Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-30 / 25. szám
Nemzetközi teremcrossviadal Tudósításunk a 7. oldalon. Nagycsaládnak feláron Február elsejétől nemcsak a boltokban kell többet fizetni az élelmiszerekért, drágább lesz a gyermekek étkeztetése is. Egyedi kérelem alapján segélyekkel támogatják a többgyermekes családokat, elképzelhető még az ingyenes étkeztetés is. (2. oldal) Veszélyhelyzetben segítene Újabb népfőiskola • Úgynevezett „szociális munkások” számára indul újabb népfőiskola Nyíregyházán a tanárképző főiskola, a görög katolikus hittudományi főiskola, a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet, valamint több más intézmény szervezésében. Olyan felnőttek és fiatalok jelentkezésére számítanak, akik szívesen részt vennének a veszélyhelyzetben lévő, beilleszkedési zavarokkal vagy más, súlyos gondokkal küzdő lakossági csoportok segítésében. Hivatásosokat (például szociálpedagóguso- kat, gyermekvédelmi felelősöket -, pártfogókat, a család- segítő központokban dolgozó munkatársakat) és érdeklődőket, laikusokat és hívő embereket egyaránt várnak a népfőiskolára. Az lenne a kívánatos, ha minél több szakma képviseltetné magát. Körülbelül 60 hallgatóra számítanak. Az előadók zöme a tanárképzőről és a hittudományi főiskoláról lesz majd. Többek között családszociológiá- val, családjoggal, szociálpolitikával, fejlődéslélektannal, a társadalmi beilleszkedési, személyiségzavarokkal foglalkoznak a március 4-én induló népfőiskolán, amelynek a megyei pedagógiai intézet ad otthont, havonta egy alkalommal, mirtdig hétvégén. Jelentkezni február 10-ig lehet ugyanott, vagy a tanárképző népművelés tanszékén, illetve a GYIVI-ben. Személyi változások — Danes Péter az új megyei munkásőrparancsnok Fonalat és szövetet állítanak elő az Ojfehértói Gyapjúszövő Gyárban. Újpestre küldik késztermékeiket, melynek egy részét folytatólagosan Kanadába és Jugoszláviába szállítják. Készítenek még fonalat Szovjetunió, Lengyelország és Vietnam számára is. Nagy hangsúlyt fektetnek a hazai piac kielégítésére is. Képünkön Urbin Mária fonónő előfonalanyag cseréjén dolgozik. (S. A.) L------------------------------------------------------— — A megyei törzs és közvetlen szakalegységének állománygyűlésével szombaton délután befejeződött Sza- bolcs-Szatmárban a munkás- őrök hagyományos év eleji mérlegkészítése, feladatmeghatározása. A megyei pártszékházban tartott állománygyűlésen — a Himnusz elhangzása után — Gyurján László megyei pamancsnolkhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, a meghívott vendégeket, köztük Borbély Sándort, a Központi Bizottság tagját, a munkásőrség országos parancsnokát és Gyuricsku Kálmánt, a megyei pártbizottság első titkárát. Az elmúlt évben végzett munkáról és az idei feladatról Ballai István megyei parancsnok számolt be. — Tavaly az országos pártértekezlet cselekvésre hívott mindenkit, aki felelősséget érez az ország jövőéért — hangsúlyozta többek között, s tényekkel bizonyította, hogy Szabolcs-Szatmár munkásőrei felvállalták a társadalmi valóság terheit, s teljes szívvel támogatják a hazánkban zajló reformfolyamatokat. Szólt a megyei parancsnok a felkészítés, a szolgálat kérdéseiről; arról, hogy a szorosan vett feladatok mellett a mun/kósőrök aktívan vesznek részt a megyénkre is jellemző politikai vitákban. A szocializmus védelmének elsődleges fegyvere ma a munkásőrségben is a társadalomépítő munka, a közéleti helytállás, a meggyőző szó, az emberi törődés, a közösséget szolgáló szolidaritás. Jelentést tett a parancsnok arról: az év eleji egységgyűléseken megyénkben 133 új munkásőr tett esküt, többségükben munkások, de megtalálni soraikban az orvosokat, a jogászokat, az agrárszakembereket éppúgy mint a főiskolai hallgatókat. Több, már tartalékban lévő munkásőr kérte, helyezzék vissza a tényleges állományba. Részletesen beszélt Ballai István azokról a társfegyveres testületekkel rendezett közös gyakorlatokról, amelyeket a lakosság biztonságérzetének erősítése, a közrend, a közbiztonság megtartása érdekében szerveztek. Csökkentett kiképzési idővel sikerült tákarékosan gazdálkodniuk az elmúlt évben. Végezetül a soron következő legsürgősebb feladatokait gyűjtötte csokorba, hangsúlyozva: a testületet ért több támadás sem téríti el a munkásőröket megtisztelő feladatuk, a nép hatlamának megőrzésétől. Ezt követően az elmúlt évi versenymozgalomlban helytállók kitüntetésére került sor. A megyei parancsnokság „Élenjáró egység” címet, vándorzászlót, és oklevelet adományozott a kisvárdai Kilián György mumkásőr- egység kollektívájának, míg Grósz Károly Svájcban Grósz Károly, az MSZMP főtitkára svájci tartózkodásának első napján, szombaton a késő esti órákban Zürichben eszmecserét tartott Jean- Michael Camdessus-vel, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával. A washingtoni székhelyű szervezet vezetője a beszélgetés során kifejtette, hogyan ítéli meg a magyar helyzetet az újabb gazdasági törekvések tükrében. Nagyra értékelte és egyedülállónak nevezte a magyar stabilizációs és reformprogramot, amelynek végrehaj tását a valutaalap figyelemmel kíséri és teljes mértékben támogatja. A magyar vezető svájci programja vasárnap Davos üdülőhelyen, a Világgazdasági Fórum elnevezésű nemzetközi alapítvány egyhetes tanácskozásának színhelyén folytatódott. Itt a nap folyamán Grósz Károly egész sor megbeszélést bonyolított le nyugati országok vezető politikusaival, majd este beszédet mondott a Világgazdasági Fórumon. (Beszédét lapunk 4. oldalán közöljük.) Az állománygyűlés résztvevői. Öngyilkosjelöltek az éjszakában „Nem vagyok plás, csak három sört, meg három felest ittam, ötszázezer kilométer balesetmentes közlekedésért kitüntetést is kaptam. Két gyermekem van, ha elveszik a jogosítványom, mit csináljak?” Az egyik rajtakapott gépjárművezető vallomása a közúti ellenőrzés során, amit a hét végén tartottak, s ahoi 855 járművet ellenőriztek megyénkben. (2. oldal) Kovács László átveszi magas kitüntetését. a megyei parancsnokság „Kiváló közvetlen szakasza” címet nyerte el a vegyvédelmi szakasz kollektívája. Többen részesültek Kiváló Parancsnok, Kiváló Munkásőr kitüntetésben. Átnyújtották a szolgálati érmet a 30, 25, (Folytatás a 4. oldalon) Regionális átalakítás előtt az újságírók szövetsége Mint arról beszámoltunk, pénteken délután megkezdődött a Magyar Újságírók Országos Szövetségének előrehozott, háromnapos közgyűlése Budapesten. Szombaton folytatódott a vita, melynek során — többek között — felszólalt Berecz János, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára is és kifejtette véleményét a teljes sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságról, hangsúlyozva, hógy meg kell szüntetni a sajtó rétegződését, mert csak egy nyilvánosság lehet. Vasárnap délelőtt éles fordulatot vett az addig meddő vita, amikor az alapszabály-tervezet vitájában Bürget Lajos, a Kelet-Magyor- ország munkatársainak egyik küldötte átfogó koncepciót ismertetett a MUOSZ átalakítására: a helyi MUOSZcsoportökból, valamint a fővárosi szerkesztőségek MUOSZ-csoportjaiból jöjjenek létre önálló, autonom, jogi személyként működő regionális szervezetek; kapjanak továbbá teljes autonómiát a szakosztályok. A regionális szervezetek és szakosztályok „alulról építkezve” hozzák létre — az általuk delegált személyekből — azt a testületet, amely két közgyűlés között kizárólagos joggal irányítaná és ellenőrizné a szövetséget... Az elgondolás heves vitát váltott ki, szünetet rendeltek el, ez alatt kompromisz(Folytatás a 4. oldalon) Erősödő önkormányzat. úi lehetőségekkel Nyíregyháza megyei státusáról Mint ismeretes: a Népköztársaság Elnöki Tanácsa legutóbbi ülésén úgy döntött: 1989. április 1-jei hatállyal megyei várossá nyilvánítja Kecskemétet, Nyíregyházát és Székesfehérvárt. Mit jelent ez Nyíregyházának? — ezzel a kérdéssel kerestük meg Csabai Lászlónét, a városi tanács elnökét. — Anélkül, hogy eltúloznám,, úgy érzem, az öröikváltság, a megyei székhelyvárossá nyilvánítás után ez jelenti a harmadik olyan minősítést, amely a nyíregyházi városközösség küzdelmét, tehetségét, áldozatkészségét fémjelzi. Mert a város új státusa az itt élő emberek, a patrióták, az üzemek és intézmények kitartó erőfeszítése árán született. Fontos lépés ugyanakkor ez az önállósodás folyamatában, a városi önkormányzat erősödésében. Lehetőséget ad a megyei státus arra, hogy jobban gazdája legyen az itt élő lakosság, a választott testület Nyíregyházának. — A megyei várossá válás nem jelent azonnal újabb pénzforrásokat, így tehát reálisan kell fogadnunk és értékelnünk e megtisztelő címet; ugyanakkor igaz, több területen fontos változásokat hoz. Így például módosul a hatósági munka eddigi rendszere, miután az ügyek intézése másodfokon is a városnál zárul le, s jogorvoslatért majd a megalakuló közigazgatási bírósághoz lehet fordulni. Reméljük, ez az ügyintézés egyszerűsödéséhez, (Folytatás a 2. oldalon) Befejeződött megyénkben a munkásőrök mérlegkészítése "" O " ' XLVI. évfolyam, 25. szám ÁRA: 4,30 FORINT ________1980. január 30., hétfő Saját autója ütötte el Fekete krónikánk az 5. oldalon.