Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-22 / 227. szám
1988. szeptember 22. Kelet-Magyarország 3 Pántlikás milliárlok A MELIORÁCIÓ HATÁSAIT is érintettem Folt Föld hátán című kétrészes írásomban augusztus végén. A cikkre az első reagálást a múlt héten közöltük, mert az a teljes mondanivalóhoz szólt hozzá. Bélteki Gyula, a csen- geri Lenin Termelőszövetkezet növénytermesztési fő- ágazatvezető levele következik most, aki vízrendezési munkáikról ír, és több tekintetben nem ért egyet cikkemmel. Levele terjedelme nem teszi lehetővé közlését, megkurtítására pedig nem vállalkoztam, mert el akarom kerülni, hogy az maradjon ki belőle, amivel ő nem értene egyet. Ez a jegyzet tehát a leglényegesebb gondolatokat emeli ki és próbálja megválaszolni. „A szerzőnek azon megállapítását, hogy a természetet leigáztuk a melioráció által, túlzónak és egyenesen valótlannak tartom, mert a térségi melioráció negatív hatásait általános tételként állapítja meg.” Örülök, hogy ez a bizonyos „leigázás” szó bántja Bélteki Gyula fülét. A cikkben én is idézőjel között használtam, mégpedig azért, mert amikor jelszóként használták a politikusok, akkor. lelkesedő hangsúllyal mondták. Azóta bebizonyosodott, hogy a természettel nem érdemes ujjat húzni sem a szibériai folyók irányát, sem a mieink mederáthelyezéseit illetően. Csengerhez közel van az Ecsedi-láp, talán ismerős levélírónk előtt a félresikerült óttani vízrendezés mai „eredménye”. HA ELŐZŐ MONDATOM miatt tollat fogna a tyuko- di, vagy a nagyecsedi tsz valamelyik szakembere, hogy bántom gazdálkodásukat. — ugyanúgy félreértene, mint Bélteki Gyula. Tudom ugyanis. hogv maaas szakmai színvonalon művelik a * lápi földet, de nem tehetnek arról, ha időnként tengerré válik határuk. A csengeri Lenin Tsz földjeit jórészt ismerem. és nem csak abból a néhány — különben alapos — határjárásból, amit dr. Véeh János főmérnökkel tet• tem. Az állami gazdaságban voltam segédagronómus lassan másfél évtizeddel ezelőtt, így tanúja voltam a melioráció kezdeteinek. Ma- valóban az egyik legszebb határ, és az egyik leeiobban sikerült vízrendezés tulajdonosa ez a közös gazdaság.- Hiba volna azonban kirakatba tenni és azt hirdetni: ilyen a töhbi is. A Fehérgyarmati Állami Gazdaság, amelyben dolgozni volt szerencsém, és amihez Csenger is tartozott, még vaev harminc község határában tud magáénak földeket: és én azokat is láttam akkor és látom ma is. A különbség kontinentális méretű. „A főbb hiányosságok a térségi melioráció kezdeti időszakában jelentkeztek, amikor a meliorációt nem komplexitásában tervezték és valósították meg. A felszíni terep- és vízrendezés csak időleges eredménnyel járt, az altalajvíz szabályozása és kémiai talajjavítás nélkül. Ennek, tudom, a pénzügyi lehetőségek szabtak elsősorban gátat, de az már bebizonyosodott, hogy áltakarékosságnak bizonyult ezeken a helyeken. Ezt egyértelműen tükrözik a csengeri Lenin Tsz tapasztalatai is ...”. „1985-től viszont szinte minőségi változások következtek be a melioráció hatékonyságában, mivel az ezután beléptetett térségi ütemeket komplex meliorációra terveztük és viteleztük ki.’’ Megismétlem, hogy ennek hibátlanságát sem én, sem más nem vonja kétségbe. Legalább olyan szép a határ az új csatornákkal és egyenes, nagy táblákkal, mint... Mint mondjuk a botpaládi termelőszövetkezetben, ahol ugyancsak nemrég értek a végére a meliorációnak. És lassan végére érnek a szanálásnak is, amely felszámoRekordnagyságú beruházás Nyíregyházán Erről ír a lássál fenyeget. Pedig a hozamok is meredeken emelkednek, éppúgy, mint azokban a táblázatokban, amelyek a csengeri tsz eredményeit illusztrálják. Sajnos, nincs annyi melioráció által gazdaságilag is rendbe tett tsz a megyében, amennyi a cikkemnek pusztán azzal ellentmondana, hogy mennyiségében meghaladja az annak ellenére jövedelmezőségében mocsárban maradottakét. Sőt... Az olyan példa kivételnek számít, mint a csengeri tsz. És olyan kivételnek, amely a szabályt egyáltalán nem erősíti. — „Ezen beruházás nem rövid távú célt szolgált a program elindítása előtt sem, ezért a teljes megtérülését sem lehet azonnal várni, de azt bizonyítja, hogy a táj lakosságának visszaadta a biztonságos növénytermesztés lehetőségét.” Nem lakosságnak adta vissza, hanem a termelőszövetkezeteknek, és azoknak se mindegyiknek. A lakosság ugyanis nem talál saját termelőszövetkezetében munkát és megélhetést. Ismétlem, nem a csengeriről van szó. A lakosság ugyanis, már aki nem vándorolt el, eltéved a határban, és létbizonytalanságban él. Elveszett régi életformája és életmódja, az újat pedig nem találja. A MELIORÁCIÓ SIKERÜLT, de csak az tekinthető jónak, ami „térségben” valósult meg. Kérdés, hogy mennyibe került. Örülhetünk, mert a tsz-eknek csak a költségek töredékébe. A többit az állam adta. A gazdaságok sok jó zárszámadást csináltak abból, hogy gépeik és embereik saját földön tulajdonképpen az államnak dolgoztak, és állandó munkát kaptak a támogatásból. Egy tőkeszegény helyen tőkéhez jutni áldás, de a fel- használás módját is előírni már kevésbé. Kevés tőkét úgy lehet sokká tenni, ha növelik a forgási sebességét. Ezt a gazdaságiam egyszeregyet feledték el azok az emberek, akik abban az időszakban döntöttek, többnyire nem is a megyében. Akik pedig résztvevői voltak ezen érveknek, ma támadva érzik magukat a kritika által. Pedig a bírálat nem nekik szól, hanem az állapotoknak, amelyek helyrehozatalában nekik is szerepet kell vállalni. Lehet vitatkozni azzal az álláspontommal, hogy abból induljunk ki, amilyenek vagyunk, és nem amilyenek szeretnénk lenni. Bélteki Gyula szerint ez azt jelentené, hogy „nyugodjunk bele évszázados elmaradásunkba az ország más részeihez képest, és ne is akarjunk kitörni”. Saját szavait fordítom szembe ezzel: „igenis cél kell a jobb élethez”, de innen kezdve nem értek egyet. „Ezt szolgálta az utóbbi évek kevés jó kormányzati döntéseinek egyike — a melioráció támogatása térségünkben”. MA MAR MEGVAN, majdnem teljesen kész, örülök tehát neki, mit tehetek. De ha annak idején nem pántlikázzák meg a milliárdokat, nem biztos, hogy az itteni valós helyzetet elemezve erre költöttünk volna. Nem törtünk ki az évszázados elmaradottságunkból, problémáink legalább akkorák, mint voltak, a gazdasági helyzet pedig törékenyebb, mint valaha. Az ország köl- csöneiből ránk is esik egy- milliárd, mégpedig dollárban. A meliorált föld terméséért nem adnak többet, mint tizenöt éve, a gazda tehát szidja az agrárollót. Arra nem gondol, hogy vajon miből kapta a meliorációra a pénzt. Abból, ami most hiányzik a búza és az alma árából. Még az önök virágzó gazdaságában is, kedves Bélteki Gyula. Esik Sándor Újat a világpiacnak 1 milliárd 300 millió hitel a Taurus-nak Szeptember 14-én Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatója és Demján Sándor, a Magyar Hitelbank Rt. elnök- vezérigazgatója 1 milliárd 300 millió forintos hitelszerződést írt alá. Ez a támogatás kapcsolódik a Világbank II.. ipari szerkezetátalakítási programjához. Az összegből, a saját fejlesztési forrásokkal együtt 1 milliárd 130 millió jut a nyíregyházi gyár mezőgazdasági abroncsgyár- tásának fejlesztéséhez, amely- bői a Világbank valutafedezete 10,5 millió dollár. Már túlsúlyos... Ehhez hasonló összeget ritkán beruháznak Szabolcs- Szatmárban. Ráadásul az is példa nélkül áll, hogy egy anyavállalat ennyit invesztáljon be vidéken lévő gyárába. Ha már a legeknél tartunk, tegyük hozzá, a Világbank korábban 5 millió dollárban maximálta a hasonló kölcsönöket, erre pedig ennek dupláját adta. Ez egyik jele annak, hogy bízik a termékben és a megtérülésben, amihez precíz számításokat végzett. A rekordnagyságú beruházásról Jaczkó Lászlót, a Taurus nyíregyházi gyárvezetőjét kérdeztük: — A mezőgazdasági ab- roncsgyártás 1979-ben kezdődött a megyeszékhelyen, amihez az alapanyagot, a gumizott szövetet Budapestről szállítottak. Az ottani gépek elavultak, magas volt a hulladék, a selejt, csökkent a termék jövedelmezősége és az abroncs a többi világcég hasonló gyártmányához képest túlsúlyos is volt. A fejlesztés elodázhatatlan. Ha továbbra is meg akarjuk tartani a világ mezőgazdasági radiál abroncsgyártásában a Michelin és a Kleber mögött az előkelő helyünket, olcsóbb, megbízhatóbb, tartósabb terméket kell kínálnunk. Jelenleg a tőkés piaci részesedésünk a konkurencia tűrőképességének határát súrolja. Komoly vetélytársat látnak bennünk, amely veszélyezteti a jól bevált piacukat. Ahhoz, hogy mi továbbfa is konkurenciáit jelentsünk, állandóan újjal kell jelentkeznünk partnereinknek. Radikális költségcsökkentés — A fejlesztésre közel három éve készül a gyár, a megvalósítás idén kezdődik. A mezőgazdasági radiálabroncshoz másfél év múlva már világszínvonalú gumizott szövetet ad az új üzem. Mennyiben változik a beruházással termékszerkezetük? — Ebből az összegből nem tervezünk kapacitásbővítést, hanem továbbra is évi 150 ezer nagy és 90 ezer első kerékre szerelhető mezőgazda- sági abroncsot gyártunk. A technológiai fejlesztéssel jelentősen növeljük a minőséget, korszerűsítjük az anyagfelhasználást és lényegesen csökkentjük a seiejtet. A nyereségünk nem a többlettermelésből lesz, hanem a költségek radikális csökkentéséből és ez a nyereségein felül évi 200 millió forintot is elérheti. Ehhez tartozik, hogy választékot bővítünk, a műselyem alapanyagot polyamid váltja fel, alacsony profilú, széles abroncsokkal jelentkezünk a piacon, csökkentjük a súlyukat. — Az abroncsüzem mellett a tereprendezést már elkezdték, a versenytárgyalást meghirdették. Mikorra tervezik az üzem átadását? " — December elsején kezdődik az építkezés és másfél év múlva már termel az új szövetmegdolgozó üzem. A csarnok költsége 140 millió lesz. 180 millióért hazai cégektől vásárolunk berendezéseket, míg 500 millióért, szintén versenytárgyalás után, tőkés importból szerezzük be a gépeket. Mivel ez egyben munkahelyteremtő beruházás is, várhatóan 60 fővel bővül a létszám. Az új üzembe folyamatosan irányítjuk át a nálunk dolgozó tapasztalt szakembereket, hiszen oda „profik” kellenek, helyükre veszünk fel újakat. Mi a mérce? — Csak tőkés piacra szánják világszínvonalú termékeiket? — Belföldön kevés a rendelés, a termelőszövetkezetek pénzszűkére panaszkodnak. A szocialista országokkal a Taurus kialakult kereskedelempolitikája alapján a mezőgazdasági abroncsot más termékre cseréljük, de éz együtt sincs fele a kapacitásunknak. Számunkra a világpiac jelenti a legjobb referenciát. Az NSZK-üzletem- berek szerint a termékünk az összes magyar exportot nézve az egyik legjobb, és számunkra ez a mérce. Máthé Csaba Sarokba szorulva A Figyelő, gazdaságpolitikai hetilap 37. számában Sarokba szorulva címmel a sza- bolcs-szatmári nehézségek leküzdéséről olvashatnak ke- rekasztal-beszélgetést. Az első döntés, írja a cikk, a megye kiemelt fejlesztéséről még 1965-ben született, ezt éppen 20 évvel később megerősítették, de szinte már erre sem emlékszik senki. Minek tulajdonítható, teszi fel a kérdést a szerző, hogy majdnem húsz év alatt 234 ezren vándoroltak el, mégis ezzel együtt megjelent a munkanélküliség? László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese válaszában elmondja, hogy 5600- ra tehető a munkanélküliek száma megyénkben és most is 3500 főnyi az olyan mobilizálható munkaerő-tartalék, * amelynek nem tudnak munkát kínálni. A legnagyobb gond az alacsony vagy semmilyen .képzettséggel nem rendelkezőkkel van, mondja Rusin József, a megyei munkaerő-szolgálati iroda vezetője. A cél, olvashatjuk, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel minél több fejlesztési pénzt vonzzon Sza- bolcs-Szatmár. Ehhez viszont megfelelő infrastruktúra szükséges. A központi pénzeszközök csak enyhítettek a gondokon, a gazdasági szerkezet- váltásnak a megyében is fel kell gyorsulnia, folytatni és gyorsítani ’ kell az iparfejlesztést, jobban ki kell használni az idegenforgalom lehetőségeit, olvashatjuk a főbb törekvéseket. Szabolcs-Szatmár megye gazdasági és ezen belül foglalkoztatási nehézségei elsősorban az elmúlt húsz esztendő elhibázott térségi fejlesztési politikájára vezethetők vissza. Ezek enyhítésére mind a megyének, mind pedig az országnak nagyobb erőfeszítéseket kell tennie. Ám a végső megoldást mindenképpen az adhatja, ha a megye a kínálkozó lehetőségek mindegyikét kihasználva, saját kezdeményezéseit - következetesen kibontakoztatva feléled csipkerózsika-álmából, összegzi a kerekasztal- beszélgetést a cikk írója. j vonat „izom- láztól fűt- I ve”, ráérős tempóban zötyög célállomása felé. Alig fél óra a késés, mondhatni szóra sem érdemes. E kurta idő arra bőven elegendő, hogy például a csatlakozó autóbusz hűlt helyét találják a megállóban a messzebbre utazók. Az időhöz kötött utasok türelmetlenek. Van aki órájára szegezi tekintetét, mintha nem akarna hinni saját szemének. A másik a térdét csapkodja, a harmadik a körmét rágja, a ki tudja hányadik ujjait ropogtatja. A hevesebb vérmér- sékletűek közben mindenfélét morognak magukban . .. Ebben a feszültségtől terhes légkörben csöppnyi sziget, a nyugalom harmóniája a szemközti ülés a kupéban. Egy anyuka, két gyermekével. Szőke, rövid hajú kislány, szőkésbarna kisfiú. Kihasználva az ajándékba kapott perceket édesden játszadoztak hármasban. (Ország, város ...) A játék hevében a kislány egyszer csak örömében felkiált: — Anyuka, pont az az „i” betű hiányzott, amit te mondtál! Jaj, de jó! Nézzétek . meg ... nem hiszitek ... Én nyerteeeeem! önfeledt boldogságában, sugárzó arccal átölelte anyuka nyakát és hálából cuppanós puszit nyomott orcájára, visszájára fordítva az idegességet és a múló időt... (Csonka) ÉPÍTŐANYAG KISLAKASÉPlTŐKNEK PETÖFIBANYÄ- RÖL. A magánerőből építkezők építőanyag-ellátását segíti a Mátra-Nyugat Bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság pe- tőfibányai fatelepe. Szovjetunióból érkezett fenyőrönkdket — mintegy 15 ezer köbméter alapanyagot — dolgoznak fel tetőszerkezetté, lambériává és egyéb fűrészelt áruvá.-fígyelöÍi|é||
