Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-12 / 244. szám

• wiviUUCl !£• Kelet-Magyarország 3 Politikát tanulni H iába, az ellenzékisé­get is tanulni kell! Ez jutott az eszem­be akkor, amikor lelkesen és izgalommal telve fi­gyeltem a tévében a par­lamenti tudósításokat. Mert nekünk is van — ahogy Deák Ferenc mond­ta egykoron — egy kis „kócos ellenzékünk”. Je­lenleg Király Zoltán teste­síti meg a honatyák kö­zött, látszólag a legradiká­lisabban. De hát az oppo- zíció tudomány, feltételezi a politikai kultúrát, a tak­tikát, a kígyó ravaszságát, a galamb békességességét. Nos, ez még nem megy. Mert nem az az ellen­zéki, aki mindenre nemet mond. Ez a legkönnyebb. A kormány szól, az ellen­zéki válasza: nem. Mind­egy miről van szó, min­denhez értőn fejezi ki: nem. Mindezt látszólagos harcossággal, ami sokkal inkább arrogancia. Ezért is mondom: ezt tanulni kell. Mert a más vélemény kifejezésének is van mód­szere, modora, taktikája és ha okos, nincs híjával a toleranciának. Szíve joga mindenkinek, hogy haragudjon. Kell is időnként az ingerültség. De mikor? Hol? Es milyen szinten? Nos, ez a tudo­mány. Ügy tűnik, hogy a politikai más véleményt kifejezők jó része ezt még nem ismeri. Így aztán Ki­rály szüntelen ellenkezése még elvbarátait is eltávo­lította tőle. Azt ugyanis a gondolkodó tudja: enged­ményt elérni csak kölcsö­nösségi alapon lehet. Vala­mit, valamiért. Ha meg­nézzük a francia, az an­gol, a nyugatnémet ellen­zéket, tevékenységük ko­rántsem az örökös taga­dás. A parlamenti esetet azért tartom szükségesnek kifejteni, mert igen sokan vannak, akik sok minden­ről másként gondolkod­nak. A pluralizmus termé­szetes része ez. Kell is az ellenvélemény, nagyon kell a jó vita és az se szük­séges, hogy mindig komp­romisszum szülessék, az utókornak is legyen igaz­ságszolgáltatási lehetősé­ge. De vannak játékszabá­lyok, melyeket minden po- litizálónak tanulnia kell. Törvényhozók, politiku­sok tanulják, próbálgatják az új módit. Egy azonban figyelmeztet: elutasítani csak alternatíva felvetése esetén meggyőző; a nem mögött is álljanak érvek; az igen se csak a hatalmi szótól kapjon fedezetet; a vélemények eltérése nem teszi fölöslegessé az egy­más tiszteletét. Biztos, hogy szaporodni fognak a szenvedélyes véleménycse­rék. Tanulni kell politizál­ni, vitázni. A tisztességes közélet érdekében. .1 , Ötletek sora K ulcsár Károly aszalót épített. Szépet, jót. Olyat, mint afnilyeneket az elei is készítettek. Szere­pet játszott ebben, hogy rájött: az aszalványok iránti kereslet nő. Pontosabban nőhet. Szilva van, al­ma is, de kísérletezett körtével. Minden igen jól sike­rült, bár az is igaz, az aszalót még ki kell tapasztal­ni. Mert annak is forsza van. Meg aztán ki kell éget­ni jól a tűzteret, el kell találni, mennyi fával működik a legjobban, hogyan alakul ki a legjobb aszalvány. A tarpai gazda éppen most ment nyugdíjba, divatos szó­val: vállalkozik. ... Vajon megold-e valamit az aszaló? Egy ember ese­tében föltétlenül jó dolog. De ha továbbgondoljuk a dolgot, akkor kiderül, ötletek egész láncolata rejlik eb­ben a vállalkozásban. Gondoljuk el: adva van egy táj, gondokkal gazdálkodó tsz, kevés foglalkoztatási lehetőség. Ugyanakkor kertben, földön sok-sok, nehe­zen értékesíthető termék. Piac csak messze, errefelé nem érezhető a konjunktúra fel és le mozgó hatása. Nézzük hát, hogy mire inspirál egy jó vállalkozási öt­let. Lelki szemeim előtt látom, hogy a tarpai termelő- szövetkezet úgy dönt: boltot nyit Nyíregyházán. Elő­ször egy kicsit, szerényét, egy lakótelep bejáratánál. Ott, ahol. reggel és délután ezrek jönnek és mennek. Berendezi, szép képekkel dekorálja, meghirdeti prog­ramját: minden eredeti, falusi, friss, utánozhatatlan. Reggel megrendeli, délután becsomagolva