Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-08 / 266. szám

2 Kelet-Magyarország 1988. november 8. Ha orvos a pályakezdő... Jönnek, de maradnak is? Továbbra is súlyos gond a fogászat A frissen kiállított orvosi diplomákon már igencsak megszáradt a tinta. Tulajdo­nosaik már túl vannak első munkahelyük, kollégáik meg­ismerésén, s javában gyó­gyítják a rászorulókat. A pá­lyakezdő orvosokra nagy szükség van Szabolcs-Szat- márban, ahol az utóbbi évek dinamikus fejlődése ellenére az országos átlagnál is rosz- szabb az egészségügy hely­zete. Hatvanhét állás, tizenhét pályázó A megyei tanács egészség- ügyi osztálya ezért is támo­gatja hosszú idő óta a fiatál orvosok letelepedését. Ma már nemcsak lakást, hanem különböző összegű letelepedé­si támogatást és ösztöndíjat ad azoknak, akik megszerzett diplomájukat, tudásukat Sza- bolcs-Szatmárban kamatoz­tatják. Az elhelyezkedést segítő pályázatok benyújtásának el­ső fordulóján azok indultak, akik a megadott időben, szeptemberre befejezték egye­temi tanulmányaikat. Az ál­talános orvoskaron végzettek számára ezúttal összesen 67 állást hirdettek meg, sajnos ezzel szemben mindössze 17- en jelezték, hogy Szabolcs­ban kívánnak elhelyezkedni. E tény már csak azért is saj­nálatos, mert az ország vala­mennyi orvosegyetemének megküldték a szabolcsi állá­sok listáját. Szerencsére a 17 pályázó közül egy sem gon­dolta meg magát, s ma már valamennyien megyénk kór­házaiban, rendelőintézetei­ben dolgoznak. Külön öröm az is, hogy a korábbi gya­korlattól eltérően a pálya­kezdőknek mintegy fele vi­déki intézetekben kezdte meg a munkát. Segített eb­ben az is, hogy mostanra szinte valamennyi vidéki kórház lakással, egyéb ked­vezménnyel várja a fiatalo­kat. Hiány a íiiányszakmákbar Az orvosutánpótlás biztos bázisa a társadalmi ösztöndí­jas szerződés, amelyet azok­kal a hallgatókkal kötnek, akik vállalják: végzés után Szabolcs-Szatmárban kezdik meg a gyógyítást. Az 1973- ban bevezetett rendszernek köszönhetően eddig közel 100 hallgató vehette kézbe a me­gye által kiutalt ösztöndíjat. Idén 18 ilyen hallgató vég­zett, közülük 17 be is tartot­ta ígéretét, s a megye telepü­lésein helyezkedett el. Mind­össze egyetlen lány volt, aki férjhez menés miatt változta­tott eredeti szándékán. Bár a szeptemberben mun­kába álló 34 általános orvos sokat segít az egészségügy gondjain, probléma azért má­ra is maradt. Sajnos, még ma is igen sok az üres kórházi, segédorvosi állás, elsősorban a hiányszakmákban. Rönt­gen-, altató- és szemészorvos­ra lenne szükség, s nemcsak a fiatalokra. Iá szó és emberség... Legsúlyosabb — s úgy tű­nik változatlanul az marad — a fogászat helyzete. A meg­hirdetett hat pályakezdő ál­lásra ugyanis egyetlen je­lentkező sem érkezett. Az öt társadalmi ösztöndíjasból is mindössze négy kezdte meg a munkát, így a tizenegy üres pályakezdő állásból hét továbbra is betöltetlen ma­rad. A szakember-utánpótlás gondjainak enyhítésére to­vábbra is a társadalmi ösz­töndíjak megkötése látszik a legeredményesebb megoldás­nak. Épp ezért örvendetes, hogy a megnövekedett havi díjak ellenére is valamennyi pályázati igényt ki tudja elé­gíteni a megyei tanács, amely­nek egészségügyi osztálya ez­úttal újabb 25 általános orvo­si, valamint egy fogorvosi karon tanulóval kötött szer­ződést. Mindannyian csak remél­hetjük, hogy a fiatal orvosok nemcsak jönnek, itt is marad­nak. Ez azonban már nem a megyei tanácson, sokkal in­kább a munkaadókon, köz­vetlen főnökökön múlik. Ah­hoz, hogy ne csak megszerez­zék, hanem meg is tartsák or­vosaikat, nem elegendő a lakás és a pénz. Mindemellé jó szó, emberséges magatar­tás, megfelelő — ha úgy tet­szik marasztaló — munkahe­lyi légkör is szükségeltetik. Kovács Éva Hég egyszer a ,,Tutajosok"-ró Végre, elmentek! Végre, elmentek: — mond­ják Nagyarban. Mármint azok a filmesek, akik a Tutajosok című filmet forgatták. Elegük volt a stábból, amely nem na­gyon keltett rokonszenvet a magyar filmipar iránt. A kör­nyezetet szennyező, plszkftó, rombolni akaró szándékok épp­úgy a szóbeszéd tárgyai, mint azok a pletykák, melyek ho­moszexuális partikról, kislá­nyok elleni erőszakról, épüle­tekben okozott károkról szól­nak. A legtöbben szemlesütve beszélnek, nem merik mondani, mi is volt az igazság. Nehéz lenne ma kideríteni, de egy tény: fellélegeztek, amikor ki­derült. hogy vége a forgatás­nak. Lapunk is írt egynémely dol­gukról. Az olvasók közül is többen reagáltak a történtekre. Ezeket is közre adtuk. A filme­sek természetesen semmire nem reagáltak. Nem cáfoltak, nem kértek elnézést. Vélhetően azt hitték, hogy nekik, mert mű­vészek. mindent szabad. Jólle­het nem így van. a mentalitás ezt tükrözte. Bizonyára úgy vél­ték, itt. „a világ végén” még örüljünk is. hogy valami törté­nik. Semmi szándékom, hogy bár­milyen tisztességes alkotókö­zösséget elriasszak e tájtól. Szí­vesen látjuk mi a művészt, a rendezőt, az operatőrt. Jöjjenek minél többen erre a tájra, ahol sokminden gyönyörű, megismé­telhetetlen, ahol az emberek­nek nyílt a szíve, az otthona. De messze kerüljenek el. akik magatartásukkal botrányt okoz­nak. s pesti nyegleségükből fa­kadóan visszaélnek mások jó­hiszeműségével. (Gondolom, ezt a film rendezőjének. Elek Ju­ditnak és stábjának is meg­mondaná bárki.) Elmentek tehát. És egyszer majd jön a film. mely a tisza- eszlári ügyet dolgozza fel. Hogy milyen lesz. nem tudom, nem ítélek előre. De egy biztos: azok. akik megélték az itteni forgatást, akik tudnak a len­gyelországi botrányokról, alig­ha fognak lelkesedni a műért. És levonnak nyilván egy nagy tanulságot is: lehet a köznek tiltakoznia valami ellen, ami visszatetsző. Lehet kényszeríte­ni egy tisztességes magatartást, amely még a filmszakmában is mulaszthatatlan követelmény! (bürget) Vezetékes ivóvizet kap Kisfástanya. Ti- szaeszlár MAV-újte- lepről érkezik majd a víz a közel 600 la­kosú településre. A közkifolyókat és tűz­csapokat a tiszalöki Királyéri Vízgazdál­kodási Társulat dol­gozói építik. (E. E.) Egy családanya levele Tisztelt Szerkesztőség ! Közvetlenül nem is tudom, kinek címezzem Önöknél a levelem. A felháborodásom miatt fogtam tollat. A munkahelyünkön szállingózó hírek alapján állítólag is­mét áremelés lesz. Ami a legbosszantóbb, hogy az élel­miszerárak emelkedéséről rebesgetnek. Én három gye­reket nevelek, 13—12—4 éveseket. Férjemmel mindket­ten dolgozunk, s lakásunkat hét éve építjük, örülünk, hogy a legszükségesebbet meg tudjuk szerezni a csalá­dunknak. Nem élünk luxusdolgokkal, ruhaneműt a „használt butikban” vásárolunk. Igyekszem korszerűen táplálni gyermekeimet, ami már most is igen nagy ne­hézségek árán sikerül. De mi lesz ezután? Hisz már minden olyan drága. Száz forintból csak a kenyér, tej és sajt telik ki. Ezzel öttagú családom nem lakathatom jól. Napköziben, óvodában ebédelnek fejenként napi 22,50 forintért, és amikor hazajönnek, farkaséhesek. Igaz, amit kapnak, nem éppen kielégítő adag, mert például az óvodás lányom uzsonnáját mikor megláttam, csak nagy jó indulattal lehetett a három milliméter vastag kenyérszeleten egy kis vajmaradékot felfedezni. Valami nem jól van itt nálunk az országban. Én hi­szem, hogy akinek eddig jól ment, ezután sem érzi meg túlságosan a változásokat. De mit tegyen az a fia­tal házas, akinek nincs jómódú, anyagi hátterű szülő­je? Én is szeretnék szépen, divatosan öltözni, néha ét­teremben vacsorázni, vagy színházba menni, de nem tehetem, mert csizma, harisnyanadrág, vagy valami más kell a gyerekeknek. A minőség a ruházatban, láb­beliknél rettentő rossz. Az iskoláztatás is rémesen sok pénzbe kerül. Igaz, én és a férjem is kaptunk beisko­lázási segélyt 700, illetve 800 forintot. Ha azt számolom, ez nem is segély, hiszen majdnem ennyit vonnak le tőlünk szakszervezeti tagdíjra. Hol itt a segítség? Túlságosan is jó egyes néprétegekhez az államunk. Jobban is megnézhetnék, hogy kiket kell támogatni, hová adják a szociálpolitikai kedvezményeket. Ha így haladunk, hovatovább nem leszünk majd sokan, akik megérik a nyugdíjkorhatárt. Miért kap annyi férfi harminc, negyven év között szívinfarktust? Mert a családja megélhetéséért mellékest is kell vállalni, de nem azért, hogy luxusdolgokat vegyen, hanem, hogy ö is a gyerekeinek párizsit vagy rántott szeletet tudjon néha tálalni. Lényegében az egész levelem legfőbb mondanivalója: ne emeljék már jobban az élelmiszer- árakat. Ez nem vezethet jó megoldásra. Vagy majd éheztessük a családunkat? Remélem, hogy lesz ehhez a Tisztelt Szerkesztőségnek néhány szava az újságjuk­ban. Tisztelettel: Tóth Istvánné Fehérgyarmat, Bartók Béla u. 18. A szerkesztőség megjegyzése: Tisztelt Olvosónk, megértjük aggódását. Azt is tudjuk, nemcsak az ön leghőbb vágya, hogy ne emeljék az élelmiszerárakat. Azonban — ahogy az már különböző nyilatkozatakban elhangzott — szükséges, nogy a gazdálkodás javítássá érdekében a különböző állami támoga­tásokat csökkentsék. Ennek alapján bizony a tej és tejter­mék, a hús ára sem maradhat változatlan. Ám a másik ol­dalról talán megnyugtató, hogy azoknál, akik szociális hely­zetüknél fogva ezt nem tudnák elviselni — mint Önök is — különböző utakon-módokon mindenképpen ellensúlyozni kí­vánják az áremelést. Különvélemény Fegyver B izonygassa bárki, bár­milyen meggyőződés­sel: nem győz meg. Egyszerűen nem tudom elfo­gadni, hogy hazánkban a lég­fegyvert, a gázpisztolyt, a sprayt szabadon lehessen vá­sárolni. Tisztességes vagyok, el­mondom a másik oldal érve­it. „Eddig is volt, illegális úton be lehetett szerezni. Csak nagykorú veheti. Drága lesz. Van, akinek indokolt, hogy biztonságban érezhesse magát. Európában másutt még liberálisabb a beszerzési lehetőség . . .” Mindez így egy csokorban nem hangzik rosz- szul, főleg, ha hozzátesszük, a közbiztonság sem valami csodás. Kiderül: a boltokban nin­csen, de biztos, hogy előbb- utóbb lesz. Addig majd vi­rágzik a magánimport, Bécs- ben ugyanis valóban kapni lehet. A magánúton érkező ellenőrizhetetlen lesz, így az­tán terjedhet a fegyver, hi­szen szabad. De vajon ki ga­rantálja, hogy csak és csupán olyanok kezébe kerül, akik­nek valóban szükségük lehet rá? Legfeljebb remélhetjük. Ki meri mondani, hogy az ár visszatart. Az árat ugyanis be lehet hozni egy-egy ilyen fegyver segítségévei végre­hajtott bűnüggyel. Hosszú évek óta látjuk, hogy minden műanyagos szakmánybán gyártja a já­tékfegyvert. Az emberkék szinte már a pólyában meg­szokják, hogy géppisztoly se­gítségével könnyebb az élet. Most, mire felnőnek, lehet igazi fegyverük is. Ijesztget­ni, rémítgetni? Adjanak gázpisztolyt, vagy sprayt a taxisnak, a postás­nak, a buszsofőrnek, a vasúti kalauznak, a pénzt feladó pénztárosnak. Ha már min­denképpen fegyvert adni akarunk. De ha másoknak is adunk, nem lehetetlen, hogy ő ellenük, mi ellenünk hasz­nálja fel. És ugye nem ezt akartuk? B. L. „Westernfilmben láttam a jelenetet...” Kis diján súlyos tragédiát okozott egy kisvárdai kamasz Az említett időpontban a 16 éves A. Ferenc, kisvárdai lakos, a helyi Gyár utcai la­kótelepi játszótéren á 7 éves F. Jánossal játszott. A. Fe­renc talált egy 4—5 millimé­ter átmérőjű, 118 centiméter hosszú zsinórt, s rábeszélte F. Jánost arra, hogy őt az­zal felakaszthassa. A hétéves gyerek ebbe beleegyezett. A zsinór szerencsére elszakadt A vádlott a zsinórból hur­kot készített, amit sértett nyakába tett. Ezután F. Já­Téli gépbemutató A Nyíregyházi Közúti Igazgatóság szervezésében a múlt héten téli útüzemeltetési konferenciát és gépbemutatót tar­tottak az ország valamennyi közúti igazgatóságának rész­vételével. A választás azért esett a Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár megyékben dolgozó kollektívákra, mert itt több olyan újítás valósult meg, amelyek révén olcsóbban, a környezetet kímélve védekeznek a téli károk ellen. A debreceni főmérnökség és a hajdúszoboszlói üzemmér­nökség mint házigazda fogadta a konferencia 80 résztvevő- jót. Megismertették a szakemberekkel azt a keveréket, amelyben a só és homok, valamint adalékanyagok révén mínusz 30 Celsius-fokig nem áll össze az anyag, így köny- nyű kijuttatni az utakra. A környezetvédelmi szemponto­kat hasznosították, amikor minimális sófelhasználással vé­dik az utakat a síkosságtól. nos felment a mászókára, majd A. Ferenc a zsinór vé­gét a mászókára, 2,3 méter magasságban felkötötte. F. János a vaskorlátban már nem bírt kapaszkodni, lecsú­szott és a kötélen a nyaká­nál fogva függött, s fuldo­kolni kezdett. Ekkor a zsinór elszakadt, és azt a vádlott a sértett nyakából kivette. A 7 éves fiú — amikor a zsinó­ron függött —, életveszélyes állapotban volt, a halál be­következtét a zsinór elsza­kadása és az eszköznek a sértett nyakából való eltávo­lítása akadályozta meg. A vádlottat az igazságügyi orvosszakértő jellemvoná­saiban éretlennek találta, ná­la érzelmi zavarokat is meg­állapított. „...utána mentem a meccsre..." A jól fejlett és táp'.alt ser­dülő, A. Ferenc az orvosszak- értőnek többek k<MNU • kö­vetkezőket mondt*: — A ját­szótéren egy bácSÚMM * fut­ball ról és a politikájúi szok­tam beszélgetni. A gyerekek­nek mondtam: játsszunk hó- hérost. A nagyobbakkal csendőröst, meg rablóst szok­tunk játszani. Legutóbb egy börtönös könyvet olvastam. Westernfilmen pedig akasz- tásos jelenetet láttam. Ügy gondoltam, játsszunk kivég­zőst, ami úgy megy, hogy valakit odakísérnek a kivég- zőhelyre és megkérdezik tőle: mi az utolsó kívánsá­ga... — A kisfiú kapaszkodott, de megcsúszott a keze és ahogy leesett, a spárga meg­vágta a nyakát, majd lecsú­szott a fejéről. Utána a fiút felvettem, és elvittem egy lócára. Papírzsebkendővel megtöröltem a szemét és az orrát. Mondtam neki: men­jünk haza, de csak a saro­kig kísértem, mert mentem a meccsre. „A fiú csendes és magányos..." — Tettemet megbántam. Nagyon nagy marhaság volt. Igyekszem jóvá tenni. Ezek után néhány háttér­adat. A vádlott szülei elvál­tak, jelenleg mostoha apja van. Az édesapja meg szok­ta látogatni. A gyerek álta­lános iskolát végzett, jelen­leg segédmunkás, szeretne targoncavezetői vizsgát ten­ni. Az édesanyja elmondta: a fiú csendes, inkább magá­nyos. Nálánál fiatalabb gye­rekekkel szokott játszani. Ba­rátja nincs. A. Ferencet bíróság elé ál­lítják. Ám ezzel — sajnos — helyzete nem javul. (cselényi)

Next

/
Thumbnails
Contents