Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-19 / 16. szám

2 Kelet-Magyarország 1989. január 19. Nyíregyházán a Pál Gyu­la Terem ad helyet a ki­lencedik országos termé­szetbarát és turisztikai fotókiállításnak. A feke­te-fehér és színes fotók sorából Dobsay László Sajópart című díjnyertes képét és Gedeon Péter Réten című színes fotó­ját mutatjuk be. (elek) l Mentik, elsősegélynyújtók, munkavédelmiek Ki segítsen először? A hívás befut, a mentősök azonnal útnak indulnak. Per­cet sem vesztegethetnek. Az csak a helyszínen derül ki, a sérülés vagy rosszullét jelentéktelen, ellátására egy jól képzett elsősegélynyújtó tudása is elegendő volna. Kérdés persze, van-e ilyen a közelben? Mint a városi Vöröskereszt közelmúltban befejeződő vizsgálata kiderítette, igencsak kevés. — Amíg mi ilyen esetek­hez rohanunk feleslegesen, addig emberéletek foroghat­nak kockán, az igazán baj­ban lévőkön nem tudunk se­gíteni — mondja dr. Komor György, a nyíregyházi men­tőállomás orvosa. A városi Vöröskereszt elsősegélynyúj­tó bizottságának elnökeként ezért volt első dolgom meg­nézni, milyen a gyárakban, üzemekben az elsősegély- nyújtás helyzete. Nem mind­egy, mennyire képzettek azok, akiknek mások segítése a feladata. A városi Vöröskereszt a vizsgálódásra a megyei mun­kavédelmi felügyelőség szak­embereit is meghívta, akik azonnal felajánlották közre­működésüket. Megdöbbentő tapasztalat A nyíregyházi városi Vö­röskereszt, a mentőállomás, valamint a megyei munkavé­delmi felügyelőség képvise­lőiből álló csoport a megye 12 üzemét látogatta végig. Azt vizsgálták, vannak-e ki­képzett elsősegélynyújtók, s ha igen, tudásuk elegendő-e arra, hogy bajbajutott mun­katársaikon segítsenek. A vizsgálódás adatai megdöb­bentőek. Kiképzett elsőse­gélynyújtót alig az üzemek felében találtak, javarészük még elméletben sem ismerte feladatát, szinte semmit sem tudott a balesetek szakszerű ellátásáról, a sérültek kezelé­séről. — Ez a helyzet már csak azért is tarthatatlan, mert az esetek harminc százalékában üzemi, illetve otthoni balese­tekhez riasztanak bennünket — mondja Komora doktor. Ez is azt bizonyítja, hogy az elsősegélynyújtó tanfolya- mdkra igen nagy szükség van, s az sem mindegy, mi­lyen tudással fejezik be azo­kat a résztvevők. A meg­szerzett ismeretek szinten tartása, fejlesztése ugyancsak kiemelt feladat. Annál is in­kább, mert egy jól képzett elsősegélynyújtó esetenként életet is menthet. Kérhet, de nem kötelezhet — A városi Vöröskereszt csak kérheti, de nem kötelez­heti a vállalatokat elsőse­gélynyújtó tanfolyamok indí­tására — mondja Szarka Endréné, a városi Vöröske­reszt titkára. — Az eddigi eredménytelenség szermtem ennék is köszönhető. Épp ezért ezentúl csak térítés el­lenében szervezünk elsőse­gélynyújtó képzést. Az ok igen egyszerű: azt tapasztal­tuk, ami ingyenes, az több­nyire felületes is. A vállalat­vezetők azokat küldték az ilyen tanfolyamokra, akiket leginkább nélkülözni tudtak, így nem is igen törődtek az eredménnyel. Úgy gondoljuk, ha fizetni kell, olyan embe­réket küld majd a vállalat, akire azután számítani is akar. A hallgatónkén ti két­száz forintos díjból színvona­las előadókat fizethetünk meg, megvásárolhatjuk az oktatáshoz szükséges eszkö­zöket is. E munkában igen nagy segítségünkre vannak a megyei munkavédelmi felü­gyelőség szakemberei, akik az első hívó szóra mellénk álltak. — Ez csak természetes — mondja Paulik László a me­gyei mónkavédetmi- felügye­lőség munkatársa. A munka­védelmi szabályzat is előírja, hogy valamennyi munkahe­lyen kellő számú elsősegély- nyújtónak kell lennie. Hogy mi a kellő szám? Hát ez az, amire sehol nincs válasz. Hogy megítélése mennyire szubjektív, bizonyítja a fel­mérés is. A meglátogatott üzemek nyolcvan százaléká­ban nem volt meg ez a „kel­lő szám". A mentőládák ja­varészét üresen találtuk, sok helyen még a kiképzett első­segélynyújtókat sem ismer­ték. Nökünk, murtkavédelmi- seknek érdekünk, hogy ez ne így legyen, ezért az elsőse­gélynyújtó oktatásban mi is részt kívánunk venni. So­kat segíthetünk, hiszen is­merjük az egyes üzemtípu­sok veszéJyfarrás>aiit, tudjuk, melyek azok a hibák, ame­lyekre az oktatás során fel kell hívnunk a figyelmet. A felkészült, gyakorlott, tuda­tosan cselekvő elsősegély­nyújtó munkatársáért, a bal­esetek megelőzéséért egya­ránt sokat tehet. II törvény is garantálja A nyíregyházi városi Vö­röskereszt kezdeményezése máris nagy népszerűségnek örvend. Az országosan is egyedülálló javaslatra eddig háromszázan jelentkeztek. Az elsősegélynyújtás, a másokon segítés - nemcsak a kiképzettek dolga, s nem is a vezetők nemes gesztusa. Az egészségügyi törvény parag­rafusa szerint „minden ál­lampolgár köteles szükség esetén a tőle elvárható segít­séget nyújtani sérült, bale­setet szenvedett olyan sze­mélynek, aki életét, testi épségét közvetlenül veszé­lyeztető helyzetbe kerül.” Törvény ti sztélét, emberség és szakszerűség együttesen garantálhatja: a bajbajutot­tak számíthatnák társaikra. Kovács Éva Amiről le kell mondani... Tanácsülés Nyírbátorban A városi tanács idei pénz­ügyi tervéről tárgyalt keddi ülésén a nyírbátori tanács. Amint azt a jelenlevők meg­állapították, a szabályozók folyamatos változása miatt ezúttal a korábbinál is ne­hezebb volt a tervkészítés. Az anyagi források, lehetősé­gek szűkösségének köszön­hetően a VII. ötéves tervben rögzített feladatok közül le kell mondani a lakásépítés­ről, az általános iskolai bő­vítésről, valamint a csapa­dékvíz-csatornák és egyéb közművek építéséről is. Jelen­tős előrelépésre, fejlődésre tehát nem számíthatnak a nyírbátoriak. A testületi dön­tésnek megfelelően az anya­gi források pusztán az egész­ségügyi központ építésére elegendőek. Elsőbbséget él­veznek, a meglévő pénzek hetven százalékát viszik el az intézmények működtetésé­re szükséges kiadások. A tanácsülés résztvevői a Nyírbátori Városi Bíróság működésének tapasztalatairól megállapították: a korábban hangoztatott véleményekkel ellentétben a bűnözés terén nem sikerült radikális csök­kenést elérni Nem történt lényeges változás a bűnözés struktúrájában sem, hiszen ma is az erőszakos, élet és vagyon • elleni bűncselekmé­nyek fordulnak elő a legna­gyobb számban, s ezenfelül is az élet és vagyon elleni bűnesetek vannak legna­gyobb számban. Kiugróan magas a lopás, rablás, ki­fosztás, s változatlanul ma­gas a visszaesők száma is. A tanácsülés résztvevői a városi gázhálózat megvaló­sításáról, és továbbépíté­séről, feladatairól is tár­gyaltak. A gerincvezeték megépítése után 244 nagyfo­gyasztó, intézmény és város­lakó tartott igényt a gázfű­tésre. Az üzemeltetéssel egy időben megkezdte munkáját a TIGÁZ nyírbátori kiren­deltsége is, amelynek végle­ges helye a Zrínyi Ilona ut­cán épülő ház földszinti ré­szében lesz. (k. é.) vissziiHiM a népművelők fizetése Nagyon egyetértek a lap­ban január 10-én megjelent írással, a címe: Egy béreme­lés visszhangjából. Magam is csatlakozom és osztom a cikk szerzője (B. E.) véleményét. A népművelők és a múzeu- mosok nehéz és fáradságos munkát végeznek, és magam sem hittem volna el, mennyi buzgalommal és talpalással teszik ezt. Saját meggyőző­désemmel tudok az újságíró­nő cikke mellett állást fog­lalni. Nagyon sokat kell azért fáradozniuk, hogy a régi ha­gyományokat összegyűjtsék és a jövő számára csokorba kössék. Bizonyítja ezt a ko­vácsok országos konferenciá­ja Nyíregyházán, amikor Puskásné ©láh Júlia az egész Még egyszer a taxitarifárél Már nem is lenne igazi hétfő, ha nem lenne ár­emelés. Ez a címben jel­zett taxitarifa is az volt, amelyet a KIOSZ fuvaro­zó alapszervezetének tit­kára jelentett be (mi pe­dig közöltük) a Korona, a Viking és a City társasá­gok, valamint a „mezítlá­basok", a szervezeten kí­vül személyszállító kis­iparosok nevében. Visszatérésünk oka, hogy az áremelés indoklása egyáltalán nem meggyőző és legtöbb pontja sántít is. Először is a kocsik ár­emelése még nem érezhető, mert nem hiszük, hogy hét­főtől új autókkal fuvaroz­nak bennünket. A taxisok személyi kiadásainak nö­vekedése igaz dolog, ám ez bennünket, utasokat is épp úgy érint. A tömegközleke­dési eszközök árai február­tól emelkednek, az áremel­kedés oka pedig az állami támogatás csökkentése, il­letve megvonása a közleke­dési vállalatoktól. A taxi­soktól semmilyen támoga­tást nem vont meg az állam, tehát ez sem indokolja az áremelést. Arról nem be­szélve, hogy ha már ezt in­dokul hozták fel, legalább a dátumban is alkalmazkod­tak volna az áremelés­hez és február 1-től emel­ték volna áraikat. A legmerészebb indok így hangzik: -várhatóan változik majd az üzem­anyag ára is majd ebben az évben. Reméljük, nem lesz igazuk, de ha mégis, akkor sem lehet egy maj­dani eseményt árfelhajtó oknak nevezni. És ennyi ké­tely után már azt sem hiszi el az ember, hogy az idén a későbbi áremelésektől függetlenül nem módosíta­nak árat a taxisok, ugyanis előfordult már ígéret elle­nére is áremelés. Például most. Amikor a taxisok az árhatósággal egyeztették elképzelései­ket, szó sem volt a tízforin­tos indult, a tízforintos ki­lométerenkénti és a 4 fo­rintos várakozási díjról, 9, 9, 3-ban egyeztek meg, csak a pesti áraik hallatán változtak Nyíregyházán is ilyen mértékben az árak. Ami azt illeti, a szállítá­si díj valóban szabadáras, de az aránytalanul magas árakért változatlanul lehet büntetni és színvonalasabb szolgáltatást megkövetelni. Igaz most minden bizonnyal sikerült kijátszani az elté­rő árakat azzal, hogy a Fő­taxi kivételével egyöntetűen emelték a tarifát, arra vi­szont van rendelkezés, hogy tiltott a kartellba tö­mörülés, vagyis összefogni azonos áron az utasak el­len. Az pedig már egyene­sen megengedhetetlen, hogy a nyíregyházi társaságok felhívják a megye más ré­szein dolgozó taxisakat, hogy ők is kövessék ezt az ártarifát. Felháborítónak tartjuk tehát a taxisok ilyen mér­tékű áremelését és kíván­csian várjuk, hogy ennyi pénzért ezután lehet-e majd a taxiállomáson kocsit vá­lasztani, vagy ezután is csak a soron következő autóba ülhet az utas; hogy behajtanak-e a földútra is, ha az az úti cél; hogy vállal­ják-e a csomag szállítást is, ha ügyfelük nem csupán zsebredugott kézzel akar beülni. Mivel a költségek emelkedése ekkora áreme­lést nem indokol, reméljük, hogy gyakori lesz majd az ellenőrzés. Balogh József országot felkutatta, és en­gem is fel tudott lelkesíteni, hogy 65 évesen is részt vet­tem a táborban. Igaz, nem könnyen adtam rá magam, csak a népművelő érdemes munkája miatt. Akkor elgondolkodtam azon, hogy a népművelő reg­geltől estig mennyit rohan, hány helyen kell neki eleget tenni, amellett állandóan ké­pezniük kell magukat. De azt azért nem gondoltam, hogy olyan kevés pénzt kap­nak. Pedig ők őrködnek a múlt, a nép kultúrája fe­lett, vigyáznak, hogy az el ne vesszen, és nekik könyvre, de még cipőtalpra is többre van szükségük, mint egy iskola- igazgatónak, vagy szövetke­zeti elnöknek. Ahogy én ta­pasztalom, a szakma szerete- te és az elképzelt sikerek ad­nak erőt nekik. Szerintem is megérdemelnének annyit, mint egy kisszövetkezet elnö­ke. (Teljes név és cím, amit a levélíró nem kíván közzétenni. Köszönjük reagálását.) ÖTLETEK LÁPOKBÓL értékek védelme A Baranya Megyei Tanács az építészeti értékek helyi védel­méről tanácsrendeletet alkotott. Miről is van szó? Az országos védettségi kategóriákban — mű­emlék, müemlékjetleg, városképi jelentőség — az az