Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
r HÉTVÉG» .ÉKLE 1988. október 15. Tóth Gézától, az SZMT vezető titkárától A hazánkban tapasztalható bizalmi válság. a számtalan kihívás, napjaink feszültségei nem kerülik el a szakszervezeteket sem. — Miután a szakszervezet is ugyanabban a közegben éi, dolgozik, amiben a párt és a politikai intézményrendszer többi eleme, érthető, hogy a bizalmi válság nálunk is érezhető. Elég, ha csak arra utalok, hogy a nemrég lezajlott alapszervi viták során általában feszült légkör, elkeseredett hangulat uralkodott. Ne kerteljünk, az emberek fáradtak és fásultak. Sok a bizonytalanság, a tagság elégedetlen, mert nem érzékel igazi elmozdulást sem a gazdaságban, sem az élet más területén. A kétségkívüli eredmények ellenére mi az elmúlt időben sok éven át megszoktuk, hogy deklarálunk, kinyilatkozunk dolgokat; ahelyett, hogy kritikusan szemléltük volna egész tevékenységünket, a kelleténél is jobban bíztunk a párt politikájába. Általános divattá vált e politika támogatása és nem volt divat annak kritizá- lása. Még ilyen körülmények között is, bár egyáltalán nem tüsténkedtünk a kritikával, gyakorta csak legyintettek a szakszervezetre: ugyan, mit akarnak ezek? Szavaiból úgy érződik, mintha a szak- szervezeti funkcionáriusoknak semmilyen lehetőségük nem lett volna. Ám az is kivehető, hogy a kényelmesebb megoldást választották és bólogattak ... — Azt azért nem mondanám, hogy a szak- szervezet teljes egésze csak bólogatott. Miközben arra hivatkozók, hogy sok minden — sajnos — nyilvánosság kizárásával, szűk körben dőlt el, s hogy a szakszervezetet gyakorta egyáltalán nem kérdezték meg, vagy ha kérdezték, elég volt a formális egyetértés, ezzel sem akarom felmenteni magunkat a felelősség alól. E mulasztással őszintén, becsületesen kell szembe nézni és levonni a tanulságokat. Utóbb egyre erősebben igyekeztünk kifejteni véleményünket például a foglalkoztatáspolitikában, a szociális kérdésekben vagy az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok bérezése ügyében, az elmaradott térségek fejlesztéseinek kérdéseiben. Rájöttünk például, hogy nálunk csaknem kétezer forinttal kevesebb egy kezdő orvos fizetése, mint Györ-Sopron megyében. Ebben nem feltétlenül a központ a hibás, hogy felfelé mutogassunk. Itt is sokat lehet tenni, mert mégiscsak furcsa, hogy a nehezülő életfeltételek mellett az említett területeken szembetűnő bérmaradványok keletkeztek. Említhetném, hogy nagy vitánk volt a szociális bérlakások építésének a feladásánál Szabolcs- Szatmárban. Felér egy vereséggel, hogy a szakszervezetek nem voltak elég erősek például .ebben a lakásdöntésben. Miközben Önök kérnek, követelnek, mennyire számolnak a lehetőséggel? Hallani ugyanis, hogy a szákszervezet azt hangoztatja: támogatja a gazdasági reformot, ugyanakkor mintha homokba dugná a fejét, úgy követeli a munkanélküliség elkerülését, a mielőbbi bérreformot. Hogyan egyeztethető ez össze? — A magyar szakszervezetek szocialista alapon végrehajtott gazdaságpolitikai reformot támogatnak. Bennünket azért választottak és azzal ruháztak fel a szervezett dolgozók, hogy a változó körülmények között is védjük a jogos érdekeiket, ha úgy tetszik, verekedjünk azokért. A kormány és az állam más szerveinek a dolga megtalálni a gazdasági és szociális bajok orvoslásának a módját. Ez nem jelenti azt, hogy valamiféle igazságtalan munkamegosztás volna, az tudni illik, hogy a szakszervezet csak követel, a másik oldal pedig teljesítsen. Amíg azt látjuk, hogy a vállalatok és a kormányzati szervek — akiknek a kezében van a döntési eszköz — a könnyebb megoldást igyekeznek választani, addig kötelességünk szólni. Persze, hogy könnyebb létszámot csökkenteni, mint azon törni a fejünket, miként tudnánk új tevékenységgel átmenteni a fölössé vált munkaerőt. Mi a tagság mebízásából azt tehetjük, hogy időben szólunk, jelzünk, dörömbölünk, ha visszásságot tapasztalunk, ha a dolgozók érdekét valahol sérelem éri. Csak példaként említek egy dolgot. Annak idején bezárattuk az életveszélyessé vált Fogtechnikai Vállalatot Nyíregyházán, s a vége az lett, hogy egy teljesen új üzem épült. Tehát nem haszontalan, ha szólunk. ^ Nem elégít ki a válasza, mert aligha beszélne így, ha ön ülne az asztal másik oldalán. Meg is kérdem: mit tenne, ha a szakszervezettel ülne szembe? — Az anyagi eszközök nem a mi kezünkben vannak, hanem az állami szervekében. Ismét megyei példát hoznék: az alapszervi viták során elhangzott az is, hogy a jelenlegi egypártrendszer mellett a szakszervezet akkor képes megújulni, ha a társadalmi kontroll szerepét felvállalja és ehhez meg is kapja a szükséges eszközöket. Sokak véleménye szerint azért jutottunk ilyen mélypontra, mert nem volt meg a döntések kellő ellenőrzése. A kérdés másik részéhez: ha én ül—- Miért kevés a bér Szabolcsban? — Mire megy el a tagdíj? — Segítik a munkanélkülit? — Mit szólnak a konkurenciához? Tóth Géza Aranyosapátiban született. Eredeti foglalkozása vasutas. Bejárta a ranglétra csaknem valamennyi fokát a pályamunkástól a főtiszti beosztásig. Záhonyban 19 évig dolgozott munkásként, állomásfőnökként, majd pártbizottság! titkárként. Húsz éven át, négy ciklusban volt országgyűlési képviselő. Záhonyból csaknem másfél évtizede került a Szakszervezetek Megyei Tanácsa titkári funkciójába (munkakönyvé még ma is a vasútnál van), négy éve az SZMT vezető titkára. Nős, két gyermeke, egy unokája van, felesége a MÁV- nál dolgozik. nék a másik oldalon, akkor bizonyára úgy gondolkodnék, mint néhány gazdasági vezető, akivel közösen töprengtünk itt nálunk arról, miként lehet úgy fejleszteni, hogy ne kelljen elbocsátani az embereket. Vasas üzemek vezérigazgatói, igazgatói voltak a partnerek, s bár nem mindenki ígért, de jóindulattal is találkoztunk, s nem történt drasztikus létszám-leépítés. Vagy felemlíthetném a demecseri textilüzem problémáját, amelyet szabályosan meg akartak szüntetni, mert a pesti központ nagy bajban volt. Nem csak mi futkostunk, hanem az illetékes megyei párt-, állami vezetők is és az üzem maradt. Ennek ellenére fájó szívvel, kell tudomásul vennünk, hogy amíg az előző években 3—3 ezer fővel, addig 1988 első felében már több mint 4600 fővel csökkent a foglalkoztatottak száma megyénk iparában és mezőgazdaságában. Ennek nagyon szerény ellentétele, hogy központi és helyi támogatással a mostani tervidőszakban 2800 új munkahelyet teremtünk. Tudom, nem szabolcsi sajátosság, hanem országos jelenség, hogy minden törekvés ellenére káosz kezd eluralkodni a gazdaságban, s ennek súlyos terheit a lakosság, döntően a bérből és fizetésből élők, az alacsony keresetűek, a nyugdíjasok viselik. A megye gazdasági helyzete aggasztó, az állami támogatások megvonása kritikus helyzetbe hozza az itt működő gazdálkodó egységeket. A Önök erős szakszervezeteket akarnak — w ami helyén való. Sokan azonban kétlik, hogy ez sikerül, hiszen az új helyzetben a szakszervezetek eddigi munka- módszerével aligha jutnak ötről a hatra... — Mire céloz? A Arra, amit sokfelé és sokszor emlegetnek: a szakszervezet csak önmagát szervezi, a tagdíjat szedi be, legfeljebb tanszersegélyt ad, de, hogy mi lesz a tagdíjakkal, s, hogy ki, miért és hová juthat el üdülni, arról már nem szól a fáma... — Ez egyenes beszéd, nyílt választ érdemel. Az új helyzetben egy másfajta szak- szervezetre van szükség, — vagy ahogyan manapság tartja a kiszólás: „új műsorhoz, új férfi kell”. A szakszervezetek a mostani felállásban valóban nem képesek eredményesen dolgozni, tehát át kell szervezni a szak- szervezeti mozgalom egészét, s a kulcsszerepet az alapszervezeteknek adni. Mind ezért szakszervezeti törvényre van szükség, amely tisztázza a még homályos dolgokat, melynek következtében — ne szépítsünk — ma még sok helyütt nem tekintik partnernek az SZBt. Voltán tanulmányúton nyugati országokban és láttam, tapasztaltam, hogy milyen erős a szakszervezet. Azt is látni lehetett, hogy ott van rend a termelésben, ahol erős a szakszervezet. A Amikor külföldi tőkét fektetnek be, vagy a magán tőke nagyobb arányban jelenik meg egy-egy munkahelyen, meddig terjedhet a szakszervezet szerepe? — Erre most még nem tudok pontos választ adni. Itt van például a vásárosnaményi forgácslapgyár esete, ahol, mint köztudott, jelentős külföldi tőkebefektetéssel történik a termelés megújítása és ez bizony sok ember elbocsátását vonja maga után. Azt viszont tudom, hogy Amerikától Japánig ilyen esetekben is egyezségre kell jutni a dolgozók érdekvédelmi szervezetével és ezt pontosan ki kell munkálni. Azt is tudnunk kell, adott esetben a nehézségeket is fel kell vállalnia a szakszervezetnek, netán a későbbi kedvezőbb helyzet miatt. De a szakszervezetnek mindenkor és mindenütt joga kell, hogy legyen a kollektívát érintő kérdésekben a vé- lemény-nyilvánítás, a tiltakozás, a vétójog, végső esetben a sztrájk. A Ha már itt tartunk: nem elképzelhetetlen, hogy megyénkben is sor kerülhet sztrájkra, s mint köztudott, erre az időre bért nem lehet fizetni. Ha a szak- szervezet támogatja az ilyen akciót, miként kárpótolja a tagságát? — Reméljük, ilyenekre nem kerül sor, de fel kell készülni arra, hogy a jövőben előtérbe kerül a munkásszolidarítás. Számtalan jelzés van már például arra: a tagdíjból az eddigieknél többet akarnak maguknál tartani az alapszervezetek, hogy az ideiglenesen munka nélkül maradiakat meg tudják segíteni. Ezt a célt szolgálja az az általános igény is: ha az állam érdeke, hogy a dolgozó jól kipihenje magát, regenerálódjék, akkor legyen állami feladat az üdültetés. Az viszont már velünk szemben támasztott és jogos követelmény, hogy a jövőben az utolsó fillérig számoljunk el a tagságnak arról, hová, mire költötték a tagdíjakat. Sokan úgy tudják, nincs minden rendben a szakszervezeti gazdálkodással, Szóbeszéd az önök rendkívül elegáns székháza, s az, hogy abban sokan igen jó fizetésért dolgoznak. Mi a véleménye erről? — A székházunk valóban szép megjelenésű, de hozzáteszem, az országban utolsóként nálunk épült ilyen. Amíg tarthatatlan munkakörülmények között dolgoztunk a régi helyen, különös módon senki sem aggódott értünk. Ami a létszámot illeti: 165 ezer szervezett dolgozóra 87 függetlenített szakszervezeti funkcionárius jut, ebből a Szakszervezetek Megyei Tanácsánál tizenhárom személy dolgozik. Nem titok a fizetés sem. Az én havi tiszta jövedelmem 16300 forint, a többi dolgozóé ennél kevesebb. Nálunk két éve megszűntek az osztályok, a titkárok vették át e szerepet, s miután egy-két munkatársuk van, azt is elmondhatom, hogy ők nem afféle repis titkárok. Aztán: ez a mi székházunk az otthona több szolgáltatásnak. Például a jogsegélyszolgálatnak, a társadalombiztosítási ügyek — mint például a rendkívüli nyugdíj, vagy a szakszervezeti munkavédelem-feladatai ellátása. A Nyíregyházán a héten megalakult a Tu- w dományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapszervezete. Miként fogadják önök ezt a hírt? — Munkánk kritikájának. Tudjuk, hogy ott jönnek létre ilyen szervezetek, tapasztalni elszakadási törekvést, ahol elégedetlenek a szakszervezet eddigi munkájával. Felkészülünk arra, hogy ilyen konkurens szervezetekkel kell hadakoznunk a dolgozók megnyeréséért. Valójában ez nem Is nagy baj: szerintem mindegy miként nevezik, csak a szakszervezet a lehető legjobban képviselje a benne tömörülő dolgozók érdekét. Mindenesetre nekünk ebből is tanulnunk kell és felvértezni magunkat az eddiginél jobb munkára. A Ne vélje személyeskedésnek, ha meg- W kérdezem: ön képesnek tartja az SZMT, az ágazati szakszervezetek jelenlegi apparátusát egy magasabb szintű érdek- védelemre? — Alapjában véve igen, bár mint említettem, szükség van frissítésre. Miután az eddiginél nagyobb felelősséggel tartozik majd a tagságnak a választott és a foglalkoztatott szakszervezeti vezető, magasabb erkölcsi, etikai feltételeknek is meg kell felelnie. Én nem azt mondom, hogy, makulátlan legyen, de ahogy mondani szokás, féltve őrizze a mozgalom tekintélyét, azt hogy általa ne érje szó a háza elejét. ^ Ügy legyen. Angyal Sándor . . . sikerük tesz a ,,környezetvédelmi" és „tányérbékáknak” a tőkéspiacokon, amelyeket majdan mellesleg kívánnak tenyészteni és exportálni abból a majdani 70 hektáros halastóból, amelyet összefogásai épít a tiszanagyfalui üj Élet Tsz, a tiszaeszlári Kossuth Tsz és a Tiszalöki Királyén Vízgazdálkodási Társulat. E sorok olvastán bizonyára akadnak majd olyanok, akik elhúzzák a szájukat, s fitymálva megjegyzik: „minek szót is vesztegelni ilyen pitiáner ügyre?" Valójában minek is? Gondolom csak azért, mert tanulsággal szolgálhat, mert e tóépítés is, mint cseppben a tenger ismét bizonyíthat: Szabolcsban is vannak kockáztató, ötletgazdag a megújulásról nemcsak fecsegő, de a kibontakozást kereső, a felzárkózásért tenniaka- ró és nemes becsvágytól fűtött emberek. Hogy miért éppen a két község hatá- rának találkozójánál építik meg a halastavat? Ennek több oka is van. Szép e természeti táj fekvése, vonzó környezetet lehet kialakítani itt a turizmus, az idegenforgalom számára. Igazi pe- cázó, pihenő paradicsommá válhat e hely. A világhírű Tokaj alig tíz kilométer, s remélik hogy a valutával fizető nyugati vendég is szívesen eltölt majd itt néhány napot kikapcsolódásként, mint azt Kiss László a vízgazdálkodási társulat igazgatója jellemezte: a „pihentető funkciót is betöltő tavak mellett, ahol garantált halfogást is biztosítanak a kedves vendégnek. No és ha vadászni óhajt valaki, gondoskodnak vadkacsáztatásáról is!” Igaz, hogy ezek egyelőre csak tervek, de már közelebb vannak a megvalósuláshoz, mint az álomhoz. Egyelőre a tó helyén mocsár, zsombék, elhanyagoltság. A környékről boldog-boldogtalan idehordja most a szemetet, hulladékot. Illegális környezetszennyező, tilos rakodóhely. Nem sokáig! A tórendszer megvalósulásával megváltozik a környezet, gondoskodna az itteni flóra és fauna védelméről is. Láttam a rajzasztalon bontakozó halastórendszer tervét, amelyet nagy gonddal készít a társulat koordinációs osztályának vezetője, Kovács Miklós. Még a leghozzáértőbbek sem találnak benne kifogást. A két termelő, — az ívató, — a nevelő, — a lehalászó, — a teleltető, — és horgásztó mellett kialakítanak olyan területet is, ahová hétvégi pihenőházak, horgásztanyák építhetők. Kijelölték a vadkacsa- telep helyét is. Utolsó simításokat végzi a tervező a művén. Kivitelezését még ez év őszén (!) megkezdik, s 1989 nyarán szeretnék avatni! A 7 milliós beruházást a két tsz és a társulat közösen fedezi. Megtérülését három évre tervezik jövedelemmel! Üzemeltetését a Tiszalöki Királyéri Vízgazdálkodási Társulat látja el. Közös vállalkozásukat így jellemezte Kiss László igazgató: „Ez az ötlet a struktúrabővítés egyik eleme. El kell végre indulnunk más irányban is, hogy kibontakozzunk.” Igaza van. Ne csupán almáról álmodjunk, gondokat okozó eladatlan burgonyahalmokkal bajlódjunk azon a tájon, ahol a Tisza, Szamos, Kraszna, Túr, tavak, tározók, a Felső- Tisza, Szatmár, Bereg csodás, vadregé•' nyes felfedezésre váró tájait, erdeit tehetjük vonzóvá a turistáknak, az idegenforgalomnak. Természetesen megfelelő szolgáltatásokkal, kulturált háttér biztosításával. Igaz, akad már olyan vállalkozó, mint a Nyírlugosi Állami Gazdaság, amely szaunázást, hintázást kínál valutáért Ízléses prospektusában. Vagy néhol vadászatot jó pénzért! Csakhogy kevés az ilyen vállalkozás. Szerintem óriási természetadta, de még kihasználatlan lehetőségeink vannak. Ezekkel jobban kellene élni! Vállalkozókra, ügyes üzletembe- nekre, menedzserekre van szükség. Már csak azért is figyelmet érdemel e kezdeményezés, mert tanulsággal szolgál, mely remény- teljes üzlettel kecsegteti két tsz és egy társulat merész vállalkozását, megújulást kereső szándékát. ^----------1_________J Farkas Kálmán
