Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-31 / 311. szám

am HÉTVÉGI MELLÉKLET ») Most futhatok a pénzem utált; — b) „LetCrMm a kdnny­cseppet az arcodról” Van képünk hozzá! Ülünk az értekezleten. Nagy dolgok vannak napi­renden -és a bőbeszédű elő­adó belefeledkezve retoriká­jába már két órája beszél. Kell róla húsz sor. Annyi manapság az esemény és még mindig nincs gumiból az újság. Lanyhán, fél füllel fi­gyelek, nem jegyzetelek, az a húsz sor bal kézről is ösz- szejön. A^tán szünet. Már húznám el a csíkot, amCfcor elkap az előadó osztályveze­tője és baráti . jóindulattal közli: — Mérges, rád' az öreg. Az idén is voltak sajtóhi­báink. Most egy csokorra va­lót azokból közlünk, ame­lyek közül mégsem mind ke­rült be a lapba. Volt, ame­lyik menet közben fennakadt a szűrőn. Egyik városunkban csök­kentették a közéleti testület létszámát, s — mint a gép­iratban olvastuk — .Jjlőké- pesebb végrehajtó bizottsá­got választottak’’. Mi taga­dás, néha valóban nem árt, ha a vb-tag ülni is tud hosz- szabb ideig, de még jobb. ha a testület ütőképes ... „Nincs elég bálozó zsineg” — írta a szerző, s bírálta, hogy emiatt a bálák szállítá­sa késik . . . Az októberi parlamenti ülésről érkezett MTI-hírben olvastuk: „Az ©rszággyűlés létrehozta a bős-nagymarosi beruházást ellenző társadal­mi bizottságot.” Ez már pi­káns. Szegény kormánynak amúgy is rengeteg gondja van az ellenzőkkel. Éppen azért hozta létre a beruhá­zást ellenőrző társadalmi bi­zottságot ... „Jó lenne tehát tudni, hol születnek a megye életét be­folyásoló elvtársak’’ — hang­zik a mondat. — Bocs’ — mondja utólag a szerző —, természetesen elhatározások a helyes szó... És végül egy, kolléganőnk­nek érkezet levél címzéséből: XY „kulturális rovarvezető­nek”. Melyik is lenne jobb? — meditált a címzett. Maradt a nehezebbnél: rovatvezető ... Á babaarcú Megyek a fővárosba, ülök a vonaton, kora hajnalban jólesően ölel a fülke langyos melege és a félhomályban fürkészem útitársaim voná­sait. Velem szemben egy csinosnak mondható hölgy ül, mellette egy babaarcú fiúcs­ka. A szakasz dohányzó, szó nélkül rágyújthatnék, de a velem született udvariasság engedélykérésre késztet. — Megengedi? A hölgy bólintott. — A fővárosba? A hölgy bólintott. — Kettecskén? A hölgy bólintott. — És ha nem tartja tola­kodásnak, hogy hívják a ki­csikét? A megújulás jegyébe« az MTI képarchívumát is kitakarítottuk. Az egyik szekrény mögött leesve néhány fotót találtunk, ezért ezek eddig még nem voltak láthatók a magyar lapokban. Sajnos, a fo­tókhoz tartozó eredeti képaláírásokat nem talál­tuk meg a szekrény mö­gött, ezért kénytelenek voltunk saját magunk ki­találni a képek szövegét. Mentségünkre szolgál­jon, hogy mindezt már szilveszteri hangulatban tettük. A pluralizmus je­gyében több képaláírással is szolgálunk minden fo­tóhoz, s ezzel a demokra­tikus választás lehetősé­gét is felkínáljuk. Min­denki saját szakállára dönthet, melyik tetszik a legjobban. Tessék válasz­tani! Kis híján leestem az ülés­ről. A hölgy helyett a baba­arcú apróság szólalt meg dörgő baritonon: — Doktor Berentregi Jó­zsef és ha megkérhetném, ne macerálja a felségemet. Ezek után sürgős dolgom akadt az étkezőben és ami­lyen szórakozott vagyok, vit­tem a csomagom is. Vissza se mentem. — Szó szerint idézem, mit mondott: „Láttad az újság­írót, hogy a nyűvek egye meg a fajtáját. Két óráig nyomtam a szöveget és sem­mit sem jegyzetelt. Kíváncsi vagyok, mit fog ez írni em­lékezetből, amikor még, én sem tudom ::féjfeén tartani, mi mindent thöndtam.’” Ma snap'; f ejfífíVlsjitt r non. Az öreg volt. — A lényeget emelted ki — mondta —, de remélem, írsz majd róla bővebben is. Ígértem, de azt hiszem nem ez az egyetlen ígéret, amit 1988-bap nem tartottak meg. lólaám í<dioIl9s övei rr.'r .Ütőképesebb’ pi ebédet tálaltak fel, a színészek oly élvezettel vacsoráztak, hogy tőlük csak éhes lehetett bárki. .'Áa harmadik egyfelvo- náspsbati egy New York­ba szakadt testvérpár si­vár magányáról esett szó. Az egyik főszereplő. Sza­bó Tünde már az előző darabban is játszott. Most a róla gondoskodó testvér, Bárány Frigyes valóban aszottnak látszott szend­vicsekkel akart kedves­kedni, amit ő rezignáltan elhárított. Hogyne, amikor egy fél órája olyan jót evett . . . Az Ebéd cím. A nyír­egyházi színház stúdiójá­ban három egyfelvonásost játszottak, ez a középső darab. Bár este volt, de nézőként ugyancsak na­gyokat nyeltünk. Mert va­lóban egy igazi vasárna­Köszönet Rezsőnek! ki világába. Válaszomban ki­fejtettem: nekem a Rezsővel nincsen bajom, de az való­ban nem tetszett, egy nótá­jában arra biztatott, hogy hógolyóval verjük ki a lám­pát, mert sötétben meghit­tebb a.szerelem. (Ami egyéb­ként rígaEÍ)i= ■ Magyarázatom végén biztosítottam fiatal ba­rátomat a Soltész Rezső iránt érzett nagyrabecsülésemről. — És ezt követően mi a vé­leményed? — kérdeztem. — Nem is tetszik olyan nagyon hülyének lenni — summázta a legény válaszát. Megnyu­godtam. Azóta köszönő vi­szonyban vagyunk. Így is születnek barátságok. Hülye Bürget! — kiáltotta a srác a bérház negyedik emeletéről. A felkiáltás kí­váncsivá tett. Vajon miért e szokatlanul őszinte kritika? Megnéztem az ablakot, aztán kerestem egy fiút, aki tudta, ki lakik ott. ahonnan az égi hang jött. Kértem, közvetít­sen, mert szeretnék beszélni a feltehetően olvasómmal. A kapcsolat létre is jött. A fiú. némileg megszeppenve jött a találkozóra, melyet az Etel­közben ejtettünk meg; semle­ges területen. Jelen volt a közvetítő is, vélhetően azért, hogy szükség esetén barátja rendelkezésére álljon. Érdek­lődve kérdeztem: vajon mi alakította ki benne a rólam alkotott nem éppen hízelgő képet. A válasz: bántottam Soltész Rezsőt! A fiatalember kifejtette, hogy egy írásomban (glosz- sza volt az istenadta) belegá­zoltam a népszerű énekes lel­i) A finálét azért még meg­várom ... Káposztáspaszuly na minket, még reggel kifőzte a káposztáspuszulyt. Fogy-fogyogat az étel. a sofőr szerepére kár­hoztatott kollégánk jár az élen. Habzsolja a jó vastag étket. Már valahol a Tisza-parton járunk, mikor megkérdem: — No, milyen volt a paszuly? Sofőrünk bólogat. — Finom . . . Mit finom! Fensé­ges. — Majd óvatosan hozzáte­szi: — Hallottam, máshol füstölt csülköt is tesznek bele. — Hát mi is . . . — mondanám, de nem mondom. Mert tényleg, hová lett a hús a paszulyból?! Egy hét múlva újból Pályin keresztül vezet az utam. Apám már messziről kacag. — Azt üzeni anyád, a húst nem a pincében tartja. Ott a bor van, de eldugta a gumicsövet. Csak akkor adja vissza, ha tele a hasatok. Mert a hús természetesen ott volt a hűtőben. De kinek jutott eszébe az akkor . . .!? Ha péntek késő délután, akkor a Tisza, s akkor horgászat. S ha már a Felsö-Tiszára me­gyünk*. útba ejtjük Pályit is. a szülői házat. Négyünkkel sza­lad az autó, a munkaidőnek vé­ge. kollégáim enyhe célzásokat tesznek, jó volna egy kupicával. Szó se lehet róla! Majd otthon, apáméknál. Ha eddig nem tud­ták. most megtudják: szőlősgazda lettem. Három hónapja volt a szüret, a bornak már ki kellett forrni. Első útun-k természetesen a pincébe vezet. Lent félhomály, tompán csillogó nedű. — No. még egy pohárral! — biztat bennünket apám. s mi sem kéretjük magunk. Felvi­szünk egy jó kancsóval is. a fényben összenézünk. Mintha sű­rű birslé lenne a bor. zavaros, akár másnap az ember feje. Azért iszogatunk ... A második kancsó után megéhezünk. Sebaj! Anyánk ugyan nincs itt­hon, ám mintha csak várt vo!­Stadinger István: Szavazás­ra teszem fel a kérdést megfésülködjek vagy sem? Iztukalin szovjet nagykö­vet: Mintha a jobb olda­la dagadtabb lenne! Németh Miklós: Még mindig fáj a fejed a Lóránt utca miatt? A rajzokat készítette: KERTÉSZ SÁNDOR 1988. december 31. A szöveg

Next

/
Thumbnails
Contents