Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
1988. június 11. 0 Sherlock Holies és az inkvizíció az idegenforgalmi szakember Azzal kezdődött Szigligeti Imre idegenforgalmi pályafutása, hogy mindenképpen be szeretett volna kerülni Nyíregyházára Pátroháról, ahol mezőgazdasági üzemvezetőként dolgozott. Elképzelése kiemelkedő KISZ-munkája révén valósult meg: felfigyeltek rá, mint KISZ-tit- kárra és 1974-ben őt javasolták az újonnan nyíló ifjúsági és diák utazási iroda élére. — A kirendeltségvezetőnek akkor még nem kellett nyelvtudás. Nem sokat konyí- tottam az idegen- forgalomhoz, némi saját tapasztalattal rendelkeztem csak, mert utazni már abban az időben is nagyon szerettem. Izgalmas hónapok— évek következtek: be kellett járnom minden olyan bázist — országot, várost, szálláshelyeket —, amiket a fiataloknak ajánlani lehetne. A személyes megjelenésen, kapcsolatok kialakításán nagyon sok múlik, nekem az az elvem, hogy amit csak lehet, így intézzünk el. Kitűnő találmány a telefon, a telex, de egy személyes találkozást nem pótolhat. A nyíregyházi Express utazási iroda kirendeltségvezetője eleinte mindent maga intézett, később már inkább a kollégáit küldte hivatalos utakra. Nem szereti ugyanis hosszabb időre főnök nélkül hagyni az irodát. A két-há- rom napos utakat részesíti előnyben, gyakran megfordul például Nyugat-Berlinben, mert az ottaniakkal igen jó kapcsolatot épített ki, gyakoriak a cserelátogatások. — Hosszabb időre a családommal szeretek menni, a szabadság alatt. A tengerpart a mindenünk, négyéves kislányom járt már Jugoszláviában, Bulgáriában — két éve mindenhová magunkkal cipeljük. Volt azonban egy felejthetetlen hosszabb utam, úgy félhivatalosan. Időnként csoportokat kísérünk, s alkalmam nyílott rá, hogy ily módon egy hónapot Japánban tölthessek. Afrikán és Svédországon kívül minden jelentősebb országban megfordultam a tizennégy év alatt, de Japán az, ahová fenntartás nélkül visszavágyom. Az emberek tiszták, udvariasak és kimondhatatlanul fegyelmezettek. Emlékszem, megdöbbentünk, amikor elvittek bennünket egy általános iskolába: a tanteremnek nem volt ajtaja, ennek ellenére a hétéves gyerekek óra alatt egyetlen pillanatra sem vették le szemüket a tanárról. Nem érdekelte őket a jövés-menés, a vendégek jelenléte, kötelességüknek tartották, hogy figyeljenek. A négy nagy utazási iroda közül egyedül az Express ajánlatai szólnak egy bizonyos korosztálynak. Ez a korosztály a harmincöt éven aluliaké, akik szeretnének minél olcsóbban, akár kisebb kényelmetlenségek árán is világot látni. Divat manapság az ifjúsági turizmust pocskondiázni — de vajon hogy látja ezt a kérdést a legilletékesebb, az irodavezető, aki maga is csak nemrég lépte át azt a bizonyos korhatárt? — Szeretném először is leszögezni, hogy hozzánk bárki bejöhet, nemcsak a fiatalok, ajánlataink mindenkinek szólnak. Ezt mutatja, hogy leggyakrabban közép- iskolások és nyugdíjasok!!) veszik igénybe szolgáltatásainkat. Csak annyiban különbözünk a többi idegenforgalmi hivataltól, hogy az ifjúsági kedvezményekre jogosító igazolványokat nálunk lehet egyedül kiváltani. Az ifjúsági turizmus szerintem olyan, mint a futball, mindenki beszél róla, de akinek ez a hatáskörébe tartozik — és itt nem elsősorban egy vidéki irodára gondolok —, az mélyen hallgat. Érdeklődés lenne a kerékpártúrák iránt — de megyénkben nincs egyetlen olyan hely, ahol biciklit lehetne kölcsönözni. Aztán itt van a „bakancsos” turizmus: a turistaházak hálózatát elsorvasztották, gond az olcsó szállás. A kempingcikkekhez horribilis áron lehet hozzájutni, még a kölcsönzési díjuk is magas. Kezdjük ott, hogy nálunk nem is lehet jó túrabakancsot kapni, aki komolyan szeretne gyalogolni, annak valahonnan külföldről kell behoznia. Szóval az az érzésem, hogy az „ifjúsági turizmus” címszó alatt sok pénz elfolyik az országban — de hogy mire, azt senki nem tudja. Egyre többen választják mostanában a szervezett helyett az egyéni utakat. Az Express felismerte az igények alakulását és információs szolgálatot hozott létre. — összességében magasak az áraink, főképp, mióta az ÁFA is bejött. Van ugyan olyan ajánlatunk középiskolások részére, hogy egyhetes velencei-tavi üdülés teljes ellátással mindössze 950 forintba kerül, de ez csak egy a sok közül. A többi irodához képest ugyan olcsóbbak vagyunk, de többéves tapasztalatom mutatja, hogy bizony sokaknak még ez is megfizethetetlen. Ha bejön hozzánk egy fiatal és megkérdezi, mit tudnánk ajánlani, én mindig visszakérdezek: mennyi pénzért? Az egyéni turistaút kifizetődőbb, ha igénybe veszik hozzá az ifjúsági kedvezményeket. A nemzetközi ifjúsági házakban az erre jogosító igazolvánnyal potom pénzért meg lehet szállni, az Eurotra- in menetjegyet, az Interrail-t jó ismerni. Sajnálom, hogy megszűnt a stopos igazolvány, mert az is nagy köny- nyebbséget jelenhetett volna. Szigligeti Imre legnehezebb ügyfeleinek a pedagógusokat tartja. Pedig maga is közéjük tartozik, hiszen tavaly elvégezte a tanárképző főiskolát rajz szakon, levelezőn. — Szeretnénk elérni, hogy a tanulmányi kirándulásokat ne szervezze mindenki májusra, mert képtelenség annyi buszt keríteni. A szezon széthúzásáról azonban az iskolák hallani sem akarnak és nehezen értik meg, hogy az utólagos programmódosítások nekünk micsoda bonyodalmat jelentenek — hát még ha indulás előtt egy-két nappal jelentik be! Egyébként ezen a területen is változás történt, a három-négy napos kirándulások kora letűnt, nincs rá pénz. Már a középiskolák is csak egy, legfeljebb két napra terveznek kirándulást. Ezt az idegenforgalmi szakembereknek tudomásul kell venni és alkalmazkodni, ahogy lehet. Az alkalmazkodás az irodavezetőnek nem esik nehezére. Alkalmazkodott ugyanis a kor követelményeihez, hogy állandóan tanulni kell, a továbbképzés elengedhetetlen. A marxista egyetem, a szakmai vizsgák után a főiskola következett, lassan egy nyelvvizsga kerül sorra. Jól beszél oroszul, konyhanyelven megérteti magát a világnyelveken, de papírja még nincs egyikről sem. Mentalitását látva azonban semmi kétség afelől, hogy ami késik, nem múlik! Bartha Andrea Kádár János összegyűjtött műveinek második kötete — amely a közeli napokban jelent meg — az elmélet és a gyakorlat összhangjára törekvő politikusnak 1958 és 1962 között elhangzott — megjelent munkáit tartalmazza. Valótlanság lenne a történelemről azt állítani, hogy eseményei egyenletesen, arányos időbeli elosztásban zajlanak. Ellenkezőleg, fontos, esetleg nagy horderejű események gyakorta „össze- sűrűsödnek”, a történések szinte összetorlódnak, felgyorsulnak. Az öt év, amely az összeállítás időkeretét adja, jelentős hazai és nemzetközi eseményekben rendkívül gazdag volt. Hazánkban az ellenforradalom utáni konszolidáció legfontosabb évei ezek, a párt VII. és VIII. kongresszusa, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a KISZ I. kongresszusa jelzik a gazdasági és politikai élet kulcspontjait. A világpolitika színterein pedig a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezlete, az SZKP XXII. kongresszusa, a kubai forradalom kemény létharca, a szovjet • ==fc===:^ A rózsa neve * film májusi bemuJ TlllTl tatóját messze megelőzte a híre a hazai sajtóban. De mindaz, amit előzetesen tudni lehetett róla, túlságosan ellentmondásos volt ahhoz, hogy különösképp felcsigázza érdeklődésünket. A rendelkezésre álló információk mérlegelése inkább a bizalmatlanságot eredményezte, mint a felfokozott várakozást. A „nagyon nagy regény”- ekből ritkán szokott sikeres filmváltozat születni, márpedig a kiindulópontul szolgáló műről a fordító ezt a minősítést vetette papírra. Valljuk be, a szerző személye is „gyanús”: Umberto Eco nem ismeretlen Magyarországon, de nem regényíróként, hanem esztétikai és főleg szemiotikái, azaz a jeltudomány körébe tartozó írásai alapján tarthatták számon az érdek-' lődők. Hogy valaki 60 éves korában lépjen a nyilvánosság elé szépirodalmi alkotással, nem éppen mindennapi jelenség. Akad persze példa rá, s úgy tűnik, Itália éghajlata különösen kedvező, utoljára ugyanis Giuseppe Tomasi di Lampedusa jelentkezett ilyen későn és ilyen sikerrel, az emlékezetes A párduc című regényével, mint most Eco, akinek a munkáját immár közel harminc nyelvre fordították le. Mivel ma már nem létezhet olyan irodalmi szenzáció, amelyre a filmszakma pillanatok alatt le ne csapna, A rózsa neve sem kerülhette el a sorsát. Jean-Jacques Anna- ud, a rendező nyilatkozta, hogy a regény elolvasása után úgy érezte, itt a nagy lehetőség számára. (Mellesleg a könyvről nyilatkozott a főszerepet alakító Sean Connery is, bár ő sokkal kevésbé lelkesen, mivel — mint mondja — „legalább a feléből egy szót sem értett”.) A film fogadtatása körüli előzetes bizalmatlanságnak szülője lehetett egyébként az is, hogy Annaud korábbi filmje, A tűz "háborúja alapján aligha számíthatott azon rendezők közé, akik egy adott téma feldolgozása során a mélyebb gondolatiság irányába tájékozódnak, ugyanakkor a regény ennek lehetőségét is felkínálja, a róla írtak, illetve a belőle közölt részletek erre engedtek következtetni. Minden ilyen előzetes mérlegelés, minden várakozás, amely részleges információkon alapul, nem válik hasznára az ügynek. Ezt igazolja A rózsa neve című film. A film, amelynek gyaníthatóan (s a könyv magyar kiadása után majd megmérhetően) csak alapjául szolgált Eco műve, mert Annaud nem hazudtolta meg korábbi önmagát, és kevésbé törődött azzal, hogy „jelképek erdején át visz az ember útja”, kiemelt hát egy eseménysort,, s ezt tárta á közönség elé. Ha valaki az eddigiekből azt a következtetést olvasná ki, hogy a jegyzetírónak elmarasztaló véleménye van a filmről, az téved. A rózsa ne- 've jó kalandfilm, igényesen szórakoztató mű. Nem kezdődik vele új filmtörténeti korszak, nem fedezett fel új műfaji törvényeket, de a mai filmkínálat közepette az sem kis érdem, ha a korhangulat felidézésével ízléses módon érdekes cselekményt tud a néző elé vinni. A történet színhelye egy bencés ’ kolostor, valahol Észak-Itáliában a hegyek között, s az idő dolgában is pontos eligazítást kapunk: az Ür 1327. esztendejét jegyzik. Egyházi vitára gyülekeznek a vendégek, köztük William of Baskerville ferences rendi szerzetes is, aki hamarosan nyomába ered azoknak a haláleseteknek, amelyek az erődítményszerű kolostorban történtek, s amelyek titokzatosságukkal nemcsak a rémület, de a kíváncsiság forrásává is váltak. Ettől kezdve minden a legszabályosabb krimi receptje szerint bonyolódik. William barát Sherlock Holmesként indul a nyomokat vizsgálni, mellette segítőként, Watson doktorként Adso, a szerzetespalánta lábatlankodik, s személye alkalmat ad arra is, hogy rideg körülmények ellenére a szerelmi szálat is bele lehessen szőni a történetbe. Aki hatásvizsgálattal foglalkozik, mérlegelheti, hogy a romantikus cselekményfordulatok kötik-e le jobban a nézőt, merthogy van itt gáz inkvizitor, aki természetesen elbukik, s van máglyatűz, amelytől az egyetlen női szereplő megmenekül; vagy a film pergő tempója; én leginkább a látványvilágra szavaznék. Annaud pontosan tudja, hogy a film a látvány művészete, s e tekintetben az apró részletekre is ügyel. Nem lennék meglepve, ha a szerzetesek figurájának kiválasztásánál személyesen Fellinivel tanácskozott volna. A csúcs természetesen a könyvtári labirintus, amely a többi díszlettel együtt Dante Ferreti tervei alapján készült. A rózsa neve — talányos cím. Annaud erre vonatkozóan a következőt mondta: „Arra gondoltam, hogy ebben a filmben, amely rejtélyekkel van tele, szórakoztató dolog egy utolsó rejtélyt fenntartani. Vajon mit jelent a cím? Umberto Eco biztosan megmagyarázná, de hosszadalmas jelelméleti fejtegetés helyett elégedjünk meg az egykori latin költő gondolatával: „Rózsa a múlt, de csupán a nevét hagyta nekünk meg.” Hamar Péter ülésszakán elmondott beszéd pedig nemcsak megismételte az MSZMP korábban is vallott nemzetközi politikai alapvetéseit, benne a békés egymás mellett élés elvének és gyakorlatának kiemelését, hanem mintegy elvi-politikai „nyitánya” volt annak az útnak, amelyen haladva hazánk elérhette azt a széles nemzetközi megbecsülést, amelyet napjainkra sikerült kivívnunk. Ennek az öt évnek azonban — sok konkrét esemény összefoglaló lényegeként — legnagyobb, bátran történelminek nevezhető eredménye, sajátja az a társadalmi méretű bizalom, amely ekkor szilárdult meg a párt politikája iránt. Olyan politikai tőke volt ez, amely meghatározta a további évek, évtizedek lehetőségeit, s amelynek ismételt megteremtését okkal szorgalmazta az MSZMP legutóbbi pártértekezlete is. Ennek a bizalomnak az alapjául ma sem szolgálhat más, mint amit Kádár János — 1958-ban megfogalmazott: „ ... a párt tekintélyének egyik forrása most az, hogy a szó és a tett nagyjából egyezik.” S e gondolaton túlmenően, az egész kötet alapvető történelmi tanulságokkal szolgál. Valcsicsák Imre A közeljövőben vetítik a mozikban a Távoli kiáltás című japán filmdrámát Jamada Jódzsi rendezésében A konszolidáció évei (Kádár János művei. Második kötet 1958—1962) űrkutatás politikai szempontból is nagy sikerei (Gagarin) a nemzetközi folyamatok ellentmondásosságát, de ugyanakkor progresszivitását is mutatják. Kádár János e korszakból megjelenő munkái mindenekelőtt forrásértékű dokumentumai ennek az eseményekben gazdag öt évnek. Tartalmukban, hangvételükben jól mutatják, hogy a társadalom vezető erejének, a pártnak milyen taktikai és stratégiai kérdésekkel kellett szembenéznie, a jelentkező feladatokat — számolva a közelmúlt tapasztalataival — milyen megfelelő módon és eszközökkel lehetett és kellett megoldani. Az időszak összegyűjtött beszédei szinte kivétel nélkül, közvetlenül vagy közvetve kifejezik az MSZMP határozott szándékát, hogy egyrészt szilárdan vállalja a folytonosságot a korábbi évek építőmunkájának valós értékeivel, másrészt a határozott szakítást a személyi kultusz súlyos károkat okozó gyakorlatával. Ez a kettősség persze mindenkor konkrét feladatok, problémák kezelése során merült fel. Köztük ezeknek az éveknek korszakos tennivalója a szövetkezetesítés, a mezőgazdaság szocialista átszervezése volt. Több mint két évtized távlatából a „korszakos” jelző megerősítést kap, s az átalakítás — ellentmondásoktól nem mentes — folyamata, eredményességének „titka” aprólékos pontossággal rajzolódik ki Kádár János beszédeiből. Érzékelhető az a nagy hangsúly, amelyet a korábbi évek tapasztalatainak a legteljesebb figyelembevétele kapott. Kitűnik, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése a hatékony szövetségi politikának kulcsa és egyben jövőbeni feltétele is. Ezért a dokumentumértékű előadások, beszédek rendre úgy foglalkoznak a parasztság érdekeltségének, hangulati jellemzőinek a kérdésével, a mezőgazdaság gépesítésének, az életszínvonal emelésének feladataival, mint az egész társadalmat érintő tennivalókkal. A kifejtésekben szervesen kapcsolódik össze az üres el- méletieskedés elutasítása a mindennapi, szűk gyakorlatra való szorítkozás elkerülésével. Ebben az ideológiai harc érthetően nagy szerepet játszik. Ezért is hangsúlyozza Kádár János legfontosabb beszédeiben ismételten az úgynevezett kétfrontos harc, a dogmatizmussal és a revi- zionizmussal történő nyílt szembenézés folyamatos fontosságát. Az ENSZ közgyűlésének 15. Jf. Hétvégi melléklet E km vendége Simái Mihály: MISZTÉRIU M Hattyú a hold Véredben érzed fölszáll a tóból }]u11 a háló> feszül szorít és fojtogat szerelmes lánnyá változik szerelmed kérdez hogy holdsugárból a halálról , „ „ — s te szerelemről hattyutollbol , . , faggatod hálóvá szője vágyait a holtakat
