Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-13 / 37. szám

4

Kelet-Magyarország

1989. február 13.

Közlemény

(Folytatás az 1. oldalról)

a népszuveverenitás és a jogállamiság elvéből kiindulva a Központi Bizottságnak eltökélt szándéka, hogy folytatódjék a politikai intézményrendszer mélyreható reformja. Meggyőződése^hogy a politikai rendszer pluralizá- lása — az adott hazai helyzetben — többpártrendszer keretei között valósítható meg. Ezzel, a történelmi tapasztalatok alapján, jobb biztosíték teremthető a kormányzati munka kontrolljára és a hatalommal való visszaélés lehetősége ellen.

Mivel a társadalom nincs felkészülve a többpártrendszerre épülő politikai hatalom azonnali megvalósítására, ezért fennáll a veszélye a folyamatok destabilizálódásának, ellenőrizhetetlenné válásának. Ez az országért felelősséget érző egyetlen erőnek sem érdeke. Ezért fokozatos, folyamatos átmenetre, a politikai átalakulás kiszámítható keretek között tartására van szükség.

Egyaránt veszélyes a változások kierőszakolt fel- gyorsítása vagy mesterséges akadályozása. A társadalom szétzilálódását csak valamennyi politikai tényező kölcsönös felelősségével, mértéktartásával lehet megelőzni.

A többpártrendszerhez számos illúzió is tapad, mindenekelőtt a gazdasági, társadalmi problémák .megoldását illetően. Alapvető jelentőségű: a politikai reform nem helyettesítheti, de ne is akadályozza a gazdasági feladatok megoldását, az ehhez szükséges erőteljes kormányzati és vállalati munkát. A politikai átalakításnak társulnia kell a gazdaság átfogó reformjával, hogy kedvező hatásaik felerősödjenek.

A Központi Bizottság mindezen célok és feladatok valóra váltása érdekében megegyezésre és együttműködésre kész minden felelős politikai tényezővel. Ebben a folyamatban a párt meghatározó szerepre törekszik, ezt politikai eszközökkel kívánja érvényesíteni, mindazokkal szemben, akik az ország destabilizálására, nemzetközi érdekeinek veszélyeztetésére, a békés átalakítás zavartalanságának akadályozására, a társadalom nyugalmának megbontására törekszenek, éles politikai harcot folytat.

A Központi Bizottság történelmi felelősségének tudatában vallja és vállalja, hogy az átalakítás csakis a társadalmi feltételeinknek megfelelő fokozatossággal és sorrendben, a kiegyensúlyozott és következetes haladás eredményeként valósítható meg. Meggyőződése, hogy ez felel meg a magyar nép érdekeinek. Rend és nyugalom nélkül nincs értékteremtő munka, márpedig az ország másként nem boldogul.

A Központi Bizottság az 1988 májusi pártértekezleten elfogadott irányelvek jegyében, és az ott kialakult munkastílusnak megfelelően felkéri a pártszerveket, a pártalapszervezeteket, a párttagságot, hogy a nyilvánosságra kerülő állásfoglalás tervezetét vitassák meg.

A párttagságnak a javasolt vita révén is fel kell készülnie az előttünk álló tennivalókra. Abban a tudatban cselekedhetünk, hogy történelmi feladat megvalósításának részesed vagyunk. A demokratikus szocializmus új hazai modelljének megteremtésével népünk boldogulásét, s egyben a nemzetközi progressziót segítjük. A múltunkkal való őszinte szembenézés, történelmi eredményeink, de illúzióink és tévedéseink alapos elemzése is ezt szolgálja.

II.

A Központi Bizottság meg- lármfiákedeti azzal a tanul- nráciRjail amneSy az általa ki- bizottság keretében

az elmúlt évtizedek történelmi útjának vizsgálatáról készült. Egészében elismerően nyugtázta, hogy az már jelenlegi formájában is na- gyobbrész árnyalt, tudományos igényű áttekintést nyújt közetaúttunkról.

A Központi Bizottság helyesli a tanulmány vitára bocsátását, hangsúlyozza a további alapos tényfeltáró- és kutatómunka folytatásának fontosságát. E munka részeként szükségesnek tartja az 1956-os nemzeti tragé» dia további tényeken és nemzetközi dokumentumokon is alapuló, a bonyolult ellentmondásokat tükröző és az eddigieknél árnyaltabb értékelését.

A Központi Bizottság a vitában megerősítette: 1956- ban a vezetés megújulásikép- telensége vezetett politikai robbanáshoz. Valóságos

felkelés, népfelkelés tört ki, melyben szerepet játszottak a demokratikus szocializmus erői, de a kezdetektől fogva elkülöníthetetlenül jelen voltak a restaurációra törekvő erők, deklasszáló- dott és lumpen elemek, s október végétől felerősödtek az ellenforradalmi cselekmények.

A testület elsietettnek ítéli, hogy Pozsgay Imre, a történelmi albizottság vizsgálatának eddigi eredményét a Központi Bizottság vitáját megelőzően hoáta nyilvánosságra. Sajnálatosnak tartja, hogy a nyilatkozata kapcsán történt leegyszerűsítés félreértésekre adott okot. A Központi Bizottság ugyanakkor bizalmáról biztosította Pozsgay Imre elvtársat.

Az elmúlt napokban a Központi Bizottsághoz, a főtitkárhoz és a különböző pártszervekhez számos kollektív és egyéni véleményt kifejező levél érkezett, amelyek szenvedélyes vitákat tükröztek, és igen sok tanulmányozásra, hasznosításra méltó véleményt, észrevételt tartalmaznak. A Központi Bizottság ezeket köszönettel veszi, és kéri, hogy a bennük foglaltakat a történelmi albizottság mérlegelje és hasznosítsa.

A testület ' változatlanul igényli, hogy az 1988. június 23-ai ülésén létrehozott munkabizottság — amelynek feladata a társadalom és a gazdaság három évtizedes fejlődésének átfogó tudományos, politikai elemzése, valamint a párt programnyilatkozatának felülvizsgálata — gyorsított ütemű, de kö- írülteknijtő, alapos munkát végezzen. Szükséges, hogy a Központi Bizottság megismerkedjen más albizottságok tanulmányaival, és ezek is kapjanak nyilvánosságot.

III.

A Központi Bizottság megbízta a politikai bizottságot egy akcióprogram elkészítésével: „mit akar a

Magyar Szocialista Munkáspárt?,, címmel, amelyet a testület márciusi ülésén Imegitárgyal.

A Központi Bizottság a főtitkár vezetésével bizottságot hozot létre azzal a feladattal, hogy tekintse át a Központi Bizottság és a politikai Bizottság munkastílusát, munkamódszerét, s tapasztalatairól tegyen jelentést.

A Központi Bizottság munkacsoportot bízott meg a különböző politikai, társadalmi szervezetekkel való kötés többoldalú tárgyalások előkészítésére.

A tanácskozáson, a megtárgyalt témakörökben nagyszámú javaslat hangzott el, melyeikre a testület a következő ülésein visszatér.

A Központi Bizottság nyilvánosságra hozta Grósz Károly előadói beszédét, a pártvitára bocsátott állásfoglalásának tervezetét, valamint az új Márciusi Front felhívására adott válaszát. Az alapszervezeti tájékoztató ismerteti a testület vitáját.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kétnapos ülését követően Grósz Károly, az MSZMP főtitkára interjút adott a rádió és a televízió vezető munkatársainak. Ebből közlünk részleteket.

— Az lenne a legloglkusabb, ha azzal kezdenénk ezt a beszélgetést, hogy mi a rezüméje a Központi Bizottság ülésének? £n azt hiszem, hogy az még indokoltabb, hogy ha azt kérdezem, hogy mi volt a tétje?

