Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-06 / 187. szám

1988. augusztus 6,^^ ^ )(ij ÍM íj if li áza a ráfiadé lón zhetőbbé váljon. Az új mplom felszentelése án, 1904 decemberében zdik lebontani a régit, 1905 márciusára már a lyét is elegyengették. A kép előterében lát- tó sátrak körül zajlott a pipiac. A városháza két rkán állt egy-egy nagy, ngeres alakú, süveges lejű hirdetőoszlop, me­llének belsejében tar- tták szerszámaikat az caseprők. A városháza mögött lát­hatjuk az 1892-ben épí­tett megyeházát. Külön figyelmet érde­mel a kép jobb szélén ál­ló földszintes üzletsor, melynek egyikében mű­ködött az 1862-ben alapí­tott Nyíregyházi Taka­rékpénztár Egyesület. Az intézet szépen gyarapo­dott, lassan megvásárolta és hasznosította az ott lé­vő 17 bolthelyiséget. A millennium idején indult el egy mozgalom a város­ban, hogy ezt az ütött- kopott boltdzsungelt le kellene bontani, s egy szép, mutatós székházat építhetne a Takarékpénz­tár Egyesület. A döntésre azonban jó tíz évet várni kellett, csak 1910-ben je­lentették be a bontást. Ez­után viszont bámulatos gyorsasággal indult meg a Takarékpalota építése, s 1912-ben új, szép épület­tel gazdagodott a város. Bene János A legelső magyar nyelvű diploma gazdája A jogászkövet nadára, ahogy azt maga Bay 7erenc megírja egy család- örténeti tanulmányában. Ez a Bay Ferenc nemcsak öldbirtokos volt, hanem jö­jj végzettségű Szabolcs me- ;yei tisztviselő és jótollú jog- udományj szakíró is. Ám nindezekről már Szinnyei József nagybecsű munkája ájékoztat bennünket (Ma­gyar Írók élete és művei I— KIV. Bp. 1891—1914). E forrás szerint a tanulmá- lyait befejező Bay Ferenc 837 őszén ügyvédi vizsgát ett, és ennek igazolására capta meg azt a nevezetes egelső magyar nyelvű okle­velet. A következő évben már hi­vatalt is vállal Szabolcs me­gyében : megyei alügyész esz, majd 1841-ben megyei első aljegyző. És ettől kezdve fokozatosan emelkedik a ranglétrán. 1844-ben már Szabolcs megyei főjegyzővé nevezik ki, de ugyanakkor megválasztják a megye köve­tének is, s így ettől kezdve ő képviseli Szabolcs megyét az országgyűlésen. Noha igazoló adatok nem kerültek elő, mégis úgy lát­szik, hogy a forradalmat és szabadságharcot kompromit- tálás nélkül vészelte át. Csak ezzel magyarázható, hogy Zichy Ferenc országos főbiz­tos már 1849-ben Szabolcs megye alispánjává és megyei főnökévé nevezte ki. Ebbéli tisztségét 1853-ig ideiglene­sen látta el. Különösen fon­tos szerepet töltött be 1856- tól. Mint megyei jegyző, az úrbéri perek és törvényszé­középső ujjunk hiányzik, i netán egész bal kezünk üt, nyugodtan használ­ok jobb kezünket is. Lé- 1, hogy hegyezzük a fű­ét, mert számítógépem int a lényeg a hangon A kitűnő gyümölcsből s, kongó hangnak kell abadulnia. Ez csalhatat- jele a príma dinnyének, ha a kongás helyett tom- ouffanásokat hallunk, ez egyáltalán nem jelenti, I gyümölcsünk héja ebe­it belsőt rejt. Éppen el- ezőleg. is, ha túljutottunk a ko- 2táson is, s dinnyénk áll- róbát, vegyük elő a bics- Persze eszünkbe ne jus- belemélyeszteni a gyü- csbe. Ez különben is az ó dolga. A bicsak más i való. Miután megkeres- a dinnye farkincáját, a nél messük le. Ha le- •■eni kezd, az igen jó jel. nem levedzik, még jobb. dósán nézzük meg. látha- az inda közepén az a kés színű kis folt, amely ima dinnye csalhatatlan Ha nem látható, az a le- i legjobb, mert akkor valószínűbb, hogy gyü- csünk élvezhető lesz. iltéve, ha sima pengéjű tel lékeltetjük. Ez a sza- i minden körülmények itt betartandó. Kivételt ; akkor tehetünk, ha az eladó köriékelővei dolgozik. Az viszont biztos, hogy na­gyon kell figyelnünk, mikor a kés a dinnyébe csusszan. Ha recseg a dinnye, szívünket a legszebb remények tölthe­tik el. Ha nem, persze ak­kor is. De a kóstolásnál aztán ré­sen legyünk! Csak kicsit ha­rapjunk a dinnyébe. Nagyot csak azok haraphatnak, akik nagyot szeretnek harapni. Itt aztán minden eldől. Ha ízlik a dinnye, számítógépen taná­csára hallgassunk, s feltétle­nül vegyük meg. Ha nem íz­lik? Erre még gondolni is rossz. Persze gépem gondolt erre az esetre is. Ha nem íz­lik, akkor ne vegyük meg a dinnyét. 5 ha netán valaki túl hosszúnak tartaná a programot, elsőre nem tudta volna megjegyezni, új­sággal a kezében nem akar dinnyét vásárolni, nehogy fel­tűnjön gyakorlatlansága, azok se keseredjenek el! Az én szuperprogramom rájuk is gondolt. Megkérdeztem gépem, ho­gyan tudná egyetlen mondat­ba sűrítve összefoglalni az ő szamukra, mi szükséges a príma dinnye kiválasztásá­hoz. Okos gépem egyetlen szóival írta ki a megoldást: szerencse. Csendes Csaba kék állandó előadója volt. Mikor aztán ezeket az úrbéri székeket 1861-ben feloszlat­ták, Bay Ferenc nyugalomba is vonult. Hazatért nyírma- dai birtokára, s ettől fogva gazdálkodott. Irodalmi munkásságának első terméke egy hely és év nélkül megjelent rendsza­bály-gyűjtemény, mely a kor stílusának és gyakorlatának megfelelően ezt a terjengős címet viselte: 1846-ik év feb- ruárius 23-án s.t.k. napokon Nagy-Kállóban tartott köz­gyűlésben kinyomatni rendelt megyei tisztségviselőséget ér­deklő rendszabályok. Kisebb-nagyobb jogtudo­mányi cikkei 1859—62 között a Törvényszéki Csarnok-ban jelentek meg. De tudunk két korábbi önálló kötetének a közzétételéről is. Mindkettő Debrecenben látott napvilá­got 1856-ban. Az egyik az Úrbéri rendező perek termé­szetének vázlata, a másik A birtokrendezési perek termé­szetének rövid vázlata címet viseli. Utolsó munkájában a geneaológia felé fordul ér­deklődése, saját családja törté­netét dolgozza fel a már elő­rébb is megemlített tanulmá­nyában. A ludányi Bay csa­lád leszármazásához címen (Turul, 1891. évf.). Első magyar nyelvű diplo­májával Bay Ferenc alakja egyedülállónak számíthatna megyénk helytörténeti iro­dalmában, jogtudományi írá­saival pedig egyik színfoltja lehetne irodalmi hagyomá­nyainknak. Kár, hogy Sziny- nyei József óta senki sem tett említést róla, s neve a lexikonokból és monográfiák­ból is kimaradt. Balogh László Honismeret, nemzettudat Jövőnk a múltban gyökerezik K emény Zsigmond írót egyesek Szé­chenyihez hasonlítják, mint kora legjelesebb nemzetiségi politiku­sát. A magyarság feladatát ő an­nak az indusnak a bölcsességéhez akarta igazítani, aki a dzsungel lángba borulásakor nem ijed meg, noha annak közepén él, hanem — amíg van ideje — tisztá­vá takarít egy jókora kört, ahová a pusztítás nem férhet be. öt napon keresztül valamilyen ehhez hasonló munka folyt a lö. Országos Honismereti Akadé­mián Tatán, ahová az ismert honismereti veze­tők mellett számos új résztvevő (többen hatá­rainkon kívülről) is érkezett. A nemzet kultú­ráját ápolni, építeni akarók, a különböző egy­házak papjai, képviselői. Nyitás volt ez már maga is nemzeti önismeretünk tanításában. Az előadók pedig a jelen leginkább válaszra váró kérdéseink új megközelítését adták. Milyen új, válaszra váró fogalmak adódtak? Például: kit vagy mit tartunk egy nemzetnek? A történelmileg kialakult fogalmak mára mi­ként használhatók? A franciák a forradalmuk győzelme után az országhatárt választották ebben is határnak, ezen belül nyelv és igazgatás, kultúra és tör­ténettudat csak a francia maradhatott. Mára ez kevésbé ismert, de aki a mai Franciaországgal ismerkedik, így is felfedezheti, hogyan őrzi provance-iságát a délen élő, hogyan nem tit­kolja a bretagne-i, hogy ő eredetileg más nép fia, s mégis mindkettő a francia nemzet tagja. Más volt a helyzet a múlt században nemzet­té kovácsolódó német tartományokban. Itt a nyelv vált kohéziós erővé. Ma a magyarság szá­mára egyik sem ad igazi támaszt, két nagyon fontos — szintén történelmileg meghatározott — okból. A magyarság a trianoni békeszerződés következtében elvesztette a magyar etnikumá­nak egyharmadát, az ország határain túlra nem saját akaratukból kerültek milliók! Annak el­lenére, hogy ma etnikailag tulajdonképpen egy­séges az ország, történelmünk bizonyítja, hány kisebb népcsoporttal, nemzetiséggel, majd ké­sőbb nemzetté növekedő kisebbséggel élt együtt a magyarság, akik közül számosán választották nemzetükké a magyart. Közülük többen e nem­zet keretei között fejleszthették ki irodalmi nyelvüket. A történettudomány a múlt században még tudott a fenti fogalmakkal dolgozni, a 20. szá­zadi események azonban olyan „szellemi tatár­járást” hoztak — idézem Pozsgay Imre megálla­pítását — amely egy másik trianoni veszteség­gel ért fel. Tudomásul kell venni, hogy hol van a helyünk Európában, milyen veszteségek értek bennünket, de a veszteségeinket nem kell sze­retnünk. Egy-egy sértődöttség, egy-egy hiszté­riává fokozott kampány tömegeket szervezhet, amit ideig-óráig fel lehet használni, de ez a tömeg nem érez tetteiért felelősséget. Ahhoz pe­dig, hogy egy nép felelőssége tudatában dönt­sön, éljen, ahhoz ismernie kell — jól és igazán — saját magát. Az önismeret így vált napjaink legfontosabb feladatává. Szükséges történelmünk fehér folt­jainak, valamint sablonos, túlságosan általános fogalmakkal jelzett eseményeinek a megismeré­se. El kell fogadtatni, hogy azok, akik a magyar­ság kultúrájához és a kultúrán most a legtágab­ban értelmezett fogalmat értsük — bármit hoz­zátettek, fennmaradásáért tevékenykedtek, vagy ma is ápolják, azok joggal választhatják nemzetüknek a magyart. Tudnunk kell viszont, hogy egy nemzet tagjai között élve a más kul­túrát, nyelvet és életmódot folytató nemzetiség is történelmi képződmény, amelyik az idők fo­lyamán önálló múltat mondhat magáénak. Több száz évvel kiválása után már nem feltét­lenül az anyanemzet történelme, hanem saját múltja, hovatartozásának alakulása, új környe­zetben kifejlődő népszokásai kezdik izgatni, azaz a nemzetiségek történelmi tudatában — ahogy egy résztvevő megfogalmazta — egyszer­re jelenik meg, hogy például ő német szárma­zású, de magyarországi német, ezért a tanköny­vében nem azt szeretné olvasni csak, hogy mi­lyen a berlini karácsony, hanem azt is, hogy hogyan ünnepelték ezt Baja környékén az ősei. Pontosabban fogalmazott Schweitzer József professzor, aki arról szólt, hogy a zsidóság tör­ténetében meg kell különböztetni azt a korsza­kot, amikor éltek az ország területén zsidók és amikor már magyar zsidók éltek itt. A minő­ségi változást a kapitalizálódó, azaz 1848 óta íródott történelem bizonyítja. Nagyon gazdag példatár áll a rendelkezésünk­re, aminek megismerése és feltárása ezért szük­ségszerű, hogy tudjuk: nem kell bűntudattal tekintenünk sem múltunk, sem a jövőt tervező elképzeléseink miatt Közép-Kelet-Európa né­Csizmadia Attila: Boglyák peinek szemébe. Most terveznek új nemzetiségi törvényt a jogalkotóink, s az első is a mi par­lamentünkben hangzott el a múlt században, ami — ha közvetlenül érvényesült is — kora leghaladóbb elképzeléseit tartalmazta. Szabolcs­ban helyi példát hozhatunk arra a türelemre, amely a más nemzethez tartozók, a más fele- kezetűek tiszteletét példázza. Benda Kálmán professzor a magyarság mű­veltségének, ezzel sajátosságának alapjait ab­ban a három tételben fogalmazta meg, misze­rint a finnugor nyelv, a török — tágabban ke­leti — kultúrával való együttélés, valamint az európai beilleszkedés, azaz a kereszténység együtt alakított ki nemzetet, s ezek közül bár­melyik feladása, megtagadása magyarságunk feladása is lenne. István király nagy bölcsessége lehetővé tette, hogy véglegesen európaiakká váljunk, mégpedig úgy, hogy önálló kultúrájú, szuverén néppé fejlődjünk az új körülmények között. Bizonyságként sorolhatjuk, hogy a ké­sőbbi nagy nyugat-európai áramlatok, mint a humanizmus, a reneszánsz, a reformáció, a fel­világosodás a Kárpátok keleti lejtőjéig jutottak, itt épültek az utolsó gótikus templomok. (A hegygerinc túlsó oldalán már az ortodoxia ha­tározta meg az emberek életét.) Az egyház az évszázadok során nemcsak világnézetet adott, erkölcsöt alakított, de műveltséget, magatartást is formált, gazdaságot, államformát határozott meg. Az egyházak szerepének efféle megköze­lítése még számos jelenséget magyaráz. (Erdei Ferenc a falukutatásról szólva úgy tartotta, elég volt egy séta egy faluban, néhány szó a helybeliekkel, és máris tudta, milyen vallású a lakosság többsége.) A mának ebből a tényből legalább két dolgot tudomásul kell vennie és önismeretébe építe­nie. Mégpedig, hogy ezek a sajátosságok egy­két generáció alatt nem szűnnek meg teljesen, még akkor sem, ha az egyes ember nem tudja, hogy miért dönt éppen úgy mindennapi erköl­csi, sőt közösséget érintő vagy gazdaságot irá­nyító dolgokban. Egy falu termelői szokásaiban, értékesítő módszereiben a hagyományok ma is megtalálhatók és erre forrásként nemcsak a kollektív emlékezet, a tárgyak, hanem a helyi egyházi szokások is felhasználhatók. A nacionalizmus kora ellenségeskedést szított a népek között, mérhetetlen kárt téve egy olyan térségben, ahol — nem kis mértékben nagyha­talmak önző politikájának következtében — szétszabdalt nemzetek, megkésett nemzeti ki­bontakozással, újonnan ébresztett indulatokkal, majd önmaguk korlátáit fel nem ismerve ön­erejüket emésztik, ahelyett, hogy egymásra utaltságukban Közép-Kelet-Európa adottságai­hoz igazodva építenék, javítanák együtt nemze­tük sorsát. Ennek megértése és megérttetése napjaink honismereti munkájának legaktuáli­sabb feladata, ez ezáltal válhat politikai és jö­vőt formáló erővé. A honismereti mozgalom nem új, hagyomá­nyai azonban viszonylag kevesebbet ölelnek fel, mint amennyit a fogalom jelenthet és amennyi­re igény is adódott. Egyszerre vállalhatja a közműveltség javítását, építését és a múlt em­lékeinek, hagyományainak tiszteletét, emlék­helyeink ápolását. Az emlékhelyek számát te­kintve még megközelítő adatunk sincs, hiszen erre minden település múltja kínál lehetőséget. Az ecsedi ásatásokból megismerhetjük honfog­lalásunk előtti népek, a velünk rokonságban lé­vők, az itt új hazát alapító és védő későbbi ko­rok küzdelmeit épp úgy, mint ma is álló templomaink révén az elmúlt évszázadok fé­nyeit és árnyait, azaz önmagunkat, eredmé­nyeinket és mulasztásainkat. Fel kell térképezni mindazokat a helyeket, amelyek „beszédesek”, akár az építészet, akár a nyelvtörténet, a gazdaságtörténet, a társadalmi harcok áldozatait, vértanúinak emlékeit őrzik. Megfogalmazódott — és nem az Akadémia volt erre az egyetlen hely, de itt ebből a szempont­ból hangsúlyosabban — hogy nem nyugodha­tunk bele egy olyan településrendezésbe, ame­lyet a határainkon túl élők, de velünk azonos sorsot, történelmi közösséget, nyelvet maguké­nak valló települések ellen terveznek, sőt amint a hír érkezett, már meg is kezdtek. Üjra kell gondoni, mit tartson a maga fel­adatának a honismereti mozgalom. Az eredmé­nyek eddigi listáján felfedezhetőek nemzetiségi tájházak, népművészeti tevékenységet folyta­tók, helytörténetet írók, néprajzi, szakmatörté­neti vagy épp földrajzi, tájvédelmi, irodalmi emlékeket ápolók munkái, ami azt sugallja, hogy a honismeret mára szinte az élet minden területén igyekszik felmutatni az előttünk járó munkásságát, ami így nemcsak a régiek élet­módjának feltárását, hanem a mai életforma alakítását is jelentheti. A városvédő és más körök, egyletek egy jelentős része válhat a honis­mereti mozgalomban is számotte­vő közösséggé, akiknek egyéni munkája összegződik nemzettuda­tunk, magyarságunk tudatfor­máló erejévé. A Honismereti Akadémia jelmondatául vá­lasztotta Kölcsey egy gondolatát, miszerint „Minden nemzet, amely elmúlt kora emlékeze­tét semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti létét gyilkolja meg.” Ezt az igaz­ságot sokan felismerték már, s szerencsére mind többen felismerik. Népünk ereje annyi, amennyit múltjából, leszűrt bölcsességéből, ta­nulságaiból merít. Láczai Magdolna

Next

/
Thumbnails
Contents