Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-11 / 191. szám
1988. augusztus 11. Kelet-Magyarország 3-----------------------------------------------------------------------------------------> Nem úri passzió M ire való a közvélemény kutatás? Amíg csak Nyugaton volt ilyen, tőlünk úgy látszott, hogy céljai tipikusan polgáriak, hogy pl. választási kampányok során a közvéleménykutatás a jelöltek manőverezését segíti elő, vagy egyszerűen a tömegek szórakoztatására való. Drága úri passzió tehát, nem kérünk belőle. Kedvező hivatalos megítélése nálunk az utóbbi idők eredménye. Közvéleménykutatást szervezni nagy felelősség, különösen akkor, ha az eredményt nyilvánosságra is hozzák. Az így nyert ismeretekkel sok mindent lehet kezdeni, egyetlen dolgot kivéve: nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ami persze nem jelent kötelező azonosulást. Végül is a közvéleménykutatás nem népszavazás. És mégis... Komoly elméleti kérdéseket vet fel az olyan reprezentatív, tehát a lakosság összetételét jól tükröző felmérés eredménye, amelyben az emberek vélt vagy valós érdekeiket, óhajaikat fejezik ki valamely lényeges politikai problémával kapcsolatban. Éppen ilyen jellegű közvéleménykutatásról számolt be a Kelet-Magyarország július 23-án, a Mit jelez a jövedelem? c. írásban. Emlékeztetőül: háromezer embert kérdeztek meg arról, hogy szerintük a felsorolt 11 foglalkozási kategóriába tartozók mennyit keresnek, s mennyit kellene keresniük. A cikkben közölt táblázatból jól látható, hogy a válaszadók szerint az alacsonyabb keresetűek (tsz- parasztok, szakmunkások, segédmunkások, banktisztviselők, titkárnők, buszsofőrök) több fizetést, a magas jövedelműnek tartott csoportok (körzeti orvosok, vezérigazgatók, miniszterek, kőművesek, üzlettulajdonosok) pedig kevesebbet érdemelnének. „A közvélemény értékítélete tehát sommás és egyértelműen nivellációpárti” — vonja le a következtetést a cikk szerzője. Véleményem szerint ez a megállapítás nem eléggé megalapozott, legalábbis a kutatás itt ismertetett adataiból nem következik egyértelműen. (A terjedelmi korlátok miatt nem róható fel a szerzőnek, hogy nem részletezte, milyen eltérések vannak az átlag mögött: hogyan vélekedtek a 11 foglalkozási csoportba tartozók külön-külön. Aligha akart minden csoport egyenlősíteni.) A jövedelmek differenciálhatok a foglalkozási kategóriákon belül is. A cikkből nem derül ki, vannak-e erre nézve kutatási adatok. Megkockáztatom a feltételezést, hogy a közvélemény e második vonatkozásban is megosztott: minden foglalkozási ágon belül vannak olyanok, akik munkájukat csak tessék-lássék látják el, így hát őket a differenciálatlan fizetés kielégíti, s vannak legalább ennyien, akik a tőlük telhető legtöbbet és legjobbat nyújtják a munkában, akár a szerényebb jövedelem ellenére is. (A harmadik csoportba tartoznak azok, akik képesek lennének s a végzett munkával arányos fizetés esetén akarnának is jobban dolgozni.) Mielőtt kimondjuk, hogy a közvélemény rosszul vizsgázott közgazdaságtanból, mivelhogy a gazdálkodási környezet részeként „nem kedvez a racionális ... anyagi ösztönzésnek”, azt is meg kell gondolni, hogy mi ennek az oka. Nem tapasztalták-e túl sokan és túl sokáig, hogy a jövedelem nem a munkától függ, hanem a beosztástól, attól a régiótól, ahol a munkahely található, s egyéb, pl. szubjektív tényezőktől? (Nem szívesen használom a „teljesítmény-arányos” bérezés kifejezést, amely nem feltétlenül foglalja magában, hogy az igazi értékteremtő tevékenység az eredményes munka. A teljesítmény fogalma túl tág, az is belefér, ha valaki bizonyos lehetőségek kihasználásában tűnik ki.) Nem kell messzire menni a példáért. A Kelet-Magyarország július 25. száma az Ingerlő a több pénz? c. cikkben beszámol megyénk egyik szövetkezetéről, ahol a teljes munkaidőben foglalkoztatott fizikai dolgozók 1987-ben átlag 42 588 Ft-ot kerestek, a vezetők pedig 463 839 forintot. Az előbbiek keresete 1985-höz viszonyítva csökkent, az utóbbiaké üf/n-kal emelkedett. Míg a fizikai dolgozók 1987 után egyezer forintos részesedést kaptak, a szövetkezet magasabb vezetői fejenként háromszázszor annyit. (S ezenközben jogszabálysértés nem történt.) V isszatérek a közvéleménykutatások adataihoz való viszony problémájára. Kezelésük attól kell függjön, hogy mire vonatkozik az illető (köz)vélemény, s mérhető-e ez az igaz-hamis, illetve a helyes-helytelen minőségpárokkal. A legjobb tudásunk szerint hamis, illetve erkölcsi normáink szerint helytelen nézetekkel vitatkozni kell. Az igaznak, vagy helyesnek bizonyuló kritika nyomán le kell vonni a tanulságot és változtatni kell a társadalmi lét érintett dolgain. Bonyolultabb a helyzet, ha ütköző érdekek tárulnak fel a közvéleménykutatás nyomán. Adott időben és vonatkozásban igazság nem lehet kétféle, de érdek igen. Még háromféle is. S ha az ember vezető, számára személyes felelősség dolga, hogy a felszínre hozott érdekek ismeretében melyikkel azonosul, melyiket képviseli, vagy hogyan szintetizál belőlük egy képviselhető negyediket. Ha a nyilvánosság előtt kell állást foglalnia, akkor óhatatlan, hogy a választott vezető előtt felsejlik egy későbbi újabb „közvéleménykutatás” képe, amit úgy hívnak, hogy választások. Mégsem dönthet automatikusan a nagyobb létszámú csoport érdekei mellett. Mindenesetre, ha a kisebbségi érdeket részesíti előnyben, akkor legyenek igen nyomós érvei. Marosi Lajos ^__________________________________________________________> Zsalugáter Angliába MONDJAK, semmilyen mulasztás nem történt. Kerül amibe kerül? „Akár egy földrengés, olyan volt a pártértekezlet. Nem vártunk tőle annyit, amennyit kaptunk. Nem mertünk remélni olyan változásokat, mint amilyenek bekövetkeztek. És — bár én párttitkár vagyok — azt sem feltételeztem, hogy azok a javaslatok, amelyeket az ország minden részéből eljuttattak a küldöttek, nagy többségükben bekerülnek az állásfoglalásba. Ez aztán változás — mondogattuk magunkban és biztosak voltunk benne, hogy szépen megindul az a folyamat közép- és alsó szinten is. De azóta — legalábbis nálunk — a világon semmi sem történt...” Az öntödében Képkeretlécekből és zsalu- gáterekből az árbevételi tervi : nyolc százalékkal teljesítette túl a BEAG kisvárdai gyára. Ezeket a faipari termékeket a tőkés piacra is szállítják, legfőbb partnerük Anglia. A másik termékcsaládból, az akusztikai árukból anyagellátás miatt hatszázalékos a lemaradás. Az ebbe a családba tartozó hangsugárzók szovjet boltókban találtak. vevőkre. A kisvárdai gyár másik féléves tervéhez tartozik, hogy a zsalugáterek belföldre való szállítását az elmúlt évhez képest ötven százalékkal növelik. A kisvárdai vasöntöde alapszervezeti párttitkára, Kerezsi Béla rfionáta el a fentieket, s hogy nem csak a levegőbe beszélt, sok-sok példával igazolta. Volt, amelyiket munkahelyéről tudott, akadt, amit baráti körben hallott, vagy ismerőseitől tudott. És voltak teljesen személyes tapasztalatai is, méghozzá nemcsak a változtatásra utaló jelek alátámasztására. Amikor közérzetéről kérdeztem, nem kerülgette a forró kását, hanem mondta, ahogy éppen az eszébe jutott. Két év kontra 30 perc — Egy munkásőr megpályázta a söripar vezetői posztját. Két üzem vezetője a hétköznapokon, a hét végén meg munkásőr századparancsnok- helyettes. A pályázatot mégsem ő nyerte meg. Nem lett volna alkalmas cá? Dehogyis nem. A mostani helyén sokkal nagyobb felelősség hárul rá, csak volt a pártbizottságnak egy másik jelöltje, akinek az előző munkahelyéről el kellett jönni, ö futott be elsőnek. Ha már itt tartunl : volt egy kis nézeteltérésem a pártvezetőség titkárával, ezért azt kértem a városi pártbizottság vezetőjétől: üljünk le hármasban, beszéljük meg. Én úgy érzem, igazam van, de ha ő is azt mondaná, hogy tévedtem, akkor belátom és ahhoz tartom magam. Ezt a félórás beszélgetést két évvel ezelőtt kértem. Tudom, hogy a vezető nagy ember, de hogy két év alatt sem jut harminc perce két párttitkárra...? Hátrányos helyzetben — Hadd folytassam a gazdasági élettel. Elküldtünk például egy megrendelőt egy kereskedelmi cégnek, amely nem igazolja vissza a megrendelést, csak előjegyzésbe veszi. Ha lesz, ad, ha nem, akkor nem vállal kötelezettséget. De nekünk meg kell csinálni az exportot, el kell készíteni a belföldi terméket! Azt sem értem, miért engedi meg az ország vezetése, hogy minden Pesten legyen. Mert a pesti vállalatok szórakozhatnak velünk. Nem értem, miért kell mindenért Ebben az évben kétmillió dollár értékben exportál vitális glutint tőkés megrendelésre a Kisvárdai Szeszipari Vállalat demecseri búzakeményítő üzeme. Képünkön: Bacsó András a glutint tölti zsákokba. (Császár Csaba felvétele) 320 kilométert utaznunk, miért csak ránk vonatkozik a kormány rendelete. Ha ide jönnek hozzánk valamilyen termékért, nekünk kötelességünk felpakolni az autójukra, vagy ha vasúton szállítunk, fel kell raknunk a vagonokba is. De ha Pestre kell menni valamiért, akkor nekünk két kísérőt is utaztatni szükséges, mert nem létezik, hogy ott felrakják az árut. Ha jelentjük valahová, még választ sem kapunk rá ... — Ma is idetelefonáltak Budapestről, hogy nem küldik az árut, mert nem kapnak vagont. Felhívtam a kisvárdai állomásfőnököt, mondom neki, segítsen rajtunk, mert baj van. Ha autóval kell lehozni azt a nyavalyás gyantás homokot, négy autót kell küldeni, hogy egy vagont kitegyen. Az állomásfőnök utánanézett és kiderítette, hogy nem is rendeltek vagont! Csakhogy nekik könnyebb, ha hozzá se kell nyúlni, majd jön a hátrányos helyzetű vidéki és V'üye magának, ahogy akarja. Mit érdekli őt, hogy Kisvárdán mennyibe kerül az a tennék, meg, hogy milyen kárt okoz nekünk a szállítási költségek megnövekedésével. Ezért nem tudom én elfogadni, miért kell Pesten mindenért többet fizetni. Mikor az öntödei Vállalat még egy cég volt, mi voltunk a legnagyobb gyár, de bérben mindig hátul kullogtunk. — Ne higgye, hogy ezeket a dolgokat mi elhallgatjuk. Jelentjük, ahová kell, csak azt nem tudjuk, miért nem jut ez el tovább. Vagy ha továbbjut, miért nem mondják az ilyen vezetőnek, hogy álljon arrébb, ha nincs kedve dolgozni. Megmondom én a választ is: az ilyen embereket karolja valaki, hogy el ne essen. Olyan ez, mint a hegymászás. Toljál fel, én meg magam után húzlak. Aztán megint te tolsz, majd megint én húzlak. Nem koppintanak az orrára... — A múltkor köszörűcsiszoló követ akartunk vásárolni. Elküldtük a megrendelőt, előjegyezték, eltelt két hónap, aztán azt mondták, ezzel a furattal már nem gyártanak, adnak helyette másikat. Érdekelte is őket, hogy nálunk ehhez át kell alakítani a csiszológépeket. Más a tengelyméret, más a védőburok, meg más minden, de mit számít nekik a mi időnk, mit számít nekik, hogy nekünk tartani kell magunkat a határidőhöz, be kell rakni az árut a vagonba, a kamionba. És még az orrára se koppintanak érte senkinek, mert ő nem igazolta vissza, vagyis semmilyen mulasztás nem történt. Ezért nem irigylem én Grósz elvtársat, de még az utódját sem. Csak azt nem tudom, meddig beszélünk még any- nyit Sztálin meg Brezsnyev hibájáról, ahelyett, hogy arról beszélnénk: itt ki mit hibázik, nálunk ki hogyan gátolja semmittevésével, vagy lustaságával a termelést. Ki állhat az emberek elé? — Meg aztán annak sincs valami jó hatása, amikor egy falu vagy egy város, néha egy megye beszéli valamelyik vezető családi életét, persze azért, mert az meglehetősen rendezetlen. Szerintem, amelyik vezető ember nem tud otthon rendet tartani, annak semmilyen erkölcsi alapja nincs mások elé állni és másokat kioktatni, tanítani. És nehogy azthigy- gyék a vezetők, hogy az emberek nem tudják, mi történik körülöttük. Itt is mindenki beszél róla, hogy felújítottak egy tanácsi lakást, csináltak hozzá még egy kerítést is. aztán aki benne lakott, kevesebbért megkapta, mint amennyibe a kerítés került. Nem munkás vette meg. — Lenne mit mondani a hatalmi torzulásokról is. Van itt egy fiú, aki KISZ-titkár volt. Mondta neki az igazgatója, hogy felosztanak a vezetők között negyedmillió forintot. Azt mondta, hogy ő nem ért egyet ezzel, osszák fel a felét, de legalább a másik felét adják a melósoknak. Egy héten belül nem volt KISZ-titkár, nem volt osztályvezető. Azóta is táppénzen van, mert belebetegedett. Hangulatromboló főzőlap — Hogy tud egy párttag, vagy párttitkár ilyen esetek után politizálni? Honnan szedjen érveket az emberek meggyőzéséhez, ha ő maga is elbizonytalanodik, sajnos elég gyakran. Mit mondjak én azoknak, akik odajönnek, megkérdezik tőlem, miért dotáljuk mi például a dologkerülő cigányokat? — Itt van nálunk ez a főzőlap, amit három éve csi- nálgatunk, csak épp nincs belőle semmi. Még nem kötöttünk vele üzletet, de három esztendeje negyvenöt ember azon dolgozik. Ha azt a bért közterheivel, az épületfenntartás költségeivel másra fordíthatnánk, több száz embernek javíthatnánk vele a hangulatát. Engem nagyon érdekel, miért nem mondják már meg egyszer, hogy ezért meg ezért a rossz döntésért konkrétan ki a felelős. És a felelősség itt nálunk is felmérhető, kézzel fogható legyen. Balogh József f-----------------------------------------------------\ Á kár: 250 millió! A Hungarofruct vezérigazgatója szerint évente mintegy 250 millió forintos kár keletkezik amiatt, hogy a záhonyi átrakó körzetében az almaszállítások idején nem megfelelő a vagonok kiállítása. Az érvényes szerződések szerint a szovjet fél nem kötbérez- hető, így végül is a gazdaságaink járnak rosszul. Tény, a záhonyi átrakás helyzete az utóbbi napokban valamit javult. De az almaszezon közel, s általános a vélekedés, baj nélkül az idén sem ússzuk meg. Figyelmeztető ez. Többek között felveti, vajon miért nem lehet megosztani az egy átvevőhely forV ________________________ galmát, jóllehet a megyében két olyan pont is van, ahol az exportkiszál- lítás lehetséges volna. Be- regsurány és Tiszabecs szinte kínálja magát. A határ túloldalán vasutak húzódnak, több mint száz éve. Természetes lenne, hogy rövidítsük az alma közúti szállítását, s a több helyen gyorsabban és biztonságosabban adjuk át az árut. Érdemes erőfeszítéseket tenni. Oj és sokoldalú kapcsolataink rendszerébe ez jól illene. Közös érdekről van szó. A gyors és hatásos intézkedés nyilván közmegelégedést váltana ki, hiszen abban a kereskedelem új és jobb formái testesülnének meg. (bürget) _________________________>