— A tét nagy. A pártértekezlettel elindítottunk egy poli- litikai folyamatot, programunkban is célul tűzve, hogy kialakítjuk a politikai pluralizmus rendszerét és mechanizmusát. Nyolc hónap után most jutottuk el odáig, hogy döntenünk kellett: hogyan

valósuljon ez meg a gyakorlatban. Az alternatíva: egy- pártrendszer viszonyai között legyen-e pluralizmus, vagy pedig többpártrendszer, viszonyai között? Nagyon nehéz kérdés. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy a többpártrendszer viszonyai között, annak szervezeti

struktúrájában képzeli el a politikai pluralizmus továbbfejlesztését. Ez volt a tét.

— Ezen a ponton ketté lehet választani ezt a kérdést? Az említett folyamatot a párt tudomásul veszi, vagy támogatja is?

—* Nemcsak támogatja,

nemcsak tudomásul veszi, hanem kezdeményezi. Sok vita volt arról, szabad-e még egyszer kockáztatnunk, és egy olyan vállalkozást elindítanunk, hogy egy párt viszonyai között építsük ki a szocialista pluralizmus mechanizmusát. Arra a következtetésre jutottunk két nagy élményanyag alapján — az 1956 előtti, illetőleg az elmúlt évek politikai és gazdasági feszültségei alapján —, hogy ezen az úton nem járhatunk tovább. Nem hiszem, hogy a többpártrendszer önmagában biztosíték arra, hogy egy társadalomban hasonló jellegű hibák nem fordulnak elő. Az azonban látszik, hogy mi, magyarok az egypártrendszer viszonyai között nem tudtunk olyan biztosítékokat kiépíteni, amelyek megakadályoznák, hogy ismét előforduljanak ilyen szubjektív forrásból eredő torzulások.

— Tehát ön voltaképpen azt mondja, hogy a többpártrendszer bevezetésével — vagy bevezetésétől — a szubjektivizmusból adódó hibák elkerülését, vagy ismétlődésének megakadályozását várják?

— Legalábbis a csökkentését. Megakadályozására önmagában a többpártrendszert nem látom garanciának, de az nagyobb lehetőséget kínál arra, hogy kevesebb ilyen típusú és ilyen természetű hibát kövessünk el. A pártok ugyanis egymás ellenőrzése alatt állnak, a természetesen kibontakozó pártharcok — vagy fogalmazzunk úgy: , a versenyhelyzet — minden párttól nagyobb teljesítményt, szigorúbb erkölcsi, morális, politikai normákat, új munkastílust követel. Ettől várjuk tulajdonképpen, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt is nagyobb teljesítményre lesz képes, a szó igaz értelmében a politikában, a közéletben, társadalmi bázisának kiszélesítésében. Ez bizonyára módot ad alkalmi szövetségek létrehozására, s a politikai folyamatokban olyan erők bekapcsolására is, amelyeket a párt önmaga egyedül nem lenne képes mozgósítani.

Ez azt is mondatja az emberrel, hogy azért nem egészen úgy van, hogy a párt kezdemé- nyezően lép fel. hanem sokkal inkább úgy, hogy a párt tudomásul veszi a többpártrendszert, mint realitást. És ezen a talajon Jöhet majd létre egyfajta kiegyezés, egyfajta politikai kiegyezés. Vagy rosszul értem? /

— Egy részét rosszul. Ugyanis a pártértekezleten, amikor erről vitatkoztunk,

még úgy gondoltuk, hogy az egypártrendszer viszonyai között próbálkozunk a politikai pluralizmus kiépítésével. Azóta eltelt hat-hét hónap, a párton belül folyt erről a vita. Nen a párt folytatott másokkal ilyen természetű vitát, ez a párton belül zajlott. Okosabbak lettünk: arra a

következtetésre jutottunk, hogy ezt nekünk kell kezdeményeznünk. Ilyen típusú kezdeményezések évekkel ezelőtt mások részéről is elhangzottak már, ebben se*i- mi új nincs. De most a Magyar Szocialista Munkáspárt teljes politikai súlyával kezdeményezi az együttműködési. Azt hiszem, ez egy kicsit több.

— Sőt, nemcsak politikai pluralizmust mondunk, hanem szocialista pluralizmust is. Ebből én azt olvasom ki. hogy van bizonyos alapvető kritériuma annak, hogy több párt egymás mellett élhessen és működhessen legálisan. Nevezetesen az, hogy elfogadják a szocializmust. Egyszerűsítsük le erre.

— Mi úgy véljük — s az új alkotmány tervezetének vitái is ezt jelzik —, hogy az új alkotmánynak is szólnia kell a társadalom szocialista berendezkedéséről. Tehát a pártoknak szocialista alapon kell a maguk sajátos feladatuknak megfelelően politikai funkciókat betölteniük.

— Meg fogják kérdezni öntől, önöktől: elő lehet- e írni azoknak a pártoknak, amelyek most meglehetősen nagy számban kezdenek felbukkanni, és legalitást kérni a maguk számára. hogy a szocializmust elfogadják?

— Kérem, ha az alkotmányt nem fogadják el, akkor a pártok legálisan nem működhetnek. Ez ilyen egyszerű.

— Ez azt jelenti, hogy az MSZMP hatalmi helyzetből politizál?

— .Nem. Az MSZMP versenyhelyzetből fog politizálni. Ha a társadalom többségének támogatását meg tudja nyerni, akkor az kormányzó pozíciót jelent a párt számára.

— Ahhoz, hogy a párt meg- nyerje a társadalom többségét, egy sor dolgot tisztázni kell. Nem elég például bizonyos kérdésekben nyilvánosságra hozni az MSZMP állásfoglalását, hanem tudomásul kell veni azt is, hogy efölött majd viták lesznek, és nagyon nem lenne kívánatos, hogy ha a párt és a közvélemény álláspontja bizonyos esetekben széthúzna egymástól, ahelyett, hogy közeledne. Itt vannak például az elmúlt néhány évtizeddel kapcsolatos viták, a történelmi bizottság állásfoglalása, Pozsgay Imrének az az ominózus rádió- nyilatkozata, ami éppen a 168 órában hangzott el. Nem kell különösebben nagy fantázia ahhoz, hogy föltételezzem: ezzel kapcsolatban a viták a Központi Bizottság ülésén tovább folytatódtak.

— Természetesen, és még tovább is folytatódnak majd. Tulajdonképpen mi — a Központi Bizottság döntő többsége, mert szavazásra is sor került ebben a kérdésben — azon az állásponton vagyunk, hogy vissza kell térni az alapértékeléshez, az alapfelfogáshoz, amely 1956 után alakult ki, s ami eltorzult az elmúlt 30 év alatt. Azaz: egy felkelés indult el, amelyben nagyon sok tisztességes, becsületes, nem a rendszer ellen lázongó, hanem a kialakult szituációban egyéni helyzetével elégedetlen ember indult harcba, tüntetett, fogott fegyvert a meglévő politikai, hatalmi csoport ellen. Ebben a folyamatban fokozatosan egyre erősödtek az ellenforradalmi elemek. Később, az elmúlt 30 évben ezek az ellenforradalmi elemek tűntek ki, a történetírásban éppúgy, mint a közgondolkodásban, s váltak a propagandában is egyértelművé. Elfelejtettük a népi elemeket, azt, hogy sok becsületes, tiszteséges ember nagyon vegyes — és szerintem végig nem gondolt — szándékkal vett részt az akkori politikai struktúra elleni fellépésben. Most tehát az az álláspontunk, hogy itt is, mint oly sok más területen, térjünk vissza az alappozició- hoz, fogadjuk el a tényeket, a fiatalok, a munkások, az értelmiségiek jó szándékú, aktív részvételét az eseményekben, amelyeket lumpenelemek, s tudatosan rend- szerellenes erők is fokozatosan a javukra kívántak átalakítani. Most azon, hogy forradalom, vagy ellenforradalom, nem vitatkozunk. Azon vitatkozunk, hogyan és miképpen lehet pontosabban nyomon követni azt a folyamatot, ahogyan ebből a felkelésből ellenforradalom vált.

— ön egy néhány évvel ezelőtti interjúban azt mondta, sokszor a véletlenen múlt, hoey 1956-ban valaki a barikádnak melyik oldalára került, hiszen nem lehetett megállapítani pontosan. melyik a barikádnak a politikailag helyes oldala. Nekem az a benyomásom, hogy most az utóbbi időben szellemi barikádok alakulnak ki ez ügyben. Es ha megenged egy szubjektív megjegyzést: mint ha

ezek a szellemi barikádok a párton belül is léteznének.

— Ez természetes. Történelmi léptékű átrendezés megy végbe ma Magyarországon, s a párton belül is. Én úgy mondtam a központi bizottsági ülésen — természetesen lehet vitatni —, hogy amit ma teszünk, annak súlya körülbelül olyan, mint azoké az eseményeké, amelyek 1945—48 között, illetve 1956 és 1960 között Magyar- országon lezajlottak. Arról van szó, hogy egy új, a magyarországi viszonyoknak leginkább megfelelő szocialista modell megteremtésén munkálkodunk. Más szóval, ahogy ma divatosan mondják: szeretnénk teljesen megszabadulni a sztálini felépítmény maradványaitól. Azért fogalmazok így, mert sok mindent elhagytunk már ebből, de teljesen nem bontottuk le. S szeretnénk egy olyan szocialista felépítményt létrehozni, amely elhatárolja magát a sztálini felépítményrendszertől, de meghaladja a polgári társadalom állami struktúráját és intézmény- rendszerét.

— Engedje meg. hogy egy szó erejéig visszatérjek 1956-ra. Azt hiszem, hogy a hallgatók és a nézők nem nagyon bocsátják meg nekünk, ha nem kérdezzük meg nyiltan és nagyon röviden: volt-e, van-e Pozsgay- ügy, és ha volt, mit határozott erről a Központi Bizottság?

— Nem volt Pozsgay-ügy, ma sincs és nem is lesz. Mi nem Pozsgay Imre ellen harcoltunk, és nem az ő kijelentései, megnyilvánulásai okoztak nekünk gondot. Azon, hogy 1956-ban felkelés, népfelkelés volt-e, a tudományos műhelyeknek kell dolgozniuk, s ezt erősítettük meg most is. Egyébként ebben sincs semmi új: húsz éve érvényben van az a határozatunk, hogy a párt választott testületéi tudományos kérdésekben nem foglalnak állást, nem döntenek.

— Abból az aspektusból nézve, ahogy ön említi a történteket, lehet elsietettnek minősíteni a nyilatkozatot, de abból az aspektusból nézve semmiképpen sem, hogy hány év telt már el 1956 óta, és még mindig nem tudunk tisztán szembenézni a múltunkkal. Ahhoz képest nem lehet azt mondani, hogy korai lenne az értékelés nyilvánosságra hozása. Abból_ a szempontból nézve azt kétségkívül elsietettnek lehet minősíteni, hogy nagyon meglepte az embereket, és hirtelen nem tudták a dolgot kezelni. De hát nemcsak ezzel vagyunk így.

— Bocsásson meg, de mintha emlékeimben úgy derengene, hogy még Görgey szerepéről ma is folyik valami vita a történelemtudományokban . ..

— Biztos, hogy nem vagyunk birtokában mindenféle ismeretnek, aminek pedig jó lenne, ha a birtokában lennénk, de talán előbbre tartanánk akkor, hogy ha korábban sikerült volna tisztázó vitákat létrehozni. Olyan tisztázó vitákat, mint amilyen — fölteszem — ez a mostani Központi Bizottsági ülés is volt. Hiszen az ön szavaiból is arra következtetek, hogy a Központi Bizottság, mint testület nem vonta meg Pozsgay Imrétől a bizalmat, miközben el tudom képzelni, hogy vannak, akik nyilván másként látják ugyanezt a dolgot. És ettől nem történik semmi, ez a világ legtermészetesebb dolga — ma már. Tegnap — most, amikor tegnapot mondok, egy történelmi múltról beszélek — tegnap nem így volt. Azért ezt ne felejtsük el.

— Nem felejtjük el, de nekünk nem a tegnapra kell a napi politikában figyelnünk, hanem a mára, és még inkább a holnapra. Szerintem az a stílus lesz korszerű, az a felfogás lesz életképes, amelyet ma vallunk és kezdünk tanulni. Nincs olyan téma — ezt elmondtam előadói beszédemben is —, amelyet ne lenne jogunk, vagy kötelességünk újból végiggondolni, hogy ha a fejlődés ezt követeli meg. Vannak olyan kérdések, amelyekkel a politikának ma már nem kell foglalkoznia, nem aktuálisak. 1956 aktuális, ezzel tehát foglalkozni kell. De mi azt a bizottságot, amelyet az elmúlt évben kiküldtünk, azzal bíztuk meg, hogy a négy évtizedet tekintse át. A négy évtizedből 1956 csak egy esemény. Nagyon jelentős, de csak egy esemény. Hadd tegyem még hozzá: szerintem az utolsó 15 évről igen rövid időn belül nagyobb viták lesznek a pártban, mint 1956-ról.

— Szeretném megkérdezni: nem gondolja-e, hogy jobb gazdasági feltételek között, egy konjunktúra viszonyai között ezek a politikai viták könnyebben kihordhatok vagy leküzdhetők lennének. Ezt azért mondom, mert sok magyar fejében, azt hiszem, megfordul egy történelmi párhuzam, mégpedig Spanyolországgal, ahol üt évtizeddel ezelőtt, térdig gázoltak a vérben és óriási volt az áldozatok száma. Ez a gyilkos polgárháború azt hiszem, jóval nagyobb tehertételt jelentett az ottani társadalomnak, mint — bár tudom, hogy a mé- ricskélés soha nem igazi — 1956. magyarországnak. Ezzel együtt azt tapasztalta az ember, hogy a 60-as évek végétől, a 70-es évek elejétől kezdve kialakul ebben az országban egy bölcs civil konszenzus, amelyik félresöpri ezt, félre teszi — bocsánat — a történelem tényeit. Az emberek viselik a mindkét oldalról való érdemrendjeiket, és egyszerűen ma a civil életünkben és a társadalmi tudatunkban ez nem zavarja őket. Es akkor jön az, hogy igen ám, ezt megengedhetik maguknak. Mert náluk ez a nagy nemzeti megbékélés egy gazdasági konjunktúra viszonyai között, egy erősen fölfelé Ívelő szakaszban jött létre. Erről szeretném a véleményét kérdezni.

— Teljesen igaza van, a spanyol példa pedig nagyon jó. Egy ilyen politikai átrendeződést egy gazdaság felfelé ívelő szakaszában sokkal könnyebb végrehajtani. Sajnos nálunk akkor indult el a politikai reformfolyamat, amikor a gazdaság mélypontra került. Demokratizálódás és a gazdaság gyors rendbeszedése — bizony nagy szellemi és szervezeti teljesítmény, nem sok példa van rá a világon. Nekünk azonban mégsincs más választásunk, máshoz nem tudunk kezdeni, más módszert nem tudunk kitalálni. Látszik, hogy egy ponton — főleg a korábbi élmények bizonyítják ezt —, amikor a demokratizálási folyamat lelassult és a politikai reform nem segített a gazdaságnak, akkor elakadt a gazdasági reformfolyamat is. Tehát egy sajátos helyzet van ma magyarországon. S ehhez hasonló szituáció — nem merem mondani, hogy ugyanez — van minden szocialista országban. Ez pedig azt mutatja, hogy a felépítmény nem elég mozgékony és rugalmas ahhoz, hogy lehetőséget adjon az alapok, a gazdaság dinamikusabb fejlődésére. Persze történelmi távlat is kell ahhoz, hogy a korábbi sebek behegedjenek, hogy a politikában lévő érdekellentétek, nézetkülönbségek ne váljanak társadalmi konfliktussá.

h MSZMP tezfciéwezi a tiblpártreaiszert

—P”———ni

.....mm ii —b—————a—pa—b——bm “ bhmmbmwmb ■

Grósz Károly interjúja a rádiónak és a tv-nek