Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-30 / 181. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. július 30. Q Varga Gyulát, a tyukodi tsz párttitkárát Nincs egy hete, hogy mindketten ott ültünk Nyíregyházán az örökösföldi iskola hatalmas tornatermében, még vagy ezer alapszervezeti vezető társaságában. Az MSZMP KB két osztályvezetője tartott egész napos aktívát. Maga a rendezvény korábbi példa nélküli, de mindjárt az első percek után kiderült, nem ezért marad emlékezetes a résztvevők számára. Én magam a másnapi számunkban kiemeltem egy elhangzott mondatot: önállóság, de hogyan? — Valóban nagyon sok szó esett erről, de azt hiszem, mindenki anélkül ment haza, hogy biztos recept lett volna a zsebében. Csalódottságot ennek ellenére csak azok a helyi pártvezetők érezhették, akik megszokták, hogy olyan programot kapnak felülről, amit rögvest el lehet kezdeni megvalósítani, és rövidesen jelentést lehet írni sikeres végrehajtásáról. Nekem, amikor a fórum végén felálltam, több kérdőjel volt a fejemben, mint reggel. Pedig akkor már délután négy óra volt. Nem mintha nem magyarázták volna meg ak- tuálpolitikánk legizgalmasabb kérdéseit. .. Inkább arról van szó, hogy ezek hallatán keletkeztek újabbak bennünk. • Hallottam olyat is a szünetben, hogy íme: az újabb irányvonal „önállóság — felső utasításra”. — Az emberek elviccelik a kínjukat, de addig jó, amíg elviccelik. Komolyra fordítva a szót, ők is tudják, és mi ketten is tisztában vagyunk vele, hogy a kettő kizárja egymást. Az a szomorúság szülte ezt a félresikerült tréfát, hogy korábban tényleg arra kényszerültünk, várjuk meg, amíg a szánkba adják a sípot, elnézést, hogy a sportból kölcsönzőm a hasonlatot, önállóságról szó sem volt, de ezt nem illett hangoztatni. A szokás nagy úr, ezért valóban kemény munka vár ránk, ha élni akarunk az önállósággal. Óriási, lehetőségről van szó, de a felelősség sem kisebb. Itt felső utasítást nem lehet várni, magunknak is nehéz lesz megtalálni a kivezető utat. • A májusi pártkonferencián önkritikus vélemények hangzottak el a párt tekintélyvesztésével kapcsolatban. Hogy áll ezzel kapcsolatban a tyukodi párttagság? — A tekintélyvesztés itt is tapasztalható volt. Még azt is mondanám, hogy a párttagok előtt. Végül is ők a leginkább politizáló réteg. Sőt hozzáteszem, hogy előttem, a párttitkár előtt is. Bosszúsan és félve néztük, hogy mi történik. « De a párt önökből is áll.. — Igaza van, de egy kicsit bénának éreztük magunkat. Valójában nem volt hatásunk az eseményekre. Az önállóság hiánya egyúttal cselekvési korlátokat is jelent. A bürokratikus pártélet mindenkit bosszant. Mert miben kérték ki valaha is a véleményünket? Kötelező napirendeket tárgyaltunk, akár időszerű volt, akár nem. Rendkívüli taggyűlést egy-egy áremelés jelentett. Pénteken összejöttünk, megkérdezték, mit szólunk hozzá? Mit szóltunk volna. Leesett az állunk és kész. Aztán gyorsan elmondtuk a többieknek is a faluban. Ha nem tettünk volna ekként, az rontott volna igazán a párt tekintélyén. A bürokrácia lealacsonyítja az embert. A párttag kiskorúnak érzi magát, a szervezet maga pedig zavart lesz. Akkor tehát az Önök életében is fontos állomás volt a pártkonferencia. — Oda olyan vélemények jutottak el, amelyek itthon, baráti beszélgetések témái lehettek korábban. Nagy szükség volt már rá. De azért még ebbe az örömbe is csepegett üröm. Egy ilyen forradalmi változásnak nagyobb lenne a hitele, ha a konferencia küldötteit valóban mi választottuk volna. Ehelyett mi történt? Egy szép napon megtudtuk, hogy melyik kombájnén képviseli az itteni párttagságot meg néhány szomszéd faluét. „Kellett egy fizikai” kommentárral. Az az ember alkalmas volt rá, de lehet, hogy jobban kihúzta volna magát ott a teremben, ha valóban alulról jövő kezdeményezésre, mi magunk választjuk meg. Ezzel kell kezdeni az önállóságot. Én beszélgettem is az illetővel, és mondtam neki, üljünk le egy délután, és hozzunk össze egy felszólalást, de ez végül nem jött össze. Pedig elhiheti: innen a lápról is lett volna mit üzenni az országnak, a pártközvéleménynek. Beszéljünk a továbbiakban a tsz párt- életéről. Mindenekelőtt az ön státusáról. Nem függetlenített párttitkár, „főállása” a növényvédelem. Hadd kölcsönözzek én is a labdarúgásból egy összetett szót: nem „sportállás” ez? — Lehetnék teljes munkaidőben is ugyanez, meglenne rá a státus. Látja, ezt is szabályok írják körül. Ha rajtunk múlna, és — Önállóság felső utasításra? — Ki a gazda a tsz-ben ? — Szűnik-e a pártbürokrácia? — Mitől lesz tekintélye egy alapszervezetnek? Varga Gyula 1948-ban született Szat- márököritón. Mátészalkán végzett mezőgazdasági technikumot, majd Karcagon egészítette ki tanulmányait felső fokon. Később Debrecenben növényvédő szakmérnöki diplomát szerzett. 1970 óta dolgozik a tyukodi Kossuth Termelőszövetkezetben. Végigjárt a gyakornokságtól kezdve sok beosztást, növénytermesztési főágazat-vezetö volt legutóbb, amikor a pártvezetőség titkárává választották. 1986 decembere óta vezetője a gazdaság MSZMP- tagságának. Mellette a növényvédelmi munkát irányítja. Felesége SZTK- és bércsoportvezető a tsz-ben. Két fiuk van. Hobbija, vagy még ennél is több a futball. A tyukodi SC elnöke, valamikor maga is aktív játékos volt. — én szeretném így érteni az önállóságot, akkor a szükséglethez igazítanánk ezt is. Három évvel ezelőtt például eléggé „lent” volt a tsz. Akkoriban két titkárnak elegendő politikai munka várt az elődömre. Most elegendő ez a megoldás is. A „sportállás- sal” kapcsolatban pedig: én szakember vagyok és . tudom, mi a növényvédelemmel kapcsolatos felelősség. Egv ballépés emberéletet is követelhet. Az operatív munkában ugyan nem veszek részt, de marad még teendő. Sok függetlenített pártfunkcionáriust nem bír el ez az ország, különösen némelyik gyenge tsz nem. Ahol a szükség úgy kívánja, nélkülözhetetlen jelenlétük a politikai munkában, ahol nem, ott nem. ^ Mi minősíti az ilyesmit? — Ha jól megy a tsz, akkor jó a pártmunka, fordítva pedig éppen ellenkezőleg. Bár ez így túlzott egyszerűsítés. Ennek ellenére ez a minősítés gyakorlata. Azért hibás módszer, mert a gazdálkodás jósága elsősorban a gazdasági vezetésen múlik, egy rossz gazdasági vezetés megtörése a helyén viszont a rossz pártmunkán. A rossz gazdasági vezetés is jól megfi zeti a párttitkárt. — Faramuci helyzet, hogy nekem úgy kell politikai irányítómunkát végezni, hogy a munkaadóm az, akinek alkalmasint utasítást adok. Ha rajtam múlna, én ezen is változtatnék. Bár nem tudom, hogy honnan teremteném elő erre a pénzt. Tulajdonképpen ki a gazda a tsz-ben? Egy választ én is tudok, maga a tag. De ma ezt a jogát nem tudja gyakorolni. — Jó esetben a gazdasági és a pártvezetés együtt. Úgy van ez, mint amikor van valakinek egy fogata, de nem tud lovat hajtani. Fogad valakit, aki ért hozzá. Lehet, hogy sántít a hasonlat, de így van. • Maradva a hasonlatnál: a tulajdonosnak feltétlenül a kocsis mellett kell ülni? — A párt még csak nem is tulajdonos, ebben sántított a hasonlatom. Az alapszervezet letéteményese az MSZMP politikája végrehajtásának. Ebből kiindulva tehát nélkülözhetetlen a jelenléte. A napi kérdésekbe belefolynia tehát szükségtelen. • Erre utalhatott tehát a megyei pártfórumon hallott cél: területivé kell szervezni a párt munkáját a jelenlegi üzemivel szemben. lesz. Szervezeti formákat felborítani nehéz dolog. A teljes szokásrendet meg kell reformálni hozzá. Ma ugyanis stratégia ide, taktika oda, a tsz-ek párt- és gazdasági vezetése a mindennapokban van összeforrva. Jól vagy rosszul, esete válogatja. Mindent eldönt ugyanis, hogy az elnök, vagy a párttitkár okosabb, rámenősebb, szóval erősebb ember. Ha az elnök, akkor az mindent eldönt. Ha a párttitkár, akkor abból előbb-utóbb elnök lesz. Van rá példa számos a megyében. ^ Egyáltalán kiből lesz a jó párttitkár? — A jó szakemberből. Ha képzetlen embert választanak meg, akkor az csak táblából a szakemberek között, mint ló mellett a szamár. Bocsánat a hasonlatért. Ma már szólamokból nem lehet megélni, mert akár szembe is nevethetik érte azt, aki előadja. • Addig is, amíg az önállóságnak, magának a megújulásnak ki nem alakulnak a helyi jegyei, politizálni nyilván tovább kell. Ügy is lehetne mondani, hogy az átmeneti formációk némelyike állandósul talán. A tyukodi tsz gazdasági és politikai vezetése mit tart napjaink leginkább megoldásra váró gondjának? — Akár önállóan, akár nem, el kell hárítani a kellemetlen hatásokat. Közben azonban nem mondunk le az új munka- módszer kialakításáról. Példa nélküli minták keletkeznek rövidesen, azt látom az országos pártvezetés törekvéseiből. Mi sem maradhatunk le. Ha jó gondolataink születnek, annak nem kelthetik rossz hírét, hogy még a régi módon jöttek világra. Nekünk itt a lápon különösen nagy erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a felszínen maradjunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy időnként a szó fizikai értelmében is. Most, hogy visszatekintek az elmúlt évtizedre — ez az év különösen alkalmas rá, mert olyan dolgok történtek benne —, elmondhatom: nem húzódott végig rajta egy olyan gazdaságpolitikai gondolat, ami máig érne. Sőt olyat se tudnék felidézni, amely akár csak néhány évig kedvező lett volna valamilyen szempontból. Rögtönzünk és rögtönzünk, ötletek jönnek, ötletek mennek, ellentmondásos gondolatok csaponganak. 0 Azért némelyiken keresni is lehetett. — Elég baj az, hogy nem azt nézhetjük, miként kell kiindulni helyi lehetőségeinkből, hanem arra kell figyelni: melyik szabályozót lehetne az idén, vagy jövőre meglovagolni. Ma elkápráztat bennünket valami nagy lehetőség, holnap meg isszuk a levét. És ehhez kell az MSZMP pártszervezetének a nevét adni, mi több, ötleteivel segíteni. Mondok egy példát. Voltak évek, amikor a tejprémiumot akkor lehetett megfogni, ha évente 30 százalékkal emelkedett a tehénlétszám. Az alapszervezetünk követendő irányként határozta meg a végnélküli tehénvásárlást, pedig ellentmondott minden józan megfontolásnak. De akkor és itt, Tyúkodon, ha nem ezt tesszük, az itt élők ellen cselekedtünk volna. A Aztán egyszer csak megszűnt a tejprémium. — Nekünk meg ittmaradt a tengernyi tehén. Született a következő rögtönzés: kiadni háztájiba. Ha rajtunk keresztül adják el meghizlalva, mienk az állami támogatás. Most meg az fog megszűnni, megint törhetjük a fejünket. ^ Ebben legalább önállóak lehetnek. — Ezt biztosan nem gondolta komolyan, önállóak akkor leszünk, ha nem a döntések következményeit érezzük, hanem magunk dönthetünk előre. Vállalkozási formában, jövedelemelosztásban és mindazon dolgokban, amelyek a gazdálkodást valójában képezik. Amikor olyan elhatározásainkat valósítjuk meg, amelyekről tudjuk, hogy becsületes munkával érték terem. Mostanában adtunk ki vagy ezer hektárt saját használatba, kiderült, hogy így jövedelmező a művelése. Ne higgye, hogy erre öt éve nem lettünk volna képesek rájönni. Az önállóságot megteremtjük, csak bízzák ránk. Ehhez azonban számos korlátot kell még lebontani. De azokat tényleg fenn kell kezdeni. — Igen, ezt vettük ki belőle. Ennek a megoldása azonban nagyon kemény dió Köszönöm a' beszélgetést. £sik Sándor ... törölni kellene a (papíron nem létező) Politikai Frazeológiai Szótárból azt a szót, hogy sandaság. Jutott mindez eszembe a párt Központi Bizottságának múltkori üléséről, ahol határozat született az egyesülési és gyülekezési jog törvényi szabályozásának szükségességéről. A jelek szerint a leendő törvény nyomán legalizálódhatnak olyan szervezetek, egyesületek, megmozdulások, amelyekre eddig túlságosan könnyen rásütötték a sandaság bélyegét. Felgyorsultak az események a közéletben. A gazdasági átalakulással párhuzamosan (amelyért csak a pálya széléről szurkolhatok, lévén, hogy nem értek hozzá) elodázhatatlanná vált a politikai intézményrendszer és a közgondolkodás megreformálása is. Szó se róla, nem egyszerű a feladat, hiszen évtizedes sablonokat kell elfelejteni. Afelől nincs kétségem, hogy a valódi parlamentté alakuló Országgyűlés, az újjáválasztott vezető párttestületek, társadalmi szervezetek és — nem utolsósorban — a jogszabályt előkészíteni hivatott tudósok korszerű elveket, szabályokat fogadnak el, illetve dolgoznak ki. (Annál inkább, mivel a tudomány műhelyeit egyáltalán nem érte készületlenül a kihívás; belső vitákban kristályosodnak évek óta a nézetek.) Egyedül attól tartok, hogy a köpenynek most látványosan a másik oldalát lebegtetök szabotálják majd, akarva-akaratlanul, rossz beidegződések parancsára az új szellem valódi térnyerését. Be hagyjuk az aggodalmakat (hátha feleslegesek), nézzük inkább mire számíthatunk a közeljövőben! Először is az állami alapokmány, az Alkotmány megváltoztatására. Nem toldozásra-foldozás- ra, nem kiegészítésre, nem módosításra, hanem a kor követelményeinek megfelelő új Alkotmány létrehozására. Érdemes visszalapozni az újságokat: néhány hónappal, héttel ezelőtt inkább csak a módosítás szükségességéről olvashattunk, most viszont egyértelmű az állás- foglalás, új alaptörvényt kell alkotni. Miért örülök ennek? Talán mert meg- csömörlöttem a sok óvatoskodástól, a kis lépések sehová nem vezető politikájától, s alkatomból, koromból adódóan radikálisabb vagyok az átlagnál? Elképzelhető, hogy ez a magyarázat, de van valami más is: olyan nagytekintélyű politikusok és tudósok érveit fogadtam el, akiknek szavában nincs okom kételkedni. Az Alkotmány persze csak az alapokat, a vezérelveket határozhatja meg. Rengeteg múlik azon, hogy az erre épülő törvények és más jogszabályok milyen konkrétabb irányokat jelölnek ki. (önmagában is örvendetes, hogy a van is — nincs is Alkotmányjogi Tanács helyett Alkotmánybíróság létrehozásáról is született döntés. Ennek az új szervnek a tevékenysége lehet az egyik garancia arra, hogy az állami alaptörvény szelleme érvényesüljön az alsóbb szinteken is.) Visszakanyarodva első gondolatomhoz, a gyülekezési, egyesülési törvény kérdéséhez: tettenérhető itt is a gyorsítás. Nemrég még csak egyesülési törvény megalkotásáról beszéltek, mára azonban bebizonyosodott, hogy az egyesülési jog ennél sokkal többet jelent, akár politikai jellegű szervezeteket is. Próbálkozások eddig is voltak hasonlóra, csak éppen — finoman fogalmazva — „nem találtak egyértelmű helyeslésre ...” A sztálini állammodell maradványaként ugyanis mesterséges joghézag lehetetlenítette létrejöttüket. Se nem engedélyezte a törvény, se nem tiltotta. Így aztán az adminisztráció belátására volt bízva, hogyan fogadja ezeket a mozgolódásokat. Az egyesületeket csak csendes ellenszenv kísérte, más, különösen politikai szervezetekről pedig szó sem lehetett. Tény, hogy a szocializmusban is léteznek eltérő érdekek. Eddig sokan igyekeztek ezt nem tudomásul venni, emiatt olyanokat is ellenzéki szerepre kény- szerített az állam, akik magukat soha nem sorolták volna oda. Most — várhatóan — tisztább lesz a képlet. Fehéren- feketén kiderül: mit szabad, mit nem? És akkor valóban felesleges lesz a sandaság emlegetése. Mert amit engedélyez a törvény, az jogszerű, amit pedig tilt, azzal szemben jogosan léphetnek fel. Mi várható mindettől? Egyrészt az, hogy újra elkezdenek politizálni az emberek, mert jobban látják értelmét. Másrészt: nem egyéni belátás, hanem a törvény szava dönt majd a különböző társadalmi mozgások megítéléséről. Ezt hívják úgy, hogy jogállamiság. Papp Dénes KM
