Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-29 / 233. szám

1988. szeptember 29. Kelet-Magyarország 3 A dér még nem csípte meg Csípős szavak a paprikaföldön Szedi a Vass család a paprikát, de még nincs rá vevő. Ibrányban az emberek kép­telenek indulatok nélkül be­szélni az idei paprikát érmés­ről. Vass Ferenc a községhez tartozó Nagyitanya határában így foglalta össze sérelmeit: — Az átvétel nem úgy történik, ahogy vártuk. Hiá­ba van szerződésem a terme­lőszövetkezettel, annyira ke­veset vesznek át, hogy még nem is került rám a sor. Nem is tudom, hogy ha nem veszik át tőlem a szerződés­nek megfelelő árut, mit csi­nálok vele. Legalább öitven mázsa van itt most körülöt­tem a nyolcszáz ölnyi bérle­ményemen, egyáltalán nem tudom, mi lesz a sorsa. Va­jon minek termeltetett ve­lünk a szövetkezet ennyit, ha nem veszi át? Itt fog magpi- rosodni rajtunk az egész — teszi hozzá szomorúan. Száz vagon termett A feleség megtoldja férje szavait: — Van ám huncutság az átvétel körül. Nekünk várni felvásárolni, így már a szer­ződéseket is ennek megfelelő­en kötöttük meg. A nagy ter­més miatt összegubancoló­dott minden, az emberiek sza­badulni akarnak árujuktól. Mindennap jönnek hozzám reggelente, hogy hátha kap­tam még diszpozíciót és köz­ben persze megy a cirkusz a felírások körül. A gyár kockázata A falu nagyobb részének az a véleménye, ha jövőre ezer forint lesz kilója, akkor sem csinálja tovább. Pedig a köz­ségben nemrég alakult Agro- gold kisszövetkezet is átvett húszvagonnyi termést, míg nagyon sokan Nagyhalászba szerződtek le. Csak hát ez a segítség is kevés, akkora a termés. Néhányon a nyíregy­házi konzervgyár kapacitását okolták a helyzetért, amire Bajáik András gyárigazgató így reagált: — Terven felül is lényege­sen többet vásároltunk fel, ennek a plusznak még piaca sincs. Lecsóból 4 ezer tonna helyett 5,3 ezer tonnát, míg az almapaprika savanyúság­ból az előzetesen tervezett hatszorosát gyártottuk le. Nem igaz, hogy bármelyik szocialista partnerünk vissza­mondta volna az exportot. A probléma sokkal inkább a bő terméshen keresendő. Még egyszer mondom: lényegesen több paprikát vásároltunk fel, mint amit előzetesen ter­veztünk. Ez egyébként elég nagy rizikót jelent számunk­ra. Indulatok, vélemények, ér­vek, ellenérvek. Nem dol­gunk, hogy most mi döntsük el, végül is kinek van igaza az ibrányi paprikaháborúban — ám el kell mondani: bor­zasztó pazarlás, pocsékolás előtt állunk. Néhány falubeli keserű mosollyal jegyezte meg: a dér az igazi hibás. Ha már megcsípte volna a paprikát, nem lenne ilyen gond. Igaz, ez is az ügy egyik megoldása... Száraz Attila *--------------------------------------------------------------­--------------------------­Nyárvégi üzenet A «JEGYZET Dió­spekuláció A dió évek óta a spekulá­ció tárgya megyénkben. En­nek az oka, hogy nehezen megmenthető a termés. Szép számmal vannak, főleg Be- regben és Szatmárban, akik sajátjuknak tekintik a közös kertjeit, az út szélén álló fá­kat, a csatornákat szegélyező fasorokat, a gáton növő diót. Aki manapság ezen a tájon jár, azt tapasztalja, hogy ci­gányok viszik zsákban, bi­ciklin, autósok csomagtartó­ban a lopott dió mázsáit. Pa­naszkodnak Tarpán, csak a termés töredékét sikerült megmenteni az illetéktelen szüretelőktől. Ez a helyzet aztán bonyo­lódik. Megjelennek az orgaz­dák, akik számolaitlan meny- nyiségben veszik az ebül szerzett diót. Megjelennek a nepperek, akik az ország minden tájáról jönnék, mert tudják: elég a cigánysoron megnyomni a dudát, máris ott az áru. De veszik ezt olyan gazdák is, akiknek egy fájuk sincs. Ebből aztán az lesz, felszökik a dió ára, a lánc felveri, s mire a boltba jut, eléri tisztítva a 200 fo­rintot is. Emlékszem, szép emlékű Makai bátyám Tiszacsécsén mesélte, milyen nagy • dolog volt a dió. Mit adott gazdá­nak, fogyasztónak. Hogy híre volt a világban, hogy féltet­te, óvta mindenki az itteni csodadiót. A diótermesztés szép hagyománya lassan vé­get ér. A csécsei, tarpai, mi- lotai dió híre van már csak, a java prédálódva, illetékte­leneket gazdagítva vándorol el innen. Kár. Veszteségünk mérhetetlen. Több figyelem, fegyelem, rend kellene. Kin­cset érő fáinkat megfosztot­ták a terméstől, és amit majd visszakapunk, az drága lesz, és bizony pöttyös a tisztes­ségtelenségtől. Évek óta így van ez már. A kár rajtunk múlik. Minden ellenérv gyenge, mint a dió papírhé­ja... (bürget) W gy tűnik, hogy o szépasszonyoknak se szolgál már az a bi­zonyos indián nyár, amit a rosszindulatú férfiak vén­asszonyok nyarának keresz­teltek el. Én magam val­lom, hogy minden év és minden évszak megtanít legalább egy aforizmára. Nos, történt, hogy jártam a Szamos, a Túr, meg a Ti- protokoll nélkül. Sütöttem szalonnát, ettem körömpör­költet, gulyást, csináltunk halászlevet és flekként. Ez utóbbit előre bedol­gozta a háziasszony, a ha­lászlé üstje mellett avatott horgász állt, és volt homok­part az idén, ahol a tűz mel­lett kredencbe illő porce­lán tányérokból is ettem. Itt a poharak is ólomkristály remekek voltak. A nyári végi üzenetem mégsem a sokféle jó íz. Ezeket elfelejti az ember, mert siet körülötte a világ, de úgy adódott, hogy ültem egy tábortűznél, és a pap­rikás krumpliba nem jutott kolbász. Jutott, de legfel­jebb egy karika, a háziasz- szonyok nyelvén: nem íz­nek, inkább csak mutató­nak. Diákok ülték körül a tüzet, alumíniumból volt a kanál, szó sem volt porce­lánról, metszett pohárról. A krumpli volt csak, a part, a halkan surranó víz, és a madarak egy-egy éjszakai riadása. Ez volt a legjobb, amit ezen a nyáron ettem. Gyerekekkel, gyerekek kö­zött, alumínium kanállal, éppen csak 'mutatós kol­básszal. Lassan október. Töpreng­hetek hát az elmúlt nyara­mon. Mi volt a legszebb, mi volt a legjobb? A flekkének között az a krumpli. Az a néhány hátizsákos diákgye­rek, akik Pestről jöttek amolyan őszköszöntő üze­netként, hátizsákkal, kerék­párokkal a budai Rákóczi Ferenc Gimnáziumból, és a tűzük mellett nekem is ju­tott egy hely. W tólag köszöntök min­den nálunk járt há­tizsákost. Köszönöm a krumplit, az estét, a be­szélgetést. Életemben soha­sem írtam ételreceptet há­ziasszonyoknak. Most meg­teszem: végy sok jó bará­tot, jókedvet, keverj bele egy kis jó szándékot, légy nyitott, és tanuld meg sze­retni azt, akit véletlenül melléd sodor a sors. Fogadd el. Felejthetetlenül jó ízű lesz így az étel. Bartha Gábor Oj termékek sorával jelentkezik a Kisvárdai Szeszipari Vállalat. Tőkés exportra 30 ezer egyliteres vodkát készíte­nek. Képünkön: az üvegeket címkézik az asszonyok. (E. E. felv.) kell a szép nagy paprikánk­kal, mástól meg átveszik a gubicsokat is. Mi jövőre az­tán biztos nem vágunk neki még egyszer. A községben 95 hektáron száz vagon — egyesek sze­rint jóval több — paprika termett az idén. A környé­ken levő átvevőhelyek ennek csak körülbelül kétharmadát tudták felvásárolni. A túl­termelés okai: részint a nagy termelői kedv, a télen meg­kötött szerződések túlteljesí­tése. Másrészt ezúttal a pap­rikatermelők nem találtak piacot maguknak, mert or­szágosan is jó volt a termés. Hiába vitték más megyébe, zöldség-gyümölcs árusokhoz — nem kellett. Balogh Mihálynak, az ib­rányi Rákóczi tsz háztáji ágazatvezetőjének a vélemé­nye: — Az a baj, hogy rengeteg a szabad paprika, és ezért kapjuk a jogos és jogtalan bírálatokat. Nagyon nagy nyomás nehezedik ránk ezek­ben a napokban. Az előző években nem volt ilyen prob­lémánk, mert akkor mindig azon kellett gondolkoznunk inkább, hogy hova viszik az emberek a többletet. Tőlünk már elvitték a konzervgyá­rak az előzetesen leszerző­dött mennyiséget, de ha ka­punk még a gyáraktól disz­pozíciót, mindet átvesszük. wmmmmmmmmmmmmmm Szabadulni a terméstől A Szabolcs GT ibrányi fel­vásárlója, Láda Bertalanná a következőket mondta ezzel kapcsolatban: — Előre láttuk, hogy nem tudjuk a tavalyi mennyiséget Mitől lett pettyes a sörösüveg? Negyedszázada a levegőben Mi lett volna, ha a Nyír­egyháza—Budapest 1962­ben még működő repülőjá­ratának légifolyosója nem éppen egy nagycserkeszi ház felett húzódik. E bizo­nyos ház udvaráról egy szlovák—lengyel származá­sú tirpák fiúcska kikereke­dő szemekkel bámulta a re­pülőgépeket. Az volt a leg­nagyobb álma, talán egyszer az életében ő is felülhet egy repülőre ... Pokoraczki András még ma is azokra a sorsdöntő gyermekkori élményekre utal, amelyek őt örökre a repülés szerelmesévé tet­ték. Gyakorlatias gondol­kodású és jó műszaki ér­zékkel megáldott édesapja valami egyszerűbb pálya felé akarta terelni a fia érdeklődését. Rádiót bar­kácsoltak együtt, de azért kivitte a fiút a repülőnapo­kon, hadd bámulja azokat a szerkezeteket, ha annyira tetszenek neki. A rádiótechnikára akar­ta adni a fejét, nem vették fel a debreceni középisko­lába. Helyette a nyíregyházi Kossuthba jött, és másodi­kos korában vitorlázó re­pülő lett. Minden szabad idejét a- felhők közt töltöt­te, s mire leérettségizett, ezüstkoszorús pilóta címet szerzett. A repülés egyelőre csak hobbi volt az életében, hír­adásipari főiskolára je­lentkezett Pestre. Már al­bérletet szerzett, amikor megneszelte, hogy a mi me­zőgazdasági főiskolánkon (akkor felsőfokú techni­kum) a gépészek repülőgép­vezetést is tanulhatnak. Egy-kettőre búcsút mon­dott a nagy hírű fővárosi iskolának — ahol enyhén szólva megmosolyogták, hisz hétszeres túljelentke­zés mellett jutott be. Ke­reken húsz éve óriási lel­kesedéssel látott hozzá a gépész-repülőgépvezetői ta­nulmányoknak. Szakmai hozzáértése, rendkívüli ér­deklődése, tájékozottsága révén hamarosan a leendő pilótákkal foglalkozhatott: még főiskolás korában lett a vitorlázó repülők oktató­ja. A kitűnő államvizsga után Orosházán dolgozott, mint a MÉM Repülőgépes Szolgálat mezőgazdasági növényvédős pilótája. Ter­melőszövetkezetek földjeit permetezték, vegyszerezték a levegőből. S most mekko­ra hasznát látta szlovák nyelvtudásának! Történt egyszer, hogy a tsz embe­reinek nem akarózott hét végén töltögetni a yegy- szert a repülőbe, noha a tsz megrendelte a munkát. Egy­más közt a helybeliek meg­beszélték — tótul, hogy a pilóta ne értse: egy követ tesznek a tartályba, az ösz- szetöri a repülőt és biztos eltelik egy hét a javítással. Erre ékes szlovák károm­kodással leteremtette őket Pokoraczki András, és az orosháziak ugyancsak tör­ték a fejüket, hogyan ért­hette meg őket a messzi Nyírségből odavetődött em­ber? Ettől kezdve mindig szlovákul tartotta nekik a pilóta az eligazítást, így most már őszinte barátsá­gok is szövődtek köztük ... Újabb állomás az életé­ben, amikor Tokaj-Hegyal- jára került. Ekkor sikerült bebizonyítania, hogy a he­likopter ma már nélkülöz­hetetlen a mezőgazdaság­ban. Ugyanis a gazdák és az üzemek már nem tudták a permetezést időben és jó eredménnyel elvégezni a dombokon, s akkor jött a helikopter és félóra alatt többet lepermetezett, mint a munkások egész nap. Ne­gyedannyival több szőlő termett azokon a dombo­kon, amelyeket rendszere­sen helikopterről perme­teztek. Természetes talán, hogy a parasztok gyanakvással szemlélték az égi masinát. Kezdetben nem hitték, hogy pár perc alatt alaposan vé­gigpermetezi a szőlőt. Bi­zonyságot akartak szerez­ni, és néhányan befeküd­tek a tőkék alá, úgysem éri őket permetszer. Hama­rosan a körzeti orvosnál jöttek rá, mekkorát téved­tek! A hitetlenkedők akkor találták ki a helikopter sö­rösüveg-tesztjét: a szőlőtő­kék alá üres üvegeket rak­tak és kíváncsiak voltak, éri-e azokat permetszer. Pettyes üvegek tucatjai árulkodtak arról, hogy a helikopter alapos munkát végzett. Attól kezdve újabb 3 helikoptert szereztek be Tokaj-Hegyalján. Pokoraczki András egy­re nehezebb repülési fel­adatokat oldott meg, si­kerrel. Ezért is kérték fel, legyen az akkori nyíregy­házi üzemegység igazgató­ja. Tagadhatatlan, hogy a döntését érzelmi okok is je­lentősen befolyásolták. Az egykor a kerítés mögött bá­mészkodó parasztfiúcskát az anyira áhított repülés otthoni irányítójának hív­ták! Éppen a 30. születés­napján, 1978. november 10- én nevezték ki. Az utóbbi évtized soha nem látott fejlesztést ho­zott a nyíregyházi repülő­téren. A MÉM Repülőgé­pes Szolgálata négy me­gyét ellátó területi köz­pontot szervezett a nyírsé­gi megyeszékhelyen. A re­pülőtér létesítményeit fel­újították, építettek két új hangárt, itt található a me­gye legnagyobb festőüze­me. A múlt évtől itt törté­nik a nagyjavítása az or­szág összes AN—2-es re­pülőgépének. S most újabb álmokat dédelgetnek: mű­szaki fejlettsége révén a nyíregyházi reptér partne­re lehet a Ferihegyinek. Ugyanis régóta foglalkoz­tatja a megye vezetőit, hogy ismét meg kellene indíta­ni a Budapest—Nyíregyhá­za légijáratot. Egy óra alatt tehetnénk meg az alig 250 kilométert. Az idegenforga­lom mellett Pokoraczki András azzal érvel, hogy a megye szakembereinek és a hozzánk utazó nyugati partnereknek nem lenne olyan elviselhetetlenül hosszú az utazás. A nép­gazdaság és Szabolcs-Szat- már profitálna belőle, ha megvalósulna ez a légijárat. Tóth Kornélia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents