Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-28 / 179. szám

1988. július 28. Kelet-Magyaromig — Nyíregyházi Élet 3 Közút és vasút Lassan haladni Urbán Lajos közlekedési miniszter végig­hallgatta, hogy Csabai Lászlóné tanácselnök milyen ’ lesújtóan rossz véleményt mond a nyíregyházi állomásról. Nem a fejét csóválta, hanem bólogatott, hiszen jól ismeri az itteni állapotokat, jól tudja, hogy egy idősebb, vagy beteg embernek milyen gondot okoz felszáll­ni egy vonatra, s hogy mekkora áldozatokat követel Nyíregyházán a vasutasoktól a teher­forgalom bonyolítása, mekkora veszélyeket rejt magában, hogy a személypályaudvaron kell a szállítmányok átrakását is elvégezni. Mindez csak kis része azoknak a gondok­nak, amelyek Nyíregyháza közlekedésében fellelhetők. Gondok vannak a vasúti, a köz­úti közlekedéssel, az utak állapotával, illetve az utak hiányával. A járműállomány állapota sem kielégítő, a közlekedési vállalatok mun­kaerőhelyzetével sincs minden rendben, a te­herszállítás feltételei is lehetnének jobbak. Mindezekről pedig egyenesen következik, hogy a közlekedés biztonságának helyzete sem kielégítő. Ha mindezeket a dolgokat csak Nyíregyhá­zán szeretnénk nagyító alá venni, szinte le­hetetlen volna. Lehetetlen, mert az évnek egyetlen percében sem igen fordul elő, hogy Nyíregyházán csak nyíregyháziak közlekedné­nek. Ezért vizsgálták a város vezetői is úgy a közlekedés helyzetét, ahogy eddig sohasem: a megyeszékhely ügyét a várost körülvevő tele­pülések gondjaival együtt tekintették át. Hogy mennyi ez a vonzáskörzet? Nagyjából annyi, mint korábban a nyíregyházi járás volt. Csak a jobb megértés kedvéért írjuk le, hogy a nyíregyházi vonzáskörzet a megye te­rületének 38 százalékát foglalja magába. 53 település ez, és itt él a megye lakónépességé­nek 48,7 százaléka, a szocialista iparban fog­lalkoztatottaknak 61 százaléka. Nyíregyháza lakóinak száma pedig jelenleg meghaladja a 118 ezret. Amilyen jó dolog ekkora nagyváros­nak lenni, épp olyan gond, hogy a lakosság számának emelkedésével az infrastruktúra fejlesztése nem tudott lépést tartani, s ez a közlekedésben is feszültségekhez vezetett. Feszültségekhez, mert a megyeszékhelyre a rendszeresen bejárók száma eléri a tízezret, s ez meglehetősen nagy szám. Nem a MÁV-nak, hiszen a vonatok az igényeknek megfelelő sű­rűséggel közlekednek, de az autóbuszoknak már nagyobb terhet jelent. Úgy dolgozták ki a menetrendet, hogy a buszok érkezési, illetve indulási idejét a háromműszakos munkarend­hez igazították, de amikor nem csak a mun­kába járók ülnek fel a buszra, meglehetősen zsúfoltak a járatok. Igaz ez annak ellenére, hogy az új autóbuszpályaudvar átadása óta javultak az eljutás és átszállás feltételei, s a megemelt viteldíjak, valamint az életszínvo­nal csökkenése következtében nem emelkedett a korábbi években megszokott ütemben az utasok száma. Változott viszont a nyíregyházi helyi tömeg- közlekedés. 1970-hez képest a lakosság száma 44 százalékkal nőtt, az utazási igények pedig 431 százalékkal emelkedtek. Nőtt a járatok száma, az autóbuszok nagysága, csökkent a távolság a megállóhelyek között, emelkedett viszont a helykihasználás, csúcsidőkben pedig nőtt a zsúfoltság. Ami a vasúti személyszállítást illeti: Nyír­egyháza a forgalom kereszttüzében van. A fő­város és az országhatár között itt halad át minden személy- és tehervonat, de innen in­dul, s ide érkezik a Mátészalka, a Vásárosna- mény felé közlekedő vonat, itt a végállomása a Nagykálló—Nyíradony közötti normál-, és a nyírvidéki keskeny nyomközi vasútvonal­nak is. Ez utóbbi sorsa is ott szerepelt a köz­lekedési miniszterrel megvitatott témák kö­zött. A kérdés tulajdonképpen az volt: meg­marad, vagy megszüntetik-e, mert nagyon nagy szükség van rá, de olyan szabályok közé szorították a közlekedését, hogy a vonat 15 ki­lométernél kisebb sebességgel halad nemcsak a falvakban, hanem a falvak között is, mert olyan sok helyen keresztezi a közútat, hogy képtelen lenne felgyorsulni. Elmondta a közlekedési miniszter, hogy a kormány sokallja az ilyen kisvasutak műkö­déséhez nyújtott támogatást, a minisztérium viszont megtartásuk mellett emelt szót. Végül is azt javasolta: teremtsék meg a kisvasút mentén a közúti személyszállítás feltételeit, tehát legyen út, legyenek autóbuszok, s majd eldönti az utazóközönség, melyik marad meg hosszú távon. Visszatérve a vasúti személyszállításhoz, itt nincs különösebb gond, a nagy fejtörést a nyíregyházi pályaudvar okozza. Itt naponta mintegy 40 ezer ember fordul meg, s mind­össze öt, végső szükség esetén hat vágány áll rendelkezésre. Alacsonyak és keskenyek a pe­ronok, nincsenek megfelelő utak, így nehezen lehet megközelíteni a vonatokat, s ez mindig balesetveszélyt jelent. Sokszor két-három vá­gányon is állnak egyszerre a vonatok, és aki a távolabbi vágányok vonataihoz igyekszik, A Lada hátsó kerekei alatt szépen látszik: a meglévő utak is kátyúsak... sokszor csak vagy nagy kerülővel, vagy a töb­bi vonat „megmászásával” érheti el célját. Mit mondott erre a miniszter? Azt, hogy nagyon indokolt a nyíregyházi pályaudvar teljes rekonstrukcióját minél hamarabb elvé­gezni, csak éppen pénz nincs rá. Egyetlen adattal igazolta ezt: a VII. ötéves tervben a közlekedési tárca beruházásokra 14,2 milliárd forintot kapott, most pedig 8 milliárdnál tar­tanak. Természetesen ebben a 8 milliárdban benne van azoknak a beruházásoknak az érté­ke is, amelyeket az elmúlt két év alatt végez­tek. Még szerencse, hogy hozzáfogtak a máté­szalkai pályaudvar rekonstrukciójához, így az már nem marad el, legfeljebb a gyalogos alul­járó építése húzódik át a következő tervidő­szakra. De, hogy a nyíregyháziaknak is mond­jon valami jót, azt ajánlotta: készíttessék el a rekonstrukció tervét, s ha lehet, olyan terv legyen ez, amelyik megvalósításában szaka­szolható. Így olyan időszakban is hozzákezd­hetnek, amikor nincs még meg minden pénz, ami a végleges állapot kialakításához szüksé­ges, de javulhatnak a közlekedés feltételei az­zal is, ha csak egy részét végzik el a nagy munkának. Talán a vasút gondjainál is markánsabban jelennek meg a közúti közlekedés gondjai, elsősorban útjaink állapota miatt. Nyíregyhá­za vonzáskörzetében 582 kilométer út van, s ennek 21 százaléka főközlekedési út. Ezek többsége rendben van, sőt teherbírásuk is el­fogadható, bár 54 kilométert azonnal meg kel­lene erősíteni, s legalább ilyen mértékben szorulna azonnali megerősítésre az alsóbbren­dű úthálózat. Pénz azonban erre sincs. (Azt is a közlekedési minisztertől tudtuk meg, hogy az ország útjainak állapotát évente 9 milliárd forinttal lehetne megőrizni, de ilyen célokra évente csak négy és fél milliárd fo­rint jut. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az elkövetkező években romlani fog az utak ál­lapota. Ennél már csak a tanácsi utak hely­zete siralmasabb.) Elkészült egy vizsgálat, amely rögzíti, hogy Nyíregyházán és a von­záskörzetében található tanácsi kezelésben lé­vő utaknak csak 30,4 százaléka kiépített, Nyír­egyházán pedig — bár szinte hihetetlen — a tanácsi utak 46,8 százaléka kiépítetlen, de a kövesutak szerkezete sem felel meg a forga­lom által támasztott igényeknek. Hogy lehet ilyen utakon közlekedni. Lassan és óvatosan, mert az utak hibája is baleset­hez vezethet. Mégsem ez a legtöbbször előfor­duló baleseti ok. Az autók még az utaknál is öregebbek: a Nyíregyházán található több mint 32 ezer személykocsi fele 10 éves, vagy annál öregebb, s ezek műszaki állapota vagy állapotuk fokozatos romlásának megakadá­lyozása csak rendszeres karbantartással és sok-sok alkatrésszel oldható meg. Ez az ami nincs. Bár a javítást végző válla­latok — a VAGÉP, az AFIT leányvállalata, a TEMPO, az Autóklub — igyekszik az alkatré­szeket beszerezni, a magánkisiparosokhoz vitt járművekhez már nehezebb megtalálni a szükséges alkatrészt. Kevés az üzemanyág- töltő állomás, talán majd enyhít ezen, ha fel­épül Rakamaz határában és Nyíregyházán a Shell-kút, és minden bizonnyal csökkenti a nyíregyházi kutak zsúfoltságát a napokban Üjfehértón átadott töltőállomás. Mi kellene ahhoz, hogy javuljon a megye- székhely és a vonzáskörzet közlekedésének helyzete? A nyíregyházi pályaudvar rekonst­rukcióján túl a Nagykálló—Nyíradony vasút­vonal felújítása, a rakodás gépesítettségének fokozása, új iparvágányok, az autóbuszveze­tők jobb anyagi megbecsülése, olyan szabályo­zók, amelyek lehetővé tennék a Volán Válla­latnak új járművek beszerzését, és kellene egy felüljáró a Tokaji úti kereszteződéshez, amely­ről szintén az volt a miniszter véleménye, hogy ha lenne pénz — azonnal hozzákezdhetnének. Így azonban csak az előkészítését kell elvégez­ni, hogy ha lehetőség adódik, akkor egy percet se kelljen emiatt várni. Balogh József Sétány, Mérő, Majoránna Nagyszállási köznapok Szégyen, nem szégyen — bevallom: ötéves nyíregyházi lét után sem tudtam, pontosan merre található Nagyszállás. Rémlett, hogy tájfutó versenyeket szoktak rendezni az otta­ni erdőben, de ennyiben ki is merült a tudá­som, később már kevésbé láttam okot a pi- ronkodásra, hiszen tősgyökeres nyíregyházi fotóriporterünk is eltévesztette az elágazást elsőre. Megy az ember a kállói úton, Oros—Nyír- jest jelzi a tábla jobb oldalt, aztán vagy más­fél kilométerre onnan egy elágazás a másik irányba. Tényleg szemfülesnek kell lenni, hogy felfedezzük a kicsi buszváró homlokza­tára maszekmód felpingált Nagyszállás ki­írást. Araszolunk befelé az úton. Araszolunk, mert — bár kifejezetten jó az idő — rejteget az úttest néhány váratlan döccenőt, huppanót. Mi az ami szembetűnik? A rendezett por­ták sora, s az, hogy egyáltalán nem egy kí- sértetfaluban járunk: innen-onnan gyerekcsa­patok tűnnek elő, szorgoskodnak a kertekben, egy öregúr ül bent a füvön, s kalapál nagy figyelemmel. A „településszerkezet” — hogy ezzel a szakszóval éljek —, szóval a település- szerkezet rendszerét azonban nem nagyon si­kerül felfedeznünk; váratlan irányban folyta­tódik az utca, illetve indul egy új. Neveik azonban beszédesek, szépek. Majoránna, Mé­rő, Apadó, Kies utca ... A Sétány utcán fékezünk, egy férfi festi friss zöldre a kerítést. Hidegkúti Istvánnak hívják, s miht megtudjuk, harminc éve is el­múlt, hogy Nagyszállásra hozta a sorsa. A Haféba jár dolgozni nap, mint nap, ha pedig hazaérkezik, akkor a kertben talál mindig tennivalót. Szép háza nagy kertjében dohány. Azt mondja, nemigen költözne el innen, csen­des, nyugodt helyen él. A bejárás? Lehet busszal is, csak akkor ki kell gyalogolni a fő- útra. Ö, ha teheti, inkább motorral indul el. Kérdezzük, mekkora lehet ez a Nagyszállás. — Száznál több lakás van itt, nagyobb mint Nyírjes — hasonlít rögtön Hidegkúti István. Búcsúzóul kérjük, mondjon valakit, aki már a háború előtt is itt élt. Urbin György házát mutatja. Gyuri bácsi kapuján csengő. Meg­nyomjuk, de csak nagysokára kerül elő a gaz­da. Nagy munkában van, dohányt fűz, de azért szakít ránk is időt. — Járat jön értünk a kövesútig, vissza is hoz. Nincsenek itt nagy bajok. Egész Nagy­szálláson nem találnak elhagyott házat, pedig sokáig nem adtak ide építési engedélyt. Ezt akkor találták ki, mikor még Őröshöz tartoz­tunk, akkoriban vb-tag is voltam. Most meg van engedve az építkezés, azt hallottuk, jövő­re behozzák a vizet is. Tudja, mi a legnagyobb gondunk? Az út... Ilyenkor még istenes, de amikor sár van, vagy hó, akkor még a kenye­res autó se tud bejönni. Legalább a boltig meg kellene építeni. A másik meg a telefon. Leéghetne a tanya, mire szólni tudunk a tűz­oltóknak. A múltkor is felsántikáltam, tárcsá­zok, kurblizok, de fel se vette senki. A boltra nem lehet panasz, van itt minden, ami kell. Nyári időszakban, amikor jószágot még nem" vág az ember, még hentesárut is hoznak. Nem rossz itt élni. Sokan vágynak ki a városból is, olyan. víkendházakat építettek, hogy lakás­nak is elfogadnám. Kalauzul szegődik Urbin János. Közben odaszól egy lánynak: „Gyere csak Zsuzsa! Itt vannak az újságírók, elmondhatsz nekik min­dent!” Nem hiszi, amit mondok — teszi hozzá nevetve —, mert szoktam viccelődni velük. Homonyik Istvánék portája előtt kötünk ki. A gazda fűrészes az erdőgazdaságban, fia, Laci most éppen itthon segédkezik (egyéb­ként Győrben szolgálja a hazát, tiszthelyettes­ként). Betont kevernek, készül az új kerítés alapja. Megérkezik Zsuzsa is, most látja csak nem tréfálkozott vele Urbin János. A város­ban dolgozik ő is, de állítja, szívesen lakik itt. Persze szóba kerül most is az út, hogy nagyon kellene. Teljes a családi egyetértés, Homo- nyikné még azt teszi hozzá, hogy bizony járda is alig van a tanyán ... Sorra vesszük a gondokat. A fiataloknak nem sok — mondhatni semmi — közös szóra­kozásuk lehet itt. Mióta még a mozi is meg­szűnt, egy filmért is utazni kell. Ha meg jól telik az idő, akkor nincs mese, gyalogosan jönnek haza. Az iskolának is csak az épülete áll. Egyik felében a kápolna, a másikban (amint azt később megnézzük) ittfeledett ir­kák, újságok jelzik: valamikor nebulók jártak ide. Üresek a tanári lakások is. Pedig elférne valahol egy óvoda. Most óvodás, iskolás utaz­hat nap, mint nap Borbányára meg a városba. Ráadásul — panaszolja Homonyikné — még az iskolabuszt is megszüntették, a kállói já­ratra meg vagy felférnek a gyerekek, vagy nem. Van itt azért élet, főleg hétvégeken. Az er­dőbe jönnek a kirándulók, a tájfutók, az MHSZ-esek, erre vezet a Móricz-túra útvona­la. Ezekről beszélgetünk, de csak visszakanya­rodunk megint a nagy kívánsághoz, a szilárd úthoz. Mert legalább a boltig meg kellene építeni, bár olyat is hallottak Homonyikék, hogy talán 1990-ben azt tervezik, egészen Ha­rangodig menne a kövesút... Jócskán lerövi­dítené a távolságot Nyíregyháza és az egyre jobban kedvelt pihenőterület között. Ezúttal Homonyik István szegődik mellénk, megmutatja, hol épül majd, a régi Ladány- ház helyén az új erdészház. Amíg nézelődünk, előkerül a vadőr is. Mondják, valamikor gyö­nyörű kastélya is volt Nagyszállásnak, Mol­nár Viktor báróé. Villany, víz, minden volt azon a területen, aztán „minden a miénk lett”, és az emberek széthordták az egészet. Mi van még Nagyszálláson? Nem kastély, de jókora épület a színház kellékeseinek bi­rodalma, a régi szeszgyár. Közvetlen haszna is van az itt élőknek, napközben onnan tud­nak telefonálni, ha sürgős az eset — estére azonban ott is megszűnik az élet. Benézünk az elhagyott, enyészetnek indult iskolába, de mielőtt átengednénk magunkat a szomorko- dásnak, eszünkbe jut, milyen sok gyereket láttunk szaladgálni, biciklizni, mennyi fiatal került utunkba. Nagyszállás egyáltalán nem úgy néz ki, mint ha ki akarna halni... Ha már ilyen gondolatoknál tartunk, néz­zük meg a temetőt is. Első pillantásra látszik, hogy szinte minden sírt rendszeresen gondoz­nak, szebbnél-szebb virágok alatt nyugszanak régvolt Urbinok, Szemerszkik, Marozsánok, Halastyákok, Pappok és a többiek. Valami viszont nagyon furcsa. Nehéz időkről árulkod­nak az apró hantok; szokatlanul sok a gyer­meksír. Érdekes az is, hogy a fejfák, síremlé­kek egy része az ösvényre, másikuk befelé, az alattuk nyugvókra néz. Dombocskára kapasz­kodunk fel, meghajlunk a lombok alatt, s ré­gi, tekintélyes síremlékre bukkanunk. Itt nyugszik az idősebb és a fiatalabb báró, és utóbbi felesége, Dessewffy Virginia (1891— 1973). Túlzott befeléfordulást gyanítunk, mi­kor észrevesszük, hogy a legtöbb sírt drót­vagy kovácsoltvas-kerítés fogja körbe. Egy idősebb férfi azonban praktikus magyarázat­tal szolgál, szerinte azért e szokás, hogy a házi jószág és az erdei vad össze ne tapossa a föl­det, szét ne túrja a virágokat. De térjünk vissza-a mába! Keressük a ta­nácstagot, aki az itteni pár száz lélek gond­jait, érdekeit képviseli a Nyíregyházi Városi Tanácsban. Kicsi ez a Nagyszállás, mégis jó két kilométert autózunk, mire megtaláljuk Kondor Ferencnét. Egyszerű a magyarázat: a Nyírjesen élő Kondomé körzetéhez tartozik Nagyszállás is. Mutatja a kezét, nyomot hagyott rajta a kerti föld, látszik, nem unatkozik így nyáridő­ben, de azért szívesen fogad. — Az a baj, hogy nagyon széjjel van szórva Nagyszállás. Igazság szerint Oros nem nagyon adott a külterületeknek. Nyíregyháza többet tesz, de kevés a pénze a tanácsnak ... Nagyon kellene Nagyszállásra a nyilvános telefon, megvan a vezeték a dohányszárító portájáig, csak rá kellene tenni a készüléket. Szerin­tem, ha nagyon akarnák, meg lehetne oldani. Tudja, nagyobb gondot kellene fordítani ezek­re a területekre. A városban az a baj, hogy ide is meg oda is kellene a telefon, pedig mindenütt van fülke. Nagyszállásra meg egy se jut. Papp Dénes Nagyszállás: a felnőttek és a gyerekek nyári paradicsoma. Sok a fa, a virág, jő a levegő és gyógyító a csend

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents