17. sz.), harmadik Dobos János (1. sz. gyakorló). A kisvárdai csapat legjobbja az ezüstérmes Földesi Zsolt (4. sz.), ő is versenyben maradt Johnson a visszatérésről A kanadai vágtázó, Ben Johnson kijelentette, hogy rendszeresen, „keményen” edz, és reméli. hogy mihamarabb visszatérhet az atlétikai életbe. Egy olasz televíziós interjúban a 190 méteres síkfutás világbajnoka és világcsúcstartója így nyilatkozott : — Majdnem minden nap edzek — mondta. — Jó kondícióban tartom magam, és remélem hogy nemsokára újra versenyeken is részi vehetek. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) kél évre tiltotta el a versenyzéstől John- sont, mert a szöuli olimpia 10« méteres síkfutásának döntője utáni doppingvizsgálat során stanozoloi nevű anabolikus szteroid nyomait találták vizsgálati anyagában. Bár a kanadai „izomember” elsőként futott át a célvonalon, olimpiai bajnoki címétől is megfosztották. Az interjú során Johnson nyugodtnak és higgadtnak tűnt. és elmondta. hogy most már sokkal jobban érzi magát, mint néhány hónapja. — Nem szégyenkezem azért, amit el sem követtem. így már nem vagyok olyan szomorú — tette hozzá. , Sakk ,\ SZÁÉY-sIker Javított helyezetén a SZÁÉV SE OB II-es férfi sakkcsapata, miután a hét végén nagyarányú győzelmet aratott az újonc Kazincbarcika együttese ellen. SZAÉV SE—Kazincbarcika 10,5:3,5. A nyíregyháziak győzelmeit dr. Gaál, Kocsis, Korsós, dr. Radics. dr. Nagy. Rácz, Trembácz. Vislóczki és Sigér szerezték. Döntetlenül játszott: Mi- halkó, Karsai. Jánosi. Két fordulón jutptt túl a megyei sakkbajnokság mezőnye, amelynek A-csoportjában 6 csapat vesz részt. 1. forduló: Nyh. Vízügy—Nyírbátor 3:5, Tiszavasvári—Nagykálló 7:1, Záhony— Fehérgyarmat 5:3. 2. forduló: Nyírbátor—Fehérgyarmat 5:3, Nagykálló—Záhony 4,5:3,5. Nyh. Vízügy—Tiszavasvári 2.5:5.5. Állás: 1. Tiszavasvári 12,5. 2. Nyírbátor 10, 3. Záhony 8,5. KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Nem sikerült? Szalad-e a Puli? Antal Éva riportja. — 8,30: Nyolc rádió nyolc dala. — 9,00: Verbunkosok, katonadalok. — 9,30: Hírek érvek, vélemények (ism.). — 10,05: Embertan — középhaladóknak. A szerelemről. — 10,35: Németh Marika és Udvardy Tibor operett- felvételeiből. — 11,17: Zeneiskolásoknak zeneiskolások muzsikálnak. — 11,35: Egy címíró emlékiratai. Barabás Tibor regénye folytatásokban. — 12,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: A Nyugat története. Az embert méltóság eszméje 1914— 1919. Kenyeres Zoltán sorozata. VI/3. rész. — 14.25: Örökzöld íllmmelódiák. — 15.09: Szóról szóra. Zenés irodalmi magazin. — 16.05: Éneklő ifjúság. —16.18: Radioton korongokról! — 16.20: ..Kerek istenfáia. szép tizenkét ága” Az évkör népszokásai. Jégtörő Mátyástól Nagyhétig. — 17,00: Ügyelet a baleseti sebészeten. Veress Agnes riportja. — 17,25: Ipargazdák. — 17.30: Hagyományápolók. — 18.00: Zenés játékokból. — 19.23: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. Csókolj meg! Nógrádi Gábor hangjátéka. — 19,59: Jámbor László énekel. — 20.30: Korkóstoló. Tudomány — politika — társadalom. — 21.00: Kamarazene. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Régi híres énekesek műsorából. Kerstin Thorborg Wagner operáiból énekel. — 22.50: Mindennapi dogmáink. Rádai Eszter sorozata. — 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Balettzene operettekből. — 8,20: A Szabó család — ism. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05—12.00: Napközben (Élő). — 12.10: A Napoleon Boulevard együttes lemezeiről. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12,30: A népművészet ifjú mesterei. — 13.05: Nosztalgiahullám. Jimmy Duncombe és a Rackets. — 14.00: Jégbor. Radnóti László műsora. — 14.45: Hangszerszólók. — 15,05: Néhány perc tudomány. — 15,10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. Gazdaság és jog — ism. — 16,00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (Élő). Népzenei kamara- hangverseny. Cimbalomművészek pódiuma. Farkas Gyöngyi játszik. — 16,15: Lemezek a tegnap slágereiből. — 17,05: Újdonságainkból. Magyar könnyűzenei felvételek. — 17.30: Gordiusz. Magazin töprengőknek — korhatár nélkül. — 18,30: Slágerlista. — 19,05: Muzsikánál nincs jobb barát. — 20,05: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: A Magyar Rádió Karinty Színpada. A nagy koldus elmondja. Csurka István szatírái — Ism. — 22,03: A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságaiból. — 22,35: Népdalkörök pódiuma. A sárbogárdi és az egerbocsi népdalkor felvételei — ism. — 23,15—0,14: „Pop-Meccs 88”. Részletek a gálaműsorból. BARTÓK RÁDIÓ 9,08: Schubert: A négy évig tartó őrség. Egyfelvonásos opera. — 9.51: Zenekari muzsika. — 10,30: Hárfamüvészek felvételeiből. — 11,05: Pillanatkép. — 11,10: Magyarán szólva — ism. — 11,25: Népdalfeldolgozások kamaraegyüttesre. — 11,40: Brahms: d-moll zongoraverseny. — 12,32: Magyar, szerzők rézfúvós kamarazenéjéből. — 13,05: Nevek ürügyén. Kassák. Korányi Tamás műsora. — 14,05: Bach-művek. — 15,00: Pophullám. — 16.00: Emlékműsor Llsznyai Szabó Gábor születésének 75. évfordulójára. — 17.00: Nyitnikék. — Kisiskolások műsora. — 17,30: Fúvós Fórum. — 18,00: Olasz madrigálok. — 18,30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. — 19,05: Századunk zenéjéről. — 19.35: Zenekari muzsika. — Közben: 20,00: A kép. Cs. Szabó László novellája. Felolvassa: Kézdy György. — 20.29: A Zenekari muzsika folytatása. — 21.00: Bajnokok. Riporter: Bálint István. — 21,15: Top-les. Válogatás hazai és külföldi slágerlistákról. — 22,00: Magyar művészek operafelvételeiből. — 22.30: Napjaink zenéje. Pataschich Iván elektroakusztikus műveiből. — 23.14: Weöres Sándor: Panoptikum. Versciklus. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17.00—18.30: Hangraforgó. Köz- művelődési magazin. Szerkesztő: Veszprémi Erzsébet. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Déry Tibor: Óriás. Magyar tévéfilm (1984) — ism. Az MTV és a MOKÉP közös produkciója. — 10.30: Tizenhat évesek. Litván tévéfilmsorozat III/3. rész. — 11,35: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. — 11,45: Képújság. — 16.35: Hí1989. február 16„ csütörtök rek. — 16,40: Pannon Krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió híradó műsora. Dél-dunántúli hírek, információk. események. — 16,50: Vljesti. — Hírek szerbhorvát nyelven. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. — 16.55: Hármas csatorna. IV/3. rész: Vitorlással a Föld körül. A Szent Jupát kalandjai III. — 17,40: Négy nap tévéműsora. — 17.45: Müsorajánlat. — 17.50: Az élő bolygó. David Attenborough filmsorozata a Földről. XII/2. rész: A fagy világa — ism. — 18.45: Házi gondozás. ápolás. VI/6. rész: Idős emberek gondozása. ápolása. — 19.00: Reklám. — 19.05: Műsorajánlat. — 19.15: Lottósorsolás. — 19,20: Reklám. — 19,25: Közlemények, műsorajánlat. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20.05: Mi van magával, doktor úr? Csehszlovák film (1985). — 21,25: Reklám. — 21,30: Hazai Tükör. — 22.50: Híradó 3. TV 2 Rudiik Júliával és Déri Jánossal 17,00: Képújság. — 17.15: TV 2. Benne: Riportok. — Időjárás. — Tévétorna. — Reklám. — Zene. — 17,45: Mozaik. Telefonos játék. — 18,00: Telesport. — 18,25: TV 2. — 18,30: Gyerekeknek! 1. Leo és Fred. — Bújócska. Magyar rajzfilm — ism. 2. Doris. — A sütemény. Angol rajzfilm — Ism. 3. Rumeájsz. — A városkapu. Csehszlovák rajzfilm — ism. — 18,52: TV 2. — 19.00: A hitelkártya rabja. Kanadai tévéfilm. — 19,54: TV 2. Benne: Reklám. — Júlia-napi köszöntő. — 21.00: Híradó 2. — 21,20: TV 2. Benne: Nézze meg az ember! — 21.30: Egy angyal a földön. NSZK—francia film (1959) — ism. — 22,53: TV 2. — Napzárta. SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek. — 7,00: Gyermekműsor. — 9.30: Vigjá- téksorozat. — 10,00: Játékshow. — 11,30: Sky krónika. — 12,30: Sullivanék. — 13.00: Egy másik világ. — 14,00: Sport. — 15,00: Változó világ. — 16.00: Szeretni. — 16,30: Fiatalorvosok. —17,00: Rockshow. — 18,00: Családi ügy. — 18,30: Édes hármasban. — 19,00: Sport. — 1.30: Arts Channel (Mozart Salzburgban, komolyzenei koncert.) SUPER CHANNEL 7,00: Hírmagazin. — 8.00: Egyveleg. — 15,30: Könnyűzenei lemezismertetés. — 16,30: Telefonos show-műsor. — 18,30: Élve, vagy holtan. — 19,00: A megmentő. — 20,00: A múlt szorításában. Bűnügyi film. — 22,00: Aprító-gyár. Játékfilm. — 24,00: Egyveleg. TV 5 16,10: A fekete képisapkás ember. — 16,30: Főzőműsor. — 17,00: Gyermekműsor. — 17,30: Vetélkedő. — 18,00: Űrt fajta. Játékfilm. — 19,30: Csillogó papiros. — 20,00: Champs-Élysées. Tarka műsor. — 21.30: Rockzene. — 22,00: Tv-híradé. — 22,35: Irodalmi magazin. — 23,30: Varietéműsor. — 24,00: Interjúk híres emberekkel. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,35: Dokumentumfilm. — 7,10: B. Nyiko- lajev énekel. — 7.45: Peter Brook Moszkvában. — 8.40: Hírek. — 8,50: Gyerekek órája. — 13,30: Hírek. — 13,40: Kalmük ének- és táncegyüttes műsora. — 14,25: Dokumentumfilmek. — 15,05: Hírek. — 15,10: Tizenhat éves korig és azon túl. — 15,55: Rajzfilmek. — 16,15: Dokumentumfilm. — 16,45: Világhlradó. — 17,00: Új munkaszervezési formák a mezőgazdaságban. — 18,00: A költészet percei. — 18.05: Agatha Christie: A bejelentett gyilkosság (film 1. rész). — 19,00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Balett, balett... — 20,50: Világhíradó. — 21.05: Szemtől szemben (2. rész). — 22.15: Hírek. — 22,20: E. Degas festőművész. — 22,50: Andrej Tarkovsz- kij. SZLOVÁK TV—1. 9,20: A Humberto Cirkusz (ism.). — 10,15: Művelődési sorozat. — 10,45: A szerencselovag (ism.). — 16.55: A nap per- sei. — 17,05: Orvosi tanácsok. — 17,15: A számítógépekről. — 17.45: Ipari tanulóknak. —18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Kék fény. — 19.30: Híradó. — 20,00: Egy család története (sorozat). — 20.20: Publicisztikai magazin. — 21,00: Dalok a képernyőről. — 21.25: Autósok, motorosok magazinja. — 22,05: Liszt Ferenc (magyar tévésorozat). SZLOVÁK TV—2. 16,55: Dokumentumfilm a fáról FF. — 17,25: Közép-szlovákiai magazin. — 17,45: Győzni csendesen (cseh film). — 19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: A végen élet van (sorozat). — 20.10: Arthur Sávil bűntette (tévéjáték). — 21,35: Híradó. — 22,00: Vllághíradó. — 22,20: Lovak IwetbSl (japán dokumentumfilm) . MOZIMŰSOR Krúdy mozi: OTELLÓ (ol.) Ea.: 16 óra! A LEGHOSSZABB NAP I—II. (USA) Ea.: 18 óra! Videoház: VÉGZETES DIAGNÓZIS: AIDS (Video) (USA) Ea.: 9,30, 11.30 és 14 óra! CARMEN (mozi) (ol.) Ea.: 16 és 18,45 óra! Béke mozi: HUPIKÉK TÖRPIKÉK ÉS TÖRPICUR (belga) Ea.: 16 óra! A BIRODALOM VÉDELME (ang.) Ea.: 18 és 20 óra! Móricz mozi: KAIRO BÍBOR RÓZSÁJA (USA) Ea.: 15.30 óra! AZ ISTENEK FEGYVERZETE (hongkongi! Ea.: 17,45 és 20 éra! KRÚDY SZÍNPAD, 16. csütör- > tök 19,00: ŐFENSÉGE PINCÉRE VOLTAM. Bérletszünet! Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei bizottsága napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, PL 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058 Labdarúgó KM Kupa Kilenc gól Mátészalkán