Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
Á Kedves Olvasó hetek óta értesülhet arról, milyen drámai a helyzet az újságpapírfronton. Mégsem lehet belenyugodni abba a helyzetbe, amely mára a szovjet papírt felhasználó napilapokat — köztük a Kelet- Magyarországot is — terjedelemkorlátozással, illetve a napi árusításra kerülő példányszám bizonyos csökkenésével sújtja. Bármilyen fájó, mást nem tehetünk, mint hogy végrehajtsuk az illetékes kormányzati szervek döntését. Ezek szerint további intézkedésig a napilapok hetente átlagosan négy oldallal csökkentett terjedelemben jelenhetnek meg. Más lehetőségünk nem lévén — hiszen a lapunkat előállító Nyírségi Nyomda papírkészlete is csupán máról-holnapra elég — a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt is megpróbáltuk kikérni az olvasó véleményét: milyen módon takaríthatjuk meg a legkisebb zökkenővel az említett papír- mennyiséget? Űgy-e, hogy meghagyjuk a szombati 16 oldalt és hétfőn csupán 4 oldalas lapot adunk ki, vagy akként, hogy marad a hétfői 8 oldal és a szombati terjedelmünk csökken? Mindkét eshetőség fájdalmas, választani kellett. Mint azt a Tisztelt Olvasó a mai lap kézbevételekor tapasztalja, az utóbbi lehetőség mellett döntöttünk. Abban a reményben, hogy ez a terjedelem-csökkentési kényszer csupán átmeneti lesz, mert ütemesen érkeznek majd a második fél évre lekötött szovjet papírszállítmányok, s mert az illetékes magyar kormányzati szervek megteszik végre azt a régen megérett lépést, hogy ilyen helyzetben kötelezzék a papírelosztás illetékeseit: az olcsó szovjet újságpapírt kizárólag napilapok előállítására lehessen felhasz- j nálni. Ebben a reményben kérjük nehéz szívvel megtett kényszerlépéseink megértését lapunk olvasóitól. Az olvasótól, akinek hűségét, érdeklődését, biztató, elismerő, vagy éppen munkánkat bíráló szavait bátorításnak, a bizalom, a ragaszkodás jelének fogtuk, s fogjuk fel. Ügy véljük, hogy ma, amikor a nyíltság, a nyilvánosság, a demokratizmus, a közügyeinkbe való beleszólás igénye és lehetősége rendkívül nagy feladatokat ró a tájékoztatásra, nem utolsósorban szerkesztőségünkre, nem lehet tartós e kényszerű lépés. Most amikor soksok más gondunk közepette, szándékainkkal ellentétben az újságárak megnövekedésének újabb terhe is várható, szeretnénk úgy átvészelni ezt a néhány hetet, legfeljebb hónapot, hogy legalább a lap tartalmában ne szegé- nyítsük az olvasót, hogy a számára legfontosabb események lényegi mondanivalójáról tudósítsunk, hogy lakosságunk véleményének is adjunk helyt egyúttal. Szeretnénk állandó rovatainkat megtartva úgy átrendezni a la-- pót, hogy abban a Tisztelt Olvasó mindent megtaláljon, amit megszokott, megszeretett korábban. Amikor ezúton is megköszönjük százezres olvasótáborunk megértését, változatlan ragaszkodását, kérjük további javaslatait is, hogyan szerkesszük lapunkat addig is, amíg visszakapjuk, — sőt reményeink szerint még növelhetjük is — korábbi terjedelmünket az olvasó és j az őt kiszolgáló újságíró 1 közös örömére. Kopka János Új konzervüzem gazdasági társulásban XLV. évfolyam, 193. szám ÄRA: 2,20 FORINT 1988. augusztus 13., szombat Konzervüzemet avattak tegnap Szamossályiban, az Üj Élet Termelőszövetkezetben. Az új létesítményt — amely 8 millió forintba került — közösen hozta létre a termelőszövetkezet a kiskunfélegyházi Primőr Kisszövetkezettel gazdasági társulásként. Kilenc ország 360 atlétája a rajtnál Heg kezdődött Nyíregyházán az Ifjúsági Barátság Verseny Színpompás megnyitó a stadionban e Az utolsó pillanatban befutottak a kubaiak • Pénteki magyar öröm: Szabó bronzérme Az üzemben a termelő- szövetkezethez tartozó két helység — Szamossályi és Hermánszeg — háztáji gazdaságainak zöldségeit dolgozzák fel. A teljes termelése évi 200 tonna lesz. A megyeszékhely vásárlói előtt nem ismeretlenek az úgynevezett hideg úton előállított tartósított zöldségek. A közelmúltban a Bács megyei cég által készített mintából már próbaárusítást tartottak. Sóban, ecetben, fűszerezve eltett uborka, paradicsom, paprika volt kapható Nyíregyházán. A Primőr nevű cég által szállított technológiával és műanyag dobozokban mostantól kezdve immár a szatmári asszonyok szája íze szerint ízesített zöldség hagyja el a Szamossályiban létesült konzervüzemet. Az új gazdasági társaság a nyereségen — és természetesen az esetleges veszteségen — 70—30 százalékos arányban osztozik. Hét és fél milliós árbevételre számol a szamossályi Üj Élet Termelőszövetkezet „Szeretettel köszöntjük vendégeinket” — hirdeti a felirat Nyíregyházán, a városi stadionban. Az 1988. évi atlétikai Ifjúsági Barátság Verseny résztvevőit köszöntő feliratot a szívélyes házigazdák maradéktalanul valóra is váltják. Amire a szabolcsi megyeszékhely oly régen készül, amire a verseny vezérkara hónapok óta hatalmas erőket mozgósít, végre kezdetét vette. Pénteken a stadionban lezajlott a színpompás ünnepi megnyitó, melyre több száz néző volt kíváncsi. A pálya betonkaréjában égett a nyár, a nagy Zuhanyrózsából ömlött a meleg, 30 Cel- sius-fok felett volt a hőmérséklet. Pontosan 15 óra 30 perckor a nyíregyházi majorettek majd az Ifjú Gárda zenekara bevonulásával kezdetét vette a megnyitó. A dísztribünön helyet foglalt Sze- merszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára, Gazda László, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, valamint a megyei tömegszervezetek, a fegyveres szervezetek képviselői. Megkezdődött a bevonulás, egymás után következtek a nemzetek csoportjai: Bulgária, Kuba, Csehszlovákia, Koreai NDK, Magyarország, Mongólia, NDK, Lengyelország, Szovjetunió. A Rákóczi- induló hangjaira az északi kapunál feltűntek a zászlóvivők. A stadion árbocaira, a Himnusz hangjai mellett kúszott fel a magyar, az IBV és Nyíregyháza város lobogója. Gyúró Imre, az IBV szervező bizottságának elnöke köszöntötte a pályán felsorakozott csapatok képviselőit, majd Morvái Béla, az IBV állandó magyar tagja nyitotta meg a versenyt. Rövid beszédében említette az esemény jelentőségét, kitért arra is, miért esett a választás éppen a szabolcsi megyeszékhelyre, Nyíregyházára. Félezer színes léggömb emelkedett a levegőbe, a stadion gyepszőnyegén kiterítették az IBV hatalmas zászlóját, elvonultak a csapatok, kezdetét vette a vasárnap estig tartó viadal. A sportág utánpótlásának számos világnagysága eljött a nyíregyházi versenyre. A legutóbbi kanadai ifjúsági világbajnokság 6 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérmese is Jósavárosi napok gyűlési képviselő mond ünnepi köszöntőt. Külföldi együttesek bemutatója kezdődik el 5 órától, amikor is lengyel és szovjet ének- és táncegyüttesek lépnek föl. Az egész napos mulatságot 8 órától kezdődő utcabál zárja. Másnap, augusztus 21-én délelőtt ismét gyermekfoglalkozások lesznek, majd délután családi vetélkedőket és bolhapiacot rendeznek. Este fél 9-től szabadtéri vetítésen az István, a király című filmet mutatják be. Számos sportrendezvényen is összemérhetik ügyességüket és erejüket a vállalkozók. ígérkezik az idei Ifjúsági Barátság Verseny. A megyei és a városi vezetők anyagi és erkölcsi támogatásával rendezett sportesemény bizonyosan jó hírét viszi a szocialista országokba. De nemcsak a verseny előkészítése volt zavartalan, ilyen az étkezés, az elhelyezés, a szabadidő hasznos eltöltése is. Azt hiszem, az ÁISH és a MASZ jól választott, amikor az idei IBV színhelyéül Nyíregyházát jelölte. (Folytatás a 12. oldalon) H Felvonják a zászlókat Alkotmányunk ünnepe alkalmából Nyíregyházán az idén is megrendezik a jósavárosi napokat. A kétnapos program megnyitójaként az 1-es számú iskola melletti téren augusztus 20-án 9 órától különböző gyermekműsorok várják a legfiatalabbá- kat. Az Alfa együttes után Vajda György, majd a debreceni Hangfogó együttes lép fel. Délután 2 órától koncertet hallgathatnak az érdeklődők a beatkorszak dalaiból és verseiből. A Re-Só-ék zenés paródiaműsora következik ezután. Háromnegyed ötkor Pregun István országelindul a nyíregyházi IBV küzdelmeiben. túlnyomó többségük szovjetek és NDK-beliek. Alighogy elkezdődött a nemzetközi verseny, nyilatkozatot kértünk Verb Mi- hálytól, az IBV szervező bizottság főtitkárától, a verseny eddigi tapasztalataival kapcsolatban. Ipari kiállítás és vásár nyílt Miskolcon A 12. Miskolci Ipari Kiállítást és Vásárt Dudla József, az MSZMP KB tagja, a Bor- sod-Ábaúj-Zemplém megyei pártbizottság első titkára nyitotta meg. Elmondotta, hogy az iparáról hajdan híres Borsod bemutatkozása a korábbiaktól eltérő vonásokkal is gazdagodott. Ez az áruseregszemle éppúgy szolgálja a tájékoztatást, mint a kereskedelmi kapcsolatok erősítését. Nem véletlen, hogy a miskolci kirakatban szerepelnek a szovjet, a lengyel és a csehszlovák kiállítók is. Pénteken délelőtt nyílt meg a miskolci vásár. 140 vállalat állított standot, s a vásárlók utcájában 40 kézműves és kereskedő várja az érdeklődőket. A máskor hűvös jégpályán az építőiparok remélnek érdeklődőket. Amint az a saj’tótájékoztatón elhangzott, a vásár rendezői a gazdaságosság, a korszerűség és a piacképesség jegyében nyitottak kaput. Kiosztották a vásár díjait is, az élenjáró technika kapott elismerést, de szavazhat a közönség is. A vásár augusztus 21-ig tart nyitva. A szabolcsiakat két cég képviseli: a BEAG Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi Universil Gyára, s a KAL- LUX Cipőipari Szövetkezet nagykállói üzeme. A miskolci megnyitón jelen volt Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke és Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbi-. zottság titkára. — Köszönettel tartozunk Nyíregyházának azért a fáradozásért, amelyet az IBV előkészítésében tettek. Ez az egyik legszebb stadion hazánkban, bárhol megállná a helyét. Az utóbbi évek legszínvonalasabb versenyének A megnyitó ünnepélyes pillanata ebből a tevékenységből, ami nem kicsiny dolog, hiszen maga a közös gazdaság sem a nagyok közé tartozik 1500 hektárjával. A termelés felfutásával nemcsak a már említett 35—40 dekás dobozokban hozzák forgalomba termelvényeiket, hanem a piac igényétől függően 18 kilós vödrökben, sőt 200 literes hordókban is. Harminc tagnap ad állandó munkát a konzervüzem, kezük nyomán a közös gazdaság egy-másfél millió forintos nyereségre számít. Mivel a tartósítás áthúzódik tavaszra is, ez az összeg megoszlik az évben, ezáltal könnyebbé teszi a termelőszövetkezet pénzügyi gazdálkodását. A tegnapi avatáson részt vevők uborka és paradicsom savanyításának lehettek tanúi, később indulnak paprikával, majd céklával, káposztával. Szabolcsi termékek is bemutatkoznak