Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-12 / 295. szám
1988. december 12. Kdet-Magyaronsíg 7 Ancsa utolsó ugrásnapja Odafent minden oké! — Mi újság odafenn? — Minden rendben! — közölte Vámosi János szakosztályvezető, aki rádión tartotta a kapcsolatot a magasban húzó géppel. A pilóta és a fedélzeten tartózkodó ugrató közölte, hogy jól látszik a cél, vagyis a homokkal „bélelt” célkör, amelynek pontosan a közepét kell megcélozniuk az ugróknak. És a gépben intézkedett az ugrató Fedor László. — Alighanem most ugrik Szalga Erika — hallottuk a földön. Valóban. a lányok kezdték a sort: Kiss Csilla, Hrubovszki Mária, Vezse Mária .. . A versenybírók mérőszalaggal és úgynevezett le- tűzővel a kezükben álltak lesben a célnál. — Valami baj lehet vele! — mondja Vámosi. mert hosszabb ideig néz felfelé. És tényleg. Az egyik lány magát megfeszítve dolgozik odafenn, hogy sikerüljön a cél közelébe kerülnie. A szállítógép — a jó öreg Ancsa — szünet nélkül működött -a nyíregyházi repülőtér légterében. Ez volt az év utolsó ugrásnapja. Éppen Jánkfalvi Attila ernyője lobbant. Nem sokkal később közeledett az ernyő, alján az ügyes ugróval. Néhány másodperc múlva már ünnepelték, ugyanis pontosan a cél közepében ért talajt. A többiek sem hagyták magukat. Sőt. Alaposan megjavították eddigi egyéni csúcsaikat. Lelesz Tibor nagy bánatára ezúttal ő nem tudott hozzájárulni az eredményhez, s ezt mindenki sajnálta. Mert első két ugrása 0 centire sikerült, a harmadik leméréséhez már rövidnek bizonyult a „zollstock”. — Mit csináltál, fiú? — Rosszul helyezkedtem, ez lett az eredménye. Következett az ejtőernyősök öregje, Fedor László. Ö már a magasból integet felénk. ő is eltalálta a mértani nullát. Kezdők következnek, komótosan szedik magukra a szürke „csomagot", azaz hátukra kerül az ejtőernyő. Katonás sorban állnak, ellenőrzés következik, majd beszállás az AN—2 gép testébe. — Jó lábtörést, mazsolák! — jegyzi meg egyik „öreg” a menők közül, természetesen semmi rosszra nem gondolván. Aztán nekiiramodik a gépmadár, pilótája nagy kört ír le fölöttünk. — A magasság 800 méter, felkészülni! — halljuk a földi rádión. — Hamarosan kinyílik az első gomba, majd követi még további hét. — Ez is megtörtént — mondja Vámosi, arra gondol, amikor ő is ott téblábolt a zöldfülűek között. — Hányán foglalkoznak megyénkben ejtőernyőzéssel ? — kérdezem. — Mintegy hetvenen űzik a bátrak sportját klubunkban, persze nem mindenki „menő” ebben a szakágban. A szabolcsi ejtőernyősök több rangos versenyen indultak az év folyamán. Legjobb eredményük a burgaszi győzelem, ezt Bulgária légterében érte el a Han-kó, Jánkfalvi, Kovács I., Vámosi ösz- szetételű csapat. Dunaújvárosban, a Kohász Kupán pedig bronzérem sikeredett számukra. Odafenn tovább potyogtak az ejtőernyősök: — Te, vigyázz, mert úgy jársz, mint legutóbb — figyelmeztette az egyik leányt a szakosztályvezető. A versenyző megfogadta a tanácsot, figyelmesen, simán landolt, ezúttal nem ütötte meg „popsiját”. — Mennyire veszélyes az ejtőernyőzés? — összességében mintegy két és fél ezer ugrást végeztünk az idén — nem történt baleset —, kapom a választ. — A mai technika teljes biztonságot nyújt az ugró számára, egyébként óriási a fejlődés ezen a téren. Felnő!! súlyemelő 0B Molnár bronzérmes Furár után Molnár is feliratkozott az érmesek sorába a Tatabányán rendezett súlyemelő országos bajnokságon. Szombaton a legnehezebb súlycsoportok versenyeit rendezték, itt indult Molnár Miklós, az NYV- SSC +110 kilós emelője is. Izg-1- masan alakult verseny. Szakítás után Molnár 2,5 kg-os előnnyel vezetett, Oláh . és Kertész előtt. Mindketten jobb lökőnek számítanak mint Molnár, így Belépés díjtalan ! Láthatjuk Borkai Zsoltot Szombaton avatják a nyíregyházi sportcsarnokot Beszállás az Ancsa „gyomrába” Az utolsó körben Vámosi is ernyőt ölt, a gép ezúttal 2000 méter magasba emelkedik. Apró pontok válnak el az AN—2-es gépből, elkezdik folyamatos zuhanásukat, miközben sebességük eléri a 270 km'órát is. Egymás után nyílnak a színes kupolák. gazdáik hazaérkeznek a földre. A bátor nem születik bátornak, de ha kitart, azzá lesz. így zajlik a legbátrabbak egy munkanapja a nyíregyházi repülőtéren. Kovács György Egy hónapja nyitotta meg kapuit a Bujtosi Szabadidő Csarnok a közönség előtt. Azóta pattog a labda, hangos a lelátó. Egy esemény azonban még hátra van. A hivatalos megnyitó, amelyre december 17-én, szombaton kerül sor Nyíregyházán. — Mit láthatnak az avatóünnep nézői? — kérdeztük Listván Lajost, a csarnok igazgatóját. Eltájolták magukat a tájfutók Az emgések tiszta lappal kezdenek Nem túlzás azt állítani, hogy viharos körülmények közt kezdte meg az idei évre a felkészülését a Mezőgazdasági Főiskola SC tájfutószakosztálya. Marina György — az ország egyik legjobb edzőjének — távozása után és a függő átigazolási ügyek között bizony nem volt sok idejük az emgéseknek a sebeik nyalogatására, mert közeledett a versenyidény. A vezetők, edzők pedig igen helyesen a külső viták, veszekedések helyett a munkájukra fordították erejüket, energiájukat. A tavaszi versenyek azt mutatták: sikerült rendezni a soraikat. A vezetőedzőversenyző Moravszki János és Oláh György az első nyolc verseny után teljesítette az első osztályú szintet, Varga Katalin pedig aranyejlvényes lett. A többiek is szépen gyűjtögették minősítési pontjaikat, és a viadalokról ritkán tértek haza dobogós helyezés nélkül. Az egész szakosztály bizakodva várta az országos éjszakai és az országos csapatbajnokságot. Itt azonban csúfos kudarccal kellett szembenézniük. (Moravszki János vezető edző: — Egyetlen eredményünk a csapatbajnokságon az ifúsági lányaink ötödik helye. Ez azonban végül is nem eredmény, mert ők tavaly bajnokok voltak. Az idén már nem vállalták betegség és tanulmányi elfoglaltság miatt a komoly munkát. Idetartozik még az is, hogy Varga Kati megsérült, így ő sem állhatott a rendelkezésünkre, a fiúknál pedig taktikai hibát követtünk el.) Következett a nyár. Edzőtáborral, kemény edzésekkel és rengeteg versennyel. Ismét jöttek az eredmények. Vavrik Andrea olyan jól futott, hogy senkinek sem okozott meglepetést az, hogy válogatott viadalon kell indulnia. Ott sem okozott csalódást — első lett. Rozsnyón a nemzetközi versenyen Vav- rikon kívül Pristyák Erika, Bajzáth Tibor és Tamás Tibor állt fel a dobogó valamelyik fokára. (Nagy István szakosztály- vezető: — Az egyéni bajnokságon nem teljesültek reményeink, sajnos senki sem hozta magát. A váltó- bajnokságon viszont a serdülő lányaink másodikok lettek Oláh—Pristyák— Vavrik összeállításban. Ez azért nagyon sokat jelentett számunkra a jövőre nézve.) Mindent összevetve felemás évet zártak az emgés tájfutók. A bajnokságokon elmaradtak a várttól, de a minősített versenyzőik száma viszont emelkedett. Első osztályú lett: Moravszki János, Oláh György és újonnan Mohácsi Tamás. Megismételte aranyjelvényes minősítését: Varga Katalin. Vavrik Andrea, Fibi Krisztina, Balázs Gyöngy, az „újak”: Pristyák Erika, Óljih Anikó, Bajzáth Tibor és Wagner István. A jövő évi terveket Nagy István így foglalta össze: — A kiemelt keret részére (Oláh A., Varga K., Pristyák E., Vavrik A., Kiss Józsej, Oláh Gy.) minden feltételt megadunk ahhoz, hogy jól felkészüljenek, mert a bajnokságokon elsősorban tőlük várható a kimagasló eredmény. Szeretnénk a miskolci klubokkal (DVTK, MEAFC) jó kapcsolatot kiépíteni a közös edzések, edzőtáborok reményében. Ezeken kívül legfontosabb feladatunk a tömegesítés, az utánpótlás-nevelés. Száraz Attila — A mintegy négy és fél órás program kilenc órakor veszi kezdetét. Először az Erdély kövei c. kiállítás megnyitójára kerül sor, beszédet mond dr. Finta József főépítész. Ehhez kapcsolódik Szabolcs-Szatmár népművészete válogatott anyag bemutatása, ebben a megyei művelődési í i központ nyújtott segítséget. Kilenc óra negyven perctől az Ifjú Qárda z£- nekar és a majorettesoport szórakoztatja a gyülekező közönséget; — Mit tartalmaz a'sport- bemutató? — Pontosan tíz órakor kezdődik az a hangulatos dísztorna. amely minden bizonnyal emlékezetes marad a nézők számára. Vendégeink a Budapesti Honvéd és az Üj pesti Dózsa válogatott tornászai, köztük lesz Burkai Zsolt és Guczoghy György is. Körülbelül 11 óra 50 perckor a Himnusz hangjaival veszi kezdetét az átadási ünnepség, ekkor adják át a csarnok díszkulcsát, jutalmazzák meg az építésben élenjárókat. Befejezésül a dísztorna második részét láthatják a nézők, majd a Szabolcs-Vo- lán táncegyüttes műsora zárja a programot. — Kik azok a szerencsések akik megtekinthetik az elmondott programot? — összesen háromezer vendég számára biztosítunk lehetőséget a műsor megtekintésére, amelyre a belépés díjtalan. A belépésre jogosító meghívókat Szabolcs- Szatmár városi, falvai vendégei, a különböző társadalmi szervek, sportegyesületek, iskolák kapják. (K. Gy.) nem volt lefutott a verseny. A nyíregyházi fiú mindenképpen tartani szerette volna pozícióját, ezért kockáztatott: 195 kg-os biztosító fogása után a 202,5-et próbálta kilökni, kétszer is sikertelenül, így összetettben bronzérem sikeredett számára. +120 kg, összetett országos bajnok: Oláh Imre (Húsipari SE, edző: Szalay György) 377,5 (170, 207,5), 2. Kertész (MTK-VM) 372,5 (167,5, 205), 3. Molnár Miklós (NYVSSC, edző: Rácz András) 367,5 (172,5, 195), 4. Szűcs (MTK-VM) 335 (155, 180). A Nyíregyházi VSSC mérlege az érmek számát tekint- ve: 1. arany (Furár István), 1 bronz. Képünkön: a 67,5 kg-os Furár, aki aranyat szerzett súlycsoportjában. A Nációnál a világ Kupagyőztes Vasárnap Tokióban — európai idő szerint a hajnali órákban — lejátszották a labdarúgó Világ Kupa döntőjét. Nációnál Montevideo (uruguayi)— PSV Eindhoven (holland) 2:2 (1:0, 1:1, 1:1) — 11esekkel 7 :6. Nagy csatát vívott a két együttes, s az uruguayiak a középpályás Ostolazo révén hamar vezetést szereztek. Egészen a második félidő közepéig a dél-amerikaiak játszottak fölényben, a helyzet csak Romario 75. percben lőtt gólja után változott meg. Ezután a hollandok kerekedtek felül, s a hosszabbítás második részének elején 11- esből vezetést szereztek. Már-már győztesnek látszottak, amikor Ostolazo ismét a kapuba talált — közvetlenül a lefújás előtt. Következtek a büntetők, de hosszú ideig ez sem hozott döntést. Végül a tizedik sorozatban a Nációnál kapusa, Jorge Sere kifogta Berry van Aerle 11-esét, míg a túloldalon Tony Gomez bevette Hans van Breukelen kapuját, s az uruguayiak ünnepelhettek. Biciklivel a sakk verseny re Tiszahát Kupa Jubileumi, huszonötödik versenyét rendezte a napokban a ti- szakécskei sakk-kör. A Tiszahát Kupa egyéni döntőjén húszán ültek asztalhoz, a házigazdák mellett becsiek, kóródiak. milo- taiak és kölcseiek. A tiszabecsi- ek jármű hiányában kerékpárral utaztak a verseny színhelyére. Az ötfordulós találkozó végül a házigazdák sikerét hozta, az első öt helyét nem adták másnak. A torna végeredménye: 1. Tukacs László. 2. Tukacs Tibor. 3. Czi- kai András, 4. Nagy Gyula. 5. Kosa Csaba (valamennyi Tisza- csécse), 6. Juhász Ernő (Tisza- kóród). Eszti Fehértóról Balatonalmádi nyaralójukban nagyapa gyakran rendezett tornászversenyt lfl unokájának, de azt ő sem gondolta, hogy egyikük már í$ éves korában kiérdemli a Jó tanuló, jó sportoló címet, ö Molnár Eszter, az Üjfehértói 1. számú Általános Iskola 8. osztályos tanulója. A hosszú hajú, magas, vékony kislány Veszprémben született, de már Üjíehértón iratkozott be az iskolába. Korán elkezdett balettozni. majd művészi tornára járt , és 5. osztályos korában megismerkedett az atlétikával és a kosárlabdával. Kedvence a hosz- szú távú futás, de mindent, ahol mozogni kell, szívesen csinál. Szülei mindenben segítik, hiszen édesapja focizott, édesanyja pedig tornász volt. A sportnak hagyományai vannak a családban, és nemcsak Eszter, hanem öccse. Gábor is folytatja ezek ápolását, ő most kezdett el kézilabdázni. Ha a tanulásról kérdezem, akkor is mosolyogva válaszol. — Zene.i tagozatos osztályba járok, eddig , mindig kitűnő voltam. A testnevelésen kívül szeretem az éneket, a magyar irodalmat és a történelmet is. Kicsit meglepődtem, amikor napi programját felsorolta: délelőtt iskola, utána énekkar. edzés, majd angol szakkör vagy zongoraóra. Még ezután következik a tanulás, készülés a másnapi órákra. O ezt a zsúfolt programot természetesnek veszi. Ráadásul minden hét végéje foglalt, hisz részt vesz csapatával a megyei kosárlabda-bajnokságban. Most jelentkezett Sárospatakra a kétnyelvű gimnáziumba, s várja a felvételi eredményét. Eszter életében a sport és a tanulás kiegészíti egymást. ha az egyikben elfárad, a másik jelenti számára a pihenést. Szilágyi Zsuzsa