Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-28 / 258. szám

Iráni politikusok meghívása Grósz Károly hazaérkezett teheráni látogatásáról A lakosság egészségvédelme Csütörtökön Bánóczi Gyula megyei tanácselnök elnökle­tével ülést tartott a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács. A testület elfogadta dr. Vathy Ákos és Németh Károly me­gyei tanácstagságukról lemondását, mert elköltöztek a me­gyéből, elfogadták a tanácselnök válaszát, melyet Sándor Miklós tunyogmatolcsi megyei tanácstag interpellációjára adott. Megvitatták a lakosság egészségvédelmének társadal­mi programjára kidolgozott feladatterv végrehajtását, be­számolót hallgattak meg a tervgazdasági bizottság tevé­kenységéről, értékelték a VII. ötéves terv várható teljesí­tését és az 1989 90-es évek várható pénzügyi feltételeit, döntöttek helyi jelentőségű természetvédelmi területek és természeti elemek védelméről, időközi tanácstagi választás kitűzéséről és rendeletet alkottak a rendkívüli események jelentésének rendjéről. Krumplivita m»an krumpli, szép a krumpli, sőt egyik másik fajta még job­ban is megnőtt a kelleté­nél — nyilatkozza Áren­dás Miklós, a Felső-sza­bolcsi Burgonyatermeszté­si Társulás képviselője a megyei szervezési bizott­ság ülésén. Öröm hallani. Azt már kevésbé, amit ar­ról mond, mennyi a baj az értékesítéssel. Az export­ra vár mindenki, mert annyi termett. Mi, innen Szabolcsból leg­alább 10 ezer tonnát szeret­nénk már a határon kívül tudni. Innen kezdve aztán előbb derültség és mosoly, később keserűség, belenyugvás a résztvevők arcán. Ugyan­is: nincs egy külkereskedő aki kapna az alkalmon. Pe­dig a felső-szabolcsi tár­saság már tárgyalt a Te- maforg-gal (mi köze ennek a krumplihoz?), a Konzumex- szel, dehát ma már min­denki mindenkivel tárgyal és kereskedik legyen az krumpli, géptörlőrongy, esetleg kézimunkafonál. No és a Hungarofruct?, ve­ti közbe valaki, lévén, hogy tagja a tanácskozásnak Thurn László, aki a céget képviseli. A válasz: kérem, mi ke­reskedők vagyunk, tehát ezzel is foglalkozunk. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a Szovjetunió­ban egy tonna burgonya 103 rubel, ami pedig négy forint körüli kilónkénti árnak felel meg. Árendás: mi tudunk olyan ajánlatról, amely­ben tárgyalási alap egy ki­ló krumpli = két liter gázolaj. Vagy: három mázsa krumpli = egy köb­méter tölgyrönk. (Meg­jegyzés: ez igen). Thurn: a jugoszlávokkal mi is tár­gyaltunk árucseréről, de se hűtőládát, sé bútort nem adnak, inkább halkonzer­vet, de azt negyven fo­rintért kellene adnunk, hogy arányban maradjon az ár. Árendás: megkeresett ben­nünket egy Kárpátalján született magyar nemzeti­ségű, de izraeli állampol­gár, akinek Svájcban be­jegyzett cége vállalná a szovjet ügylet lebonyolítá­sát. (Derültség a terem­ben.) A baj csak az, hogy Dunaújvárosban kellene berakni uszályba. Ugyan, kapcsolódik a vitába Magyar István, az Ágker képviselője, megy az Komoróból is. rasel- zsákban. Hét forintot fizet az illető és Odesszában fog­ják megenni. Mi már meg­kötöttük az üzletet. Még szerencse, állapítja meg magában e sorok író­ja, mert így csak elmeg-■ a krumpli. Mindössze Áren­dás Miklós ünneprontó: úgy tudja, hogy bőség ide. jó minőség oda, mégiscsak aláírta volt KGST-képvise- lönk a lengyel burgonya behozataláról szóló szerző­dést. Ki fogja azt eladni? Ésik Sándor A szegedi bölcsészhallga­tóknak a felsőoktatás re­formjára vonatkozó állásfog­lalásában kifejtett nézetek túlnyomó részével a Művelő­dési Minisztérium egyetért, számos kérdésben azonban további tisztázó eszmecserét, véleményegyeztetést tart szükségesnek. A minisztéri­umban csütörtökön sajtótá­jékoztatón ismertették azt a válaszlevelet, amelyet a Jó­zsef Attila Tudományegye­tem bölcsészkara operatív bi­zottságához eljuttattak, s amely részletesen kitér a szeptember végén megfogal­mazott és a miniszterhez el­küldött legfontosabb kérdé­sekre és követelésekre. Józsa György, az egyete­mi és főiskolai főosztály ve­zetője hangsúlyozta: a mi­nisztérium azonos álláspontot Grósz Károly, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön befejezte Iránban tett három­napos látogatását, s az általa vezetett kormányküldöttség­gel, valamint a szakértők és vállalati vezetők népes cso­portjával együtt délelőtt ha­zautazott Teheránból. A magyar miniszterelnök Az export zavartalan, va­gonhiány nincs, az almasze­dés pedig 80—90 százalék kö­rül tart — hangzott el teg­nap a megyei tanács mező- gazdasági szervezési bizott­ságának ülésén, Nyíregyhá­zán. Problémát inkább a göngyöleghiány okoz, vala­mint az, hogy a becslések nem bizonyultak elég pon­tosnak és úgy tűnik: lesz egy kevés híja az exportelőirány­zatnak. A Hungarofruct képviselő­je elmondta, hogy csökkent az elmaradás a kiszállítás­ban, de így is van még pó­tolnivaló: a 195 ezer tonnás tervvel szemben még csak 170 ezernél tartanak. Az NDK-ba szánt 11750 tonnát hiánytalanul feladták, és a Csehszlovákiának leszerző­dött 32500 tonnából sem hi­ányzik már sok. A szovjet export minőségi összetétele hatalmasat javult az előző évihez képest, 65 százalék az első osztály aránya, ami ta­valy az ötvenet sem haladta meg. A többinél is hasonló a javulás. A határról hazakül­dött kocsik száma azonban képvisel a szegedi fiatalok­kal az egyetemek anyagi hely­zetének gyökeres javítását, az ösztöndíj reálértékének meg­őrzését, a hallgatók és az ok­tatók élet- és munkakörülmé­nyeinek, az oktatók bérezésé­nek javítását illetően. A most folyó költségvetési tárgyalásokon a Művelődési M misztérium következetesen — számokkal is alátámasztva — kiáll a felsőoktatási re­formhoz és a programhoz szükséges pénz biztosításért', a felsőoktatásra jutó összeg reálértékének megtartását, il - letve ezen túlmenően már a jövő évtől újabb költségveté­si forrásokat igényelve. A minisztérium a megfele­lő fórumokon nyomatékosan képviseli az oktatók béreme­(Folytatás a 4. oldalon) programjának utolsó állomá­saként csütörtök reggel meg­beszélést folytatott Szajed Ali Hameneivel, az Iráni Isz­lám Köztársaság elnökével. Az iráni államfő hivatalában fogadta a magyar kormány­főt. Grósz Károly vendéglátó­jával, Mir Bőszein Muszavi nagyjából azonos maradt. . . A tőkés országoknak szánt étkezési alma exportja a hé­ten kezdődött meg. A léal- ma-eladóknak öröm és bá­nat egyúttal: a jövő héten feloldódik az osztrák bevite •Előbb Eszenyi Attila, a Ti- szavasvári és Vidéke Áfész elnöke köszöntötte a vendé­geket, majd bevezetésiképpen elmondta, hogy az idén szö­vetkezetünk két könyves­boltja, 50 kereskedelmi egy­sége és 35 bizományosa vesz részt a könyvterjesztésben, s az általuk forgalmazott könyvek értéke meghaladja a hatmillió forintot. Ezit követőén Laskay Ká­roly, a városi pártbizottság első titkára megnyitójában hangsúlyozta, hogy „a mű­veltség nem ünnepi ruha”, amit csak alkalomadtán vise­lünk; a közművelődést köz­Hamenei iráni miniszterel­nökkel folytatott szívélyes légkörű és eredményes tár­gyalásain megállapodtak a két ország közötti magas szintű politikai érintkezés folytatásáról. Ennek jegyében Grósz Károly hivatalos ma­gyarországi látogatásra hívta meg Muszavit, aki a meghí­vást köszönettel elfogadta. A Minisztertanács elnöke meg­erősítette a Hasemi Raf- szandzsaninak, az iszlám köz­társaság parlamentje elnöké­nek szóló meghívást is. Az iráni politikus reményét fe­jezte ki, hogy a nem távoli jövőben eleget tehet a meg­hívásnak. Megállapodás szü­letett arról is, hogy napiren­den tartják Várkonyi Péter magyar külügyminiszter újabb teheráni látogatását, valamint arról, hogy a két ország törvényhozása között jól fejlődő kapcsolatok erősí­tése érdekében parlamenti küldöttségek látogatnak Iráyiba, illetve Magyaror­szágra. üggyé kell tenni. Kitüntetett szerepe van a könyvnek, az olvasásnak, mert — mint ki­fejtette — a könyv a gondol­kodó ember számára forrás, ugyanakkor összefűzi a nem­zedékeket, miközben jellemet is formál, eligazít. Szabolcs-Szatmár megyé­ben 1985-től egyre emelkedik a szövetkezetek által értéke­sített kötetek száma: 1987­ben már 80 millió forintot forgalmaztak, ami negyedé­vel több, mint 1985-ben. A megnyitó után az ün­nepség három költővendége, Baranyi Ferenc, Király La­jos és Ratkó József szólt a A fő napirend, az egészség- ügyi feladatterv volt, amely­hez Gyúró Imre tanácselnök­helyettes fűzött szóbeli kiegé­szítést. Hangsúryozta többek között, hogy a korábban el­fogadott programot mozga­lommá kívánták szélesíteni. Elmondta, hogy a késői indí­tás ellenére is szükség van erre a mozgalomra, hiszen a halálozás nem csökkent, sőt nőtt, s befolyásolja a lakos­ság egészségi állapotát az is, hogy változatlanul hátrányos helyzetben van a terület. Bár a jelenlegi helyzet nem ked­vez a mozgalom kibontakoz­tatásához. a cselekvésről nem közönséghez, illetve olvasott fel műveiből; megzenésített verseket adott elő Kassai Franciska. Az ünnepi műsor­ban közreműködött a helyi iskolaszövetkezet irodalmi színpada. Eredményes könyvterjesztő tevékenységéért könyvcso­maggal jutalmazta a MÉ­SZÖV a Tiszadobi Általános iskola Széchenyi István isko­laszövetkezeti csoportját. A Tisza vasvári Pethe Ferenc Általános Iskola mini iskola­szövetkezeti csoportja a Té­lka Könyvértékesítő Vállalat ötezer forintos könyvvásár­lási utalványát vehette át. A könyvhetek alkalmából író-olvasó találkozók, irodal­mi estek lesznek szerte a megyében. Az ország 16 ki­adója — az idén először — 60 könyvet jelentetett meg erre az alkalomra, (g. na.) mondhatunk le; mindent meg kell tenni az adott körülmé­nyek között is a lakosság egészségvédelméért. Beszá­molt azokról a kezdeménye­zésekről —, többek között pá­lyázatokról, a továbbképzés megvalósításáról — amelyek sokat segíthetnek a nehéz anyagi viszonyok között is az eredeti célok elérésében. Az előterjesztés, mely az egészségvédelem társadalmi programjának végrehajtására rögzíti az elképzeléseket, ab­ból indul ki, hogy megyénk­ben számottevő gond az élet- és munkakörülmények, az egészségtelen táplálkozás, a pszichés problémák, a káros szenvedélyek és az életmód­dal összefüggésbe hozható be­tegségcsoportok kedvezőtlen alakulása. A szív- és kerin­gési betegségekben megyénk­ben évente mintegy 4 ezer, daganatos betegségekben 1200, a légzőszervi betegsé­gekben 5—600 ember hal meg, míg évente háromszá­zan lesznek öngyilkosak, s a kísérletek száma az utóbbi időben több mint 50 száza­lékkal emelkedett. A programban megfogal­mazott prioritások mellett az érdeklődés fenntartása, a vál­tozó körülményekhez történő gyors igazodás igényli, hogy a tervek évente újabb súlypon­tokat, akciókat is tartalmaz­zanak. Ezért döntöttek úgy, hogy 1987 őszén elindítják a „Szívügyem az egészségem” Szabolcs-Szatmár megyei mozgalmat, amelynek fő célja az egészségmegőrzés. A me­gye 114 tanácsa csatlakozott a mozgalomhoz, mozgósítván a lakosságot a nemes célok elérésére. Jelentős munkát végeztek ezért a társadalmi és tömegszervezetek, a közvéle­mény formálásában pedig a (Folytatás a 4. oldalon) Bundabotrány Sallai őrizetben Az ©rszágos Rendőr-főka­pitányság vesztegetés alapos gyanúja miatt — őrteetbevé- tel mellett — eljárást indí­tott Sallai Sándor, a Bp. Hon­véd labdarúgója ellen is. Az 1987—88-as NB I-es labdarú­gó-bajnokságban történi visszaélések ügyében a vizs­gálat tovább folyik. (Beszá­molónk a 12. oldalon.) A könyv t’nnep költővendégei — Laskay Károly megnyitója (E.) Változások a képzésben Válasz az egyetemistáknak Ülést tartott a szervezési bizottság Befejezés előtt az almaszedés Találkozók, irodalmi estek, újdonságok fiszi könyvünnep Tiszavasváribaa Az őszi megyei könyvhetek, a szövetkezeti könyvter­jesztés ünnepének szabol cs-szatmári megnyitóját csü­törtökön tartották Tiszav asváriban a művelődési köz­pontban. A megyei tanács előtt XLV. évfolyam, 258. szám ÁRA: 1,86 FORINT 1988. október 28., péntek | (Folytatás a 4. oldalon) (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents