Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-27 / 152. szám
1988. június 27. Kelet-Magyarország 7 Olimpiára készül az ülőröplab — Annyira szeretem a labdát, hogy bizonyosan futballista lettem volna, ha nem bénulok meg egyéves koromban gyermekpa- ralizis következtében — mondja a 32 éves Domokos András, a magyar ülőröplabda-válogatott tagja, akinek teljesítményét a finnek és a svédek elleni győzelem után, edzője Szekér László külön is kiemelte. — Bár testnevelésből mindig felmentett voltam — folytatta —, a labda volt a mfndenem, ott ügyetlenkedtem a többiek árnyékában, egy-egy elgurult labdát boldogan adtam vissza az osztálytársaknak. Voltaképpen nem sportoltam, de jól esett a mozgás közelében lenni. Gyermekkoromban Kállósemjénben jártam iskolába, majd Oroszlányba kerültem a szakmunkás- képzőbe, ahol műszerészként véEgy autóversenyző halála Mihail Kesjür Csaba, a legnagyobb magyar J a ufó versenyző reménység. A 2li esztendős Forma—,'i- as versenyző pénteken a'/ NSZK-ban, edzés közben halálos balesetet szenvedett. Hogy mi okozta a tragédiát? Egyelőre csak találgatni lehet. A hírügynökségi jelentések szerint nem ütközött, és más külső hatás sem érte. Minden bizonnyal műszaki hiba vetett véget ennek a tehetséges fiatalember életének. Kesjár Csaba halála nagy veszteség a magyar cs‘ a nemzetközi . autósport számára, o nyitotta, és húsz évig edzőskö- dött az NYVSC-nél. Tanítványai között olyan ismert név is található, mint Pránitcz Ilona, a sokszoros válogatott. Négy esztendeje vált meg a piros-kékektől, de nem vonult vissza, a mezőgazdasági főiskola utánpótlásával foglalkozott. — A tanári és edzői pálya nem választható el élésen, hiszen az edzőnek egybe jó pedagógusnak is kell lenni. Ügy vélem, tanárként egy kicsit szigorú voltam, ám amit megköveteltem, azt a gyerekek érdekében tettem. Nagyon szeretem a gyerekeket, ha nem is tudtam ezt mindig kimutatni. Ennek ellenére majd’ mindig , egy hullámhosszon voltam a diákokkal. Mindezt már múlt időben, mert sportnyelven szólva: lejárt a szerződése. Talán eddigi legnehezebb nyara következik, mert lelkileg is át kell állnia az új tényre: nyugdíjas. Nehezíti helyzetét, hogy elköltözik ebből a városból Budapestre. Mindkét lánya ott él, a kisebbik szülei pályáját választotta. Nehéz lesz a váltás, ám tanárként és az edzői pádon is érte annyi siker, néha bánat vagy kudarc, amely felvértezte a nehezebb napokra. És talán ott „könnyebb” lesz any- nyiban, hogy a régi tanítványok ritkábban fognak ráköszönni az utcán: csókolom, Éva néni. . . geztem. Nyíregyházán, 1984-ben Gál János, a Piremon sportfelelőse hívott -az akkor még alakulófélben lévő ülőröplabda csapathoz. Szívesen jöttem, mert tudtam, hogy sportolási lehetőség van. Jó a társaság, jó együtt lenni velük. — Miért éppen a röplabdát választotta? — Őszintén: nem sok más lehetőség adódott akkor. Tudja, az a legnagyobb gond a hozzám hasonló mozgássérülteknél, hogy bennünk van az erő, az akarat, és miután nem tudja kifutni magát az ember, örül, ha bármilyen játékban megtalálja a mozgás örömét. Így jártam én is. Nagyon megszerettem az ülőröplabdázást. — Hol edzenek, mikor játszanak? — Nyíregyházán a 7-es számú iskolában tartjuk a heti edzéseket, itt készülünk a bajnoki és egyéb küzdelmekre. Jó csapat kovácsolódott össze, - az idén a Magyar Népköztársasági Kupán kívül a bajnoki címet is megszereztük. Nagy szó ez a mi mezőnyünkben, eddig ugyanis a budapesti Halassy Sport Club volt az örökös első. Már évek óta érett a nyíregyházi aranyérem, kétszer egymásután másodikok lettünk. — Milyen egyesület a Piremon SC? — Akár egy