Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-11 / 269. szám
!•"*** Kelet-Magyarország 1988. november 11. M** v O0OOO© Reggel a nyíregyházi TÜZÉP-teSepen A Nyíregyházi Vegyeskar a rádióban Túlzás nélkül állítható, hogy megyénk kórusnagyhatalom. Mintegy 15—20 olyan énekkar található a megyénkben, amelyik bármelyik pódiumon sikerrel állja meg a helyét. A kórusok elismertségét és tudását jelzi, hogy nemcsak szűkebb hazánkban és az ország más tájain lépnek fel, hanem afféle kulturális követként rendszeresen kapnak meghívást külföldről is. Az egyik legrégibb énekkar a Nyíregyházi Vegyeskar, amelyet 1955-ben alapították. A vegyeskar létrejötte adta aztán azt a lendületet, amely során megyénkben pezsgő zenei élet alakult ki. A vegyeskar karnagya Fehér Ottó, és a 65 létszámú tagság sorai között találni énektanárokat, főiskolai hallgatókat és más foglako- zásúalkat. Gyakran lép fel a kórus megyénk különböző rendezvényein. Ismeretterjesztő műsorok mellett az utóbbi években oratórikus művek is találhatók a repertoárjukon. A vegyeskar karácsonyi koncertjére mindig sokan kíváncsiak, hiszen igazi ünnepi hangulat részesei azok, akik a nyíregyházi evangélikus templomban meghallgatják ezt a koncertet. A kórus rangját jelzi, hogy véglegesen elnyerték a Művelődési Minisztérium által adományozott Kiváló Együttes címet, nyáron pedig Angliában egy fesztiválon szerepeltek sikerrel. A vegyeskar november 12-én most újabb erőpróba előtt áll. A nyíregyházi énekesek, a Magyar Rádió 6-os stúdiójában lépnek fel és koncertjüket a Bartók Rádió közvetlenül sugározza. Negyven percig tartó műsorukban madrigálok Kodály-, Bárdos-művek, illetve mai szerzők művei szerepelnek. A rádióadás négy órakor kezdődik. A kórus közelebbi terveik között szerepel a már említett hagyományos karácsonyi koncert, amelyre az idén december 17-én kerül sor. Politikai szorító Politikai változások a 80- as, 90-es évek Magyarországán — címmel rendeznek vitaműsort Nyíregyházán a Váci Mihály művelődési házban a Szorító elnevezésű közéleti sorozat november 14-én délután 5-kor kezdődő programjában. A vitapartnerek: Bihari Mihály, az ELTE állam- és jogtudományi karának politológiai csoportvezetője, valamint ifj. Marosán György kandidátus, kormányszóvivő, a vita vezetője Kiss Gábor, az MSZMP megyei oktatási igazgatóságának igazgatója — és lehetőség lesz arra, hogy a közönség soraiban részt vevők is véleményüket nyilváníthassák az elhangzó vitával kapcsolatban. Műsorváltozás a színházban Színháznaptár: Páskándi kény—Szigligeti-, 17-én a Géza komédiáját az Éljen a Blaha—Paulay-bérletben, és színház !-at játsszák a Mó- ezt a darabot mutatják be ricz Zsigmond Színházban 15-én Gyöngyösön. A stú- november 11-én a Vörös- diószínházban november 11- marty—Bajor-, 12-én a He- én a Szapphót adják elő a vési—Tamási-, 16-án az ör- Molnár Ferenc-bérletben. * * * A további novemberi programban műsorváltozások lesznek, technikai okok miatt. Ezekről a pontosabb követhetőség érdekében az alábbiak szerint tájékoztatjuk a közönséget. r Eletet az éveknek Nagy érdeklődés mellett nyitották meg Iván Andrejevlcs Kalinica festőművész tárlatát Fehérgyarmaton. Művészi munkáját több díj minősíti. Különösen nagy. teret kapnak munkáiban a Kárpátok vadregényes tájai, s a csendélet. Műveit egy hónapon át láthatják a fehérgyarmatiak, s a megyei művelődési központ még két megyei bemutatót is tervez a képekből Kisvárdán, illetve Baktalórántházán. Vonzó programokat kínál a klubtagoknak a kisvárdai művelődési ház Életet az éveknek elnevezésű nyugdíjasok klubjának vezetősége, amelyről Horváth József Pál klubvezető tájékoztatja olvasóinkat. Megemlékeztek a NOSZF évfordulójáról, agrár szakembert, orvost, jogászt hívtak meg előadás megtartására, tanácsadásra, és szerepel a terveik között egy találkozás Mezey Károly országgyűlési képviselővel. Emlékezetes esemény a klub életében a névnapok, születésnapok közös megünneplése, így lesz ez most a Jolán-, az Erzsébet- és az András-nap alkalmából. Vendégeik lesznek a nyírmadai, nyírbogdányi és a helyi Izzó gyárhoz tartozó nyugdíjasok, akikkel egy csésze tea és nosztalgiamuzsika mellett tartják meg a névnapi köszöntőt. A nyíregyházi Váci Mihály művelődési központ programjából: Rendezvények: az Állami Bábszínház előadásában láthatják a gyerekek az Ezíisfurulya című mesejátékot november lián 9-kor, fél ll-kor és délután 2-kor. November 14-én 10-től és 2-től a Harlekin bábegyüttes lép fel Nyíregyházán a Minden egér szereti a sajtot című produkcióval. Aznap délután 5-kor kezdődik a Szorító című vitafórum — erről külön hírt is közlünk. A filharmónia ifjúsági bérleti hangversenye 16-án fél 4-kor kezdődik. Szerdán, 16-án este folytatódik a Pódium-bérleti sorozat, amelynek vendége ezúttal Felföldi Anikó és Szom- bathy Gyula. A műsor fél 9-kor kezdődik. Klubok, körök: az amatőrfilmesek pénteken, a Sinclair klub tagjai szombaton 9, a Kopernikusz körösök szombaton délután 3, az IBM számítógépesek hétfőn este 6-kor találkoznak, hétfőn tartanak foglalkozást a Huszárik filmklubban is. A helyes életvezetés módjával ismerkednek az életmódos klubban 16-án délután 3-tól, este hattól a Commodore számítógépes klubban és a Galaktika baráti körben lesz klubprogram. A kertbarátok 17-én 4-kor, a fotóklubosok aznap 5- től gyűlnek egybe aktuális megbeszélésre. Tanfolyamok: a modern táncok tanfolyama 13-án, vasárnap délután 4-kor kezdődik, az angol tanfolyam gyakorló óráit hétfőn és csütörtökön délután 4-kor tartják, a gombaismereti tanfolyamra 14-én este 6-ra várják az érdeklődőket. Aerobic tanfolyam is indult, ott 17-én, csütörtökön lesz táncóra. Egy mondatban... A helytörténet iránt érdeklődők figyelmébe ajánlják a Jósa András Múzeum munkatársai a november 14-én délután 5-kor kezdődő rendezvényt, amelyen Margócsy József né a Sóstóról, Takács Péter a régi nyíregyházi vásárokról tart előadást. . . Lepke, csiga, kaktusz és bármilyen más állat-, vagy növénygyűjteményt bemutathatnak a gyerekek november 20-ig a nyíregyházi megyei könyvtárban, ahol a legszebbekből kiállítást rendeznek, gazdáikat pedig jutalomban részesítik . . . Ifjúsági hangversenyek Három előadásból álló bérleti koncertsorozatot szervezett általános iskolásoknak az Országos Filharmónia erre a tanévre. Megyénk 15 településén éltek ezzel a lehetőséggel, hogy a felkínált hangversenyekre gyermekközönséget toborozzanak. A kedvezményes árú bérleti sorozat keretében a zeneirodalom különböző korszakait, stílusait bemutatva igyekeznek az ifjúsági korosztály körében népszerűsíteni az értékes muzsikát. Most indul útjára a zenei sorozat, az első előadást november 14-én tartják. Igényes tolmácsolásban, a Musi- ca Antiquy Hungarica közreműködésével ismerkedhetnek meg a gyerekek Európa zenéjével a Régi korok — régi hangszerek című összeállításban. Még ebben a hónapban megkezdődik a középiskolások bérleti sorozata is, amelyben híres „Muzsikáló városokat”, jelentős zenei központokat mutatnak be. Lovas fogatok „támadása” Reszketünk a dermesztő hidegben. A Tüzép nyíregyházi telepére a hajnallal egyszerre érkeznek a korán telő fogatosok, így a reggeli nyitásra már biztos a fuvar. Aki teheti, a volán mögé menekül, a többiek fázósan hüzzäk össze a kabátot magúikon. — Ma nem kellett sokat várná, nagy szerencsém volt — örvendezik a nyitott teherautó volánja mögött On- der Sándor. A nyírjesi szekérfuvarozó ezúttal saját inragáraak viszi a balinikai szenet. — Ritka nap ez a inai, mádkor órákat :kell várni .. . Ha megadja a cinéi A megrendelő gyakran elkíséri a fuvarost egészen a szénnel megrakott vagonig. Megyola Sándor gépkocsivezető 19 évig fuvarozott a Volánnál, két éve viszont gondolt egy merészet, és a nagyobb darab kenyér reményében beállt kisiparosnak. Mellette Pogoriski Tibor, neki viszik a berenteit. — Nekem aztán teljesen mindegy, kijön-e a megrendelő vagy sem. Ha megadja a címet, házhoz viszem. A fuvaroztatók gyakran már otthon megkeresnek. Időseknek, betegeknek nem való ez a tülekedés, nem ritka, hogy óráikig toporgunk itt a hidegben. Ha megbocsát... ne itartsulk fel a sort — csukja az ajtót és indít Megyola Sándor. Gráf János óriási tapasztalattal szemléli a nyíregyházi telepet. Ránézésre tudja, kitől várhat jobb fuvart, ki a nézelődő. Bár aki a Tüzép- telepre bizonytalan céllal jön, jobb, ha otthon marad. Gráfókat jól ismerik Oros határán túl is, az apja negyven esztendőn át szekérrel fuvarozta a szenet, a terményt, a fiai autóra ültek. Előkerül az idősebb testvér, Gráf József, ő is fuvarosnak állt. — Szidnak bennünket sokat, de higgye el, mire kiállják a sorunkat, felpakoljulk a szenet, elintézzük a számlákat, hazavisszük és lerakjuk a megrendelő udvarára, italán nem tűnik sóiknak mázsánként a 10 forintos fuvardíj — mentegetőzik, hisz Gulácsi fiatalemberek ügyében hozott ítéletet a napokban a Nyíregyházi Városi Bíróság. A főszereplők: Danó Károly (23), testvére a 31 esztendős Danó Sándor, a 21 éves Rákosi Ádám és a fiatalkorú R. István. Hárman eddig még nem álltak bíróság előtt, Danó Sándor viszont (aki három osztályt végzett, hat kiskorú gyermek apja) többször is. Legutóbb három évvel ezelőtt szabadult a lopások miatt kapott börtönbüntetéséből. Tavaly június 14-én, a késő délutáni órákban a két Danó, Rákosi és R. István a gulácsi kocsma előtt tanyáztak. Kerékpárral hajtott el mellettük egy férfi, aki a Danó testvérek régi haragosa volt. Danó Károly felkiáltott: „Most kell neki adni!” Testvérével leborí- tottálk a bicikliről, majd mind a négyen a menekülő férfi után eredtek. A kerítésből másfél méteres léceket törtek, s így felfegyverkezve követték idegen portára. A sértett vödörrel próbált védekezni, de négyen ütötték egyszerre ... Mindezt vagy azért nem panaszkodni akar Gráf János. — Meg aztáin azt kellene valakinek megnézni, hány olyan fuvaros áll ide, akinek nincs iparengedélye! A kutya se ellenőrzi őket. Nekik se adó, semmi. Mert a vevőt aztán végképp nem izgatja, lapul-e iparengedély a fuvaros zsebében — mérgelődik Gráf József. Délelőtt tíz órára csendesedik az udvar. Ebben persze nagy szerepe van a pillanatnyilag szénnel zsúfolásig telt telepnek. De ha késik a vagon, vagy beáll a hideg, rögtön türelmetlenebbek az emberek. Káromkodnak a kocsisok, a lovas fogattal nekimennek még a vagonnak is. csakhogy megszerezzék a zsírosabb fuvart. Lengyel szén csak keverve — Most csendes nap ígérkezik — hosszú évek tapasztalatai érlelték Garami Mihálynak, a nyíregyházi telep áruforgalmi igazgatóhelyettesének szavait. — Mindig persze nem tudunk ennyi szenet kínálni, de hol van az a sokat emlegetett, 1986-os év, amikor ölre mentek egy lapát szénért?! Azért gondunk így is akad bőven, mert hiába válogathatnák a vevőik négyféléből, az ötödik, a lengyel lángborsó szén -kellene. Tovább szítja az indulatokat, hogy ott látják ezt az udvaron, mégsem nyúlhatunk hozzá. Ugyanis állami tartaléknak kötelesek vagyunk meghagyni, -nem is a mi készletünk, csaik a Minegyvenen látták a kocsma elől, s kihívták a rendőröket. Zúzódásos sérülésekkel megúszta a verést a sértett, de csak a véletlenen múlott, hogy nem járt komolyabb következményekkel a támadás. A bíróság ezért súlyos testi sértés kísérlete, garázdaság (a Danó testvéreket még közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt is) vonta felelősségre. A többszörös visszaeső Danó Sándor büntetése tíz hónap börtön, ahonnan feltételes szabadságra nem bocsátható. Danó Károlyt nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönre és háromezer forintra ítélték. Rákosi Ádám büntetése fél év börtön, egy év próbaidőre felfüggesztve. R. István az említett bűncselekmények mellett rongálás miatt is felelt a bíróság előtt. Megharagudott ugyanis a szüleire, s bosszúból a lakásukban minden fellelhető tárgyat összetört, 25 ezer forint kárt okozva. R. István büntetése fél év fogház, egy év próbaidőre felfüggesztve. A bíróság ítélete mind a négy vádlott esetében jogerős. juszteruanacs meneti mu-Ko- dő Állami Termékgazdálkodási Bizottság utasításaira bonthatnánk meg. Mondjuk olyankor, ha tartósan mínusz 30 fokot mérnénk, és veszély fenyegetné a tüzelőellátást. — Egyébként a lengyel import lángborsó szénért és általában az import szenekért dollárt kellene lepenkálnunk, ez pedig köztudomásúan vékonyabban csorog — szól -közbe a telepigazgató, Lukács Béla. — Mivel mindenki ezt a fajtát keresi, keverve adjuk, 70 százalék más fajtát és 30 százaléknyit a lengyel szénből. Egyébként nem -azért mondom, de sok kazánt szétfűtöftök már a lángborsóval. A 6500 kilokalória fűtőértókű szenet nem tudják folyamatosan „enni” a manapság beszerelt kazánok. Előnye -kétségtelenül az, hogy nem kormol. A brikett ikormol, ezt tudjuk, de — hiába fűtünk századok óta — mégsem helyesen tüzelünk. Megmosolyogjuk a tévében a reklámot, hogy gyújtsunk be a kályhába felülről, pedig még a cserépkályhába is így kellene! Szórólapokon mutattuk be a vevőknek a korszerű tüzelés fogásait, a jobb höhasznosításra, a tökéletes égés kazán- és kályhakímélő előnyeire hívtuk fel a figyelmet. Mérsékelt sikerrel... A Tüzép újabban fabrikettet kínál, amelyet pár éve az Érdért vállalat gyáregységei egy svájci gépsorral fűrészporból tömörítenék. Bár drágának tartják (153 forint mázsája), de lassabban ég, és sokáig meleg a tűztér a fiabrikettől. Végül is 3 mázsa berenteinek felel meg egy mázsa fabrikett és már így megérné. Ezen a reggelen háromféle brikettet, kétféle kokszot és balimlkiai szenet kínáltak. Űjab-ban NDK-brikettet is vásárolhatunk, de ma éppen nincs. A tüzelőutalványokra 15 millió forint értékben vettek szenet, és reneszánszát éli ez a beszerzési forma, mivel részletre vehetjük a téli meleget. Tóth Kornélia LYUKAK A nyíregyházi Vasvári Pál utca páratlan oldalán több mint fél éve föl van szabdalva az aszfalt. Majdnem szabályos négyzetek, téglalapok, kicsit kimélyítve, így könnyebben összegyűlik bennük az esővíz, este pedig köny- nyebben orra lehet bukni. A lakók várnak, várnak, talán Godot-ra, talán az útburkoló munkásokra. Ám egyik sem jön. A kérdés pusztán any- nyi: kik és vajon milyen célból lyuggatták ki a betont, és ha már megtették, miért nem folytatják a munkát? Lehetne tovább mélyíteni, szélesíteni, rakétasilót, vagy metrólejárót kialakítani. De így, félbehagyva, nem elég nyaktörő __ (K) Léccel a haragosra Alku kőiben a Tfizép-telepen. 18. péntek 19,00 Diákszerelem Krúdy-b. 19. szombat 18,00 Éljen a színház! Latabár-b. 25. péntek 16,00 A kék madár Bérletsz. 26. szombat 19,00 Oreszteia Bemutató-b. 28. hétfő 15,30 A fösvény Váci-b 29. kedd 15,30 Diákszerelem Bérletsz. 19,00 Diákszerelem Sarkadi-b. 30. szerda 15,00 Micimackó Bérletsz. 19,30 Oreszteia Bessenyei-b.