Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-30 / 181. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

1988. július 30. 0

'----------------------------------------------------------------------------->

Irodalmi hírlevél

a nyírségi „irodalmi tárlatból"

„Ki innen jön, az mind kevesli a költészet kis pózait...”

(Váci Mihály: Kelet felöl)

H

ogy kik azok az írók-költők, akiket egy táj magáénak tudhat, és kik azok az alkotók, akik egy tájat magukénak vallanak: nem is könnyű egyértelműen meghatározni. Ennek tudatában — vagyis a teljesség igénye nélkül és a tévedés jogának fenntartásával — kísérlem meg — mintegy irodalmi tárlatba rendezve — egyetlen rövid hírlevélben név szerint összegyűjteni azokat az írókat és költőket, akik — valamilyen jogon —, de elsősorban a születés és az itt-alkotás jogán a nyírségi tájhoz, a szatmári-beregi régióhoz tartoznak. Képzeletbeli irodalmi tárlatra hívom tehát az olvasót.

'Az irodalmi tárlat első termét a legkönnyebb benépesíteni: ide a klasszikus íróink kerülnek. Életművük már lezárt, s ide tartozásuk nemcsak születésük, de műveik és vallomásaik alapján is kétségtelen.

1. Bessenyei Sándor (Tiszabercel 1743 — Kelinc 1809)

2. Bessenyei György (Tiszabercel 1747 — Bakonszeg 1811) -(Nyh. 1940), 3. Kölcsey Ferenc (Sződemeter 1790 — Szat- márcseke 1838), 4. Krúdy Gyula (Nyíregyháza 1878 — Bp. 1933), 5. Móricz Zsigmond (Tiszacsécse 1879 — Bp. 19421

6. Váci Mihály (Nyíregyháza 1924 — Hanoi 1970).

Ezeknek az alkotóknak az életműve az e tájtól, a szülőföldtől kapott indíttatás révén magasodott fel az országig, Európáig. A képzeletbeli tárlókban olyan művek láthatók, mint az Ágis tragédiája, a Himnusz, A vörös postakocsi, A boldog ember és a Kelet felől. Elsősorban általuk lett része e régió a nemzeti irodalomnak, az egyetemes emberi kultúrának.

Az irodalmi tárlat második kiállítási termében azok az alkotók kaptak helyet, akik már szintén nincsenek köztünk, tehát örökségünk részét képezik, ám életművük minőségben és hatásban nem hasonlítható össze az előbbiekkel. Irodalmi tevékenységük, alkotásaik és a megye szellemi életében betöltött szerepük jogán azonban méltó tagjai irodalmunknak. Bemutatásukat most is születésük időpontja — és nem nyilvánvalóan különböző érdemeik — szerint végzem.

T. Galvácsy László (Rohod 1804—1838), 2. Komócsy Zoltán (Vencsellő 1836—1894), 3. Czóbel Minka (Amarcs 1854— 1947), 4. Lőrinczy György (Nagykálló 1860—1941), 5. Vie- tórisz' István (Nyíregyháza 1868—1954), 6. Andor Józsel (Nyíregyháza 1871—1918), 7. Vietórisz István (Nyíregyháza 1879—1965), 8. Zalka Máté (Tunyogmatolcs 1896—1937),- 9. Méreyné Juhász Margit (Kemecse 1902—1965), 10. Sarlós Ottó (Nyíregyháza 1905—19&8), 11. Gádor Béla (Nyír-? egyháza 1906—1961), 12. Kis Ferenc (Nagygéc 1908—1964),

13. Cserhát József (Balsa 1915—1969), 14. Bory Zsolt

(Nagykálló 1921—1984), 15. Fábián Zoltán (Nyíregyháza 1926—1983), 16. Sipkay Barna (Nyíregyháza 1927—1968),

17. Galambos Lajos (Kótaj 1929—1986), 18. Mester Attila (Nyíregyháza 1938—1985), 19. Várkonyi Anikó (Nagygéc 1942—1978).

És ide tartozhat még Huszti Jolán, akinek 1930-ban a Bessenyei Almanachban is jelent meg írása, Tartallyné Stima Ilona, aki 1931-ben Nyíregyházán adta ki A harminckettes ház c. regényét, vagy Jósa Jolán is, akinek Bessenyeiről szóló hangjátékát 1941-ben sugározta a rádió.

És ugyancsak ebben a teremben van a helye annak a néhány alkotónak, akik bár nem ebben a megyében születtek, de alkotó éveik egv részét itt töltötték:

1. Kelen László (Hosszúpályi 1893 —- Nagykálló), 2. Gulyás Pál (Debrecen 1899 — Nyíregyháza), 3. Fehér Gábor (Hajdúszoboszló 1893 — Nyíregyháza), 4. Szabó Lőrinc (Miskolc 1900 — Tiszabecs, Sóstóhegy).

A megyei irodalmi tárlat harmadik termében gyülekeznek mindazok, akik ma is élnek, tehát kortársaink. Ök vagy megyei születésük, vagy ide településük, vagy olykor csak itt töltött iskolaéveik alapján lehetnek tagjai e táj irodalmi panorámájának. Nagy örömünkre: igen népes alkotógárdáról van szó. Természetesen ez a csoport sem homogén: van közöttük József Attila-díjas költő és első- . kötetes novellista, életművét már magas szinten megalkotó, illetve pályája kezdetén álló költő egyaránt. A minőség és a mennyiség rendkívül nagy szóródást mutat tehát. Mégis: a reménység arra kötelez, hogy valamennyiüket bemutassuk.

1. Képes Géza (Mátészalka, 1909), 2. Rákos Sándor (Kál- mánháza, 1921), 3. Békési Gyula (Üjfehértó, 1924), 4. Boda István (Kisvárda, 1928), 5. Csák Gyula (Nyíregyháza, 1930),

6. Bartha Gábor (Bp. 1934. Mátészalka), 7. Bényei József (Tiszaladány, 1934. Nyíregyháza), 8. Rózsa András (Bp. 1935. Nyíregyháza), 9. Ratkó József (Bp. 1936. Nagykálló),

10. Udud István (Jánk, 1937), 11. Jene József (Gyulaháza, 1939), 12. Kulcsár Attila (Nagykároly, 1942. Nyíregyháza),

13. Cselényi I. Gábor (Nyíregyháza, 1943), 14. Bodnár István (Kisvárda, 1943. Nyíregyháza), 15. Balázs József (Vit- ka, 1944), 16. Kurucz Gyula (Nyíregyháza, 1944), 17. Szöl- lösf Zoltán (Jánoshalom, 1945. Nyíregyháza), 18. Aczél Géza (Ajak, 1947), 19. Nagy I. Attila (Debrecen, 1947. Nyíregyháza), 20. Nógrádi Gábor (Nyíregyháza, 1947), 21. Madár János (Balkánv, 1948), 22. Osztojkán Béla (Csenger, 1948), 23. Dúsa Lajos (Debrecen, 1948. Szamosszeg), 24. Nyilasy Balázs (Bp. 1950. Nyíregyháza), 25. Budaházi Zoltán (Mérk, 1951), 26. Tamási Orosz János (Bp. 1953. Nyíregyháza), 27. Jánosi Zoltán (Miskolc, 1954. Nyíregyháza),

28. Antal Attila (Sátoraljaújhely, 1956. Nyíregyháza), 29. Bornemissza Endre (Milota, ?).

Külön teremben lehetne berendezni az irodalomtudósok. kritikusok és irodalomtörténészek tárlatát. Az elhunytak közül jelentős szerepet játszottak megyénk szellemi életének irányításában pl.: 1. Sziklay László (Kassa, 1912. (Nyíregyháza 1934—41) — 1987), 2. Merényi Oszkár (Tótsóvár, 1895. (Nyíregyháza 1940—52) — 1981).

A ma is élők közül pedig két irodalomtudós, akiknek szoros kapcsolatuk van megyénkkel:

1. Király István (Ragály, 1921. Cégénydányád), 2. Czine Mihály (Hodász, 1927).

A ma is itt élő és alkotó irodalomtörténészek közül — eddigi teljesítményeik, könyveik, tanulmányaik okán — megyei irodalmi életünk szellemi irányítói közé tartoznak :

1. Margócsy József (Nyíregyháza, 1919). 2. Katona Béla. (Oros, 1925).

Bánszki István

V

_______________/

Csekei motívumok

Fejfák gótikája

Lakatos

fejfái

L

akatos József festőművész, aki jelenleg Sárváron él, azelőtt több é.vet töltött el Nyíregyházán, megyénk képzőművészeti életének egyik vezető egyénisége volt. A megyében fellelt motívumok erősen hatottak festészetének formavilágára, felfedezte Szatmár- cseke fejfáinak gótikáját, és újabb műveiben sorra megjelentek annak variációi. A tavalyi itteni tárlata óta egyébként Hatvanban, Egerben és Budapesten volt kiállítása. Képei az eredeti és valódi hagyományok ápolására hívják fel a figyelmet — szemben a kommersszel.

Folyóirat

A kortárs magyar dráma alakváltozatai

tallózó

Elméleti kérdés, hogy ' a nagy lelki megrázkódtatásokból ki lehet-e egyáltalán teljesen gyógyítani a nemzeteket. Ilyen nemzeti trauma mindmáig az, amit ötvenes évek címen szoktunk megnevezni. Bár a távolság már jó három évtizedes, még mindig csak a kivezető útnak járjuk egy szakaszát, amit többek között az is mutat, hogy a közelmúltig a legel- kötelezettebb kutatók se juthattak hozzá például a Rá- kosi-dokumentumok nagy részéhez. Nemes János, aki néhány éve a Társadalmi Szemlében írt Rákosi-élet- rajzot, most a Mozgó Világ júniusi számában közölt rendkívül tanulságos összeállítást az áttanulmányozott mintegy háromezer oldalból. A közelmúltig szintén tabutéma volt a kitelepítések sora. Az év elején mutatták be Gulyás Gyula és Gulyás János filmszociográfiáját a hortobágyi munkatáborokról. E mű forgatókönyvét közli az Alföld júniusi és júliusi száma. Törvénysértés nélkül. . . — ez,a mű címe, utalván arra, hogy a kitelepítések „szabályosan”, az akkori törvények szerint zajlottak.

Nemcsak a történettudomány, nemcsak a dokumen- tarizmus, hanem a szépirodalom is sokat tehet még az ötvenes évek hitelesebb megismeréséért. Ezt ígéri Ora- vecz Imre készülő versciklusa, amelyből több részlet jelent meg e hónapban is. A ciklus címe: Szajla (ez a szülőfalu), alcíme: tanulmányok egy regényhez. A júliusi Alföldben, Tiszatájban, Kortársban, a múlt havi Üj írásban megjelent darabok már jól kirajzolták e versciklus jellegét. Az 1942-es születésű költő gyerekkori falujának világa áll a középpontban, azt idézi fel ez a „verses regény'.

1 leoföhh üzenet: erkölcsi igényesség

örvendetes jelenség, hogy a kortárs magyar dráma- irodalom s a színház végre egymásra talált. Már jórészt a múlté az a terméketlen vita, „kié” a dráma: az irodalomé vagy a színházé? Ha előadják: immár „egyiké” sem, hiszen teljesen új — színházművészeti — minőség keletkezik, s abban egyaránt benne van az író, a rendező, a tervező, a dramaturg, a színészek s a többi munkatársak teljesítménye.

Ez a kölcsönhatás fölfedezhető a nyolcvanas évek valamennyi érdemleges drámai alkotásában. Illyés Gyula egyik utolsó színdarabja, a Sorsválasztók is a színház- zal való termékeny együttműködés jegyében született. S hogy mennyire így van, bizonyítja, hogy a mű alap- gondolata egy egész sor kortárs magyar színdarabban rezdül tovább: valami általánosabb, mások által is fölfedezett, fontosnak érzett mondanivalót fejezett ki Illyés. „Rendezni az igazságot még akkor is, ha maga a hazugság az élet!” — mondja Illyés egyik szereplője, történetesen épp színházi rendező (s a főhős pedig: a szí- inész!).

Morális tartás

A morális tartás, az erkölcsi igényesség a kortárs magyar dráma legfőbb üzenete. Azzal összefüggésben is, hogy kik vágyunk, mik vagyunk? Nem véletlenül kérdezi már u cím is Szakonyi Károly darabjában: Ki van a képen? A Svédországból hazalátogató Péter szembesül

itt múlttal és jelennel. Az „ismerd meg magad!” ógörög intelme fogalmazódik meg Nádas Péter egészen más stílusú, kevésbé hagyományos szerkezetű, előadásmódú Találkozásában is, hasonlóképp Kornis Mihály Kozma című tragédiájában (nem véletlenül foglalta kötetbe három darabját Kornis Ki vagy te címmel.) S ha tetszik: a Tamási Áron „népi szürrealizmusát” lebilincselő költői erővel folytató Sütő András Advent a Hargitán című munkájában is a megismerés, a különféle nemzedékek azonosságának és eltéréseinek rádöbbenés- szerű föltárulása a központi mozzanat. „Vallj színt!” — fogalmazza meg a legfőbb morális parancsot Illyés Gyula már említett szereplője, Tibor, a rendező. „A kívülállás illúzió!'' — szögezi le Péter, Szakonyi főhőse. Nem lehet állásfoglalás nélkül élni, döntéskényszerek hálója borul ránk, győz meg erről Szabó Magda is a Szent Bertalan nappala című drámájában, mely a kamasz zseni Csokonai Vitéz Mihály, a „kölyök” Debrecenből való eltávolítása kapcsán a „kisebbik rossz”, egyszersmind a nagyobb közösség érdekének a választását, a kompromisszum örök kötelezettségét ábrázolja rendkívül izgalmasan. Ugyanígy nyúl a kérdéshez Hernádi Gyula a Hagyaték című darabban: Arisztotelész, Nagy Sándor filozófus-nevelője kénytelen vállalni a politikai „beszeny- nyeződés” végül halálba taszító folyamatát, nem határolhatja el magát attól a helyzettől, amelynek kialakíINDIÁN MŰVÉSZET. Az Ecuadorban élő magyar származású Olga Fisch indián művészeti gyűjteményéből nyílt kiállítás a Néprajzi Múzeumban Budapesten. (MTI-fotó)

fásában része volt. S e felelősség századok múlva is csorbítatlan érvényét jelzi az a meghökkentő fordulat, amellyel a dráma lezárul.

Helyszínok

IMHMMWnMffiMMBWMHMMMBMMHMMBMK

A színház mint ház, szoba — gyakori helyszín a kortárs magyar dráma előadásainak színpadán. Ezek a „házak'’ és „szobák” egyszersmind történelmi helyszínek.

„Ugyanabban a házban vagyunk” — mondja Mária, a Találkozás (Nádas Péter) egyik szereplője: „ugyanannak a háznak ' a lakói a Kozma összeterelt emberei is: mi magunk. Jelenünkkel és múltbeli élményeinkkel,

örömeinkkel és szorongásainkkal. „Történelmi szoba” voltaképp a Halleluja című Kornis-darab helyszíne is: több nemzedék egymásba folyó tudatvilága elevenedik meg itt. Leromlott ház udvarán játszódik Spiró György Csirkefej című fölkavaró drámája, egy olyan ház udvarán, amelynek jószerivel még számtáblájg sincs, a postás elkerüli. Kiszolgáltatottság, öröklött nyomorúság termelődik újra a szemünk láttára; azok akaszkodnak össze, gyötrik egymást, akikben pedig a közös helyzet leküzdésének igénye kellene hogy fölébredjen. A „ház” fogalomkörbe sorolható két ,^kastély-darab” is. Márton László Kínkastélya Spiró hatalmas szatíraregényének, Az Ikszek egyik eseménysora nyomán íródott. Vedlett kastély a helyszín: Bogus- lawski, a szakmai, politikai, emberi bonyodalmakban, cselvetésekben felőrlődött, kivénhedt színész játszik itt rögtönzött darabot alkalmi társulatával, s a nézők a hatalom képviselői ugyan, de székük meglehetősen ingatag. A „kínkastély” egy kölcsönös kiszolgáltatottságra épülő — s ezért összeroskadás- sal fenyegető — rendszer jelképe. Nem kevésbé az — de valamelyest még szilárd alapokon nyugvó — az a „kastély”, melynek környezetét Forgách András György mutatja be Franz Kafka műve nyomán (A kastély).

Sokféleségben

Az állapotrajz későbbi érvényére való utalás itt is — mint Hernádinál — megjelenik. És ház a parlament is. T. Ház! című dokumentumjátékában Kiss Irén (aki a Tamási-féle vonulat gazda- gítója csakúgy, mint Süti András) 1887 88, a Tisza Kál- mán-i korszak országgyűlési csatározásainak megidézésé- vel figyelmeztet a nemzeti önállóság, azonosságtudat megőrzésének soha el nem évülő feladataira. Ami pedig minden idők nemzeti drámairodalmának legfőbb kötelessége, stílusirányzattól, színházi eszménytől függetlenül.

Milyen tehát a kortárs magyar dráma? Tartalmi-formai sokfélesége nyilvánvaló, társadalmi szerepvállalása is egyértelmű. Gyönge színdarabok persze nálunk is születnek, de a fejlődést mégis csak az említettekhez hasonló, nem kevés számban íródó munkák határozzák meg. (k)

KM