építészeti emaékanyag kapott helyet, ami­re az ország, az egész társada­tom számára szükség van. Csak­hogy rengeteg az emlékanyag, ■minek valamely tájegységben, egy-egy településen van rend­kívül! jelentősége, akár azért, mert építészeti, népi építészeti, régészeti, akár azért, mert helyi történeti értéke van. Ezekről gondoskodik elsősorban a ren­delet. ami figyelemmel van fon­tos épületrészletekne és a telepü­lés arculatát meghatározó együt­tesekre. utcaképekre is. A me­gyei tanácsrendelet felsőbbszintű jogszabályként határozza meg mindazt, amit a helyi tanácsok­nak kell a maguk területén meg­tenniük. Ez pedig mindenekelőtt a település építészeti, műemléki faluképei értékvizsgálata, amit e rendelet hatályba lépésétől szá­mított két éven belül kell meg­ejteni. NYUGDÍJASHAZ PANZIÓVAL Dunaújváros központjában, szemnek is tetszetős épületben harminckilenc garzonlakás nyújt nyugodt körülményeket azoknak az idős embereknek, akik elcse­rélték nagyobb lakásukat a két éve létesült nyugdíjasházba. A földszinten lévő tágas pihenőszo­bák azonban nem bizonyultak kihasználtnak. Ezért , a pihenő­szobákból létrehoztak egy pan­ziót. Egyszerre három-három férfi, illetve nő számára tudnak helyet adni. Napi kétszáz forint ellenében átmenetileg szállást, étkezést, orvosi ellátást és ingye­nes gyógyszert biztosítanak a panzió lakóinak. Térítés nélkül itt nem maradhat senki, ugyan­akkor a szállásról csak haza le­het távozni, tehát ez nem egy­fajta rossz értelemben vett „ug­ródeszka” a szociális otthonhoz. Amennyiben a lakó megbeteg­szik és kórházba kerül, napi öt­ven forintos térítés ellenében fenntartható a hely, de hosszabb időre semmiképpen sem foglal­hatja el senki a panziót. Még egy fontos dolog: kizárólag meg­felelő indok, valamint az idős ember beleegyezése szükséges a szállás igénybevételéhez. ÉRETTSÉGI UTÁN: IDEGEN NYELVŰ LEVELEZÉS Sok diák érettségi bizonyít­vánnyal a kezében és sikertelen felvételivel a háta mögött, két­ségbeesetten keres állást szep­tembertől. A székesfehérvári t. István Gimnázium idegen nyel­vű külkereskedelmi levelező osz­tálya remek lehetőséget nyújt azoknak a fiataloknak, akik sze­rettek volna továbbtanulni. A felvételi alapfeltétele az érettsé­gi és a német nyelv némi Isme­rete. Heti három alkalommal van tanítás, délutánonként. Első osz­tályban csak* a levelezés tantár­gya folyik idegen nyelven. A második évben már mindennemű oktatás németül történik. A két év elteltével a tanulók állami nyelvvizsgát tesznek, itt helyben, és a megszerzett felsőfokú, eset­legesen középfokú vizsgának megfelelően kapják meg vég­zettségükről az oklevelet. Ezután pedig elhelyezkedhetnek bárhol, ahol szükség van külföldi levele­zőre, fordítóra vagy tolmácsra LAKAS NÉLKÜLI FIATALOK SZERVEZETE A KISZ Pécs Városi Bizottsá­ga kezdeményezi a 35 évesnél fiatalabb lakásra váró fiatalok szervezetbe tömörülését, a ki­szolgáltatottság enyhítése érde­kében. Leendő tagságát milyen eszközökkel tudja majd (ki)szol- gálni az elképzelt szervezet. A lakás nélküli fiatalok esetében a közös érdekeket képviselő prog­ram kialakításában való részvé­tel mellett elsősorban a korrekt, reális, gyors és sokoldalú, a hi­telekre Is kiterjedő tájékoztatás, a lakáskoncepciók döntés előtti véleményezése, a lakáselosztó bi­zottság munkájába való bekap­csolódás, valamint a lakásmobi­litás ösztönzése lehet teljesíthe­tő igény. Mindehhez, mivel a szervezetet a KISZ hívja életre, az országos KlSZ-értekezlct — meglehetősen tágan értelmezhető — politikai platformjának elfo­gadása és félévente hatvan fo­rint tagdíj befizetése lehet az ellentételezés. TÁRSASHÁZ épül a városképet csúfító foghíjas telekre Nyíregyházán a Kiss Ernő utca és Benczúr tér sarkán. (Elek Emil felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents