Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-28 / 258. szám
2 Kelet-Magyarország 1988. október 28. Kturrk&cMs 000030 BALETT-,,EDZÉS” A LÁNYOKNÁL Nagy az építkezési láz NYÍREGYHÁZA A HARMADIK ÉVEZREDBEN Majorettek az ÁSTÁ-gálán Sportrendelvények, felvonulások Qde színfoltja, amikor megjelenik egy majorettcsopju-t. Nem véletlen, hogy az ország elsőként megalakított ilyen együttese, a nyíregyházi majorettek és a kíséretüket alkotó ifjúsági vonószenekar számtalan meghívást kap. Szerepeltek már a Népstadionban, a karate-világversenyen, a HUNGARO- RING-en, a gokart-világbajnokságon, sőt felléptek Angliában és Lengyelországban is. Az együttes 16 éve alakult, és Tonté László kitartó munkájának érdeme, hogy a parádésan masírozó bájos lányok sikert vívtak ki maguknak. Az igazsághoz tartozik, hogy korábban megoszlottak róluk a vélemények, sőt létük is veszélyben forgott. Túlságosan , »nyugati ízű” műsort adnak — hangoztatták egyesek. Most viszont újabb állomás elé érkezett az együttes. Mint az új vezető, Tóth Tamás elmondta, szeretnék, ha a látvány mindinkább a minőséggel párosulna. Ennek érdekében néhány hete felkérték Feketéné Kun Ildikó balettmestert, hogy a lányokat mozgáskultúrára tanítsa. Bár az együttesben 33-an vannak, a különbőzé fellépéseken egyelőre csak lG-an vesznek részt; de ha az új lányok tehetsége szorgalommal is párosul, a létszám 25- re bővülhet. Az együttest a napokban nagy megtiszteltetés érte. Az ország mintegy 20 majorettcsoportja közül őket kérték fel, hogy az AST A (Amerikai Utazási Irodák) Budapesten megrendezett kongresszusának gálaműsorán október 28-án fellépjenek. A világ több mint 120 országából összese- reglett utazási szakemberek előtt bizonyíthat most az együttes. (b. i.) Növendékhangverseny Nyíregyházán Növendékhangverseny lesz a Nyíregyházi 4-es számú Általános Iskola dísztermében november 3-án, csütörtökön 17 órától. A koncerten a megyeszékhely zeneiskolájának növendékei lépnek a közönség elé szólószámokkal és zenekari produkciókkal. Zongorán kísér Fesztóry Ismét tartanak Nyíregyházán, a művelődési központban Friderikusz Sándor vezetésével talk show műsorokat. Az öt részből álló sorozat első produkcióját két Buday Ágota keramikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap Nyíregyházán, a Benczúr Gyula teremben. A tárlat november 5-ig tekinthető meg. Színháznaptár Elsősorban fiataloknak szóló darabokat mutat be a jövő héten a Móricz Zsig- mond Színház. Október 28- án a Diákszerelem, másnap A kék madár lesz műsoron (Kossuth-bérlet). Október 31- én szintén A kék madár kerül színre (Ady-bérlet). Ezen a napon a társulat egy réÁgnes, Právicz Julianna, Süvegné Csapó Gabriella, Szántó Sándorné, Széles Csabáné és Tóth Nándorné, Bartók Három táncát Tóth Nándor vezényli. A Nyíregyházi Állami Zeneiskola növendékhangversenyén minden érdeklődőt szívesen látnak. előadásban október 31-én rendezik meg. A vendégek között lesz Kudlik Júlia tévébemondó, Hegedűs András egykori miniszterelnök, a nyíregyházi színháztól elszerződött sikeres színművész, Schlanger András, valamint egy Kesjár Csabához, a közelmúltban tragikusan elhunyt autóversenyzőhöz közelálló személy, aki a fiatal sportoló végzetes balesetének okairól és körülményeiről nyilatkozik. Az est háziasszonya Halmi Krisztina, a világszépe verseny második helyezettje lesz. Egy olaszországi fafúvós kamaraegyüttessel létesített cserekapcsolatot a nyírbátori ütőegyüttes és a Hol- borne rézfúvós együttes. Először ők látják vendégül sze Sárospatakra utazik, ahol az Éljen a színház! című produkciót mutatják be. Nyíregyházán, a kőszín- házban november 1-jén játszók ugyanezt a darabot (Radnóti-toérlet). A kék ma-, dár című előadással szintén elsején Gödöllőn tájol a társulat. A Diákszerelem című darab november 2-án (Bessenyei-bérlet) és november 3-án kerül színre. A nyíregyházi megyei-városi művelődési központ programjaiból. Rendezvények: A Zrínyi Gim- názium rendez zártkörű összejövetelt október 28-án. Szüreti bál várja a nyugdíjasklub tagjait október 29-én. „Csak ma” — Friderikusz Sándor jelentkezik ismét műsorával október 31-én. Klubok, körök: A Nyíri amatőr filmklub tagjai találkoznak október 28-án. Ezen a napon város- ismertető vetélkedőt is rendeznek a kaimarateremben. A sárospataki diákok baráti körének összejövetele október 29-én lesz. A modern tánc-tan folyam következő foglalkozását október 30-án tartják. (Tánciskolái vizsgabált is ezen a napon rendeznek.) A színházesztétikái tanfolyam előadása október 31-én lesz. a gom- bás/.klub is ekkor tartja összejövetelét. November 2-án a Galaktika baráti kör és a Commodo- re-klub várja az érdeklődőket. Az Életvezetés elnevezésű tanfolyam foglalkozása is ekkor lesz. A pszichológus október 31-én és november 2-án várja a tanácskérőket. Tánc: Nosztalgiadiszkót október 28-án és 29^én. ifjúsági diszkót pedig október 30-an rendeznek. Kiállítások: A rzeszowi fotó- kiállítás a Pál Gyula-teremben november 4-ig, a Kortárs litván festészet című tárlat a Galériában pedig november 20-ig tekinthető meg. partnereiket, a Kammermusik di Napoli nevű zenekar kilenc tagját, akik október 30-án, vasárnap este érkeznek meg Nyírbátorba. A nápolyi muzsikusok négy napig maradnak nálunk, ez idő alatt két hangversenyt adnak. Az első koncert október 31-én, hétfőn 19 órától lesz a Nyírbátori Városi Tanács nagytermében. November 1-én, kedden 16 órától a nyíregyháziak is meghallgathatják a zenekart a 4-es iskolában tartandó koncertjükön. A nápolyi együttes vendégszereplését későbbi időpontban viszonozzák majd nyírbátoriak. Talk show Nyíregyházán Csak ma! Nápolyi muzsikusok megyénkben Új rendezési tervet fogadott el a tanács A harmadik évezred fordulóján milyen arcát mutatja majd Nyíregyháza az idegennek és az itt élőknek? Szép lesz? Otthonos lakhelynek érzi majd az itt élő százötven- ezer ember? Nem kevesebbről döntöttek a közelmúltban Nyíregyháza tanácsülésén a városatyák, amikor megszavazták a megyeszékhely új általános rendezési tervét. Veres István főépítésszel arról beszélgettünk, milyen lesz a város 2000-ben? — Reméljük, humánusabb település lesz, olyan, amely kellemes közérzettel bírja maradásra gyerekeinket, unolkáinikat — vélekedett a főépítész. — Nyesegetjük a Városfejlesztés korábban elkövetett vadhajtásait, és igyekszünk olyan természeti, társadalmi környezetet kimunkálni, amely mind az építész, mind az itt lakó szemével megállja a próbát. Szebb, kényelmesebb házak Az új rendezési terv 15, illetve 30 évre körvonalazza Nyíregyháza fejlődését. A leglényegesebb eleme a tervnek a mértéktartás: megszűnt a korábbi, úgynevezett „zöld mezős” beruházás, amikor egyre másra húzták fel a gyárakat, lakónegyedeit. Most a minőségi város- fejlesztés kap nagyobb hangsúlyt. A Nyíregyházára jellemző tanyiavilág változatlanul meghatározó jelentőségű lesz. jó párat közülük belterületbe vannak. Különösen Lászlócsere-dűlő és a Kisteleki szőlők aspirálhatnak az önálló városrész titulusra. Mindkét területen családi házaikat építenek a nagy telikékre. Villany mindenütt, víz azonban hiányosan található a portákon. Igaz, nagyobbak a telkek, mint a közkedvelt Korányi lakókörzetben, mégis 300 ezer forintot kell fizetni egy telekért! Bizonyára új, családiházas lakónegyedek születnek ezen a részein az elkövetkezendő évtizedekben. Változatlanul nagy az építkezési láz a Korányin, már számítgatják az V-ös ütem telekosztását. A / V.SSZTO Papírgyűjtés- de kinek? Az 1988. október 14-én megjelent „MÉH-es” cikkre reagálok. Szeretném kiegészíteni az információkat a papírgyűjtési akcióról. A MÉH-körlevélre iskolánk úttörői igen lelkesen kezdtek hozzá a papírgyűjtéshez. Kollégáim már akkor hűtötték a lelkesedésemet: ..gondoljatok az elmúlt évek tapasztalataira”. Akció ide vagy oda: a MÉH úgy veszi át a papírt, ahogy akarja, annyit „lök” érte. amennyit nem szegyeik Nem jóslat volt ez — szóról szóra így történt. Körülbelül 35—40 mázsa papírt gyűjtöttünk. A számlán a következő mennyiségeket és értéket küldték ki: hulladékpapír 800 kilogramm (2 forint) 1600 Ft. fekete-fehér újságpapír 250 kilogramm (3 forint) 750 Ft. vegyes papír 2450 kilogramm (1 forint) 2450 Ft. A valóságban 700 kilogramm fekete-fehér, 500 kilogramm színes újság, 1000 kilogramm brosúra, 500 kilogramm nátronzsák, 1100 kilogramm vastag, a konzervüzemünkből származó hullámpapír, 200 kilogramm vegyes. A kisvárdai telepvezető a reklamációmra fölényesen azt mondta: — ha nem tetszik, ne gyűjtsenek! Ha olyan gazdag az úttörőcsapat, ne gyűjtsenek! Minden csapatvezető csak reklamál . . . így vette át és kész! A hangneme durva, megalázó volt. Kérem, meddig tűrik még, hogy a gyermekeinket is meglopják! Az úttörőcsapatok táborozásra, kirándulásokra kuporghatnak. Valamennyi csapatvezető társam véleiTienye: ilyen alapon többet agy deka hulladékot sem gyűjtünk. Gyerekek, társa- daimi n?iüin,kában dolgozó felnőttek míjfinkájának gyümölcse kinek a zsebébe vándorol? Erre vár yRiaszt a 3411. Sz. II. Rá- kócj| Ferenc Úttörőcsapat 300 Paítása. Pongrácz Attiláné csapatvezető legkülső részit, a VI-os ütemben üdülőövezetnek tartalékolják. Átépülő városközpont — Bár látványos dolog úgy várost építeni, hogy vadonatúj lakónegyedek születnek, a mai helyzetben azonban ez nemcsak gazdasági, hanem humánus szempontból is megoldhatatlan — magyarázza Veres István. — Egyrészt borzasztóan drága lenne a közműveket távoli városrészekbe elvezetni, ugyanakkor az emberek nem egy poros, régi városközpontot akarnak. így a józan észre apellálva a rendezési terv azzial számol, hogy átépítik a nyíregyházi központot. A régi, düledező épületek helyén társasházakat építenék. A jövőben szinte teljesen megif- jodiik a Dózsia György, a Bethlen Gábor, a Kert, a Honvéd, a Puskin, a Bocskai, a Szilfa, a Pacsirta utca. Hogy mégis ráismerjen Nyíregyházára az idegen, megtartják az eddig kialakult főbb utcákat, tereket, akár név szerint is. Sok vitára adott okot az ipartelepítés. Korábban több körzetet jelölték iparfejlesztésre, most azt az elvet vallják, hogy nem feltétlenül kell száműzni minden üzemet a város belterületéről. Így például nem szennyezd a ■környezetet, .nem zajos a számítógépes vállalat, a nyomda, a varroda. Természetesen nem az ipar dominál majd a városiközpontban, hanem üzletsorok, szolgáltató létesítményék, oktatási központok kapnák ott helyet. A Nyíregyháza gyógyszereként emlegetett Sóntót Sosem kerültem közelebbi kapcsolatba a labdajátékokkal, teniszütő meg éppenséggel az életben sem volt a kezemben. Ezért tehát szerdán este nem bekapcsoltam — csak bekapcsolva hagytam a televíziót. Azt Is inkább az Új nyitott könyvre, s benne Vámos Miklósra tekintettel, mert maga a mű. a jónevű író Teniszezz velem! című könyve — gondoltam — aligha szólhat nekem, hozzám. Én, a kelletlen ,,háttértévéző” azonban hamarosan ottragadtam a képernyő előtt. Kív* ■ ’ ; ' * tem rá, vajon mi a cic-o . .t van ügy oda ezért a sportért Aczél Endre. Karinthy Ferenc, Vitray Tamág,vagy Bárdy György? Nos: rtCrt a tenisz, mint ők mondták, izgalmas, mozgalmas, szórakoztató ... És ki hogyan, miért kezdett el teniszezni? Például, mert hívta a szomszéd (Vámos Miklós), szólt egy kolléga (Szilágyi János, Székhelyi József), szükség volt rá egy filmszerephez (Su- nyovszky Szilvia, Lukács Sándor), teniszpálya mellett laktak gyerekkorában (Tahi Tóth László), vagy mert most olyan divatos dolog teniszezni (Zalat- nay Sarolta — később persze meg is kedvelte a játékot). El- lenjavallat tulajdonképpen csak módszeresen gyógyüdülő- Iközponttá fejlesztik. Még úgy is, hogy a sóstód erdőt bővítik, az eddig kevéssé ismert Lúkalapos felé. Az ottani „szezonális” tavait ténylegesen tóvá alakítják, s itt szörfözésre, csóniakázásria, pihenésre nyílik lehetőség. A lukalaposi üdülőközpont Sóstóval, a bujtosi tavaikkal és Kaba lássál együtt Nyíregyháza meghatározó pihenőhelye lesz. Trolibusz, telefon parkolók Az Oktatás körvonalazásánál a terv számolt azzal a reáliitássál, hogy a megye- székhelynek újabb felsőoktatási intézményre, talán egy műszáki jellegű főiskolára lenne még szüksége. Az idegenforgalom, a repülőtér fejlesztése, újabb szálloda építése sürgető feladat. Mindehhez az mfraisrulktúrát a jelenleginél, lényegesen magasabb szintre kell hozni. Telefonügybem harminc év múlva tervezzük a mai európai átlag elérését: száz lakásra 37 telefont. A társulásos formában megépítendő közművek révén talán az uták fele szilárd burkolatot kap Nyíregyházán. A tanácsülésen felvetődött a közlekedés szervezésénél a trolibusz. A terv szerint lehetőséget ad a város erre, ha lesz rá reális ■igény. Döntően azonban az autóbusz oldja meg a tömeg- közlekedést és reneszánszát élheti a kerékpár. Az autók száma várhatóan 30 százalékkal nő és ehhez a mai 600-ról 2700-ra bővítik a parkolók számát. Az új rendezési terv nagy előnye, hogy nem véglegesít mai elgondolásokat, hanem mindig az igényekhez, a lehetőségekhez szabják a konkrét építészeti, műszaki döntéseket. egy van: ha nem akarod mások előtt kiadni magad... A tenisz ugyanis — áUítólag — még az autóvezetésnél is pontosabb képet rajzol az illető jelleméről. A műsorban is szóba került a dilemma: tömegsport-e a tenisz vagy „úri passzió”? Szerintem egyik sem. Ahhoz, hogy tömegsport legyen, a legtöbb ember számára ma is túlságosan költséges (ámbár Aczél Endrének más a véleménye). De az is tény. "osv ez a játék manapság már ■.a tekinthető kevesek kiváltságának. Még akkor sem, ha — ez ismét magánvéleményem — a lovaglással és a vitorlázással egyetemben továbbra is az elegáns, sikkes időtöltésekhez tartozik. Vámos Miklós jókedélyü riportkönyvének bemutatásával a tévé mindenesetre két legyet ütött egyosapásra: az irodalompártiakat a kitűnő író nevével, a sportrajongókat pedig a fcenisz- szel ültette a képernyő elé. Mindkét — korántsem kibékíthetetlen — tábor jól járt. S ha még sikerült is felkelteni a teniszezők érdeklődését az irodalom, Vámos Miklós könyved, a másik táborét pedig a sport Iránt — az már extra nyereség. Gönczi Mária Tóth ITiniMIl A Kossuth utca madártávlatból, a háttérben a Jósaváro*. A tévében láttuk Könyvben, képernyőn — a fehér sportról