Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-26 / 22. szám

Injekció a krokodilnak Á másik kórház A kitüntetett karnagy Készül a lemez Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy, a Nyír­egyházi 4-es számú Általános Iskola taná­ra a zenei nevelésre tette fel az életét. Egy­kori tanítványai közt művészek, művészta­nárok vannak, az idősebbeknek már a gyermekét taníthatja énekelni. Nemcsak a zenerajongók ismerik város­szerte, gyakran szerepel a lapok hasábjain. A Venezuelába és Ausztráliába eljutott Camtemus kórus karnagyaként megismer­hették a világlapok olvasói. Nemrégiben Nyíregyháza tanácsa tolmácsolta a városla­kók elismerését Szabó Dénesnek, a Városért című kitüntetést nyújtották át neki az ünne­pi tanácsülésen. Nem győzi eléggé haingsúlvozni, hogy egyáltalán nem a rangos eredmény elérése motiválja a kórustagokat. Nem állhat min­denki pódiumra, nem énekelhet minden­ki mások gyönyörködtetésére. Viszont éne­kelhet és muzsikálhat a saját gyönyörűsé­gére. Olyan élményeket nyújt a zene a fel- cseoeredő gyermeknek, amelyeket más tan­órákon nem kaphat meg. Érzelmi élete gazdagabb, egyénisége színesebb a zenei tagozatom végzett gyermekeknek. Életre szóló élményekkel gazdagodnak, pedig iga­zán nem foghatja rájuk senki, hogy társa­iknál könnyebb lenne a helyzetük. Sőt. A közismereti tárgyiak mellett már első osz­tálytól emelt óraszámban foglalkoznak hangszeres zenével, énekkel, és rendszeres látogatói a kóruspróbáknak A 4-es iskolá­ban például a ma már világhírű Cantemus kórus mellett énekelnek a gyerekek a „ci­cakórusban” és alakítottak egy fiú vegyes kart. A Pro muzika nevet viselő, a szak- szervezetek támogatását élvező leánykar az egykori 4-es iskolásokat tömöríti, akiket éppen az együtténeklés öröme késztetett arra, hogy a nyolcadik osztály után is kó­rusban énekeljenek a megszokott társak­kal. Köldökzsinóron kapcsolódnak ma is a 4-es iskolához és Szabó Déneshez. Mi több, a kórusok féltékenyen figyelnek egymásra: melyik karra jut több figyelme a karveze­tőnek. Szabó Dénes makói születésű, Szegeden járt középiskolába, Miskolcon tanult fuvo­lát. szolfézst, általános iskolai énektanítást. 1969-ben kapta meg a diplomáját és lénye­gében nem tudta, hol kezdi munkáját. Amit biztosan elhatározott korábban: akármi is lesz belőle az életben, de nem lesz általános iskolai énektanár. És mit hoz a sons? A 19. tanévet kezdte meg 1988-ban a nyíregyházi 4-es iskolában. Ha nem számítjuk azt a két hetet (!), amíg a sárospataki zeneiskola fu­volatanára volt, mindig is Nyíregyházán ta­nított. Má már joggal számítják rzabolcsi- nak, sokan nem is tudják, hogy nem itt szü­letett. 1969-ben hívták ide, se lakást, se magas fizetést nem tudtak ajánlani. Mindössze annyit, hogy állása lesz. Szabó Dénesi nem abból a fából faragták, aki presztízs miatt, vagy anyagj okokból hajtott volna rangra, pénzre, állásra, idejött és csendben elkez­dett dolgozhi. Lassan az eredmények is menetrendszerűen jöttek. Kötötte őt min­denekelőtt a tanítványok ragaszkodása. A szülők közt is egyre több támogatót talált céljai valórá váltásához. (Éppen a beszélgetés alatt kopogtatott Erdélyi Taifnás, a leglelkesebb szülők egyi­ke. Fotózza, videóra veszi a kórus szereplé­sét, most is egy videofilm miatt jött. Há­rom gyermekét tanította a zenére Szabó Dénes, két Erdélyi-csemete a zeneakadé­miát is elvégezte.) Eredményeik tiszteletet parancsolnak. Nem véletlenül mondta a karnagy, hogy az iskola sokszor nemzetközi átjáróházhoz ha­sonlít. Gyakran jönnek külföldi vendégek, leveleznek más országok kórusaival, több meghívásnak nem tudnak eleget tenni egy- egy fesziválna. Az átütő sikert és a nemzet­közi hírnevet az 1983. évi venezuelai út hozta meg a Cantemus kórusnak. A kóru­sok világtalálkozójára 18 énekkar érkezett a dél-amerikai országba. Európát öt kórus képviselte, köztük a nyíregyházi Cante­mus. Á másak rangos eseményre tavaly nyáron Ausztráliában került sor. Kétéven­te rendezik meg a zenei nevelés világkonfe­renciáját, mindig más országban. Nagy meg- tisztelteteenek számított ott szerepelni. És még milyen szépen! A befektetett munka lassan beérett. Sza­bó Dénes 1984-ben Ifjúsági díjat, a rákö­vetkező esztendőben Liszt-díjat kapott, ö viszont a kórusra hivatkozik, hogy a gyer­mekek zeneszeretete nélkül képtelen lett volna ilyen látványos eredményeket felmu­tatni. Nem is ez volt a célja, hanem az együtt éneklésre, a zene nyújtotta élmé­nyek pedagógiai hatására alapozta egész általános iskolai nevelőmunkáját, és eköz­ben jöttek a sikerek. Még ma is szívesen emlékszik vissza a Llangallen-i fesztiválra. Vagy az arnhemire, ahová szinte turistaként utazott a kórus, mégis a maximális pontot szerezték meg, és A Liszt-díjas karnagy, akinek tevékenysé­gét városa is elismerte. ezzel együtt nagy dicsőséget a magyar zenei nevelésnek. A nemzetközi versenyek köízül, a nehézségi fokot tekintve, kiemelkedik a debreceni Bartók-^kórusverseny. Bár az is­kolában a külföldi sikereket könyvelik el nagyobbnak, mint a hazai közönség előtt elért díjakat. - . Vajon mi egy karnagy feladta? Joggal hiheti a kívülálló, hogy mindössze annyi, tanítsa meg a gyerekeket jól énekelni, a kórust szerepelni. Csakhogy a valóság egy kissé eltér ettől. Szabó Dénesnek — külö­nösen a korábbi esztendőkben — rengeteg ideje elment arra, hogy menedzselje a kó­rust. Szervezte a külföldi utakat, intézve a hivatalos papírokat, szaladgált az engedé­lyek után, de még olyan esetet is említett, amikor egy beígért autóbuszt az utazás előtt három nappal lemondott egy cég, és neki kellett 72 óra alatt üzemképes és szabad autóbuszt szerezni, ha nem akarta, hogy a kórus lemaradjon a külföldi szereplésről. Az ilyesmiről bizonyára nem is tudn-ak sem á kórus tagjai, sem a szülők. Sok országban tapsoltak a kórusának, de ki hinné, hogy még egyetlen hanglemez nem készült róluk? Talán az idén bepó­tolják ezt a hiányt, mert a Hanglemez- gyártó Vállalat megkereste őket és közöl­ték: hatvanperces lemezfelvételt szeretné­nek velük. Erre még 1989 nyarán, a me­gyei tanács nagytermében kerülne sor. A kikötés az, hogy mind a hatvan perc Ko­dály-művet tartalmazzon. A Magyar Rádióban gyakran hallhatjuk a Cantemus kórust énekelni. A nyíregyházi rádióban és a városi televízióban, vala­mint a Kelet-Magyarország hasábjain, ért­hetően még gyakoribb vendégek. Szabó Dénes végeredményben nem pa­naszkodhat a sorsra. Igaz, nehéz volt bizo­nyára az indulás, mert lakott Nyíregyházán vagy hat helyen albérletben. Felesége a ze­neiskolában tanít fuvolát és szolfézst. Bar­bara lánya továbbképző» Debrecenben, a fia, Soma elsős gimnazista a zeneművészeti szakközépiskolában, szintén Debrecenben. A családja a zenének szentelte -az életét. Nehéz volt számára az élet a lánya születé­sénél, amikor 1970-ben a tiszai árvíz mi­att a végzett zenetanár óikat is behívták a Magyar Néphadseregbe. Két évig katonás­kodott. Levelező apának számította magát, olyan ritkán találkozott az újszülött Bar­barával. , Ma már rangnak számít a nyíregyházi szülők körében, ha a gyermekeiket a 4-es iskolába adhatják zenét tanulni Szabó Dé- neshez. Ami igen ritka, felvételi elbeszél­getésre, meghallgatásra hívják be a jelent­kezőket, és ma már nem tudnak mindenkit felvenni az induló két zenei osztályba. (Mellesleg jegyzi meg a karnagy, hogy a fa­vorizált zenei tagozatos osztályok mellett a harmadik, ,.szürke” osztály valahogy a hát­térben marad. Pedig onnan !s kerülnek ki tehetséges gyerekek, akik nem a zenei pá­lyán érinek el kimagasló eredményeket.) Aztán első osztálytól kezdve módszeresen foglalkoznak a gyermekekkel. Mind maga­sabb számban hallgatnak zenét, tanulnak hangszeren játszani, járnak valamelyik kó­rus próbáira. Gondolhatná a kívülálló, hogy mindenki született zenei tehetség, aki ide bejut. Hogy ez mennyire nem így van, bizonyítják Sza­bó Dénes szavai, ő azt mondja erre, ha egy átlagos képességű gyermek foglalkozik hosszú éveken át a hangszeres zenével és tanul énekelni, a nyolcadik osztály végére egészen tűrhető eredményt produkál. Tehát jó módszerrel mindenkiből lehetne zenét művelő embert faragni! Neki azonban nem ez a célja. Azt szeretné elérni, mintegy ars poeticát fogalmazza meg, hogy zeneszerető ember váljon a növendékeiből. így gazda­gabb lesz érzelmekben, erkölcsi tartásban az illető. Végeredményben minden zenei oktatásnak, nevelésnek ez a célja, és ehhez találtak nagyszerű módszert és lelkes kar­nagyot a 4-es iskolában. A Városért kitün­tetés ezt a nem mindennapi munkát ismer­te el. Az 1876-os törvény megalkotása után kez­dődött el Nyíregyházán a szervezett állami állategészségügyi szolgálat munkája. A váro­si, megyei, járási állatorvosok hálózata jelez­te: az állam igen nagy jelentőséget tulajdoní­tott ennek a munkának. Ekkor már önálló egyetemen oktatták az állatorvosokat, akikre hatalmas értéket bíztak. Nyíregyházán most rendezik annak a kis múzeumnak az anyagát, mely az állatgyógyászat emlékeit mutatja be. Ebben az anyagban az állatkórház csak az 1950-es évtől szerepel, addig ugyanis ilyen nem létezett. Ekkor építették a Csipke utcán, mégpedig sok társadalmi munka beiktatásá­val. Ez az épület a város közepén negyedszá­zadig szolgált. Csak az 1976-os év januárjá­ban vették birtokba a mai, Orosi úton lévő korszerű létesítményt, melyhez egy . nyitrai kórház szolgált mintául. A nyíregyházi állat- kórház megyei szerepet kapott, de a gyakor­lat azt mutatja, hogy borsodi, hajdúsági te­rületek is ide gravitálnak. Ennek nyilvánva­ló oka: az intézmény jó híre, centrális fek­vése. Az állatkórházban három orvos, 5—6 gon­dozó, három állatmentő-autóvezető dolgozik. A kék keresztes járműveket a kórházhoz in­tegrálták. Létrehozásakor újfent megfogal­mazódott a múlt századi alapelv: egy állat- tenyésztő megyében egy ilyen intézmény ha­talmas. értékeket ment meg. Elég, ha arra uta­lunk, egy-egy esztendőben 8000 „beteggel” találkoznak, melyek között a nagy haszonál­latok éppúgy megtalálhatók, mint a kedv­telésből tartottak. A belgyógyászati, sebé­szeti és szülészeti beavatkozások, az ambu­láns rendelés olyan nagy forgalmat jelent, hogy az itt dolgozók csak nagy erőfeszítések árán tudnak eleget tenni hatalmas felada­tuknak. Nyújtott betegfogadás van, reggel nyolctól este hatig állandóan dolgoznak, ezt követően éjjeli ügyeletet tartanak. Mindez szükséges, hiszen a kórház bentlakó páci- / ensei ugyanolyan törődést kívánnak, mint minden más élőlény. Hogy az állatkórház jelentőségét bizonyít­suk, csupán egy adat. Egy esztendő alatt két­száz szülészeti-sebészeti beavatkozást végez­nek, azaz ennyi a teheneken végzett császár- metszések száma. A megmentett érték 8—10 millió forintot tesz ki. De nem kevésbé tet­szetős érv: egy ló ma 40 és 150 ezer forint körüli érték. Meggyógyítása, megmentése tehát hatalmas összeget jelent. Sajnos a kór­ház eredményességének számításakor nem ezt az értéket nézik, hanem csak a bevéte­leket. Ez pedig sosem mutat valós képet, hiszen nevetséges árakkal dolgoznak. Egy császármetszés 550 forintba kerül. Egy ivar- talanításért tíz—húsz forintot kérnek. Egy műtét, függetlenül annak nehézségétől, szin­tén néhány száz forintot hoz. Ennek ellenére a 2,5 milliót beveszi a kórház, ami nevet­ségesen kevés ahhoz képest, amit kapnia illene. Sajnos a biztosítási rendszer sem olyan, hogy akár az állattartó, akár a kór­ház érdekelt lenne a jószág megmentésében. Aki nem látta, nem is sejti, milyen nehéz az itteni munka. Már a diagnózis készítése ie- rendkívüli, hiszen a páciens nem tud kö­zölni semmit. Arról már nem is szólunk, mit jelent egy nagy állat ledöntése, érzéste­lenítése, megoperálása. A lehetőségekhez ké­pest jól felszereltek. Van egy amerikai tábo­ri hordozható röntgenberendezés, igaz, csak kisebb állatok átvilágítására. Döntőkészülék, műszerpark, kis- és nagyállatműtő, ambu­lancia áll rendelkezésre. Az itt dolgozónak minden szakágat ismernie kell, valódi spe- cializáció nem alakult ki, az évek gyakorlata alapján szakosodnak az orvosok. Közben maguk végzik az adminisztratív munkát is. Laboratórium is segíti munkájukat. Lénye­gében a felszereltséget és a létszámot nézve a nyíregyházi az ország nagy állatkórházai közé tartozik, forgalmát nézve pedig az el­sők között van. A haszonállatok mellett igen nagy jelentő­ségű a kedvtelésből tartott állatok gyógyí­tása. A kutyán, macskán, díszmadáron kívül ma már a kígyó, a teknős, és sok más hüllő is a klientúrához tartozik. Mindez azt jelenti, hogy mind többet kellett szakmailag fejlőd­ni ahhoz, hogy ki tudják szolgálni a hozzá­juk fordulókat. De hoznak ide sebzett mada­rakat, így baglyot, rétisast, héját, gólyát. Külön feladat, hogy a kórház látja el a va­daspark állatait is. Így már végeztek csá­szármetszést dámszarvasnál, őrizték a va­daspark medvéjét. Oltják is az állományt, így a rókákat, farkasokat is. Hoztak a kórházba gyomorrontásos krokodilt, melyet az udva­ron injekciózott az orvos. Talán a legizgal­masabb az volt, amikor az oroszlánnak kel­lett fogat húzni. Mindez csak úgy lehetséges, hogy van altatópuskájuk, s így a nagy és veszélyes vadat, a rakoncátlankodót le tud­ják nyugtatni. Teljesen világos, hogy az általános kép­zést kapó állatorvosnak sokat kell tanulnia ahhoz, hogy a követelményeknek megfelel­jen. Kapcsolatuk az állatorvosi egyetemmel példás, de kapnak oktatást az állatkert szak­embereitől is. így a hagyományos gyógyá­szati továbbképzés mellett a különleges ese­tekre is felkészültek. Igen komoly plusz, hogy a nyíregyházi állatorvosok olyan szakmai ta­pasztalattal rendelkeznek, melynek híre van. Nem véletlen, hogy ők vezetik a megyében dolgozó állatorvosok szakmai képzését, to­vábbképzését is. Az utóbbi években értékelésük olyan volt, hogy a nyíregyházi állatkórházat az állator­vosi egyetem tankórházává nyilvánították. Ez azt jelenti, hogy az ott tanulók felváltva érkeznek ide szakmai gyakorlatra, melynek egy részét a kórházban, másik felét pedig a város körüli mezőgazdasági üzemek állatte­nyésztő telepén töltenek. De a múlt évben dőlt el, hogy a külföldiek képzésébe is be­kapcsolják őket. A hannoveri egyetem, a be­szerzett információk alapján, az itt járt nyu­gatnémet hallgatóik referenciái nyomán azt kérte, hogy a magyarországi egyetemen ta­nulók, és az ide küldött ottani növendé­kek Nyíregyházán gyakoroljanak. Egy leg­újabb döntés értelmében a nyáron tizenegy lengyel állatorvosjelölt is az itteni állat­kórházban praktizál majd. Mindez annak köszönhető, hogy a szakmai színvonal olyan magas, hogy az már a megye határain túl is ismert, elismert és megbecsült. Nem mellékes az sem, hogy ez az intézmény ké­pezi az úgynevezett állatorvosi szaksegé­deket, más néven felcsereket. Az elmúlt 15 év alatt tizenegy olyan tanfolyamot szer­veztek, ahol ilyen szakembereket bocsátot­tak az állategészségügy rendelkezésére. A szakmai munka mellett (vagy helyett ?J az állatkórháziakat más dolog is Izgalom­ban tartja. A semmit el nem kerülő változ­tatási hullám őket is elérte. Az eddigi állam- igazgatási hatáskörből kerülnek ki, és az elképzelések szerint nyereségérdekeit vál­lalati formában dolgoznak majd a jövőben. A még csak körvonalazott elképzeléseknek azonban realitása csak akkor lesz, ha más, értelmes biztosítási rendszer is társul eh­hez, és a kezelési és egyéb költségek a va­lós munkához igazodnak. Jóllehet, sokat számolnak, terveznek, mindez nem jelenti azt, hogy a szakmai munka háttérbe szo­rulna. Egyetlen elvárásuk van: legyen jó, az eddiginél is megfelelőbb lehetőség a gyógyító és a megelőző munkához. Erre nagy szükség is van, hiszen várható az igé­nyek folyamatos növekedése. Az új állat­fajták, fájuk megjelenése, esetleg a ver­senyszerű lósport kialakulása mind-mind új feladatot jelent. Mint az ember esetében, az állatok világában is új és új betegsé­gek, kórokozók tűnnek fel. Így elengedhe­tetlen, hogy az orvosló ember mentes le­gyen a napi szervezeti gondoktól, s teljes erővel a szakmai munkájának szentelhes­se magát. A ritkán emlegetett állatkórház ma már szervesen illeszkedik bele a megye és főleg Nyíregyháza életébe. B. L. Kórházi pillanatkép: ▼teafáijók a betef kutyát. Kelel-Magyaforasag — .Nyíregyházi Elet 1989. január 28. 4 __

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents