Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-28 / 24. szám
6 Kelet-Magyarország 1989. január 28. Kamrás kipróbálta a pályát, és nem akar csalódást okozni Izgalmas lesz a verseny Először Nyíregyházán: teremcross A takarítónő riadtan toporog. Nem túdja, mit csináljon, merre bújjon. O csendesen seprege- tett, amikor egyszer csak bejött ez a motoros, nagyokat ugrat, kanyarog a hatalmas teremben, végül az ijedt takarítónő egy alkalmas pillanatban kisurran az ajtóhoz, hogy kolléganőivel ámulva figyeljék a bukósisakos fiatalember bravúros repüléseit. Mindez pénteken délben történt a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, ahol a hét végi teremcross- verseny utolsó simításait végezték. Már álltak az akadályok, amelyeken kisebb- nagyobb javításokat végeztek a dolgozók, így szombaton a Budapest Sportcsarnok után egy másik hazai helyszínen is bemutatkozhat ez a külföldön Igen népszerű technikai sportág. Az ötlet merész, ám a kétnapos verseny bizonyáKamrás az egyik ugrató fölött Vereség Csepelen ra a szervezőket fogja igazolni: érdekes, izgalmas és látványos sportcsemegét láthatnak majd az érdeklődők. A csarnok, a Nyíregyházi Volán DSC és a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség szervezésében kerül majd sor a nemzetközi találkozóra. Negyven motoros áll rajthoz, itt lesz a hazai élmezőny, mellettük csehszlovák, NDK-beli és lengyel motorosok gondoskodnak majd az izgalomról. Amiben biztosan nem lesz hiány, a péntek déli motorozás ezt sugallta. A résztvevők több fordulón át jutnak el a döntő futamig (selejtező, elődöntő, középdöntő és vigaszág), hogy aztán szombaton és vasárnap külön-külön, majd összesitettben is bajnokot hirdessenek. Minden futam nyolc perc — két körből áll, és a tervek szerint minden futamban tizen állnak starthoz. Az akadályok között van látványos repülést Ígérő és nehéz ugrató, úgynevezett fordító, sőt a résztvevők a csarnok előterében is megfordulnak. A péntek déli bemotorozást a sportág nem kisebb személyisége, mint Kamrás Károly, a taAsztalitenisz. Városi egyéni, felnőtt és ifjúsági bajnokság, Nyíregyháza, Árok u. 17. sz. 8 óra. Kosárlabda. NB II férfiak: Nyh. MÉM-RSZ—Szegedi Tanárképző, Nyíregyháza. Virág u. 65. sz. 12, Mg. Főiskola—Karcag, Rákóczi u. 69. sz. 13. NB II nők: Nyh. Tanárképző—Miskolci Postás. a főiskola csarnokában, 11, Mg. Főiiskola—Törökszentmiklós, Mg-csarnok, 11,30. Labdarúgás. NYVSSC—Debreceni USE előkészületi mérkőzés valyi esztendő legeredményesebb magyar crossozója végezte. Minden akadályt többször is kipróbált, majd Kökény esi Györggyel, a versenyigazgatóval konzultálva korrigáltak a pályán. — Nívós a pálya, és vannak olyan részei, amilyenekkel még én sem találkoztam. Ügy gondolom, aki kijön, nem fog csalódni, izgalmas és érdekes versenyt láthat — vélekedett az Ürömi BSE' kiválósága. Szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától az edzések lesznek, mindkét napon 15 órától pedig a versenyek. A futamok között bemutatók szórakoztatják majd a publikumot: BMX-esek, apró motorosok és meglepetések. Mivel a versenyzők az előtérben is motoroznak, a nézők a főbejárat melletti feljárókon juthatnak be a csarnokba. A ruhatárnál sem kell tolongani, mert .a füst miatt állandóan mégy majd a légkondicionáló, így a szokottnál valamelyest hűvösebb lesz a nézőtéren. A pályán viszont lesznek majd meleg helyzetek, így dideregni senki sem fog. a stadionban, 10,30, v.: Gombkötő. Biri—Beregszász nemzetközi mérkőzés Biliben, U, Motorsport. Nemzetközi teremcross verseny, Bujtosi Szabadidő Csarnok. Edzés 10. futamok 15 órától. Sakk. Megyei ifjúsági csapat- bajnokság I. játéknap. Nytregj- háza. Árok u. 5S., 9. Teke. A Mészöv—KPVDSZ megyei versenye (férfi, női) stadion, 8. Torna. Diákolimpia Nyíregyháza és városkörzet versenyei (úttörők). Tanárképző csarnok. 9. Kéthónapos szünet után folytatódott a küzdelem az NB I-es férfi röplabdabajnokságban. A rájátszás első játéknapja a hazaiak számára volt eredményes a legjobbak között. Az NYVSSC együttese Csepelen lépett pályáRibll és Sax tsvábbra is vezet Wijk-Aan-Zee-besn. a Hoogo- vens nemzetközi férfi sakktorna 11. fordulója után továbbra is két magyar nagymester Bibli Zoltán és Sax Gyula vezeti a mezőnyt. Ribli a szovjet Vaga- nyannal, mig Sax az indiai Ananddal remizett. Az élcsoport állása: Ribli, Sax 6,5—6,5 pont, Ari and. Nikolics 6—6. VASÁRNAP Labdarúgás. A községi tanács teremtornája. Máriapócs (döntök) 9,30., Nyh. Volán—sényő előkészületi mérkőzés Zalka M. u. 10 óra. Motorsport. Nemzetközi teremcross verseny. Bujtosi Szabadidő Csarnok. Edzés 10. futamok 15 órától. Röplabda. NB I férfiak: NYVSSC—Ü. Dózsa rájátszás az li—4 helyért, stadion. 16. Tollaslabda. Megyei felnőtt bajnokság. Nyíregyháza, Bánki szk. tornacsarnoka, 9. Tömegsport. Az MHSZ és a Szabadidő SE légpuskaversenye. Nyírszőlős, ált iskola. 9. ra és 48 perc alatt szenvedett vereséget. A másik mérkőzésen a Tungsram nyert az Üjpest ellen. Eredmények: Csepel—NYVSSC 3:0 (9, 5, 11). Tungsram—Üjpest 3:1 (—7, 9, 8, 7). Az élcsoport állása: 1. Csepel 34 pont (50:21-es játszmaarány), 2. Tungsram 34 (50:25), 3. Üjpest 32 (45:26), 4. NYVSSC 32 (42:28). Az NYVSSC szombaton idegenben a Tungsram ellen mérkőzik, majd vasárnap Hazai pályán az Üjpestet fogadja. Hét végi műsor KOSSUTH RADIO 8,30: Családi tükör. — 9,05: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét a javából! — 12,30: Világkosár. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 13,49: Énekeljünk együtt! — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Bizet: Carmen — a IV. felvonás fináléja. — 15,00: A világlíra gyöngyszemei. — 15,10: Üj Zenei Üjság. — 16,00: 160 óra. — 17,30: A szülőföld muzsikája.— 18,4 >: Szemle. — 19.10: Híres történetek — Nagy egyéniségek. — 20.10: Hangszerszólók. — 20.21: A Rádió Dalszínháza. Sybil!. — 21.39: A karcsú deréktól Shakespeare-ig. — 22.25: Európa hangversenytermeiből PETŐFI RADIO 8.11: Bemutatjuk az Everly Brothers Some Hearts c. lemezét. — 8,50: Külpolitikai figyelő. — 9,05: Tövisek és virágok. Zenés irodalmi magazin- műsor. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi levelesládája. — 14,00: Magunkat ajánljuk. — 17,05: 4X4 — Ját k. Vendég: 16 játékos. Játék ezető: Szilágyi János. — 18,05: Sport. Közvetítés a jégkorong Magyar Nemzet Kupáról és a Baja—ZTE, Tungram— Körmend férfi bajnoki kosárlabda-mérkőzésekről. — 18,30: Fiatalok popzenei felvételeiből. — 19,05: Sport.,— 19,-17: Bojtár László népdalfeldolgozásaiból — 19,37": Slágerfilmek — filmslágerek. — 20,20: A világ „legrosszabb” lemezei. 1. rész. — 21,03: 160 óra (ism.) — 22,30: Zenés játékokból. — 23.15—0,14: Éjszakai klub (élő) BARTÓK RADIO 8,19: Üj lemezeinkből. — 9,03: Diszkotéka. — 10,03: Operakettősök. — 10,30: Slágerlista (ism.) — 11,00: Hangfelvételek felsőfokon 1. rész. — 12,30: Iskolarádió. — 13,05: Kívánságműsor szombaton. — 14,05: Kórusok, hangszerszólók. — 14,30: Hi-Fi- gyelő. — 15,00: Lemezbörze helyett. — 15,55: Gwyneth Jones operaáriákat énekel. — 16,30: Csajkovszkij: IV. szimfónia. — 17,14: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből. — 17,35: Aranyalbum. — 19,05: Tenorkulcs. 13. rész. — 19,34: Brahms: F-dúr szonáta. — 20,01: Mindennapi irodalmunk. — 20,35: A Lausanne-i Kamarazenekar hangversenye. — 21,53: Basszusáriák. — 22,10: Az indiai klasszikus zene. 4. rész: a Rágák tételei II. — 22.35: Rádiójáték-Szín. A vígjáték. A hűség próbája. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,00—10,00: Hétvégi teríték, zenével. Szerkesztő: Ágoston István. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9,05: Tévétorna gyerekeknek. — 9,10: A vadon vándorai. Angol játékfilm — ism. — 10,20: Polip. Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat VI/4. rész — ism. — 11,25: Nas ekran. A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja. — 11,55: Képújság. — 14,25: Az emberi test. Angol rövidfilmsorozat XXVI/4. rész: Utazás az álmok birodalmában. — 14,50: Képújság. — 14,(>: A szív. Olasz tévéfilmso- r02 it VI/4. rész. — 15,50: Van bér íe valami. Barkochba-játék 16,30: Betűreklám. — 16,40: „Ajándék százezreknek.” Szórakoztató műsor a Helyiipari és Városgazdálkodási Szakszervezet tagjainak. — 18,00: Reklám. — 18,05: Tájkép. Környezetvédelmi magazin. — 18,50: Szomszédok. Teleregény — 46. fejezet — ism. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Magyar évszázadok. A magyar nyelv ügye. — 20,30: A „Vörös kör”. Francia játékfilm. — 22,45: Rock- színházi körkép. Musicalösszeállítás. — 23,20: Híradó 3. TV2 Sugár Ágnessel és Dömsödt Gáborral 14,00: Képújság. — 14,15: TV2 Benne: Hol az az utca, hol az a ház? Orosz nyelvlecke haladóknak. XXX/16. rész. MOVI- krónika. — Riportok. — Időjárás-jelentés. — Zene. — 15,00: A lány és a Grand. Szovjet film (1987) — ism. — 16.29: TV2 Benne: Házi barat. Életmódmagazin a családnak. — 17,00: Kö- lyökidő. Tízen innen — tízen túl. — 17,25: TV2 Benne: Tévétorna. — Reklám. — 18,00: Telesport. — 18,25: TV2 — 18,30: Gyerekeknek! Csip-csup csodák. Holland rajzfilmsorozat. 1. Kalán néni, a postás. — 2. Füttyents, Lili! — 18,48: TV 2 — 19,00: Marconi. Szikrák, amelyek megrengették a világot. Kanadai dokumentumfilm. — 19,55: TV2 Benne: Vers — mindenkinek. Garai Gábor: Hazám. — 20,10: Rockstúdió. — 20,50: TV2 — 21,00: Híradó 2. 21,20: TV2. Benne: reklám. — 21,30: Charles Bronson-soro- zat. A hét mesterlövész. Amerikai western — ism. (i960) — 23,32: TV2. Napzárta. SZOVJET TV 11,00: Élők és holtak (1—2. rész). A szünetben: Hírek. — 14,30: Kulibin Bratszkból. — 15,00: A költészet percei. — 15,05: Az állatok világa. —16,05: 9-es stúdió. — 17.05: Tizenöt perc a nők életéből. — 17,20: Iskolai keringő (film). — 19,00: Éjfél előtt és után. — 23,30: Kutya a szénán (1—2.) — 1,3»: Hírek. — 1,44: Bohócok a porondon. SZLOVÁK TV 1. műsor: 9,30: Úttörők magazinja. — 10,00: Kaleidoszkóp. — 10,48: Honvédelmi magazin. — 10,55: Mesefilm. — 12,05: Publicisztikai magazin (ism.) — 12,45: Találkozás szovjet művészekkel. — 13,35: Katonákról. — 14,15: Dokumentumfilm. — 15,00: Nemzetközi atlétikai verseny. — 16,40: Straznica, 1988 (folklórfesztivál). — 17,00: A nap percei. — 17,10: A nagynéni (tévésorozat). — 18,05: Válasz a nézők leveleire. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Tévémagazin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vendégünk karosszéke. — 20,30: Gandhi (angol— indiai film befejező része). — 21,00: Zenés szórakoztató műsor. — 22,25: Sporthiradó. — 22,50: Az okos apa (tévéjáték). — 23,20: Bámulatos est a kisasszonyokkal (tévéjáték). — 23,50: Zenés szórakoztató műsor. 2. műsor: 9,00: Csókán Valichanov (feliratos szovjet tévéfilm -1. rész). — 10,05: Orosz nyelvtanfolyam. — 10,25: Angol nyelvtanfolyam. — 10,55: A Napocska. — 11,15—11,45: Junior- fórum (fiatalok magazinja). — 15,10: Zenés szórakoztató műsor gyerekeknek. — 15,40: Nem1989. január 28., szombat 1989. január 29., vasárnap zetközi atlétikai verseny. — 17,10: Tudományos magazin. — 17,40: Zenés szórakoztató műsor 18.20: Biciklicross VB (felvételről). — 19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Színházi közvetítés. — 21,15: A híradó szerkesztőségében. — 21,15: A civilizáció (angol dokufn. sorozat). — 22.15: Román tévéfilm. SKY CHANNEL 8,00: Gyermekműsor. — 12,00: Rockshow. — 13,00: Popshow. — 14,30: Zenés magazinműsor. — 15,30: Símagazin. — 16,30: Autó- és motorsport. — 17,30: Slágerlista. — 18,30: Kék Villám. — 19,30: Nagy Völgy. Western családregény. — 20,30: Pankráció. — 21.45: Rendőrségi történetek. — 22,45: Izgalmas autó- és motorversenyek. y 23,45: Slágerlista. — 1.00: Puccini. — 2,55: Saura. — 3,55: Hajnali zene. 29., VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8,30: Énekszóval,f muzsikával. — 9,00: Gyötrelmem, gyönyörűségem, Budapest. — 10,05: öt kontinens hét napja. — 10,20: örökzöld dallamok. — 10,54: Édes anyanyelvűnk. — 11,00: Gondolat-jel. — 12,15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12,45: Rázós úton. — 12,55: Népdalkörök pódiuma. —13,20: Mit üzen a Rádió? — 14,10: Művészlemezek. — 15,00: Üj s új lovat. — 16,10: Bemutatjuk új felvételeinket. — 17,00: Gondból gondolat. Válogatott konfliktusok. — 17,30: Komolyzenei lemezlovas. — 18,40: Remekírók hangszalagon. Gilgames. — 19,46: Az Állami Népi Együttles felvételeiből. — 20,30: Kautzky Józsefnek hívják. — 21,00: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22,15: PAF-músor. — 22,46: Levelek az Erdőn-túlra. Verseit elmondja: Csíki László. — 23,00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. PETŐFI RÁDIÓ 7,05: A római katolikus egyház félórája. — 7,35: Vasárnapi orgonamuzsika. — 8,05: Brémai együttes — mesejáték. — 9,05: Lemezek a tegnap slágereiből. — 9,50: Az Operettszínház Münchenben. — 11,lü: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Mikrofon-próba. — 14,00: Páger Antal mesejáték szerepeiből. — 15,05: Táskarádió. — 16,00: Poptarisznya (élő). — 21,05: Társalgó. — 22,30: Gyulai Gaál János szerzeményeiből. — 23,15: Az elmúlt év kiemelkedő sikerű dzsesszhangversenyeiből. BARTÓK RÁDIÓ 8,13: Weber operáiból. —8,45: Bécsi Ünnepi Hetek 1988. — 10,05: Üj Zenei Üjság (ism.) — 10,50: Eszperantó híradó. — 11,00: Bergeni Fesztivál 1988. 4. — 12,21: Mozart: C-dúr vonósötös. K. 515. — 13,05: Öt kontinens hét napja. — 13.20: Han- del-művek. —<■ 14,10: Slágerfilmek — filmslágerek. — 15,01: Perényi Miklós gordonkázik. Jandó Jenő, Szűcs Lóránt, Kocsis Zoltán zongorázik. —16,00: Rádiószínház. — 16,32: Beethoven: Hármasverseny. — 17,30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. — 18,00: Angol énekegyüttesek madrigálfelvételeiből. — 18,30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. — 19,05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. — 19,35: Világhírű zongoraművészek felvételeiből. — 20,29: Közvetítés a londoni Covent Garden Operából. Puccini: Manón Lescaut. — 23.05: Átlátszó oroszlán, összeállítás József Attila verseiből. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 9,00—11,00: Korosztályok. Húszon innen, húszon túl. Ifjúsági magazin (Váradi József) — Tevékeny évek (Gajdos László, Tóth László) Szerkesztő: Ágoston István. MAGYAR TV 8,55: Családi torna. — 9,00: Óvodások filmműsora. Kisva- kond és az álom. Csehszlovák rajzfilm — ism. — 9,30: Grant kapitány gyermekei. Szovjet filmsorozat. VII/4. rész: Az arany isten. — 10,35: Benji. Amerikai filmsorozat. XIII/13. rész: A hasonmás — ism. —'10,55: Képújság. — 14,35: RTV Közönségszolgálat. — 14,40: XI. cirkuszfesztivál Monte Carlóban. Svájci film — ism. — 15,40: Képújság. — 15,45: A megrémült asszony esete. Angol bűnügyi tévéfilm. (Feliratos.) — 17,00: Betűreklám. — 17,05: A hónap verseiből. Január. — 17,25: ... és még egymillió lépés. XVIII/4. rész: őrségi tájak. — 18,15: Reklám. — 18,25: Delta. Tudományos híradó. — 18,50: Reklám. — 19,00: A HÉT. — 20,00: Híradó. — 20,15: A trónörökös. A Magyar Televízió, az ORF és a Bayerischer Rundfunk közös filmje. — 22,05: Telesport. — 22,20: Képújság. 2. MŰSOR 9,00—12,00: Tévémagiszter. Magazinműsor. TV2 Endrei Judittal és Déri Jánossal 14,00: Képújság. — 14,15: TV2 Benne: Nyelvlecke. Angol nyelvlecke XV/9. rés/.. Follow Through. Unit nine. — Riportok. — Időjárás-jelentés. — Zene. — 15,00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat. XXVI/4. rész — ism. — 15,55: TV2 — 16,00: A tenger biológiája. Az Északi-tenger életközösségei. NSZK ismeret- terjesztő rövidfilm-sorozat. XIII/4. rész: A laminária erdőben. — 16,28: TV2 Benne: Wurlitzer III. Chuck Berry és Little Richard. — Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál. Diósgyőr, 1987. A Kaláka együttes műsora. — Álljunk meg egy szóra ! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. — Reklám. — Tévétorna. — 18,30: Gyerekeknek! l. Fókabébi. — Észkombájn Professzor megbánja tettét. Belga rajzfilmsorozat. — 2. Fabulák. — Heltai Gáspár mesél. A hollóról, a páváról, meg a daruról. Magyar rajzfilm. — 18,52: TV2 — 19,00: T. J. Hooker. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Isten óvd a gyermeket. — 19,47: TV2 Benne: Röntgen. — Szociális és egészégügyi híradó. — 20,30: Giacomo Puccini: Manón Lescaut. Négyfelvonásos opera. Angol film. — 23,04: TV2 Napzárta. SZOVJET TV 13,15: Nézőpont. — 14,30: A Loucre (13. rész). — 15.00: Falusi óra. — 16,00: Nemzetközi panoráma. — 16.45: Szilveszteri műsor. Közben 19,00: Híradó. — 19,40: Jó napot, doktor! — 22,00: Az utolsó riport (tévéfilm 1—2. rész). — 0,10: Szovjet dalok. — 0,40: Az uráli maia- chit. SZLOVÁK TV 1. műsor: 8,30: Gyerekeknek. — 10,40: A mentőkocsi (tévésorozat). — 11,40: Objektív. — 12,15: Koncert. — 13,00: Autósok. motorosok magazinja. — 13,50: Az aranykapu. — 14,40: Elbeszélés a vándorlásról. — 16,20: A komikus és világa. — 17,00: Szembenézés (cseh film). — 18,20: Esti mese. — 18.30— 19,10: Zenés szórakoztató műsor. — 19,30: Híradó. — 20,05: A Humberto cirkusz. — 21,00: A zene közös útján. — 21,45: Sporthiradó. — 22,00: Találkozás Krista Bendovával. — 22,30: A. Karpov gondolatai. 2. műsor: 10,00: Rövidfilmek. 10.45: ökölvívó-mérkőzés. — 12.00—12,25: Utazó kamera. — 16,05: Portréfilm (Michal Vicán). — 16,25: Angol természetfilm (sorozat). — 16.50: Bizalmas levelek. — 17,20: Üj filmek a mozikban. — 18,00: Jó- tanácsok. — 18,10: Müsoraján- lat. — 18,30: A nyelvünkről. — 19,00: A mi nézetünk. — 19,10: Esti mese: — 19,30: Híradó. — 20.00: Zenés összeállítás. — 21,00: Bullit esete (amerikai film). SKY CHANNEL 8,00: Gyermekműsor. — 12,00: Rockshow. — 13,00: Popzene. — 14,00: Könnyűzene. — 14,30: Popzene. — 15,30: Tenisz. — 16,30: Divatkörkép. — 17,00: Állatbarátok magazinja. — 17,30: Slágerlista. — 18,30: 2000 után. Ismeretterjesztő filmsorozat. — 19,30: A szupernő. Akciófilmsorozat. — 20,30: Gépfegyverkező McCain. — 22,20: E heti mulatság. — 23,20: Interjúk a filmipar sztárjaival. — 23.50: Slágerlista. — 1,00: Agrippina. — 3,35: Mozart: Hegedűverseny. — 4,00: Hajnali zene. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 28—29-én HEGYLAKÓ (ang.). Ea.: 28—29-én i4 órától is! Videoház: 28—29-én AZ ÖT NINDZSA ELEM (video) (hongkongi). 28-án ea.: 9,30. 11.30 és 14 óra! 28-án KÉK HEGYEK (mozi) (sz.). Ea.: 16. 18 és 20 óra! Béke mozi: 28—29-én ELSZABADULT INDULATOK (USA). Ea.: 16 és 18 óra! MAD MAX. Ea.: 20 óra! 29-én matiné: FEKETE NYÍL. Móricz mozi: 28—29-én FANTASZTIKUS LABIRINTUS (USA). Ea.: 15,30 óra! VISSZA A JÖVŐBE (USA). Ea.: 17,45 és 20 óra! 28. Szombat. 19,00: A WIND- SORI VÍG NŐK. Molnár Ferenc bérlet. Röplabda SZOMBAT Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pí. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hlrlapkézbesltők- nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöflzetésl és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a het.tr 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058