Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-20 / 251. szám
Kelet-Magyarország 3 MÉG MINDIG JOBB... Ha kedd, akkor túrós tészta Ha nem szeretnék sütni-főzni, s ha úgy lenne pénzem, ahogy nincs, néhány falusi étterembe hordanám barátaimat vacsorázni. Mert ott még jól főznek, s ha szerencsénk van, a rántott szelet is lelóg a tányérról. A szóban forgó éttermek, vendéglők kivétel nélkül szövetkezeti tulajdonban vanaz áfészek valóságos kincses- bányái. Am mint a MÉSZÖV elnökségének legutóbbi ülésén is kiderült, korántsem olyan szép és kívánatos a menyasszony, mint mesz- sziről látszik. Hová lett a gyertyafény? Az elmúlt három esztendő tapasztalatai azt mutatják, hogy a megváltozott szabályozórendszer, a kialakult ár- és költségszerkezet alaposan rányomta bélyegét a szövetkezeti vendéglátásra is; míg tavalyelőtt az áfészek bruttó árbevételiének 13,6 százalékát, tavaly már csak 12,9 százalékát adták. A mögöttünk lévő három év nehéz időszaka után 1988 még nehezebb feladat elé állította, állítja a szövetkezeti vendéglátást. Az életszínvonal csökkenése, az árak emelkedése, a soványodó családi bukszák mind-mind olyan tényezők, melyek tudatában az emberek alaposan megfontolják, hová tegyék kevéske pénzüket. Eddig se sokan rendeltek gyertyafényes vacsorát, s biztosra vehető, ezután se sokan verekednek majd a különtermekért, az orosz pezsgőért. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a vendégek zöme korábban se a flambí- rozott libamáj, vagy a tűzdelt őzgerinc kedvéért tért be a szövetkezeti éttermekbe, hanem azért, hogy szolid áron, s kulturált körülmények között egyen egy jóízűt. Az idei esztendő első felének adatai sokmindenről árulkodnak. Az ételforgalom mindössze 1,8 százalékkal emelkedett, s mégsem túlságosan vigasztaló, hogy azon belül az előfizetéses forgalom 15,4 százalékkal nőtt, hiszen a szóródás rendkívül nagy, ráadásul az emelkedés az áfészek túlnyomó többségénél az árváltozásokból adódnak. Még azok a szövetkezetek jártak a legjobban, akik a kellő szervezőmunka eredményeképpen növelni tudták az előfizetéses étkeztetés arányát — mint a tar- paiak, ibrányiak, vagy a dombrádiak — hiszen az mégiscsak biztos bevételt jelentett, ha nem is akkorát, mint a menükártyáról kínált ételek ígértek. Több változatosságot Tavaly 21 forint 60 fillérbe került egy előfizetéses menü, az állami támogatás megszűnése, s a nyersanyagérték módosulása miaibt ez erre az évre 28 forint 50 fillérre nőtt. S ennek a várt következménye hamarosan be is következett, az év első felében az eladott adagok száma a múlt esztendő első hat hónapjához képest 81 százalékra esett vissza. A csökkenéshez hozzájárultak a vállalatok, intézmények is, akik dolgozóik érdekét is mellőzve nem vállalták át a többletköltségeket, gondolván, az éhes ember ne flan- -oljon, egyen otthonról holott szalvétáról. Ám még mielőtt az a vád íme bennünket, hogy a küllő körülményekre. hárítunk nindent, el kell mondanunk ízt is, hogy a szövetkezeti vezetők zöme sem gondolkodik így, s készségesen elismeri, hogy bizony van mit elseelol is. Például azt, hogy a menük összeállítása, a bennük szereplő ételek változatossága nagyon sok helyen nem megfelelő. Nonszensz; jó néhány étteremben ha elővesszük az öt évvel ezelőtti étlapot, ugyanazt kínálták, mint tegnapelőtt. A tapasztalatok szerint a mechanikus összeállítás miatt a korábbi ismeretek birtokában szinte előre meg lehet jósolni, hogy mához három hétre mi- ilyen fogások között választhat a vendég. De némelyütt azt is, hogy holnap, holnapután mivel „csalogatják” az embert. Pedig az üzletekben lévő receptkönyvek, s a magyar konyha széles repertoárja lehetőséget adnának, hogy a menük változatosak legyenek s az optimálisnak tekinthető hiúsz-huszonöt nap alatt ne ismétlődjenek. Az állami vendéglátóegységekhez képest a szövetkezetek működtette éttermekben még mindig olcsóbban ehet az ember — bár ez az olcsóság néha a színvonal romlásával párhuzamos — azonban mind több áfész-üzletre panaszkodnak, hogy drágáik. Persze, az érintett éttermek, szövetkezetek vezetői rögtön találnak magyarázatot, legfőbb indokuk az alapanyag- árak kétségkívül! emelkedése. Ám a legtöbb szövetkezetnek jól működő szakcsoportjai vannak, ahonnan közvetlenül, és a szokásosnál kevesebbért is be lehetne szerezni a zöldséget, a túrót, a tejfölt, a babot, a diót, a lekvárt, s ami a legdrágább, a húst. H«m érdokolt... Am úgy tüniik, sok étteremvezető ebben nem igen érdekelt. E sorok írója még emlékszik rá, néhány évvel ezelőtt valóságos közelharc dúlt azért, hogy ki szerezze meg egy-egy vendéglátóipari egység üzemeltetési jogát. Mára lanyhult az érdeklődés, a magánzók más, jövedelmezőbb forrás után néznek — áfész-iberkekben is csökkent a szerződéses, illetve jövedelemérdekeltségű üzletek száma, s ennek mi, vendégek isszuk meg a levét. Az új adózási feltételek visszafogták a vállalkozókedvet, pedig akik kitartanak, azokról elmondható, hogy javították az egységek jövedelmezőségét, többek között azért, mert éLve megnövekedett önállóságukkal, új, közvetlen, s olcsóbb beszerzési forrásokat kerestek és találtak. A teendők világosak, megvalósításukhoz több helyütt már hozzá is kezdtek. Az éttermek forgalmának legalább szinten tartása nem képzelhető el az előfizetéses ételek minőségének javítása nélkül. Az árak csökkentéséért keresni kell az olcsóbb beszerzési forrásokat, s nagyobb figyelmet érdemelnek a tájjellegű ételek, s persze a kulturáltabb kiszolgálás feltételeinek megteremtése sem elhanyagolható feladat. Végezetül pedig még csak annyi, mindezek nemcsak fal- vaink éttermeire érvényesek. NYÜLSZÖRKAL.AP. Fél év alatt készült el az Alpenve- lour Hungária Kalapgyártó KFT üzeme Környén. Az 50—50 százalékban osztrák- magyar érdekeltségű létesítményben alig félszázan évente 130 ezer tompot (a kalap alapját) és 30 ezer kalapot gyártanak. A Környei Mező- gazdasági Kombinát által szállított nyúlszőrből kétezer színárnyalatban készítenek férfi, női, illetve gyermekkalapot. (MTI Fotó) Árkedvezmény kombájnra Árkedvezményt ad az AG- ROTEK mezőgazdasági termelőeszköz-kereskedelmi vállalat a Don 1500-as típusú szovjet gyártmányú kombájnra azoknak a mezőgazdasági üzemeknek, amelyek november 1-jéig előjegyzik ennek a géptípusnak a vásárlását. Ebből 'a kombájnból az idei betakarítási munkákban 25 vette ki a részét, s a tapasztalatok igen kedvezőek. A szovjet gép gazdaságosan üzemel, teljesítményben pedig felveszi a versenyt a jóval drágább kombájnokkal, ugyanakkor a fejlesztési módosítások nyomán több korábbi hibát is kiküszöböltek a gyártók, így a módosított típus kényelmes, jól műszerezett, vezető fülkéje légkondicionált. A kombájn irányára 1,4 millió forint, ebből enged 20 ezer forintot' az AGROTEK novemberi 1-jeig a megrendelőknek. Az új kombájnokat a jövő évi betakarítási szezon kezdetéig szállítja le a vállalat; a gép árát az átadás után kell kifizetni. Egyébként a Don-kombájnnal az elkövetkező hetekben több bemutatón is megismerkedhetnek a szakemberek. B. G. . ' ««fi® HALASTÖ-FELOjfTÁS. A tiszavasvári Munka Termelőszövetkezet eliszaposodott halastavát kikotorják, hogy tavasszal újratelepíthessék hallal, (elek) mmaj aj — sóhajt WW Stohanek és ezt ma már nem először teszi. Ingerel. Miközben ülünk a pádon az őszi verőfényben és én magyarázom, hogy a falevelek színe változása egy kémiai folyamat, a szomszéd csak sóhajtozik. — Hát nem csodálatos — kérdenem — hogy miként lesz a zöld színből sárga, vörös és rozsdabarna? — Ha jaj! — fakad egy újabb sóhaj és erre már begerjedek. — Hagyja már abba és ne politizáljon. Tudom, nehéz időket élünk, de azért nem kell mindig a rendszert bírálni. Nem sértődékeny a szomszéd. Rugalmasan témát vált és most már csak azt mondja: — Ajaj! - „H” nélkül. — Ezzel meg mit akar mondani?! — Semmit. Csak azt, hogy itt az ősz. Beindult a fűtési szezon és nekem már azzal befűtöttek, hogy fizethetem előre a Iákat építettek, aközben a pedagógus 17 forintért túlórázik és nincs krétája, amivel a táblára írjon. Hát ezért sóhajtozok. Sóhajtani talán csak szabad? fűtési díjat. Más bezzeg ingyen kapja az áramot. Látta a tévében? Egy fél falu arra szövetkezett, hogy ingyen és bérmentve megcsapolták az áramháztartást. De nem ám Jancsi bácsi és Juliska néni. A tehetősek loptak. — Mondok mást. Baj van a kréta körül. Miközben egyes minisztériumi tisztviselők állami pénzen, jutányosán vilMit mondjak? A sóhajtás is része a szólásszabadságna k. Sóhajtás nélkül nincs igazi nyíltság, kibontakozás meg miegyéb. Viszont sóhajtás és sóhajtás között is van különbség. Amikor Stohanek úgy sóhajt, hogy: „Hajajajajaj” az szinte már a gorombasággal egyenlő. Legutóbb akkor tette ezt, amikor lakógyűlésen voltunk. Ott mondta a vezérszónok: — Sajnos a lapradiátorokat nem tudjuk kicserélni. Nincs pénz. Sajnosabb azonban, hogy nem is lesz. — Hajajajaj — mondta erre Stohanek és még hozzátette — a keresztanyádat is. m eintettem. Súg- M tam a fülébe, szomszéd, ne legyen ordenáré. Nem ő tehet róla. A radiátor a hibás, mert lyukas. Különben is legyen már észnél. Ne essen feszt a közérzetbe, meg a közhangulatba. örüljön neki, hogy radiátora van. Sajnos Stohane- ket nehéz meggyőzni. Még háromszor sóhajtott és most is azt teszi. Pedig milyen szép ez az ősz. Ha ehhez még egy félde- cire pénzünk is lenne! Boldogok lehetnénk. Seres Ernő nak, és sokáig úgy tűnt, legalábbis a kívülállónak, hogy permjük a saját portájuk „Elodázhatatlan a műszaki fejlesztés" ÉnÉserinÉ Nyíregyházán? Interjú Tétényi Pál államtitkárral, az OMFB elnökével Fórumsorozat vendégeként Nyíregyházán járt a közelmúltban Tétényi Pál akadémikus, államtitkár, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. Alkalom nyílt arra. hogy a helyi üzemek, vállalatok szakemberei megyénk „mostoha gyermek” helyzetéből adódó gazdasági örökségét az országos tervekkel együtt megvitassák. Ezt követően az államtitkár válaszolt lapunk munkatársának kérdéseire. „Átgondolt technikai és technológiai fejlesztés”, „prognosztizált korszerűsítés*’, „a műszaki értelmiség helyzetének javítása...” — már-már elkoptatott szavak, elnyűtt mondatok. Olyan színben tűnnek fel. mintha most ébredtünk volna rá, hogy mindez alapkövetelmény a világpiac vérkeringésében. Mi erről a véleménye? — Kétségtelen, hogy nagyon időszerű ez a kérdés ma. Az elmúlt tíz évet alapul véve mintegy 75 milliárd forinttal kevesebbet fordítottunk az éves beruházásokra, ugyanakkor megközelítőleg ilyen mértékben nőtt a fogyasztás. Túlzó iróniával fűszerezve azt mondhatnánk: „ettük a jövőnket!” Az OMFB felmérései szerint a megépült beruházások közel 2/3-a kapacitásbővítést szolgált, nem pedig a korszerűsítést. A fejlesztés mindig piaci kihívás eredménye, amit a vállalat versenyképessége növelése érdekében vállal a kockázati tényezőkkel együtt. A KGST bezárkózó gazdasági rendszerében a minőségi elvárásokat sokáig „rangon alul” kezelték, így az erre szakosodó hazai vállalatok érzik legjobban az elhanyagolt fejlesztések buktatóit. A 80-as évek elején a külgazdasági egyensúly helyreállítását sürgető gazdaságpolitikai törekvéseinkben a műszaki haladás, a korszerűsítés jelentősége felértékelődött. Az intenzív gazdaságfejlesztést viszont fékezte a teljesítményeket nem igazán ösztönző társadalmi és gazdasági környezet, valamint a felborult nép- gazdasági egyensúlyból eredő korlátozó intézkedések hatása. Mérsékelni kellett a beruházások ütemét, a termelőberendezések korszerűsítése is lelassult. A hazai vállalatok kedvezőtlenebb technológiai és háttéripari környezetben termelnek, mint nyugat-európai versenytársaik. A gyártás során az előírt mérettűrési. minőségi követelményeket gyakran csak jelentős utánraunkálással. járulékos technológiák alkalmazásával tudják elérni. Az így felemésztett összegeket korábban nem lett volna célszerűbb fejlesztésekre összpontosítani? — Az utóbbi évtizedben a főfolyamatok gyártóbázisainak megteremtésére irányult a figyelem. A megelőző és a további feldolgozó fázisok korszerűsítésére már nem jutott elegendő pénz. Az anyagkiszolgálás, a segédfolyamatok szervezése, a méréstechnika, a minőségellenőrzés fejlesztésére is csak szűkös keretek álltak rendelkezésre. Másik „betegsége” gazdaságunknak, hogy hazánkban kicsi a részaránya a specializált tés külpiacokon is versenyképps közbülső termékgyártásnak. Napjainkban is általános vonása a hazai fejlesztési törekvéseknek, hogy egy jelentős részük már a hasznosulás előtt megreked, vagy a termékek a világpiaci változásokhoz képest késve jelennek meg. — A műszaki továbblépés alapvetően gazdasági és társadalmi környezetbe ágyazott folyamat. Ezt támasztja alá, hogy az általunk vásárolt licencek esetenként alacsonyabb hatékonysággal és termelékenységgel működnek idehaza, mint a beszállító nyugati vállalatoknál. Az új technikát tudni kell befogadni, bele kell illeszteni az adott társadalom és vállalat emberi, infrastrukturális környezetébe. Í Melyek azok a területek, ahol „állva vártuk” a műszaki haladást. lemaradásunk években és milliókban mérhető a fejlett országokhoz viszonyítva? — Első helyen infrastruktúránkat kell említenem, ezen belül is a közlekedést és a hírközlést. A magyar gépkocsipark elöregedése, az utak állapota vagy a telefonhelyzet alakulása sok kívánnivalót hagy maga után. Érezhető lemaradásunk a mikroelektronikában, a méréstechnikában és a feldolgozóiparban. Fejlesztési stratégiánkban kiemelten kezeljük az elektronika, a biotechnika és a gépipar korszerűsítését. Fejlesztenünk kell o mezőgazdaságra épülő élelmiszeripart és a vákuumtechnikai ipart. Ezek olyan szakterületek, ahol — meggyőződésem szerint — van keresnivalónk a világpiacon. Az OMFB közép- és hosszú távú fejlesztési programokat dolgozott ki az érintett tárcák bevonásával, öt évre 11 milliárd forintot fordítunk célirányos fejlesztésekre, melyek pályázat útján nyerhetők el. Korszerűsödő gazdaságunk nélkülözhetetlen eleme a hazai fejlesztés és a szükséges külföldi ismeretek átvétele. A honosítás és a vállalati továbbfejlesztés tudományos és mű- szaki felkészültséget igényel. Hogyan egyeztethetők össze az oktatás „számlájáról” lefaragott milliók és a szakember- képzésre háruló társadalmi igények? — A műszaki haladásnak és az oktatásnak egymásra kell épülniük, ezért az oktatás „megcsonkítása” hosszú távon nem járható út. Jelentős feladat hárul a műszaki, közgazdasági értelmiségre, a menedzser típusú marketing és szervező szakemberekre. A műszaki értelmiség anyagi és erkölcsi elismerésének javítása mellett fontos, hogy belássuk: a tudomány színvonalasabb művelése, a technológia hatékony korszerűsítése teheti csak képessé a hazai ipart a keresletek jobb kielégítésére, a jövedelmezőség növelésére. Ehhez a piaci verseny erősítése szükséges. Szeptember közepétől október végéig megyénkben hagyományosan Műszaki és Közgazda- sági Hónapot tartanak. Az előadások. ankétok nemcsak Nyíregyházán, hanem a megye több pontján vonzzák a szakembereket. Mi a véleménye az Ilyen rendezvényekről? — örvendetes, hogy a megyében kezdik „súlyának megfelelően” kezelni a műszaki eredmények és a helyi hasznosítás lehetőségeit. Áz információáramlásnak és kapcsolattartásnak az infrastrukturális hiányosságok nem kedveznek, különösen a fővárostól távol igaz a megállapítás. Ennek feloldásában sokat segíthetnek az ilyen orientált rendezvények. Helyi vállalatvezetők mondták a fórumon, hogy sokszor nem is a pénzhiány, hanem az információszegénység a legnagyobb hátráltató tényező. Olyan igény fogalmazódott meg. hogy érdemes lenne egy nyíregyházi menedzserirodát létrehozni, mely kiszolgálná a helyi vállalatokat naprakész információval. Beális lehet ex? — Támogatom elképzelésüket, mert magam is úgy vélem, hogy a tájékozottság, az „információgazdagság” sokat segíthet egy sikeres üzlet születésénél. Az Országos Műszaki Információs Központ könyvtára hatalmas hazai és külföldi szakirodalmat kínál, emellett külföldi szaklapok is igénybe vehetők. Szakembereink nem élnek igazán a lehetőséggel, valószínűleg ebben a nyelvtudás hiánya is közrejátszik, ami — nem lehet elégszer hangsúlyozni — alapvető elvárás lenne egy felkészült mérnökkel, közgazdásszal szemben ... Csonka Zsolt
