Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
Al KIVI I VENDEGE Hangos morajú teremben ül. Nehéz volt rátalálnom társnői körében. Csak két, egymással szembefordított hosszú asztalt láttam, mögöttük hölgyeket, kiknek ajka és keze mozgott szüntelen. „Titkos terem” ez, hivatalvezetői engedély kellett, hogy belépjek ide. A hölgyek nem avatnak be a titokba, tovább végzik a rituálét: össze- és szétkapcsolnak hangokat az éterben, kis falucskákat, nagyvárosokat csengetnek, előfizetők után kutatnak. A nyíregyházi 1. sz. postahivatalban lévő telefonközpont Nézőné Andrási Etelka munkahelye. A harmincéves fiatalasszony férje is a postán, a távközlési üzemben dolgozik, pedig... ■ — Mindig azt vallottam, nem jó, ha a férj és feleség egy munkahelyen dolgozik — derül Etelka a pajkos Ámor csínytevésén. — Tíz éve vagyunk házasok, egy kisfiúnk és egy kislányunk van. A negyedik családtagunk egy kedves csivava kutya. Halk és csitító a hangja. Most nem érzem rajta, azt, amit a telefonban éreztem: határozott, kissé érces. Hány hangot hallhat naponta? Hány emberrel beszélhet? Vajon a hangok titkának tudója? A fegyelmezett, időhöz szokott emberek módjára sorban válaszol. Szavaiban nincs fölösleg, csak tény és tény. Pedig milyen jó volna néha elengedni magát! — Naponta ezerkétszáz-ezerhétszáz hívást kezelünk. Egyszerre hat beszélgetés „fut” a gépen. Természetesen én csak egy előfizetőhöz szólhatok, ezért csak a legszükségesebbeket mondom el, s máris belépek a másik előfizető vonalába. A hangok? — gondolkodik el. Megrebbenti koromfekete, nagy szempilláit. — Sokat elárulnak az em- Moherről, de csalókák is. Az előfizető korát és jellemét például gyakran elrejtik. Persze, nekünk nincs időnk eltűnődni ilyen dolgokon. Az emberek hangulataik szerint szól-, \ nak nekünk: idegesek, türelmetlenek, udva-’ '"- riasak, kedveskedők, gorombák. Hol így, hol úgy. De nekünk mindig udvariasnak és tisztességtudóknak kell lennünk velük. Ez a munkánk alapja. Most bőbeszédűbb, most nem mérik az idejét. Elengedi magát. A keze ölében pihen. Ujjai izmosak, inasak. Ujjhegyében talán még bizsereg a labda bőrének tapintása, pedig milyen rég volt, amikor az iskolai csapatban játszott vele. — Testnevelés—orosz szakos tanár szerettem volna lenni — tekint vissza a múltba. Arca szomorkássá válik. — A kisvárdai Csá- szy László Postaforgalmi Szakközépiskolába jártam, mert szüleim szakmát akartak nekem adni. Rajongtam a sportért, kézilabdáztam, kosaraztam, atlétizáltam, de a főiskolai felvételi előtt megsérültem. így szó sem lehetett arról, hogy felvételizzek. Megpróbáltam a tanító szakot. Ma már örülök, hogy nem vettek fel, nem éreztem hozzá annyi kedvet, mint a testnevelés tanításához. Etelka tanárai bosszúsak voltak, amikor kijelentette, hogy nem akar postán dolgozni, mert ott pénzzel kell bánni, és minden perc a „titkos térén” asszonya feszültség. Am érettségi után egyedül a postán volt megfelelő munkahely. Etelka azonnal a telefonközpontba került. Tizenkét év óta a központ a munkahelye. Azóta elvégezte a postatiszti tanfolyamot, alapfokú orosz nyelvvizsgát tett. Csupán egyetlenegyet nem sikerült még elérnie a vágyai közül: a párttagságot. Nyílt és őszinte szívű, szavú ember. De — ezt mondja — meg kellene tanulnia hallgatni is. Valami erő azonban hajtja belül, s a lenyelt mondat idővel kikívánkozik belőle, ha valamivel nem ért egyet a munkahelyen. — Melyik a fontosabb: a család vagy a munka? Dolgozó nőnek vagy asszonynak és anyának érzi magát élsősorban? Előbb rámcsodálkozik, aztán mosolyogni kezd. — Mind a kettő egyformán fontos, a munka és a család is. Ennek harmóniában kell lenni egymással, másként elképzelhetetlen az élet. A kezelői pulton három sorban egymás felett piros, sárga és zöld lámpák. Egy piros fény idegesen táncol. Egy távoli kisvárosból hívják a központot. Etelka beleszól a szája előtt lévő mikrofonba: — Nyíregyháza. Jó napot kívánok. Kapcsolom a számot... Tóth M. Ildikó Egyedül nem megy Ha a kedves mozinéző a meleg vetítőterem fülledtsége után beül valamelyik kerthelyiségbe elfogyasztani egy üveg hideg Dreher sört, amely ugyanúgy felidézheti számára a monarchia felbomlásának időszakát, miként az imént látott K. u. k. szökevények, s úgy találja, hogy a nagyon sokáig csak hírből vagy legfeljebb régi plakátokról ismert nedű kellemesebb volt számára, mint Ja- nusz Majewski vígjátéka, akkor kellő jó ízlésről tesz tanúságot. Ha minden igaz, s lehet hinni egynémely újságnak, akkor nemsokára Zwack Unicumot is rendelhetünk, s ez a hír azért megnyugtató, mert a mozikínálat hosszú távú alakulását tekintve sem remélhetjük, hogy a jövőben minden film kielégíti kellemesség iránti igényeinket. Szó, ami szó, az üzleti élet, a gazdasági szféra ugyancsak megpezsdült az utóbbi időben, s ha eredményei ma még nem is érzékelhetőek, az azonban világos, hogy egykori ideológiai fenntartásaink egytítét-másikát szolgálaton kívülre helyeztük a remélt gazdasági előnyök érdekében. Ez nemcsak a Dreher sörre vagy a Zwack Unicum- ra igaz, ,hanem például a K. u. k. szökevényekre is, amely már 1985 óta kész van, s annak ellenére, hogy a Hunnia Filmstúdió anyagilag is érdekelt az ügyben, mert betársult a forgatási költségekbe, csak most jutott el a magyar mozikba, s ha egyik napila-: punk jegyzetírója jól tudja, sokáig kétséges volt, hogy, egyáltalán bemutatjuk-e — hogy finoman fogalmazzunk — művészi színvonalának egyenetlenségei miatt. Goa-, dolom, a döntő érv a műsorra kerülésben az volt, hogy Lengyelországban közel négymillió néző volt kíváncsi rá, ami a hazai viszonyokra vetítve már megéri, hogy behunyjuk egyik szemünket. A K. u. k. szökevények alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk a magyar film- élet koprodukciós készségén. A rendelkezésre álló források szűkössége parancsolóan tereli a figyelmet ebbe az irányba, de a tőkeszegény magyar Válogatott sajtóhibák A könyvnyomtatással csaknem egyidős a sajtóhiba. Akármennyire is gondos munkát végez a nyomdász, óhatatlanul is közrejátszhat valami. A sajtóban megjelent hibás szedéseket, szavakat — tréfásan — sajtóhibának vagy sajthibáknak nevezzük. A betű-, illetve a szótagcsere a leggyakoribb. Ezeket általában azonnal felismerjük, és gyorsan- a „helyükre tesz- szük”; pl. Hiúsági sportoló (ifjúsági), klutbárs (klubtárs), ázrójel (zárójel) stb. Ezekkel, illetve a hozzájuk hasonlókkal gyakran találkozunk. Csak egy pillanatra zavarhatnak meg bennünket De mi van akkor, amikor a sajtóhiba nyomán a mondat értelme megváltozik? Fanyar mosollyal azt válaszolhatnánk, hogy a Ludas Matyi című szatirikus hetilapunk szegényebb lenne egy rovattal (Tücsök és bogár). Ráadásul a rádiókabaréban is gyakran szerepelnek az ún. értelmes sajtóhibák. Egy-egy betű kihagyása, betoldása, egy szó kihagyása a szövegből már más értelmet ad. Még egy ékezet megléte vagy hiánya is más jelentést ad a leírt szövegnek pl. örült — őrült, izét — ízét). Most lássuk a sajtóbubákat, akarom mondani: a sajtóhibákat! „A kapus a lábát (= labdát) a felező vonalig juttatta el” (Népsport). „Az anya (= anyag) megvásárolható már az Alkalmi Áruház boltjaiban is, vagy régiből csináltathatunk újat” (Közalkalmazott). „Baran mesterien ugratta ki Szamárit (= Szatmárit)” (Szolnok megyei Néplap). „Tmk-ré- szegünk (= részlegünk) kiváló munkát végzett” (Népszava). Rejtő Jenő humorát idézi a következő hirdetés: „Méregképes (= mérlegképes) könyvelőt felveszünk” (Magyar Nemzet). A kihagyás sokszor a számokkal kapcsolatos, így nevetségesen alacsony számokat kapunk. „A felső szinten helyezik majd el a három (= háromezer) négyzetméteres alapterületű művelődési centrumot...” (Észak-Magyarország); „Az újonnan szerzett dinoszaurusz 160 (= 160 ezer) évvel ezelőtt halt ki” (Déli Hírlap). A hasonló hangzás is eredményezhet sajtóhibát: „A továbbjutás kéte- lyessé (— kétesélyessé) vált” (Észak-Magyarország); „Az argentin haderő bevetette a gyalogságot, a légierőt és a nehézséget (= nehéztüzérséget)” (Magyar Hírlap). Mizser Lajos gazdaság tétova kapcsolatteremtési kísérletei is azt igazolják, hogy ezen az úton érdemes elindulni, illetve továbblépni. A közös tevékenységnek nem arról a formájáról van itt szó, amely más országok színészeinek itthoni szerepeltetésére vonatkozik. Ennek gyakorlata nem ismeretlen a magyar rendezők előtt: elég sok külföldit hívtak meg vendégszereplésre az utóbbi időben. Bár sokan vitatták és vitatják ma is, néha nagyon alapos indokkal, ennek a megoldásnak a létjogosultságát, főleg a lengyelekkel folytatott kapcsolatunk gazdag: Jan Nowicki, Gradzina Szapolowska vagy Boguslaw Linda is visszatérő vendég filmjeinkben. Fontosabb a valódi koprodukciók kérdése, az, amikor közös befektetéssel, a magyar és a külföldi fél együttes költségvállalásával készül el egy film. A 80-as években ilyesfajta együttmunkálkodásra — ha jól számolom — 21 alkalommal került sor a játékfilm területén. (Ebbe már beleértem Sándor Pál és Szabó István bemutató előtt álló filmjeit, a Miss Arizónát és a Hanussent is.) Ha azt nézzük, hogy ez az összes elkészült kettőben; egy-egy alkalommal pedig együtt dolgoztunk az olasz, a lengyel, a szovjet, a svéd filmesekkel. Külön fejezet Gothár Péter Tiszta Amerikája, melynek elkészítéséhez a japánok járultak tekintélyes összeggel hozzá. (A pénzt a rendező egy korábbi filmjével nyerte a tokiói fesztiválon.) A filmkoprodukciók összehasonlítása a gazdasági életben tapasztalható együttműködéssel csak nagy fenntartások mellett jogosult. Ott ugyanis elképzelhetetlen, hogy a pénzt adó fél ne szóljon bele a felhasználás módjába. Egy művészi vagy annak szánt produkció megalkotása során viszont az ilyen több oldalú akaratér- vényesítést maga a mű sínyli meg. A Hosszú vágta elkészítésében Gábor Pálnak annyi kompromisszumba kellett belemennie, hogy a filmet a főszereplő John Savage sem menthette meg. Az ellenpélda a Mephisto, ahol Szabó István nagy szabadsággal érvényesíthette művészi szándékát: Ha végigtekintünk a 80-as években készült koprodukciós filmek listáján, azt kell megállapítsuk, hogy több köztük a látványos kudarc, mint a Jelenet a K. u. k. szökevények című filmből. Operettfigurák a vadnyugaton. Jelenet a Három amigó című filmből. mű egytizede, akkor a szám elég tekintélyes, de minden bizonnyal alatta van a tényleges lehetőségeknek. Az évtized első feje még biztatóan indult. 1984,-ben. például 6 film, az éves termés közel egyharmada jött létre ilyen módon, aztán szinte megállt a folyamat. 1985-ben, 1987- ben nem készült koprodukcióé alkotás, a közbülső esztendőből is mindössze .a Szántó Erika rendezte' JftSSitóm Szerepel a listán. A 21 filmen 9*' országgal osztozunk. Leggyümölcsözőbbnek az NSZK-beli "partnereinkkel kialakított kapcsolatokat tekinthetjük. 6 filmet készítettünk velük közösen (ill. egy hetediket, a Viaduktot az USA-val együtt finanszírozták) ; az USÄ további három alkotásban érdekelt, miként a franciák is; a finnek számottevő művészi eredmény: Anna (Mészáros Márta), Játszani kell (Makk Károly), Yerma (Gyöngyössy— Kabay) — egyik sérh emeli alkotóik tekintélyét Sajnos a Miss Arizona, mely * ősszel kerül bemutatásra, szintén ebbe a sorba tartozik.) A másik oldalon főként Szabó István munkáit említhetjük. A szerény mérleg, ellenére is — ismerve gazdasági kilátásainkat —-..egyedül a,külföldi tőke bevonása kecsegtet azzal a reménnyel, hogy akkorább i évfjíheaf.tJjasonló^éiM^iségű letl és míftlszi szétdí&nth^-í' egyaránt elfogadható kompró’*1 misszumok, arra szerencsére akad néhány példa. Hamar Péter Blgg Ballá Bolnasszonn Szöllősi Zoltán első kötetének összeállításánál a legendás Kormos István bábáskodott. Talán neki is köszönhető, hogy a Csont- korall (1974) csaknem mentes a mutáló hangtól, öntörvényű, megélt és megszenvedett világról tudósít benne Szöllősi Zoltán. Első kötetének élményfedezetét a nyírségi táj adja. Az a környezet készteti szólásra, amelyikből Váci Mihály is felmagasodott. A Jelképes erejű Jegenye Szöllősi költészetének is állandó motívuma. Ez a tájlíra azonban alig kötődik a klasszikus hagyományokhoz, nem leír, hanem inkább a belső világot hordozza. A Csontkorall a költészetteremtés könyve. Szöllősi konok fegyelemmel keresi a kifejezés mibenlétét, természetét, logikáját. Az izgatja, hogyan hordozza a kép az énvilágot, hogyan rakódik le a megélt tapasztalat, világszemlélet a metafora struktúrájában. A Vacsora jégen (1978) tovább építi a költői pályát. A folyamatosságot — egyebek mellett — az is jelzi, hogy egy teljes ciklust szentel azoknak az 1963—1974 között született verseknek, amelyek a Csontkorallból kimaradtak. A betonfalak szorításában Szöllősi szívét reménytelenségek dermesz- tik.,,Ki semmi-szőrén megülje / nincs lovasa az éjszakának” — írja Adyt idéző versében. Komor tónusúra sikerült a Vacsora jégen. Ennek egyik oka a fenyegetettség megélése, a fegyverkezés tragikus következményeitől való félelem (Szemben, Holdév), a másik magánéletének súlyos tragédiája, kisfiának az elvesztése. Az Egitétö (1983) hangsúlyos verse a Csak kő kő se. A költemény kitágítja a fájdalom szemléleti horizontját, a létezés maga válik a költői vizsgálat tárgyává. A vers kezdete még a hivó élményt idézi, a kiüresedett társtalan hétköznapok fenyegetően nehezednek a költőre: „Elmentél: megjöhetsz / Most hiába csöngetek / Ajtód elől, cipőmön / sarat, cipelem vissza / árnyékomat.” A konkrét fájdalom a világba vetett ember tragikus színezetű közérzetévé tágul. A Csak kő kö se megrendítő rekviem, fölszakadó költői vallomás, a társhoz tartozás komor fenségü himnusza. A Ballada Boldogasszonyhoz az idei könyvhét egyik hangsúlyos darabja. Benne Szöllősi fájdalomból, gyászból, reménytelenségből, kudarcból építkező világa az előző kötetekhez képest mélyebb, teltebb zengést kapott. A mostani válogatás azt a válságot is felmutatja, amelyet a költői szó leértékelődése miatt — másokkal együtt — Szöllősi is mélyen átél: „Szégyen a vers, ha senkinek” (Szégyen a vers); „Versemig fehérük minden út / Asszonyomig s hazámig / Szerelmes szóm mégse jut” (Történelmi alkonyat). Vissza-visszatérö képei a tejet, a hideget, az ürességet, a reménytelenséget, a hitetlenséget asszociálják: „Levélfonákja színe hályogos” (A kert); „Söpröm a mesét asztalomról” (Söpröm a mesét); „Most tél van hónak kéne esni / Nyári fény a kertben / Szürke tollakat ejt a semmi” (Hónak kéne esni). Feltűnik a versekben a nyírségi homok, az ifjúkori eszmél- kedés röptető indulata, de a tengerre jutás boldog izgalma elmaradt. „A tengert nekem kell megteremtenem. Azt, amelyen menekülhetünk, amelyen maradhatunk. Kifelé a történelmileg hatót, befelé a csontokig nyitottat. Ez a ten gér, ez a teremtés, más szóval költészet, szavakkal történik, de néma munka. A szónak csak kagylózúgását hallani .. .” — írta első kötetének ajánlásában Szöllősi. S most? „Part lett a világ elhagyott / Lemorzsolt tengerben / Fuldoklik arcom és ragyog / Szálló porszemekben” (Szeptemberi kréták). A költészetteremtés mégis megvalósult, ha nem is azzal a boldog mámorral, amelyet fiatalon elképzelt magának. Ezt bizonyltja a kötet címadó verse. A Ballada Boldogasszonyhoz ugyan a megváltódás lehetetlenségéről szól, de azt az ígéretet is hordozza, hogy a helyzet, a lelkiállapot pontos megfogalmazása az elemi feltétele annak, hogy a költő (és az olvasó) a megtalált hit birtokában neki merjen vágni a tenger újbóli meghódításának. (Szépirodalmi, 1988.) Nagy István Attila ''"a"'11-----! film a. 11 lilrVÉGI MELLÉKLET
