Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
1988. augusztus 27. Kelet-Magyarország 3 JPHi Fizessenek a szegények?! AZT HISZEM, MINDENKI JÁRT MÁR ÜGY, hogy azt hitte: na, most sikerült az isten lábát megfognia, és csak később döbbent rá, hogy amit nagyon előnyösnek vélt, ' arra alaposan ráfizetett. Sokan érezhették ezt, az adótörvénynek a kisösszegű kifizetésekre vonatkozó előírásaival kapcsolatban is. A kisösszegű — a kétezer forintot meg nem haladó jövedelmek kifizetésénél — nincs szükség adóbevallásra: az ilyen pénzeket nem kell összevonni a munkaviszonyból, vagy más forrásból származó bevételekkel. Az ilyen kifizetések esetében, függetlenül minden más bevételtől, egységesen húsz százalék az adó, s az állampolgárnak további gondja az ilyen bevételeivel nincs. Ez a megoldás látszólag mindenkinek jó. Az adóhatóságoknak azért, mert nem kell a számtalan, apró tétellel vesződniük, az adózónak pedig azért, mert nem csak időt és fáradságot, de pénzt is megtakarít. Húsz százalékosnál kedvezőbb adó- ,■ kulcs ugyanis, papírforma szerint — nem létezik. Mindenki, akinek évi jövedelme a 60 000 forintot meghaladja, az alkalmi bevételeivel csak jól járhat — vagy legalábbis nem járhat rosszul. így látták ezt a törvény előkészítői, de így gondolkoztak a képviselők is, akik megszavazták. Az adófizetőknek tett gesztusként értékelték és messze- menőleg egyetértettek vele. Az adóreform bevezetését követően- azonban, már az első hetekben kiderült, hogy ez a mindenki számára kedvezőnek vélt megoldás igencsak kedvezőtlenül érint egyeseket, főleg a kiskeresetű adófizetőket. IGAZSÁGTALANNAK ÉREZTÉK ezt a megoldást azok a kisnyugdíjasok, akik alkalmi munkával pótolták ki szerény jövedelmüket, őket ugyanis, 96 000 forintos összeghatárig, teljes adómentesség illetné meg, így viszont, alkalmi bevételeik után ugyanúgy adóznak, mint bárki más. Hasonló helyzetben vannak azok a diákok — közép- iskolások, egyetemi hallgatók — akik például újságárusítással, vagy egyéb alkalmi munkával tesznek szert némi keresetre. Őket, mint minden magyar állampolgárt, 48 000 forintig- mentesíti a törvény az adófizetés alól, és ezt a kedvezményt veszítik el a kisösszegű kifizetésekre vonatkozó szabályok következtében. Ha egy diák, például, ilyen kis összegekből szedi össze azt a pénzt, amely után még adómentesség illetné meg, a 48 000 forint után 9600 forint adót fizet! Ráadásul, ha az alkalmi feladat, amellyel megbízták, fizikai munkának minősül, még tíz százalék nyugdíjjárulékot is levonnak a béréből. (Az, hogy miért tesz különbséget a jogszabály fizikai és nem fizikai munka között, és miért kell járulékot fizetni olyan jövedelem után, amelyet a nyugdíj számításánál munkában töltött időként nem vehetnek figyelembe — nehéz kérdés, de más lapra tartozik.) Amint ez az elmondottakból is kitűnik, ez a kétezer forintos szabály, a kisösszegű kifizetések adóztatásának módja, az alacsony jövedelmű, amúgy is nehéz helyzetben lévő embereket sújtja, s minél többet keres valaki, annál kedvezőbb számára ez a jogszabály. Márpedig egy adórendszernek, egy szocialista állam adórendszerének még egy viszonylag szűk területet érintő szabályai sem hozhatják előnyös helyzetbe a gazdagabbakat, s nem jelenthetnek hátrányt, a kisebb keresetűeknek. Az adóreform tapasztalatainak áttekintésekor előreláthatólag az Országgyűlésnek iá foglalkoznia kell majd ezzel az ügygyei. A megoldás azonban koránsfem egyszerű. HA OLYAN DÖNTÉS SZÜLETIK, hogy mindenféle jövedelmet, tehát az úgynevezett kisösszegűeket is, össze kell vonni a többivel, és az adóbevallásban fel kell tüntetni, sikerül az igazságos közteherviselés elvét diadalra juttatni, de ezzel egyidejűleg nagy adminisztrációs teher zúdulna az adóhatóságokra — de az adófizetőkre is. Ha viszont minden maradna a régiben, joggal háborognának azok, akiket a törvény hátrányosan érint. Persze úgy dönteni, hogy az mindenkinek jó legyen, valószínűleg nem lehet, de — azt nyugodtan elmondhatjuk — soha nem is lehetett. S dönteni kell, mert a probléma az egész adórendszer hitelét kérdőjelezi meg. Cs. I. Túl kell jutni a sopánkodáson Bele lehet-e bukni a „kibontakozásba"? Bérfejlesztés < Bele lehet-e bukni a „kibontakozásba”? — így teszik fel a kérdést a Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyárában az emberek. És ugyanitt így válaszolnak rá: — Azok mindenképpen belebuknak, akik nem élnek- együtt az emberekkel — vallja Muszbek István, az alapszervezet párttitkára. Holló István, lakatos brigádvezető hozzáfűzi: — íróasztal mellől aligha lehet „kibontakozni”. Én azt mondom: legyen munka, hozzá a szükséges anyag és alkatrész, álljon rendelkezésünkre a szükséges “ tervdokumentáció, és akkor a munkáson nem múlik. Hegfogni a tőkésüzletet Most van minden. Bizakodás is. Visszatérő reménykedés. Vallják: a nagy magyar neki keveredéséből aligha születik kibontakozás. Ha nem jutunk túl a sopánkodáson, akkor meg valóban megbukhat. — Vigyázzunk! — magyarázza Holló István. — Ötven konténert kell megcsinálnunk osztrák exportra. Tíz napja fogtunk hozzá. Beleizzadunk. Most érezzük csak igazán, mit jelent tőkés piacra magas minőségi színvonalon dolgozni. Ha sikerül, megfogjuk a tőkés üzletet, ha nem, elvesztünk. — Érzi szavainak súlyát. Vagy előkészítik és kiszállítják augusztus 31-ig a megrendelt terméket, vagy nem állnak velük szóba többé. — Nagyon vigyázunk a minőségre, a határidőre. Becsületünk múlik rajta — magyarázza a brigádvezető. — Ha sikerül — s én remélem, igen —, akkor reménykedhetünk: jövőre jelentősebb megrendeléssel számolhatunk — veti közbe Maczurka István gyárigazgató. Nem volt kiszámolás... Ezzel a konténergyártással kezdődik az osztrák céggel üzleti kapcsolatuk. Az első jelentősebb tőkés exportja a Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyárának. Az ÉL- GÉP-pel közösen Kínába 5 darab takarmánykeverő berendezést i£ szállítanak: acél- szerkezeteit a nyíregyháziak gyártják. November 30-ra el kell készülnie ezeknek is. Kemény valutával fizetnek érte. Két éve padlón volt ez a Fémmunkásnál gyár. Kevesen reménykedtek abban, hogy kiszámolás előtt talpra áll. Ám az idei első fél évet sikerrel zárták. A 230 milliós bruttó árbevételi tervüket 231 millióra teljesítették. így vált lehetővé, hogy július elsején 5 százalékos bérfejlesztést valósíthattak meg. — Ránk fért. A nagyvállalat többi gyáregységéhez viszonyítva nálunk elég alacsony még most is a bér -í- vallja őszintén a brigádvezető. — A mostani bérfejlesztés az egész gyár kollektíváját, mintegy 600 fizikai munkást, műszakiakat, gazdasági vezetőket, alkalmazottakat érintett — összegez az igazgató. Ennek ellenére a fővárosiak bérét tekintve még mindig alacsony a nyíregyháziak bére. Keveslik is a munkások, de elismerik: a gyár vezetése mindent megtesz a felzárkózásért. — Csütörtökig mindennap kapunk vagont. Ügy dolgozzanak — figyelmezteti búcsúzásul áz igazgató Holló Istvánt. Javult a hangulat Jászai Károlyné, a pártvezetőség tagja, a pénzügyi csoport vezetője: . — Jelentősen javult a gyárban a hangulat a béremelés óta. Valamelyest ellensúlyozni tudják így a növekvő inflációt. Igyekeztek differenciáltan elosztani a béremelé —e szánt pénzt. A kiválóan teljesítő műszaki vezetők, gazdasági és számviteli szakemberek 1000—1300 forint fizetésemelést kaptak. — Kezd elfogadottá válni nálunk, hogy a jó munkás, a jó gazdasági és műszaki vezető és a jó kereskedő csak együtt lehet okos és eredményes. Ez fontos felismerés — így az igazgató. Czégé Sándor szerkesztési Csoportvezető: — Tizenkét éve dolgozom itt. Ez a júliusi volt a legnagyobb fizetésemelésem. Most 1050 forintot kaptam. Ennyire nem számította~\ Ha arra gondolok, hogy vajon ezzel a pénzzel jobban élek-e, az nem biztos. Ha azt számítom, hogy áremelések vannak, tény, hogy valamit kompenzál. De ... a közérzetem javult. Érzékelhető a hangulat javulás valamennyi műszakinál, munkásnál, gazdasági irányítónál. Noha jól tudják, a kibontakozásért keményen meg kell dolgozniuk. — Nagyon fontos, hogy rossz intézkedésekkel fent- ről ne rontsák és ne mélyítsék tovább a közhangulatot, a válságot — így Muszbek, a párttitkár. — Ha itt rakjuk a bizalom falait, a másik oldalon legalább ne bontsák — summáz Maczurka István. Hogyan is mondta a brigádvezető? Munka . van, anyag, alkatrész van és tervdokumentáció is. És most egy picike remény is. Bíznak megőrzésében és növelésében, a sikeres évzárásban. Kívánom, ne csalódjanak. Klórmész csomagolva Patika tisztaságú üzemben, gumikesztyűben csomagolják az asszonyok a klórme- szet a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet modern üzemében. A Compack Kereskedelmi Vállalattal ugyanis négy éve kötöttek egy megállapodást és ennek értelmében kisebb csomagokra bontják a klórmeszet, a babérlevelet, az Otthon kávét, a sót. Az indulás évében műtrágya-csomagolást végeztek a vajaiak a Compack megrendelésére, és a vállalat any- nyira meg volt elégedve a munkával, hogy dinamikusan felfuttatták a termelést. Míg 1984-ben az éves árbevétel mindössze 3 millió forint volt, addig az idén 20 millió forinttal számolnak. Ebből a tiszta nyereség 2 millió forint körül lesz. Mint azt Czimbalmos Károly, az export-import csomagolóüzem vezetője elmondta: a jelenlegi létesítményekkel és a rendelkezésre álló technológiával reálisan 25 millió forint körüli termelési értékkel számolhatnak. Éppen a partneri kapcsolat, a biztonságos termelés és a foglalkoztatás érdekében bővítik az üzemet. Épül egy szabadtéri rakodó, valamint sótárolásra egv 93 méter hosszú és 15 méter széles csarnok. A klórmész- csomagolót az év szeptemberében adják át. Különösen ez a munka veszélyes, a levegővel egyesülve a nyálkahártyát ingerlő, szúrós szagú gáz keletkezik, éppen ezért az itt dolgozók munkahelyi pótlékot kapnak. Farkas Kálmán Só Vajáról. Havonta 200—250 tonna NDK-importsót jódoznak és csomagolnak a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet csomagolóüzemében. Képünkön: 1 kilogrammos zacskókba csomagolják a jó minőségű sót. (Császár Csaba felvétele) Minél több tanfolyamra eljutni... B oldogságot és büszkeséget érzett, ahogy belépett az írószerbolt ajtaján. Első osztályos leányának jött megvenni a szükséges felszereléseket. Belegondolt: hogy szalad az idő! Szeptembertől már iskolás a gyermek, s ez fordulópont egy apa életében is. Kicsit változtatni kell eddigi szokásain, másképp kell beosztani az idejét, hogy minél többet tudjon foglalkozni majd vele. Nem lenne jó, ha már az első napokban kudarc érné a kicsit. Az eladónő elővett egy táblázatot, és aszerint kezdte ösz- szeállítani egy leendő elsős csomagját. Tett ki a pultra füzetcsomagot, füzetcímkét, csomagolópapírt, betűkivágót, vízfestéket, rajzlapot, rajztáblát, dallamkirakó készletet, hur- kapálcikát, szám- és jelkártyát. Tovább nem tudott figyelni, gondolatai elkalandoztak. Maga előtt látta a pár napos babát, majd visszaemlékezett arra a napra, amikor először merte megfürdetni. Hatalmas tenyerében szinte elveszett az az apró test. Eszébe jutottak azok az elalvás előtti percek, amikor estéről estére Hófehérke csodálatos történetét kellett elolvasnia. Szinte már kívülről tudta, de mindig úgy tett, mintha olvasná. Nemsokára erről az élményről is le kell mondania, hiszen jövőre a kislány már önállóan fogja olvasni a könyveket. Az eladónő hangja hozta vissza a jelenbe. Még mindig a táblázatot nézte, és hozta az újabb és újabb eszközöket: zsírkréVásárlás tát, gyúr mát, írólapot, színes papírokat, játékpénzt, mérőszalagot, logikai játékot, ollót, dobókockát és természetesen az iskolatáskát is. MM őst már csak a IWI fizetés volt hátra. Amint meglátta a számológépen az összeadás végeredményét, kezdeti boldogsága és büszkesége azonnal tovaszállt. Pénztárcájában ugyanis csak egy árva ezerforintos lapult, a kijelzett ősz- szeg pedig jóval meghaladta ezt az értéket. Sűrű bocsánatkérések közben visz- szatett néhány tárgyat, fizetett, és mint egy vesztes hadvezér, gyorsan távozott. M. M. L. Drága-e a drága? Beszélgetéseimből, tapasztalataimból tudom, hogy vállalataink, szövetkezeteink, hivatalaink nem mindegyike engedi el szívesen dolgozóját számítástechnikai tanfolyamokra. Egyrészt olyan megfontolásból, hogy ezeknek elég borsos árúk van, másrészt azért, mert addig valakinek" helyettesítenie kell a távollévőt. Inkább felsőfokú végzettségű szakembereket vesznek fel,' és elvárják tőlük, hogy önképzés útján tartsanak lépést a szélvészként fejlődő tudományággal. Nemrégiben az egyik kisszövetkezet elnökét faggattam erről a témáról. Neki a következő volt a véleménye: — Csak úgy tudunk versenyben maradni a konkurenciával szemben, ha naprakészek vagyunk. Nem arra törekszünk elsősorban, hogy minden technikusunk magasabb végzettségű legyen, hanem azon vagyunk: minél több tanfolyamra jussanak el. Két munkatársunk például egy hónapot töltött a nyár elején az NDK-ban, a Robot- ron-cégnél, míg a többiek itthon vesznek részt rendszeresen szakmai továbbképzésen. — Tudjuk, hogy ezeken a tanfolyamokon csak húsz százalékban hallanak újat dolgozóink, de úgy gondoljuk, hogy ez is jól kamatozik számunkra. Hozzáteszem, nem olcsó mulatság egy ilyen távoliét költségeit fedezni. Arra azonban még rágondolni is rossz, mi lenne, ha valamilyen új gépet nem tudnánk megjavítani, vagy megrendelőinknek nem tudnánk tanácsokkal segíteni. Elpártolnának tőlünk és még csak meg sem sértődhetnénk. Nem biztos, hogy az a drága, ami drágának látszik. Hogy is mondta a szövetkezet elnöke? ....... úgy tudunk csak versenyben maradni, ha naprakészek vagyunk ... minél több tanfolyamra jussanak el... nem biztos, hogy az a drága, ami drágának látszik ...” Talán érdemes elgondolkodni ezeken a mondatokon. Száraz Attila