család, megteremtették számunkra a sportolás lehetőségét. Minden támogatást megkapunk. De nemcsak az egyesülettől, az egész szervezettől. Bátran mondom: szeretnek bennünket, büszkék eredményeinkre és ránk. — A válogatottság? — Az eredmény, a Nyíregyházán megindult nagyszerű szakmai munka szüleménye. Meg az, hogy az utóbbi időben számos csapattársam magára ölthette a címeres mezt. Az elmúlt héten én is részt vehettem a válogatott finnországi túráján, s mire hazajöttünk, ötszörös válogatott lettem. De nemcsak a válogatottságaim száma gyarapodott, jól is szerepeltünk, mind az öt találkozót megnyertük. — Mondják: tagja a szöuli olimpiára készülő* kibővített magyar keretnek. — Úgy érzem, számít rám az edzőm, én is szeretném bizonyítani, hogy nem volt véletlen a válogatás. Ha pedig sikerül kijutni álmaim színhelyére, az ötkarikás játékokra, igyekszem hasznos tagja lenni a csapatnak*. Domokos András nős, 2 gyermek apja, sportszerető, jószívű ember. A nyíregyházi háziipari szövetkezet varrógépműszerésze, jeles szakmunkás. A sportban csakúgy mint az életben, jól megállja a helyét, össze tudja hangolni a családot, a munkát, a sportot. Ez az ő legnagyobb öröme, felhőtlen boldogsága. — Erre az idényre készültem. A cél a formámat állandósítani, s lehetőleg szeptemberre érni el a csúcsot. Ugyanúgy készülök, mint az előző években, de jól tudom, hogy az olimpia más dolog. Szeretnék a várakozásnak megfelelő eredményt elérni Szöulban. — Elképzelhető hármasugrásban olyan eredmény, mint Bea- moné volt a távolugrásban a mexikói olimpián? — Sok álomhatárt döntöttek meg már atlétikában, hármasugrásban ilyen eredmény a 18 méter! Ma is vannak olyanok a világ élmezőnyében, akik képesek erre. A bolgár Markov, a szovjet Procenko, vagy az amerikaiak elérhetik ezt a bűvösnek hitt eredményt. Persze, rendkívüli körülmények kellenek hozzá. Mint Beamonnak volt Mexikóban. Ilyen pedig ritkán adódik. — Ha mégis előfordul, hogyan érheti el a 18 méteres ugrást a versenyző? — Egyéniség, alkat és technika kérdése, hiszen három ugrás összetevőjéről van szó. Természetesen az első a legnagyobb, amely körülbelül 7 méter. — Mi szükséges egy ilyen „szuper” eredményhez? — Technika, erőnlét, gyorsaság és megfelelő idegállapot. A legfontosabbnak a technikát tartom. Meg sok-sok edzés, különleges alkat. — Milyen versenyeken indul? — Amint az előzőekben említettem, több versenyen kívánok indulni. Ilyen a júliusban Diósgyőrött sorra kerülő magyar bajnokság, ahol mindenképpen 16,60—16,80 körüli eredményt kell ugranom. — Hogy-hogy „mindenképpen”? — Legutóbb, amikor Görögországban 15,98-at ugrottam, célzást tettek a MASZ vezetői, hogy szedjem össze magam, mert így nem biztos a szöuli repülőjegyem. Hozzátették, hogy legalább 17 méterhez közeli eredményt várnak tőlem idehaza. Erre a bajnokságon lesz esélyem a legközelebb. — És a Budapest Nagydíj, azon indulnak-e egyáltalán az olimpiai kiutazásra esélyesek? — Én nem biztos, hogy elindulok rajta, csakúgy, mint számos neves atléta, aki kihagyja ezt a versenyt. Véleményem szerint rosszul van időzítve az augusztusi időpont, zavarja a formába lendülést. A bajnokság után ugyanis egyhónapos intenzív felkészülésbe kezdek, napi két edzéssel, ebbe az időszakba nem illik bele a versenyzés. — Tart-e a nagy nevektől, akikkel Szöulban összetalálkozhat? — Nem tartok. Az ellenfél ugyanúgy ideges. mint a mezőny összes tagja. Bevallom, elégedett lennék, ha bekerülnék a nyolcas döntőbe, ahol csak a 17,50—17,70-es eredményt produkálók szólhatnak bele a dobogós helyek megszerzésébe. A magyar csúcshoz (17,23) közeli eredmény a reális elvárás tőlem. ezzel talán a 6—8. helyek valamelyikét meg lehet szerezni. Életem legjobb eredménye 17 méter 25 centiméter, de ezt fedettpályán, a budapesti EB-n értem el. K. Gy. Évről évre százak tanulhatnak meg úszni a fehérgyarmati fürdő vizében. A helyi sportfelügyelőség, illetve lelkes testnevelők segítségével, a tanév befejezésétől kezdődően rendszeres foglalkozásokat tartanak a SZAVICSAV strandján. Képünkön: Zakor Zol- tánné irányításával ismerkednek az úszással a tanfolyam látogatói. (MK) Mérlegen az NYVSSC röplabdacsapata Nem mindig hálás feladat egy csapat bajnoki szereplésének összegzése, értékelése. Most azonban az NYVSSC NB I-es férfi röplabdázóinak „minden jó, ha a vége jó” — szerepléséről ejtsünk szót. Járosi János edző két éve került az együtteshez, tavaly a 11. helyen zárt a csapat, az idén a 10. lett a bajnokságban, az MNK-ban pedig ezüstérmet nyert. Pedig nagyon gyengére sikeredett a bajnokság, hiszen az első hat mérkőzést zsinórban veszítették, majd egy biztató hazai siker után (ZTE) ismét vereségek következtek. A csapat megsínylette a néhány játékos (Batai, Kánya) átigazolása miatt kialakult hangulatot. Aztán úgy tűnt, végre megtalálta a fonalat a gárda, mert győzelmek jöttek. Az . elmúlt esztendő végén egy rövidke pihenőt kaptak az NB I. résztvevői, január elején folytatódtak az edzések, valamivel később a mérkőzések. És jöttek a csehszlovákok. A klub vezetősége már korábban is foglalkozott a szovjet, illetve lengyel játékosok leigazolásával, végül a sokszoros válogatott csehszlovákok, Kaper a és Mikunda érkezett a piros-kékekhez, később a leszerelő Drotár tért vissza csapatához. Igaz, jöhettek volna hamarabb is, hiszen a csehszlovákok érkezése után következett a Kecskemét és az Újpest elleni összecsapás. A Dózsa ellen nagy csatában, de jó játékkal maradt alul az együttes. Ekkor már többször is felvillantották a bennük rejlő játéktudást az idegenlégiósok és a csapat is. A bajnokság első részét végül a 11. helyen fejezte be a csapat, a harminc mérkőzésből tíz győzelem, húsz vereség, 41:47-es játszmaarány volt a mérleg. Következett a rájátszás, amelyre módosított céllal indult az NYVSSC. Ugyanis megváltozott a versenykiírás, ekkor látott napvilágot az új terv: nem lesz kieső, hiszen ősztől húsz csapatosra emelik az NB I. mezőnyét. A korábbi bennmaradás helyett a tízbe kerülés volt a cél, hiszen az 1—10. helyezettek alkotják majd az új első vonal felsőházát. A rájátszásban aztán nagyon sok örömet szerzett szurkolóinak a csapat. Egymás után nyerték a meccseket idegenben és itthon, végül a 14 összecsapásból csak egyet (itthon, Dunaújváros ellen) veszítettek el. Ezzel a tervet teljeEzüstérem az MNK-ban t . Éva néni búcsúja Hazai pályán rendre sítve a 10. helyen végzett a gárda, 44 mérkőzésből 23-at megnyerve, 21 vereséggel és 81-86-os játszmaaránnyal. És jött a csoda, az MNK- szereplés. Eleinte úgy „fű alatt” nyeregette a meccseket az NYVSSC, igaz, gyengébb ellenfelekkel szemben. Majd idegenben győzött a Honvéd ellen, és a legjobb négy közé jutásért idehaza a bajnoki ezüstérmes Újpestet fogadták. A szurkolók előtt bemutatta a csapat, hogy valójában mire képes. Rég volt ilyen izgalmas, színvonalas és fergeteges hangulatú röpi- meccs Nyíregyházán. Egyszer már volt negyedik a kupában az NYVSSC, ezt a Dózsa elleni győzelemmel beáll lították. Majd a kaposvári döntő következett, ahol még nagyobb bravúrt hajtottak végre, hiszen a bajnok Tungsramon keresztül jutottak a fináléba, ahol már kikaptak, így „csak” ezüstérmes lett a csapat. Ám ez a második hely az eddigi legnagyobb sikert jelenti. És azt, hogy kijutottak a nemjói szerepelt a csapat. zetközi porondra, hiszen indulhatnak a CEV Kupában. összesítve a szereplést, a csapat túlteljesített, mert a bajnokságban a módosított célt elérte, ám a kupában várakozáson felül szerepelt. Azért essen szó néhány örömrontó tényről is. Még mindig rapszodikus teljesítményt nyújtanak a játékosok (az MNK-mérkőzések kivételével), parádés alakítások után gyakran elemi hibákat követnek el. Az idegenlégiósok profiszelleméből (edzésmunka, koncentrálás) még keveset veitek át a többiek. Aztán ne hagyjuk említés nélkül azt sem, hogy hiányzik a csapatból egy jó feladó, aki kiegyensúlyozottan játszana. Most pihenőt kaptak a játékosok, aztán kezdődik az újabb bajnokság, amelyen már joggal várunk többet a csapattól, hiszen bizonyította, hogy szép eredményekre képes. És most kell majd keményen dolgozni, mert az eddigieknek is csak úgy lesz igazán értéke. — Mán — Ö-val kezdődött, aztán mindennap egy másik betűvel megtoldva adta ki a diákok által annyira várt szót, a vakációt. Ami a pihenést, a játszadozást, a nyaralást jelenti. Talán Takács Zoltánná, Éva néni is nap mint nap megtoldotta gondolatait egy betűvel, hiszen számára is kezdődik egyfajta vakáció, ám ez teljesen más búcsú, nem olyan, mint az eddigiek. Az övé már úgymond végleges, hiszen több mint harmincesztendős pedagógus pályafutása végéhez ért, /nyugdíjba megy. A sport és e hivatás iránti vonzalom már korán ötvöződött benne, hiszen a gyerekkori iskolásdiban mindig ő volt a tanító néni. A kecskeméti középiskolás Szegeden végezte el a főiskolát, ének-testnevelés szakon. Aztán férjhez ment, és az ország keleti részére költözött. Egy esztendeig Oroson tanított, majd Nyíregyházára került, az 5-ös iskolába. A régi ötösben kezdte, majd amikor elkészült az új, Epreskert utcai iskola, ő is átjött. Kimondani sem kevés: 31 évet tanított az ötös iskolában. Diákként a torna és kézilabda jelentette a kedvenc sportágat. Kitünően tornázott, kézilabdában pedig válogatottságig vitte. Neve azonban egy harmadik sportággal, a röplabdázással került még szorosabb kapcsolatba. — A régi iskolában egy kis tornaterem volt, amely a labdajátékok közül leginkább a röplabdázásnak kedvezett. E tény, valamint Góczi Árpád, a nagy tudású szakember révén kerültem közelebbi kapcsolatba a röplabdázással — emlékezik vissza. Nagyon szép eredményeket ért el a tornászaival, később pedig a röpisekkel. A legnagyobb sikert a Győrben nyert úttörő-olimpiai aranyérem jelentette. Ebben a sportágban ezen a szinten nem volt köny- nyű sikert elérni, hiszen csak a felső tagozatosok röpiztek, és a röplabda egyike a legnehezebben megtanítható sportágaknak. Nem röstellt tanulni a képzettebbektől (Góczi Árpád, Máthé Dezső), ám az ellesett fortélyokat maga is igyekezett továbbfejleszteni. A tanítás mellett a Nyíregyházi Sportiskola tornászait is iráBakosi koncentrál Veszélyben a szöuli repülőjegy? Az, hogy Bakosi Bélával és családjával vasárnap délelőtt a zempléni hegyekben találkoztunk, véletlen. Az, hogy Bakosi ott volt — nem. Az előzményekről azonban érdemes néhány szót szólni. A szöuli olimpiára készülő kitűnő hármasugrónak ugyanis vasárnap nincs hivatalos edzése, s ha éppen versenyen sem indul, a borsodi hegyeket veszi célba. „Az ember ilyenkor még nem hozza legjobb formáját. Figyelme még szétszórt, gondolatai vissza-visszatérnak az előző versenyek eredményeire, legszívesebben másról társalogna. Csak éppen a munka nehéz, lassan tűnik el a fáradtság” — így Bakosi. — Különlegesen készul-e Szöulra? „ ^ , , ,, v. • . > . ... ... y&gngp&p Tizedik hely a bajnokságban Megtalálni a mozgás örömét