Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-09 / 216. szám
1988. szeptember 9. Kelet-Magyarország 3 Három nyolcas M eglepő összehasonlítást tesz levelében N. István kisvárdai olvasónk. Megállapításait egy-egy, a tv-ben elhangzott műsorra alapozza. Az „Utazz velünk Magyarországon” című programban a riporter megkérdezi a gyerekeket: tudják-e, mennyit dolgoztak a harmincas években az emberek naponta. Miután a ta- nulók tanácstalanul néztek, az útikalauzuk válaszolt, hogy „nem ám 8 órát, mint most, hanem 12-őt”. Ez rendjén való is, írja olvasónk — a „csúnya” régmúlt és a „humánus” jelen közül az utóbbi kapott „pozitív megerősítést”. Csakhogy az egyik vasárnap a tévé Hét című műsorában az egyik állat- gondozó arról nyilatkozott, hogy a „napi 14 óra munka után várja még otthon a háztáji __gazda- ság”. Nos, akkor ki dől- gozik többet? Igaz, önszántából vállalta a legel- tetés idejére a gondozó a többletmunkát. Milyen tanulságot vonjon le ebből a néző? „Úgy látszik, hogy nincs új a nap alatt, a világ halad, de nem változik” — fejezte be sorait e gondolattal a levélíró. Mit tehet erre az újságíró? Vitatkozik, de részben egyet is ért. S mielőtt bárki azt hinné, hogy a két világháború közötti időt kívánná vissza, téved. Különösen, ha abban az időben még nem élt, csak leírásokból és szóbeszédből ismeri azt a kort. Rengeteg érve van, mely igazolná a változást. Sok minden másként van -— de minek sorolja az érveket, hisz’ már az iskolában tanítják. A mát viszont éli és ismeri. Nem kell túlságosan figyelmesnek lenni, hogy észrevegye, az emberek időbeosztásával valami nincs rendben. Hol van már a klasszikus három „nyolcas”, nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, tanulás, nyolc pedig pihenés. Ma újra 12 óra lett az átlagmunkaidő, vagy még annál is több: a GMK vagy másodállás és a háztájik miatt. Nem kivétel ez alól sem a városi, sem a falusi ember. A pihenésre szükség van, ezért a kulturálódásra szánt időiből lop el. Miért ez a hajsza? A kérdésre csak agyoncsépelt közhelyekkel lehet válaszolni. A megszerzett életszínvonal megtartása, újabb és újabb dolgok, célok elérése? Nagy hajtóerő az irigység is — a „neki van, akkor nekem különb lesz”. — Az ember öröklött génjei közt szereplő „harácsolást” a nagy eszmék sem tudták véglegesen visszaszorítani. Jelenlegi társadalmunkban is egyre nagyobb úr az „enyém”, pedig valamikor az egyenlőséget (hirdették. Mennyi mindenről mond Je, aki a mércét egyre magasabbra emeli, csak az anyagiakkal törődik. A fáradtság közönyt szül, s ez ellensége a kultúrának. A szórakozásból is legfeljebb mint passzív befogadó veszi ki a részét. Súlyosabb gond a gyerekek és a fiatalság nevelése. Nincs rá idő, kinek a példáját kövessék. A férj és feleség kapcsolata „elgé- piesedik”, megromlik. Beszélgetés helyett vita, megértés helyett válás. Alkohol, gyógyszer, kávé, cigaretta — végül az infarktus? Ez lenne hát az lérték ? Nem! Dankó Mihály LECSÓ A NYÍRSÉGBŐL. Műszakonként több, mint 50 ezer üveg lecsót készítenek belföldi megrendelésekre a Nyírség Konzervipari Vállalat nyíregyházi gyárában. (Császár Csaba felvétele) Milyen szolcszervezetet akarunk? Bizalmatlan bizalmiak „Ha bevezetik a bérreformot, a szabolcsi vállalatok egyenlő eséllyel induljanak, vagyis hozzák be régi lemaradásukat a pesti, dunántúli vállalatokkal szemben. Ha lesz munkanélküli segély, annak terhét ne a bérből és fizetésből élők viseljék. A SZOT vezetői mindig, mindenben legyenek egyenrangú partnerei a kormánynak. Az építőiparban tisztességesebb versenyszellemet, ösztönzőbb bérezést kell kialakítani”. A szakszervezet megújulásáról és a. tervezett bérreformról szóló tagsági vitán ilyen és hasonló vélemények hangzottak el a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A SZOT országos vitára bocsátotta a megújulást, a tervezett bérreformot. Megyénk egyik legnagyobb vállalatánál, a SZÁÉV-nél szinte az egész tagság hangoztatta véleményét valamilyen fórumon, összejövetelen. Igaz, szép számmal akadtak kétkedők — még a bizalmiak között is —, akik így fogalmazták meg véleményüket: „Én nem bízom abban, hogy hamarosan lesz igazi megújulás. Ügy sem veszik figyelembe javaslatomat.” A többség azonban megértette, hogy érdemes okos, megvalósítható véleményekkel, javaslatokkal előállni, a tagság beleszólhat saját sorsa alakításába. ság tagjai. Ezek a vélemények a régi lépcsőfokok elhagyásával, minden kozmetikázás nélkül egy összesített jegyzőkönyv formájában hamarosan felkerülnek az építők szakszervezetének központjába. Onnan a SZOT-hoz jutnak el a szabolcsi vélemények. A szélsőségesnek mondott, „fésületlen” vélemények is. Ezek közül is idézünk néhányat. „Az építők széles táborát irritálja, hogy a kormány sok ígéretét nem tartja meg. Tovább kell csökkenteni a katonai kiadásokat, hogy több pénz jusson bérreformra. A szakszervezeti tisztség- viselők kiválasztása ne tartozzon párthatáskörbe. A vezetők ne halmozzák a különböző tisztségeket. Képzett, hozzáértő vezető kerüljön minden posztra. Több fizikai dolgozó legyen társadalmi tisztségviselő, különböző küldöttértekezletekre több fizikait delegáljanak, az új választások után a szak- szervezetnek legyen külön képviselője a Parlamentben. A joghézagok pótlásával is igyekezzünk visszaszerezni a tagság bizalmát”. Hég tart a vita A szakszervezet megújulásáról, a tervezett bérreformról még tart a vita megyénkben is. A viták során érdemes figyelembe venni, hogy e két fontos témáról miként vélekednek az építők .. . Nábrádi Lajos Á gyapjúipar is „gágog” AZ ELSŐ MONDATOK KÖZÖTT elhangzott az Országgyűlés Ipari Bizottságának újfehértói ülésén: amíg a vállalatok kisebb- nagyobb rekonstrukciót végrehajtanak, próbálják termékszerkezetüket megváltoztatni, addig a gyapjúipar beruházási átlaga jóval az ipar átlaga mögött kullog. Ha Önök jártak már Demecserben, Nagykállón, Üjfehértón nem kell különösebb szakértelem, hogy megállapítsák: a gépek nagy része elavult, emiatt a termelékenység nem éri el az iparági átlagot. Kérdés: ezek a gyárak, hogyan változtassák termékszerkezetüket, mikor csak szövő- és fonógépeik vannak? A gépek maradnak, a közeljövőben nincs esély lecserélésükre. A piacnak pedig szüksége van az alapanyagra, hiszen a textilipar jelentős devizát termel. A távoli kontinensekre is eljutnak ezek a termékek. A PIAC TÁRT KAROKKAL FOGADJA a deme- cseri, az újfehértói és a nagykállói alapanyagot. Nem hiába mondta keserű mosollyal Bosnyák Tamás, az Újpesti Gyapjúszövőgyár vezérigazgatója, hogy belőlük mindenki jól megél. Akitől veszik az anyagot, akik bonyolítják az alapanyag eladását, akik feldolgozzák (konfekció- ipari, kötőipari), tehát a környezetük vígan lubickol a megtermelt profitból. Ehhez hozzájárul még az is, . hogy gyapjúiparban az árak 10 év alatt 20 százalékkal emelkedtek, míg más ágazatban a szám minimum száz volt. Természetesen a költségek fokozatosan növekedtek, a három műszak a szabolcsi gyárakban megmaradt. Mivel a gyapjúipar továbbra is „csóró”, a keresetek is szép lassan „leültek”. A nyolcórai állómunka, a sorok között fárasztó járkálás, az éjszakai műszak kimeríti a dolgozókat- Lányok, asszonyok a hetvenes években áldással fogadták a kitelepült gyárakat, hiszen kenyeret adott a kezükbe, a betanított munkások pedig szakmunkásokká léptek elő. Az első generációt még követte a második, aztán leapadt a létszám. Munkanélküliségről beszélünk a megyében, mikor a három gyár azonnal fogadna 400—450 dolgozót. A felsőfokú végzettségű pedig úgy kellene, mint a falat kenyér. ILYEN ALACSONY BÉRÉRT már Szabolcs-Szat- márban sem dolgoznak az emberek, emelte fel a hangját Bíró Miklós szabolcsi képviselő. A valós piaci viszonyokat figyelembe véve a tortából és a habból több juthatna azoknak, akikből a környezet jól él. És ha ehhez hozzátesszük, a gyapjúiparban dolgozó minden kilencedik munkás szabolcsi, akkor könnyű kiszámítani, hogy nekik milyen kevés jut a „desszertből”. Ami a sötétszínű palettán valami világosságot jelenthet a gyapjúiparnak, a bankok támogatása. A pénzintézetek bíznak abban, hogy kihelyezett pénzük megtérül és továbbra is finanszírozzák az ágazatot. Azzal a kitétellel, hogy készleteiket egy bizonyos szinten tartsák a gyárak és annyit folyósítanak, hogy a termelés akadálytalan legyen. Csakúgy mint az Országgyűlésen, az ipari bizottság ülésén is elhangzott a tengerentúlról származó mondás: a liba kopasztását úgy kell csinálni, hogy minél több tollat adjon, minél kevesebb gágogással. Az Országgyűlésen hozzátették, hogy a szénhidrogénágazat már nagyon „gágog”, most ezt kiegészítették azzal, hogy a gyapjúipar is. A JÖVÖ ÉVI TERVEZETT SZABÁLYOZOK pedig továbbra is annak ad- hak esélyt, aki kedvező pozícióból kezdi 1989-et. Aki ezt nem éri el, az menthetetlenül elmerül. Hogy ez ne következzen be. próbálják a tervezett gyapjúipari egyesülés hatékony működésével elkerülni. Máthé Csaba Háztartási módszertan Folyamatos párbeszédet Hogyan is akarják alakítani sorsukat, jövőjüket a szóban forgó kőművesek, ácsok, házgyári szerelőik, mérnökök? Általánosságban és mindenekelőtt azt akarják, hogy a mostani vita, illetve véleménygyűjtés állandósuljon, vagyis legyen folyamatos a „párbeszéd” a tagság és a SZOT között. Néhány konkrét vélemény. Mi- halecz István kőműves: „A fizikai dolgozókkal szorosabb kapcsolatot kell kialakítani a vezetőknek, ezek után jobban figyelembe kell venni a fizikaiak érdekeit”. Biró György technikus: „Sok exportmunkánknak a külföld veszi hasznát, előnyösebb üzleteket kell kötni, hogy mérlegünk, fizetésünk javuljon”. Veres Géza művezető: „Szeretnénk tapasztalni a kormány által megígért megújulás konkrétumait, a szak- szervezeti tagság véleménye ne csak jelzés legyen, e véleményeket a kormány jobban vegye figyelembe döntéseinél”. Kozmetikázás nélkül Mint általában az építőiparban, a SZÁÉV-nél is sokféle ember dolgozik, sok szakmában. így érthető, hogy „színes csokrot” állítottak össze a véleményekből a vállalati szakszervezeti bizott— Jóska, nem érnél rá elmosogatni? — Nem. — Miért, mit csinálsz? Mit csinálok? Éppen azon a bizonyítási eljáráson dolgozom, amely egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a Föld kerek, és nem lepény alakú. Most fedezem fel éppen a röntgensugarat. De az is lehet, hogy a nehézségi erő törvényeit fogalmazom. Nincs kizárva, hogy a rádiót, a telefont, a televíziót, a gyermekbénulás elleni szérumot találom fel vagy éppen a relativitáselméletet. S csoda tudja, nem éppen most, a fotelben születik-e meg bennem a rák elleni szérum, vagy az örök ifjúság gondolata. Az is lehet, hogy az örök béke ügyét oldom meg, de mindenesetre olyan feladatot, ami méltó egy férfiemberhez. Mit csinálok? — Gondolkodom. — Azt lehet mosogatás közben is. Mit tehetek? Engedelmeskedem. Végignézve a szennyes edények halmazán, tényleg gondolkodni kezdek. Hogy is lehetne legjobban megoldani ezt az ügyet? A legkevesebb energiabefektetéssel és a legpraktikusabban. Mindenesetre leülök, úgy könnyebb gondolkodni. Néhány perc múlva: — Kész vagy már? Kész? Newton, Darwin és Einstein hosszú évekig dolgozott, Joliot-Curie nem ismerte a nappalokat, éjszakákat. — Nem vagyok. Most keresem a megoldást. Erre gyanússá válók. — Miféle megoldást? — Hogy lenne a legköny- nyebb mosogatni. Szemvillanás. Szem-atom- villanás. Már nem is élek. — Ügy nem jó, ahogyan én szoktam? Nem jó. Ügy nem jó, ahogyan te szoktad, nem lehet ezt olyan egyszerűen, bedugni a mosogatót, meleg vizet ereszteni bele, és úgy, gondolkodás nélkül, egy az egyben, azonal, hideg fejjel mosogatni. Ügy se lehet, ahogy a lányom csinálja, vizet melegít, a vájlingba tölti, úgy mosogat. Itt valami másra van szükség, valami újra, valami forradalmira. Valamire, amivel igazolni tudom a ma- gasabbrendüséget. Bizonyítani akarok ... bizonyítani akarok. Mindenekelőtt nagyság szerint összeválogatom az edényeket. Külön a tányérokat, lábasokat, fedőket, kanalakat, bögréket. Szabályos rendben. Most megpróbálom belerakni a mosogatóba. Nem fér. Leülök, gondolkoznom kell. Próbáljuk fordítva! Ügy sem jó. — Nyitom a meleg vizet! — üvöltök át a fürdőszobába. S az üvöltés marad. A forró víztől szép piros foltok maradnak a kezemen. Ez nem megy. Mondtam, hogy csak szisztematikusan megy. Mondjuk, nem dugom be a mosogatót, engedem, hogy a meleg víz sugara mossa tisztára a tányérokat. Csakhogy így nem lehet felhasználni a mosogatóport. Pedig az kell, zsíros az, edény. — Használod még? — Használom — sóhajtom szomorúan, s felállók. Bedugom a mosogatót, teleengedem meleg vízzel, öntök bele ultrát, és vállalva a hagyományos módszereket, mosogatni kezdek. Közben gondolkodom. Könnyű volt Newtonnak, Röntgennek, Edisonnak, Jókainak. Nem kellett mosogatniuk. Ügy lehet. Ügy könnyű. Én is feltalálhatnám az elektromosságot vagy a fából vaskarikát, vagy mit tudom én, mit. De hát lehet így? Itt a konyhaszekrény mellett? Mosogatóvízben túr- kálvá könyékig? Mit érhet el így az ember? Meddig terjed a látóköre? Szűk ez a horizont, szűk, nagyon szűk. Hoppá! Egy tányér megugrott a kezeimből. Egyenesen a kőre. Ami maradt belőle, szapora ugrásokkal táncolt szét ezerfelé. — Mi volt az? — Á, semmi, semmi ... Árnyék jelenik meg az ajtóban. Állok megsemmisülten. Hát igen. Sabinnak, Nobel Alf- rédnak könnyű volt. — Jaj, te gyámoltalan — hangzik a végítélet —, még egy mosogatást se lehet rád bízni. Bényei József V agy túlzottan nagy az érdeklődés a botanika iránt, vagy nem is törődünk vele... Harmadik lehetőség nincs. Mondom mindezt a táblácskák ürügyén, amelyeket kora tavasz- szal, a közterület-fenntartó, parkjaink őre és gondozója, a fák és bokrok megismertetésére tereinken elhelyezett. A táblácskák felirata révén bárki tudhatta, mit lát. Hársak, fenyők, füvek és virágok néhány mondat és adat révén úgy váltak, illetve válhattak közismertté, hogy jártunkban-keltünkben csak úgy mellékesen, fáradság és megerőltetés nélkül olvastuk el a tudósítást. Például: gyalogfenyő, más néven boróka, avagy galagonya, latinul crataegus, amely a rózsafélék családjába tartozik. Szóval a tábláknak örültünk, de mára már bosszankodunk (már aki), mert a botanika rejtelmeibe beavató tájékoztató eszközök a tereinkről eltűntek. Ügy tűnik, ellopták őket, vagy szenvedélyes gyűjtők begyűjtötték. Mire fel cselekedtél egyesek a rosszat nem lehet tudni, egy azonban biztos, nagyfokú itt a közjó iránti közömbösség, a trehányság és tombol néhány polgárunkban a hetvenkedő rombolási vágy, dühöng a butaság. Most arra gondolok, sok pénzbe kerültek a táblák és mivégre volt az igyekezet, a jószándék? Csak azt tudtuk meg, amit már amúgy is tudunk, hogy nem tudunk viselkedni. Tisztelet a kivételnek! (seres)
