Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-22 / 304. szám
2 Kelet-Magyaronzág — Nyíregyházi Élet 1988. december 22. Panasziroda? Minden hétfőn „Van aki bekopog, köszönés után máris mondja: ő tisztában van vele, hogy a gondját aligha tudják orvosolni, de neki már az is jó, ha kiöntheti a szívét... Akadnak visszajárok, amolyan fogad ónapi törzsvendégek, akik el sem tudják képzelni ügyük másfajta intézését, minthogy máris a tanácselnök vegye kézbe... Néha úgy érzem, hogy ez az alkalom olyan, mint a „22-es csapdája”, amikor szinte nem látok kiutat __ * A Nyíregyházi Városi Tanács tisztségviselőit a szervezeti és működési szabályzat kötelezi arra, hogy minden hétfőn felváltva, fogadóórát tartsanak az állampolgároknak. Ezt kellő időben — a tömegkommunikációs eszközök segítségével — nyilvánosságra hozzák, és az elnöknek, a helyetteseinek vagy a végrehajtó bizottság titkárának ki kell tárnia az ajtaját az állampolgárok előtt. Egy 120 ezres városban, ahol évenként milliónyi ügy keletkezik, korántsem háládatos feladat egy-egy ilyen fogadóórán az asztal másik oldalán ülni. Visszaköszönő témák A fogadóórák egyik fontos célja, hogy a tanács vezetői az apparátus működéséről — főként a működés hibáiról — közvetlenül és rendszeresen információt szerezzenek a város lakosaitól. Jó alkalmak ugyanakkor arra is, hogy a temérdek hivatali munkával elfoglalt vezető ily módon is közvetlen információkat szerezzen a városközösség életéről, hiszen aki panaszával betér a fogadóórára, az legtöbbször a konkrét ügyön kívüli történéseket is elmondja. Képet alkothat magának ilyen úton is a vezető a gazdasági-társadalmi viszonyok változásáról, hiszen a „felpanaszolt” ügyek pontosan visz- szatükrözik, mely területen találhatóak az adott időszakban a legnagyobb feszültségek. Sajnos, a vezetői fogadóórák visszatérő témái a segélyezés, a szociális támogatás. Üjabban — éppen a életviszonyok nehezü- lése miatt — egyre több, aki restellkedve kopog segélyért és diszkréciót kér, hiszen ő még egy-két évvel ezelőtt sem gondolta volna, hogy ilyenre szorul... A másik tipikus fogadóórás téma a lakás, méghozzá azoknak a lakásügye, akik elváltak. Sajnos, ijesztően szaporodik az ilyenek száma, s a családi békétlenség megszűnését remélik attól; a tanács — a tisztségviselő — el tudja intézni, hogy a nagyobb lakást két kisebbre válthassák át. OTP-lakások esetében ez még csak- csak elképzelhető (a nagyobb lakást visszaadják, kisebbet kérnek és a különbözetből a lakásban maradó kifizeti az elvált férjet vagy feleséget.) Tanácsi lakásoknál azonban a legtöbb esetben csak a karját tudja széttárni az elnök, a helyettese, vagy a vb- titkára, hiszen ha belegondolunk, hogy Nyíregyházán — a cseréket is beleértve — közel 4400 lakásigényt tartanak nyilván, amiből 1500 igény tanácsi lakásra vonatkozik, akkor máris indokoltnak látjuk a saj- nálkozóan széttárt karokat. Persze a skála- igen széles: a legkülönfélébb ügyekkel (sajnos gyakorta csip-csup ügyekkel is) keresik meg a tanács vezetőit, akik nem válogathatnak fontos és kevésbé fontos ügy között, hiszen aki hozzájuk betér, neki az adott pillanatban az a legsúlyosabb gondja. Kevesen tudják, fogadóórát csak munkaidőben lehet tartani (ebbe beleértendő a heti egyszeri, szerdai meghosszabbított ügyelet is), hiszen feltétel, hogy a szakigazgatási szervek, tehát az osztályok is „kéznél” legyenek. Erre azért van szükség, mert ha a tisztségviselő úgy látja: az ügy sürgős, nem tűr halasztást, akkor az illetékes szakembereket azonnal mozgósítsa az intézke dósre. Bizalmatlanság, vadhajtások A gond is ebből fakad: valójában a tanács vezetői elé csak a legsürgősebb ügyeknek kellene kerülniük fogadóórán; az olyan panaszoknak, amelyek sürgősségük miatt igénylik, hogy mindjárt a tisztségviselő is foglalkozzék vele. Tudniillik a fogadóórák mellett a tanács-vb osztályainál úgyszintén szabályzat írja elő a rendszeres ügyfélfogadást. Gyakorta előfordul, hogy többen kopognak a vezető fogadóóráján azok közül, akiknek ügyét már „folyamatba tették” az egyes szakosztályok, ám a városlakó türelmetlen és gyanakvó, s nem tud várni a törvényes határidőig. — A társadalomban tapasztalható általános bizalmi válság napi lecsapódása jól követhető a fogadóórákon, hiszen ez az apparátussal szembeni bizalmatlanság fokmérője — fogalmaz kritikusan a tisztségviselő. Ehhez azonban máris hozzáteszi: sajnos vannak vadhajtások, például amikor az ügyfél még el sem megy az osztályra, hanem egyből „fent” kezdi. Lehet persze keserű tapasztalat is emögött, tehát az, hogy az ügyfél úgy véli, nem érdemes elmenni az Tizenéves doktorok? Szellemi B—Í2 A fogadóórák egyik fontos célja, hogy a tanács vezetői rendszeres Információt szerezzenek az apparátusról. osztályra, mert ott nem udvariasan, nem türelmesen foglalkoznak vele. Kár volna tagadni, hogy erre is akad példa — nem is tiltakoznak ellene a tisztségviselők — de a tényeket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig így fest: a mind nagyobb számú ügyet egyre kevesebb és mind kevésbé megfizetett apparátussal kellene magas színvonalon intézni. Aligha lobog mindenkiben a hivatástudat, amikor nem értékelik kellően a munkáját, de még azok sem volnának képesek mindenki megelégedésére buz- gólkodni a különböző osztályokon, akik valóságos megszállottái a tanácsi munkának. Akárcsak a túlzsúfolt orvosi rendelőben, a tanácsnál is csak öt-hat perc jut egy ügyfélre. Történnek persze kísérletek a Nyíregyházi Városi Tanácsnál is a gépesítésre (lásd a lakásigénylést), de vannak olyan, több osztályt érintő ügyek, amelyeket nem lehet csak úgy beprogramozni a számítógépbe, megjeleníteni a kis tetszetős képernyőn. Ahhoz, hogy udvariasabbak, nyugod- tabbak legyenek az ügyintézők, reális döntési' lehetőségeket kellene teremteni számukra. Egy közbevetett példa: panaszkodott a fogadóórán az ügyfél, hogy nem kellő udvariassággal bántak vele, amikor egy minőségi lakáscserét kívánt elindítani, mivel szüksége van még a két szobán tűi egy újabb fél szobára is. Az ügyintéző őszintén feltárta: a panaszkodó ügyfél előtt már öten jártak nála, többgyerekesek és lakásnélküliek, akik rendkívül szorult helyzetben vannak, s ő — mármint az ügyintéző — velük együtt érzett, s eluralkodott rajta a tehetetlenség, mert egyszerűen nincs lakás. Ekkor jött a minőségi igénylő, aki keveselte az udvariasságot . . . Rákérdezhet, sürgethet Fő szabály természetesen az, hogy a fogadóórán minden jelentkező állampolgárt meg kell hallgatni. Mégis: éppen a fogadóórák eredményessége igényelné, hogy valamilyen, a város lakosai által is helyeselt differenciálás is helyet kapna itt. Jót tenne például egy városi panasziroda kialakítása, ahol a fogadóórára készülő állampolgárt először megkérdeznék, milyen ügyben kíván a tisztségviselővel beszélni. Itt már kiderülne, hogy valóban alapos ok van-e a mielőbbi találkozásra, avagy éppen a már említett bizalmatlanság miatt így akarja megsürgetni egy folyamatban lévő ügyének intézését X vagy Y. Tudniillik a jelentéktelen ügyekkel előhozakodók pontosan azoknak ártanak menetrendszerű fogadóórás megjelenéseikkel, akik valóban kritikus helyzetben, az utolsó lehetőségként kérik a személyes találkozást. Hiszen akinek jogtalan a lakásigénye, az az esetek túlnyomó többségében hiába próbál kilincselni a tisztségviselőnél, a szabályok, a rendeletek őt is kötik. Ha egy panasziroda felfedezi, hogy a panasetevő ügye valamelyik osztályon időzik, nyomban rákérdezhet, netán megsürgetheti az elrendezést, vagy nyomban megnyugtathatja a városlakót, hogy már nem kell /sokat várnia, döntés születik, illetve, kérése teljesíthetetlen. Természetesen az effajta előzetes „szűrés” csakis úgy találkozhat a városban élők, a választópolgárok egyetértésével, ha nagyfokú felelősséggel, körültekintéssel végzik ezt a .munkát, s elejét veszik annak, hogy bárki is azt higgye, ő előnyhöz jut azáltal, ha ő addig jár a vezetők nyakára, amíg rá nem unnak és el nem intézik a kérését — s nem kerülnek hátrányba azok, akik szerényebbek, tiszteletben tartják az együttélés szabályait. Mindezek ellenére a városi tanácson kivételes jelentőséget tulajdonítanak a fogadóóráknak, amit mutat az is, hogy minden esetben van folytatása a felvetésnek, még akkor is, ha a végeredmény a panasztevőre nézve kedvezőtlen. Ha a fogadóórák korszerűsítéséről szólunk, ezt azért tesszük, mert felgyorsult életünkben itt is lépni kell, elérni, hogy az egyre drágább időt lehetőleg ne fecséreljük feleslegesen. Angyal Sándor Mottó: Ha valaki úgy vélekedne: minek költik a nyíregyháziak a város pénzét tehetséggondozásra, mikor nincs elég lakás, járda stb., akkor azt is meg kell gondolnia, csak akkor lesz sok és jó járda, lakás stb., ha sok lesz itt a tehetséges ember... Világszenzációként röppent fel a hír a hatvanas években a feltűnő tehetségű szovjet fiatalokról, akik összevontan végezték el alapfokú tanulmányaikat, és 13—14 évesen már az egyetemek, akadémiák hallgatói, polgárai voltak. Más országokban is jelentős szerepet kap az oktatásban a tehetség- gondozás. Megfogalmazzák a magyar oktatásügy dokumentumai is ezt a fontos feladatot az általános és a középiskolai tanárok számára, de a gyakorlatban megbukik ez a tétel. Hogyan lehetne ezen változtatni, és a haladás útját megtalálni? Napirendre került már ez a kérdés a városi tanács vb-ülésén korábban — a közeli jövőben pedig, az új esztendő első tanácsülésén szerepel a tárgyalandó pontok között, együtt az éves költségvetéssel, illetve az oktatási törvény tapasztalatainak elemzésével. Akkor érzékelhető a tehetséggondozás eredménye, ha nem ágazatban, szaktantárgyakban gondolkodunk, hanem a település fejlődésében — fogalmazta meg Baja Ferenc tanácselnök-helyettes. Ügy gondoltuk, itt az ideje, hogy ezzel foglalkozzunk, akármilyen nehéz gazdasági körülmények között élünk is. Nem tehetjük meg a település jövője miatt, hogy ne vizsgálnánk meg lehetőségeinket; hogyan tudnánk felkarolni a tehetséges gyerekeket, mivel tudnánk támogatni őket tanulmányaikban. Az lenne a cél, hogy a városhoz kötődjenek, majd az egyetemek, főiskolák elvégzése után visz- szacsalogatva őket, gazdagítsák a város szellemi erőit. Az ideális az volna, ha a tehetséggondozás az általános iskolában úgy valósulna meg, hogy a legtehetségesebb tanár tanítaná a legtehetségesebb gyerekeket, de'nát erre a mai magyar iskola alkalmatlan, és ez nem is oldható meg. Ezért készítették el a városi tehetséggondozási koncepció tervezetét, amelyet a tanácstestület elé ajánlanak döntésre. Ennek alapelveiben tisztázzák azt, hogy természetesen minden iskola feladata tenni ezért, viszont célszerűnek látszik új szervezeti formák életre hívása. Ennek az volna az elsődleges feladata, hogy ügyeljen: ne legyen parttalan a tehetségnevelés ügye, és ne váljék kampánnyá. így elkerülhetők az eddigi hiányosságok, amikor a tehetséget vagy nem fedezték fel, vagy ha észrevették is, nem tudtak fejlesztéséről kellően gondoskodni, vagy nem törődtek eléggé a meglévő tehetség érvényre juttatásával. A terv szerint ez a hálózat fokozatosan épülne ki, különféle szakköröket, fakultációkat szerveznének,- differenciált oktatási módszereket alkalmaznának. Az alapfokú oktatásban főként a hagyományos módszerekről volna szó, belső és külső fakultációról, az egyes tantárgyak iránt különös tehetséget mutató gyerekek kiemelésével. Az is elképzelhető, hogy olyan gyerekek esetében, akik rendkívüli zseninek mutatkoznak, meg lehet rövidíteni a képzés idejét, ha képes a magasabb osztály tantervi követelményeit teljesíteni. Hadd szárnyaljon, ha tud, ne fecsérelje fölöslegesen az idejét az elsőfokú egyenlettel bíbelődök között az, akinek nem okoz gondot a differenciál- és integrálszámítás. Természetesen az ilyenfajta kiválogatásnak minél összetettebbnek és sokoldalúbbnak kell lennie, és a kiválasztás egyedül és kizárólagosan csakis a tanuló képességeinek mérlegelése alapján jöhet számításba, abban semmiféle protekció nem érvényesülhet. Ügyelnének az egyes szakterületeken, hogy a szaktárgyi feltételek mellett a pszichológiai és a pedagógiai elvek szerint is mérlegeljenek, továbbá az írásbeli és a szóbeli készség mellett a tanuló gyakorlatiasságát is vizsgálják. Nem a kitűnő tanulók kiemelésére és „futtatására” gondoltak tehát a tervezet készítői, hanem azokra, akik a legkülönbözőbb területeken mutatnak valamiben kiugró tehetséget — a tantervben előírtakhoz illetve kortársaikhoz képest. Az ő tehetségük további fejlesztését szolgálnák azok a speciális gondozókörök, amelyekben nem csupán az igényes szaktárgyi munka lenne a jellemző, hanem a komplex személyiségfejlesztés, és ennek fázisairól folyamatosan készülnének az eredményjelző vizsgálatok. Már az első perctől vigyáznának arra, hogy ne alakulhasson ki „verseny istálló'’-szemlélet — mégha szükség is van, éppen az eredmények mérése miatt a versenyeztetésre. A tartalmi munkát tekintve az elérhető maximumra törekednének, de úgy, hogy ennek a különleges pedagógiai módszerekkel és lehetőséggel dolgozó hálózatnak nem szabad elszakadnia és izolálódnia az iskolától. Sőt, az is remélhető; ha ez a hálózat megfelelően képes működni — és miért ne volna képes, ha megtalálják hozzá a megfelelő tanári kart? —„akkor munkájuk kisugárzó hatása megjelenik az oktatási intézményekben általában, és ott megújító hatást képes elérni. Az elképzelések szerint az alapfokú oktatásban 6—8, a középfokon 10—12 ilyen kör működhetne a város közigazgatási területén található iskolák tanulói, diákjai számára. Ezek a körök nem tagolódhatnak a hagyományos értelemben vett évfolyamokra, hanem a tehetséges gyerek műveltségének, tájékozottságának, felkészültségének mindenkori adott állapota szerinti fokozatok szerint szerveződnének: pl. lenne alapozó, haladó stb. stádium. A tervezet egyik legérdekesebb pontja, amit Baja Ferenc úgy emleget, mint „A nagy álmot”, ami a tehetségek majdani visszatérésének, Nyíregyházára visszavágyásának eszköze volna, az eszköze. Amire — mármint arra, hogy emelkedjék Nyíregyháza szellemisége minél több tehetséges és képzett értelmiségivel — az elnökhelyettes megfogalmazása szerint olyan nagy szüksége volna a városnak, mint egy „szellemi B—12-es injekcióra”. Ez volna az innen indult tehetségek utógondozása a fővárosban. A tervezet szerint a gyakorlati megvalósítás módja az lenne, hogy a vb művelődési osztálya szakmai bizottságot hozna létre. A tehetséggondozó körök működtetését egy „társadalmasított modell”-ben képzelik el, amihez szponzorokat keresnek, vállalati, intézményi alapítvány létrehozására. Miként is képzelhető el ez a menedzselés? Bizonyos szakágak tehetséges kis tudósainak adnának segítséget — például az élelmiszer- ipari ágazat vállalkozhatna az élvonalból kiemelkedők kémia, vagy biológia tanulmányainak támogatására, a művelődési intézmény ugyanakkor pl. a művészeti szakterület mecenatúrájához járulhatna hozzá. Ily módon a munkahelyek vezetői előre bebiztosíthatnák magukat, megoldhatónak látszik a szakember-utánpótlás azzal, ha például az elsőéves egyetemistának átad a gyár egy listát: 5 év alatt milyen irányba mennek tovább, öt év múlva milyen gyártási folyamatok képzelhetők el, és akkor a továbbtanuló fiatal a szakosodásnál, a szak- dolgozat megválasztásánál, a gyakorlati képzésben eleve az őt segítő munkahely érdekei szerint gyarapítja a tudását. Hogyan dönt a városi tanács? Bizonyára a legmegfontoltabban és a város jövője érdekében. Ha kollégiumra esetleg nem is telik most, jut talán alapvetőbb célokra. Már csak azért is, mert ilyen még nincs az országban. Van viszont példa arra — más megyéből —, hogy 12 éves gyerek befejezte az általános iskolát. Biztos van nekünk is ilyen tehetségünk. Külföldön vannak — miért ne lehetnének nekünk is tizenéves doktoraink? Baraksó Erzsébet Más megyében már van példa arra, hogy 12 éves gyerek befejezte az általános iskolát. TphAtaAorMr írnnrirtTiáca a Q-ps crámii általán n« ickoláhan
