Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1988. augusztus 20. Nem késhetünk megtalálni a legjobb megoldásokat Beszélgetés Bániczi Gyula megyei tanácselnökkel • Hogyan érzi magát az idei alkotmány ünnep előtt a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács elnöke? — Nagyon izgalmas a kérdés, hiszen ma egy felelős ember — dolgozzék bármilyen beosztásban — sokfajta érzéssel telített. Az országos pártértekezlet után új helyzet alakult ki, a politikai intézményrendszer átalakítása felgyorsult. Sok tekintetben nagyobbak a lehetőségek, önállóbb lehet a gondolkodás és sürget a cselekvés. Egy demokratikusabb. nyíltabb irányítási módszer igénye reményt kelt bennem is és ambicionálják az embert. Sok viszont a tisztázatlan kérdés is. Nemrégen folytattunk egy komoly beszélgetést a helyi tanácsok vezetőivel, a megyei tanács tagjaival. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon is igénylik az önállóságot, területüknek valóban felelős gazdái akarnak lenni. Am a jó döntésnek feltételei is vannak. Számunkra a nyilvánosság sem friss keletű téma. A tanács ülései jogilag is nyilvánosak, viszonylag megfelelő a lakosság tájékoztatása is. A lehetőség és a gyakorlat között azonban nem ritkán nagy az űr. Mert állíthatjuk-e vajon, hogy minden érdemit tudnak a tanácsok, a tanácstagok, hogy ezek alapján informálhassák a lakosságot a telekelosztástól a segélyek megítéléséig mindenről, hogy döntéseiket indokolni is tudják. És vajon megkezdtük-e gyakorolni, természetessé sikerült-e tennünk, hogy a tanácsi tisztségviselők, illetve az apparátus tevékenysége kapcsán felvetődő észrevételeket, bejelentéseket követő kivizsgálások eredményéről a közvéleményt — mindenekelőtt a tanácsok tagságát — tájékoztassuk? „végigkíséri a megyét a tőkeszegénység..." • Vagyis a demokratizmus kiteljesedésének útja kacskaringós és göröngyös. Ez az oka a vegyes érzésnek? — Ez is. Mindemellett rengeteg a tisztázatlan kérdés, a bizonytalansági tényező az elvekben, a gyakorlatban, a gazdaságban. Azután negyedik éve töltöm be ezt a posztot és minden évben nehezebb és nehezebb a jogos igények kielégítése, a problémák megoldása. Közelebbről? — A gazdasági helyzettel párhuzamosan csökkennek a lehetőségek a lakosság élet- körülményeit jelentősen befolyásoló infrastrukturális fejlesztésekre. Kevesebb jut például lakásra, de mindenekelőtt nyomasz- tóak a közismert és növekvő foglalkoztatási gondok. Áz utóbbiról: alkotmányos jósa és köteles- sége minden munkaképes állampolgárnak, hogy képességei szerint dQlgozzék. Ezzel együtt számos, megyénkben élő nem talál munkát, vagyis nem képes jogait gyakorolni, kötelességét teljesíteni... ;— Áz okokat annyiszor leírták, megfogalmazták már, hogy az szinte közhellyé Válik, de hát e témáról nem lehet nem beszélni. A gondok lényegét én abban látom, hogy ez a megye tulajdonképpen soha nem tudott elég kenyeret, jó megélhetést adni az' itt Született embernek. Nemcsak a rossz minőségű, hanem a kevés föld miatt is. Talán már nem sokan tudják, hogy egy emberre vetítve itt tudták a legkisebb darabka földet juttatni 1945-ben. És ettől a gyenge és kevéske földtől várjuk, hogy az aktív keresők harmadának, nem ritkán felének adjon kenyeret. (Ez az arány a Dunántúlon 20 százalék sincs, Nyugat-Európában maximum 15, az USA-ban 5—8 százalék körüli.) Az iparban nulláról indultunk. Egy roppant megkésett ipartelepítés kezdődött el tulajdonképpen most húsz éve! És ugyancsak végigkíséri a megyét a tőkeszegénység, az eladósodottság, amin a legjobb kezdeményezések is sorra elakadnak. Itt van mindjárt egy friss adalék. A megye számára nagyon fontos lenne két új gazdasági társulás, a Szatmártej és a Beregtej. Most panaszolta a beregdaróci tsz elnöke, hogy egy éve nehezen összekapart százmillió forintjuk az ÁFA és az áremelkedés révén megnövelt költségekkel nem képes megállni a lábán,' több pénzük pedig egyszerűen nincs. És ugyanezzel küszködik a megye sok más gazdasága. • Egy átok ül rajtunk, amelytől nem lehet megszabadulni? — Nem nevezném azért átoknak. Amit felsoroltam, azok tények. Az is tény, hogy van azért nálunk sok érték is. Mindig sok történt azért, hogy a felnövekvő nemzedék már ne legyen az ország segédmunkást „előállító” megyéje. Erőn felül fordítottunk a szakmunkásképzésre, ez részben azért volt: ha ipart kérünk, senki ne hivatkozhasson arra, hogy nincs szakemberünk. És azért is, hogy ha a megyében nem lehet elhelyezkedni, legalább szakmával boldoguljon másutt a szabolcsi fiatal. Egyáltalán nagy szükségünk van a szaktudásra. Különösen most, amikor a vállalkozó típusú ember kerül , _ előtérbe. Napjaink örvendetes kísérő jelensége, hogy megnőtt az érdeklődés a mezőgazdasági szakközép- és a szakiskolák iránt. Ebből arra következtetek, hogy a mezőgazdaságban gyarapszik a kezdeményezés, a szakszövetkezetek, szakcsoportok igénylik a tudást. Ugyanígy megnőtt a kereskedelmi szakképzettség iránti igény. Ügy vélem, egyébként sem szabad egy megyének egy „lapra”, a nagyiparra, a nagyüzemi mezőgazdaságra feltenni mindent. Jobban fel kell készítenünk az embereket minden olyan tevékenységre, amely munkaalkalmat teremt, pénzt hoz a konyhára. Rendkívüli szerepe lehet a szolgáltatásnak, az idegenforgalomnak, a kisvállalkozásoknak. Egyáltalán: minél több embert ösztönözzünk arra, hogy vállalkozzék és mégegyszer vállalkozzék. Amikor ezekkel teljesen egyetértek, megkór- ^ dezem, nem mentjük fel ezzel magunkat az országos és a megyei vezetés kötelezettségei alól? ' — Nem! Vitába szállók azokkal a véleményekkel, melyek szerint nincs határozott elképzelésünk a munkahelyteremtésre, nem képviseljük elég eréllyel a megyét. Hogy most csak az elmúlt három évvel számolok el, az azért van, mert ezért az időért már közvetlenül is felelős vagyok. 1985-ben a kormány, előtt volt a megyei tanács vb munkája és ott vastagon letettük az asztalra a helyzetet — bejöhet hozzánk bárki és elolvashatja. Tulajdonképpen ennek alapján született a minisztertanácsi program az elmaradott térségek fejlesztésére. Ennek keretében 1986 és 1990 között a kormány az országos 3 milliárdos összegből 840 millió forintot tervezett megyénkre. Ebből három menetben kaptunk eddig 282 milliót. • Vagyis pontosan az egyharmadát. Nem sikerült tartani a tervezett ütemet. — De sikerült. Eredetileg is a következő két évre tervezték a pénz nagyobbik részének juttatását. A problémát abban látom: egyes minisztériumnál, országos főhatóságoknál nem sikerült elérni, hogy a pénzelosztásnál jobban vegyék figyelembe az elmaradott térségek sanyarúbb helyzetét. Az igazsághoz tartozik, hogy nem kis pénzt kaptunk ez időben talajjavításra, állattenyésztő telepek rekonstrukciójára, erdők telepítésére. Tehát felelősséggel állitja, a megyei tanács minden alkalmat megragadott és kihasznált arra, hogy a foglalkoztatási gondok megoldásához támogatást szerezzen a kormánytól... — Nem állítom, hogy minden egyes alkalmat jól használtunk ki, de azt igen, hogy jól ki akartuk használni. Jó segítőink voltak ebben a vasasszakszervezet és a SZOT is. Nem utolsó sorban ennek köszönhetően jött létre a kormány külön foglalkoztatási alapja, amelyhez pályázat útján lehet jutni. Eddig 337 milliót osztottak fel e címen az országban és ennek közel egyharmadát — 107 milliót — a mi pályázóink nyerték el, s 1231 ember részére teremthetünk így új munkahelyet. Jelenleg is jó néhány pályázat vár remélhetőleg kedvező elbírálásra. „Bármilyen hangosak vagyunk, ezzel nem jutunk előre. Amikor lapunkban azt olvassák az emberek, w hogy Nyíregyházán, a megyei tanácson tárgyalt X. Y. miniszter, államtitkár, akkor magában felteszi a kérdést: vajon eléggé hangsúlyozzuk az itteni bajokat, gondokat? — Vagyis, hogy elmondjuk-e kendőzetle-f nül, tálaljuk-e helyzetünket tárgyalópartnereink elé? Tanúsítom, nincs olyan tárgyalás, alkalom, amikor ezt nem tennénk. Hogy elég harciasak voltunk-e? Én meggyőződéssel mondok igent, annak ellenére, hogy vallom: ma nem annak van az ideje, hanem a szakszerűségnek. Bármilyen hangosak vagyunk, ezzel nem jutunk előre. Felül kell vizsgálni a megyei tanács apparátusának hozzáértését is, mért mindennél előrébb való, hogy mindent a tények alapján, a szakmai hozzáértés nyelvén tolmácsoljunk a jövőben. Azon is el kell gondolkodnunk, mennyire tartható, hogy csupán máshonnan tudjuk elképzelni a szabolcsi iparfejlesztést, miközben saját nagyvállalataink sem nagyon törekszenek újabb munkahelyek teremtésére. Idén márciusban tanácsunk alaposan áttekintette a foglalkoztatást, ami után a párt- bizottsággal együtt közvetlenül a kormány elnökéhez fordultunk: segítsen gondjaink átfogó megoldásában. Mert nálunk másokénál jóval súlyosabb a helyzet. A régtől munka nélkül maradiakhoz csatlakozott sok, most szakmát szerzett fiatal és helyből is felszabadul a munkaerő egy része, de a korábbról távolsági ingázók is visszajönnek gondjainkat tetézni. ^B Mi lett a Grósz elvtárshoz eljuttatott anyag sorsa? — Nemrég levelet kaptunk az Országos Tervhivatal elnökétől, amelynek lényege, hogy az OT-val, a MÉM-mel és az Ipari Minisztériummal egyeztetve dolgozzunk ki egy átfogó regionális koncepciót a társadalmigazdasági és foglalkoztatási gondok megoldására. Ebben elemeznünk kell a jelenlegi helyzetet, kidolgozni a fő fejlesztési irányokat az iparra, a mezőgazdaságra, de még a gyógyvizekre és a folyókra alapozott turizmusra is. Hasonló helyzetfeltáró é^ rfpegQldó szerepet vállal az Országgyűlés ipari "bizottsága is, amely hamarosan nálunk ülésezik. ^B Nem késtünk el a sa.iát foglalkoztatáspoli- ^ tíkai-ipartelepítési koncepció megalkotásával? — Egy megyének lehet hosszú távú és kitűnő iparfejlesztési koncepciója, de ha ilyen nincs az országnak, ‘ vajon mennyi a mienk realitása? Hiába határoztuk volna el, mondjuk, a személygépkocsi-alkatrész, vagy az elektronikai iparág fejlesztését, ha az nem esik egybe a központi elképzeléssel a tervutasításos világban. Ma viszont hiába adnánk elsőbbséget bármilyen modern iparágnak, ha nem tudjuk vonzani a beruházót. Űj helyzet állt elő és ennek megfelelően kell gondolkoznunk, cselekednünk. A megye elsősorban az infrastruktúra, a termelési struktúra, a szakemberképzés fejlesztésével teheti vonzóvá magát az ipar számára. Az viszont kormányzati feladat maradt, hogy a Szabolcsba-Szatmárba beruházni szándékozóknak különböző előnyökkel kedvezzen. Ezért most nekünk egy Ilyen típusú programot szükséges kidolgozni a kormányzati szervekkel közösen. És a program kidolgozásában támaszkodnunk kell a megye szellemi erejére, túl az országos intézmények részvételén. A mezőgazdaság esetében ez már megtörtént, most keressük a megfelelő partnert egy ipari és egy szociálpolitikai koncepció kidolgozásához. ^B Egyáltalán Van saját vonzereje 'Szaboles- Szatmárnak? — Lehet. Például egy igen jól fejlett ipari park. Ismétlem igen gól fejlett, ami nem ugyanaz, mint a húsz évvel ezelőtti volt. Amely a tőkét ma is meg képes fogni. Az ipart korábban idecsalogató tényező a tömeges és olcsó munkaerő volt, ez ma már nemigen vpnz vállalatot. A mai koncepció legbizonytalanabb része, hogy valóban olyan iparágat teremtsünk, amely a holnap számára dolgozik majd. Csakhogy a helyzet szinte napról-napra változik. A hetedik ötéves terv indítása előtt benyújtottuk az Ipari Minisztériumhoz pályázatunkat elektronikai és személygépkocsi-alkatrész gyártó üzemre.. És az eredmény? Az országban is sok bizonytalansági -tényezők .miatt nem sokra mentünk. Korábban esküt tettjink rá,, hogy néni telepítünk könnyűipari ijzemet. Ma pedig? Minden egyes munkahelynek Örülünk, akkor is, ha az varrodai. Abban sem vagyok biztos, hogy nekünk elsősorban vagy kizárólag pénz kell az ipar telepítéséhez. Legalább olyan fontos: a kormány köz- gazdasági kedvezményt adjon a letelepülni szándékozó vállalkozóknak, hogy a nyolcadik ötéves tervben is kiemelten kezeljenek minket. Nem akarom munkatársaimat, magamat felmenteni, ha nehezen alakulnák a dolgok. Itt van például a nyíregyházi gyógyszálló ügye. Három év kemény munkája van mögötte, megszámolni is alig tudom, hány tőkés partnerrel tárgyaltunk — és eredmény még nincs. Sok a buktató, ami ma még gátolja a külföldi tőke beáramlását, a vegyesvállalat alapítását. Mindenki várja és joggal, hogy a társasági törvény elfogadása e tekintetben is segít. Tagadhatatlan, nekünk is vannak gyengeségeink. Például, hogy a gyógyszálló ügyére visszatérjek, az idegen- forgalmi fejlesztés talán legnagyobb gátja nálunk a nagyon alacsony szintű, igénytelen vendéglátás. Ez pedig közel sem a péhzhiány kérdése. Itt is lényeges változásnak kell bekövetkezni. ^B Az előbb partnereket említett a fejlesztési koncepció elkészítéséhez. Kutatóintézetekre gondolt? — Részben igen. A közelmúltban elfogadott idegenforgalmi koncepcióban már nagymértékben benne volt az országos szakközvélemény. A megyei tanács számára már az sem új, hogy bevonja a tagjait a döntések előkészítésébe. Hogy ez mennyire nem formális: nem ritkán hónapok állnak rendelkezésükre véleményük kifejtésére, ütköztetésére. A Berecz János legutóbb Nyíregyházán java- solta, hogy forduljunk szellemi segítségért az innen elszármazott szabolcsi tudósokhoz, akik bizonyára szívesen fogadják a megkeresést ... — Meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget is, ezzel nem élni kár lenne. A fis bizonyosan nem merült még ki a lehe- ” tőségek sora ... — Nagyon nagy tartalékunknak tekintem, ha szakítani tudunk a kényelmessel, a megszokással, az ismeretlentől, az újtól való félelemmel. Sok a gondunk-bajunk, de ha rangsorolnánk, talán a legnagyobbnak azt tartom, hogy túlságosan sokszor és sok helyütt kérdezzük még mindig mások javaslatai kapcsán, „minek az?” ahelyett, hogy letennénk a saját javaslatainkat is az asztalra, variációkat keresnénk a megoldásra, egy szóval dolgoznánk ahelyett, hogy mondjuk az „igét”, vagy a kifogásokat keressük. „ne a keret legyen a fontos, hanem a tartalom n M Sok a teendőnk, s úgy hiszem, sok Időnk nincs várni, amíg beérik a gyümölcs ... — A realitásokhoz tartozik, hogy azt is elismerjük: 1986-tól a lakosság életkörülményeiben születtek a legjelentősebb változások. A faluvillamosítás befejezése utáni legjelentősebb, valóban történelmi változást, hogy tíz község kivételével vezetékes, egészséges ivóvíz lesz a megyében lakóknak, 3 ezer kilométer hosszú gerincvezetéket kiépíteni nem minden megyének sikerült! Dolgozunk már az újabb nagy jelentőségű fejlesztésen, a szennyvízhálózat kiépítésén. Még mindig megvan a reményünk a 284 általános iskolai tanterem megépítésére, bár itt késésben vagyunk. És . évtizedek pta húzódó problémákat sikerült' megoldanunk, ‘ mint á’ mátészalkai állomás, a kisvárdáí felüljáró — ezek miatt képviselők buktak meg. Nagyot változott az egészségügy. Minden gondunk mellett is, most igazi elmozdulást tapasztalunk a telefonhálózat korszerűsítésében. A mátészalkai, nyírbátori, fehérgyarmati és vásárosnaményi jelentős postai fejlesztések következtében igazi változás következik be a legelmaradottabb térségek hírközlésében. Most arról tárgyaltunk a postával, hogy mielőbb induljon el Nyíregyházán egy 20—25 ezres telefonközpont építése, amely hosszú távon jelent megoldást. Csupán ez egymilliárdos beruházás! E fejlesztések eredményei 1990 után fognak beérni. • Kanyarodjunk vissza az elejére: de most már a mggye lakosságának közérzetére. Képesek lehetünk azt a mai körülmények között is pozitívan alakítani? — Attól, hogy szegények vagyunk, még lehetünk tiszták, rendesek. Szerintem sok múlik azon, hogy a köz szolgálatára rendelt valamennyi munkás — és ebben én nem csak a tanács dolgozóit értem — figyelmesen, demokratikusan, lelkiismeretesen intézi az ügyeket, valóban szolgálja a lakosságot. ^B Nehéz napok, hónapok, évek vannak mögöt- tünk és előttünk. A tanács elnöke szerint milyen a reményünk a kilábalásra? — Hogy látom a jövőt? Egész társadalmunk — s ez alól megyénk sem kivétel — egy jelentős és mindenre kiterjedő változás előtt áll. És megismétlem: Szabolcs-Szat- márra vonatkoztatva elsőrendűen fontosnak tartom az időtényezőt. Nem késhetünk megtalál! ■ a legjobb megoldásokat, időben végrehajtani a szükséges változásokat a gazdasági, a kulturális, az állami és a társadalmi életben. Főképp ez dönti el egy ilyen időszakban: az elmaradásunk mélyül, vagy a felzárkózás kap zöld utat. Képesek vagyunk- e például megtalálni a korszerűt a mezőgazdasági üzemszervezésben, vagy még hosszú idéig azon siránkozunk, hogy „már megint változtatni kell”... Ettől nagy mértékben függ sok-sok falu sorsa. Ha a szakszövetkezet keretei között kell a megélhetés további útját keresni, akkor tegyük azt és ne meditáljunk, ne siránkozzunk. Soha ne a keret legyen a fontos számunkra, hanem a tartalom, az emberek jobb megélhetése. Ne féljünk felrúgni a megszokott rendet, ne féljünk vállalkozni, mert nem ad számunkra sok időt az élet. Szerintem az sem igazán tartalmi kérdés, hogy lesz-e vagy nem megyei pártértekezlet. A lényeg abban van, hogy mire mennyi időt fordítunk, hogy jó elképzeléseink legyenek, amelyekkel kilépünk az emberek közé, amelyekkel az események élére állhatunk. Ezen és nem a személyes jövőn szabad egyedül meditálni ma minden párttagnak, vezetőnek. S, hogy miként teszem a kötelességem, azt fogja a köz megítélni. Kopka János KM e
