Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-27 / 205. szám

4 Kelet-Magyarország 1988. augusztus 27 Ülést tartott az Elnöki Tanécs Október 5-re összehívták az Országgyűlést Külügyminiszteri szinten Magyar-afgán tárgyalások TELEX • TELEX • TELEX A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. A testület az Országgyű­lést az alkotmány 22. parag­rafusának (2) bekezdése alap­ján október 5-én (szerda) 10 órára összehívta. A Minisztertanács az Or­szággyűlés napirendjére ja­vasolja: — a gazdasági társaságok­ról, valamint a vállalkozási nyereségadóról szóló törvény- javaslatot, — az általános forgalmi adóról és a személyi jövede­lemadóról szóló törvény mó­dosítását, — a bős-nagymarosi beru­házás helyzetéről szóló tájé­koztatást, továbbá — az ügyrend-előkészítő bizottság tájékoztatóját az Országgyűlés Ügyrendje kor­szerűsítésének állásáról. Miután az Országgyűlés il­letékes bizottságai is meg­tárgyalták, az Elnöki Tanács módosította a lakásszövetke­zetekről szóló korábbi jogsza­bályt, továbbá törvényerejű rendeletet hozott a letéti jegy bevezetéséről. A lakásszövetkezetek a jö­vőben a lakóházak felépíté­séről és fenntartásáról való gondoskodás mellett foglal­kozhatnak lakóházaik kör­nyezetének alakításával, tag­jaik életkörülményeit javító létesítmények építésével és fenntartásával. A lakásszö­vetkezetek a jövőben úgy is létrehozhatók lesznek, hogy a lakóházban lévő lakások a szövetkezet tulajdonában áll­nak, és a tagot a lakás ál­landó használatának joga il­leti meg. Megnyílik a lehető­ség arra, hogy a lakást vá­sárolni nem tudó leendő la­kásszövetkezeti tagok kisebb ellenérték fejében juthassa­nak a használat jogán ala­puló lakhatási lehetőséghez. A nyugdíjasházi elhelyezés iránti növekvő igény folytán az új szabályozás lehetővé teszi a lakások használatának jogán alapuló nyugdíjasházi lakásszövetkezet szervezését. A törvényerejű rendelet ok­tóber 1-jén lép hatályba. A letéti jegy a középtávú lakossági, vállalati és szövet­kezeti megtakarításokat szol­gálja, és kibocsátására ban­kok, valamint szakosított pénzintézetek jogosultak. Az új kamatozó értékpapír kor­látozás nélkül átruházható. A letéti jegy lejárati ideje mi­nimálisan egy, maximálisan három év, és igazodik az ügyfelek kívánságához. E szabályozás szeptember 15-én lép hatályba. A továbbiakban az Elnöki Tanács kinevezésekről hatá­rozott, bírákat mentett fel és választott meg, és kegyelmi ügyekben döntött. * * * A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Knopp Andrást 1988. szeptember 1-jei hatállyal művelődési minisztériumi ál­lamtitkárrá kinevezte. (MTI) A román ENSZ-társaság titkára Genfbe eljuttatott üzenetében cáfolta, hogy egészségi állapotának meg­romlása miatt nem tud visz- szatérni a világszervezet svájci székhelyére. Dumitru Mazilut az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának hátrányos megkülönbözteté­seikkel foglalkozó albizott­sága — mint ismeretes —, ifjúsági és emberi jogi kér­désekről szóló tanulmány összeállításával bízta meg. A dolgozatot az ENSZ-tes- tület jelenlegi genfi ülés­szaka elé kellett volna be­terjesztenie. A román kor­mányszervek azonban nem­Abdul Vakil, az Afganisz­táni Köztársaság külügymi­nisztere, aki magyar partne­re meghívására csütörtökön érkezett hivatalos látogatás­ra hazánkba, pénteken meg­koszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ezt követően megkezdőd­tek a tárgyalások a Külügy­minisztériumban az afga­nisztáni diplomácia vezetője és Várkonyi Péter külügymi­niszter között. A tárgyalófelek minde­nekelőtt megvitatták a nem­zetközi helyzet időszerű kér­déseit. Abdul Vakil megkö­szönte Magyarország politi­kai és diplomáciai segítségét, amelyet a nemzetközi fóru­mokon nyújtott az afgán ren­dezés eléréséhez. A két or­szág egyezményes kapcsola­tait jól működőeknek minő­sítve kérte, hogy a lehetősé­gekhez mérten Magyarország továbbra is nyújtson támo­gatást Afganisztán iparának fejlesztéséhez. Várkonyi Péter beszámolt arról, hogy őszinte figyelem­mel követjük és nagyra ér­tékeljük az afganisztáni régiben közölték: a román diplomata szívpanaszai mi­att nem fejezheti be mun­káját; a hivatalos romániai tájékoztatás szerint Mazilu gyógykezelés céljából el is hagyta Bukarestet. Az AP hírügynökség pén­teki jelentése arról számol be, hogy Mazilu üzenetben kérte: a megbízó ENSZ-bi- zottság kérje fel a román hatóságokat, hogy haladékta­lanul vessenek véget az el­lene és családja ellen fo­ganatosított rendőri eljárás­nak és egyéb elnyomó in­tézkedéseiknek. A hírügy­nökségi értesülés szerint Ma­zilu közölte: a bukaresti ál­nemzeti megbékélés elérésére tett erőfeszítéseket. A külügyminiszteri tárgya­lásokat követően Abdul Va­kil és Várkonyi Péter az 1988 —1990-es évekre szóló kultu­rális csereprogramot írt alá. Az Afganisztáni Köztársa­ság külügyminiszterét pén­teken az Országházban fo­gadta Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, vala­mint Medgyessy Péter mi­niszterelnök-helyettes. A portugál főváros törté- relmi bevásárló- és kereske­delmi negyedének nagy ré­szét elpusztító tűz után pén­teken hozzáláttak a szeren­csétlenség következményei­nek enyhítéséhez és a károk helyreállításához. Egyúttal vizsgálatot indítottak a tűz­vész okainak felderítésére, s a felelősség megállapítására. A tűz csütörtökön ütött ki. A Lisszabon szívében 12 órán lítással szemben semmiféle olyan egészségügyi problé­mája nincs, amely megaka­dályozná visszatérését Genf­be. Ennek egyetlen akadá­lya az, hogy az illetékes román hatóságok 1986 óta nem engedélyezik számára a kiutazást. Genfben dolgozó jogi szak­értők az esettel kapcsolat­ban hangsúlyozzák, hogy a vonatkozó ENSZ-egyez- mény, amelynek Románia is aláírója, felhatalmazza Mazilut ENSZ-funkcióinak minden körülménytől füg­getlen gyakorlására, ide ért­ve a szabad utazást is. Vértelen hatalomátvétel? Békés, vértelen hatalom- átvételre szólította fel az összegyűlteket pénteken Bur­ma -történelmének legna­gyobb tüntetésén Aung San Suu Kyi, az ellenzék legújabb vezetője. A hírügynökségek jelentései szerint legalább egymilliós tömeg előtt mon­dott beszédet Aung San Suu Kyi. A 42 éves asszony Aung San tábornoknak, Burma át tomboló tűzvész füstté és hamuvá változtatta a mint­egy 7500 négyzetméternyi tör­ténelmi városrész felbecsül­hetetlen értékű kulturális, turisztikai és kereskedelmi emlékeit — áruházakat, ban­kokat, XIII. századi lakóhá­zakat, palotákat. A tüzet csak péntek reggelre sikerült tel­jesen eloltani. A tűzoltók le­zárták a nemrég még virág­zó óvárost, amely most kí­sértetváros képét idézi. A városi ügyészség vizsgá­latot indított annak megálla­pítására, hogy szándékos gyújtogatás történt-e. A gya­nú a Grandela áruháznak tu­lajdonosára terelődött, aki rejtélyesen eltűnt. Ebben az áruházban észlelték először a tüzet. Heves vita kezdődött a tűz­vész okairól és a felelősség kérdéséről a sajtóban. Sokak szerint a város vezetősége, állítólagos hanyagságával és hibás szanálási politikájával, hozzájárult a bajhoz. A tűzvész eddigi mérlege: egy halott, több mint 50 se­besült, és 30—40 milliárd es­cudo (mintegy 500 millió nyugatnémet márka) anyagi kár. egyik legnagyobb nemzeti hő­sének, a gyarmati uralom el­leni felszabadító harc egyik vezetőjének leánya. Egyes ér­tesülések szerint Aung San Suu Kyi találkozott Tin Oo nyugalmazott tábornokkal, aki az 1962-es hatalomátvé­tel egyik vezetője volt, s U Ne Win volt államfő 1976- ban távolította el a hatalom­ból. Dán megfigyelő halála A megfigyelőhelyen elszen­vedett súlyos napszúrás és hőguta következtében meg­halt csütörtökön az Irak és Irán közötti tűzszünetet el­lenőrző ENSZ-egység egyik dán tisztje. A világszervezet szóvivőjének pénteki beje­lentése szerint az 55 éves Niels Stig Preben-Andersen őrnagyot rosszulléte után egy bagdadi kórházba szállítot­ták, de ott már nem tudtak rajta segíteni. A tiszt egyike volt a tüzszüneti ENSZ-kon- tingensben részt vevő 15 dán katonának. Pakisztán: belső nyugalom A pakisztáni hadsereg új vezérkari főnöke a fegyveres erők szerepét az ország biz­tonságának megvédésében és a belső nyugalom fenntartá­sában látja. Mirza Aszlam Bég tábornok pénteki sajtó­jelentések szerint első alka­lommal találkozott a fegy­veres erők vezetőivel azóta, hogy Ziaul Hakk halála után átvette a legbefolyásosabb katonai tisztséget. A tanács­kozáson közvetlenül is cél­zott rá: a katonáknak nem .szabad a hatalom megszerzé­sére törekedniük, a legfon­tosabb jelenleg az, hogy a novemberre kitűzött parla­menti választásokat rendben megtartsák. Nem beteg a román ENSZ-társaság titkára Mazilu üzenete Genfbe Tűzvész Lisszabonban KOSSUTH RADIO 8,30: Családi tükör. — 9,05: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét — a javából! — 12,30. Fórum a jövőnkért. — 13,0C: Klasszikusok délidőben. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Bemutatjuk ú.i fúvós­felvételünket. — 15,25: Űj Ze­nei Újság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A szülőföld muzsikája. — 18,45: A főszerepben: Bulla Emma. Macskajáték. Örkény István tragikomédiája. — 20,58: Jacobi Viktor operettjeiből. — 21.39: Karcsú deréktól Shakes- peare-ig. — 22,25: Európa hang­versenytermeiből. — 23.36: Ré­gi híres énekesek műsorából. PETŐFI RÁDIÓ 8,11: Zsoldos Imre tombitán játszik. — 8,50: Családi szilán­kok — négy tételben. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi levelesládája. — 14,00—18,00: Magunkat ajánl­juk (élő). Kb. 14,45: Hetet egy cstepásra. Egri János játéka. — 17,05: önnek milyen volt a va­kációja? — 18,00: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 19,05: Nó­takedvelőknek. — 20,00: Kérted — hallgathatod! — 20,25: Slá­gerfilmek — filmslágerek. — 21,03: 168 óra. — 22,30: Country világ. — 23,15—0,14: Éjszakai koktél (élő). BARTÓK RÁDIÓ 8,19: Romantikus orgonamu­zsika. — 9,00: Mozart: B-dúr szimfónia K. 319. — 9,28: Nagy alakítások a Magyar Állami Operaházban. — 10,30: Sláger­lista. — 11,00: Hangfelvételek felsőfokon. — 12,10: Romanti­kus kamaramuzsika. — 13,05: Kívánságműsor szombaton. — 14,05: Operaegyüttesek. — 15*00: Lemezbörze helyett. — 15,55: Új kompakt lemezeinkből. — 17,30: Bemutató — komolyze­nei újdonságainkból. — 18,20: Debussy: Tavasz — szvit. — 18,37: Balladáink világa. X/l. rész. — 19,05: Öpera-művészle- rnezek. — 20,08: Maurice And­ré trombitán játszik, Jean Hu- beau zongorázik. André Luy orgonái. — 20,30: Mindennapi irodalmunk. — 21,00: Herbert von Karajain fiatalkori lemez- felvételeiből. V/l. rész. — 22,18: Nyelvrokonaink zenéje. Balti finnek. 2. rész. — 22,42: Rádió­színház. NYlREGVHÁZI RÁDIÓ 8,00: Hírek — Lapszemle — Évfordulónaptár. — 8,20: A hé­ten történt ... — 8,40: Szezon­vég előtt — Hány a dudás a csárdában?' — Hobbimikrofon — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,25: Tévétorna gyerekeknek. — 8,30: A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetisé­gi műsora (ism.) — 9,00: Kép­újság. — 9,05: Hármas csator­na. 1. rész: Európai városok: London. — 9,50: Az élővilág egysége. 15. rész. Energiaelosz­tás. — 10,05: Reklám. — 10,10: A láthatatlan nyomozó. A dip­lomácia finom művészete (ism.) 10,55: Idesüss! — 11,20: Szom­szédok. 35. fejezet, (ism.) — 11,50: Képújság. — 15,30: Kép­újság. — 15,35: Forró szél. 6. rész: A lakás (ism.) — 16,30: Gyémántdíjasok fesztiválja. — 16,50: Reklám. — 17,00: Híradó. — 17,15: Móra Ferenc: A kis bice-bóca. Tévéfilm (ism.) — 17,35: Párbeszéd. 5. rész: Lát­hatatlan jövedelmek — 17,50: Van benne valami. — 18,30: Családi torna. — 18,35: Reklám. — 18,45: Hupikék törpikék. 1. A repülő varázsló. 2. Az első törp-lefon. (ism.) — 19,10: Esti mese. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. — 20,05: Mi va­gyunk a világ! Egy dal szüle­tése. Amerikai zenés film. — 21,00: Magyar évszázadok. Szent István törvényei. — 21,15: Van öt perce? — 21,20: Nőstényfar­kasok. Francia tévéfilm. — 23,00: Híradó 2. 2. MŰSOR 15,45: Képújság. 15,50: Rába ETO—Tűsem Essen. Férfi ké­zilabda-mérkőzés a Chemolim- pex Kupáért. — 17,25: MOVI- Krónika. — 17,35: Rockstúdió. — 18,35: Philemon és Baucis'. Tévéfilm Déry Tibor művéből. — 19,25: Képújság. — 19,30: Szász takácsok. NDK rövid- film. — 20.00: Érzelmi ügyek. NSZK tévéfilm (Feliratos). — 21,15: Az olasz művészet en­ciklopédiája. Olasz film. — 22.05: Képújság. SKY CHANNEL 8,00: Gyermekműsor. — 11,30: A Repülő Kiwi. — 12,00: Rock­show. — 13,00: Soulzene. — 14,00: Zenés magazinműsor. — 15,00: Vitorlázás. — 15,30: Ausztrál futball. — 16,30: Autó- és motorsport. — 17,30: Top­lista. — 18.30: Kalandozás az űrben. Sci-fi. — 19,30: A nagy völgy. Western családregény. — 20,30: Pankráció. — 21,30: Sportmagazin. — 22,30: Auszt­rál futball. — 23,30: Tom Jones show. — 24,00: Toplista. — 1,00: Ismét egy nyár. 2. rész. — 1,55: A játékos ember. (1. rész) —» 2,55: Ismét egy nyár. (3. rész.) SZLOVÁK TV 1. műsor: 8,30: Hazudsz. Me­litta (tévésorozat bef. rész.) — 9,00: Úttörők magazinja. — 10,00: A tudományról és a technikáról, gyerekeknek. — 10,40: Norvégia! tévéfilm (ism.) — 12,05: Honvédelmi magazin. — 12,20: Találkozás szovjet mű­vészekkel. — Í3,15: Autósok- motorosok magazinja. — 13,55: Ifjúsági labdarúgó-mérkőzés. — 15,50: Mesefilm. — 16,35: Ze­nés vetélkedő. — 17,15: Nau- machos (olasz tévésorozat). — 18,05: Válasz a nézők leveleire. — 18,20: Esti mese. — 18,30— 19,10: Tévémagazin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Út a dicsőség­hez (amerikai film). — 22,05: Sporthíradó. — 22,20: Operett­melódiák. — 22,55: Rémkép (té­véfilm) . 2. műsor: 15,55: Nemzetközi férfi kosárlabdamérkőzés. — 17,45: Szórakoztató műsor (hely­színi közvetítés a Magas-Tát- rából). — 19,00: Űtifilm. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Irodalmi műsor. — 20,30: Színházi közvetítés. — 22,55: A hegyi vízesések (dokumentum­film) . 28., vasárnap KOSSUTH RADIO 8,30: Énekszóval, muzsikával. 9,00: Neveletlenek. — 10,05: örökzöld dallamok. . — 11,00: Gondolat-jel. — 12,03: Jó ebéd­hez szól a nóta. — 12,58: Nép­dalkörök pódiuma. — 13,20: Mit üzen a Rádió? — 14,10: Mű­vészlemezek. — 14,59: A falu jegyzője. Eötvös József regé­nyének rádióváltozata. (1973) I. rész. — 16,05: Romantikus ze­ne. — 17,00: Értékmegőrző. — 17,30: Komolyzenei lemezlovas. — 18,40: Remekírók hangszala­gon. — 20,12: Romantikus dal­lamok. — 20,26: Kodály: Háry János. Daljáték négy kaland­ban — elő- és utójátékkal. — 23.06: Nyáresti muzsika. PETŐFI RADIO 8,05: A piros esernyő. Cseté- nyi Anikó mesejátéka.' — 9.05: „Gyermekkor”. Bemutatjuk Halász Judit „Aranyalbum” cí­mű lemezét. — 10,00: „Ahol nem volt árnyékom”. Riportok Afrikából. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Mikrofon­próba. — 14,00: Szerpentin. Az Ismeretterjesztő Szerkesztőség órája. — 15,05: Táskarádió. — 16,00—21,00: Poptarisznya. — 21,05: Társalgó. — 21,59: Handa- banda. — 22,29: Tip-top pará­dé. — 23,10—0,14: Az 1987. évi Montreux-i Dzsesszfesztivál műsorából. VII/3. rész. BARTÓK RÁDIÓ 8,13: A Regensburg! Dóm gyermekkórusának hangverse­nye a Mátyás-templomban. — 9,01: Kamarazene magyar elő­adóművészek tolmácsolásában. — 9,30: André Chénier. Részle­tek Giordano operájából. — 10,20: Oj Zenei Üjság. — 11,00: Az Észak-német Rádió szimfo­nikus zenekarának hangverse­nye a Hamburgi Rádió hang­versenytermében. — 12,28: Mo­zart: B-dúr vonósnégyes K. 458. — 13,05: Törvénykönyv. — 13,20: Richard Strauss operáiból. — 14,10: Queen-érdekességek — Queen-dalok ínyenceknek. 2. rész. — 15,00: Zenekari muzsi­ka. — 16,05: Házimozi. Hor­váth Péter hangjátéka. (1983) — 16,51: Kamarazene. — 17,30: Klasszikus operettekből. — 18,30: A Magyar Rádió szerb­horvát nyelvű nemzetiségi mű­sora. — 19,05: A Magyar Rá­dió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 19,35: Haydn: G­dúr (Katona) szimfónia No. 100. — 20,00: Visz-e expresszvonat a mennyországba? — Kerekasz- tal-beszélgetés egy riportműsor nyomán. — 20,40: Feleki Ka­mill rádiós szerepeiből. —21,00: Slágerfilmek — filmslágerek. — 21,40: Barokk kamarazene. — 22,30: Kritikus füllel. NYÍREGYHÁZI rádió 9.00—11,00 - Hírek — Évfordu­lónaptár — Nyári slágerek — Afrikából jöttünk ... — Tevé­keny évek. — 19,30—20,00: Hí­rek, sportösszefoglaló. MAGYAR TV 8,55: Tévétoma gyerekeknek — 9,00: Képújság. — 9,05: óvo­dások filmműsora. 1. Anti, a mintagyerek. 2. A garázs. — 9,25: Tom és Jerry. — 9,45: Lá­togatók. 8. rész: Tömlőében a géniusz. — 10,15: Mitiók. — 11,00: Hírek. — 14,05: Képújság. — 14,10: RTV Közönségszolgá­lat. — 14,15: Forma 1. Belga Nagydíj. — 16,50: Párbeszéd. 6. Van-e jó adórendszer? — 17,00: Reklám. — 17,10: Delta. — 17,35: Nézzük együtt! — 18,05: Reklám. — 18,15: Családi tor­na. — 18,20: Meséről mesére: 1. Az ólomkatona meséje. 2. Holló Jankó. 3. Sebaj Tóbiás és a kutyák. — 18,55: Reklám. — 19,00: A HÉT. — 20,00: Hír­adó. — 20,10: „Legenda az ezer­arcú lélekről”. Karinthy Fri­gyes 1887—1938. — 20,40: Gyil­kosság gondolatban. Angol té­véfilm. — 21,40: Telesport. — 22,25: Jiri Stivin. (Csehszlová­kia) a „Videoton” Interjazz fesztiválon. — 22,45: Hírek. 2. MŰSOR 15,45: Képújság. — 15,50: Ro­bog az úthenger. (1977) 6. Kul- túrházavatás (ism.) — 16,40: Tükörkép. — 18,10: Gondolko­dó. — 18,55: Képújság. —19,00: Lovas díjugrató derby. Közve­títés Uny-ból, felvételről. — — 20,00: Száz híres festmény. — 20,10: Caetano Veloso műso­ra. Portugál zenés film. — 21,10: Múltunk tanúi. — 21,30: Régi holland mesterségek. Az üvegműves. — 21,40: Elmúlik a tavasz. Grúz film (1983) — 22,45: A HÉT (ism.) — 23,45: Képúj­ság. SKY CHANNEL 7,30: Egyházi műsor. — 8.00: Gyermekműsor. — 12.00: Rock- show. — 13,00: Popzenei mű­sor. — 14,00: Zenés magazin- műsor. — 15,00: Golf. — 16,00: Spórthíradó. — 17,00: Divatkör­kép. — 17,30: Toplista. — 18,30: A svájci Robinson család. — 19,30: A szupemő. Akeiófilm- sorozat. — 20,30: Az Ige. (4. rész) — 22,15: Labdarúgótorna. — 23,15: Slágerlista. — 0,15: Könnyűzene. — 1.00: Mozart: Cosi Fan Tutte. — 3,20: Elaine Morgan írónő portréja. SZLOVÁK TV 1. műsor 8,30: Gyerekeknek. — 9,10: Kicsinyek magazinja. — 10,10: A biztonság szigete (tévéjáték, 2. rész). — li,35: Objektív (magazin). — 12,10: Cseh animációs film. — 12,35: Csehszlovák nagydíj: Motor­kerékpár vb (Közben: 13.25: portré). — 14,40: Ausztrál do­kumentumfilm. — 16.05: Ter­mészetfilm. — 16,35: Fehér sö­tétség (szlovák film, FF). — 18,20: Esti me$e. — 18.30—19,10: Zenés szórakoztató műsor. — 19,30: Híradó. — 20.10: Iphigé- nia (görög film). — 22,15: Sport- híradó. — 22,30: Forma—1 vb (felvételről). — 23,10: Zenei krónika. 2. műsor: 16,20: Sportdélután (motorkerékpár vb és nemzet­közi salakpályás verseny). — 18,40: Szovjet animációs film. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,05: Az NDK Tv revűműsora. — 2),40: Hiradó. — 22,00: Dokumentumfilm. — 22,20: Krónika (tévéfilm 1. rész, FF). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 27—28-án: ALADDIN (ol.) Ea.: 16 óra! NYITOTT ABLAK (m.) Ea. 18 és 20 óra! Videoház: 27—28-án: Video: SZEMET SZEMÉRT (USA) Ea.: 27- én 9, 11, 14 óra. 27-én: Mo­zi: A MISSZIÓ (ang.) Ea.: 16, 18 és 20 óra. Kertmozi: 28-án: TÁMADÁS A KRULL BOLYGÓ ELLEN (USA). Béke mozi: 27-én: HUPIKÉK TÖRPIKÉK ÉS A CSODAFU­RULYA (belga). Ea.: 16 óra! AZ UTOLSÓ CSILLAGHAR- COS (USA). Ea.: 18 és 20 óra! 28- án: A SMARAGDERDÖ (angol). 28-án matiné: HAMU­PIPŐKE. Móricz mozi: 27—28-án: LEN­NI. VAGY NEM LENNI (USA)­rrrn hallgassunk n LUlU nézzünk meg m 1988. augusztus 27., szombat ______________1988. augusztus 28., vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents