Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-29 / 154. szám

2 1988. június 29. Kelet-Magyarország f ~~ > Ajándék a mázaimnak Egyre többen várnak lakásra... Dráguló otthonok A jelenleg érvényben lé­vő, tizenöt éves lakásrende­letet legutóbb 1985-ben mó­dosították. Megalkotásakor a lakásigények mennyiségi ki­elégítése volt a cél. ötszáz lakás építésével számolt ak­kor a tanács, ebből nyolcvan szociális tanácsi bérlakás, hetven tanácsi értékesítésű OTP-lakás, 350 pedig csalá­di ház lett volna. Ez volt a terv, sikerült-e teljesíteni? — kérdeztük Tóth Lászlót, a hatósági osztály vezetőjét. — Nem úgy, ahogy sze­rettük volna. Az 1986-ra elő­irányzott tíz bérlakás 1987- ben épült meg, a 87-re ter­vezetteket pedig előrelátha­tólag csak ez év végére ad­ják át. A tervben szereplő további bérlakások megépí­tésére kevés a reális lehető­ség. A tanácsi értékesítésű OTP-lakások közül egyelőre 1989-es kivitelezéssel mind­össze tíz készülhet el. Saj­nos, ezeknél közel húszezer forint a négyzetméterenkénti eladási ár, ami szinte telje­sen kizárja a fizetőképes keresletet. Mindössze azokra számíthatunk, akik minősé­gi cserét szeretnének. Bár a családi házas építkezés ter­vezett ütemét ma még tud­juk tartani, annyi azonban már most látszik, egyre ke­vesebben bírják anyagiakkal a saját fészek felépítését. — Mire számíthatnak ak­kor a lakásra várók? — Sajnos, minden erőfe­szítés ellenére évről évre nő a lakással nem rendelkezők száma. Jelenleg mintegy 220 lakásigénylőt tartunk nyil­ván, közülük hatvanan sze­retnének OTP-lakásba köl­tözni. Amíg a reális lakás­igénylések többségét eddig két-három év alatt kielégí­tettük, addig tavaly mind­össze 39 lakás kiosztására volt lehetőségünk. Közöttük mindössze tíz volt a teljesen új, huszonkilenc pedg a megüresedett, s újra kiutalt lakás. A lakáshoz jutás fel­tételeinek javítására szolgáló programot 1985-ben dolgoz­ik ki. Ennek végrehajtása során több mint hétmillió forintot juttattunk vissza nem térítendő támogatás, il­letve kedvezményes tanácsi kölcsön formájában a lakás- helyzetüket önállóan megol­dani szándékozóknak. Min­den törekvésünk ellenére 1986-ban 27, 87-ben pedig mindössze húsz lakásigényt oldottunk meg. — A hétmillió szép sum­ma, de egyre kevesebbet ér. Hogyan igazodik a tanács la­kásrendelete a pénzügyi vál­tozásokhoz, pontosabban az áremelésekhez? — Bár a lakás- és telek- ellátásról szóló rendeletet legutóbb 1986-ban módosítot­tuk, napjainkra néhány jog­szabályváltozás, valamint a növekvő infláció ismét idő­szerűvé tette a változtatást. A rendeletmódosítás szerint továbbra is kiemelten foglal­kozunk a szociális rászorult­ság vizsgálatával, a differen­ciált, egyéniesített megoldá­sokkal. Szélesítettük azoknak a körét is, akik valamilyen ingatlan birtokában adnak be lakásigénylést. Felemel­tük a jövedelemhatárokat. Szociális bérlakások esetében 2700 forintról 3500 forintra, fiatal házasok, gyermektelen házaspárok esetében pedig 3200-ról 4000 forintra nőtt ez az összeg. Teljesen újszerű dolog, hogy igazolt terhesség esetén az egy főre jutó havi jövedelem kiszámításánál a születendő első gyermeket is figyelembe vesszük. A felso­roltakon kívül mindazok a támogatható • egóriába tartozók, akik lal úgénylé- sükről lemondanak és az egy főre jutó nettó jövedelmük nem haladja meg az ötezer forintot, tanácsi támogatás­ban részesíthetők.- Sok embert bosszant, hogy némelyek csak addig maradnak a tanácsi lakás­ban amíg fel nem veszik a lelépési díjat... — A többszörös visszatérí­tési díj bevezetése gyakran adott okot a vitára. Többen panaszolták — és tapasztala­taink szerint sem mindig alaptalanul —, hogy néhá- nyan a kiutalástól számított rövid idő eltelte után a lelé­pési díj fejében lemondtak a bérlakásról. Ennek kizárása érdekében a jövőben változ­tatásokat vezetünk be. Aki tanácsi bérleményét egy éven belül visszaadja, egyszeres, aki két éven belül, az két­szeres, három éven belül há­romszoros, ezentúl pedig négyszeres használatbavéte­li díjat kaphat kézhez. A be­fizetett összeg ötszörösére azok jogosultak, akik három éven belül lakást építenek, illetve vásárolnak. Öröm és veszély Itt a vezetékes gáz! Június 23-án üzembe he­lyezték Nyírbátorban a város gázelosztó hálózatának 1-es ütemét. A szakszerű rövid mondat azt jelenti, hogy e naptól kezdve a vezetékek egy részében a fűtést jelen­tősen megkönnyítő, de ön­magában sok veszélyt is rej­tő gáz áramlik. Épp ezért ta­nácsos fokozottan ügyelni az előírásoknak megfelelő hasz­nálatra, s megtartani a kü­lönféle eligazító táblákon ol­vasható utasításokat. A gázvezeték üzembe he­lyezésével egyidejűleg meg­kezdte működését a TIGÁZ nyírbátori kirendeltsége is. Üzemvezetője Ferenczi János, akit az üzembehelyezéssel kapcsolatos gondokkal, prob­lémákkal Nyírbátorban a 11-494-es telefonon, vagy sze­mélyesen, a Szabadság tér 3. szám alatt kereshetnek fel a lakók. A gáz öröm és veszély. Járda épül Űjabb utcákon épül járda Nyírbátorban. A tervek sze­rint ez évben leghamarabb a Vágóhíd utcán, a Gyulaji úton, valamint az Akácfa ut­ca és a sorompó közötti sza­kaszon készül a lakók össze­fogásával járda. A későbbi­ekben tovább folytatódik a munka, amelynek során az Alkotmány utcán, a Császári és Kölcsey út között, a Kis- bogáti és Sarkantyú utca ösz- szekötő szakaszán, a Sóhordó utca zártkerti bevezetésénél, valamint az Erzsébet utcán, a Zrínyi és Homokkert ut­cákat összekötő területen épül meg a járda, amelyhez a sódert, cementet a tanács, a munkát pedig a lakosság adja. Ezért szomorú, hogy a garáz­dák, a rongálok máris meg­kezdték a pusztítást. Leszed­ték a táblákat, eltüntették a figyelmeztető feliratokat, — nem kis veszélynek téve ki ezzel magukat és másokat is. Röviden NYÁRI MUNKÁRA az Idén csak kevesen jelentkeztek a nyír­bátori diákok közül. Igaz, eb­ben az évben a lehetőség is cse­kély. Az a pár gyerek, aki még­is dolgozni akart, szülei munka­helyein keresett több kevesebb fizetség fejében a szünidőre szó­ló elfoglaltságot. MEGKEZDŐDÖTT az Esze Ta­más utcai csapadékcsatorna épí­tése. A munkálatokat az Ecsedi Láp Krasznabalparti Vízgazdál­kodási Társulat szakemberei végzik, s a kivitelezés befejezé­sét 1988. augusztusára ígérik. A szennyvíztelepen ugyanez a vál­lalat építi a városi folyékony hulladékürítő, illetve ártalmatla­nító berendezéseket is. Ez a lé­tesítmény a szippantással össze­gyűjtött szennyvizek biztonságos elhelyezését oldja meg. A mun­kálatok várható határideje augusztus vége. tói Állast hirdettek meg Nyírbátorban és környező tele­püléseken a közelmúltban az oktatási intézmények. Sajnos, nem sok sikerrel, hiszen a tele­pülések iskoláiból, óvodáiból ma is 97 pedagógus hiányzik. A vá­rosban 11 üres álláshely volt, amelyekre mindössze három je­lentkező akadt. A jelenlegi nyolc üres állásból öt a zeneis­kolában található. A hangulatos boltívek alatt ván grafikusművész művei. Litván grafikusművész, Juchnevicius Eduardas har­mincegy alkotásával gazda­godott a közelmúltban a Báthory István Múzeum. A fiatal grafikus, aki Vilni­usban végezte a művészeti akadémiát, a közelmúltban egy hónapot töltött a nyír­bátori alkotóházban. Nem csak saját hazájának, ha­nem népünk kultúrája iránt is élénken érdeklődik. Gyűjti a történeti esemé­nyek folklóremlékeit, a mondákat, legendákat, balladákat, — amelyek­nek hangulatát képein fedezhetik fel újra művei­nek szemlélői. Juchnevicius Juchnevicius Eduardas Iit­munkáiban sok az el­vont gondolat, melyeknek megformálása azonban min­denki számára érthető. Gyakran fordul a humor­hoz, a groteszkhez, ezzel is hangsúlyozva a dolgok jó és rossz, fekete vagy fehér oldalát. Dám László, a Báthory István Múzeum igazgatója szép sorsot szán az aján­dékba kapott műveknek. Azt szeretné, ha vándorki­állítás keretében más mú­zeumok látogatói is megis­merkedhetnének velük, cse­rébe pedig azoknak képei, műalkotásai jutnának el Nyírbátorba. VÖRÖSKERESZT Segítség több területen Több, mint ötezer tagot számlál jelenleg a nyírbátori Vöröskereszt. Épp ezért ör­vendetes, hogy már jó ideje nemcsak a véradások szerve­zésére korlátozódik munkája. Bár az önkéntes véradók fel­kutatása, a véradások meg­szervezése továbbra is ki­emelt feladat, az utóbbi idő­ben ennél jóval színesebb a paletta. A májusi egészség- nevelési hónap bőven adott munkát az aktivistáknak. Nekik is köszönhető tehát, hogy az akupunktúráról, az egészséges életmódról, a kor­szerű táplálkozásról szóló előadásokat mindvégig nagy érdeklődés kísérte. A fiatalok Városkapu vagy szégyenfolt? M indeddig azt hittem, a va­ros állomás előtti részét már nem lehet tovább csúfítani. Tévedtem. A sűrűn egymás mellett várakozó buszok, a szétszórt papírok, az állomásépület kopár szürkéje ko­rábban sem nyújtott valami fé­nyes képet. Evekkel ezelőtt az­tán a kevés zöldfelületet jelentő park kellős közepére két alumí­nium konténert helyeztek a vá­ros akkori illetékesei, beírva ez­zel nevüket a kőrnyezetszépítők feketekönyvébe. A városképet csúfító alkotmányok tetején an­tennák és hangszórók, egyiknek oldalából vascső lóg ki. Szenny­vizet vezet a közeli csatornába. Nemrég aztán újabb pofont ka­pott a környezetkultúra. Félke­rékkel a füvön már egy lakóko­csi is foglalja a helyet. Mozgó­büfé, amely azóta is egy hely­ben áll, alig két lépésre a fod­rászüzlet bejáratától. Elhelyezése nemcsak a fentiek miatt szeren­csétlen. Ctkereszteződést is ta­kar, s ezzel tovább rontja az egyébként is rossz kilátást. A megkérdezett tanácsi illeté­kes szerint a mozgóbüfé elhelye­zésével nincs semmi probléma, „mert a kérvényeket szabályo­san töltötte ki és juttatta el” hozzá az üzemeltető. Szavaiból az is kiderült; szerinte nem is olyan csúnya látvány a bódé, s különben Is csak tíz ember ér­dekeit sérti... Veres István városi főépítész­nek szerencsére más a vélemé­nye. Álláspontja szerint a bódé tovább csúfítja az állomás előt­ti, amúgy is siralmas városké­pet. Sajnálatosnak és helyte­lennek tartja idehelyezését. Ügy véli, rövidesen meg kell vizs­gálni: a városnak mely részén lehet egyáltalán elhelyezni efféle „létesítményeket”, s szabad-e az állomás környékére bármiféle további pavilont, bódét telepíte­ni? Rövidesen kezdődik a nyári ze­nei napok programja, amelyre az ország távolabbi részéből is várnak vendégeket Nyírbátorba. Mondják, az állomás a város kapuja. Jő lenne hinni, hogy nem a szégyenfoltja. elsősegélynyújtó versenyén az általános iskolások mellett rendszeresen ott vannak, s kiemelkedően szerepelnek a középiskolások és a szak­munkástanulók is. Május első vasárnapján az anyákat köszöntötték a Vö­röskereszt aktivistái. A több gyermeket nevelő anyák a virág mellé ezúttal teflon pa­lacsintasütőt is kaptak. A Vöröskereszt vezetősége szoros kapcsolatot tart a kü­lönféle intézményekkel, isko­lákkal, tanácsokkal is. A csa­ládsegítő központ munkatár­saival összefogva a veszé­lyeztetett családokat, gyer­mekeket segítik. Rendszere­sen szervezik a használt ru­hák gyűjtését, részt vesznek a települések tisztaságát meg­őrizni szándékozó környezet- védelmi szemléken is. Testvérváros Erősödik Nyírbátor és a lengyelországi Láncút test­vérvárosi kapcsolata. A kö­zelmúltban a barátság elmé­lyítésére öttagú delegáció járt a lengyel városban. Bár a két település adottságai elté­rőek, az együttműködésre több területen is van lehető­ség. A Báthory István Múze­um és a testvérvárosi kas­télymúzeum szakemberei ta­nulmányutak formájában is­merkedhetnek egymással, in­tézményeik tevékenységével, ötévenként pedig cserekiállí­tásokat is szervezhetnek. Az ötlet életképességét bizonyít­ja, hogy a lancuti zenei na­pok alkalmából már a jövő évben láthatják a testvérvá­ros lakói azt a kiállítást, amelyen „Mesterségek művé­szete” címmel a Báthory Ist­ván Múzeum, valamint a me­gyei múzeumi szervezet anya­gából válogatnak a szakem­berek. A lancuti kommunális szolgáltatások üzeme, vala­mint a - nyírbátori költségve­tési üzem vezetői megegyez­tek abban, hogy a közeljö­vőben tapasztalatcserére, egymás munkájának megis- i mérésére újra találkoznak. Megkérdezi ... büntethetnek-e szabály­talan parkírozásért, köziekedé-, si szabálysértésért a közterü­letfelügyelők? — kérdeztük Tóth Lászlótól, a hatósági osz­tály vezetőjétől. — Igen — kaptuk a vá­laszt — mert jogszabály fel­jogosítja, egyben kötele­zi őket arra, hogy a megállási, várakozási tilal­mat megszegőkkel szemben fellépjenek, sőt igazoltatásra szólítsák fel őket, ha szüksé­ges, akár kényszereszközt is alkalmazzanak. ... milyen programokat kí­nálnak az iskolák a nyári szü­netben? — Az iskolásokat nyáron is sok érdekes szórakozás várja — válaszolta Pásztor István, a tanács osztályvezetője. — Színes programokkal egész nyáron működik a napközi otthon, a művelődési köz­pont hetente játszóházat, klubfoglalkozást, illetve vi- deovetítést szervez. A váro­si fürdőben önköltséges ala­pon úszásoktatás indult. A táborozok több lehetőség kö­zül választhatnak. Legtöb­ben, — közel háromszázan a káptalanfüredi úttörőtábor­ban, a középiskolások közül pedig kétszáz fiatal az NDK- ban dolgozik, s közben a ke­letnémetország nevezetessé­geivel is megismerkedik. . . . mennyi pénz jut az idén az iskolák festésére tatarozá­sára? — kérdeztük ugyancsak Pásztor Istvánt. — A városban 13 oktatási és nevelési intézmény mű­ködik, a karbantartásukra idén előirányzott összeg 3 millió 943 ezer forint. Bár ennyi pénz e célra nem túl sok, arra azonban mégis ele­gendő, hogy a legszüksége­sebb munkálatokat, elsősor­ban a festést elvégezzék. A fűtési szezon megkezdésekor két intézmény kapcsolódik be a városi gázellátásba. Az oldalt összeállította: KOVÁCS ÉVA Űj látkép a városban.

Next

/
Thumbnails
Contents