Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-12 / 244. szám
A Hazafias Népfront Országos tanácsának nlése közös nemzeti érdekekért Új tagak a HHF vezető testületében A Hazafias Népfront Országos Tanácsa — Kállai Gyula elnökletével —.. ülést tartott kedden a Parlament kongresszusi termében. A tanácskozáson részit vett Pozs- gay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ál- lamminiBzter. A testület először személyi kérdésekben döntött, majd a népfrontnak a mai magyar társadalomban betöltendő helyét, szerepét vitatta meg. Megnyitójában Kállai Gyula utalt arra, hogy több álNapról napra mind több román állampolgár lépi át a magyar—román határt, akiknek zöme hazánkban szándékozik letelepedni — hangzott el tegnap Nyíregyházán a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok ügyeivel foglalkozó megyei koordinációs bizottság ülésén, ahol egyetlen napirendi pont szerepelt: hogyan lehetne megkönnyíteni a menekültek beilleszkedését. A megyei bizottság vezetőjének, Kőrössy Kálmánnak, a megyei tanács vb-titkárá- nak irányításával a résztvevők áttekintették az elmúlt négy hónap történéseit, s meghatározták a legfontosabb tennivalókat is. Szabolcs-Szatmárban jelenleg több mint hatszáz román állampolgár él, ám számuk napról napra változik. Mára sajnos az ideiglenes szállások szűkössé váltak, a menekültek száma várhatóan tovább nő, így újabb szálláshelyekre van szükség: a közeljövőben minden bizonnyal igénybe kell majd venni a KISZ sóstói táborát, de szóba került a megyei tanács sóstói továbbképző intézete is. Megsegítésükre az országban 300 millió forintos letelepedési alap áll rendelkezésre, sok egyéb mellett ebből finanszírozzák beilleszkedésüket. A legtöbb gondot természetesen a lakás és a munkahely biztosítása okozza. Igaz ugyan, hogy az adatfelvétel, s néhány napos itt-tartózkodás után a menekültek nagyobbik része folytatja útját az ország belsejébe, ám az itt letelepedni szándékozók lakáshelyzete Szabolcs-Szatmárban sem megoldott. Sajnos, gyors javulás nem várható, ám az önálló otthonteremtés megkönnyítésére többféle lehetőség is rendelkezésre'áll, ezek jórésze a helyi tanácsok kezében van. A lehetőségek közül néhány: építési telkek kialakítása, lakásvásárlás támogatása. A liaimi, társadalmi szervezet élén a közelmúltban személy- cserék történtek. A HNF OT munkájában eddig is részt -vettek ezeknek a szervezeteknek a vezetői, s ezt a hagyományt a továbbiakban is meg [kívánják őrizni. Az országos tanács Grósz Károlyt, az MSZMP főtitkárát, móimisziterelinököt két tartózkodással, Nagy Sándort, a SZOT főtitkárát 'két ellensza»- vazattal és hat tartózkodással; Stadinger Istvánt, az Országgyűlés elnökét tizenegy helyi tanácsok kasszáját ez nem terheli, hiszen az anyagiakat az alapból fedezik, amíg az esetleges kölcsönöket a tulajdonos törleszti. A cél: a Magyarországon élők egyforma eséllyel pályázzanak a lakásra, azaz a román állampolgárok lakásigényét is úgy kell rangsorolni, mint a miénket. Korábban sok gond forrása volt a segélyezés. Mára tisztázódott a helyzet, a rászorultságot figyelembe véve a segélyek odaítélésénél annak felső határát ildomos figyelembe venni, így a letelepedési segély összege megközelítheti a tizenhétezer forintot is. Sok egyéb mellett a koordinációs bizottság döntött arról is, hogy hamarosan megtartják Nyíregyházán a Romániából érkezettek megyei fórumát, ahol a még megoldásra váró gondokat, tennivalókat veszik sorra. ellenszavazattal és hét tartózkodással, Baradlai Györ~ OVÖt, a Kiskereskedők Országos Szervezetének elnökét pedig egyhangúlag megválasztotta az országos tanács' tagjává. A népfront helyével, szerepével, feladataival foglalkozó Vitaindítójában Huszár István, a HNF OT főtitkára elöljáróban a belpolitikai foA fogyasztói érdekvédelem helyzetéről, valamint a városi tömegközlekedés átszervezéséről, annak tapasztalatairól hallgattak meg tájékoztatót egyöbök közt október 11-i ülésükön "a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjai. A tömegközlekedés helyzetéről szólva a jelenlévők megállapították: az elmúlt év áprilisával, az új autóbusz-pályaudvar átadásával jelentősen javult a megyeszékhely tömegközlekedésének színvonallá, biztonsága, kulturáltsága. Gondot okoz azonban, hogy a járatok meghosszabbítása melllett jelentősen nőtt az úgynevezett duplatarifás autóbuszok száma, ami elsősorban a bérlettel nem rendelkezőknek jelent többlet- kiadást. A bölcsődék helyzetéről szóló beszámolóból a vh tagjai megtudhatták: a 70-es évek csúcsa után mára fokozatosan csökken a városi bölcsődék kihasználtsága. Mint kiderült a foglalkoztatás romlásával ez a folyamat tovább erősödik, mind több M A A K-M Mátészalkán Kereskédelmi ellátás, épülő új pályaudvar, színházi tervek a szatmári városban (2. oldal). Múltat őrizni a jövendőnek Szabad-e veszni hagyni a régi portákat, a népi építészet remekeit a falvakban? (3. oldal) Politikát tanulni A parlamenti eset kapcsán kifejthető, hogy igen sokan vannak, akik sok mindenről másként gondolkodnak. (3. oldal) Egy szikra... Ütközött és kilyukadt a benzint szállító tartálykocsi a nyíregyházi állomáson (5. oldal). anyuka megy gyesre, illetve gyedre. A nyíregyházi tanács végrehajtó bizottsága a továbbiakban a „Városért” emlékérem, valamint a „Város díszpolgára” kitüntetések adományozásáról is döntött, s a városi tanácsot október A MAE megyei növényvédelmi szakosztálya, a Nö- vényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás néhány nyugat-európai vállalat magyarországi képviseletével .karöltve év elején pályázatot hirdetett. Céljuk a környezetkímélő almatermes zté - si módok, lehetőségek népszerűsítése volt a szövetkezetek, állami gazdaságok körében. A pályázat értékelésére Még javában tart a Virginia típusú, mesterségesen szárított dohányok beváltása, de máris megállapítható, hogy bár kevesebb, de sokkal jobb minőségű volt a termés az idén a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat termeltetési körzetében, mint az elmúlt évben. Különösen örvendetes, hogy az exportálható dohányok részaránya, nőtt meg jelentősen. A legjobb, úgynevezett A-világos minőségi dohányból a tervezett 290 helyett 400—450 tonna várható, ami az elmúlt évek 1,8 —2,3 százalékos részarányával szemben 8—-9 százalék. A több megyére kiterjedő körzeten belül a nyíregyházi beváltó üzem területén a legjobb a Hevesi dohányok minősége. Az A-világos minőség itt is meghaladja a 10 százalékot. A leveleki, vas- megyeri, nyírpazonyi, nagy- cserkeszi dohánytermesztők 25—30 százalékos A-világos részarányt is elértek. Nemcsak a saját jövedelmüket növelték ezzel, de hozzájárultak az ország exportbevételeinek növekedéséhez is. Képünkön: A nyíregyházi október 11-én, kedden került sor. Sallai Pál, a növényegészségügyi állomás igazgatója megnyitójában így jellemezte az előzményeket: — A jövedelmezőség, a gazdaságos- sági mutatók az alkalmazott módszerék felülvizsgálatát igényli a nagyüzemektől. A növényvédő szerek drágulták, a szakszerűtlen eljárások költségnövelő hatása közvetlenül lemérhető. A téli alma esetén ebben az évben 15—20 permetezés volt átlagban a jellemző. Átgondoltan csökkenteni kell a felhasznált szerek mennyiségét. Az áprilisban kiírt pályázatra 35 üzem, üzemegység adta be jelentkezését. A többlépcsős elbírálásban a növényegészségügy szakemberei minősítették a pályázatokat, hatékonyság, gazdaságosság és környezetvédő hatás figyelembevételével. Újszerű, bárhol adaptálható módszerre nem akadtak a pályázat során, ami mindenben fedte volna az előírt követelményeket. A pályázat értékelése során végső sorrendet nem állítottak fel, az átlag feletti teljesítményeket honorálták. A környezetkímélő növénytermesztés meghonosításáért elismerésben részesítették a buji Űj Élet, a nagyszekeresi Egyesült Erő, a tiszabercelí Bessenyei termelőszövetkezetet és a Ke- mecsei Állami Gazdaságot. Díjazásban részesült még a csengeri Szamos menti és a nyírbátori Űj Barázda Tsz. beváltóüzemben a leveleki Dózsa Tsz Hevesi dohányát veszi át Tóth László, az egyik átvételi bizottság vezetője. László Ferenccel (középen) a szövetkezet háztáji ágazatának vezetőjével együtt vizsgálják a szárazdohány minőségét. Mellettük Kirilla Miklósné, a dohány termelője. A leveleki szövetkezet 40 hektárnyi közös művelésű dohánya mellett 83 hektáron a háztáji termelők munkáját segíti. A palántaneveléstől a szárítást követő válogatásig egyénileg végzett munkában anyagilag érdekelt háztáji termelők kiemelkedő minőségi eredményeleket értek el. (Pristyák József felvétele) JM alakul a mezőgazdasági kivitelünk A várakozásnak és a tervezettnek megfelelően alakult az év eddig eltelt időszakában a magyar élelmiszergazdasági kivitel, és az importban is érvényesülnek az előzetes elképzelések — erről tájékoztatták az újságírókat kedden a MÉM-ben. Szeptember végéig az egész esztendőre tervezett 1,3 millió dolláros kivitelből mintegy 950 millió valósult meg, az időarányos teljesítés meghaladja a 70 százalékot, ami megfelel a várakozásnak. Az 1988-ra tervezett konvertibilis elszámolású import 78 százalékát hozták be az első háromnegyed évben az élelmiszergazdaság területén. A rubelforgalom a tervezettnek megfelelően alakult és olyan mértékű, mint az elmúlt év azonos időszakában volt. A MÉM szakemberei szerint az év végéig az előirányzatokat teljesíteni lehet. Tájékoztatták az újságírókat arról is, hogy a világpiacon emelkedik a gabona ára, ugyanúgy a növényolaj ipar termékeit is előnyösebben lehet értékesíteni; ez kedvezően befolyásolja a magyar agrárkülkereskedelem kilátásait. A kertészeti termékekre viszont rossz idők járnak, mivel az európai termés az idén kiemelkedő, és ez rontja az eladás feltételeit. Az agrárkülkereskedelemben szervezeti változásokat hajtanak végre. A korábbinál több vegyesvállalatot igyekeznek szervezni a hazai termelők bevonásával, akik ily módon közelebb kerülhetnek a piachoz és részt kérhetnek azokból a döntésekből, amelyek az általuk termelt áru további sorsát illetik. Egyes monopolcikkek külkereskedelmi forgalmazásával továbbra is centralizált külkereskedelmi szervezetek foglalkoznak, ez sok tekintetben megfelel a kialakult nemzet(Folytatás a 4. oldalon) B. G. NSZK-megrendelésre gyárt hatezer női, átmeneti kabátot a nyíregyházi Divat Ruhá- házati Vállalat. Képünkön: a befejező művelet a kabátok gyártásán a vasalás. (Császár Csaba felvétele) Már 600 romániai menefcilt ti a melyében Kevés az átmeneti szállás (Folytatás a 4. oldalon) Oktéher 31-én összeül a városi tanács Nyíregyháza tömegközlekedése sokat javult, de... 31-re összehívta. Megyei pályázat értékelése Alma kevesebb „méreggel”