Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-22 / 253. szám

1988. október 22. Kelet-Magyairorsság 3 NŐI KÖNTÖSÜKET varrnak az NSZK-beli Ringella <** megrendelésére a baktalórántházi ipari szövetkezet konfek- riófizemében. Tar György szabász 40 lap köntösanyagot vág gépével, (elek) Lemen verseiyhelyzet A MÉM miniszterhelyettesének válaszai a Kelet-Magyarország kérdéseire Amikor a csengeni juhtenyésztési konferencián és he­miutlatón elhangzott, hogy az adjoin ed birkáit, akii termői, vagy termeltet, és ne 6—8 kézen keresztül menjen az átadás, a juh tenyésztők ezt tapssal jutalmazták. Bármennyire jól jövedelmez ez az álgazait az országnak, a bevételiek csak szű­ke«. csordogálnak vissza a gazdákhoz. Vajon llesz-e változás ebben, kérdeztük Papócsi Lászlót, a MÉM miniszterhélyet- tesét, aki a bemutató eHöttt válaszolt munkatársunk kérdé­sére. — A január elsejei támogatás­leépítéssel a gyapjú szabadáras lett. Emiatt a tenyésztők jár­nak a legrosszabbul, hiszen költségeik nem térülnek meg. Ha már szabadáras a gyapjú, lesz-e reményük arra, hogy annak adják el, aki többet fizet érte? — A szabadór mellett alap­kérdés olyan kereskedelmi szervezet kialakítása, amely versenyhelyzetet teremt. A termelők több felvásárló kö­zött válogathatnának, és ter­mészetesén aki kedvezőbb árat kínál, annak adnák el a terméküket. Ez a jövő, ezen fáradozunk. Ezzel a láncke­reskedelmet is szeretnénk ki­iktatni, a konferencián, isi fel­vetett „juhmaffiát” megszün­tetni. A támogatás megszű­nése miatt a gyapjúforgalmi tartozása a tenyésztőknek 48 millió forint, ebből erre a megyére 18 millió jut. Ezt na­gyon rövid időn belül kifize­tik. — Előadásában kitért arra, ha egy termelőszövetkezet csak 300 juhot tart, jobban teszi, ha kiadja bérbe. Megéri-e az, hogy hasonlóan a sertéságazathoz, az állatállomány 50 százalékát át­adják magántenyésztőknek? — Itt nem az az előny, hogy a régi viszonyokat a mai bázisra adaptáljuk, ha­nem az, hogy olyan vállalko­zásokba fogjanak a termelő­szövetkezetek, amely minő­ségi szakosodást jelent az ágazaton belül. Versenyké­pes,, nyereséges juhtenyésztés a jövő feladata, ahol a bevé­telek visszaéramlanak a te­nyésztőkhöz. ök kereskednek közvetlenül a felvásárlókkal, és ennek mechanizmusában a szektor együttműködik. — A Terimpex képviselője szerint a jelenlegi exportkon- tingensek 1990-ig megmaradnak. Azután viszont az arab orszá­gok felé kell aktívabbnak len­nie a magyar juhtenyésztés­nek, ahova nagyobb testű álla­tokat szállítunk. Viszont ezekért a juhokért jóval keve­sebbet kapunk, mint ha a Kö­zös Piac országaiba szállíta­nánk. ön szerint is erre kell szakosodni a hazai tenyésztők­nek? — Ezt nem tartom reális­nak. A sízalkosodás alapján az állomány 15 százalékát tejtí- púsúra kell megtartani, a töb­bit hús, illetve hús és gyapjú típusúra. A mostam,i arányok két év múlva úgy változnak, hogy az export fele-jele arányban indul majd a közös piiaoi, illetve az arab orszá­gokba. Nőni fog a terveik sze­rint a vágott állatok részará­nya, ugyanis a juhtoőrre szüksége van a hazai ipar­nak. Ezért is szükséges a feldolgozóipart fejleszteni, amely korszerű kiszerelésben félkész, és késztermékeket exportálna. — A tenyésztők felvetették, hogy miért nem lehet expor­tálni a gyapjút. Válaszként el­hangzott, mert a gyapjúiparnak feltétlen szüksége van rá. De ha végignézzük a (eldolgozó­sort, kiderül, bogy mire a gyapjúból textil végtermék és exportálható lesz, jelentős ex­porttámogatást igényel. Hogy lehet ebből az ördögi körből kilépni? — Mivel a támogatás meg­szűnt, a gyapjúforgalmi sem tud többéit fizetni, hiszen a textilipar is ráfizet az ex­portra, ezzel zárul a kör. A támogatás helyett szorgal­mazzuk az áralkut, az árvi­táit, ami közben szóba, kerül a külpiaci értékesítés is. Sza­badár, saaibad kereskedelmi struktúra, ez a terv, valamint az, hogy a költségek és a ter­melői áraik együtt mozogja­nak. Máthé Csaba A. Putko. Példázat A Költőt a nép bírósága elé idéz­ték. — Gyönyörköd­jenek benne! — mondta a Főkriti­kus. — A halha­tatlanok közé akar jutni, sőt szentnek tartja magát! De a múltban? Íme, birtokomban van­nak első költemé­nyei. önök csak hajbókoljanak an­nak, amit ő leírt! Egyáltalán nem vet rá jó fényt! — Én akkor if­jú voltam és bohó — próbált nagy kínok között vé­dekezni a Költő. — De tudja most! — mosoly­gott maró gúnnyal a Főkritikus. — Még a végén az is kiderül, hogy ő mindent tud, mi pedig semmit. — Öljük meg, öljük meg! — har­sogott a tömeg. — Kövezzük meg! — Rendben — mondta a Költő. — De az vesse rám az első követ, aki teljesen bűntelen! És ezernyi kő repült feléje. Az első követ maga a Főkritikus hajítot­ta. (Mizser Lajos fordítása) TAVASSZAL UGYANCSAK LÁZBA HOZTA AZ ORSZÁG LAKOSSÁGÁT A MÁJUSRA MEG­HIRDETETT PARTÉRTEKEZLET. A MEGÚJULÁS SZELE MÁR KORÁBBAN MEGÉRINTETTE AZ ORSZÁGOT, MÉG TAVALY SZEPTEMBERBEN, AMIKOR ÚJ KORMÁNYFŐT VÁLASZTOTTAK, S EZZEL EGYÜTT EGY ÜJ KIBONTAKOZÁSI PROGRAM SZÜLETETT. A PARTÉRTEKEZLET ALLASFOGLALASAVAL KORÁBBAN TABUNAK TARTOTT DOLGOK DŐLTEK MEG, A SZEMÉ­LYI VÁLTOZÁSOK PEDIG OLYAN NIMBUSZOKAT DÖNTÖTTEK LE, AMELYEK ALAPOSAN FELKELTETTÉK A VÁRAKOZÁST: FOLYTATÓDNI KELL A SZERVEZETI ÉS SZEMÉLYI MEG­ÚJULÁSNAK A MEGYÉKBEN, A VÁROSOKBAN, A MUNKAHELYEKEN IS. A járáshatárok megmaradtak — avagy hol van szükség a megújulásra? És mi történt? A legtöbb helyen a pártbizottságok azt nyilatkozták: ké­pesek a testület egy-két tagjának „ki­cserélésével” a megújulásra. A közvé­lemény, a tagság jelentős része azon­ban követelni kezdte a pártértekezlet összehívását, s ennek hatására a me­gyék, a megyeszékhelyek egy részé­ben megtartották, vagy megtartják a pártértekezletet. Szabolcs-Szatmárban is ez történt, a megyeszékhelyen pe­dig a tagság megkérdezése után hív­ták össze a pártértekezletet. Aztán a volt járáshatárokon megállt a pereszt­rojka, a többi városunkban mély csend honol a pártértekezlet körül. Vajon náluk nincs szükség megújulásra? Ott alkalmasak a megváltozott feladatok megoldására a testületek és az appa­rátusok? Erre kerestünk választ a volt kisvárdai, a mátészalkai és a vá- sárosnaményi járásban. Kisvárda főterén állítom meg a ko­csit. Kiszállok, s közeledő ismerőst lá­tok. Még szinte köszönni sem érke­zem, mindjárt mondja: olvastam, hogy lesz megyei pártértekezlet, lesz nyír­egyházi pártértekezlet, írjuk már meg, miért nem lesz Kisvárdán? Mit tesz ilyenkor egy újságíró? Visszakérdez. Kellene? Akarjátok? Miért volna fon­tos? Aztán várja a választ, ám he­lyette egy mentegetőző mondat: kér­lek. ne engem kérdezz. Tudod, ne­kem kínos lenne ... „Furcsa helyzet alakult ki...” Ha ismerősöm ki is maradt a meg kérdezettek közül, a téma megmaradt, a kérdés a noteszbe került, s a más ügyekben megkeresett riportalanyok erről is elmondták véleményüket. Mármint hogy szerintük szükség vol­na-e Kisvárdán is pártértekezletre és miért? ­Dögén a községi alapszervezet egyik legfiatalabb tagja Balogh Balázsné. Nem a kora miatt, hanem mert ko­rábban más pártszervezet tagja volt. Azt mondja: jobbkor nem is kérdez­hettük volna, a legközelebbi — októ­ber 17-i — taggyűlés fő témája épp a nyíltság, a nyitottság lesz, így aztán joggal vetheti fel, vagy kérdezheti: mi hír a pártértekezletről? — Beszélgettünk a párttitkárral va­lamelyik nap és ött is szóba került, hogy furcsa helyzet, ami nálunk ki­alakult. Másutt nyílt levélben fordul­nak a tagsághoz kérdéssel, itt pedig eddig szó sem volt róla. Férjemmel — ő rendőrtiszt és párttag — is beszél­gettünk már erről és úgy gondoltuk: ráférne itt is a városi pártbizottságra és az apparátusra a megújulás. Friss fejű emberek többet tehetnének ezért a körzetért, más módszerekkel minden bizonnyal eredményesebben lehetne dolgozni. Javasolni is fogom a tagság­nak: kérje a pártértekezlet összehívá­sát. Rákóczi Andrásné a kisvárdai 3-as számú általános iskola igazgatója, s a városi pártbizottság tagja. Szívesen mondja véleményét. Nem először te­szi ezt, elmondta akkor is, amikor né­hány napja az elbeszélgetéskor meg­kérdezték. — Fontosnak tartanám a pártérte­kezlet összehívását. Ügy tapasztalom, hogy. a mai vezetés keveset, vagy a le­hetségesnél kevesebbet tesz a váro­sért. Beleértem én saját magam is, én is vezetőnek érzem magam. Mintha nem volnánk kisvárdaiak, mintha nem szeretnénk eléggé városunkat és környékét, mintha megelégednénk az­zal, ami történik. Amikor elmondtam ezt a véleményem, visszakérdeztek: s én miért nem vagyok aktívabb a párt­bizottsági üléseken? Azért, mert nincs miben aktívabbnak lenni. Eljátsszuka kis központi bizottságot, vagy mit tu­dom én, mit, de tény, hogy ha fent születik egy határozat, egy döntés, ak­kor mi kicsiben megtárgyaljuk, csak épp azzal nem foglalkozunk, ami itt és akkor a mi dolgunk, ami nekünk és az itt élőknek akkor fontos. Most mondjam egy tőlem idegen témánál, hogy egyetértek az előttem felszólaló­val? Nem mondom. Olyan témákhoz viszont mondanék véleményt mások ismétlése nélkül, ami izgalmas, érde­kes és segítene a megújulásban. Eh­hez kellenének az új arcok, a friss fejek. Técsy László országgyűlési képvise­lő, a nyírtassi Dózsa Tsz elnöke ezt mondta: — Megítélésem szerint Kis­váráéban nem indokolt pártértekez­letet tartani. Szerintem az apparátus összetétele, munkastílusa változtatás nélkül alkalmas a városkörzet gazda­sági és társadalmi megújulásának se­gítésére. A mi kapcsolatunk igen jó a pártbizottsággal, eddig is hagytak ön­állóan dolgozni bennünket, ha viszont segítségért fordultunk hozzájuk, kész­séggel álltak rendelkezésre és maxi­málisan segítségünkre voltak. Ha más­hol a pártbizottságok hasonló stílus­ban tevékenykedtek volna, megítélé­sem szerint országos gondjaink is ke­vesebbek lennének. Irányítás és információ Baly János erdész, Vásárosnamény. — Én küldöttként vettem részt az MSZMP májusi értekezletén, amit igen nagy megtiszteltetésnek éreztem. An­nál is inkább bánt a dolog, hogy most, fél év elteltével meg kell mondjam: szűkebb pátriámban nem sok hatása látszik az ott történteknek és elhatá- rozottaknak. Nem vált ésszerűbbé az irányítás, információ pedig alig jut el hozzánk a városi pártbizottságtól. Vár­tuk volna, hogy előrelépés lesz a munkahelyteremtésben, hiába. A mun­kabérről úgy tudjuk, hogy a megye ez­rekkel 'marad el átlagban a főváros­tól. Namény és vonzáskörzete ugyan­annyival a megyétől. Ha kiállók a tagság elé — mert egy 52 tagú alapszervezet titkára vagyok —, még annyit se tudok mondani, hogy folynak-e tárgyalások érde­künkben valahol, vagy sem. Kaptunk egy általánosságoknál megmaradó koncepciót, ami úgy hangzik: fejlesz­teni az adottságok szerint. Ezt nyu­godtan mondhatják egy dunántúli táj­egységnek is. De még ha konkrétab­bat írnak bele, vagy találunk ki ma­gunktól, akkor is ott vagyunk, ahol a part szakad, mert a megvalósításhoz nincs meg az eszközrendszer —, hogy a divatkifejezést használjam. De in­kább pénzt mondanék. Ennek hiányá­ban is előre kell haladnunk valami­képpen, mert a tétlenség megbénít. Emberibbé kellene tenni a kapcsola­tot a felsőbb pártszervek és a tagság között, elmélyíteni az együttgondolko­dást. Érvényes ez — úgy érzem — a most napirenden lévő megyei pártér­tekezletre küldendő delegátusunk megválasztására is. A tsz pártbizott­sága teljes mértékben a tagságra bíz­ta a döntést, azt elkerülendő: ne ki­jelöljék az illetőt, mint esetemben történt. Ezeken a vitákon — már jó ideje folynak — úgy gondoljuk fel­színre kerülhetnek itteni gondjaink megoldására szolgáló javaslatok, ötle­tek is. „Ne akarjunk csodákat, de...” Dr. Nyéky Tamás, tarpai körzeti or­vos. — A jelenlegi körülmények nehezek Tarpán és ahogy látom, Beregnek ezen a részén. Szinte mindennapos, hogy olyan emberekkel találkozom, akik az elbocsátások, leépítések miatt lelki válságba kerülnek. Azt, hogy munkahelyekre van szükség, sok he­lyen elmondták és kell is. De mit csi­náljunk a szakképzetlen, főleg cigány lakosság elhelyezkedési problémáival? Amiből most tőkét lehet kovácsolni, az az idegenforgalom, a falusi turiz­mus, de nem látom, hogy programmá fogalmazná valaki. Abból főzünk, amink van, ne akarjunk csodákat. Hirdetjük az egészségmegőrzési prog­ramot, aminek részeként még jobban fokozni kell az alkoholizmus elleni küzdelmet. Rájöttünk, hogy az ember a fő érték, aki szeretne főmunkaide­jéből megélni, de ehhez érdekeltté kell tenni ebben. A pénzhiány látszó­lag megmagyaráz mindent. A kis pén­zek behatárolják egy-egy falu jövőjét, de ebbe nem szabad belenyugodni. A gáz bevezetését, a csatornázás meg­kezdését, az egészségügyi kombinát felépítését lehet odázni, de az ígérge­tésekre ráunnak az emberek. A szép ígéretek kora lejárt, és egy-egy közös társadalmi akció a megmondhatója, hogy a tennivágyás nem halt ki a fa­lusi emberekből, ha a közösségről van szó, de hol a szervező erő? Az éven­kénti falugyűlésekre elmegy az ember, elmondja javaslatát, de máskor is szeretné alakítani települése sorsát ja­vaslataival. „Szép szólamok közepette...” Bajka Zoltán tsz-elnök, Tyúkod. — Nyűglődünk, vegetálunk és el­tartjuk az államot. Itt van a tsz-ben. ötven asszony, a napokban szűnik meg a munkalehetőségük. Szegeztethetnénk velük ládát a jövő évi termésnek, 44 forintba kerülne darabja, a benne ál­ló pénz azonban a jelenlegi kamat mellett egyenként tíz forintot hozna a banknak. Azért, hogy a pest), két fo­rintért utazzon olyan,távolságra,,mint ide Szalka. Mi meg ötvenért járjuk meg a legközelebbi városunkat. Esélyegyenlőséget, és a helyi hátrá­nyokat kiegyenlítő támogatásokat saj­nos sem a megye, sem a város nem tud kiharcolni. Pedig az ő feladatuk lenne, mert a mi szavunk csak egy a tömegből. Elég lenne annyit elérni, hogy leg­alább ne akadályozzanak bennünket. Vagy pedig akadályozzák meg, hogy packázzanak velünk. Most alapítanánk egy osztrák—magyar kft-t, ami — tyu- kodi léptékkel — ontaná a schillin- get. A minisztériumot rendelet kötele­zi, hogy 30 napon belül kötele.s vála­szolni. Hatvan napja a füle botját se mozdítja. Tettek kellenének. Legyen, aki a „fejére üssön” az ilyen hivatal­noknak, vagy legalább tudja az utat ahhoz, aki a „fejére üthet”. Azért, hogy a párttagok és a polgárok ne azt tartsák számon? a szép szólamok kö­zepette minek mennyi lett az ára, és hiába az ülésezések, nem változik semmi. Sárközi Zoltán, az ISG mátészalkai gyáregységének 26 éves diszpécsere, KISZ-vezetőségi tag. — Kevés az, ha a megyei pártérte­kezlet meghatározza a feladatokat. Ehhez itt, Mátészalkán kell azokat a helyi sajátosságokat hozzáilleszteni, amelyek eddig hiányoztak. A körülöt­tem levő fiatalok a munkalehetősé­gek minimális száma miatt inkább el­vándorolnak, akinek pedig van mun­kahelye, kénytelen kézzel-lábbal ra­gaszkodni hozzá. Arra, hogy a 30 éven aluliak beadjanak lakásigényt, már nem is érdemes vállalkozni, annyira leállították a lakásépítéseket. Csodál­kozom, hogy ezt a vezetők nem veszik észre. Az anyavállalatok sem törik magukat, hogy fejlesszék szálkái gyár­egységeiket, egyszerűen helyben nincs olyan városi vezető, aki ezt szorgal­mazná. Ilyen helyzetben a közösségi munka teljesen elsorvad, munka után mindenki rohan a háztájiba dolgozni. A szabadidő nélküli elfoglaltság jól jövedelmezhetne, ha az átvétel kusza­ságában valaki végre rendet teremte­ne. Amit pluszpénzként zsebre tehet­nénk, sokszor ott rohad el a kertben. Egy-egy ilyen kudarc az idősebbeket fásulttá teszi, akik már nem bíznak a vezetésben, a fiatalok pedig pályá­juk elején megkapják az első pofont. „Ne írja meg, vagy hallgassa el a nevemet...” Talán kevésbé oszlottak volna meg a vélemények, ha többen merték vol­na vállalni. Sokan csak az újságírónak mondták el. s azt kérték: ne írja meg, vagy legalább hallgassa el a nevét. Ezek is arra utalnak, hogy sok Jielyen kísért még a múlt. Ezért is kellene a pártértekezlet. Balogh József Esik Sándor Máthé Csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents