Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. október 15. VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN N agyon sok olyan ember él közöttünk, aki idős korára magára maradt, nincsenek hozzátartozói, vagy ha vannak, nem egyszerű a találkozás velük, mert távol élnek, dolgoznak, maguk is családjukról gondoskodnak. Sokan élnek körülöttünk olyanok is, akik betegek, megfáradtak, esetleg már képtelenek önmagukról gondoskodni, vagy valamilyen testi-lelki ok miatt támaszt, segítséget igényelnek és nem biztos, hogy ők is öregek. Sokan vannak olyanok, akik úgy szeretnének valakihez szólni, valakivel valamit megbeszélni, vagy egyszerűen csak azt szeretnék, hogy hallgassa meg valaki a szavukat, a panaszukat. És vannak, akik- ‘ nek gondot jelent, hogyan gazdálkodjanak kevéske kis pénzükből, hogyan osszák be a mindennapi kenyérre valót? A szociális otthonoktól sokan idegenkednek, meg nincs is mindig annyi hely ezekben az intézményekben, mint amennyien ilyen ellátásra szorulnának. Nyilván ezért szorgalmazta a szociális kormányzat az időskorúak napközi otthona hálózatának megszervezését, ami több településen jól bevált forma. Valami ehhez hasonló az a klub is, amit a nyíregyházi 6-os számú bölcsődében kísérletképpen létrehoztak. Röviden az előzményekről a bölcsőde vezetőjének tájékoztatása szerint: — Folyamatosan csökkent a gyermekek száma a bölcsődében, ugyanakkor az intézménynek rendelkezésére állt az igényeknél nagyobb technikai kapacitás. Konkrétan: a hivatalosan 52 gyermek elhelyezésére és gondozására alkalmas épületben jelenleg 32 gyermek van. Ugyanakkor felvetődött az egészségügy egyik nagy problémája a városban: hogyan törődhetnénk a segítségre szoruló idős, beteg emberekkel? Bartha főorvos úr javasolta, hogy próbáljuk meg összekötni a kétféle gondozást — és a mi „megszállottságunkra” hivatkozva így fogtunk hozzá az átalakításhoz éppen nálunk, a 6-os számú bölcsődében. Nem mellékes körülmény, hogy ez a bölcsőde a Guszev lakótelep szélén található, a környezetében valóságos nyomornegyeddel, lerobbant lakásokkal, szemétkupacokkal, garázda cigányokkal és láncos „bőrfejűekkel”, ahol a tisztességes emberek néha megfélemlítve érzik magukat, ahol a létbizonytalanság mindennapos tény. A zokszó és a panasz árja végtelen, kifogyhatatlan, mi mindentől szenvednek az itt élő jószándékú emberek a kővel meg- dobálástól kezdve a lakásbetörésen át a szurkálásig. Ebben a rettegésben afféle nappali „menedékhely” lett az idősek klubja — azoknak elsősorban, akiknek nincsenek hozzátartozóik, illetve azoknak, akik magányosak és társaságra vágynak. Mi tagadás, váratlan helyzetek elé állította az új feladat a bölcsőde dolgozóit, minthogy az idős emberek egyrésze, akik ilyenfajta higiéniához nem voltak hozzászokva, nehezen tudott alkalmazkodni, sőt eleinte alig mertek bejönni. Alapvető tisztasági követelményekre kellett egyik-másik embert figyelmeztetni — például: alaposan kisúrolni az ételhordót, mielőtt beleszedik az ebédet. Szerencsére, akadnak itt bőven „szókimondó asz- szonyságok”, akik nem „szívbajosak” és odamondogatták: „Legalább a kezét mossa meg bácsi, mielőtt ide bejön..” Az egyik öregurat így szorították rá, hogy törődjön jobban magával és végre váltsa le a piszkos nadrágját, amit hónapokon át viselt. .. A bölcsőde erre a célra átalakított szárnyában van a kényelmes társalgó, a hozzá kapcsolódó ebédlővel és az előtérrel. És van itt fürdőszoba is, azt is használják, mert van, aki csak itt tud fürödni. Igen erősek a KÖJÁL előírásai, teljesen elkülönített ez a rész a gyerekekétől. A felnőttek a gyerekekkel nem találkozhatnak, azokat a helyiségeket, ahol a gyerekek tartózkodnak, meg sem közelíthetik, személyzetet is külön kaptak. Elvileg bent kellene ebédelniük, a gyakorlatban azonban úgy alakult, hogy hozzák az ételest és viszik el az ebédet, amiből vacsorára is marad. meg az önálló életkezdés lehetőségét. Egy fia külföldön él, a többiek itt, de nem áll velük kapcsolatban. Kérdem, mikor találkozott utoljára valamelyik gyerekével? — Ilonkámat láttam, mikor is, vagy egy fél éve. Az utca túloldalán ment ,a kenyérboltba, meglátott, de nagyon sietett, nem ért rá ... Tromfol egy asszony, aki mellette ül, míg beszélgetünk „biztos nem érdemli meg, hogy törődjenek magával, biztos maga se törődött vea gyerekei Ke l, nagytakarítást szerveztem, szép volt minden, másnap telekukázták a telepet. Több helyen jártam, tiszta bűz a lakás, pisis az ágy, kutyapiszok az ágy tetején, de 3800 forintos kosztümöt vett a hölgy magának. — A múltkor azt mondja az egyik asszony, adjak neki altatót, Eunoctint — folytatja. — Tudom, hogy öngyilkos akar lenni, ezért azt mondtam neki, én nem adhatok gyógyszert senkinek, azt csak orvosi rendelésre szabad lásban, mi mindenben látja a hibát, hogy ilyen kátyúba jutott az ország szekere, a gyermeknevelés helytelen gyakorlatától a bürokráciáig, a rossz munkamoráltól a szétzüllött köz'erkölcsig, a pazarlástól a szegénységig. — Alig bírunk megélni... — morzsolgatja a zsebkendőjét — tüzelő, lakbér, villany- számla, higgye el, most sincs még 50 forintom se ... Valamennyien áldásnak mondják ezt a gondoskodást, és kitűnőnek a kosztot. MaKapcsolatban állnak a Váci Mihály művelődési ház népművelőivel, akik például a bűnüldözés, a fiatalkorúak bűnözése, az egészséges életmód, és különféle egészség- ügyi témakörben gondoskodnak a szakemberek felkéréséről. Októberben már meg is tartják az első ilyen programot. Bölcsődében idősek klubja? Pici gyerekek között segítségre, ellátásra igényt tartó felnőtt emberek? Bizony nem volt egyértelmű Bartha főorvos elképzelésének fogadtatása. És most, íme a példa igazolja, hogy az ötlet jónak bizonyult, beváltotta a hozzá fűzött reményeket és a folytatása jó úton halad. És ma már megmutatkoznak annak a jelei, hogy az idő múltával a csütörtök lesz a legkedvesebb nap, és igényelni fogják a klubfoglalkozásokat, beszélgetéseket a hét más napjain BARAKSÓ ERZSÉBET: Nappali menedék Csütörtök lévén éppen klubfoglalkozást tart Járme- zei Tamásné, a családsegítő központ munkatársa, akit az idős emberek is Jutka néninek szólítanak. Nevetésével, végtelen jókedvével felvidá- mítja a legrosszkedvűbb embert is. Maga a klubfoglalkozás egyébként többnyire ké- zimunkázást jelent, makraméznak, varrnak, de vannak itt újságok is, egyik-másik ember olvas, a többiek beszélgetnek. Szluk Istvánná, a bölcsőde gondozója foglalkozik az idős emberekkel, segítségével szedjük szerbe- számba, kik járnak ide. F. néni egyedülálló, nem volt gyereke, igen tevékeny közösségi szellemű, ő a társaság miatt jön. M. néninek jók a családi körülményei, de ő is egyedül él. V. kétgyerekes asszony, még negyvenéves sincs, rokkant, betegsége miatt sokszor nem tudja magát rendesen ellátni, pl. itt mossa a haját. H. néni, akit úgy emlegetnek: „szegény szerencsétlen” 9 gyermeket nevelt és mégis igénybe kell vennie a bölcsődei ellátást. S. süketnéma, de jó kedélyű bácsi. T. néni egyedül él a cicájával. B. bácsi egész életét ledolgozta, beteges, egyedül maradt, lánya butikoshoz ment hozzá, nem látogatja, villája van. K. néni az akit agresszivitása miatt egy időre ki kellett tiltani a klubból. És itt van J., ő is negyvenen aluli, a nevelőanyjával él, leszázalékolva, a fiatalember horgol, sző, hímez, most éppen kötni tanul. És így tovább, minden ember egy külön regény. Harmincnyolcán kapnak jelenleg ebédet a bölcsődében, ebből kilenc idős embernek, akik már nem tudnának érte eljönni, házhoz szállítják az ételt. Magda néni 30 éve került a Guszevba, ami akkor még olyan volt, mint egy paradicsom. — Bizony igaz — helyesel —, mint egy szanatórium, de- hát akkor még őrnagy is lakott itt, meg vezető tisztviselők. Hét évig voltam házmester, sok minden megesett itt. A szomszédomat otthagyta a felesége, az meg bosszúból felgyújtotta a ruháit. A ház előtt gyönyörű kiskertem volt, kihúzgáltak, tönkretettek mindent, ma már csak a fénykép van meg a rózsafáról. Magda néni öt gyermeke közül egy fia maradt itt a Guszevban, külön laknak, de minden este találkoznak, a többi gyerekét, családjukat hét közben, végén látogatja. Mégis jó ez az ebédhordási lehetőség, meg a klub is. Mint mondja, „szomszédolni nem szomszédolók”, itt meg kedvére kibeszélgetheti magát az ember a hozzá hasonló korúakkal, miközben kézimunkázik ... És nagy terhet vesz le a válláról, hogy 136 forintból meg tudja oldani egész havi meleg ételét. 57 éves, akit nevezzünk X- nek — ha azt mondja 70, azt is elhiszem, ö ingyen kapja az ebédet. Nyolc éve leszázalékolták két infarktus után, hét éve elvált tőle a felesége, öt gyerekének teremtette lük”. Mire csak keservesen- szomorúan legyint: „Á, dehogy, csak ez a betegség, ez tett tönkre mindent. Az asz- szony elhagyott és ellenem hangolja a gyerekeket.” X-nek 3 ezer forint a nyugdíja, ebből még most is fizet gyerektartást, 1200-at, amíg „Ilonkám” kitanulja a szak- máját, azután 400 forint az asszonytartás, marad ezernégy, szed vagy kilencféle gyógyszert, és fizet a mosónőnek : — Nekem muszáj mosatni, nem tudom mikor vág le ez a nyavalya, bármikor jöhet az orvos, és én piszkos ágyba nem fekhetek... Na, nem baj, nem vagyok kölönc senkinek a nyakán. Én lakást hagytam nekik, és hálisten- nek, ha betegen is, de megvagyok nélkülük . .. — Én 10 éve nem látogattam meg a gyerekemet, és ők se engem — villan B. bácsi sötét tekintete. — Hogy állítsak én be hozzájuk, 500 forint ma már semmi az unokáknak ajándékra . . . Győzködik a többiek, hogy nem muszáj olyan drága ajándékokat vinni, de ő hajthatatlan. Mondják, nem véletlen, hogy otthagyta a felesége ... Egy idő után mindent tudnak egymásról ebben a mikroközösségben. Például, ahogy beszélgetünk az egyik emberrel, a háta mögött a süketnéma integet, hogy egy szavát se higgyük el, és csuklómozdulataival jelzi, hogy most is bepoharazott. Tudják, mikor kap nyugdíjat L. bácsi, mert akkor három napra „talonba teszi magát”., kint alszik a pádon, az ebédért se jön el... — Nem tartok kapcsolatot az itt élő emberekkel — közli V. a kétgyerekes asszony. — Megpróbáltam mindent, a cigányokkal is, kitetvésztem szedni. Így élek most, és azt látom, lehúzza az embereket ez a környezet, bár itt is vannak, akik szépen élnek. Én arra várok, hogy végre megkapjam már a lakáskiutalásomat, és el innen. De akár- hová nem tehetnek, én lépcsőt nem járhatok. V. nagyon sokat szenvedett az életben. Ügy adja bal kézzel magának a vénás injekciót, mint más másnak jobbal. Három késszúrás nyoma emlékezteti a volt férjére és a gyerekeiben is csalódott. Nagyon vágyik már egy kis nyugalomra... F. néni nyugdíjas korára is igen tevékeny életet él. Aktív tagja a Ságvári kertvárosi nyugdíjasok klubjának — ő teszi szóvá, milyen jó lenne, ha ott meg lehetne oldani hasonló módon az ebédkiosztást. Rendszeresen látogatja a sóstói szociális otthont, nagy ünnepek előtt süteményez, viszi azoknak, akikhez nem megy senki. Bár jólelkü asz- szony, megjegyzi: azok között is van, akinek vannak gyerekei, de egyik-másik csak akkor érdeklődik a mama iránt, amikor a nyugdíjat fizetik és persze, elkunyerál- nak belőle. F. néni most Kalkuttái Teréz Anya karitatív szervezetének dolgozik, takarókat készítettek a leprások- nak, azt küldi ki az egyház. F. néni közéleti érdeklődéséből fakadnak a jogos kérdései: miért kellett eddig várnia annak a lakásnak a kiutalásával, amit ráadásul protekcióval most ő kapott meg, de amiből már egy éve kihalt az előző bérlő? Vagy a másik kérdése: miért nem nézik meg a szociális segély kiutalásakor; mi lesz a juttatott pénz sorsa, hogy aki „Durbincs sógorra” (borra) költi, az máskor ne kaphasson ... És végeérhetetlen a felsorogam is tapasztaltam a finom ízeket, egyik ottlétem alkalmával — váratlanul érkeztem — húsleves volt, két fél csirkecomb krumplipürével, sóskamártással. A vezetőnő az életkornak megfelelő, illetve a korszerű táplálkozás híve és ennek érdekében komoly beszédeket tart a főzelékek, saláták, szójás ételek fogyasztásának fontosságáról. Igenigen, mondják az idős emberek, de azért az a babgulyás, meg az a töltött paprika volt az igazi. Egyikük még azt is hozzáteszi: „pempő nem kell”. Megoldották a hétvégi élelmezést is, a rendelkezésre álló pénzkeretből hideget vásárolnak, azt osztják ki szombat-vasárnapra. Most jutottak el odáig, hogy a test után a lélek, a szellem „táplálékával” is foglalkozzanak. Megígérték nekik, hamarosan kapnak a társalgóba egy tévét — egyesek számára itt még most is nagy szó lesz a készülék felszerelése, mert mint mondják, vannak közöttük olyanok, akiknek nem hogy tévéjük, de még rádiójuk sincs otthon. Az egyik sarok pedig kitünően alkalmas a tervezett letéti könyvtár elhelyezésére. A vezetőnőnek megvan a könyvtárosi szakvizsgája, nem jelent gondot egy kis minikönyvtár megnyitása. Ezúton hívom fel mindazoknak a „könyves” cégeknek, letéti könyvtárral rendelkező munkahelyi vezetőknek, könyvtárosoknak a figyelmét, akik a közeljövőben* selejtezni fognak, ami náluk már selejtezendő könyv, az itt, a gu- szevi bölcsőde idősek klubjának érték, nagy szükség van rá, ne dobják ki. A jövő tervei közé tartozik olyan ismeretterjesztő előadások megrendezése, amelyeknek témája az ide tartozó embereket érdekelheti. is. Elmondhatom: amit a gu- szevi bölcsődében láttam, az fantasztikus! Már van olyan gyerekük, nem is egy, aki lenszőke, göndörhajú — ci- gány, amit senki se mondana meg róla. A gondozónők rendkívüli szívóssággal küz- denek a már-már lehetetlennel, mert a két hétvégi nap után a gyerekek hétfőn megint kézzel esznek, megint bebújnak a gondozónők szoknyája alá és vígan káromkodnak. És mégis megpróbálták az öregek gondját is felvállalni — amit csak nagy elhivatottság tudatával lehet megtenni. A 6-os bölcsőde eredményeiről elmondható, hogy túl vannak a kísérletezés szakaszán, és az itt dolgozók közreműködésével megoldódott egy nagyon komoly gond. Igaz, nem sok még a tapasztalat, de az máris látszik, hogy előbb-utóbb kevés lesz a dolgozók megszállott igyekezete a további sikeres munkához. Ahhoz, hogy tartósan megfelelő színvonalú lehessen mind a pici gyerekek, mind az időskorúak ellátása, és ha a továbbiakban a konkrét szakmai irányelveknek meg akarnak felelni, akkor létszámgondok fognak jelentkezni, újabb szakemberekre lesz itt szükség. Jó volna, ha ezzel az illetékesek már a jelenlegi szakaszban foglalkoz- nának és fontolgatnák a „hogyan tovább?” kérdésére adható válaszokat. Annál is inkább, mert a megyeszékhely más pontjain is mérlegelik hasonló klubok indításának lehetőségét. Már érdeklődnek a kísérlet követői: a 11-es, a 14-es és újabban az 5-ös bölcsőde. Mert szaporodik azoknak a száma, akik a „második gyermekkorba” lépnek ... Szüret Oroson Így litta a népművelő Ma már csak elvétve bukkannak fel a paraszti kultúra tárgyi emlékei és velük együtt a néphagyományok is feledésbe merülnek. Faluhelyen viszont még sokan emlékeznek rájuk, várva, hogy valakinek eszébe jusson a felidézésük. Ki más tekinthetné feladatának, hogy emberibbé, változatosabbá tegye a hétköznapokat, mint a népművelő. Jó példáját láthattuk ennek Oroson. A 70-es évkre itt a szüreti felvonulások, bálok is a feledésbe vesztek. Az „újkori” szüreti ünnepségek fejezetét az 1986-os nyitotta meg a tanárképző főiskola népművelési tanszékének szervezésében, amelynek egyik gyakorló intézménye az orosi művelődési ház. A szervezés kezdetén örömmel tapasztaltuk, hogy számítanak jövetelünkre. Később, ahogy a személyes kapcsolatteremtés gyümölcsei beértek, már régi ismerősként köszöntöttek, felhívták figyelmünket egy- egy szunnyadó hagyományelemre, ajánlottak másokat, akik szívesen részt vennének, sőt maguk is szervezték a menetet. Sokan vannak, akik különösen nagy segítségünkre voltak. Mező András tanár úr, aki sok-sok hagyományelemre hívta fel a figyelmünket. Vas Miklós bácsi, a Fogatok sora az orosi utcán (Schmied Zsolt) kisbíró, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a toborzás- során. Vida Jánosné szüreti koszorút font, Kozák Jó- zsefné és Sütő Mihályné pedig szép gyümölcskollekciót állított össze. Hargitay András hasznos tanácsaival és eredeti paraszti ruháival állt rendelkezésünkre, biztosítva ezzel a korhűséget. Az orosiak megbízását érezzük magunkban, amikor köszönetünket fejezzük ki a fogatosoknak — szebbnél szebb fogatok végeláthatatlan sora vonult fel Oros utcáin, a három délceg lovas (Gemzsi György, Harmann Mihály, Révész Imre) után, akik a menet élén haladtak. Mire a felvonulás elérte célját, és a csőszkirály csapatával bebocsátást nyert a bálterembe, már valóban báli volt a hangulat. A nyitótáncot a felvonulást is végigtáncoló Bessenyei tárc- kar és az orosi néptáncos gyerekek ropták. A bál zökkenő nélkül tartott hajnalig... Mint a pályára készülő népművelőnek két dolog volt nagyon tanulságos. Az embereket a közös ügyre ma is mozgósítani lehet és kell, mégpedig jó szóval, az emberi kapcsolatok keresésével. Talán ennek köszönhetjük, hogy barátokra találtunk Oroson. Hallgatótársai nevében is: Kocsis Róbert
