Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-13 / 37. szám
1989.február 13 s A NEVÜK:BAL Baloldali alternatívok NYÍLT PARTISKOLAI VITAFÓRUM lesz február 14-én, kedden megyénk három településén. Tisza vasvári ban és Tiszadobon TétülHELYZETKÉP AZ AUTÓPIACRÓL Szombaton Budapesten megalakult a Baloldali Alternatíva Egyesülés (BAL). Az alapítólevélben szakítanak a neosztálinizmussal, de elhatárolják magukat a polgári jellegű, új konzerva- tdzmustól is. Az alulról szerveződő társadalmi önkormányzat lehetőségében és DOBOKKAL ÉS CINTÁNYÉROKKAL ad hangversenyt a Debreceni ütőegyüttes február 15-én, szerdán 15,30 órától Nyíregyházán, a megyei művelődési központ hangversenytermében. A rendezvényre az Országos Filharmónia ifjúsági bérleti sorozatában kerül sor. FARSANGI MULATSÁG. Vacsorával, tombolával egybekötött farsangi mulatságot rendeznek febru ír 17-én, pénteken a megyei művelődési központ klubkávéházában. KOCSIKIÁLLlTÁSI AKCIÓ. A szállítások szolgalma- zására, a vasúti fuvarkapacitás kihasználására, augus? - tus 31-ig a Magyar Állarr vasutak garantált kocsikiállítási akciót hirdetett. SZELLEMI ELŐDEINK című sorozatban a nagykállói születésű Lőrinczy György íróról, lapszerkesztőről hallhatnak az érdeklődők a nyíregyházi megyei könyvtárban február 14-én, kedden 17 órától. A Bessenyei Társaságnak ezen a összejövetelén a nagykállói középiskolák kultúrcsoportjai is fellépnek. BARANGOLAS meseországban címmel közösségi Játékokon vehetnek részt a gyerekeik február 13-án. hétfőn 14 órától a nyíregyházi úttörőházban. történelmi fölényében hisznek, a marxi eredetű kritikai társadalomelmélet talaján állnak. Az egyesülés tagjai megállapodtak abban, hogy a demokrácia irányába továbbfejlődő, politikai intézmény- rendszer kialakítását szorgalmazzák. A PARASZTPÁRT ÖRÖKÉBEN Megalakul a Magyar Néppárt A csaknem 15 ezer tagot számláló Veres Péter Társaság szombati közgyűlésén Budapesten bejelentették, hogy a társaság tagjainak egy része Magyar Néppárt néven újjászervezendő párt működésének előkészületeit kezdi meg. Az új párt az 1939-ben alakult Nemzeti Parasztpárt és az 1956-os Petőfi Párt politikai és jogutódjának tekinti magát. ENYHE FÖLDRENGÉS MOSONMAGYARÓVÁROTT ÉS Kf ÍNYÉKÉN. Földmozgást eltek szombaton 3 óra 47 perckor Győr-Sopron megye északi területén, a magyar—csehszlovák határ térségében. né Kiss Mária, a Központi Bizottság tagja, Ibrányban pedig Kod Tibor KB-tag tájékoztatja a résztvevőket a Központi Bizottság február 10-i üléséről. FALUGYŰLÉSEK. Február Ítéli, kedden 18 órától a gulácal művelődési házban, az eperjes- kei kultúrházban, a papi új Iskolában és a kisvárdai művelődési házban tartanak falugyűlést, valamint tanácskozást. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK gazdasági helyzetéről és kibontakozásának esélyeiről lesz szó február 14-én 13,30-tól Záhonyban, a gazdaságpolitikai speciális továbbképző tanfolyamon. Az előadó Kiss Károly, a Világgazdasági Kutatóintézet munkatársa. IZRAELI ÜTJÁRÓL tart élménybeszámolót dr. Cserháti István római katolikus lelkész február 13-án, hétfőn 17 órától a vásárosna- ményi művelődési központ nyugdíj asklubj ában. A NARKOMÁNIA MINT társadalmi jelenség, a gyógyítás és a megelőzés feladatai címmel Németh Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság századosa tart előadást február 14-én, kedden 13,30-tól a nyíregyházi oktatási igazgatóságon. KÉRDEZZEN — VÁLASZOLUNK Ezen a héten Kovács György újságíró várja olvasóink elsősorban a sportélettel kapcsolatos aktuális kérdéseit. Személyesen, levélben vagy a 11-277-es telefonszámon mondhatják el javaslataikat, észrevételeiket, illetve tehetik fel kérdéseiket. Kérjük, hogy a nevüket és címüket is közöljék, mert előfordulhat, hogy levélben kapnak választ. Címünk: Nyíregyháza, Postafiők 47. 4401. Heti témánk Európában a XV. század óta népszerű jelmezes játék a farsang, a tánc, a vígasság időszaka, amely jelképesen a tél elűzése és a tavasz köszöntése. Szinte minden településen, falun és városon egyaránt rendeznek februárban farsangi mulatságokat. Ez az év nehéz feltételekkel kezdődött valamennyiünk számára, hiszen a januári és februári áremelkedések megnehezítették életkörülményeinket, takarékosabb gazdálkodásra késztetnek bennünket. Jobban meggondoljuk, hogy mit vásároljunk, mire adjunk ki pénzt, hiszen úgy kell beosztanunk bérünket, hog^ a hónap utolsó napjaira is maradjon. Természetesen ez nem egyes emberekre, hanem a társadalom minden rétegére vonatkozik — bár kivételek mindig voltak és lesznek. Bármennyire takarékosan próbálunk élni, szeretünk szórakozni, mulatni, társaságban lenni, táncolni, s erről nem mondunk le a megváltozott körülmények között sem. A lehetőségeinkhez képest, vagyis a pénztárcánktól függően igyekszünk részt venni valamelyik farsangi mulatságon. Ezt bizonyítja kis összeállításunk is, amelyből kiderül, hogy az idén is szinte majdnem minden munkahely, intézmény, vállalat, valamint kisebb-nagyobb közösségek rendeznek ösz- szejövetelt. Természetesen hely hiányában nem lehet minden nyíregyházi rendezvényt megemlíteni, de talán sikerül érzékeltetni a mulatságok sokszínűségét. A Korona étteremben március közepéig minden hétvége foglalt már. Ott rendezték meg a Kölcsey Gimnázium szalagavatóját (II. 10. ) valamint az orvosbált (II. 11) s lesz még a műszakiak bálja (II. 17.), a vadászbál (II. 18.) a Zrínyi Ilona Gimnázium szalagavatója (II. 24.), a KIOSZ- bál (II. 25.), a gazdász-bál (III. 4.), a tűzoltók bálja (III. 10.), a húsipari vállalat dolgozóinak bálja (III. 11. ), a színészbál (III. 14.) és a KISOSZ-bál (III. 18.). A Szabolcs étteremben a nagy idegenforgalom miatt az idén csak a cigánybált (II. 22.) rendezik meg. Az Arany Szarvas éttermet választották a vízügyi dolgozók (II. 11.), az Áfész dolgozó) (II. 18.), a Zöldért Vállalat dolgozói (II. 25.), a Sütőipari Vállalat (III. 4.), valamint a Fodrász Szövetkezet (III. 11.) munkatársai. A KPVDSZ Művelődési Házban szintén vállalatok rendezték meg illetve rendezik a farsangi mulatságot: városi tanács (II. 4.) Kelet Aruház (II. 11.), TÜZÉP (II. 18.), Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat «(II- 25.), Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat (III. 4.), A Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési ház dolgozói egész évben mások szórakozását biztosítják, február 24-én az úttörőházban azonban már a saját mulatságukon vehetnek részt. A szórakozásra való készülődés közben sem feledkeztek meg a nyugdíjasokról, akiknek a művelődési ház szabadidős terében rendeznek farsangi összejövetelt február 25-én. Az Örökösföldi Otthon étteremben rendezi meg va- dászbáüját a Buji Termelő- szövetkezet (II. 18.), egy hét múlva pedig nyilvános vadászbálon szórakozhatnak az érdeklődők. A Helyőrségi Klubban telt ház volt most szombaton a bálon, de ugyanezt a táblát lehet kitenni majd a február 25-i bálkor is. Nagyszabásúnak ígérkezik a sportbál is, amelyet február 17-én tartanak meg a Bujfosi Szabadidő Csarnokban. (mml) Egy autó, tíz ember. Ez az arány sokak vasárnap délelőtti szórakozóhelyén, az autópiacon. Amíg anyuka otthon főzd a húslevest és süti a rántott húst, apuka és a gyerekek „moziznak” egy kicsit. Különben az arány nem is lenne rossz az eladók szempontjából, ha az a tíz ember „effektiv vásárlóerőt képezne.” De nem, mint már merészeltem megjegyezni, a legtöbben csak kihasználták a vasárnapi napsütést, s ha már úgyis kimozdultak a házukból, akkor legalább nézelődjenek is. Mert kíváncsi fajta az ember. Nem vásárol, esze ágában sincs, csak úgy kérdezősködik. — Mennyi a Samara? — Háromharminc — mondja az ablak mögül egy szakállas arc. Tegnap délelőtt ez volt a jellemző az autópiacra. — Hogy adja azt a négyéves Skodát? — Százhatvanötezer — és rezzenéstelen marad a hang gazdája. — Kié a Zastava? — Kétszázra tartom, s ahogy megegyezünk — mondja a középkorú hölgy. — Minden vágyam ez a Trabant Combi! — Komoly vevő? Mert csak akkor tárgyalok — szól az eladó. Folyik a diskurzus végé- láthatatlanul, s nagyon kíváncsi lennék: abból a háromszáz autóból, amelyeket tegnap kínálták eladásra, vajon hány kelt el, s főként olyan áron, amennyire a gazdája tartotta? (sípos) LAPZÁRTAKOR KAPTUK Wartburg és Lada ütközött A SÓSTÓI ÜT ÉS A CSALÓ KÖZ KERESZTEZŐDÉSÉBEN Lapzártakor kaptuk a hírt, miszerint két személyautó ütközött Nyíregyházán vasárnap este, a Csaló köz és a Sóstói út kereszteződésében. A mentők a helyszínről négy könnyen sérültet szállítottak a kórházba. A rendőrség folytatja a vizsgálatot, így még nem tudni, ki volt a hibás. Mindenesetre a két személygépkocsiban, a Wartburgban és a Ladában igen jelentős kár keletkezett. S minden vizsgálattól függetlenül megállapítható, ismét a figyelmetlenség volt a' baleset okozója, hiszen az egyik autó a táblával védett útvonalon haladt. A RENDŐRSÉG JELENTI: Ütőn feküdt, elgázolták Halálos baleset történt február 11-én. szombaton délután Csen- ger és Csengersima között. Egy személyautós későn vette észre az úttesten — feltehetően — ittasan fekvő férfit és áthajtott rajta, majd az út menetirány szerinti bal oldalán fának ütközve állt meg. A baleset következtében az úton fekvő személy a helyszínen meghalt, a gépkocsi vezetője pedig nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az autóban körülbelül 30 ezer forintnyi a kár. A rendőrség a gépkocsi vezetőjének jogosítványát elvette, és az ügyben szakértők bevonásával vizsgálatot folytat. MENTŐS HÍREK Hasba szúrta magát Hasba szúrta önmagát egy férfi február 11-én, szombaton Piri- csén; ugyanezen a napon egy embert Apagyon családi perpatvar során késeitek meg. A mentők mindkét személyt súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. Égett a villanyóraszekrény Kigyulladt egy ház villanyóra- bátor! tűzoltók megérkezése előtt szekrénye február 11-én. szómba- a lakosság oltotta el. a becsült ton Nyírbélteken. A tüzet a nyír- kár 9 ezer forint. A mellékelt fényképeken látható pöfeteggombákat ősszel találták egy gyümölcsösben. Súlyuk 8,60 kilogramm, illetve 2,40 volt. A gombaszezon már jócskán végétért, érdekességként mégis elküldte lapunknak Simon György hodászi lakos. ELLA, LINDA napja A Nap kél 6 óra 54 perckor, — nyugszik 17 óra 03 perckor. A Hold kél 9 óra 53 perckor, — nyugszik 1 óra 33 perckor. Nyolcvanöt éve született a felvidéki Iglón, és Budapesten hunyt el Vozári Dezső (1904—1972) újságíró, költő és műfordító. Várható időjárás ma estig: eleinte általában kevés lesz a felhő, a Dunántúlon helyenként megmarad a köd. Kisebb zápor többfelé előfordulhat. Napközben felhőátvonulások várhatók, hózáporokkal. A kezdetben gyenge , változó irányú szél északnyugatira fordul és megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 fok körül lesz. PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁST tartanak február 13-án hétfőn 17-től 19 óráig Nyíregyházán, a megyei művelődési köz pont 10. számú termében. — Egy férfi érkezik a határra kerékpárral, a kerékpáron két zsákkal. — Mi van a zsákokban? — kérdezi a vámos. — Homok — válaszolja a kerékpáros. — Nyissa ki a zsákokat! És valóban, csak homok van bennük. Egy héttel később ugyanez a jelenet játszódik le, és a kerékpárost ismét átengedik a határon. Ez igy megy hétről hétre. Egy nap a vámos találkozik a kerékpárossal a kocsmában: — Tudjuk, hogy maga csempészik, de mondja meg végre mit. Nem fogom magát elárulni. — Biciklit! Olyasószolgálat Hírek, információk közérdekű kérdések közölhetők » belpolitikai rovatnák Telefon: (42) 11-277 Hírügyeletes: CSONKA ZSOLT Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124 Kelet-Magyaranxáf SKODA 13., Báli csúcsszezon