megkapja. Hogy mit? Hát nézzük, mit kínál a táj. Pucolt diót, szilvát, aszalt szilvát, házi tojást, zöld­séget, aszalt almát, körtét, szilkébe töltött szilvalek­várt, almát szépet és olcsót, ha kell, házhoz is szállít­va, ősszel szőlőt, majd dugaszolt fröccsbort, pecsét­viasszal lezárt, címkézett szilvapálinkát, gombát, kö­kényt, csipkebogyót, házi csirkét (csirkeízűt), házi vajat tormalevelen, kiskertekből káposztát, szotyo- lát, nyulat, fácánt... Mert vállalkozók vannak mások is. Vállalkozók, akik készek arra, hogy termékeikkel ellássák a tsz felvá­sárlóját. És aztán kell egy Barkas és reggel ötkor in­dulhat a napi friss szállítmány a boltba. Hamvasan, szépen, a tojás szalmásán, ahogy az ólból kikerül. Igaz, kicsi üzletnek tűnik. De pénz a termelőnek, pénz a gazdaságnak. És nyereség a vevőknek, akik várják, szeretik mindazt, ami házi, friss, jóízű. Hogy ez álom? Lehet. De ha azt akarjuk, hogy a megszokottból kitörjünk, hogy újjal jussunk jó pénz­hez, próbálkozni kell. Vállalkozni. Azokkal, akik olyan jó helyzetfelismerők, mint Kulcsár Károly. Bürget Lajos Üzemlátogatás Záhonyban Több éves „gyökerekkel” ■ndelkező hagyományként Dolják a záhonyi kiszesek a isutas ifjúmunkás napok mdezvényeit, melyben he- et kapnak a politikai, szak­ai, sport- és kulturális ese- ények. Az október elején ízdödött rendezvénysorozat hónap végéig csábítja az deklődőket. Pályakezdő diplomások ré- ére október 12-én körzetlá- gatást szerveznek. 164 fia­tal műszaki értelmiségit, mérnököket, közgazdászokat várnak Záhonyba. Az üzem- látogatáson a záhonyi és eperjeskei határállomásokon folyó munkával, a tengelyát- szerelő, az átrakó pályaudva­rok napi tevékenységével is­merkedhetnek a jelenlévők. A terepszemle segít majd ab­ban, hogy átfogó, reális képet alkossanak a vasútról a „friss” diplomával rendelke­zők, akik közül sokaknak ez lesz az első munkahelye. Tóhát, Kandia, Katushát A saját országukat sem is­merő hazai idegenforgalmi szakemberek jóvoltából a külföldiben mindössze egy hamisítatlan magyar hangu­latot árasztó falu él: Hollókő. Az észak-magyarországi tele­pülésen példás ügybuzgalóm­mal, s nem kevés ráfordítás­sal pár éve sikeresen „kon­zerválták” a valóban szép, egységes faluképet, mely igen dicséretes tett volt. Ám Hollókőit emlegetve a szabó les-szatmári, tehát ma­gyar szakembereknek, de az érdeklődő laikusnak is a jo­gos elégedettség mellett nem­régen még megkeseredett a lelke, hiszen azokra az igaz értéket hordozó szatmári, be­regi falvakra gondolt, ahol pénz, s megfelelő propagan­da híján mind több népi épí­tészeti emlékünk lett az enyészeté. Korai lenne még erről múlt időben, s mint be végződött folyamatról szólnunk, ám legnagyobb örömünkre ma már azt írhatjuk, valami na­gyon fontos kezdődött el a megye kisebb településein. Hosszas előkészületek — s nem kevés részeredmény — után három éve Tarpán in­dult el egy akció, mely azóta több községünkben is befeje­ződött már. Elkészült Talpá­nak, Tiszacsécsének, Túrist- vándinak, Szatmárcsekének, Tiszadobnak, s Tisza vasvári központjának a műemléki faluvizsgálati terve, most ké­szül Nagyaron, Császlón és Szabolcson, s hamarosan sort kerítenek Vállajra is. Egységes falukép A megye főépítészétől, Vincze Istvántól kérdezzük; mi tette szükségessé e vizs­gálódásokat, s milyen lépések követik majd? ■ “ Az említett falvak a. megye tájegységeinek legfca- rakterisztikusabb, legtöbb műemilókjellegű épülettel bí­ró települései közé tartoznak, s idegenforgalmi szempont­ból is kiemelkedő a jelentő­ségűik. Pótolhatatlan veszte­ség érne bennünket, ha hagy­nánk veszendőbe menni ezt az örökséget, mely a magyar népi építészet jeles alkotásai között tartandó számon. A főépítész szobájának fa­lát megmentett, s megmen­tendő épületek fotói borítják, mintegy illusztrálva az eddi­gi sikereiket, s egyben az előttünk álló rengeteg tenni­valót is. Ez utóbbihoz kap­csolódnak a megyei tanács főelőadójának, Szatmári Ist­vánnak a szavai is: — A műemléki szempon­tok alapján kidolgozott falu- vizsgálati terveket majd az összevont településrendezési tervek, melyek készítése so­rán a szakemberek messze­menőkig igyekeznek majd az előttük járók javaslatait fi­gyelembe venni. A már imént említett Tarpámak egyébként hamarosan elké­szül a rendezési terve, azt is­merve elmondható, remény van az ottani párját riitkító- am egységes falukép megőr­zésére. A tarpai tanácselnök, Ko­vács Béla három esztendeje tölti be posztját, ám tősgyö­keres tarpai, ismeri hát szü­lőfaluját, mint a saját tenye­rét. Sétálunk az utcákon, az elnök sorolja a hivatalos ne­veket, de nyomban hozzáte­szi a népi elnevezéseket is. Tóhát, Kandia, Velence, Ka­tushát, Kutyaszorító, Ga- ty(a)ület, Kertalja, Badaló, Kisutca — két-háromszáz éve is ismerték voltak már e nevek. Ugyanilyen idős háza­kat igaz, nemigen talál már az ember Rákóczi egykori hűséges településén, de a „Nagyságos Fejedelemtől” kapott hajdúvárosi cím haj­dana tulajdonosainak mai községében azért most sem tehet meg úgy az ember húsz-huszonöt lépést, hogy ne állna meg gyönyörködve egy-egy múlt században emelt épület előtt. „Cseréljük el...” Az egyikbe be is térünk. A ház maga 1872-ben épült, la­kója, özv. Szűcs Gáborné is a múlt század szülötte. Meg sem lepődik az érdeklődé­sünkön, „hiszen annyiam, de annyian fényképezték már ezt”. A lakás gyönyörű. Még a szecesszió falusi megjele­nése előtt húzták fel a Mait, mesterien tagolva, s mérték­kel díszítve homlokzatát. Ma is meglepően jó állapotban van, de csak azért, mert a tulajdonos lánya szerencsére még jól bírja magát.1 ö mondja, feljőve a kertből: — Volt itt Pestről egy pro­fesszor, mindig azt hajtogat­ta, miközben rajzolt, hogy ilyen házban szeretné ő töl­teni az öreg napjait. Cserél­jük él, professzor úr, mond­Tarpai ház 1872-ből. tóm neki. Nekünk jó lenne az a betomkalicka is. Nem kéne állandóan meszelnünk, s szénért szaladgálni . . . Tarpán jelenleg húsz népi műemlékjéllegű lakóházat tartónak nyilván, de lehetne jóval többet is. Állapotuk ma még szemet gyönyörködtető, ám a tanácselnök megfogal­mazza aggályait is: Falusi turizmus — A falu lakossága fogy, s öregszik. Az igazán értékes házakban élők ma még gondját tudják viselni portá­juknak, de mi lesz, ha lees­nek a lábukról. Netán távoz­nak közülünk? Ki viseli majd gondját e lakásoknak? Kovács Béla természetesen bízik faluja jövőjébem, más­különben aligha szorgalmaz­ta volna ő is az új település- rendezési tervet, s talán a legjárhatóbb uitat is ismeri: ez pedig a falusi turizmus fellendülését jelenti. Az el­képzelések szerint e maguk­ra hagyott lakásokat az ál­lam venné meg, s különféle idegenforgalmi objektumokat rendeznének be falaik között, de szóba jöhet más hasznosí­tásük is, különféle közintéz­ményeknek adhatnának ott­hont. A tarpai településrendezési terv még az idén elkészül, s a már korábban említett te­lepüléseken is szó van róla. Azok az egységes falukép védelmében természetesen bizonyos megkötéseket tar­talmaznak majd, így többek között meghatározzák, mi­lyen lehet az újonnan épített lakások tetőformája, hom­lokzati rendszsere, párkány- magassága, s a tervezőket is alaposan megrostálják majd. Mindezek remélhetőleg biz­tosítják azt a folyamatossá­got, amit falvainlk évszáza­dos építészeti örökségének ápolói sok helyütt még ma is őriznek. Balogh Géza Csalimesék Citranes Pálmaházán új oskola nőtt ki a földből. Nem három nap és három éjszaka alatt ugyan, de átadták időben. Szép, napos időben. Más oskola nebulót még alig ju­tottak túl az ábécé első be­tűin, és már itt is elkezdő­dött a tanítás, örült min­denki, ahogy illik. Hogy sö­tét és szűk lett a kerengő, azon is túltették magukat. Főként, mert ügyes fotó ké­szült róla, s azon tágasnak, világosnak látszott. Mondom, mindenki örült, egyetlen egy baj volt; nem tudták, hogyan hívják. Igaz, hogy a Citrom utcán épült, mégis Narancs utcai isko­lának emlegették. Legalább­is eleinte, amikor még úgy volt, hogy a Narancs utcára néz a főbejárata. Egyszer csak mégis visszatértek a Citrom utcai titulushoz. Ide került a nagykapu is. Igen- ám, de a másik oldalt is le kellett valahogyan zárni. Szépérzékű emberek lévén úgy döntöttek, csúnya len­ne, ha a sportudvar keríté­se nézne a Narancs utcára. Mit ki nem találtak hirte­len? Lekanyarintottak egy heveseit a területből. Ép­pen csak annyit, hogy két szép társasház elférjen rajta. Ügy is lett. Mindenki megnyugodott, csak néhány bajkeverő do­hogott, hogy szerinte trükk volt az egész. Néhány nagy ember így jutott belvárosi lakáshoz. Persze senki sem hitt nekik. Pálmaházán ilyen elő sem fordulhatna. •Aki nem hiszi, járjon utána! Leópttrkült Nagy vigasság készül Ber- gengóciában. Lakodalmat ült a kiskirályfi és a szom­széd birodalom kiskirály­lánya. Gyülekezett a nász­nép messze országokból. Tisztelték, szerették a ven­déglátókat, de nemcsak ezért jöttek. A lakoma főfogásá­nak ugyanis oroszlánpör­költöt ígértek. Egy nappal a lakodalom előtt portyára indultak a bergengóc vadászok. Ne­mes agarak, jól megfizetett hajtők egész serege segítette őket. Az oroszlán azonban túljárt az eszükön. Szégyen­szemre zsákmány nélkül tér­tek vissza. Nagy botrány ké­szülődött. Mi lesz, ha a ven­dégsereg mégsem töltheti meg bendőjét a beígért fi­nom falatokkal? Ígéret szép szó ... De mit tegyenek? Vadítsák meg a báránypecsenyét? A kifino­mult ízlésű hölgyek, urak úgyis észrevennék a kegyes csalást, összehívták hát az udvarnokokat, hátha eszük­be jutna valami. Meg is lett az eredménye a tanácsko­zásnak. Felkeresték a szafaripar- kot, közel merészkedtek a közkedvelt Leó ketrecéhez, s látták, hogy szegény öreg jószág már nagyon belefá­radt ebbe az életbe. Gon­dolták, csak jót tesznek ne­ki, ha átsegítik az örök va­dászmezőkre. Akadt is egy rettenthetetlen vadász, aki vállalkozott a feladatra, és a rács innenső oldaláról megváltó golyót eresztett Leó fejébe. Ettek, ittak, mulattak, s a. vendégsereg még a mai na­pig is megtörli a száját, ha eszébe jut az oroszlánpörkölt a ’la Bergengóc. Papp Dénes könyvesboltba het­ven körüli bácsika lép be. Tétován szétnéz, szeme az eladót keresi. Hozzálép, s a na­gyothallók jellegzetes, emelt hangján kérdezi: — Nincs meg az a könyv a Bon-kanyarról, amit a múltkor is kerestem? Meg se várja a nemle­ges választ, fennhangon mondja: — Tudja, ked­veském, én is ott voltam, de mégiscsak más leírva látni, amit átéltem ... Az idős férfi még sok mindent kiabál, orosz asz- szonyokról, hatalmas hó­mezőkről, visszavonulás­ról. Az arcát figyelem: homlokráncait a történe­lem véste. Tekintetében milyen pergőtüzek vissz­fénye lobog? Tudatában nem halványulóan látsz­hatnak a lángok és a ha­lottak. ö maga hogy élte túl? Nézem a törékeny em­bert. S látom egy hadse­reg tragédiáját. — A jövő héten benézek ismét — mondja kilépve az ajtón. — Gyűjtöm az érről meg­jelenő könyveket! Vajon jön még a jövő héten? A lelkében őrzött traumák nem hagyják nyugodni. Amíg él, emlé­kezik. (kzs) TAPASZTALATCSERE. Az ungvári cipőgyárból tizenket- ten érkeztek tapasztalatcseré­re az elmúlt héten a Nagy- kállói Kallux Cipőüzembe. A vendégek megismerkedtek a Kallux által alkalmazott ci­pőgyártási módszerekkel, technológiákkal és a legújabb modellekkel. Augusztusban a nagykállóiak tanulmányozták az ungvári cipőgyár’ tevé­kenységét.

Next

/
Thumbnails
Contents