Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-29 / 233. szám

4 Kelet-Magyarország 1988. szeptember 29. KÖZLEMÉNY (Folytatás az 1. oldalról) ző ENSZ-erők munkájában hozzájárul ha­zánk és a két érintett ország kapcsolatainak sokoldalú fejlődéséhez is. II. A Központi Bizottság megtárgyalta és el­fogadta a párt helyzetéről, a pártélet és a belpolitika néhány időszerű kérdéséről szóló tájékoztatót. 1. Megállapította, hogy a tagköonyvcseré- vel kapcsolatos feladatokat a pártszervek, az alapszervezetek, az egyéni beszélgetést vég­ző csoportok és az apparátus dolgozói nagy­fokú politikai felelősséggel, szervezetten hajtották végre. A párttagokkal folytatott véleménycsere, a tagság javaslatai és kez­deményezései fontos változások erjesztőinek bizonyultak, nagymértékben hozzájárultak az országos pártértekezlet összehívásához és annak döntéseihez. A tagkönyvcsere jelentős politikai értéke, hogy a tagság döntő többsége a párthoz való tartozás mellett foglalt állást. Kezdeményez­te a párt megújítását, és kifejezte, hogy cse­lekvőén részt kíván venni ebben a folya­matban. A tagkönyvcsere időszakában több mint 73 ezer személy, a tagság 8,3 százaléka került ki a pártból. A taglétszám június 30-án 816 622 volt. A párttagság jelenlegi összetétele lehetővé teszi, hogy az MSZMP szilárd munkásbázisú, a legkülönbözőbb tár­sadalmi rétegekben jelentős befolyást élve­ző tömegpártként működjön. A Központi Bizottság felhívja a pártszer­vezetek és a párttagok figyelmét arra, hogy a politizálás más teendői közepette — és éppen azokkal összefüggésben is — több energiát és nagyobb figyelmet fordítsanak az új tagok felvételére. Különösen fontos az, hogy a párt politikai vonzerejét növelve meggyorsítsuk a fiatal korosztályok közele­dését a párthoz, és javítsuk a tagságon be­lüli arányukat. 2. Az országos pártértekezlet vitájának és állásfoglalásának központi kérdése a politi­kai intézményrendszer átalakítása volt. A Központi Bizottság ennek érdekében az el­múlt négy hónapban megfelelő kezdeménye­zéseket tett. Megkezdődött az alkotmány fe­lülvizsgálata. Kidolgozásra került és ma már széles körű társadalmi vita tárgya a gyüle­kezési és az egyesülési jogról szóló törvény tervezete. Elkészült és a közeljövőben nyil­vánosságot kap az új választójogi törvény tervezete is. Az állami életben sok tekintet­ben újszerű gyakorlat honosodott meg. A szakszervezeti mozgalom, a Kommunista If­júsági Szövetség, a Hazafias Népfront és más társadalmi szervezetek és mozgalmak is hozzákezdtek munkájuk megújításához. Mindennek eredményeképpen nyitott, de­mokratikus közélet van kialakulóban. Bővül a tér különböző érdekék és nézetek kifej­tésére és ütköztetésére. A Központi Bizottság rámutat, hogy hosz- szabb folyamatról van szó, a végleges ered­mény még nem érzékelhető, ez azonban nem lehet türelmetlenség forrása. Törvényszerű­nek kéll tekinteni, hogy e folyamat kezdeti stádiumában a vélemények polarizálódnak. Ezt a párton belül és kívül is egyaránt ta­pasztaljuk a politikai, a gazdasági és a tár­sadalmi élet minden területén. A Központi Bizottság emlékeztet az orszá­gos pártértekezlet állásfoglalására, amely szerint a néphatalom érvényesülésének és gyakorlásának feltétele és eszköze a párt ve­zető szerepére épülő szocialista pluralizmus. Ezt tekinti mércének a politikai intézmény- rendszer megújításában. 3. A közhangulatot erőteljesen befolyásol­ják a gazdaság elégtelen teljesítményéből fakadó társadalmi feszültségek, a romló életkörülmények. A több mint másfél évti­zedes folyamat negatív következményeit, a külső és a belső gazdasági egyensúly hatal­mas mértékű megbomlását nem lehet egy­két év alatt meg nem történtté tenni. Gaz­dasági mozgásterünk lényegesen szűkült. Az állami irányító szerveknek egyértel­műen és kiszámíthatóan kell szabályozniuk a gazdasági folyamatokat. A közvélemény­nek, a gazdálkodó szervezeteknek meg kell érteniük, hogy az ország jövőjéért viselt felelőssége miatt a kormánynak nincs le­hetősége és joga mesterségesen életben tar­tani a nemzetközileg is leértékelődött ter­melést. A gazdasággal összefüggő vitákban bizonyos torzulás figyelhető meg. Túlsúlyban vannak az elosztással kapcsolatos kérdések. Érdemtelenül kevés figyelem fordul a vál­lalkozás, a gazdálkodás, a termelés felé. Uralkodóvá vált a helyi érdekek fenntartás nélküli képviselete, a könnyítésekért, a ki­vételekért, a változtatási kényszerrel szem­beni fellépés. A Központi Bizottság szorgalmazza a szak- szervezeti törvény kidolgozásának meggyor­sítását; a munkavállalók kollektív érdek- képviseleti jogainak, valamint a munkahelyi konfliktusok — köztük a sztrájk — megol­dási mechanizmusainak pontos, törvényi sza­bályozását. Ugyanakkor rámutat: a munka- beszüntetések minden esetben anyagi káro­kat okoznak, ezért elkerülésük társadalmi érdek, és a konfliktusok megoldásában részt vevő partnerek felelőssége is. 4. A Központi Bizottság a pártértekezlet állásfoglalásának megfelelően továbbra is kezdeményezi és ösztönzi a politikai intéz­ményrendszer és a gazdaság reformját, a szocialista pluralizmus megteremtésének fo­lyamatát. A párt tagjainak és szervezeteinek fel kell készülniük a kialakulóban levő több oldalú politikai életben való eligazodásra és helytállásra. 5. A Központi Bizottság a közelmúlt poli­tikai eseményei közül figyelmet érdemlő és további elemzést igénylő kérdésnek tartja az Üj Márciusi Front felhívását, az alternatív környezetvédő, ifjúsági és egyéb mozgal­mak tevékenységét és azt, hogy a Magyar Demokrata Fórumot az alapítók szervezetté nyilvánították. A Központi Bizottság a párt- szervezetek és tagjaik, az állami szervekben, a társadalmi szervezetekben dolgozó kom­munisták magatartásához a következő ki­indulási alapot kívánja nyújtani: A Központi Bizottság támogatja, hogy az állampolgárok az alkotmány és a törvények keretei között élhessenek politikai jogaik­kal, beleértve a gyülekezéshez és az egyesü­léshez való jogot Egyúttal hangsúlyozza, hogy pártunk viszonyát az egyes szerveze­tekhez a szavak, a politikai deklarációk mel­lett elsősorban a tettek, a cselekedetek ha­tározzák majd meg. Az MSZMP a nemzetet gyötrő problémák szocialista megoldása ér­dekében változatlanul párbeszédre, a lehet­séges együttműködési területek felkutatásá­ra törekszik. Célja a nemzeti közmegegye­zés újjáteremtése és nem a nép megosztá­sa. Figyelmét ugyanakkor nem kerüli el, hogy a különböző mozgalmakon belül mun­kálnak olyan erők is, amelyek szándéka a párbeszéd meghiúsítása, a feszültség élezése; egyes esetekben fellépnek szocializmuselle­nes csoportok is. Az MSZMP elutasítja az agresszív, anti­demokratikus, az új politikai kultúrához méltatlan módszereket. Támogatja a kor­mányt, az állami szerveket a törvényesség fenntartásában. A helyi pártszervezetek a tagság tapasz­talataira és véleményére támaszkodva ma­guk mérlegeljék a működési területükön ala­kuló különböző csoportok tevékenységét. Ad­janak útmutatást a párt tagjainak más szer­vezetek nyílt fórumain való vitázó részvé­telhez. Rendszeresen vitassák meg a kiala­kult helyzetet és kellő rugalmassággal hatá­rozzák meg teendőiket. A Központi Bizott­ság ehhez folyamatosan biztosítja a párt- szervezetek összehangolt fellépéséhez szük­séges politikai irányelveket. 6. A Központi Bizottság azzal számol, hogy a párton belüli viszonyok átalakítása, a párt demokratikus megújulása hosszabb folya­mat. Bátorítja a tagságot, a testületek tag­jait, hogy olyan egyéniségeket válasszanak meg tisztségviselőknek, akik képesek közös­ségeik elismert vezetőiként, önálló arculat­tal képviselni és érvényesíteni a párt politi­káját. Céljaink eléréséhez nélkülözhetetlen a párt politikai és cselekvési egysége. Az egy­ség fogalmához tapadt számos előítélettől és leegyszerűsítéstől meg kell szabadulnunk. Természetesnek kell tekintenünk, hogy moz­galmunk sokszínű, és ennek a lényegi ügyek­ben kell egységgé alakulnia. Ismét sajátos kétfrontos küzdelem feltételei között dolgo­zunk. Sem azt az irányzatot nem fogadjuk el, amely túlzottnak tekinti az országos párt­értekezleten született elhatározásokat és a nyomukban kibontakozó gyakorlatot, sem azt, amely a politika minden létező és mű­ködő elemét revízió alá kívánja venni. A különböző nézetekkel, áramlatokkal és az ebből eredő vitákkal ugyanakkor a párton belül is hosszabb távon együtt kell élnünk. A Központi Bizottság emlékeztet rá; az országos pártértekezlet hitet tett a párt po­litizáló képességének fejlesztése mellett. En­nek fő erejét a közös politikai elvek és cé­lok talaján álló, önállóan működő pártszer­vezetek képezik. Ebben az irányban kell ha­ladnunk. III. A Központi Bizottság elfogadta a Központi Bizottság és a területi pártszervek mellett létesítendő tanácsadó testületekre vonatkozó javaslatot. Elhatározta, hogy létrehozza sa­ját tanácsadó testületét, a megyei pártbi­zottságoknak pedig ajánlja, hogy mérlegel­jék hasonló testületek megalakítását. Rámutatott, hogy a megalapozott döntés- hozatal egyik elemévé válhat szakértői ta­nácsadó testületek működése. A tanácsadás az előzetes ellenőrzés eszközeként hozzájá­rulhat ahhoz, hogy a döntéseknél számba vegyék a különböző véleményeket, beleért­ve a párton kívül kialakult nézeteket, felfo­gásokat is. A politika szintjére emelt és jól működő szakértői tanácsadás teljesebbé te­szi a pártdemokráciát. A Központi Bizottság megbízta a Politikai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a tanács­adó testület személyi összetételére. Üzletkötések a BNV-n (Folytatás az 1. oldalról) Nagymama lekvárjait, ivóle- veit és az újdonságot, a feke- teribizli-befőttet figyelték a vásározók. A BNV-díjak után kiosz­tották az OKISZ-plaketteket, illetve -okleveleket. Plakettet vehetett át a Nagykállói Tex­tilruházati Kisszövetkezet a divatos dzsekikért és a FE- TEFÉM kisszövetkezet evő­eszköz készletéért. Okleve­let kapott a Nyíregyházi Bú­toripari Szövetkezet a Dácia ülőgarnitúráért, a gávaven- csellői Viktória Cipőipari Szövetkezet új modelljeiért, az Elekterfém Kisszövetke­zet fémbútoraiért és a nagy­kállói Kallux cipőmodell- jeiért. Úgy látszik, üzleti sikert is érlelt az őszi BNV a kiállí­tó szabolcsi ipari szövetke­zeteknek, a kedden átadott OKISZ-oklevelek / mellett a nagykállói Kallux Cipőipari Szövetkezet elnöke, Szabó Antal NSZK-beli partnerrel tárgyalt újabb bérmunka ügyében, de szovjet delegá­ciót is várnak gyártási meg­beszélésére. A Bútoripari Kis­szövetkezet már három szer­ződést is aláírt. Borsodba 14 millió forint értékben szál­lítanak kárpitorozott búto­rokat, a debreceni Domus- nak 8 milliós, a nyíregyházi­nak az első félévre 5 milliós ajánlata van. Ettől fontosabb, hogy az oklevelet nyert Dácia- ülésekhez jövőre akár száz­ezer garnitúra gyártását is vállalnák a Nagykállói Vas­ipari Szövetkezettel és a Borsodi Vegyikombináttal kooperálva. A tárgyalások most folynak. Az Elekterfém Ipari Szövetkezet javarészt a meglévő partnereivel tár­gyalt, de új jelentkező is akadt Csehszlovákiából, eb­ben a negyedévben kérnek mintákat a gyártásra, — tud­tuk meg Nagy Sándor el­nökhelyettestől. Kecsegtető üzleti tárgya­lásai folynak a nyírbátori Auróra Cipőgyárnak. Vágner Flórián igazgató már meg­kötötte azt az előzetes szer­ződést, amely szerint a jövő év első negyedében 10 mil­lió schilling értékben szállí­tanak az osztrák Scoholl-cég- nek, és ezt a gyártást folya­matossá szeretnék tenni. Egy svájci céggel most tárgyal­nak. A szegedi József Attila Tu­dományegyetem bölcsésztudo­mányi karán szerdán nem tartották meg a soron lévő szemináriumokat és előadá­sokat: a hallgatók a felsőok­tatás megújítását szorgalma­zó figyelmeztető sztrájkot tartottak. Az Ady téri egye­temi épület auditórium maxi­mumában maguk választotta témákról — az egyetemek történetéről, külföldi egyete­misták életéről — hallgattak előadásokat és vitafórumon tekintették át az oktatási re­formmal kapcsolatos elképze­léseiket. Ennek része, hogy az egye­temeken szűnjön meg a tan­tervutasítás. A Művelődési Minisztérium hatóságból vál­jon felügyeleti szervvé. Az oktatók szabadabban választ­hassák meg előadásaik témá­ját. A hallgatók dönthesse­nek, mikor, kinek az előadá­sait látogatják, s tudásuk fok­mérője kizárólag a vizsga le­gyen. Növekedjen az egyete­meknek nyújtott anyagi tá­mogatás. A Bundestag elnöke Budapesten Tegnap hazánkba érkezett Philipp Jenninger, az NSZK szövetségi gyűlése (Bundes­tag) elnöke, akit Stadinger István, a magyar Országgyű­lés elnöke hívott meg hiva­talos látogatásra. A nap fo­lyamán találkozott és tár­gyalt több magyar vezető po­litikussal : Berecz Jánossal, Straub F. Brúnóval, Pozsgay Imrével. A sajtótájékoztatón hang­súlyozták, hogy a szegedi böl­csészek fel akarják hívni az ország vezetésének figyelmét a megoldatlan egyetemi prob­lémákra. Több mint kétórás fóru­mon Szövényi Zsolt, a Műve­lődési Minisztérium főtaná­csosa, Bodnár László, a tudo­mányegyetem rektorhelyette­se, Kristó Gyula, a bölcsész- tudományi kar dékánja vá­laszolt a hallgatók kérdései­re. Szövényi Zsolt a fórum be­fejezése után elmondotta: „A fórum azzal bízott meg, to­vábbítsam azt a kérést, hogy a hallgatók állásfoglalásában felvetett javaslatokra a mi­nisztérium az államigazgatási határidő tiszteletben tartásá­val, a nyilvánosság előtt vá­laszoljon. E kérés teljesítését természetesen vállaltam; a fiatalok összes javaslatait to­vábbítom az illetékesekhez.” A szegedi bölcsészhallgatók csütörtökön ismét megkezdik a tanulmányi munkát. Szegedi egyetemisták Figyelmeztető sztrájk KOSSUTH RADIO 8,30: Nyolc rádió nyolc dala. — 9,00: Verbunkosok, nóták. — 9,30: Jelenidőben. — 10,00: Di- ákfélóra. — 10,35: Olasz madri­gálok. — 10,55: Katonazeneka­rok találkozója Kaposváron. — 11,26: Rózsa Sándor. Móricz Zságmond regénye. — 12,45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 1'3,00: Klasszikusok déliidőben. — 14,10: A miagyar nyelv szá­zadai. — 14,25: Táncházi mu­zsika. — lő,00: Szóról szóra. Zenés irodalmi magazin. — 16,05: Zeneiskolásoknak — ze­neiskolások muzsikálnak. — 16,17: Legenda a kapitányról. — örsi Ferenc rádió játéka. — 17,00: Vonzáskör. — 17.30: Szöul ’88. — 17i,50: Krisztinavárosi madrigál. 4. rész. Huszár Klá­ra önéletrajza regénye folyta­tásokban. — 19,15: Szöul ’88. — 19,25: Alma és fája. Dokumen­tumműsor. — 20,11: István ki­rály a zenében. — 20.51: Mű­helyfőnökök. — 21,14: Időseb­bek hullámhosszán. — 22,00: Hírvilág. — 22,30: Ernest Blanc operaáriákait énékel. — 23,00: Tükörképünk 37 darabban. — 23,30: Fuvolaművészek felvéte­leiből. PETŐFI RÁDIÓ 8,05—12,00: Napközben — Budapestről- és Szöulból. — Közben: 8,20: A Szabó-család. — 12,10—114,30: Halló, itt Szöul! — 15,16: O p erasl ágé rek. — 15,45: Törvénykönyv. — 16,00: önnek milyen a karrierje? — 17,06: Újdonságainkból. — 17,30: Zöld telefon. — 18,30: Slágerlis­ta. — 19,20: Operettkedvelők­nek. — 20,15: A Poptarisznya dalaiból. — 21,05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 22,16: Archívumunkból. — 22,38: Barangolás régi hanglemezek között. — 23,10: Az U2 együt­tes összes nagylemeze. 5. rész. — 23,51—4,20: Halló, itt Szöul! BARTÓK RÁDIÓ 9,08: Zenekari muzsika. — 10,24: Richard Strauss: Ariari- né Naxos szigetén. Egyfelvoná- sos opera előjátékkal. — Köz­ben: — 11,16: Magyarán szól­va. — 11,25: Az operaközvetí­tés folytatása. — 13,03: Szí­nészvizsga — 1988. — 14,00: Gri­eg: Zongoraverseny. — 14,30: Operába hívogató. — 15,00: Pophuhám. — 16.04: A kamara­zene kedvelőinek. 17,00: Nyit- nikék. Kisiskolások műsora. — 17,30: Rossini-nyitányok. — — 17,50: XIII. debreceni nem­zetközi Bartók Béla kórusver­seny. 3. rész. — 18,30: In limba matema. A Magyar Rádió ro­mán nyelvű nemzetiségi mű­sora Szegedről. — 19,05: Schu­bert: Esz-dúr vonósnégyes. — 19,35: Budapesti Zenei Hetek. — Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc ka­marazenekar Beethoven-hang- versenye. — Közben: 20,25: Száz éve született Tersánszky Józsi Jenő. — 20.43: A hang­verseny-közvetítés folytatása. — 21,20: Gitármuzsika. — 21,40: A pécsi stúdió hangarchívumá­ból. — 22,00: Magyar művészek operafelvételei. — 22,28: Nap­jaink zenéje. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00—18,30: Hangraforgó. Közművelődési magazin. Szer­kesztő : Horvát Péter. MAGYAR TV 10,00: Tévétorna nyugdíja­soknak. — 16,05: Képújság. — 10,10: Teledoktor. Orvosi taná­csok tíz percben. Válaszok a nézők leveleire. — 16,20: Fejeze­tek a magyar képírás történe­téből. Nagybánya. 4. rész. — 10,50: Reklám. — 11,00: Szöul ’88. Atlétika, kajak-kenu, súly­emelés, női kosárlabda döntő, tenisz, ökölvívás, cselgáncs, ritmikus sportgimnasztika, bir­kózás. női kézilabda döntő, női röplabda döntő. — 14,30: Reklám. — 14,35: Képújság. — 16,35: Hírek. — 16,40: Az utca táncosai. Zenés-táncos riport. — 17,00: Ének a katonákról. Iro­dalmi összeállítás. — 17,30: Rek­lám. — 17,40: Hármas csator­na. — 18,25: Ne! — A dohány­zás elleni küzdelem Magyaror­szágon. — 18,45: Reklám. — 18,55: Tévétorna. — 10,00: Esti mese. — 19,15: Lottósorsolás. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Bu­dapesti Művészeti Hetek. Mé­hes György: Volt egyszer egy úrlovas. Tévéfilm. — 21,15: Rek­lám. — 21,20: Vízválasztó. Ri­portfilm a dunai vízlépcsőrend­szer ha tágamról. 1. rész. — 21,46: A hét műtárgya. Rutilio Ma- netti: Lót megvendégeli az an­gyalokat. — 21,50: Fejezetek az első világháborúból. — Ameri­kai dokuimentumfiim-sorozat. — 22,35: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,05: Képújság. — 17,10: Ma­gyar évszázadok. Károly Ró­bert pénzreformja. — 17,25: Ábrahám gyermekei. Belga filmsorozat. — 17,55: Képes nó­ták. Különkiadás a néphadse­reg napja alkalmából. — 18,30: Ecranul nostru. Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 19,00: Képújság. — 19,05—kb. 3,00: Szöul ’88. összefoglalók. Köz­ben : Híradó 2. Reklám. SZLOVÁK TV—I. 6,30—9.30: és 10,25: Olimpiai játékok. — 18,00: Dokumentum­film. — 18,20: Esti mese» — 18,36-19.10: Kék fény. — 19,30: Híradó. — 20.05: Pozsonyi ze­nei napok. Koncert. — 21.10: Történet az életből. — 21,35: Publicisztikai magazin. — 22,15: Olimpiai játékok. SZLOVÁK TV—II. 16,15: Művelődési sorozat. — 16.45: Ipari tanulóknak. — 17,15: Közép-szlovákiai magazin. — 117,35: Dokumentumfilm. — 18,00: Olimpiai játékok. — 21.30: Hír­adó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Olasz film befejező rész. SZOVJET TV 4.30: 120 perc. — 6.35: Mit vá­lasztanál? Gyerekfilm. — 7.50: Hírek. — 8,00: Olimpiai közve­títés — 13,00: Hírek. — 13,45: Dokumentumfiilm. — 16.30: Rajzfilm. — 16,45: Világhíradó. — 17,05: Koncert. — 17,25: Olim­piai közvetítés. — 19.00: Hír­adó. — 1-9.40: Az átalakítás ref­lektorfényében. — 19,50: Olim­piai közvetítés. A szünetben : Világhíradó. — 23.20: Bünré­szesség a gyilkosságban. Film. — 0,58: Hírek. — 1.03: I. Rje- pin festőművész. SKY CHANNEL 7.00: Reggeli magazinműsor. — 8.00: Gyermekműsor. — 10,00: Rookshow. — 11,00: Slágerlista. — 12,00: Zenés magazinműsor. — 13,05: Egy másik világ. Ame­rikai filmsorozat. — 14.00: Dr. Ruth, szexológus műsora. — 14.30: Nemzetközi hírmagazin. — 15,00: A kora-l'lsziget. Tenge­ri láz. — 15,30: Skippy. a ken­guru. — 16,00: Rockshow. — 17,00: Gyermekműsor.' — 18,00: A popzenekar bolondos ka­landjai. — 18,30: Jeannie-ről ál­modom. — 19,00: Komédia. — 19,30: Akciófilm a tűzoltókról. — 20,30: Szépségverseny Nor­végiában. — 22,10: Pankiráció. — 23,30: Autósport. — 0,30: Könnyűzene. — 1,00: Eduardo Chillida szobrai. — 2,00: Mo- zart-hegedűversenyek. 8. és 9. rész. — 2,20: De Kooniog port­réja. — 3,20: Elmélkedések a távközlésről. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A DZSUNGEL KÖNYVE (USA) Ea.: 116 óra! AZ ASSZONYOK ÖSSZEESKÜ­VÉSE (oL—USA). Ea.: 18 és 20 óra! Béke mozi: LÉGY BÄTOR ÉS ERŐS (kanadai) Móricz mozi: FELTÁMAD A VADNYUGAT! (USA) Videoház: BOLDOG KARÁ­CSONYT. MR. LAWRENCE (video, USA). Ea.: 9,^11 és 14 óra! SÍR AZ ÜT ELŐTTEM (Hazátlanok) (m.) Ea.: 16, 18 és 20 óra! I11T J HALLGASSUNK CT IH1II NÉZZÜNK MEG Hl 1988. szeptember 29., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents