Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-18 / 170. szám

1988. július 18. Kelet-Magyar ország Itt a 11-277! Balogh József főmunkatárs válaszol A felvásárlás fonákságai, viszontagságai ebben a ro­vatban is csúcsosodtak a hé­ten: a kérdések java része a meggyátvétellel, illetve a meggy át nem vételével fog­lalkozott. Miután a konkrét eseteken egy hét után nem lehet segíteni, mert a meggy azóta rég megromlott, inkább egy kicsit általánosabb vá­laszt adnék. — Lapunkban részletesen foglalkoztunk a meggy átvé­telénél tapasztalt gondokkal, amelynek két fő oka van. Az egyik a váratlanul bő ter­més, s az, hogy leállították közben az exportot. Az ért­hető, hogy elsősorban a szer­ződött gyümölcsöt veszik át, hiszen a szerződéssel elköte­lezte magát a felvásárló is. A nem szerződött meggyel vannak gondok, mivel a fel­vásárló és feldolgozó gyárak kapacitása véges. Azt hiszem, nem kívánhatja senki, hogy akkor is vegye meg a keres­kedelem a meggyet, ha rá­rohad, vagy a gyár, ha nem tud vele mit kezdeni. Más kérdés viszont, hogy a szer­ződésen felüli mennyiség sok olyan kispénzű és kis tételt szállító emberé, aki a felvá­sárlásban méltányosabb meg­ítélést érdemelne. Ilyenkor talán lehetne megoldást ta­lálni arra is, hogy külön he­lyen vegyék át az egy má­zsánál kisebb, illetve az an­nál nagyobb tételeket. Az át­vételt úgy is lehetne szervez­ni, hogy a sor ne a felüljá­róig érjen a konzervgyárnál. Annál is inkább gondolkodni kellene jobb megoldásokon, mert nyakunkon a paprika-, a paradicsom- és az uborka- szezon, s azokból is bő ter­mésre számíthatunk. Tanul­ság: akinek várhatóan na­gyobb termése lesz, annak érdemes leszerződni, akinek pedig kevesebb terem, pró­báljon szélesebb körben — például különböző boltokban — keresni zöldségének, gyü­mölcsének elhelyezési lehe­tőséget. Vasárnap tíz órakor már nem lehet Nyíregyházán újságot kapni, tették szóvá többen is, s nem értik az okát. — Egyszerű: nincs papír. Lényegesen kevesebb rotáci­óst kap az ország, mint ko­rábban a Szovjetunióból, s ez a laphiány oka. Szabó Pál, a Posta hírlaposztályának he­lyettes vezetője számokkal is illusztrálta ezt. A Népsport­ból korábban 3750, a Vasár­napi Hírekből 3200 érkezett, most az előbbiből 2920, utób­biból 2760 jön. De csökkent a Ludas Matyi, a Szabad Föld példányszáma is, és nem ki­zárt dolog, hogy más újsá­goknál is lesz a későbbiekben példányszámcsökkentés. Deák Jánosné kérdezte a Fábián Zoltán útról: mi­kor hosszabbítják meg a 7-es autóbusz útvonalát, hiszen a Korányi Frigyes utca jóval hosszabb már. — Danku Andor, a Volán személyforgalmi osztályának vezetője mondta, hogy csak akkor, ha meglesznek hozzá a feltételek, tehát ha lesz buszforduló. Fekete Ferenc, a városi tanács közlekedési csoportvezetője kiegészítette azzal: még az idén szeretné­nek megoldást találni rá. Vagy buszfordulót építenek a Korányi Frigyes utca vége felé, vagy az utolsó utcák egyikén visszafordítják a buszt és egy kis kerülővel tér vissza a Korányi útra. Ez azért gond, mert a tavaly épített lakóutak nem bírnák el a nehéz autóbuszokat, a másik megoldás a buszfor­duló építése. Dzv. Kópis Lajosné Pi- ricséről azt tette szóvá, hogy nem lehet kisma­macipőt kapni. Balogh Zoltántól megtud­tuk, hogy a Topán Cipő­nagykereskedelmi Vállalatnál van vászon és műbőr kis­mamacipő is, s hogy olva­sónk miként juthat legköny- nyebben hozzá, arról levél­ben tájékoztatjuk. Révész Líászlóné Domb- rádról azt panaszolta, parkettalakkot vásárolt a kisvárdai Szabolcs Áruházban, s amikor ki­derült, hogy egy doboz 466 forintos lakk nem jó, az áruházban nem voltak hajlandók kicse­rélni. Ha nekem nem cserélték volna ki, még az útiköltséget is megtéríttetném velük, ugyanis egy 4/1978-as rende­let előírja: csak kifogástalan minőségű árut lehet eladni. Ez a lakk — ahogy a vásárló írja — rossz volt, tehát kár­talanítani kell. A boltvezető mondhatja, hogy nem jogos a panasz, akkor viszont nem a vevőt kell elküldeni, hanem az árut a KERMI-hez. Kéré­se tehát jogos volt, éppen ezért adtuk át levelét a Ke­reskedelmi Felügyelőségnek. Nyílt kocs na működik Nagykállő jan a Mártí­rok útján reggel 5-től 8- ig. Többen is jelentettük már a tanácsnak, de nem történik semmi — tette szóvá egy névtelen levélben egy nagykáilói olvasónk. Tudott róla a tanács ko­rábban, hogy itt zugkocsrrta működik, ki is szabták érte a Pénzügyőrséggel együtt a bírságot. Ennek már két éve, s mivel azóta nem érkezett hozzájuk bejelentés,.úgy tud­ták, hogy megszűnt a hajnali pálinkázás. Az adócsalásra, vagy lega­lábbis annak gyanújára fel­hívó levelet elküldtük az adó­hatóságnak. 4 meghívó zenész-cigá­nyok találkozójára szólt, ahol a pályával összefüggő kérdéseket vi­tatták meg. Ott voltak a tánczenészek, népzené­szek, bár közülük elsősor­ban az idősebbek jöttek el. ök a régmúlt ittmaradt utolsó mohikánjai. A legéle­sebben a munkakörülmé- L nyék, az elhelyezkedés (szer­ződéskötés) lehetőségei ke­rültek előtérbe a beszélge­tésekkor. ★ Számomra a patyolat­tiszta fehér ingbe, fényes fekete hajjal és választé­kos modorban beszélő ci­gányzenészek voltak az ér­dekesek. Nagyon megvál­toztak. A szemükből hi-, ányzik az a régi fény, a hát és a derék sem a régi, az idő egyre jobban gör­nyeszti őket. Az emlékeiket felidézve egyre panaszkod­nak. Elgondolkodtam. Emlé­keimben a régi bandák idé­ződnek fel. Gyermekko­rom. A csárdástól, keringő­P árton kívüli államel­nökünk egy rádió nyilatkozatában vá­laszolta az elmúlt hét vé­gén arra a kérdésre, hogy milyen megfontolásból vál­lalta el ezt a megtisztelő, de igen felelősségteljes megbízást: „Amikor az egész ország a reform, a megújulás korszakát éli, én sem ülhetek puszta szemlélőként hátradőlve a székemen...” Talán nem szó szerinti az idézet, de a lényege a fon­tos: a világszerte ismert professzor, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tanít­ványa, munkatársa sze­rint: aki itt él, e temérdek gonddal küzdő hazában, az a kiútkeresés nehéz napjaiban nem ülhet öl­be tett kézzel, hanem min­den tőle telhetőt meg kell tennie a kibontakozásért. Meglehet túl patetikusnak tűnnek ezek a szavak, igaz­ságtartalmuk mégis vitat­hatatlan. Mert bár az ál­Szerkesztői notesz Hátra Híve a székei? lamfő nem szólt róla, ám véleménye mögött ott lehet érezni, hogy politikai, tár­sadalmi, anyagi gondok­kal terhes napjainkban nem jelentéktelen azoknak a tábora, akik kishitűek, és a cselekvés helyett kedvtelen tétlenségbe vonulnak, vagy a legjobb esetben a vára­kozás álláspontjára he­lyezkednek. „Legjobb a dolgok alakulását kivárni.” Akadnak aztán jócskán kétkedők, akik még meg sem születik egy döntés, máris „meg vannak győ­ződre róla’, hogy az a dön­tés rossz, mert minálunk az utóbbi időben a leg­több döntés helytelen volt. Ilyen légkörben hang­zanak el Straub F. Brúnó szavai, aki tudósként több évtizeden át igen sokat tett a hazáért, s aki már a nyugdíjas évekből tért vissza az államfői székbe: most nem lehet kényelme­sen hátradőlni a székben ... Mert kereshetünk bűn­bakokat, kesereghetünk el­szalasztott lehetőségeken, felemlegethetünk eleve ráfizetést ígérő üzletköté­seket, továbbá, hogy mi­lyen helytelen volt hosszú éveken át a kívánságot va­lóságként felfogni, s nem vállalni a \ járó gazda \ rútlenségét. h tolhatják a tett. ség van persze múlt történéseinek tés nélküli feltáráséi ként számtalan helyen tek már meg a személyi változtatás feltételei is. Ezek kétség kívül erősíthe­tik a hitet és a bizalmat az új elképzelések iránt. Mégis igaz, hogy aki csu­pán másoktól várja a lé­péseket egy új irányba, ma­ga viszont árgus szemek­kel lesi az újonnan kita­posott utat, ahol kényelme­sen haladhat, aligha cse­lekszik a nemzet, s a saját maga érdekében. Tétlen várakozás, csüggedés és kedvtelenség helyett egy új magatartásra hívott föl valamennyiünket az El­nöki Tanács elnöke. A. S. Furulyázott a kukorica Esőcsinálók a Tisza mentén Eső esett és mégis szomjas a föld. A két hétig tartó ká­nikula felperzselte a legelő­ket, itt-ott már kicserepese- dett az anyagos talaj, a ho­mok viszont forróra pörkölt szemcséivel égeti a növények tövét. Kellett már nagyon az eső. Ember és növény a har­minchat fokos melegtől egy­ként szenvedett. A címerét hányó kukorica furulyázott, fonnyadtak a krumpliindák és megsárgultak az almafák levelei. Fenyegetett az aszály. Ott jó most — mondták a folyóktól távol élő gazdák — ahol öntözhetnek. De vajon öntöznek-e? Alig van az országban még egy olyan megye, mint a mi­énk, ahol ennyi lenne a folyó és vízfolyás és ahol ennyire kevés volna az öntözésre be­rendezett terület. Tiszaberce- len a Bessenyei Termelőszö­vetkezet elnöke Czuczor Ká­roly sajnálkozik: — Kettészeli a határunkat a Tisza, itt van nekünk a Ló- nyai-csatorna, de nem tu­dunk öntözni. Nincs pénzünk öntözőberendezésekre. Min­den pénzünket elviszi most a melioráció. Vagy ugyan egy régi, ma már korszerűtlen öntözőberendezésünk, azzal tavasszal meglocsoltuk a 70 hektár paradicsomot. Pénzes növény, de másra nem futot­ta az erőnkből. Ha még to­vább tart a szárazság, vala­mit tenni kellett volna. Az eső esett, de a gáva- vencsellői határban ezzel mit sem törődnek. — Hát mi volt az a néhány milliméter, ami az éjszaka hullott? Egyenlő a semmivel. Szabolcs-Szatmárban az éves csapadékmennyiség 500— 550 milliméter, ennyit a te- nyészidőben, tavasztól őszig, minden növény igényelne. Ezzel szemben tavasszal és nyáron alig hull le 150—200 milliméter eső. Természetes hát, hogy öntözünk, már csak azért is, mert az öntözőfürt, amely évekkel ezelőtt meg­épült, erre lehetőséget ad. Nagy Sándor, a Szabadság Termelőszövetkezet termelési ZenétodiletHiHa töl kifulladt lakodalmak, bálok és szerenádok. Köny­vekből és filmekből jól is­mert dzsentrivilág, mely­től elválaszthatatlan az éj­szakát átmuzsikáló cigány­banda. A híres prímások és azok a dalok, amelyet előcsalógattak hangszereik­ből, külföldön is öregbítet­ték hírnevünket. A bőgős, a brácsás, a cimbalmos, de sok legény talapalávalóját játszották el, s riadtan me­nekültek, ha virtus bo­tot vagy kés ragadt! A magyar mindig talált módot, hogy mulasson, — hallottuk már nagyon sok­szor. Ha öröm, vagy bánat érte, beledalolta lelkét a szárazfába. A vonókba hú­zott százasok lelkesítették az amúgyis is mulattatni vágyó zenészt. Szerelem, búcsú, talán még a halál­eset vigasztalói is voltak. Ma pedig? Nincs idő ze­nét hallgatni, feledésbe merülnek a régi szép da­lok. Napjainkra már éne­kelni sem tudnak úgy a fi­atalok, mint akkor régen. Kevés azoknak a száma, akik széles jókedvükben cigánnyal mulattatják ma­gú kát. Valahogy szégyen- li az ember az érzelmeit igy kifejezni. Kiszorultak a bandák a lakodalmakból, a vendéglőből, felváltja he­lyüket az „elektronikus do­boz” mechanikus hang­ja. Utcára került a zenész is. A „húrokon játszó fi­nom ujjak” szerszámot fognak, mert el kell tarta­ni a családot. Egyre keve­sebbet hallani azt a fába préselt tiszta hangot, ame­lyet virtuóz hegedűse csalt elő a hangszeréből. Nem vonzó e szakma a fiatalok számára sem, mely nem is csak szakma, hanem mű­vészet is. Dinasztiák sza­kadnak meg, a fiú inkább a zongorát, vagy a gitárt választja. A szerződésben kiadott üzlet nem bír el már ma egy öttagú zenekart, s vagy lecsökkentik a lét­számot (mely merénylet az ilyen zene ellen), vagy le is út, fel is út, mehet a ze­nész, amerre lát. Városunk sem kivétel az elmondottak alól. A Hotel Szabolcson kívül (legfel­jebb a Szindbád csonka ze­nekara) nincs népi zene­kar szórakozóhelyeinken, a megyeszékhelyen. Nem tu­dom mit hoz a jövő, eltű­nik-e végleg népi hagyo­mányunknak és kultúránk­nak ez az ékes foltja, vagy újra felemelkedik, már csak az idegenforgalom és turizmus miatt is. Remény­kedem. Dankó Mihály Kukoricát öntöz a gávavencsellői határban a szuper teljesítményű amerikai öntözőgép. A programvezérlésű berendezés 420 méter fesztávolságú és a 160 hektáros kukoricatáblán három és fél nap alatt tesz meg egy fordulót, miközben 30 milliméter vizet permetez ki a növényre. A gávavencsellői Szabadság Tsz-ben 370 hektáron ter­mesztenek burgonyát, (fele háztáji). Öntözéssel a hektá­ronkénti termésátlag 30—35 tonna. Elek Emil felvételei elnökhelyettes ontja az öntö­zéssel kapcsolatos adatokat. A tsz 5800 hektáros területé­ből 4500 hektár a szántó, eb­ből 1353 hektár az AC rend­szerrel öntözésre átszőtt te­rület. A Tisza vize a föld alatti vezetékeken hat kilo­méterre is eljut. Van a tsz- nek négy TURBAMAT, nyolc osztrák típusú öntöző beren­dezése, de a sztár kétségtele­nül az amerikai VAMONT LINEÁR. A laikus, ha nem kap külön információt, csak annyit lát: van egy nagy­fesztávolságú öntözőmű, ön­járó, lassan halad előre és egyenletes szórással bőséges mesterséges esőt csinál. A VAMONT halad, alatta a szokásostól sűrűbb kukorica (95 ezer a tőszám) haragos­zöld, szemmel Itáhatóan él­vezi és hasznosítja a vizet. Nem túlzás azt mondani: — Itt a Tisza vizéből is ku­korica lesz. — Kell is, hogy legyen, hi­szen kemény feltételekkel •kaptuk meg a KITÉ-től a gé­pet. A lizing-szerződésben azt vállaltuk, hogy hektáronként a bázis szinthez viszonyítva öt tonnával több kukoricát termelünk. A bázis 6,3 tonna, tehát 11—12 tonna kukoricát kell termelnünk. Ebben az esetben a plusztermelésből, az utána járó felárból megtérül a lizingdíj. Hogy lesz-e 12 tonnás kukoricánk? Lesz! Az öntözéssel nagy termések ér­hetők el, és gazdaságos is a termelés, ha az öntözővíz nem drága. Most jó a helyzet, mert az öntözési alapdíj 80 százalékát az állam elengedi. Az alapdíj 1600 forint hektá­ronként, ezt az öntözésre be­rendezett terület után akkor is fizetni kell, ha nem öntö­zünk. öntöztek búzát, amely 5—6 mázsával többet terem, öntö­zik a burgonyát, hektáron­ként 10—12 tonnával lesz több a termés. De ugyanilyen mértékben hálálja meg a vi­zet a cukorrépa, a téli alma és a szálas takarmány. Mekkora gazdaság lenne itt, ha a VAMONT LINEÁR- ok végig a Tisza mentén, a Szamosnál, Krasznánál, min­denütt, ahol víz van, esőt csinálnának? De, mert nincs ilyen lehetőség, rekkenő me­legben csak lessük az eget, és óhajtjuk, szaporán ess eső, ess! Seres Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents