Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
1988. november 5. ' Mai szovjet költők Ljubov Nyikonova: Először Szibériában Célt érni... Célt érni szenvedélyünk S büszkén bevéve már a olthatatlan: csúcs szikláit körmön, karmon, hát hars győzelmük dicsőséget négykézláb, de föl! j^iált S im, a konnyenbo!dogulók _ Néha bizony egy Harlequin ök tudtak se ellökni minden bajt maguk hogy profilból is megnézné elől. magát. Nem tajgai erdők zúgása várt minket itt, de gépmoraj és őrült munkadüh, robaj, perzselt a Jagy, a tűz arcmása. Szikrázva tündökölt a jég, salak zúdult az égő dombra, így dolgozott e vasvidék fagyba, fémbe kovácsolódva. Valentyin Mahalov: E szép reményt és gazdagságot Még érzem az ősz üde fényét, És csókolnék rá örömöt, Oly tiszta az égen a kékség Az út arqny ajka fölött. Ö, földanya, ne haragudj rám, Ö, bocsáss meg, kék láthatár, Bár jókor vetettem el búzám, Ily későn ért kasza alá. Én parasztnak születtem, nőttem, Az apai szót követem, És földem, e jó orosz földem Én el nem hagyom, szeretem. Már sok dolgos köznapot éltem, Itt kalászt hajt a szeretet, S kik vigyázzák munkám, a léptem, Oly csendesek, egyszerűek. S csak mentem. Ily falusias volt A remény, lelkemben a fény, Sok idegen ablakon, ajtón Csak szívemmel kopogtam én. A sors teszi ezt, a megértés, Fordultak rám könnyes arcok, S sok forró, örömteli nézés, Mert a szavam komolyan szólt. És volt úgy, hogy korán vagy késve Harcoltam meg igazamért, És volt úgy, hogy baj jégverése Torlódott a fejem fölé, De népi kedv, jó barátságok Öröme bennem a hit. E szép reményt és gazdagságot Hirdessem én végnapomig. (Konczek József fordításai) Borisz Mihajlovics Kusztogyijev: Bolsevikok (festmény). bban, másfajta asszociá- hálóját szövi — a mű nem óság fölötti ideálszférában kol, hanem mindennapos gokból és gondolatokból épít utópista konstrukciót. A másik egyáltalán idejétmúltnak nyilvánítja a műalkotások szemlélődés révén való megközelítését, fogalmi tárgyalást kíván meg, azaz a művészetet „átfilozofálja”. Sűrű, konfliktusokkal teli időszak volt ez, a húszas évek, s nem az avantgárd diadalmenete. Az új művészet hívei létrehozták a maguk intézményeit, oktatási formáit — s közben elméleteik is sokat változtak. De a hagyományosabb művészeti törekvések hasonló határozottsággal és zajossággal igyekeztek berendezkedni az új rendbe, pozíciókat biztosítani maguknak. A konfliktusok élesek voltak — egészen addig, míg meghatározóvá nem vált a művészetre is kiterjedő felsőbb döntési, utasítási eljárás. A művészet újra az ideálszférába emelkedett, akárcsak az udvari festők idején. Bán András Címképeinken: Sztrahov — Braszlavszkij: Vlagyimir Ulja- nov (plakát), valamint Anton Mihajlovics Lavinszkij: A Pa tyomkin páncélos (filmplakát). Sztálin és a költészet Verset is írt... Brezsnyevtől eltérően, aki úgy lett „író”, hogy soha, egyetlen sort sem írt, Sztálin soha, senki által nem említetten költő volt. Lev Oruckij az Ogonyokban érdekes epi- zódott mesél el „a népek atyjának” költői tevékenységéről. A szerző az ismert költő és műfordító, Arszenyij Tar- kovszkij szóbeli visszaemlékezésére hivatkozva elmondja, hogy: „1949-ben egy szép napon, pontosabban egy szép éjszakán egyszercsak eljöttek értem”. A költő ekkoriban Moszkvában, a Varszonojev utcában lakott, épp a Lubjan- kával szemben, ahol a börtön Egy szigorú titok vége Lenin szarkofágja Szibériában volt. Természetesen arra számított, hogy „saját házával szemben” jelölik ki az elkövetkezendő időre lakóhelyét. Am a gépkocsi más irányba fordult, és hamarosan megérkezett ... a Kremlbe. Tarkovszkij ezután elmesélte, miféle folyosókon, lépcsőkön ki- és bejáratokon haladtak keresztül, mígnem bevezették egy dolgozószobába, ahol ketten voltak: Malenkov, a Politikai Bizottság tagja és Poszkrebisev, Sztálin személyi titkára. Megbízták a költőt, hogy fordítsa le grúz nyelvről Sztálin ifjúkori verseit: közeledett a vezér 70. születésnapja és „barátai így akartak kedveskedni neki”. Tarkovszkij a legalább olyan érdekes, mint veszélyes munkával néhány hétig foglalkozott, majd az ugyanolyan váratlanul ért véget, mint ahogy kezdődött. „Egy másik szép napon, akarom mondani éjszakán” Tarkovszkijt ismét elvitték a korábban említett dolgozószobába, ahol Malenkov azt mondta neki: „Sztálin elvtárs tudomást szerzett tervünkről, s a rá jellemző bolsevik szerénységgel megkért bennünket, hogy mondjunk le róla”. Ezután kicserélték a kéziratokat tartalmazó aktatáskát a honoráriumot tartalmazó aktatáskára, melyben Tar- kovsakij szerint „jóval nagyobb összeg volt az ilyen munkákért szokásosnál”, A cikk szerzője megkérdezte Tarkovszkijt, miről írt verseket Sztálin? A hegyekről, a természetről — hangzott a válasz. Tipikus ifjúkori fűzfapoéta-alkotások voltak. Irt-e a szerelemről? — kérdezte a cikk szerzője. Tarkovszkij elcsodálkozott, hogy ez a kérdés annak idején benne fel sem merült. — Nem, a szerelemről nem írt... Lev Oruckij, Sztálin közvetlen környezetének szokásairól, erkölcsi arculatáról írva ironikusan megjegyzi, hogy ezzel gyógyírt kívánt adni a sztálinisták fájó sebeire. (APN — MTI-Press) A forradalom városában született Szergej Volsz- kij; de a szibériai Valentyin Mahalov, Ljubov Nyikonova verseiben is a szovjet líra mai, ifjabb nemzedékének életérzései szólalnak meg. A táj szerete- te, a hagyomány tisztelete, néha öngúny és szatirikus hang is megcsillan soraikban. összeállításunkkal köszöntjük a forradalom évfordulóját. Szergej Volszkij: Vörös téren a Lenin-mau- mnál a Kreml toronyó- iak ütésére zajlik le az őr- iltás. Így volt ez 1941 és :özött is, a háború évei- Azt senki sem tudta, hogy í holtteste ez idő alatt ezer kilométerre, az or- keleti részén volt. (óta élek Tyumenyben, í a régi szibériai város- Hallottam is az ottaniak- rről, de nem nagyon hitel, hiszen olvasni sehol lehetett róla, még speciá- irodalomban sem. Ma erről fellebbent a fátyol, m sokkal azután, hogy a ■i Németország megtá- a a Szovjetuniót, 1941 iában Borisz Zbarszkij sszort sürgősen hivatták a ílbe. Molotov miniszteri-helyettes elmondta neki, a kormány határozata án Lenin holttestét ha- italanul evakuálni kell íenybe. Nem véletlenül k meg ezzel a feladattal izkij professzort, mert az •t tudós részt vett Lenin lek bebalzsamozásában, és ;ette a mauzóleum szakla- ióriumát is. mauzóleum ideiglenes he- k kiválasztásában a kor- 't nyilvánvalóan az vezé- hogy az akkori vidéki rost, Tyumenyt, a trans- riai vasút összekötötte a ■ossal, ugyanakkor elérhe- í volt a német légierő ára. cülönvonat a mozdonyhoz iolt három vagonból állt. Őrségváltás a mauzóleumnál. Senki sem sejtette, hogy a háború alatt üres volt. Ezek egyikét, amely Lenin üvegkoporsóját vitte, különleges lengéscsillapítókkal, klímaberendezéssel látták el. Zbarszkij professzor útközben többször is megállította a szerelvényt és ellenőrizte a berendezéseket. — Sztálin titkára, Poszkrebisev 1941. július végén felhívott telefonon, hogy Moszkvából nagyon fontos szállítmány érkezik, — idézte fel az eseményeket az akkori városi első titkár, D. Kupcov. — Csak akkor tudtam meg, hogy Lenin szarkofágjáról van szó, amikor Zbarszkij profesz- szor bemutatta a Molotov által aláírt okmányokat. A szarkofágot az egykori reáliskola épületében helyezték el. Odaköltözött családjával Zbarszkij professzor és munkatársai. Mindent a legnagyobb titokban tartottak. A belső őrséget a Kreml-őrségnek a különvo- nattal érkezett tagjai adták, kint pedig a tyumenyi állambiztonságiak őrködtek. Az 1. számú őrhelyen — ahogyan a mauzóleumot a Szovjetunióban nevezik —, elfoglalta helyét a díszőrség. A volt reáliskola vastag falai mögött csaknem 4 éven át zajlott le az őrségváltás. Ez idő alatt Moszkvában is a megszokott rendben váltotta egymást az őrség a mauzóleumnál. Senki sem tudhatott arról, hogy az üres. Zbarszkij professzor és munkatársai Tyumenyben is megfeszített munkát végeztek a bebalzsamozott holttest megőrzéséért. A városban nem volt elég villamos energia, de az erőmű külön vezetékről mindig ellátta a reáliskolát árammal. Amikor 1944-ben megérkezett az állami bizottság Tyumenybe, nagyra értékelte a szakértők tevékenységét. Lenin szarkofágját 1945 tavaszán vitték vissza Moszkvába, majd hamarosan ismét megnyitották a mauzóleumot. ★ Ma a tyumenyi épületben mezőgazdasági főiskola működik. Emléktáblák tanúsítják, hogy annak idején ebben a reáliskolában tanult Mihail Prisvin író és Leonyid Kra- szin, a későbbi szovjet államférfi. Az épület előtt áll a híres szovjet felderítő, Nyikolaj Kuznyecov mellszobra, aki már a mezőgazdasági technikum diákjaként tanult itt. De semmi sem emlékeztet arra, hogy 1941—45-ben egyik csendes szobájában őrizték Lenin Moszkvából evakuált iszarkofágját. A folyosókon ma nyüzsög a diáksereg. Megkérdeztem két főiskolást, tudják-e, hogy a háború alatt ott őrizték Lenin holttestét. A válasz — most hallották először. A történelmi tény hosszú időn át viselte magán a legszigorúbb államtitok pecsétjét. Sztanyiszlav Malcev
